Zongorajáték: Schubert-dal, némi gyakorlatlansággal játszva. Ablakon át hallatszik ki az utcára.
ANTONIO
Beközelít. Signore Governatore!… Signore! Látom, hazafelé tart. Bocsásson meg, hogy itt a kapuban feltartom…
KOSSUTH
Á, maga az, Antonio mester! Talán ugyancsak a hegyekből?
ANTONIO
A plein air megszállottja vagyok, hiába! Nem tudok ellenállni a mi szép, Turin környéki tájunknak! Megtekintené, signore Governatore, mit festettem?
KOSSUTH
Ha érdemesít rá!… Ó, igen! Ezt a vénséges olajfát magam is mindig megcsodálom, amikor arra tévedek a hegyoldalban. Csupa görcs, az odvas törzsén az a széles hasadék, amin átlátni! Vajon hány száz éves lehet? Talán ezer is?! És még mindig terem, minden esztendőben!
ANTONIO
Néhányszor már megfestettem, de nem tudok betelni vele! A titkát fürkészem!
KOSSUTH
A titka a természet örök optimizmusa. Irigylendő optimizmusa! Nem törődni az idővel, a múlttal, csak a jelennek élni, a tavasznak, a nyárnak! …
Felerősödik a zongorajáték.
Bárcsak magunk is ilyenek lehetnénk, vén olajfa létünkre!
ANTONIO
Úgy, úgy, signore Governatore! Na, persze, a nyár! És főleg, ha valaki még a napnál is nagyobb derűt áraszt az emberre… már megbocsásson! Bizalmaskodón. Ha nem tévedek, a signorina zongorázik!
ANTONIO
Úgy vélem, az ő játékát hallom a házból. A zsaluk mögül.
KOSSUTH
Némi zavarral. Igen… ő játszik…
ANTONIO
Megengedné, vostra eccelenze, hogy egyszer megfessem a signorina portréját? Megkísérelném a csaknem lehetetlent, vagyis hogy visszaadjam a vásznon azt a sugárzó szépséget!
KOSSUTH
Ha Sarolta kisasszony rááll, miért ne? Legalább akkor is láthatnám, ha már nem lesz a vendégem. De kértem már, barátom, ne szólítson se kormányzónak, se excellenciás úrnak! Szólítson egyszerűen csak Luiginak. Hiszen kortársak vagyunk, öreg olajfák!
ANTONIO
Nem, nem! Hogyan is vetemedhetnék ilyen bizalmasságra! Barátsága megtisztelő, de ön mégiscsak Magyarország kormányzó elnöke!
KOSSUTH
Szomorú nevetéssel. Hol van az már, Antonio!? Csak egy megtört, ősz öregember vagyok, aki visszavonultan él ebben a Turin melletti faluban, kőfallal körülvett házában! A collegnoiak azt sem tudják, ki vagyok! Csak azt látják, hogy bebarangolom a környéket, növényeket gyűjtök… Luigi! Mondja csak, hogy Luigi! Különben én sem fogom Antonionak szólítani, hanem valamiféle signore Nemtudomminek!
ANTONIO
Nagy kitüntetés! Luigi Kossuthot egyszerűen csak… De jól van! Hanem már említeni akartam: hetek óta derűsebbnek látom. Dudorászik! Fürgén mozog! Netán a signorinának köszönhetően?
KOSSUTH
Restelkedő nevetéssel. Nyolcvankét esztendős leszek az idén, barátom! De meglehet, igaza van! Az étvágyam is jobb. És amit már régen nem tettem, elkortyolgatok néhány pohárkával a Giovanni pincéjéből való, könnyű vörösborból. Persze, csak este, amikor magamra maradok. Amikor Sarolta visszakocsizik Turinba, a nagybátyjához.
ANTONIO
A konzul úrhoz? Kedves ember, rendelt tőlem tájképet…
KOSSUTH
Signore Zeyk tisztként szolgált a szabadságharcunkban. Nagyszerű katona volt! Követett Viddinbe negyvenkilenc augusztusában… onnan a török fogságba, aztán az Egyesült Államokba került, ők küldték ide konzulnak. Jó emberem. Sarolta Erdélyből jött hozzá vakációra.
ANTONIO
Sarolta! A neve is megejtő!… Úgy képzelem a képet, hogy ott áll az ön kertjében az oleander bokor árnyékában, hófehér ruhában a zöld gyepen, kibontott hajjal… és a fény áttetszővé teszi az alakját. Az arcéle csábít, a nemes orr, a kissé széles járomcsont…
KOSSUTH
Megjátszott féltékenységgel. Ennyire megfigyelte?
ANTONIO
Olasz vagyok… és persze piktor! Szeretem a szépet!
TÉRVÁLTOZÁS
Az iménti zongorajáték közelről. Majd hirtelen csend.
SAROLTA
Ó, ön itt? Nem is hallottam, hogy bejött!
KOSSUTH
Csak állok, és csodálom – a játékát! Ez Schubert, ugyebár? Maga nagyon szép… szépen játszik, Sarolta!
SAROLTA
Csak néhány évig tanultam. De köszönöm, hogy gyakorolhatok önnél. A nagybátyám házában nincs zongora.
KOSSUTH
Itt meg van, de évek óta néma. A halottaim némították el. Vilma lányom… meg a feleségem, Teréz.
SAROLTA
Akkor talán nem is lenne szabad…
KOSSUTH
Hiszen én kértem meg rá! És örülök, hogy nem hiába! Már kintről, a kapuból hallottam a játékát. Azt hittem, még pihen ebben a délutáni melegben, azért hagytam magára… Bocsásson meg!
SAROLTA
Ó, hát nem töltheti velem minden idejét!
KOSSUTH
Én meg azt mondom erre, hogy csakis akkor érzem jól magam, ha láthatom! Szeretem nézni, amint ott ül a klaviatúra előtt… a billentyű fölé hajol… a zsalu résein beszűrődő fényben aranylanak a hajtincsei…
SAROLTA
Nem hiába mondják önről, hogy mindenkit elbűvölt a hangjával meg a szónoklataival!
KOSSUTH
Ez nem szónoklat volt!
SAROLTA
Tudom… helytelenül fejeztem ki magam. Csak azt akartam mondani, hogy varázsol a szavaival. Engem is… egészen elvarázsol!
KOSSUTH
Kis hiúsággal. Ez azt jelentené, hogy még nem vénültem meg egészen?
SAROLTA
Az a férfi, akit mindig is csodáltak a nők – is! és aki persze nagy hatással volt rájuk, soha nem öregszik meg!
KOSSUTH
Tehát hatással vagyok magára? Kis csend. Talán csak úgy, mint egy csudabogár! Egy eleven emlékmű!
SAROLTA
Nem csudabogár és nem emlékmű! Ön még mindig az, aki volt! Kossuth Lajos, a magyar szabadságeszme éltetője!
KOSSUTH
Köszönöm! De most már inkább természetbúvárnak érzem magam. Ma is, nézze csak, miket gyűjtöttem!
SAROLTA
Újabb szerzemények a herbáriumba?
KOSSUTH
Mégpedig a gyógyfüvek mappájába!
SAROLTA
Milyen szépek! És illatosak!
KOSSUTH
És hasznosak! Ez itt például palástfű. Alchemilla vulgaris. Mindenféle gyulladást gyógyít. Negyvenkilencben a hadjáratok idején az öreg katonák jól ismerték az efféle füvek hatását. Elmérgesedett lőtt és vágott sebekre jót tett a főzete. Magam is láttam micsoda kincs volt a hadikórházban ez a népi tudomány… Ez meg itt fekete üröm. Artemisia vulgáris. Ez meg gyapjas gyöngyajakfű. Ugye, milyen költői neve van? Latinul is: ballota nigra! Alkoholba áztatva, szitán áttörve néhány cseppje eredményes hatású álmatlanság ellen…
SAROLTA
Na, én nem panaszkodhatom álmatlanságra! Különösen, ha kijövök ide Turinból! Az Alpok levegője úgy elaltat! Pedig megszokhattam a hegyeket Erdélyben!
KOSSUTH
Annál inkább kell nekem ennek a fűnek a párlata!
KOSSUTH
Azokról is. Tudja, ha az ember végiggondolja a histórikus eseményeket, kételyek gyötrik, mérlegel: mi lett volna, ha!?… Az emlékirataimon dolgozom, mindent újra kell élnem… és örökösen elém tolakszik ez az ostoba kérdés: mi lett volna, ha?!… Pedig felesleges rajta rágódni!
SAROLTA
Jól haladt tegnap óta?
KOSSUTH
Ahogy negyvenkilenc augusztusához közeledem, egyre nehezebben. Magam vagyok a papír előtt… hiányzik valaki, akivel megoszthatnám az emlékek súlyát. Mindig magára gondolok, hogy talán magával…
SAROLTA
Szívesen meghallgatom, de ki vagyok én, hogy eloszlassam a kételyeit? Még a huszadik évemet sem töltöttem be! Az ön tengernyi tapasztalata mellett eltörpül az én csekély tudásom!
KOSSUTH
Éppen a fiatalsága csábít. Nincsenek, nem lehetnek előítéletei. Magához őszinte lehetek. Kis csend. A lányom és a feleségem halála óta egyedül vagyok. Még csak a sírjukhoz sem járhatok ki, odalenn nyugszanak a genuai temetőben. Lujza húgom otthon él… a fiaim is távol vannak, ritkán látogatnak… Olykor betéved hozzám valaki Magyarországról. De már nincsenek vigasztaló szavaim. A haza sorsa már nem tőlem függ. Amióta Andrássy gróf segédletével Ferenc József fejére tették a magyar koronát, nincs mit üzennem. Kinek van rám szüksége? De amióta maga itt van… kijár hozzám Turinból, újra keringeni kezd ereimben a vér. Pedig már azt hittem, elenyészett bennem minden érzés… minden hiúság! Az imént azt kérdezte, miről álmodozom ébren. Rábólintottam, hogy igen, a múltról! Pedig nem! Magáról álmodozom! Bolond fejjel, mint egy ifjú! Lehetséges, hogy a lélek… a szív nem öregszik? Megőrzi fiatalságát, és újra fel lehet gyújtani? Csend. Megijedt?
SAROLTA
Nem, dehogy, csak…
KOSSUTH
Ostoba vénember, ugye, ezt gondolja rólam!
KOSSUTH
De, de, látom a tekintetén, hogy meglepték a szavaim. Sőt, megrémisztették! Itt ez az ősz hajú, ősz szakállú ember, akire úgy nézett fel, mint egy történelmi ereklyére, akiről otthon mesélhet… elmondhatja, hogy látta, beszélt vele… elmondhatja, hogy valóban létezik, nem csak legenda, történelmi illusztráció…
SAROLTA
Megindultan. Miért bánt?
KOSSUTH
Megszakítás nélkül. …eljött a vén vezérhez, honleányi kötelességének tartja, hogy tisztelegjen előtte…
SAROLTA
Igazságtalan! Igazságtalan, és bánt, igenis bánt! Nem szolgáltam rá! Kis csend. Önre, tudom, azt mondták, hogy a legszebb magyar férfi. Én most is annak tartom!
KOSSUTH
Nevet. Annak tart?! Nézze az arcom! A kezem! Vagy talán a hiúságomat akarja még jobban feléleszteni? Kis csend. Mert hiúság… az volt bennem mindig is! És lám, amint figyelem magam, azt kell látnom, nem is veszett ki belőlem egészen…
Magának bevallhatom, sokszor vezetett cselekedeteimben a hiúság! És vitt is bele sok mindenbe! Tetszett, hogy hallgatnak rám, követnek…
KOSSUTH
Hát kit nem röpítene fel az ilyesmi?
SAROLTA
Engem nem csak a kormányzó elnök úr érdekel. Nem a régi csaták, győzelmek… nem a bukás… Amikor Turinba jöttem, azt mondtam magamban: megnézem, milyen az a férfi, aki bátor volt véghezvinni minden merész akaratát!
KOSSUTH
Kiszakad belőle. Szeretem! Csend. Lássa, most voltam bátor igazán! Talán bátrabb, mint amikor a képviselők előtt, a tábornokok vagy a körém gyűlt nép előtt kimondtam amit gondoltam, éreztem! Szünet. Az érzelmeim semmire sem kötelezik, nem vagyok olyan ostoba, még ha ezerszer hiúbb vagyok is másoknál, hogy azt higgyem, viszonozza. De tudnia kell! Tudnia kell, hogy szeretem, ahogy férfi nőt szerethet…
SAROLTA
Meghatottan. A tekintete most olyan, akár egy szerelmes kamaszé…
TÉRVÁLTOZÁS
Hegedűn vidám olasz népdalt játszanak a közelben. Kiáltozások: – BUONA SERA!… HE, PIETRO, ERESZD BE A TEHENEDET A KAPUN!… BUONA SERA! HOSSZÚ VOLT A NAP!… – GIOVANNINÁL TALÁLKOZUNKA KOCSMÁBAN!… MÁR MEGINT A KOCSMÁN JÁR AZ ESZED!… ILYEN NEHÉZ NAP UTÁN JÁR AZ EMBERNEK EGY KÉT POHÁRKA… A hegedűszó kiúszik.
KOSSUTH
Magában. Milyen forró az este! Lassan elcsendesül a falu, a collegnói férfiak még megisznak egy-két pohárral Giovanni pincéjébén… aztán már csak a tücskök neszeznek…
Az oleander illata mennyire betölti a kertet! Sarolta elment a fogattal, amit a nagybátyja küld érte mindig. A kapuig kísértem, hosszan a tenyeremben tartottam a kezét. Karcsú, áttetsző leánykéz. Amilyen az egész lénye. Éreztem, hogyan áramlik át vén tenyerembe az ő forró fiatalsága. Vajon jogom volt-e elárulnom neki az iránta táplált érzelmemet? De megnyugtatott, hogy nem vonta vissza markomból az ujjait, hagyta, hadd őrizzem néhány pillanatig. A kocsis, aki érte jött, fiatal, göndör hajú legény. Bosszantott, hogy annyira kedveskedett Saroltának, amint felsegítette a kocsi hágcsóján…
Nyugtalan vagyok. Írnom kellene a lámpafénynél, de nincs kedvem visszamenni a szobámba… Az egész délutánt együtt töltöttük, meséltem neki az országgyűlésekről, vitáimat is felemlegettem a hadvezérekkel, a békepárt embereivel… azt akartam, hogy átélje velem a múltat. Mintha belé akarnám költöztetni az életemet. Önzés ez… és ismét csak hiúság… a megszerettetésem ravasz formája…
TÉRVÁLTOZÁS
Madárneszezés, mezei hangok.
KOSSUTH
Örülök, hogy rászánta magát erre a mai sétára! Hát nézzen körül! Ez az én vad arborétumom!
SAROLTA
Ezt a rengeteg füvet, virágot mind ismeri?
KOSSUTH
Tanulom. Begyűjtöm, tanulmányozom. Böngészem a könyveket, a tudós leírásokat…
SAROLTA
Szép ez a táj! És jó most ez a kis szellő!
KOSSUTH
Mit szól a szalmakalapomhoz? Antonio mester levetett fejfedője! A kobakomba nyomta, nehogy napszúrást kapjak!
KOSSUTH
A karimája kajla és rojtos. Vénembernek megteszi!
SAROLTA
Megharagszom, ha örökösen vénemberezi magát!… Ó, milyén szép, lapos szikla!
KOSSUTH
Lepihenhetünk. Olykor magam sem teszek mást, csak letelepszem, és hallgatom a csendet.
SAROLTA
Ha nem látnám, nem is hinném, hogy egy olyan ember, mint ön, aki egy nemzetet hozott lázba, szembeszegült a Habsburg-házzal, most itt ül likas szalmakalapban, és azt mondja, hallgatja a csendet!
KOSSUTH
Néha magam is csodálkozom ezen. De hát elmúlt minden! Ami hősi volt, reményt nyújtott… hol van az már?! Kis csend. Pedig sokszor eszembe jut negyvennyolc március harmadika! Az alsótábla ülésén… akkor… azzal a beszédemmel, azzal indítottam el mindazt, ami Bécsben és Magyarországon következett! Micsoda hév ragadott el! A bécsi kormányt tettem felelőssé a Monarchia minden nyomorúságáért! Önálló magyar pénzügyi rendszert követeltem! A nemesség megadóztatását… És hogy töröljék el az úrbért! Szervezzék át a császári-királyi hadsereget! Válasszunk új országgyűlést, legyen új alkotmány és felelős magyar minisztérium! Odavágtam a kérdést: a dinasztia a saját javát óhajtja-e, vagy továbbra is egy korhadó rendszert akar támogatni?! Micsoda éljenzés volt, micsoda tapsorkán! Volt merszem elindítani a lavinát!
Kis csend.
SAROLTA
Egészen beleborzongtam! Hát még ha ott lehettem volna!
KOSSUTH
Széchenyi teátrálisnak titulált! Fennkölt bolondnak! Sőt, volt amikor Robespierre-nek nevezett… már később persze, amikor nem átallott a pokol küldöttének kikiáltani. Felrótta, hogy mániákus vagyok! Alighanem csak azért lépett be a Batthyány-kormányba, eltekintve attól, hogy a derék gróf jó barátja volt, mert engem akart ellensúlyozni felszólalásaival a kabinetben. Amikor elfogadtam a pénzügyminiszterséget, ő meg a közlekedési tárcát, azt harsogta mindenfelé, hogy aláírta a halálos ítéletét, s velem együtt fogják felakasztani… Hangot vált. Nézze csak! Izsóp! Ott, a lába előtt! Hyssopus officinális. Itt honos az Alpokban. Ott is egy! Milyen szép példányok! Leszakítaná azt a másikat?
SAROLTA
Tessék! Ügyes voltam?… Megtanít majd ezekre a füvekre?
KOSSUTH
Mindenre, csak legyen mellettem!
SAROLTA
Leszek, mint hű tanítványa!
KOSSUTH
Hát ha be kell érem ennyivel?!… Jöjjön, kapaszkodjunk fel arra a magaslatra. Olyan könnyen veszem az emelkedőket, mint régen… Nevet. Hiúság!
SAROLTA
Ugyan, miért volna az?
KOSSUTH
Fiatalosnak akarok látszani! Na! Utolér? Azért csak vigyázzon a köveken!
SAROLTA
Nevetve. Jól van, feladom! Ön jobban győzi!
KOSSUTH
Egyébként Széchenyi véleményében volt igazság is! Néha nagyon elragadtattam magam. Amikor a feleségét, Crescence-et elküldte Pestről félelmében, kemény szavakat használtam. Ön elküldte a családját, mondtam neki, vigyázzon magára, mert lövetek azokra, akik ellenünk vannak!
SAROLTA
Oka lehetett a szigorúságra. Olyan időkben!
KOSSUTH
Néhányan azonnal elvesztették a fejüket, amint rosszabbodott a helyzet. Széchenyi örökösen aggodalmaskodott, a hidat is féltette, hogy nem készül el, különösen amikor baleset történt… lezuhant egy láncszem. Elátkozottnak vélte magát, hogy ő okozott mindent, majd felelnie kell a nemzet összeomlásáért, a tengernyi kiömlő vérért… meg hogy bárcsak ne írta volna meg a Hitelt…
SAROLTA
A nagybátyám emlékszik rá, ön akkoriban kijelentette, éppen Széchenyinek, hogy inkább az ördöggel paktál, semmint Béccsel vagy a dinasztiával…
KOSSUTH
Hát igen. Mindig is rebellis voltam… a végsőkig radikális… De most botanizálunk! Füveket, virágokat gyűjtünk… Jöjjön, arra még találunk sok szépet…
TÉRVÁLTOZÁS
ZEYK
Húgocskám, nem akarom korlátozni a szabadságodat, de nem vagy terhére a kormányzó elnök úrnak gyakori látogatásoddal?
SAROLTA
Szomorúvá tenném, ha elmaradnék.
ZEYK
És én ne legyek szomorú? Velem is tölthetnél egy kis időt!
SAROLTA
Vasárnap itthon maradok. Segítek a szakácsnőnek. Készítünk valami jó erdélyi ételt!
ZEYK
Hogy van az öreg? Nincs időm meglátogatni. Amikor legutóbb kikocsiztam hozzá, észrevettem, mennyire megöregedett. Emlékszem, akkor kezdett összeomlani, amikor reménytelenné vált az emigráció a kiegyezés után. Na meg a magány… és az is, hogy otthon lassan másokat dicsőítenek…
SAROLTA
Engem egészen elbűvöl!
ZEYK
Nevet. Ó, elhiszem! Mindig is kedvelték a hölgyek! Bár Teréz asszony bástyákat épített köréje! Hanem Viddinben! Amikor a gyászos bukás után emigráltunk, egy ideig a családja nélkül volt. Gyermekeiket elbújtatták, a felesége is már csak Törökországba jött ki utána. Azokban a hónapokban bizonyos Dembinska, lengyel grófnő kihasználta az alkalmat. A férje Kossuth segédtisztje volt, ő mégsem átallotta behálózni a kormányzót. Alighanem Bécs fondorlata volt, az asszony talán a kamarilla megbízásából furakodott Kossuth kegyeibe, hogy jelentéseket küldözgessen róla… de ez csak amolyan szóbeszéd volt a tisztek között. Annyi bizonyos, hogy nagy hatással volt Kossuthra… ez mindannyiunknak feltűnt…
SAROLTA
Ezt nem szívesen hallom! Miért is mesél nekem ilyeneket?
ZEYK
Talán egy kis gonosz féltékenységből! Az én turini konzulságomat is megédesíthetnéd ittléteddel, ne csak az öreg remetéét!…
TÉRVÁLTOZÁS
Néhány zongoráfutam, majd csend.
KOSSUTH
Olvasott Jókaitól valamit?
SAROLTA
Majdnem mindent! Otthon megvannak a munkái!
KOSSUTH
Hmmm… hozzám is eljutott egy-két műve. Érdekes. Tud mesélni… Úgy hallom, szereti, ha méltányolják az írásait bizonyos felső körökben! Engem nemigen kedvelt. Persze, békepárti volt ő is. De nagy hangadó az ifjak között negyvennyolc tavaszán… most meg Bécsben is ünnepelt író!
SAROLTA
Szépen ír negyvennyolcról… a szabadságharcról! Tőle tanultuk meg, milyenek is voltak azok az idők!
KOSSUTH
Hmm… Azok az idők! Nyári Pál táborához tartozott. Negyvenkilenc februárjában… igen, úgy valahogy… nálam járt. Hívattam, mert cikke jelent meg a Közlönyben… arról akartam beszélni vele. Nagyon jó benyomást tett rám, noha sokban különbözött a véleményünk… Kis szünet. Töltene egy kis teát, Sarolta kedves? Jót tesz ebben a melegben. Hűsít. Vigyen a szárított virágjából Zeyk barátomnak, hadd lássa, mit tanult a gyógyfüvekről az unokahúga…
SAROLTA
Finomabbnál finomabb teákkal ismertet meg!
KOSSUTH
Legalább ennyi öröme legyen miközben untatom.
SAROLTA
Hogy mondhat ilyet? Tessék… a tea!
KOSSUTH
Bocsásson meg, hogy kiszolgáltatom magam… de olyan jólesik a kezéből elfogadni… Hmm… Szóval Jókai… Eljött hozzám akkor, diskuráltunk… Diskuráltunk? Hmmm… Vitába keveredtünk. A békepárt követeléseivel állt élő… hogy mondjuk ki, csak 48 törvényeiért harcolunk, de elszakadni nem akarunk. Ez nekem nem tetszett. Erre aztán győzködni kezdett: ha nem hangoztatjuk az elszakadást, a dinasztia is belátja, hogy esztelenség tönkretenni azt az országot háborúval, amely az övé is. De azzal is riogatott, hogy kitörhet köztünk egy monarchista kontra republikánus háború. Hogy a seregek máris pártérdekek szerint különböznek. Perczel serege republikánus, Görgey ellenben éppoly szenvedéllyel harcolna a republikánus izgatók ellen, mint amilyen hévvel küzd negyvennyolc eszméiért! Persze nem restellt hízelegni is! Hogy bízik hazaszeretetemben, és tudja, nem fogom kockára tenni a haza létét… Mert azt ugyebár tudom, hogy rajonganak értem, satöbbi… De bocsásson meg, hogy ilyesmivel traktálom!
SAROLTA
Hiszen figyelem! Figyelem minden szavát!
KOSSUTH
Magára zúdítom a múlt minden terhét!
SAROLTA
Hálás vagyok a bizalmáért!
KOSSUTH
Lám, ez is a hiúságomat bizonyítja! Azt akarom, hogy valaki – és éppen maga!… megőrizze az emlékeimet. S velük az én emlékemet is!
Kis csend.
SAROLTA
Megőrzöm. Megőrzöm ezt a nyarat… ezt a házat, kertet… a leander bokrokat… és önt! De mindez még a jelen valósága…
Madárhangok, csivitelés.
A madarak… ez a kék ég… és az, hogy itt ülünk…
Kis csend, csak a madarak neszezése.
KOSSUTH
Elgondolkodva. Nem vagyok nagyravágyó – ezt mondtam akkor Jókainak. Noha tudom, győzelmünk után felajánlanák nekem a koronát. De akkor én megszököm, hogy a békés idők kormányának ne legyek útjába! Mert ha győzünk… és én hittem, hogy győzünk… többé nem lesz szükség olyan izgató rebellisre, mint én vagyok… Persze nem olyan békére gondoltam, amilyen most van… Kis nevetéssel. A derék Jókai! Hallom, ő az írók fejedelme! Szegény Terézem – még tőle is féltett. Vitánk közben felemeltem a hangom, erre azonnal benyitott a szobámba… merénylettől tartott. Féltett mindenkitől.
SAROLTA
Az igaz szerelmes megérzi a veszélyt. Én is féltettem volna.
KOSSUTH
Féltett volna? Kis csend. Voltak kísérletek, de én sohasem védtem magam.
SAROLTA
Micsoda rettegésben élhetett a felesége!
KOSSUTH
Igen… aggódott, szenvedett… Nem volt könnyű a sorsa! Már a házasságkötésünk körül is nehézségek támadtak. Ő katolikus volt, én református, reverzálist kellett volna adnom születendő gyermekeink vallására, de ellenkeztem. Makacs voltam! Hát még amikor az esztergomi érsek azt követelte, térjek át! Kitört belőlem a jogászi szenvedély, perre akartam vinni a dolgot. Végül mégis összeadtak minket a pesti katolikus templomban, de ahogy mondják az ilyet: áldás megadása nélkül! Kis szünet. Teréz harmincéves volt… hat esztendővel fiatalabb nálam. Nem úgy, mint maga.
SAROLTA
De én nem a felesége akarok lenni, csak a…
KOSSUTH
Legalább azt mondja meg, ha nem lennék ennyire vénséges…
SAROLTA
Gyűlölöm ezt a szót!
KOSSUTH
Jó, jó, hát akkor öreg. Koros. Elképzelné-e…
Kis szünet.
KOSSUTH
Köszönöm!
Csend. Aztán Kossuth élénkebb hangon:
Görgey!
Teréz Görgeytől féltett legjobban! Nem oktalanul! Sok összetűzésünk volt a harcok idején, hol ő akart lefogatni engem, hol én őt!
KOSSUTH
Semmibe vette a hadügyi rendelkezéseket! Önfejű volt. Jó katona, az kétségtelen… amikor Dembinszkyt tettem meg fővezérnek, nem rendelte alája a seregét. A kápolnai csata kimenetele miatt is összekaptak. Önhatalmúlag lefogatta Dembinszkyt. Nekem kellett igazságot tennem. Dembinszky elégtételt követelt. Azzal mentem hozzájuk, hogy Görgeyt hadbíróság elé állítom. Védekezett persze! És micsoda gőgös szenvedéllyel! Hogy nem vonja kétségbe az altábornagy katonai szakértelmét, de az félig nyert csatából vonta vissza indokolatlanul a sereget, ezzel zűrzavart támasztott, ráadásul a katonákat olyan terepre vezette, ahol mind egy szálig odaveszhettek volna, ha az ellenség üldözőbe veszi őket! Igaz, ami igaz… a Tisza mellékén mindenütt mocsár, az ágyúk sárba fordultak… rettenetes helyzet… Dembinszky is magyarázkodott, hogy ő terv szerint cselekedett, de hogy miféle volt az a terv, nem lehetett kiszedni belőle! Árulókkal van körülvéve, azt mondta, titkolódznia kell…
Leváltottam. De Görgeyt nem menthettem fel, pedig súlyosan vétett a fegyelem ellen… Haragudtam rá! – Főbe kéne lövetnem téged! – vágtam oda dühösen.
– Hát lövess! – ez volt a válasza. Büszke válasz! De én azt mondtam: többet érsz nekem és a hazának! Hanem bárcsak a szívedbe láthatnék! Kis szünet.
Igen. Ezt szerettem volna mindig. Mindvégig. A szívébe látni!
Talán ha akkor főbe lövetem, másként alakul a haza sorsa. Ha akkor…
SAROLTA
Hiszen ön mondta, hogy a történelemben nincs helye az efféle latolgatásnak: mi lett volna, ha…?!
KOSSUTH
Igaza van!
Csend.
De micsoda végzet vezérelt össze Görgeyvel?! Amikor megtettem fővezérnek, a környezetemben sokan berzenkedtek a döntésem ellen. Lám, én azért mindig és mindig bíztam benne, de ő…?!
Sohasem fogom megbocsátani magamnak, soha, soha!…
Csend.
Debrecenben, azon a napon, amikor kitüntettem a hadvezéreket, ő is ott volt. Jöttek mind… Guyon, Mészáros, Kiss Ernő… Bem, Klapka és Perczel nem hagyhatták el az állomáshelyüket, nekik elküldtem a medált… Görgey akkor is különcködött. Késett. Már mind benn voltunk a díszteremben, amikor megérkezett parasztszekéren, kopott tábori ruhában, sárosan.
Sáros csizmában állt oda a többiek közé, éppen csak biccentett feléjük. Én meg odasiettem hozzá tárt karral, nyílt szívvel, azt hittem, örvend a találkozásnak. Persze, bosszantott, hogy amíg a többiek kiöltöztek az ünnepre, addig ő csak így! Mintha meg akart volna alázni! Hidegen fogadta a kéznyújtásomat.
Magasabb volt nálam, magas férfi, fel kellett néznem rá, és ő ezt mindig éreztette is!
Hiú volt! De mennyire hiú volt ő is! Magas lovon ült mindig, de szó szerint! Termetes jószágot lovagolt, azon ült feszes derékkal! Amikor a mellére tűztem az érdemrendet… ezüst koszorúban arany kettős keresztet vörös szalagon… azt mondtam neki:
– Engesztelésül a haza nevében!
Elsápadt. De nekem is megremegett a kezem. Sokan látták ott a közelünkben, hogyan villant össze a tekintetünk!
Kis csend.
Most ott él megvetésben, mint hírlik! De mit érek vele, ha így van is? Ellenségek lettünk, kiktől a haza a megmentését várta!
Kívülrekedtünk már mindketten… És a haza elfeled!
SAROLTA
Hogyan feledhetné Kossuth Lajost? Hiszen mondtam már, örökösen emlegetik még a legkisebb tanyán is! Kossuth a magyar szabadság!… ebben a hitben nevelkedtünk! Ó, Istenem, hogy mondhatja, hogy elfelejtik?!
KOSSUTH
A haza most a hamis béke éveit éli! A magyarok Erzsébet királynéba szerelmesek, őrá néznek úgy, mint megmentőjükre!…
A jóképű Andrássy gróf kiudvarolta a megegyezést. Na, és persze Deák! Hiszen szép is az a darázsderekú Sissi!… ahogy az a pofaszakállas, trotli férje becézi!…
SAROLTA
A királyné igazán szereti a magyarokat.
KOSSUTH
Jól van, tudom, bocsásson meg, nem élek otthon, az emigráns ne ítélkezzék!
SAROLTA
Pedig ez a rebellis hang illik magához!
KOSSUTH
Otthon most azt lesi a polgár, mit nyújt neki Bécs! Hogyan gazdagodhat meg. Bérházak, paloták, bankok… pénz, pénz és pénz!… Ki törődik a szabadsággal? Élni akarnak, nem illúziót kergetni! Ki emlékszik az áldozatokra? Jól van, meggyújtanak egy-két gyertyát, szavalják Petőfi verseit… már lehet! Megsiratják a vértanúkat, aztán leülnek a kiegyezés terített asztalához. Csak a szegények keseregnek, akiknek soha nem jut semmi! Akkora a békesség, hogy a végén még nekem is szobrot állítanak… persze csak a halálom után!
TÉRVÁLTOZÁS
Zongorajáték. Chopin á-moll keringő.
SAROLTA
Vasárnap otthon kell maradnom. Megígértem a nagybátyámnak.
SAROLTA
Erdélyi kosztra vágyik. Majd segítek a szakácsnőnek.
KOSSUTH
Tehát magamra hagy!
SAROLTA
Eljöhetne hozzánk ebédre!
KOSSUTH
Nem, köszönöm! Inkább maradok, s várok magára hétfőig. Zeyk barátom észrevenné rajtam, milyen rajongással tekintek magára.
KOSSUTH
Maradjon ez a kettőnk titka. Ez a…
KOSSUTH
Nem mondom ki. Maga úgyis tudja, mit hallgatok el.
Csak a zongora.
SAROLTA
Chopin, á-moll keringő. Tetszik?
KOSSUTH
Csak magát figyelem. Liszt vagy Chopin vagy más… mindegy. Csak itt legyen, nézhessem, hallhassam…
Csak a zongora, majd csend.
SAROLTA
Az éjjel azt álmodtam, hogy szónokolt…
KOSSUTH
Nem csoda, hiszen annyit beszélek!
SAROLTA
Ott állt az országgyűlés pulpitusán. Sötét körszakáll, sötét haj, dús szemöldök… éles tekintet… Ebédelni mentünk valahová. A pincér azt hitte, házasok vagyunk…
Újra a zongora.
TÉRVÁLTOZÁS
KOSSUTH
Magában. Néha azon kapom magam, hogy vizsgálgatom arcom a tükörben. Megpróbálom az ő szemével látni a vonásaimat…
Megint a hiúság!
De sem erőm, sem kedvem tenni ellene!
Aligha éreztem valaha is ilyen mély, fájó szerelmet…
Ilyen reménytelenül szép szerelmet…
TÉRVÁLTOZÁS
Néhány zongoraakkord, majd félbeszakad.
SAROLTA
Ez a leányát ábrázolja? Ez a szép rajz?
KOSSUTH
Igen. Szomorú. A kedvéért választottuk Itáliát. Az orvosok ajánlották, hogy majd jót tesz a gyenge tüdejének. De elvesztettem, mielőtt betöltötte volna a tizenkilencedik évét.
KOSSUTH
Sokszor volt szomorú. Fáj nekem még mindig… és bizonyára örökre az ő szomorúsága. Sohasem tehetem már jóvá a keserves éveit. És fáj a seb, amit elvesztése ütött a szívemen. A gyermekünk halála… mintha megcsonkítanák az embert… Ez meg itt Teréz. Olajkép. Élethű. Bár a szeme… a szemet a legnehezebb jól megfesteni. Teréz sohsem tért többé régi kedélyére Vilma halála után. Beteg lett, a rák vitte el. Szörnyű kínok között… Ápoltam, mellette voltam. Nem tudták megmenteni. Genuában nyugszanak mindketten. Olasz földben… Ez is ideköt már, látja!
TÉRVÁLTOZÁS
KOSSUTH
Magában. Ma nem ült a zongorához Sarolta. Kitelepedtünk a kertbe, az oleanderek árnyékába. Hallgattunk. Mintha meg akarta volna gyászolni velem elvesztett szeretteimet. Lehunytam a szemem, képzeletemben Vilma ült a közelemben. Fájdalmas volt a képzelgés. Sarolta gyengéd volt, az árnyékba parancsolt, óvott az erős naptól.
TÉRVÁLTOZÁS
SAROLTA
Készítsek hideg menta teát?
TÉRVÁLTOZÁS
KOSSUTH
Ezt kérdezte, s nemsokára hozta is a finom kínai csészékben.
TÉRVÁLTOZÁS
SAROLTA
Akarja, hogy lánya helyett lánya legyek?
KOSSUTH
Nem, nem!… Bocsásson meg, de nem! Az ő helyét nem töltheti be senki. De különben is, maga mást jelent nekem… hiszen tudhatja!
TÉRVÁLTOZÁS
KOSSUTH
Magában. A nádfotel karfáján pihent bal kezem.
Átnyúlt, és keskeny, finom tenyerével megérintette, úgy tekintett rám komoly pillantással…
TÉRVÁLTOZÁS
SAROLTA
Magában. Különös ez a vonzalom. Sok évtized van köztünk, és mégis, ha behunyom a szemem vagy ha éjszaka arra gondolok, hogy holnap újra láthatom, öröm tölt el, boldog izgalom.
Tegnap a bérkocsis, aki Turinból kihozott, egész úton szóval tartott, nemigen értettem, mit hadart olaszul, de kedveskedett, egy dalra akart megtanítani nagy nevetések közben… s amikor lesegített, úgy intézte, hogy a mellkasának dőljek egyensúlyomat vesztve. Erős, barna, göndör hajú fiú… talán tetszene is, de megláttam a kapuban várakozó ősz barátomat, és már nem is érdekelt a fiú…
TÉRVÁLTOZÁS
ANTONIO
Signorina Sarolta, ön a legcsodálatosabb modell, akit valaha is megfestettem. És éppen így képzeltem a képet… ez a virágzó bokor, a fehér ruha… és ahogy most éppen elkaptuk a fényt! Signore Governatore, akarom mondani, Luigi! Hát nem gyönyörű a signorina? Micsoda fény! Köszönöm, köszönöm! Ezzel a képpel betetőzöm az életművemet!
KOSSUTH
Sarolta, kedves, ha elfáradt, szóljon. Antonio barátom fáradhatatlan… és igazán lefőz az udvarlásban, hiába, mediterrán vér pezseg az ereiben! És micsoda szívós természet!
ANTONIO
Akárcsak ön, signore Luigi! Magyarázón. A kormányzó úr megengedte, hogy ilyen bizalmasan szólíthatom…
SAROLTA
Jó látni önöket! Két ilyen kedves, jó barát!
ANTONIO
Vivát Kossuth! Vivát Garibaldi! Tudja, signorina, nagy tisztelője vagyok signore Luiginak és a magyar szabadságharcnak!
KOSSUTH
Én meg maestro Antonio művészetének!
ANTONIO
Az a művészet, amit ön csinált! Déchéance! Micsoda bátorság kellett ahhoz! Kimondani a trónfosztást! Republikánusként mélyen fájlalom, hogy újra királyuk van… Ha egy kicsit oldalt fordulna, signorina! Úgy, úgy köszönöm! Micsoda remek kép lesz, Madonna mia! …
TÉRVÁLTOZÁS
Zongorajáték. Chopin á-moll keringő röviden. Családi taps.
ZEYK
Bravó, kishúgom, örülök, hogy én is hallhatom zongorajátékodat a kormányzó elnök úr jóvoltából! Ha jövőre is eljössz hozzám Erdélyből, nálam is találsz majd zongorát… Na, de hadd lássuk azt a képet!… Á, igen, igen! Ügyes munka!
SAROLTA
Antonio mester élete főművének tartja!
KOSSUTH
Valóban jól sikerült. Természetesen megvettem.
ZEYK
Azt hittem, nekem lesz szerencsém birtokolni!
KOSSUTH
Konzul uram bármikor láthatja, ha meglátogat! Így legalább eljön hozzám! De koccintsunk!
Pohárcsengés.
KOSSUTH
Giovanni pincéjéből!… Sarolta kedves!
SAROLTA
Igen, máris! Hozom az uzsonnát!
ZEYK
Úgy látom, otthonosan mozogsz itt, húgocskám!
SAROLTA
Bizony, mindennek tudom a helyét! Kiúszik.
KOSSUTH
Megtisztel vele, hogy nem, tekinti magát idegennek!… Szivart? Örülök, hogy konzuli munkád közben időt szakítottál meglátogatni! Parancsolj! Még mindig rá-rágyújtok. Akik annak idején nálam jártak, csak szivarfüstben láttak…
Rágyújtanak.
KOSSUTH
Jókai egyszer nálam volt a békepárt ügyében. Azt kérdi, hol vannak a pisztolyok? Mondom, miféle pisztolyok? Azt mondja, a zsurnaliszták arról firkálnak, hogy fegyverek hevernek az íróasztalomon… Nevet. Sohasem hordtam pisztolyt, sohasem védtem magam. Pisztoly az nincs, mondom Jókainak, de szivar az van bőven.
ZEYK
Jókait emlegeted kormányzó elnök uram! Nahát, ahogy ő leírja azokat a debreceni napokat a Függetlenségi Nyilatkozat kapcsán!
KOSSUTH
Ők nagyon ellene voltak! Nyári Pálék!
ZEYK
Élcelődik, hogy a nagy győzelmek idején Nyári azt mondta volna, hogy ezek nagyobb kárt okoznak Magyarországnak, mint a korábbi veszteségek, mert elbizakodottá teszik a kormányt… Állítólag Klapka meg azt terjesztette, ha az országgyűlés megtudná, mekkora győzelem volt Nagysallónál, képesek volnának egyszerre három nagyhatalomnak is hadat üzenni!
KOSSUTH
Nem akarták a trónfosztást. De én sürgettem a veronai kongresszus miatt. Hogy ott már mint független állammal számoljanak velünk!
ZEYK
Az a kongresszus, ugyancsak Jókai szerint, mesebeszéd volt! Nem akartak ott senkik sem konferenciázni!
KOSSUTH
Ismerem ezt a vádat! Hogy én beugrottam egy kósza hírnek! De nem ez volt a lényeg! A hadsereg már zászlót akart! A nép függetlenséget! Hát kimondtam az elszakadást! Mekkora ováció fogadta! Akik két nappal előtte még ellene voltak, harsogták az éljent! A Nagytemplomba kellett átvonulni, akkora volt a résztvevők száma! A békepárt sem tehetett semmit! Hallgatott!
ZEYK
Csak Nyári Pál mondta, hogy finis Hungariae!
KOSSUTH
Ezt Széchenyi is mondta, még korábban, negyvennyolcban, amikor szembekerült egyik-másik szigorú intézkedésemmel! Talán Deák is huhogta! Mindenki, aki megrettent a radikális döntésektől! Én nem féltem, és kimondtam: mérheti rám a sors a vérpadot vagy a száműzetést, de azt soha, hogy Ausztria polgára legyek! Amit elindítottam, amire elszántam magamat és hazámat, abban mindvégig töretlenül hittem… és hiszek még ma is! Nem kellett volna a dinasztiát detronizálni?! Mi lett volna, ha?!… Ostoba kérdés! Ne engem tegyen felelőssé a börtönökért meg az akasztásokért Görgey! Harcolt volna tovább, ahogy meghagytam neki! Amikor Aradon, az utolsó órákban összekaptunk a bizonytalankodása miatt, le kellett volna tartóztatnom! Főbe kellett volna lövetnem! De még mindig reméltem, hogy bízhatom benne, és átruháztam rá a nemzet, a haza megmentésére a teljhatalmat! Ő visszaélt vele! Áruló lett! Én tehetek róla, hogy bosszút állt Bécs?! Küzdhetett volna, kitarthatott volna, mint Klapka Komáromban… Én még Viddinből is megpróbáltam erőt adni a küzdelemhez, még Törökországból, Angliából is… az Egyesült Államokból! Innen is… Görgey! Leteszi a fegyvert, gentlemannek képzeli az ellenséget!! Én vagyok a vesztésért felelős vagy ő?! ő, a nagy hadvezér!? Soha nem bocsátok meg
neki, soha, soha!… Elfullad a hangja, köhög.
ZEYK
De, kormányzó elnök úr!… Sarolta! Vizet! Vizet hamar!…
TÉRVÁLTOZÁS
KOSSUTH
Magában. Nem kellett volna belelovallnom magam… heveskedem, pedig öreg vagyok már hozzá! Hol van már a múlt?… fényévekre távolodott az űrben! Maradjak csak a növényeimnél… A kerekrepkény az kerekrepkény, a fekete üröm az fekete üröm… a gyöngyajakfű meg… Hát igen… Ebben nem tévedhetek!
Meglehet, a hiúság az oka mindennek. Megszédültem a sikereimtől… a sikereinktől… De megszédítette őt is a maga hiúsága… a hadvezért… a katonát! Milyen büszkén állt előttem Görgey akkor is… Aradon… és hogy sürgette a távozásom!…
Lehetséges, hogy a szabadság csupán szép illúzió?
És az életet csak megalkuvások… netán árulások árán lehet megmenteni és megőrizni?… Mister Brown, az az angol, aki Debrecenben felkeresett, azt mondta pipatömködés közben: mister President, ha az oroszok elfoglalják Magyarországot, akkor Anglia nem fog az önök segítségére sietni, ahogy más hatalom sem… Ne bízzanak másokban! A megtorlás csupán annyi lesz, hogy London elveszi Szicíliát vagy Görögországot, és kijelenti, hogy helyreállt az európai egyensúly…
TÉRVÁLTOZÁS
Mezei neszek.
SAROLTA
Derűsen, távolról. Hahóóóóó! Itt vagyok! Erre jöjjön, találtam valamit!
KOSSUTH
Á, igen! Ez ritka szép növény!
KOSSUTH
Ezek az apró piros virágocskák ezen a karcsú száron… nos, igen! A neve: Sarolta Transilvániae!
SAROLTA
Boldogan nevet. Ó, ez igazán kedves, köszönöm! És így kerül be a herbáriumába?
KOSSUTH
Sőt, dolgozatot is írok róla! Kifejtem, milyen különös hatással bír az elaggottság, az erővesztés, a szellemi restség, a búbánat és a magány ellen.
Puszta rápillantás elegendő ahhoz, hogy szerelemre lobbanjon akár egy százéves szív is, ezért sokan keresik, de csak kevesen találják. Hanem aki megleli! Soha nem feledheti azt a boldogságot, amit nyert általa! A dolgozatomban aprólékosan kifejtem, milyen lelkiállapotokat teremt. De nem fogom elárulni a lelőhelyét! Az a kettőnk titka marad!
Kis csend.
SAROLTA
Elküldi majd ezt a… tanulmányt?
KOSSUTH
Csak nem azt akarja mondani ezzel, hogy letelt a vakációja?
SAROLTA
Még két nap és indulnom kell! Várnak otthon. De jöjjön! Keressük meg ennek a különös virágnak a párját, hadd vigyem magammal… így aztán mindketten őrizhetjük!
TÉRVÁLTOZÁS
Zongorajáték meg-megszakad. Ügyetlen klimpírozás, majd csend.
ANTONIO
Signore Governatore! Vostra eccelenza!
KOSSUTH
Ki az ott? Maga kiáltott, Antonio mester?
ANTONIO
Talán nem hallotta a signorina zongorázásától?
KOSSUTH
A signorina már elutazott. Magam klampírozok… hogy ne legyen olyan csend ebben a házban!
ANTONIO
Jöjjön, mutatok valamit! Megint lefestettem azt a vén olajfát! Megnézné?
KOSSUTH
Jól van, jövök, várjon…! Jövök már!… Na, had lássam!
KOSSUTH
És hol a lombja?! Az a szép zöld…
ANTONIO
Képzelje, signore Luigi, már csak a csupasz ágai vannak meg… Ilyen, amilyennek most megfestettem!
KOSSUTH
Milyen szörnyen magányos!
ANTONIO
Hirtelen megöregedett! Egészen elszomorodtam, amikor megláttam. Mi történhetett vele ilyen váratlanul?
KOSSUTH
Elvesztette a reményét…
ANTONIO
Az bizony meglehet!
KOSSUTH
Elvesztette a múltját és a jelenét is… Lám, Antonio mester, a vén olajfa feladta! A törzse még ott áll egy ideig, aztán az is elenyész. De, maga barátom, megörökítette. Többet nem is tehetett volna ennél. Megmentette az emlékét a jövőnek…