A normann vér
– hangjáték II. Andrásról –
ANDRÁS (II. ANDRÁS KIRÁLY)
GAUTIER GRÓF THÜRINGIÁBÓL
Gregorián dallam, szerzetesek éneke. Elhalkul. Kódex-másoló barát hangja, amint lúdtolla percegése közben motyogja az írottakat.
MÁSOLÓ BARÁT
Anno Christi… 1173… Béla, harmadik… a’ harmadik István Királynak Eöccse; mikoron a’ Magyar pártos Urak egymással megbékéllettek, és meg egyenesedtek volna… Coronáztaték Székes-Fejér-Várban Magyar Országi Királlyá…
Gregorián dallam halkan beúszik, felerősödik, elhalkul.
Végre birodalmának huszon-harmadik esztendejében meg-hala, és eltemetteték Székes-Fejér-Várban… Két fia vala… Imre és András…
Gregorián dallam, mint fenn.
Imre… Coronáztaték anno 1196. esztendőben… Ennek idejében némely pártolkodó Magyar Urak ösztökéléséből András Herceg az Imre Király Eöccse… a’ Báttya ellen támada… Midőn Andrást Imre Király sem levelei, sem követei által el nem csendesíthetett, kételen hadat indéta ellene, és szembe szálla véle…
Mikor pedig mind a’ két sereg egymás előtt álla, halhatatlan dolgot cselekedék Imre Király… Elúszik.
Dob, fuvola, tánczene: Vidám férfi ricsaj. Hangoskodások: „Igyál, pajtás!” – „Bort a kupába!…” „Hej, csak jobb táborba szállni, mint otthon poshadni!” – „Nézd, a herceget! Ez aztán a katona!” – „Nem úgy, mint az a másik!” Nevetés.
ANDRÁS
Gyere, gyere virágszálam! Na, gyere már, te szép leányzó, hadd tapogassam meg, hogy olyan karcsú-e a derekad, mint ahogy, tánc közben látszik?
Férfiak nevetése.
Naaa! Gyere hát!…
BESE
Eredj, ha hív a herceg!
ANDRÁS
Vonakodni mersz! Hozzátok elém azt a lányt!
BESE
Nem hallod, te kis szajha!
A lány sikongatása.
ANDRÁS
Na, na, csitulj, csitulj! Te kis vadóc! Úgy táncolsz, hogy felforralod a vérem, add magad, gyere! Galambom. Jó dolgod lesz itt a sátramban… Ne félj a katonáktól, derék fiúk ezek! A híveim! He? Valódi virágszál vagy, itt maradsz nálam éjszakára! De most táncolj nekem, aztán majd én is megtáncoltatlak!…
Férfiak röhögése. Egyre vadabbul szóló fuvola, dob.
Úgy, úgy! Sebesebben! Micsoda gyönyörűség! Hé, urak! Bese! Bort a kupámba! Bort!…
BESE
Hiába, jó ez a tábori élet, herceg úr! Nevetés.
Kürt rivall.
Hát ez meg?…
ANDRÁS
Nézzétek meg, mi az? Mit jelez a kürtös: Bese, dúgd ki a fejed a sátorból!
TÖBBEN
– A király?!
– Odaátról?
– Kardot, gyorsan!!! Hallgass el, fuvolás!
ANDRÁS
Megálljatok!… Tehát a király! Az én királyi bátyám. Na, hadd lássuk hát… És micsoda kíséret! A király a táboromban! Félre, urak!
Morajlás, majd csend.
IMRE
Lásd, András, és lássátok ti is mind, kard és tőr nélkül jöttem hozzátok! És nincs fegyver a kísérőimnél sem!
ANDRÁS
Bátor vagy, Imre király! Bátor és vakmerő! Elfogathatnálak!… Eréllyel. De az őrséget, hogy csak így beengedett a táboromba, felkoncoltatom!
IMRE
Rád vallana, öcsém! De az őrség nem semmirekellő lázadókból áll, tisztelik felkent királyukat!
ANDRÁS
Ellenségek vagyunk, készek a harcra! Az őrség hát ellenem lázadt, én vagyok uruk megöletem őket…
IMRE
Mert hogy engem nem mersz megöletni!
ANDRÁS
Nem ijedünk meg a kíséretedtől…
IMRE
A kíséretem láthatod, fegyvertelen. Békességgel jöttem…
ANDRÁS
Nem kell a békéd! A korona kell!
IMRE
A korona az enyém!
Morajlás.
A korona az én fejemen van, felkent királyotok vagyok!
Morajlás
Talán nem ez az igazság, urak?!
ANDRÁS
Vívjunk meg a trónért, és győz az erősebb!
TÖBBEN
– Úgy van! …
– Készek vagyunk a harcra!
– Andrást akarjuk!…
– Ő lesz a jó király!…
ANDRÁS
Hallod? Hű barátok vesznek körül!
BESE
Elrikkantja magát. Ki a mezőre! Ember ember ellen!…
IMRE
Vérontást akartok? Testvérgyilkosságot?! Belekergethenélek benneteket a Drávába! Halljátok a zúgását? Itt hömpölyög megáradva a hegyi vizektől, beléfúlnátok valamennyien!
ANDRÁS
Vénasszonyok vagyunk, azt hiszed?!
Morajlás.
Akik nem képesek a harcra?!
IMRE
Ha nincs melletted az igazság, miben bízhatsz?
ANDRÁS
És te abban a maroknyi seregedben?
IMRE
A lázadót nem oltalmazza Isten. De engem igen!
ANDRÁS
Ne nevezz lázadónak!
IMRE
Hát minek nevezzem azt, aki el akarja ütni trónjától az igazsággal oda választottat?
ANDRÁS
Ha igazsággal kerültél is a trónra, tékozlásba viszed atyánk örökét!
IMRE
Ezzel vádolnak minden utódot! De te jobban sáfárkodnál?
BESE
Erős kezű király kell nekünk!
IMRE
Csak lassan, lassan, Bese! András herceg bánságot ígért neked, jól tudom, mert most szüksége van rátok…
IMRE
És ha ő meg az?! Hihettek-e annak, aki kardot ránt a Szent István szentséges örökébe választottra? Förösztenének kezeteket felkent királyotok vérébe?! Azután hogyan bánna el veletek? Nemde úgy, hogy egyetlen tanúja se maradjon vérgőzös tervének?
Csend.
ANDRÁS
Ne higgyetek neki!
BESE
András való a trónra! Te jámbor király vagy!
IMRE
Nem volt-e jámbor az atyám is? Mégis szerettétek! Ő fékezte meg a latrokat és más bitangokat, kik az előtte való királyok alatt elszaporodtak! Jó törvényeket hozott, bőséget teremtett… Megszerezte Zádort és Dalmáciát a velencésektől…
ANDRÁS
De hol van most Zádor?!
BESE
András visszavenné, nem úgy, mint te, király!
IMRE
Nem volt elég a szenvedésből? Új csatákat akartok?
BESE
Inkább, mint a lovagi játékokat! És nem kellenek nekünk az olasz meg a francia papocskák prédikációi sem! Térdepelj csak velük a templomban magad!
IMRE
Pedig imádkozhatnátok ti is az ország üdvéért!
ANDRÁS
Imádkozol te éppen eleget!
Nevetés.
Mást se teszel!…
IMRE
Talán duhajkodnék inkább veletek? Az kedvesebb lenne a szemetekben? Hurcolnék táncosnőket az ágyamba? Mint te, öcsém?… Te, a könnyelmű normann!
IMRE
Az, az! A nagyapánk vére kering az ereidben! Az ő viking vére! Jól mondjátok, én jámborságban nevelkedtem, valóban! De mi kell inkább ennek az országnak? Harc? Vagy békesség?
BESE
András visszaveszi a velencésektől, amit elraboltak!
TÖBBEN
– Könnyít a nép terhein!
– Megvédi birtokainkat!
– Naggyá teszi a hazát!…
IMRE
Ígérgetéseknek hisztek, és ezért képesek vagytok a bűnös lázadásra!
BESE
Tagadod, király, hogy nehéz az életünk ebben az országban?
IMRE
Jól tudom, nehéz!… De bízzatok! Én nem ígérek semmit, mert aki a trónon van, tudja, hogy nem ígérhet felelőtlenül! Csak az szórhatja két kézzel a képzelt javakat, aki nincs a hatalomban! Atyámfiai! Hagyjatok fel gonosz szándékotokkal, és én soha nem fogom felróni nektek lázadásotokat, és nem fogok emlékezni a ti indulataitokra… Kiúszik.
Gregorián dallam, felerősödik. A másoló barát motyogása írás közben.
MÁSOLÓ BARÁT
„… és nem fogok emlékezni a ti indulataitokra. Elvonulhattok békességgel…” A Magyarok… fejet hajtának Királyoknak, leveték fegyvereiket… és meg is csendesedék mind a’ két felől a had…
Gregorián ének kissé felerősödik, majd halkul.
András pedig… kiben nem győzhetett le a hatalmasság eránti óhaj, elméne a déli határokon túlra, s ott országot hódított magának, hol is Királyi módra berendezkedék… Kiúszik.
Délszláv zene, mulatság. Lakoma lármája.
BESE
Íme a szentséges nap, amikor András, Harmadik Béla Király Fia, egész Dalmácia, Horvátország, Róma és Hulm Isten kegyelméből való uralkodó hercege eljegyzését üli jó szomszédunk, Meránia legszebb virágszálával, az isztriai Krajna és a hét grófság uralkodójának, Berthold hercegnek a lányával! Ürítsük kupánkat az ő boldogságukra!
TÖBBEN
– Viváááát!
– Éljen!
EBERHART
Berthold herceg megbízásából köszöntöm az ünnepelteket! A herceg úr Lipót osztrák hercegnél időz, igen fontos stratégiák megbeszélésére. Lipót nemes jóindulattal van irányunkban…
BESE
Bécstől Belgrádig sokan vannak a pártunkon, kedves Eberhart! Ha innen, Ráma királyságából megindulunk, hozzánk csatlakoznak a horvát-szerb fegyveresek is, és akkor Imre király…
ANDRÁS
Ne, urak, ma este ne! Ez a szép nyári éjszaka legyen a jókedvé és a boldogságé! Kedvesem, Gertrud, igyál egy kortyot a kedvemért! Isztriai bor, tüzes, felforralja a vérem! Zenét!
Megszólalnak a muzsik. Zsinat, a lakoma lármája.
Gyönyörűségem!
GERTRUD
Miért nem vonulunk vissza? Veled akarok lenni, végre, kettesben!
ANDRÁS
Nem érzed jól magad a társaságban?
ANDRÁS
A híveink, Gertrud! A magyarjaim, a merániak… Légy kedves hozzájuk! Mulass! Igyál, kedvesem…
GERTRUD
Elbódít a bor. Józannak kell lennem… Józannak kell lennünk, édes Úr!
ANDRÁS
Jól van, nem erőltetem! De én hadd mulassak!
GERTRUD
Módjával. Nagy dolgokra készülsz, szükség van az ítélőképességedre!
ANDRÁS
Ne félts, bírom az italt! Ételt, italt, szerelmet! Hadd csókollak meg!…
GERTRUD
Ne itt… az emberek előtt…
ANDRÁS
Bánom is én!!?… A királyném leszel!
GERTRUD
Gyengéden. Csak ne olyan szilajon!
ANDRÁS
Őseim között normann tengerészek is akadtak. Kemény legények, nem ijedtek meg az égzengéstől… Odakiált a mulatóknak. Hé, micsoda lagymatag mulatság ez? Táncot, zenét, hangosabbat!
Felerősödik a zene, majd csitul a párbeszéd alatt.
Hadd vigadjanak! Szükségem van rájuk! Pedig nem is értem, miért vannak mellettem…
ANDRÁS
Jól tartom őket, de azért csak más az udvarnál! Miért nem a bátyámat szolgálják? Hm… Csakugyan királynak születtem?
ANDRÁS
Imrére mindig féltékeny voltam. Gyerekkorunkban is! Én a harci játékokat kedveltem… vívás, lovaglás… Ő meg tanult, tanult… Mindenki őt dicsérte. Az olasz mesterek… a méltóságát!… Micsoda fatális dolog, hogy ő született előbb! Most meg az a kis nyamvadt kölyök… a fia! Az is ott van akadékban!
GERTRUD
Te erős vagy! Erős és nagyratörő! Akárcsak a mi családunk! Meglátod, mennyi hívet viszek magammal Magyarországba! És a rokonaink? Szerte mindenütt a rokonság! Bizton uralkodhatsz majd!…
ANDRÁS
Gyönyörű vagy! Gyönyörű királyné leszel! Kiáltva. Halljam azt a muzsikát!
Zene felerősödik.
EBERHART
Éljen a rámai királyság! Éljen Meránia!
BESE
Túlharsogja. Éljen Magyarország! Éljen András, a magyarok ki…
ANDRÁS
Ne még, Bese, ne még! Majd ha minden tervünk valóra válik!…
Zene elhalkul, majd a gregorián.
MÁSOLÓ BARÁT
Imre… békességes király vala, szeléd értelmű és mindenben az Attya példáját követi vala… Végre meghala birodalmának negyedik esztendejében… Ennek fia marada László, ki öt éves korában megkoronáztatott… Kiúszik.
Lódobogás. A ló nyihogása, aztán amint valaki leugrik a nyeregből, majd sietős léptek a kőlapokon. Ajtódöngés…
ANDRÁS
Hevesen. Megvolt a nagy, díszes temetés Fehérvárban! Könnyeztem, mint illett bátyám teteme fölött. És láttam a vágyakozó pillantásokat az urak szemében. De ott az a kölyök…
ANDRÁS
Már megint a szokás, a rend, már megint az az ostoba akadály! …
GERTRUD
Hitvány kis gyermek…
ANDRÁS
Csaknem magtalan maradt a király, csaknem magtalan! Amikor aztán egyszercsak a világra jött ez a…
GERTRUD
A kicsi László mégiscsak az unokaöcséd!
ANDRÁS
De elém tolakszik! Elém! Te is óhajtod már a trónt, tudom, s nem András lesz a király és Gertrud a királyné, hanem az a kölyök…
Gregorián dallam.
MÁSOLÓ BARÁT
László… coronáztaték Székes-Fehér-Várban, anno 1200… Kiúszik.
Fergeteges ováció. Síp és dob és lovak nyerítése. Utcanép lármája.
Szélzúgás, vitorlavászon lobogása.
HAJÓSTISZT
A vitorlákat! Húzd meg a kötelet! Matróz! A kötelet!…
KAPITÁNY
Elsőtiszt! Rendelje a hátsó fedélzetre a matrózokat. Jönnek az urak…
HAJÓSTISZT
Igenis, kapitány úr! Kiáltva. Fedélzetmester! Az embereket a hátsó fedélzetre!…
Kiáltás: „A hátsó fedélzetre! Mindenki! Szaporán!” „Hová zavarnak minket?”
KAPITÁNY
A herceg és a kísérete… Feljönnek a fedélzetközből! Szaporán, emberek, szaporán… – Herceg úr! Tiszta a terep… Jó szelünk van, herceg úr!
ANDRÁS
Köszönöm, kapitány, elmehet! És csak a partközelben maradjunk, ahogy rendelém!…
KAPITÁNY
Partközelben… Ma kegyes hozzánk az Adria, herceg úr… Távolodik. Kormányos! Partközelben!
BESE
Végre, magunk vagyunk!
EBERHART
Delfinek! Ott! Delfinek! Jó jel! Nagyon jó jel!
ANDRÁS
Azért kértem, hogy itt tanácskozzunk, a hajón, mert odakinn kémek hemzsegnek körülöttünk…
BESE
Tegnap is elfogtunk egyet… az Udvar küldte ránk…
ANDRÁS
Csak hadd kémkedjenek! Akárhogyan is lesz, nem várhatunk tovább! Elég volt a veszteségekből… a balatoni csata… a varasdi elfogatás… mindig a fivérem győzött! S most meg itt van az utamban, a kölyke! A regens! Készen vagytok a fegyveres összecsapásra?
BESE
Életünket érted, András herceg!
TÖBBEN
– Megszervezzük neked a trónt, herceg!
– Ne késlekedjünk!
– Híveid vagyunk mindörökre!
TÖBBEN
– Hol?!
– Árulás?
– Vigyázzatok! Kapitány!
Távolról kiáltás.
OTTÓ
Jó uram! András herceg! Hahó!…
ANDRÁS
Ez Ottó! Gertrudis fivére!
OTTÓ
Jó hírrel jövök, uram!…
BESE
Kapitány! A kötélhágcsót!
EBERHART
Hamar, hamar! Dobjanak kötelet a csónaknak!
Lábdobogás, kiáltások.
HANGOK
– Erre, erre!
– A hágcsót!
– Fogd meg! Vigyázz! Úgy, úgy, csak lassan!
– Jól van, itt van már!
OTTÓ
Hírünk jött Pozsonyból. Jó hír, nagyon jó hír…
OTTÓ
Hirtelen… valami gyors betegségben…
ANDRÁS
Meghalt?
Boldog rikkantások.
Urak! Azért ne, urak!… Tettetve. Szegény gyermek!…
BESE
Nem tudja visszatartani a nevetését. Csak nem a nyaka bicsaklott meg a korona súlya alatt?
OTTÓ
A temetésére, uram, hazavárnak. Fehérvárba… Hiszen ott szoktatok temetkezni, uram! Azt kívánják, hogy temesd te, András herceg, királyi unokaöcsédet nagy pompával!
ANDRÁS
Enyhe gúnnyal. Nagy pompával! Azzal, azzal!…
EBERHART
Rikkantva. Szabad az út a trónra! Megyünk az udvarba, merániak!
ANDRÁS
Csitt, Eberhart! Iróniával, álpáthosszal. Szívünkre sötét fátyolt terít a rokoni gyász! Hatalmas pompával fogom búcsúztatni a regenst! Hadd lássa az ország, hogyan siratjuk a kis királyt, ki Szent István koronájának terhétől megroskadék… Kiúszik.
Gregorián dallam.
MÁSOLÓ BARÁT
Anno… 1200… Harmadik Bélának kisebbik fia, András… ezen a néven második… Coronáztaték… Ki aztán feleségétől, Gertrudistól sok magzatot nemze… Bélát, Kálmánt, Andrást, Erzsébetet… Kiúszik.
Harsona kissé távol.
FÉRFIHANG
Távol, de eréllyel. A király! Utat a királynak!
Harsona.
PÉTER BÁN
Ma újabb kegyosztás!
GERE
Az ám! Hanem, hogy kiknek?
PÉTER BÁN
Tudhatnád, Gere, hogy kiknek! A királyné nem hagyja az övéit a magyarok mögé soroltatni. Mindent csak nekik juttatna! Hemzseg tőlük az udvar, ők kapják a zsíros falatokat – a mi földünkből!
GERE
Miért hagyja a király?
PÉTER BÁN
A király csak addig ígérgetett nekünk, amíg trónra nem jutott… De csendesen, mert itt jön Bese, Andrásnak jó embere ő…
BESE
Adjon az Isten, Péter bán! Gere kapitány! Szép időnk van!
BESE
Hadra? Miféle hadra?
GERE
Csak a katona szól belőlem. De ha már a hadról ejtém a szót, hallom, a pápa, a szentséges Honorius igencsak neheztel királyunkra, hogy nem indul sereggel a Szentföldre!
BESE
Van más dolga is! Majd indul, ha elérkezettnek látja az időt!
GERE
Nevet. Nem akarja itthon hagyni az asszonyt!
PÉTER BÁN
Pedig Gertrud rendelkezne nélküle is! Ahogy eddig!
BESE
Atyámfia! Így szólsz a királynéról?
PÉTER BÁN
Ki szól róla másként? Ő fogja a gyeplőt, mindenki tudja. Ő osztogatja a kegyeket – a király kezével!
GERE
A király meg? Inkább hallgat rá, mint Bánkra!
PÉTER BÁN
Ma megint szép vidékek lelnek gazdára a hívségesek körében. De miféle hívségesek azok! Komisz a világ, urak!
BESE
Ej, hát lázongunk, Péter bán!
Távolról harsonák.
Vége a cerclé-nek! Vegyétek úgy urak, hogy itt sem voltam. Nem hallottam semmit!
PÉTER BÁN
Csendesen. A király embere! De hiszen nem is Andrással van bajom… Hanem ez a Gertrud! Maradt volna ott, ahonnan hozták! A merániak! A jó merániak!… Kiúszik.
Lantpengetés, lassú dallam.
GERTRUD
Pozsony! Szép, mégis mintha felhő szállna rám…
ANDRÁS
Legyen mulatság a királyné kedvére?
GERTRUD
Nem, nem senkit! Szünet. Gyanakvó tekintetek kísérik minden mozdulatomat. Látom az udvarlások mögött a kényszeredettséget. Hízelegnek, de gyűlölnek!
ANDRÁS
Ki merné gyűlölni Gertrudist?
GERTRUD
Idegen vagyok a magyarjaid szemében.
ANDRÁS
Mi jók vagyunk az idegenekhez. Befogadunk mindenkit. Igaz, a pápa néha megdorgál, hogy miért tűrjük a mohamedánok, zsidók, vallonok és egyebek kereskedéseit, de hadd morogjon Őszentsége! Nevet. Morog az másért is! Szünet. A merániak! Vannak elegen az udvarnál. Ők sem szórakoztatnak? Öcséd, Ottó…
GERTRUD
Ottó nőket hajkurász… még leverik egyszer a derekát! Bánk feléségére fáj a foga!
ANDRÁS
Bánk bán azt nem tűrné! Erre vigyázzon az öcséd! De a többiek…
GERTRUD
A többiek se jobbak! Fajtámbéliek, de átlátok én mindenen! Máson se jár az eszük, mint a lakomákon! Gazdag földre jöttek, dőzsölni akarnak a potyán… Azt lesik, mit seperhetnek be a kincsesládájukba!
ANDRÁS
Híveid! Ne bántsd őket!
GERTRUD
Ki igaz híve annak, aki fölötte áll? A félelem hűségessé teheti, de kérd csak a szívét, nem adja!
ANDRÁS
Ha hívség kell neked, itt az enyém! Nem elég?
GERTRUD
De, elég, uram! És elég a gyermekeim szeretete is. Erzsébet is gyönyörűségemre van, a lányka! Ha fölébe hajlotok, könnyezem a meghatottságtól! Milyen szép! Milyen kedves… Köszönöm neked őt… meg a fiainkat is… Boldog lehetnék. De sokszor elszomorodom mégis. Az Adriára gondolok… a tengerre… A hajókra! Atyám palotájára! A kertekben a fügebokrokra. A forró nyári éjszakákra… amikor szerelmesen öleltél, jó uram! Azokat a régi csókjaidat érzem az ajkamon álmatlan éjszakáimon… A déli ligetek jutnak az eszembe, ahol még gondtalan éltem…
ANDRÁS
Királyné vagy! A magyarok királynéja! Hiszen erre vágytál! Erről álmodoztál! A pompáról! A hatalomról!
GERTRUD
A hatalom… igen. A hatalom nagyszerű érzés. Olykor belé is bódulok. De amikor belépek a kicsinyeimhez, amikor csak anya vagyok… félek. Torkomat szorítja a félelem…
ANDRÁS
Ugyan mitől? Őrök vigyázzák a nyugalmadat! Mitől félhet a királyné?
GERTRUD
Nem tudom… A gyermekek gyengéden szólítanak, felém nyújtóznak, arcomra lehelik forró kis csókjaikat, de a boldogság helyett jeges rémület markol a szívembe…
ANDRÁS
Soha nem mondtad ezt nekem!
GERTRUD
Elég neked az ország gondja! Szünet. Igen… szörnyű álmok kínoznak néha. Mintha bűnhődnöm kéne, és Isten megtagadná, hogy a gyermekeimmel maradhassak… Ölelj meg, szoríts magadhoz, mint ott, az Isztrián… a tengernél! Ölelj, ölelj!…
ANDRÁS
Megrendülten. Királynőm! Te sírsz? Reszketsz? Reszket a királyné??…
A lantpengetés hirtelen megszakad. Utcai lárma.
Harsonák.
GAUTIER GRÓF
A wartburgi fejedelem szíves üdvözletét hozom, íme, Pozsonyba, Felségteknek! Erzsébet királykisasszonyt szerető szívek várják Thüringiába!
GERTRUD
Csendesen, aggodalommal. Szegény kicsim! Még csak negyedik esztendeje, hogy a világra hoztam!
ANDRÁS
A küldöttségnek. Leánykánkat örömmel adjuk Wartburg várába, mostantól kezdve második otthonába, a kis herceg menyasszonyaként…
GAUTIER
Az ifjú vőlegény tizennégy éves. A királykisasszonyt a fejedelem hitvese, Zsófia hercegasszony anyjaként fogja óvni és nevelni jó feleségnek. Isten áldása rajtuk!
Lovaskocsik zörgése, dudaszó; elúszik.
MÁSOLÓ BARÁT
Anno… 1211… Pozsony várából sok szekerekkel elindulának a thüringiai Wartburgba… kiknek vezetője Varilla Gautier gróf… velük a királykisasszony, Erzsébet, ki igen ájtatos vala, és imádkozék mindvégig az úton… a szülőktől elengedetten… Kiúszik.
PÉTER BÁN
Hiszen bőkezű a mi királyunk! Wartburg ura szegény, nincsen is ott más, csak lantos meg poéta… De már nem fognak szűkölködni. Gazdaggá teszi őket András…
GERE
Drágakövekkel kirakott ékszerek, hímzett selyem, ezer ezüst márka és más ajándékok… Mennek a megrakott társzerekkel Thüringiába!
PÉTER BÁN
Nekünk meg mi jut?
GERE
Eberhart, a meráni hatalmas birtokot kapott. Meg Ottó! Él, mint egy krőzus!
PÉTER BÁN
Ej, még mások is! Az udvar tele van léhűtőkkel! Mind rajtunk élősködnek!
GERE
És a királyné! Egy idegen! Lenéz az mindenkit, gőgös és kemény!
PÉTER BÁN
Járom az országot, hallom a sok panaszt… Nagy az ínség, legtöbbje már rabol, hogy éhen ne vesszen.
PÉTER BÁN
A szegény csak lázong. Lázadni mi tudunk, az urak!
GERE
A király haddal Halicsban. Bánk kezében a gyeplő.
PÉTER BÁN
Bánk velünk érez. De neki nem szabad…
GERE
És te, Péter bán? Te készen állsz?
PÉTER BÁN
Meg Bánk veje, Simon! De el ne járjon a szád!
GERE
Mikor? Van tervetek?
PÉTER BÁN
Nagy vadászat lesz, Lipót a vendég, a herceg. A király oda a haddal, ezek meg a Pilisben… De ott leszünk, urak! Ott leszünk!…
Vadászkürt rivall. Kutyák ugatnak, lónyerítés, lárma. Ahogy vágtat egy ló. Csitul a vágta, majd erősödik. Egészen közel. Megtorpan. A ló felnyerít.
GERTRUD
Mi az?! Mit akarnak?! Kik vagytok!? Félre az utamból!
PÉTER BÁN
Elragadott a ló, asszonyom!
GERTRUD
Félre, gazfickó! Ki vagy, hogy merészelsz utamba állni?!
PÉTER BÁN
Csak megragadtam a lovad zabláját, asszonyom!
GERTRUD
Eressz!… Péter bán!! És Simon?!! A királynétok vagyok! Útonállók! Térdre!
PÉTER BÁN
Lovad jól tudta, merre vágtasson veled! Innen már nem térsz meg sehová, csak a pokolba!
GERTRUD
Hé! Mi ez? Mit akarsz? Mit akartok?! Eresszetek!
PÉTER BÁN
A hazám nevében!
GERTRUD
Gyilkos! Gyilkosooook!!!
PÉTER BÁN
Döfj mégegyszer, ne sajnáld! A gonosszal bánsz el!
GERTRUD
Elalél. Gyilko…soookk!…
PÉTER BÁN
Így! És most gyorsan el a lóval. Gyere kapaszkodj fel mögém… Derék munka volt Simon, egy bánhoz és Bánk vejéhez méltó!
Elvágtatnak a lóval.
GERTRUD
Haldoklik. Isten… Te mérted ezt rám… Miért? Mi a bűnöm… A hatalom?… Gyermekeim… Erzsébet! Kicsikém… Hol vagy? Imádkozz értem!… Ez az idegen erdő… a fák… Hol a tenger?… Hol a… part…
MÁSOLÓ BARÁT
Anno… 1213… mikoron pedig András megtudá Gertrudis szörnyű vesztét, haragra gerjedt és Péter bánt, valamint Simont karóba húzatá… Bánk bán sietvén elmeneküle, máshol lelvén menedékre…
Harangzúgás.
ANDRÁS
Már megint sürget?
EBERHART
Neheztel, hogy még nem indulunk Jeruzsálembe!
ANDRÁS
Türelmetlenül. Még nincs együtt a sereg! Lássuk, mi van még? Erzsébetről újabb hírek?
EBERHART
Az imádságba menekül. Azt mondják, leborul a templom kövére, úgy imádkozik.
ANDRÁS
Arccal a kőre? Szegénykém… Siratja az anyját. Pedig már három éve! Más hangon. Bizáncba megyünk!
EBERHART
A sereggel a Szentföldre kell mennünk!
ANDRÁS
Bizánc! Meg kell szereznem a trónt! Keresztes háború!
EBERHART
A pápa újból és újból neheztelni fog!
ANDRÁS
Nehezteljen! Aztán majd megbocsát! Azért pápa, hogy megbocsásson. Isten nevében! Eberhart! Folytassátok a gyűjtést! A hadakhoz pénz kell. Pénz! Behajtani mindenhonnan az adót!
EBERHART
Már így is túl sokat…
ANDRÁS
Ha együtt lesz a had, indulunk! Levél a pápának! – „András, a második, az Úr 1216-ik esztendejében megindítja hadait Jeruzsálem visszahódítására.”
EBERHART
Tehát, nem Bizánc?
ANDRÁS
Ki mondta, hogy nem? De nem kell a pápa orrára kötni. Meghívtak a trónra, hát érdekel is engem a Szentföld? Amikor a magyar királyok mindig is a bizánci trónra vágytak! Most itt az alkalom… Bizánc!… És nősülök, Eberhart. Nősülök…
Harangzúgás.
ANDRÁS
Bosszúsan. A pápa! Őszentsége! A szentséges Honorius! Jézus talán azt mondta Péternek, amikor kősziklának nevezte, hogy kijelöllek a világ legbefolyásosabb politikusának? Miért ártja bele magát a földi dolgokba? Nem elég Őszentségének a másvilággal bajlódnia? Bizánc! Oda teszi ezt a Courtenay Pétert! Egy francia főnemest! Mégha az apósom is. Császárnak! Megkoronázza Rómában! Csakhogy ne nekem jusson a trón!
EBERHART
Az új császár még nincs Bizáncban!
ANDRÁS
Igaz, Eberhart, igaz! Jó emberem vagy te nekem!
EBERHART
Hűséggel szolgálom Felségedet!
ANDRÁS
Kaptál érte szép birtokot, címet…
EBERHART
Hálás is vagyok, Felség!
ANDRÁS
Jó, jó, jó! Hm… Courtenay még csak útban van Bizánc félé! És Jolán császárné? Az anyósom? Ó, a kedves Courtenay-család! Elvettem feleségül a lányukat szegény Gertrudom után, ők meg elveszik előlem a császárságot! Csakhogy a hadam még fegyverben! Majd bámul az új rokon, ha felvonulunk Bizánc alá!
EBERHART
Honorius pápa azt várja, hogy a Szentföldre induljon a had!
ANDRÁS
A Szentföld, a Szentföld! Ez is keresztes háború!
Szláv dallam. Elhalkul.
MÁSOLÓ BARÁT
András Királyt igen dühíté a pápa cselekedete, tudván, hogy ellene tevé… De szerencséje vala, minthogy a császárt,… a hegyekben epiruesi rablók megtámadták és megölék… Jolán császárnő azonban, ki hajón érkezék Bizáncba, elfoglalá a trónt… Kiúszik.
ANDRÁS
Jolán császárnő! Hogy megelőzött! De nem azért van bennem normann vér, hogy feladjam! Bizáncban ugyan az anyósom a császárnő, ám Macedóniában a nővérem, Margit a királynő! Unokafivérem az antióchiai fejedelem, Béla fiam menyasszonya a Wikeai császár lánya, kisebbik fiam menyasszonya az örmény király lánya, Mária leányom férje a bolgár cár, feleségem egyik húga a nikeai császár felesége, másik húga az achajai herceg neje, azonkívül megegyeztem az ikoniumi szultánnal, hogy ha keresztény hitre tér, hozzáadom az egyik unokahúgomat! Szép kis rokonság ez, Eberhart! És még itt a húszezer fegyveres, mögöttem Magyarország… elérek a célhoz, Eberhart!
EBERHART
A jelentések, Felség!
ANDRÁS
Hadd lássam! Sietősen olvassa. Róma… A fejedelemségek… hercegségek… Hiába sürgetnek. Nem, nem, nem! Akkor sem bocsátkozom veszedelmes csatákba, ha egész Európa neheztel is érte! Várom a kedvező alkalmat, Eberhart, hogy Bizánc felé vezessem a sereget!
EBERHART
A pápai követ kifejtette…
ANDRÁS
Nem, köszönöm, nem vagyok rá kíváncsi!
ANDRÁS
Mégis! Mondd! Hadd halljam, mi fáj Honoriusnak?
EBERHART
Hogy nem sietünk az idegen megszállás alatt senyvedő Szentföld felszabadítására! Rossz néven veszik, Felség!
ANDRÁS
Még várok! Várok, és várok!
Halk gregorián.
MÁSOLÓ BARÁT
Történt… hogy Jolán császárnő váratlanul meghala, mikoron András Király éppen haza indult volna Jeruzsálem felől… oda hagyván a hadak egy részét az egri és nagyváradi püspökökre, kik mind elestek aztán Damiette ostrománál, s kiknek veszte miatt Andrásra igen neheztelének minden keresztény uralkodók. Hírül veszi pedig András Jolán császárnő halálát, vissza fordula, de megelőzék… Kiúszik.
ANDRÁS
Haraggal. Courtenay-Conchesi gróf! A sógorom! Egy ilyen ember kapja meg a pápától a koronát! Micsoda bosszú! Ostoba döntés! Ostoba, ostoba bosszú a pápától!
EBERHART
Őszentsége neheztelése határtalan!
ANDRÁS
Őszentsége rossz politikus! Micsoda erőt jelentene egy magyar-bizánci birodalom! Nem fogna rajta a pogány! Kicsinyes bosszú ez, Eberhart, és ki tudja, mi lesz az ára? Isten óvja a keresztény Európát a jövőben!…
Középkori zene. Rövid átkötés.
GAUTIER GRÓF
Felség! Amikor a kis wartburgi herceg meghalt, Erzsébet vigasztalhatatlan volt, csakis a templomban talált lelki nyugalmat. Leginkább a földre borult és kezébe temette arcát.
GAUTIER GRÓF
Meg kell mondanom, hogy különösen viselkedik, és sokszor bosszantja áhítatosságával Zsófia fejedelemasszonyt és Ágnes hercegnőt, leendő sógornőjét. Magam is csodálkozom olykor, hogy mennyire átszellemült.
ANDRÁS
Kedves Gautier gróf! Nem tartanánk szerencsésnek, bármily fájó is szívünknek Erzsébet távolléte, ha visszatérne Thüringiából.
GAUTIER
Zsófia fejedelemasszony arra gondolt, hogy zárdába küldi…
GAUTIER
Vallásossága ott csak még jobban kifejlődhetne!
ANDRÁS
De nem, nem! Legyen csak asszony a lányom, boldog feleség, éljen úgy, miként egy gazdag király lányához illő! Ne pedig a zárda rideg falai között!
GAUTIER
Magam is így gondolom, Felség! Ezért megkérdeztem Lajos herceget, az elhunyt fivérét, hogyan vélekedik Erzsébetről.
GAUTIER
Szereti. Szereti, és kész feleségül venni. Erre ígéretet is tett!
GAUTIER
Hajlik rá, úgy látom.
ANDRÁS
Áldásom! Kincseinket nem fogjuk sajnálni a fiataloktól. Kérem, gróf úr, legyen rajta, hogy ideje érkezvén teljes pompával ülhessék meg lakodalmukat. Láthatja, nem szűkölködünk!
GAUTIER
Amit láttam, elkápráztat, Felség! A pozsonyi vár aranyos pompája! És a vadászatok, a kitűnő lakomák! Elragadó!
ANDRÁS
Úgy, úgy! Örvendünk, hogy jól érzi magát nálunk! Nagyon fontosnak tartjuk a wartburgi fejedelemség és Magyarország jó kapcsolatát! Nagyon fontos a szövetség. A német orientáció! Mindig gondom volt rá, minden időben… mindig és mindig, kedves gróf!… Kiúszik.
Gregorián dallam.
MÁSOLÓ BARÁT
Erzsébet és Lajos herceg esküvének… Anno 1221. esztendőben… Eisenachban… Wartburg vára alatt… Főúri vendégek érkezének Magyarországból is… gazdag ajándékokkal… miket azonban a szenvedők iránti részvétből Erzsébet mind elosztogatott vala… Kiúszik.
EBERHART
… Valamennyit, Felség! Egy szálig a ruhákat, kelméket… azt a sok ezüstöt… mind!
ANDRÁS
Tetszik neki, nevet. Az aranyakat is?
EBERHART
Gyémántokat, valamennyi kincset… de még az éléstárakat is kiüríti jószívűségében…
ANDRÁS
Elégedetten. Az én vérem! Az én normann vérem!
EBERHART
Csakhogy nagy a felzúdulás Thüringiában!
ANDRÁS
Tehát azt mondod, pazarló! Nevet. És nem olyan magánakvaló, mint Béla, a fiam! Az csak töpreng és töpreng, már azt kell hinnem kedélybeteg!
EBERHART
Hiszen ott volt, amikor a királynét megtalálták holtan az erdőben! Nem csoda, Felség, hogy olykor rátör a búskomorság! Gertrud kedvelte őt, és Béla is szerette az anyját!
ANDRÁS
Ne rontsd a múlt sötét emlékeivel a kedvem, Eberhart! Erzsébetről mesélj! Igaz, hogy özönlenek hozzá a koldusok?
EBERHART
Gyógyít, betegeket ápol, mindenét nekik adná! Azok meg körüldongják, kihasználják…
ANDRÁS
Akárcsak engem az urak! De hadd vigyék, amíg van mit adnom, adok én is mindenkinek! Birtokot, rangot…
EBERHART
Ő alamizsnát oszt Isten szent nevében!
ANDRÁS
És Lajos herceg? Ellenzi?
EBERHART
Lajos herceg, az ifjú fejedelem áhítattal lesi Erzsébet minden cselekedetét. Még azt is, hogy a leprásokat is gyógyítja!
ANDRÁS
Ezt már nem szeretem! Legyen pazarló, szórja a kincseit, majd küldök helyettük szekérszám újat! De a bélpoklosokat hagyja sorsukra! Még megbetegszik!
EBERHART
Hiszen éppen ez a csoda! Hogy nem esik baja! Megtörtént, hogy az egyiket, aki már egészen eltorzult a fekélyektől, felvitte a palotába, kimosta sebeit, bekente illatos olajokkal, és befektette abba az ágyba, amiben Lajossal szokott hálni…
EBERHART
Felzúdult az udvar, Zsófia hercegnő szaladt a fiához panasszal. Hogy tán azért tett ilyet Erzsébet, mert rá akarja hozni a bajt! Lajos rohant, széthúzta az ágy függönyét, és a bélpoklos helyén… Felség! Így igaz! A bélpoklos helyén a felfeszített Jézust látta! „Erzsébet – mondta megrendülten – légy mindig is irgalmas, amiként most is voltál!” És leborult imádni az Urat, aki csodát tett… Tehet Erzsébet bármit, Lajos fejedelem megvédi, a pártját fogja… Így élnek, három gyermekükkel békességben, irgalmasságot gyakorolva…
Gregorián dallam.
MÁSOLÓ BARÁT
Mikor pedig a hildesheimi püspök úgy találá, hogy Lajos fejedelem indulna haddal a Szentföldre, átadá neki a vörös posztóból vágott keresztet… De a fejedelem el sem jutván Jeruzsálembe, félúton betegségbe esvén meghala. Erzsébet akkor nagy szomorúságtól eltelvén imádságba és a szegények gyámolításába menekül vala… Gregorián, majd zsolozsma. Kiúszik.
ANDRÁS
Bese! Régen jártál az udvarnál!
BESE
A birtokomon élek, Felség!
ANDRÁS
Ne térdelj, ülj ide mellém, a medvebőrre. Én vadásztam valamikor, tán még Gertrudom idejében. Eltelt az idő, Bese, régen volt, amikor még odalenn Isztrián…
BESE
Magam is sokszor gondolok azokra az évekre, Felség!
ANDRÁS
Tettem egyet és mást… hadakoztam, békítettem… Aranybulla… És gazdag birodalmat hagyok Béla hercegre! De a lányom sorsa aggaszt. Erzsébetnek nem volt maradása Wartburgban, amikor Henrik lett a fejedelem a férje halála után. Ott marad védtelenül a gyermekeivel… Marburgban él. De ott sem magával törődik, hanem a koldusaival. Támogatom, de hiába… Volt eset, hogy pajtában hált a nyomorultjaival. Haza akartam hozatni, de nem állt rá. Követséget küldtem, hogy ne szégyenítsen meg az életmódjával, ne szomorítson. Azt üzente, boldogabb a szegényeivel, mint lenne nálam, a fényes palotában. Mert ő ott az ég és a föld királyának szentelheti életét. Imádkozzam érte, azt üzente…
BESE
Milyen gyönyörűséges virágszál… volt…
ANDRÁS
Most is szép, szebb, mint bármelyik hercegkisasszony. Imádkozom érte, Bese. Álmatlan éjszakáimon imádkozom.
BESE
Álmatlan éjszakái vannak a királynak?
ANDRÁS
Ne kérdezd, Bese, tudhatod! Erzsébet közel áll a szívemhez. És nem háborogtam többé a kívánságaimmal. Talán vezekel. Hagynom kell… vezekelni… értünk… Értünk, Bese, akik a földi hatalom megszállottjai vagyunk és bűnt halmozunk bűnre! A trónért! A gőg, a féltékenység, a részrehajlás, testvérgyűlölet vétkében élünk. Országot akarunk vezetni, holott gyarlók vagyunk, népet akarunk boldogítani, de mégis mennyi keserűséget okozunk…
BESE
Ne légy igazságtalan önmagadhoz, jó király!
ANDRÁS
Öregszem, és látom a múltat. Emlékszel, amikor Varasdnál szemben álltunk egymással, Imre és én? A trónért! Letaszítottam volna, hogy uralkodhassam! Haddal mentem rá! Később pedig mennyire gyűlöltem a regenst! Aztán Gertrud… az a borzalmas gyilkosság! Meg a bosszú! Karóba húzattam a békétleneket. A huzakodás Bizáncért a pápával!…
Keserűen nevet. És még nincs vége, Bese. A trón az enyém, a felelősség az enyém, és ha ölni kell, ha büntetni kell, ha ravaszkodni kell a hatalomért, megteszem…
A harangzúgás és lárma alatt a másoló barát hangja.
MÁSOLÓ BARÁT
Beúszik. Anno… 1231-ik esztendőben, november tizenkilencedikére virradóra… Erzsébet… életének huszon-negyedik évében… Lázas betegségéből ki nem lábalván meg-hala… Öt esztendők elteltével pediglen szentté avattatott…
A lárma és a harangzúgás felerősödik.
Harangzúgás elhal. Síp, dob, vidám muzsika. Lakoma zsinata.
BESE
Víg lakoma, mint régen! Illik ez a lármás mulatság egy szent atyához? Mit gondolsz, Eberhart!
EBERHART
Ha egyszer a lakodalmát üli a király, nem gondolhat a glóriával!
EBERHART
Nevetve. Na, na, Bese, te is megvénültél velem együtt!
BESE
De nem is veszek el húszéves lányt feleségül!
Nézd, az anconai grófot! Hogy vizslatja királyi vejét! Mulatságos! Az após legalább tizenöt évvel fiatalabb a vejénél! De a lány gyönyörű! Az új királyné!
EBERHART
Béla herceg mennyire visszahúzódik…
BESE
Ha reá tekint a király, mintha elkomorodna. Derűt csak akkor látok a szemében, ha a lányáról beszél. Büszke rá, hogy szentté avatták. És ezt megérhette. Hódol is most neki a keresztény nyugat, Róma tiszteli, a pápa is másként bánik vele!
EBERHART
Aggódom érte, fáradtnak látom. És most ez az új házasság! A harmadik!
BESE
Emlékszel, Eberhart, hogy falta a táncosnőket! Most meg az Éggel van rokonságban… Gyere, mulassunk velük!
Muzsika felerősödik.
ANDRÁS
Beúszik. Mi, II. András, Magyarország királya uralkodásunkat emlékezetessé kívánván tenni, az egész országbeli urakat, nemeseket a mellettünk tett nagy vitézségekért megajándékoztuk a szabadság örök privilégiumával, melynek megtartására minden magyarországi királyok koronáztatásuk idején esküt tenni kötelesek… Más hangon, szelíden. Te is, majd, fiam, ha a trónra kerülsz. Béla Herceg! Ne légy kedvetlen atyád lakodalmán! Király leszel… Kezedben lesz országunk sorsa! Fohászkodj a húgodhoz közbenjárásért, hogy az Isten tartsa meg országunkat épségben, dicsőségben és békességben… Mi bánt? A jövő? Mit látsz a jövőben?… Megrémít a tekinteted. Hej, muzsikát, táncot, zenét! Mulassunk, jó urak!…
EBERHART
Hallod, Bese! Mint régen!
BESE
Mintha még ott lennénk Isztrián! Mintha még csak most kezdene mindent… Igyunk, Eberhart!
EBERHART
A normann vér! Fellobbant benne újra! Milyen szerelmesen nézi Beatrice!
BESE
És milyen rémülten Béla herceg!…
A muzsika felerősödik. Síp, dob, sikoltó fuvola. Csend.
Isten boldogtalan szentje
JADWIGA, LENGYEL KIRÁLYNŐ, NAGY LAJOS KIRÁLY LÁNYA, 26 ÉVES
ULÁSZLÓ KIRÁLY, II. WLADISZLÁV JAGELLÓ, 49 ÉVES
BORBÁLA, JADWIGA BIZALMASA, 55 ÉVES
OPPELN HERCEGE, JADWIGA FŐTANÁCSADÓJA ÉS GYÁMJA, 7O ÉVES
Történik 1399. július 17-én Krakkóban, Wawel várában.
A szerző megjegyzése: Jadwiga kislánykori hangja azonos felnőttkori hangjával hiszen a párbeszédeket, melyeket a múltból felidéz, képzeletében hallja.
Harangzúgás. A katedrális harangjai szólnak.
JADWIGA
Micsoda hőség! Nehezen bírom a terhemet, Borbála! Isten bocsássa meg türelmetlenségemet! Szemernyi levegő sincs idebenn! Nyiss ablakot, tárd ki, kérlek!
BORBÁLA
Az imént tettem be, mert hogy zúgnak a harangok!
JADWIGA
Inkább a harangzúgás, mint ez a fullasztó hőség! Levegőt! Levegőt, Borbála! Idegesen. Tedd már, amit kérek!
Ablaknyitás. A harangzúgás felerősödik.
Folyvást szólnak, folyvást!
BORBÁLA
Az érsek úr miséjére szólítanak… Az Udvart és Krakkó népét! Felségedért imádkoznak Sziléziai Szent Hedvighez, Felséged védőszentjéhez, hogy szerencsés legyen a szülés. Az orvosok ugyanis…
JADWIGA
Tudom! Aggódnak! Hónapok óta pihentetnek… de meddig tart ez, Borbála? Oly nehéz ebben a forró nyárban! Ismét türelmetlenül. Kintről is csak hőség áramlik be!…
BORBÁLA
Azért is csuktam be az előbb az ablaktáblákat, mert a palotafalak jobban őrzik a hívességet.
JADWIGA
Megint kivert a víz!
BORBÁLA
A nedves kendő… Majd én! Így! Ez enyhít!
JADWIGA
Jobban kellene tűrnöm az állapotomat. Ha szentjeink állhatatosságára gondolok, elfog a restellkedés. Szent Erzsébet, András király lánya micsoda poklait járta meg a szenvedésnek! Vagy a másik királylány, az apáca Margit! Örömmel fogadott minden kínt. Zokszó nélkül! Megalázkodott…
BORBÁLA
Száz esztendőknél is régebbi históriák ezek! Micsoda világ lehetett abban a kolostorban, a Nyulak szigetén! Úgy élt ott szegény Margit királylány, akár egy koldus! Tetvesen, rongyokban!
JADWIGA
Csendesen. Ő is áldozat volt! Feláldozták… Jézus jegyese! Korbácsolta magát, piszkos munkákat végzett önként… boldogan. Mindig is ámulattal hallgattam, amikor a klarissza nővérek beszéltek róla. Csodáltam, de taszított is. Uram bocsá’ rémisztett a története… Sohsem voltam sem méltó, sem alkalmas ekkora alázatra! Talán mert gyengébb vagyok…
BORBÁLA
Gyenge?! A lengyel királynő? Aki Nagy Lajos örökébe lépett a lengyel trónon? Jadwiga királynő?! Egy hatalmas birodalom tiszteli bátornak és bölcsnek asszonyomat!
JADWIGA
A bátor és bölcs királynő egész éjjel jajgatott és sikoltozott. Szégyellem magam, Borbála!
BORBÁLA
Ó, ha elmondanám, mekkora kínokat álltam ki első gyermekem világrajöttekor! Micsoda nehéz vajúdás volt! Azt hittem, belepusztulok!
JADWIGA
Azt mondod, féltél, hogy belepusztulsz?! Lásd, engem is ez a félelem kísért! Az érsek úr is azért celebrál könyörgő misét, mert a doktorok tartanak valamitől?! Sokára adta meg az Úr, hogy gyermekem legyen. Huszonhat esztendős vagyok, az udvari orvos is mondta, hogy ilyenkor már nehezebb az első szülés… De különben is, talán nem is lett volna már szabad…
BORBÁLA
A doktorok csak óvatosak. Azért rendeltek szüntelen pihenést… Mind jajgatunk, sikoltozunk, amikor jönnek a szülési fájdalmak, de aztán mindent feledtet az öröm! Amikor keblünkre vesszük a porontyunkat! Már bocsánat, hogy így említem a kis trónörököst! Micsoda boldogság! Majd meglátja, asszonyom!
JADWIGA
Aggodalmasan. Ott kellene lennem az érsek úr miséjén. Úgy illene!
BORBÁLA
Azt az Úristen sem kívánná! Mi is lenne, ha ott szülne a katedrálisban? Bízzuk az imát az érsek úrra! Meg a Szentatyára!
JADWIGA
Igaz is! Őszentsége keresztapa akar lenni! Szünet. Adj innom, Borbála!
BORBÁLA
Citromos víz. Édes dinnyét is adhatok, jegeltem.
JADWIGA
Csak ez a víz. Így… Iszik. A doktor? A bába?
BORBÁLA
Mind kinn várakoznak az előteremben. Mind, ahány segítség csak szükséges. Ha itt az idő, máris jönnek!… A többiek, az egész udvar a misén. Ulászló király úr is! Meghagyta, azonnal hívassuk, ha történne valami…
JADWIGA
A király úr megkedvelte a szertartásunkat. Már rögtön az elején. Elkápráztatta a papok díszes ornátusa, a tömjén, a latin imák meg az ének. Nem rest térdre borulva hallgatni a misét.
BORBÁLA
Csakhogy hívségét bizonyítsa!
JADWIGA
Borbála! Akármennyire is a bizalmasom vagy, nem beszélhetsz így a királyról!
BORBÁLA
Márpedig kikívánkozik belőlem az igazság! Mert biz’ az igazsághoz tartozik, hogy IX. Bonifác pápának szól ez a nagy hívségmutatás!
JADWIGA
Éles a nyelved! Különösen ma!
BORBÁLA
Hiszen kicsi kora óta szolgálom Felségedet! Születése óta! Az anyám Felséged felséges királyné anyjánál volt udvarhölgy. Én sok mindenre emlékszem! Elébb dajkája voltam Felségednek, odahaza Magyarországon, hát hogyne nőtt volna a szívemhez? Aztán Ausztria és megint csak Buda! Gondjaimra bízta volna Erzsébet királyné asszony süldő lánykáját, lengyel koronával a fején, ha nem úgy kezelt volna, mint családja leghűbb szolgáját? Szabad volt nekem mindig is megmondanom az igazat!
JADWIGA
Tudom érdemeidet, de azért az Anyaszentegyházról csak tisztelettel szólhatunk. Még én is!
BORBÁLA
Márpedig nekem örökre tüske a szívemben, hogy mekkora áldozatot követeltek az én szeretett Hedvig királykisasszonyomtól, amikor Jadwiga lett, a politikusok meg a papok! Fel van vésve minden az emlékezetemben! A boldog napok… meg a boldogtalanok is!
JADWIGA
A boldogtalanokat ne juttasd eszembe! Éppen most ne! Amikor gyermeket várok… – Csendesen – de nem az ő gyermekét!
BORBÁLA
Nahát! Nekem is ez fáj, asszonyom!
Kis csend.
JADWIGA
Mennyit álmodoztam királyi gyermekeinkről… a születendőkről! Már Bécsben is! Neveket adtunk nekik játék közben!… Bárcsak az Ő gyermekét viselhetném itt, a szívem alatt!
Fuvola szólal meg lágy dallam, a szöveg alatt halkan kísér.
Négyéves voltam… Vilmos meg nyolc. Hófehér ruhát adtak rám, arannyal hímezve. Aranyban, bársonyban állt mellettem ő! Két gyermek, a házasságkötés szertartásának igézetében. A haimburgi bíboros összeesketett minket egy életre. Lipót, Ausztria hercege, és apám, Lajos király egymásnak szántak bennünket. A magyar trónra. Milyen szép volt… szőkén… milyen ragyogó volt Vilmos tekintete. Felnéztem rá, a nagy fiúra!… Ahogy kacagott játék közben!… Egyszer, Bécsben, a palotakertben, nyáron… emlékszem, leáldozóban volt a nap, felhevülten futkároztunk, s elgurult a labdám. A díszbokrok között kerestük, hajladozva. És akkor a kezemhez ért… maga felé fordított, és megcsókolta az arcomat. Éreztem puha, nedves ajkát… A fuvola megszakad, Jadwiga feljajdul fájdalmasan. Auuuu!… Jajjj…
BORBÁLA
Riadtan.
Asszonyom! Az orvost?…
JADWIGA
Nem… hagyd még… Csak beléhasított… de már semmi… Szünet. Mit gondolsz, fiú lesz? A fiúk kínozzák meg így az anyjukat?
BORBÁLA
Ulászló király úr fiúért fohászkodik…
JADWIGA
Úgy is van, férfi kell az uralkodásra. Én sem maradhattam sokáig egymagamban királynő a lengyel trónon. És apám halála után, odahaza Magyarországon Mária nővérem, aki örökölte a jogart, még Erzsébet asszonyanyám segítségével sem bírt az elégedetlenkedő, férfiuralmat akaró főurakkal! Bemesterkedték Apuliából Kis Károlyt! Szegény! Ha tudta volna, micsoda csúfos végre jut a pártoskodásban! Gara nádor! ő eszelte ki meggyilkoltatását a királynők érdekében. De micsoda rettenetes vérbosszút szült a merénylet! Nővérem fogságban sínylődött, megalázva, szegény anyámat meg, kövekkel a nyakában a jeges folyóba ölték! Szörnyűség!…
BORBÁLA
El ezekkel a borzasztó históriákkal mostan, el velük, asszonyom!
JADWIGA
De hányszor eszembe jönnek! Ezért óvakodtam mindig a fegyverektől, ezért bíztam magam mindig a józan észre! Nem könnyű a mi korunkban egyszerű és tiszta kezű uralkodónak lenni! De mindig erre törekedtem… Feljajdul. Már megint! Ahogy rohamokban rám tör… Talán fiú lesz! Talán megadja az Isten, hogy ne leányt hozzak a világra, keserves szenvedésre! Magyarországon is csak Zsigmond tudott aztán rendet tenni! Amikor elvette Máriát… Csendesebben. Mária megkaphatta, akit apánk választott neki. A brandenburgi őrgrófot! De én nem… Szünet. Fohászkodjon is Jagelló Ulászló fiúért, fohászkodjon csak!
BORBÁLA
Már amennyire ért az ilyesmihez!
JADWIGA
Megint megfeledkezel magadról?
BORBÁLA
Csak annyit akarok mondani ezzel, hogy a király urunk kereszténysége nem sokat ér!
BORBÁLA
Csupán megferedőzött a keresztvízben!
JADWIGA
Te talán jó keresztény vagy? Én talán jó keresztény vagyok? Olyan, akit Jézus befogadhat országába? És a keresztény Európa? Keresztény e azon kívül igazán, hogy annak vallja magát?! Kis csend. Ulászló király van olyan keresztény, mint más uralkodók a Visztulától nyugatra! Maga Orbán pápa ismerte el bullában, hát nem illő kételkednünk benne! Meg aztán lenne-e IX. Bonifác egy Jagelló-gyermek keresztapja, ha nem tartaná királyi atyját az Egyház hű fiának?
BORBÁLA
Makacsul. Politika!
JADWIGA
Szeretettel. Talán egy államtanácsos veszett el benned, asszony?
BORBÁLA
Elég régen csetlek-botlok az udvaroknál! Konyítok a politikához. Nem a kormányzáshoz, csak a praktikákhoz. Ha nincs a szépséges Hedvig királyleány… vagyis akkor már a kis Jadwiga királynő, ha nincs a csábító lengyel trón, a nagybirodalmi törekvés, a litvánok még ma is pogányok lennének Jogaila nagyfejedelmükkel együtt!
JADWIGA
Rendreutasítón. Emlegesd tisztességesen! Jogaila nagyfejedelem II. Wladiszláv Jagelló néven lengyel király! Csend. Máskülönben pedig… minden Isten rendelése szerint történt!
BORBÁLA
Meg Orbán pápa akarata szerint! Emlékszem én arra a bullára 88-ból! Nem csak a litvánok megtérését méltatta őszentsége, de valakinek össze is törte a szívét!
JADWIGA
Miért emlékeztetsz ezekre a dolgokra éppen ma? Miért? Amikor egy Jagelló-örököst készülök világra hozni? Ő majd a trónusnál is alaposabban összeköt minket! Igen! Ez lesz a végső kötelék! Apa, anya, gyermek! … Némi csend után. Miért piszkálod a múltat?
BORBÁLA
Sokára. Szívébe látok asszonyomnak!
JADWIGA
És ottan mit látsz vajon?
JADWIGA
Mert talált, tiltakozik. Nem, nem! Tévedsz! Hit van a szívemben. Isten szent akaratába vetett hit. Hűség és engedelmesség. Az én életem az országé. A birodalomé. A népé. Már réges-régen felhagytam minden más vággyal! Egyetlen célom: szolgálni!
BORBÁLA
Felhagyhatunk a vággyal, de nem űzhetjük ki szívünkből a csalódás fájdalmát.
JADWIGA
Most már elhallgass!… Szünet. Na! Nem akartalak letorkollni! A csalódást mondod? A csalódás fájdalmát?… Rám szállt a lengyel trón. Koronám alá tartoznak a litvánok… ruténok… védelemre szoruló népek… Igaz, apám Mária nővéremnek és majdan Zsigmond sógoromnak szánta ezt a jogart, de halála után másként döntöttek az öröklésről. Engem hoztak Krakkóba. Szegény anyám a kíséretünkkel!… Mennyire aggodalmas volt, istenem!
BORBÁLA
Lehetett is! Én is ott voltam! Galádul fogadtak a nemesek 83-ban. Hiába volt a koronázás, menekülni kellett. Amiatt a Žiemvit-féle összeesküvés miatt. Csak másodjára, 84-ben tértek egyezségre a főurak. Csak akkor fogadták el Felségedet. Akkor aztán Oppeln hercege, László úr kezébe vette az irányítást!
JADWIGA
Az én kemény kezű főtanácsadóm és gyámom! Apám jó embere! Aki sok más szolgálata mellett Morvaországban is rendet csinált. Hát rá bízták az én ügyemet is! El is igazította! El. Nagyon, de nagyon is!
BORBÁLA
Számító öregember! Sohsem szerettem! Itt, Krakkóban sokáig nem is engedett asszonyom közelébe. Tudta, hogy Vilmos herceghez húzok… és azt akarom, hogy Jadwiga királynő boldog legyen!
JADWIGA
Ugyan, mi a boldogság? Végeznünk kell becsülettel a feladatunkat, és bűntelennek kell lennünk Isten előtt!… Kitört. Nem!… Igazad van, Borbála! Kell még más is! És azt akkoriban elvették tőlem! Megismertem gyerekként, és csakhamar el is veszítettem a boldogságot! És most is félek… Félek, hogy amit oly szépen mondtál a porontyról a keblünkön… félek, hogy már az sem tehet boldoggá!… Feljajdul. Jájj, most megint… a fájdalmak…
BORBÁLA
Majd én… segítek… Nyugton kell lenni… megmondták… de ha érzi, hogy máris?…
JADWIGA
Fájdalmas nyöszörgéssel erőtlenül. Nem, nem… mindjárt elmúlik… még ne! Még nem! Hirtelen kiáltva. Még neeee!… Csendesebben. Még ne legyen…
BORBÁLA
Jól van, jól van… megvárjuk szépen…
JADWIGA
Adj valamit. Hűsítőt…
BORBÁLA
Van füge, datolya… Nagyszemű szőlőt is küldött Zsigmond úr hazulról.
JADWIGA
Idáig kívántam mindent mohón, de most nem kell. Különben sem vagyok kíváncsi Zsigmond ajándékaira! Mióta Mária nővérem meghalt, Zsigmond megveszett. Viselkedésével viszályt szít az urak között. Rossz vége lesz megint! Szegény, szerencsétlen magyarok… de értenek a békétlenkedéshez!
BORBÁLA
Egy korty jeges víz…
JADWIGA
Iszik. Köszönöm. Ez most jó…
BORBÁLA
Azért csak óvatosan. Hirtelen indulhat a szülés. A karosszékbe? Odavezessem?
JADWIGA
Jó lesz itt az ablaknál. Látom a tornyokat, az eget Wawel bástyái fölött… meg a madarakat! Nézd, hogy köröznek… Kis csend. Oppeln hercege! sólymokat röptetett. Egyszer megmutatta a madarait. Gyönyörködött a vadászszenvedélyükben. Rettegtem a szárnycsapkodásuktól, és furcsállottam, hogy bőrsipkát húznak a szemükre. Azt mondta akkor: tőlem függ, meddig élhetnek szenvedélyüknek, hogy meddig szabadok! A gyámom volt… úgy bánt velem, mint a madaraival. Ismerte apám akaratát, mégsem engedte mellém a Habsburg herceget. Pedig Vilmos eljött utánam Krakkóba, de elüldözte. Alig láthattam.
Megszólal a fuvola. Meg-megszakadva a párbeszéd alatt marad.
AJTÓNÁLLÓ
Oppeln hercege!
OPPELN
Kis királynőm! Sietve jöttem, hallom, közölné velem óhaját!
JADWIGA
Nem óhaj, parancs! Engedjék hozzám Vilmos herceget!
OPPELN
Itt volt, láthatták egymást! Kértem, vegyenek búcsút. Az ifjú herceg hazatérőben van Ausztriába!
JADWIGA
Még Krakkóban van! Tudom! Érzem!
OPPELN
Némi gúnnyal. Ó! Érzi! Milyen bájos!
JADWIGA
Ön úgy bánik velem, mint egy gyerekkel! Koronás királynő vagyok!
OPPELN
Én pedig főtanácsadója és gyámja! Hedvig királylány és Vilmos Habsburg herceg frigyének vége!
JADWIGA
Hogy volna vége?! Szentesítették! Vilmos azért érkezett Krakkóba, hogy megerősítsük házassági szerződésünket!
OPPELN
A pápa Őszentsége már megindította a korábbi házasságkötést felbontó processzust.
JADWIGA
Ki kérte erre Őszentségét?! Mert én nem! És Vilmos sem! Lipót herceg sem! Az égvilágon senki sem! Mit akar a pápa?!
OPPELN
Őszentségét Isten vezérli cselekedeteiben!
JADWIGA
Márpedig én Vilmossal akarok beszélni! Beszélnünk kell! Ez a mi kettőnk ügye! Szeretem! És ő is szeret engem! Ez az ügy csak ránk tartozik!
OPPELN
Mint főtanácsadója és gyámja kötelességem figyelmeztetni, hogy az uralkodók magánéleténél, egyéni érdekeinél vannak fontosabbak is.
JADWIGA
Mi megesküdtünk egymásnak!…
OPPELN
Éppen ezért alkalmat adunk rá, hogy a királynő a papság jelenlétében, a Wawel székesegyház oltára előtt ünnepélyesen visszavonja gyermekkorában tett ígéretét…
OPPELN
És most engedelmével, távozom…
Fuvola megszakad.
JADWIGA
Feljajdulva. Jajj!… Borbála!…
JADWIGA
Megint… Jönnek a fájások. Ezek most erősebbek!
BORBÁLA
Sétálgasson, asszonyom! Majd én segítem. Úgy, úgy… kezünket a hasunk alá… hogy tartsuk a terhet… Magam is le-fel járkáltam mindig, míg el nem jött a perc… Jobb így?
JADWIGA
Most csitult csöppet… Szünet. … Már nem is harangoznak, tán szellő is jár, megint nyithatnál ablakot. Micsoda forró július! Hanyadika van ma?
JADWIGA
Auuu… megint. Add a kezed…
BORBÁLA
Úgy, úgy, csak lassan, szépen…
JADWIGA
Megöregedtél, Borbála. Lassan jársz.
BORBÁLA
Most csak lassan kell, óvatosan, lassan…
JADWIGA
Bizonyára vége a misének.
BORBÁLA
Akkor pedig várhatjuk a királyt!
JADWIGA
Tizenhárom éve vagyok a felesége, de még mindig rám tör a heves szívdobogás, ha közeledik.
BORBÁLA
Úgy kellene, hogy a szerelemtől verjen hevesebben…
JADWIGA
Úgy kellene, de nem úgy van. Még ma is érzem rajta a pogányszagot. Ahogy az első időkben… Amikor találkoztunk… amikor megmondták, hogy vele kell majd élnem…
Fuvola szól ismét – a szöveg alatt.
OPPELN
Királynőm, kezedben Kelet-Európa sorsa. Országunk érdeke úgy kívánja, hogy megbékéltessük Európa utolsó pogány népét, Lengyelország szomszédját, az örökösen haddal fenyegető litvánokat. Ha elfogadod férjedül Jogaila litván nagyfejedelmet, Isten szent akaratát teljesíted be. Jogaila ismer és rajong érted, s követeivel gazdag ajándékot küldött hódolatául. Hallgatsz? Királynőm, meg kell ismerned őt…
JADWIGA
Ismerem. És nem óhajtóm őt!
OPPELN
Vitéz és derék férfiú. Tapasztalt uralkodó. Sok nagy csatát vívott és számos győzelmet aratott ellenségei fölött. Népe isteníti!
OPPELN
Ígéretet tett, hogy egész népével megtér a római hitre, ha elfogadod a kezét.
JADWIGA
Krisztus nyájába alku árán akar bejutni?
OPPELN
A főpapság igen óhajtaná.
OPPELN
De mondhatnám: parancsolja, hogy így legyen!
JADWIGA
Nem tetszik nekem az efféle parancsolgatás! Hát nem én vagyok a királynő? Nem én viselem a koronát? Nem az én kezemben a jogar?
OPPELN
Belátom, áldozattal jár kívánságunk teljesítése…
JADWIGA
Tehát ön is a főpapsággal tart?
OPPELN
Meg a főurakkal. Szünet. Igen, tudom. A szerelmes királynő sokat veszít. De Lengyelország és Róma sokat nyer ezzel a házassággal. Sőt, az egész, művelt keresztény világ! A történelem majd dicsőségesnek fogja ismerni uralkodásának évtizedeit, bölcs döntését egy erős birodalom megteremtésére. A lengyel–litván perszonálunió létrehozása rád vár, királynő!
JADWIGA
Még nem enged. Jogaila számomra idegennél is idegenebb!
OPPELN
Ismétlem, megtér Anyaszentegyházunkba!
JADWIGA
Akkor is! Én a klarisszáknál nevelkedtem. Hogyan érthetnénk meg egymást? Nyugaton éltem, ő Keletről jön… táltosok, sámánok földjéről, kíméletlen csatákból! Ő maga is vad és kíméletlen. És gyilkos!
OPPELN
Talán csak: gyilkolt! Katona. Fegyverforgató hős. Hát gyilkolt.
JADWIGA
Még érvel. Lemészárolta a tulajdon nagybátyját, csakhogy megkaparintsa a hatalmat. Unokafivérét is megölte volna, ha az női ruhában el nem menekül. Két éve sincs ennek! Még kezén rokonai vére! És ezt a kezet fogadjam el?!
OPPELN
A keresztvíz lemossa a vért. Isten megbocsátja vétkeit.
JADWIGA
Vérontással jutott előbbre!
OPPELN
Királynőm! Fiatalsága miatt, bár művelt, és uralkodók között nőtt fel, nem ismerheti eléggé a politikát. Kiket oly nagyon tisztelünk: királyok, főurak – vérontás nélkül aligha juthattak volna uralomra vagy hatalomra! Már megbocsásson… Még ha mások gyilkoltak is helyettük!
JADWIGA
Tudom, Oppeln hercege! Ön sem kímélt senkit Morvaországban. Vagdalt kardjával sokakat.
OPPELN
Akiket kellett. És persze atyjaura, jó Lajos király parancsára és hatalmának védelmében. Ezt tegyük hozzá! Tehát, királynőm?
JADWIGA
Elbizonytalanodva. Gondolkodnom kell…
OPPELN
Ne sokáig. Ugyanis mi már döntöttünk. Jogaila követei csakis jó hírrel térhetnek meg urukhoz…
A fuvola sikoltva elhallgat.
JADWIGA
Azt hiszem, kezdődik!
BORBÁLA
Még eltart egy kis ideig, asszonyom! Három fiúnak adtam életet, van tapasztalatom. De ne aggódjon, készenlétben áll mindenki. Ha szólok nekik, rögvest itt teremnek.
Távolról majd közelebbről az őrség jelenti a királyt. „A király!”
Ó, igen… Ulaszló urunk érkezik!
JADWIGA
Maradj mellettem… maradj csak mellettem, Borbála!
ULÁSZLÓ
Beközelít. Királynőm! Az érsek úr ékesszólóan prédikált nemzetünk nagyságáról, a keresztény hit dicsőséges terjedéséről és erősödéséről, melyet neked köszönhet Európa és ez a birodalom! Milyen büszke voltam rád!…De szép vagy! Megszépít ez a drága teher! Milyen kitelt az arcod… a bőröd bársonyos… Ha megölelhetnélek!… Borbála, vigyázz asszonyodra, nagy embert készül világra hozni! Egy hatalmas birodalom leendő urát!… Hogy érzed magad? Jadwiga! Jól vagy? Ha láttad volna, hogy tombolt a nép, amikor az érsek úr arról beszélt, hogy minden órában megérkezhet a trónörökös! Köszönöm neked, királynőm! Remélem, fiút szülsz nekem, erős, szép fiút! Szépen domborodik a hasad. Hegyes. Ez csak fiú lehet! A sámánok csak ránéztek a viselős asszonyokra, és megmondták, fiú lesz-e vagy lány?! Hangváltással. Á, déligyümölcs! Datolya… dinnye! Szőlő! Csak nem Zsigmond sógor küldeménye? Hallom, asszonyokkal hancúrozik, mióta megözvegyült! Nagy nevetéssel. Kitört belőle a brandenburgi kan! Felkorbácsolta szenvedélyét a harminckét nemes úr lemészárolása!…
JADWIGA
Fojtottan. Nem kívánok erről hallani ebben az órában!
ULÁSZLÓ
Semmi baj, semmi baj! De melyik leendő apa nem részegül meg, ha várja a trónörökösét? Hát ettől bennem ez a szilajság… szépségem! Mmmm… Micsoda zamatos szőlő! Alighanem Dalmáciából. Ott terem ez a kecskecsöcsű… Nevetés. Ha akkor, Mária nővéred halála után sikerül hadaim élén eljutnom Budára… Hiszen jog szerint téged illetett Mária után atyátok koronája… Zsigmond már nem lenne sehol. De az esztergomi érsek túljárt az eszemen. Elárultak… ő pedig megerősítette a határt. Pedig milyen könnyen ment volna! Zsigmond lenn csatározott a törökkel meg az oláhval, csodálkozott volna, ha hazalovagol… Harsány nevetés. Na, de így is jó! Jutunk mi még a magyar trónra, ha másként nem, hát az elsőszülöttünk majd rátelepszik egy szép napon! A Jagelló-dinasztia! Itt a Jagelló-dinasztia jövője az én drága kis királynőm hasában… Nevetés. Szép a sógortól, hogy nem tart haragot, és ilyen ízletes szőlőt küld… Kis asszonyom! Királynőm! Sápadt vagy!
BORBÁLA
Sűrűsödnek a fájdalmak!
ULÁSZLÓ
Az a jó! Akkor nemsokára halljuk a kiskölyök rívását!
BORBÁLA
A királynőnek még pihennie kell… erőt gyűjteni…
ULÁSZLÓ
Hej, nálunk az asszonyok úgy szültek a pusztán, hogy csak leguggoltak egy gödör fölé, aztán már ki is pottyantották a gyereket! Nevet. Edzett nép a mienk! Persze a fejedelmi udvarnál külföldi orvosok, miegymás…
JADWIGA
Csendesen. Nem, ezt nem bírom…
ULÁSZLÓ
Nem veszi figyelembe. Hanem azok a lefejezések! Zsigmond elvetette a sulykot! Jó, jó, lázadoztak ellene a nemes urak országszerte. Szították az elégedetlenkedést. De akkor is! Vérfürdőt rendezni!?
JADWIGA
Erőteljesebben. Nem bírom!!! Ezt nem bírom!!!
Némi szünet.
ULÁSZLÓ
Csak azt mondom, hogy rossz politika. Előbb békességet ígér a lázadóknak, aztán tőrbe csalja őket, bilincsbe verve viszik őket Budára! Persze, hogy megmakacsolták magukat! Csak álltak konokul, Zsigmond előtt, egy szóval sem köszöntötték a királyt, de még csak főhajtással, térdhajtással sem! Na, több se kellett neki! Nyissz a fejeket, sorban!… Kont Istvánét is. Pedig az valamikor nádorispán volt, meg a király jó embere…
JADWIGA
Rosszullét kerülgeti. Nem akarom hallgatni! Nem!…
ULÁSZLÓ
Ontottam vért én is eleget. De politikusan. Aki gyilkol, csak akkor tegye, ha erős a hatalma. Márpedig Zsigmondnak most nem áll jól a szénája!…
JADWIGA
Üvöltve. Hallgasson! Kértem, hogy hallgasson!!! A halálba akar kergetni???!!! Gyűlölöm! Gyűlölöm!!!
Döbbent csend.
ULÁSZLÓ
Vészjóslón. Mit mond a királynő?! Jól hallottam?!
Némi szünet.
JADWIGA
Megszelídülve. Gyűlölöm… azt mondtam, gyűlölöm az ilyesmit, amiket mond. Hát nincs tekintettel a király a hitvesére? A születendő gyermekére?!…
ULÁSZLÓ
Kedvesem! Bocsásson meg! Igazán nem gondoltam arra, hogy ez zavarja! Szórakoztatni akartam… De ha nem… Ugyanis mennem kell, a nuncius vár! A futár készen áll, amint felsír a gyerek, indul Rómába a hírrel! Borbála! Segíts az asszonyodnak, nézd mindjárt elájul… Királynőm! Légy boldog, rokonságban leszünk a pápával!… Távozik.
BORBÁLA
Rosszul van, asszonyom?! Királynőm!
JADWIGA
Csendesen. Ilyen lesz ő is.
JADWIGA
Míg beszélt itt, váltig az járt az eszemben, hogy éppen ilyen lesz ő is! Kétségbeesve. Ó, Istenem! Olyan lesz, mint az apja! Olyan lesz, és nem fogom szeretni! Majd nem tudom szeretni! Borbála! Hallod ezt?!
BORBÁLA
Isten ellen való vétek ilyesmire gondolni! Bocsássa meg az Úr!
JADWIGA
Hogy megrettentem akkor is, amikor a kíséretével megérkezett Krakkóba. Úgy jött, mintha legyőzött volna, s vinne, mint egy zsákmányt! Az esküvőnkre érkezett. Öregnek láttam az én ifjú Vilmosomhoz képest. Pedig csak harminchat éves volt, de én tizenhárom! Tizenhárom!…
BORBÁLA
Ó, milyen szép, csinos, szemrevaló lányka volt Felséged!
JADWIGA
Beleborzadtam a gondolatba, hogy ennek az embernek adom a testemet. A szívemet… úgy éreztem, megbecsteleníteni jött engem a főurak meg a főpapok kedvére!
BORBÁLA
Nem tesz jót ilyesmit emlegetni! Nem szabad!
JADWIGA
Tudom. Tudom, tudom! Bátornak kell lennem, mint eddig! Mint mindig! De most zavar van a szívemben, Borbála… És a fájások! Hadd támaszkodjam rád. Kísérj az ágyig. Lefekszem… Így… Kis jajongás és nyöszörgés közepette. Jaj… hadd dőlök le. Így kell maradnom talán… Most már jobb lesz így… érzem… Gyere, add a kezed… Tedd ide a kezed. Ez megnyugtat. Mindig is erőt adtál nekem. Hiszen tudod, mennyire hiányzott nekem az anyám. Korán elszakítottak mellőle. De te, Borbála, mindig mellettem voltál.
BORBÁLA
Mindig, asszonyom!
Kis szünet.
JADWIGA
Azt mondják… azt hallottam, hogy egy oxfordi professzor, tudós ember, bizonyos John Wyclif az egyház uralma ellen írt könyvet.
BORBÁLA
Teremtő Isten! Még ilyet!?
JADWIGA
Azt sem átallotta követelni művében, hogy szűnjék meg a pápaság…
JADWIGA
Igen, magam is félve hallgattam a krakkói egyetem egyik teológusától. Mélységesen elítéltem ezt az eretnekséget! De azért… Úristen! Hogy mennyire félek még neked is megmondani, Borbála! Megértettem.
JADWIGA
Megértettem, hogy nem az Úr Jézus ellen vagdalkozik, csak azok ellen, akik földi hatalommá rontották az Égit! Márpedig azoknak én is csupán jó keresztény királynőként adom meg a tiszteletet. De imáimmal külön utat keresek az Atyához. A gyóntatómnak is megmondtam, amikor feloldozást kértem más bűneim alól.
BORBÁLA
Ugyan miféle bűnök lehettek azok? Amikor Felséged olyan szentéletű, tiszta lélek!
JADWIGA
Kevély vagyok! Büszke! Ezek Isten előtt nem kedves tulajdonságok!
BORBÁLA
Ugyan, hogy lehetne kevély és büszke az, aki együtt érez a néppel, aki tanítja őket, kórházakat létesít, törődik a parasztok sorsával?! A ruténok is hogy áldják a nevét! Hogy a keresztség után is meghagyta nyelvüket, szertartásaikat! Hát lehetne egy kevély uralkodó az Atyától rendelt apostoluk?
JADWIGA
Igen, tudom, a krakkói noviciátus, a prágai teológiai kollégium… sokat fáradozok mindezért, hálás vagyok az Égnek, hogy megtehetem. De nincs és nincs és nincs a szívemben szeretet a férjem iránt! Csak eltűröm kevélyen, büszkén… őt, a sorsomat, a szerepemet!… Auuu! …
BORBÁLA
Most ne gondoljon másra, csak erre a világra kívánkozó kicsikére!
JADWIGA
Ez is bűn, látod, hogy nem rá gondolok… ahogy egy anyához illene… Képek gyötörnek, mintha lázam lenne. Borbála! Emlékszel arra a februári napra? Amikor oltár elé vezetett? Akkor is büszke voltam… büszke, de majdnem ott haltam meg… Micsoda dermesztő pillanat volt!
BORBÁLA
1386. február 18.! Hogyne emlékeznék! Mekkora hó volt! A szánok megcsúsztak a jégen… de az emberek ott tolongtak Krakkó utcáin és éljeneztek…
JADWIGA
Egy idegen férfi állt mellettem. Egy idegen ember az oltár előtt. Egy egész életre egy idegen… Vilmosra gondoltam közben… az én Vilmosomra, amikor Isten előtt esküt tettem… Ez is bűn, Borbála!
Megszólal egy lant, és egy ifjú éneke.
Ha nem vagy is mellettem, hercegi hölgy,
Véled járom az erdőt a rétet.
Az ég meg a tó mind arcodnak képét
tükrözi, míg lovam büszkén léptet…
JADWIGA
Vilmos hangja csengett a fülemben. De nem sírtam. Álltam büszkén az érsek úr előtt… Aztán a palotában… Bejött a szobámba. A férjed vagyok, mondta és én dermedten néztem ezt a pogányból kereszténnyé vált nagyurat. Maga felé fordított, nem törődött az ellenkezésemmel. Mintha egy fogoly lányt kapott volna keze közé a pusztában, valahol a hómezőkön…
Tompa dobütések. Éles fuvolahang.
ULÁSZLÓ
Naaa! Légy kedvesebb! Csak hadd fogjam két tenyerembe arcodat! Ne félj! Nem hálok veled, de most már jogom van hozzád! Hogy itt legyek! Hogy gyönyörködjem benned, te magyar királyleány!
JADWIGA
A királynő vagyok!
ULÁSZLÓ
Nevetve. Tudom, tudom! Kis királynő! Királynő vagy, de Oppeln hercege irányít mindent! Szép királynő! Karcsú vagy, mint a tengerparti nád! És úgy is állsz itt, mint nádszál a jeges parton! Lásd, Krisztus hitére tértem miattad! Odahagytam őseim hitét! Pedig amikor atyám, Algirdas nagyfejedelem örökébe léptem, még kilenc éve sincs, hogy pogány szokás szerint holttestét elégettük, és tizennyolc gyönyörű hátaslovát mellé temettük, megfogadtam, hogy végsőkig harcolok a keresztesek meg a térítők ellen. És most itt vagyok… meghódított szépséged! Hagytam, hogy népemet kihajtsák a folyókhoz, és rájuk zúdítsák a keresztvizet… Hej, ha a hazámban lennénk, most lóra kapnék veled, és vágtatnánk, vágtatnánk a szélben… a hajad lobogna, átölelnélek…
ULÁSZLÓ
Mondom, ne félj! Hadd nézzem a szemed. Sokára lesz még, hogy gyermeket szülhetsz nekem! De akkor majd fiút! Fiút szülj nekem, szép Jadwiga!…
Éles fuvolahang.
JADWIGA
Felülvölt a fájdalomtól. Jajjj! Borbála! Most!… most már!… Segíts, hamar… szólj hogy jöjjenek! Itt van… megindul, érzem… Borbálaaa! Segítsenek!…
BORBÁLA
Máris, asszonyom, máris!…
Vad dobszó, sikoltó fuvola, hangzavar. Közben Borbála szaggatott szövege, közel, távolodva, majd újra közel.
BORBÁLA
Hamar, siess, te lány!… Amit a doktor mond? Vizet!… Vizet hozzatok! Valaki fusson a királyért!… A kendőket! A kendőket, gyorsan! Látom, már kinn van! Csak nyomja, asszonyom, bátran!… Mindjárt meglesz, mindjárt!… Most! Most még egyszer, asszonyom, most!… Itt van! Itt van ő!… Lányka! Hát mégiscsak, lányka! Ó, asszonyom!
Pillanatnyi csend.
Miért nem sír fel?! Doktor! Mi történt?! Uramisten! Tartsák fejjel lefelé a porontyot! Ütögessék! Naaa! Na! Miért nem sír fel?!
Újra az előbbi dobszólós, fuvolás hangzavar.
Jaj, mennyi vér! Vérzik! Királynőm! Drága kis Hedvigem! Asszonyom! Jeget! Jeget hamar a dézsából! Hozzátok már!!! Hasára! A jég megállítja a vérzést!… Itt a király! …
ULÁSZLÓ
Beközelít. Hol a gyermek! Hol a fiam?! Hadd lássam! Fiút szült?… Hát lány lett, mégis?!…
Csend.
Miért hallgattok?! Mi történt?! Jadwiga! Mi van vele?! És hol a gyermek?!
BORBÁLA
Istenem, Istenem, ne hagyd meghalni őket!
ULÁSZLÓ
Meghalni?! Miket beszélsz?!
JADWIGA
Elhalóan. Nem látok… nem látok semmit… Fényt! Nyissatok ablakot!… Fényt! Fényt!…
ULÁSZLÓ
Jadwiga! Én vagyok itt, a férjed! Nézz rám! Milyen sápadt…! Jadwiga! Szeretlek! Nézz rám! Nézz rám!!!
Egyetlen dobütés, gyors fuvola sikoly.
Mennyi vér! Az ő drága vére!…
BORBÁLA
Hát ezt érezte… ettől félt!
ULÁSZLÓ
És a gyermek? Hát legalább őt?! Vagy ő sem?!…
BORBÁLA
Az Úr akarta így! Imádkozzunk!
ULÁSZLÓ
Nem, nem! Nem hagyhat itt! Jadwiga! Szépséges királynőm, nyisd rám a szemed! A birodalmad kéri! Könyörög az ország!…
BORBÁLA
Másmilyen birodalomba tér már. A szentek közé. Isten boldogtalan szentje…
Turini nyár
– a képzelet játéka tényekkel hangokra – Sinkovits Imre emlékére
KOSSUTH LAJOS IDŐS KORÁBAN
ZEYK JÓZSEF AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK TURINI KONZULJA, HATVAN KÖRÜL
Történik Turin környékén 1884 nyarán.
A hangjátékhoz Széchenyi Naplójából, valamint a Kossuthról szóló írások közül Jókai Mór, Deák István és Cseres Tibor közléseiből merítettem hitelesítő adatokat Sz. K.
Zongorajáték: Schubert-dal, némi gyakorlatlansággal játszva. Ablakon át hallatszik ki az utcára.
ANTONIO
Beközelít. Signore Governatore!… Signore! Látom, hazafelé tart. Bocsásson meg, hogy itt a kapuban feltartom…
KOSSUTH
Á, maga az, Antonio mester! Talán ugyancsak a hegyekből?
ANTONIO
A plein air megszállottja vagyok, hiába! Nem tudok ellenállni a mi szép, Turin környéki tájunknak! Megtekintené, signore Governatore, mit festettem?
KOSSUTH
Ha érdemesít rá!… Ó, igen! Ezt a vénséges olajfát magam is mindig megcsodálom, amikor arra tévedek a hegyoldalban. Csupa görcs, az odvas törzsén az a széles hasadék, amin átlátni! Vajon hány száz éves lehet? Talán ezer is?! És még mindig terem, minden esztendőben!
ANTONIO
Néhányszor már megfestettem, de nem tudok betelni vele! A titkát fürkészem!
KOSSUTH
A titka a természet örök optimizmusa. Irigylendő optimizmusa! Nem törődni az idővel, a múlttal, csak a jelennek élni, a tavasznak, a nyárnak! …
Felerősödik a zongorajáték.
Bárcsak magunk is ilyenek lehetnénk, vén olajfa létünkre!
ANTONIO
Úgy, úgy, signore Governatore! Na, persze, a nyár! És főleg, ha valaki még a napnál is nagyobb derűt áraszt az emberre… már megbocsásson! Bizalmaskodón. Ha nem tévedek, a signorina zongorázik!
ANTONIO
Úgy vélem, az ő játékát hallom a házból. A zsaluk mögül.
KOSSUTH
Némi zavarral. Igen… ő játszik…
ANTONIO
Megengedné, vostra eccelenze, hogy egyszer megfessem a signorina portréját? Megkísérelném a csaknem lehetetlent, vagyis hogy visszaadjam a vásznon azt a sugárzó szépséget!
KOSSUTH
Ha Sarolta kisasszony rááll, miért ne? Legalább akkor is láthatnám, ha már nem lesz a vendégem. De kértem már, barátom, ne szólítson se kormányzónak, se excellenciás úrnak! Szólítson egyszerűen csak Luiginak. Hiszen kortársak vagyunk, öreg olajfák!
ANTONIO
Nem, nem! Hogyan is vetemedhetnék ilyen bizalmasságra! Barátsága megtisztelő, de ön mégiscsak Magyarország kormányzó elnöke!
KOSSUTH
Szomorú nevetéssel. Hol van az már, Antonio!? Csak egy megtört, ősz öregember vagyok, aki visszavonultan él ebben a Turin melletti faluban, kőfallal körülvett házában! A collegnoiak azt sem tudják, ki vagyok! Csak azt látják, hogy bebarangolom a környéket, növényeket gyűjtök… Luigi! Mondja csak, hogy Luigi! Különben én sem fogom Antonionak szólítani, hanem valamiféle signore Nemtudomminek!
ANTONIO
Nagy kitüntetés! Luigi Kossuthot egyszerűen csak… De jól van! Hanem már említeni akartam: hetek óta derűsebbnek látom. Dudorászik! Fürgén mozog! Netán a signorinának köszönhetően?
KOSSUTH
Restelkedő nevetéssel. Nyolcvankét esztendős leszek az idén, barátom! De meglehet, igaza van! Az étvágyam is jobb. És amit már régen nem tettem, elkortyolgatok néhány pohárkával a Giovanni pincéjéből való, könnyű vörösborból. Persze, csak este, amikor magamra maradok. Amikor Sarolta visszakocsizik Turinba, a nagybátyjához.
ANTONIO
A konzul úrhoz? Kedves ember, rendelt tőlem tájképet…
KOSSUTH
Signore Zeyk tisztként szolgált a szabadságharcunkban. Nagyszerű katona volt! Követett Viddinbe negyvenkilenc augusztusában… onnan a török fogságba, aztán az Egyesült Államokba került, ők küldték ide konzulnak. Jó emberem. Sarolta Erdélyből jött hozzá vakációra.
ANTONIO
Sarolta! A neve is megejtő!… Úgy képzelem a képet, hogy ott áll az ön kertjében az oleander bokor árnyékában, hófehér ruhában a zöld gyepen, kibontott hajjal… és a fény áttetszővé teszi az alakját. Az arcéle csábít, a nemes orr, a kissé széles járomcsont…
KOSSUTH
Megjátszott féltékenységgel. Ennyire megfigyelte?
ANTONIO
Olasz vagyok… és persze piktor! Szeretem a szépet!
TÉRVÁLTOZÁS
Az iménti zongorajáték közelről. Majd hirtelen csend.
SAROLTA
Ó, ön itt? Nem is hallottam, hogy bejött!
KOSSUTH
Csak állok, és csodálom – a játékát! Ez Schubert, ugyebár? Maga nagyon szép… szépen játszik, Sarolta!
SAROLTA
Csak néhány évig tanultam. De köszönöm, hogy gyakorolhatok önnél. A nagybátyám házában nincs zongora.
KOSSUTH
Itt meg van, de évek óta néma. A halottaim némították el. Vilma lányom… meg a feleségem, Teréz.
SAROLTA
Akkor talán nem is lenne szabad…
KOSSUTH
Hiszen én kértem meg rá! És örülök, hogy nem hiába! Már kintről, a kapuból hallottam a játékát. Azt hittem, még pihen ebben a délutáni melegben, azért hagytam magára… Bocsásson meg!
SAROLTA
Ó, hát nem töltheti velem minden idejét!
KOSSUTH
Én meg azt mondom erre, hogy csakis akkor érzem jól magam, ha láthatom! Szeretem nézni, amint ott ül a klaviatúra előtt… a billentyű fölé hajol… a zsalu résein beszűrődő fényben aranylanak a hajtincsei…
SAROLTA
Nem hiába mondják önről, hogy mindenkit elbűvölt a hangjával meg a szónoklataival!
KOSSUTH
Ez nem szónoklat volt!
SAROLTA
Tudom… helytelenül fejeztem ki magam. Csak azt akartam mondani, hogy varázsol a szavaival. Engem is… egészen elvarázsol!
KOSSUTH
Kis hiúsággal. Ez azt jelentené, hogy még nem vénültem meg egészen?
SAROLTA
Az a férfi, akit mindig is csodáltak a nők – is! és aki persze nagy hatással volt rájuk, soha nem öregszik meg!
KOSSUTH
Tehát hatással vagyok magára? Kis csend. Talán csak úgy, mint egy csudabogár! Egy eleven emlékmű!
SAROLTA
Nem csudabogár és nem emlékmű! Ön még mindig az, aki volt! Kossuth Lajos, a magyar szabadságeszme éltetője!
KOSSUTH
Köszönöm! De most már inkább természetbúvárnak érzem magam. Ma is, nézze csak, miket gyűjtöttem!
SAROLTA
Újabb szerzemények a herbáriumba?
KOSSUTH
Mégpedig a gyógyfüvek mappájába!
SAROLTA
Milyen szépek! És illatosak!
KOSSUTH
És hasznosak! Ez itt például palástfű. Alchemilla vulgaris. Mindenféle gyulladást gyógyít. Negyvenkilencben a hadjáratok idején az öreg katonák jól ismerték az efféle füvek hatását. Elmérgesedett lőtt és vágott sebekre jót tett a főzete. Magam is láttam micsoda kincs volt a hadikórházban ez a népi tudomány… Ez meg itt fekete üröm. Artemisia vulgáris. Ez meg gyapjas gyöngyajakfű. Ugye, milyen költői neve van? Latinul is: ballota nigra! Alkoholba áztatva, szitán áttörve néhány cseppje eredményes hatású álmatlanság ellen…
SAROLTA
Na, én nem panaszkodhatom álmatlanságra! Különösen, ha kijövök ide Turinból! Az Alpok levegője úgy elaltat! Pedig megszokhattam a hegyeket Erdélyben!
KOSSUTH
Annál inkább kell nekem ennek a fűnek a párlata!
KOSSUTH
Azokról is. Tudja, ha az ember végiggondolja a histórikus eseményeket, kételyek gyötrik, mérlegel: mi lett volna, ha!?… Az emlékirataimon dolgozom, mindent újra kell élnem… és örökösen elém tolakszik ez az ostoba kérdés: mi lett volna, ha?!… Pedig felesleges rajta rágódni!
SAROLTA
Jól haladt tegnap óta?
KOSSUTH
Ahogy negyvenkilenc augusztusához közeledem, egyre nehezebben. Magam vagyok a papír előtt… hiányzik valaki, akivel megoszthatnám az emlékek súlyát. Mindig magára gondolok, hogy talán magával…
SAROLTA
Szívesen meghallgatom, de ki vagyok én, hogy eloszlassam a kételyeit? Még a huszadik évemet sem töltöttem be! Az ön tengernyi tapasztalata mellett eltörpül az én csekély tudásom!
KOSSUTH
Éppen a fiatalsága csábít. Nincsenek, nem lehetnek előítéletei. Magához őszinte lehetek. Kis csend. A lányom és a feleségem halála óta egyedül vagyok. Még csak a sírjukhoz sem járhatok ki, odalenn nyugszanak a genuai temetőben. Lujza húgom otthon él… a fiaim is távol vannak, ritkán látogatnak… Olykor betéved hozzám valaki Magyarországról. De már nincsenek vigasztaló szavaim. A haza sorsa már nem tőlem függ. Amióta Andrássy gróf segédletével Ferenc József fejére tették a magyar koronát, nincs mit üzennem. Kinek van rám szüksége? De amióta maga itt van… kijár hozzám Turinból, újra keringeni kezd ereimben a vér. Pedig már azt hittem, elenyészett bennem minden érzés… minden hiúság! Az imént azt kérdezte, miről álmodozom ébren. Rábólintottam, hogy igen, a múltról! Pedig nem! Magáról álmodozom! Bolond fejjel, mint egy ifjú! Lehetséges, hogy a lélek… a szív nem öregszik? Megőrzi fiatalságát, és újra fel lehet gyújtani? Csend. Megijedt?
SAROLTA
Nem, dehogy, csak…
KOSSUTH
Ostoba vénember, ugye, ezt gondolja rólam!
KOSSUTH
De, de, látom a tekintetén, hogy meglepték a szavaim. Sőt, megrémisztették! Itt ez az ősz hajú, ősz szakállú ember, akire úgy nézett fel, mint egy történelmi ereklyére, akiről otthon mesélhet… elmondhatja, hogy látta, beszélt vele… elmondhatja, hogy valóban létezik, nem csak legenda, történelmi illusztráció…
SAROLTA
Megindultan. Miért bánt?
KOSSUTH
Megszakítás nélkül. …eljött a vén vezérhez, honleányi kötelességének tartja, hogy tisztelegjen előtte…
SAROLTA
Igazságtalan! Igazságtalan, és bánt, igenis bánt! Nem szolgáltam rá! Kis csend. Önre, tudom, azt mondták, hogy a legszebb magyar férfi. Én most is annak tartom!
KOSSUTH
Nevet. Annak tart?! Nézze az arcom! A kezem! Vagy talán a hiúságomat akarja még jobban feléleszteni? Kis csend. Mert hiúság… az volt bennem mindig is! És lám, amint figyelem magam, azt kell látnom, nem is veszett ki belőlem egészen…
Magának bevallhatom, sokszor vezetett cselekedeteimben a hiúság! És vitt is bele sok mindenbe! Tetszett, hogy hallgatnak rám, követnek…
KOSSUTH
Hát kit nem röpítene fel az ilyesmi?
SAROLTA
Engem nem csak a kormányzó elnök úr érdekel. Nem a régi csaták, győzelmek… nem a bukás… Amikor Turinba jöttem, azt mondtam magamban: megnézem, milyen az a férfi, aki bátor volt véghezvinni minden merész akaratát!
KOSSUTH
Kiszakad belőle. Szeretem! Csend. Lássa, most voltam bátor igazán! Talán bátrabb, mint amikor a képviselők előtt, a tábornokok vagy a körém gyűlt nép előtt kimondtam amit gondoltam, éreztem! Szünet. Az érzelmeim semmire sem kötelezik, nem vagyok olyan ostoba, még ha ezerszer hiúbb vagyok is másoknál, hogy azt higgyem, viszonozza. De tudnia kell! Tudnia kell, hogy szeretem, ahogy férfi nőt szerethet…
SAROLTA
Meghatottan. A tekintete most olyan, akár egy szerelmes kamaszé…
TÉRVÁLTOZÁS
Hegedűn vidám olasz népdalt játszanak a közelben. Kiáltozások: – BUONA SERA!… HE, PIETRO, ERESZD BE A TEHENEDET A KAPUN!… BUONA SERA! HOSSZÚ VOLT A NAP!… – GIOVANNINÁL TALÁLKOZUNKA KOCSMÁBAN!… MÁR MEGINT A KOCSMÁN JÁR AZ ESZED!… ILYEN NEHÉZ NAP UTÁN JÁR AZ EMBERNEK EGY KÉT POHÁRKA… A hegedűszó kiúszik.
KOSSUTH
Magában. Milyen forró az este! Lassan elcsendesül a falu, a collegnói férfiak még megisznak egy-két pohárral Giovanni pincéjébén… aztán már csak a tücskök neszeznek…
Az oleander illata mennyire betölti a kertet! Sarolta elment a fogattal, amit a nagybátyja küld érte mindig. A kapuig kísértem, hosszan a tenyeremben tartottam a kezét. Karcsú, áttetsző leánykéz. Amilyen az egész lénye. Éreztem, hogyan áramlik át vén tenyerembe az ő forró fiatalsága. Vajon jogom volt-e elárulnom neki az iránta táplált érzelmemet? De megnyugtatott, hogy nem vonta vissza markomból az ujjait, hagyta, hadd őrizzem néhány pillanatig. A kocsis, aki érte jött, fiatal, göndör hajú legény. Bosszantott, hogy annyira kedveskedett Saroltának, amint felsegítette a kocsi hágcsóján…
Nyugtalan vagyok. Írnom kellene a lámpafénynél, de nincs kedvem visszamenni a szobámba… Az egész délutánt együtt töltöttük, meséltem neki az országgyűlésekről, vitáimat is felemlegettem a hadvezérekkel, a békepárt embereivel… azt akartam, hogy átélje velem a múltat. Mintha belé akarnám költöztetni az életemet. Önzés ez… és ismét csak hiúság… a megszerettetésem ravasz formája…
TÉRVÁLTOZÁS
Madárneszezés, mezei hangok.
KOSSUTH
Örülök, hogy rászánta magát erre a mai sétára! Hát nézzen körül! Ez az én vad arborétumom!
SAROLTA
Ezt a rengeteg füvet, virágot mind ismeri?
KOSSUTH
Tanulom. Begyűjtöm, tanulmányozom. Böngészem a könyveket, a tudós leírásokat…
SAROLTA
Szép ez a táj! És jó most ez a kis szellő!
KOSSUTH
Mit szól a szalmakalapomhoz? Antonio mester levetett fejfedője! A kobakomba nyomta, nehogy napszúrást kapjak!
KOSSUTH
A karimája kajla és rojtos. Vénembernek megteszi!
SAROLTA
Megharagszom, ha örökösen vénemberezi magát!… Ó, milyén szép, lapos szikla!
KOSSUTH
Lepihenhetünk. Olykor magam sem teszek mást, csak letelepszem, és hallgatom a csendet.
SAROLTA
Ha nem látnám, nem is hinném, hogy egy olyan ember, mint ön, aki egy nemzetet hozott lázba, szembeszegült a Habsburg-házzal, most itt ül likas szalmakalapban, és azt mondja, hallgatja a csendet!
KOSSUTH
Néha magam is csodálkozom ezen. De hát elmúlt minden! Ami hősi volt, reményt nyújtott… hol van az már?! Kis csend. Pedig sokszor eszembe jut negyvennyolc március harmadika! Az alsótábla ülésén… akkor… azzal a beszédemmel, azzal indítottam el mindazt, ami Bécsben és Magyarországon következett! Micsoda hév ragadott el! A bécsi kormányt tettem felelőssé a Monarchia minden nyomorúságáért! Önálló magyar pénzügyi rendszert követeltem! A nemesség megadóztatását… És hogy töröljék el az úrbért! Szervezzék át a császári-királyi hadsereget! Válasszunk új országgyűlést, legyen új alkotmány és felelős magyar minisztérium! Odavágtam a kérdést: a dinasztia a saját javát óhajtja-e, vagy továbbra is egy korhadó rendszert akar támogatni?! Micsoda éljenzés volt, micsoda tapsorkán! Volt merszem elindítani a lavinát!
Kis csend.
SAROLTA
Egészen beleborzongtam! Hát még ha ott lehettem volna!
KOSSUTH
Széchenyi teátrálisnak titulált! Fennkölt bolondnak! Sőt, volt amikor Robespierre-nek nevezett… már később persze, amikor nem átallott a pokol küldöttének kikiáltani. Felrótta, hogy mániákus vagyok! Alighanem csak azért lépett be a Batthyány-kormányba, eltekintve attól, hogy a derék gróf jó barátja volt, mert engem akart ellensúlyozni felszólalásaival a kabinetben. Amikor elfogadtam a pénzügyminiszterséget, ő meg a közlekedési tárcát, azt harsogta mindenfelé, hogy aláírta a halálos ítéletét, s velem együtt fogják felakasztani… Hangot vált. Nézze csak! Izsóp! Ott, a lába előtt! Hyssopus officinális. Itt honos az Alpokban. Ott is egy! Milyen szép példányok! Leszakítaná azt a másikat?
SAROLTA
Tessék! Ügyes voltam?… Megtanít majd ezekre a füvekre?
KOSSUTH
Mindenre, csak legyen mellettem!
SAROLTA
Leszek, mint hű tanítványa!
KOSSUTH
Hát ha be kell érem ennyivel?!… Jöjjön, kapaszkodjunk fel arra a magaslatra. Olyan könnyen veszem az emelkedőket, mint régen… Nevet. Hiúság!
SAROLTA
Ugyan, miért volna az?
KOSSUTH
Fiatalosnak akarok látszani! Na! Utolér? Azért csak vigyázzon a köveken!
SAROLTA
Nevetve. Jól van, feladom! Ön jobban győzi!
KOSSUTH
Egyébként Széchenyi véleményében volt igazság is! Néha nagyon elragadtattam magam. Amikor a feleségét, Crescence-et elküldte Pestről félelmében, kemény szavakat használtam. Ön elküldte a családját, mondtam neki, vigyázzon magára, mert lövetek azokra, akik ellenünk vannak!
SAROLTA
Oka lehetett a szigorúságra. Olyan időkben!
KOSSUTH
Néhányan azonnal elvesztették a fejüket, amint rosszabbodott a helyzet. Széchenyi örökösen aggodalmaskodott, a hidat is féltette, hogy nem készül el, különösen amikor baleset történt… lezuhant egy láncszem. Elátkozottnak vélte magát, hogy ő okozott mindent, majd felelnie kell a nemzet összeomlásáért, a tengernyi kiömlő vérért… meg hogy bárcsak ne írta volna meg a Hitelt…
SAROLTA
A nagybátyám emlékszik rá, ön akkoriban kijelentette, éppen Széchenyinek, hogy inkább az ördöggel paktál, semmint Béccsel vagy a dinasztiával…
KOSSUTH
Hát igen. Mindig is rebellis voltam… a végsőkig radikális… De most botanizálunk! Füveket, virágokat gyűjtünk… Jöjjön, arra még találunk sok szépet…
TÉRVÁLTOZÁS
ZEYK
Húgocskám, nem akarom korlátozni a szabadságodat, de nem vagy terhére a kormányzó elnök úrnak gyakori látogatásoddal?
SAROLTA
Szomorúvá tenném, ha elmaradnék.
ZEYK
És én ne legyek szomorú? Velem is tölthetnél egy kis időt!
SAROLTA
Vasárnap itthon maradok. Segítek a szakácsnőnek. Készítünk valami jó erdélyi ételt!
ZEYK
Hogy van az öreg? Nincs időm meglátogatni. Amikor legutóbb kikocsiztam hozzá, észrevettem, mennyire megöregedett. Emlékszem, akkor kezdett összeomlani, amikor reménytelenné vált az emigráció a kiegyezés után. Na meg a magány… és az is, hogy otthon lassan másokat dicsőítenek…
SAROLTA
Engem egészen elbűvöl!
ZEYK
Nevet. Ó, elhiszem! Mindig is kedvelték a hölgyek! Bár Teréz asszony bástyákat épített köréje! Hanem Viddinben! Amikor a gyászos bukás után emigráltunk, egy ideig a családja nélkül volt. Gyermekeiket elbújtatták, a felesége is már csak Törökországba jött ki utána. Azokban a hónapokban bizonyos Dembinska, lengyel grófnő kihasználta az alkalmat. A férje Kossuth segédtisztje volt, ő mégsem átallotta behálózni a kormányzót. Alighanem Bécs fondorlata volt, az asszony talán a kamarilla megbízásából furakodott Kossuth kegyeibe, hogy jelentéseket küldözgessen róla… de ez csak amolyan szóbeszéd volt a tisztek között. Annyi bizonyos, hogy nagy hatással volt Kossuthra… ez mindannyiunknak feltűnt…
SAROLTA
Ezt nem szívesen hallom! Miért is mesél nekem ilyeneket?
ZEYK
Talán egy kis gonosz féltékenységből! Az én turini konzulságomat is megédesíthetnéd ittléteddel, ne csak az öreg remetéét!…
TÉRVÁLTOZÁS
Néhány zongoráfutam, majd csend.
KOSSUTH
Olvasott Jókaitól valamit?
SAROLTA
Majdnem mindent! Otthon megvannak a munkái!
KOSSUTH
Hmmm… hozzám is eljutott egy-két műve. Érdekes. Tud mesélni… Úgy hallom, szereti, ha méltányolják az írásait bizonyos felső körökben! Engem nemigen kedvelt. Persze, békepárti volt ő is. De nagy hangadó az ifjak között negyvennyolc tavaszán… most meg Bécsben is ünnepelt író!
SAROLTA
Szépen ír negyvennyolcról… a szabadságharcról! Tőle tanultuk meg, milyenek is voltak azok az idők!
KOSSUTH
Hmm… Azok az idők! Nyári Pál táborához tartozott. Negyvenkilenc februárjában… igen, úgy valahogy… nálam járt. Hívattam, mert cikke jelent meg a Közlönyben… arról akartam beszélni vele. Nagyon jó benyomást tett rám, noha sokban különbözött a véleményünk… Kis szünet. Töltene egy kis teát, Sarolta kedves? Jót tesz ebben a melegben. Hűsít. Vigyen a szárított virágjából Zeyk barátomnak, hadd lássa, mit tanult a gyógyfüvekről az unokahúga…
SAROLTA
Finomabbnál finomabb teákkal ismertet meg!
KOSSUTH
Legalább ennyi öröme legyen miközben untatom.
SAROLTA
Hogy mondhat ilyet? Tessék… a tea!
KOSSUTH
Bocsásson meg, hogy kiszolgáltatom magam… de olyan jólesik a kezéből elfogadni… Hmm… Szóval Jókai… Eljött hozzám akkor, diskuráltunk… Diskuráltunk? Hmmm… Vitába keveredtünk. A békepárt követeléseivel állt élő… hogy mondjuk ki, csak 48 törvényeiért harcolunk, de elszakadni nem akarunk. Ez nekem nem tetszett. Erre aztán győzködni kezdett: ha nem hangoztatjuk az elszakadást, a dinasztia is belátja, hogy esztelenség tönkretenni azt az országot háborúval, amely az övé is. De azzal is riogatott, hogy kitörhet köztünk egy monarchista kontra republikánus háború. Hogy a seregek máris pártérdekek szerint különböznek. Perczel serege republikánus, Görgey ellenben éppoly szenvedéllyel harcolna a republikánus izgatók ellen, mint amilyen hévvel küzd negyvennyolc eszméiért! Persze nem restellt hízelegni is! Hogy bízik hazaszeretetemben, és tudja, nem fogom kockára tenni a haza létét… Mert azt ugyebár tudom, hogy rajonganak értem, satöbbi… De bocsásson meg, hogy ilyesmivel traktálom!
SAROLTA
Hiszen figyelem! Figyelem minden szavát!
KOSSUTH
Magára zúdítom a múlt minden terhét!
SAROLTA
Hálás vagyok a bizalmáért!
KOSSUTH
Lám, ez is a hiúságomat bizonyítja! Azt akarom, hogy valaki – és éppen maga!… megőrizze az emlékeimet. S velük az én emlékemet is!
Kis csend.
SAROLTA
Megőrzöm. Megőrzöm ezt a nyarat… ezt a házat, kertet… a leander bokrokat… és önt! De mindez még a jelen valósága…
Madárhangok, csivitelés.
A madarak… ez a kék ég… és az, hogy itt ülünk…
Kis csend, csak a madarak neszezése.
KOSSUTH
Elgondolkodva. Nem vagyok nagyravágyó – ezt mondtam akkor Jókainak. Noha tudom, győzelmünk után felajánlanák nekem a koronát. De akkor én megszököm, hogy a békés idők kormányának ne legyek útjába! Mert ha győzünk… és én hittem, hogy győzünk… többé nem lesz szükség olyan izgató rebellisre, mint én vagyok… Persze nem olyan békére gondoltam, amilyen most van… Kis nevetéssel. A derék Jókai! Hallom, ő az írók fejedelme! Szegény Terézem – még tőle is féltett. Vitánk közben felemeltem a hangom, erre azonnal benyitott a szobámba… merénylettől tartott. Féltett mindenkitől.
SAROLTA
Az igaz szerelmes megérzi a veszélyt. Én is féltettem volna.
KOSSUTH
Féltett volna? Kis csend. Voltak kísérletek, de én sohasem védtem magam.
SAROLTA
Micsoda rettegésben élhetett a felesége!
KOSSUTH
Igen… aggódott, szenvedett… Nem volt könnyű a sorsa! Már a házasságkötésünk körül is nehézségek támadtak. Ő katolikus volt, én református, reverzálist kellett volna adnom születendő gyermekeink vallására, de ellenkeztem. Makacs voltam! Hát még amikor az esztergomi érsek azt követelte, térjek át! Kitört belőlem a jogászi szenvedély, perre akartam vinni a dolgot. Végül mégis összeadtak minket a pesti katolikus templomban, de ahogy mondják az ilyet: áldás megadása nélkül! Kis szünet. Teréz harmincéves volt… hat esztendővel fiatalabb nálam. Nem úgy, mint maga.
SAROLTA
De én nem a felesége akarok lenni, csak a…
KOSSUTH
Legalább azt mondja meg, ha nem lennék ennyire vénséges…
SAROLTA
Gyűlölöm ezt a szót!
KOSSUTH
Jó, jó, hát akkor öreg. Koros. Elképzelné-e…
Kis szünet.
KOSSUTH
Köszönöm!
Csend. Aztán Kossuth élénkebb hangon:
Görgey!
Teréz Görgeytől féltett legjobban! Nem oktalanul! Sok összetűzésünk volt a harcok idején, hol ő akart lefogatni engem, hol én őt!
KOSSUTH
Semmibe vette a hadügyi rendelkezéseket! Önfejű volt. Jó katona, az kétségtelen… amikor Dembinszkyt tettem meg fővezérnek, nem rendelte alája a seregét. A kápolnai csata kimenetele miatt is összekaptak. Önhatalmúlag lefogatta Dembinszkyt. Nekem kellett igazságot tennem. Dembinszky elégtételt követelt. Azzal mentem hozzájuk, hogy Görgeyt hadbíróság elé állítom. Védekezett persze! És micsoda gőgös szenvedéllyel! Hogy nem vonja kétségbe az altábornagy katonai szakértelmét, de az félig nyert csatából vonta vissza indokolatlanul a sereget, ezzel zűrzavart támasztott, ráadásul a katonákat olyan terepre vezette, ahol mind egy szálig odaveszhettek volna, ha az ellenség üldözőbe veszi őket! Igaz, ami igaz… a Tisza mellékén mindenütt mocsár, az ágyúk sárba fordultak… rettenetes helyzet… Dembinszky is magyarázkodott, hogy ő terv szerint cselekedett, de hogy miféle volt az a terv, nem lehetett kiszedni belőle! Árulókkal van körülvéve, azt mondta, titkolódznia kell…
Leváltottam. De Görgeyt nem menthettem fel, pedig súlyosan vétett a fegyelem ellen… Haragudtam rá! – Főbe kéne lövetnem téged! – vágtam oda dühösen.
– Hát lövess! – ez volt a válasza. Büszke válasz! De én azt mondtam: többet érsz nekem és a hazának! Hanem bárcsak a szívedbe láthatnék! Kis szünet.
Igen. Ezt szerettem volna mindig. Mindvégig. A szívébe látni!
Talán ha akkor főbe lövetem, másként alakul a haza sorsa. Ha akkor…
SAROLTA
Hiszen ön mondta, hogy a történelemben nincs helye az efféle latolgatásnak: mi lett volna, ha…?!
KOSSUTH
Igaza van!
Csend.
De micsoda végzet vezérelt össze Görgeyvel?! Amikor megtettem fővezérnek, a környezetemben sokan berzenkedtek a döntésem ellen. Lám, én azért mindig és mindig bíztam benne, de ő…?!
Sohasem fogom megbocsátani magamnak, soha, soha!…
Csend. Debrecenben, azon a napon, amikor kitüntettem a hadvezéreket, ő is ott volt. Jöttek mind… Guyon, Mészáros, Kiss Ernő… Bem, Klapka és Perczel nem hagyhatták el az állomáshelyüket, nekik elküldtem a medált… Görgey akkor is különcködött. Késett. Már mind benn voltunk a díszteremben, amikor megérkezett parasztszekéren, kopott tábori ruhában, sárosan.
Sáros csizmában állt oda a többiek közé, éppen csak biccentett feléjük. Én meg odasiettem hozzá tárt karral, nyílt szívvel, azt hittem, örvend a találkozásnak. Persze, bosszantott, hogy amíg a többiek kiöltöztek az ünnepre, addig ő csak így! Mintha meg akart volna alázni! Hidegen fogadta a kéznyújtásomat.
Magasabb volt nálam, magas férfi, fel kellett néznem rá, és ő ezt mindig éreztette is!
Hiú volt! De mennyire hiú volt ő is! Magas lovon ült mindig, de szó szerint! Termetes jószágot lovagolt, azon ült feszes derékkal! Amikor a mellére tűztem az érdemrendet… ezüst koszorúban arany kettős keresztet vörös szalagon… azt mondtam neki:
– Engesztelésül a haza nevében!
Elsápadt. De nekem is megremegett a kezem. Sokan látták ott a közelünkben, hogyan villant össze a tekintetünk!
Kis csend. Most ott él megvetésben, mint hírlik! De mit érek vele, ha így van is? Ellenségek lettünk, kiktől a haza a megmentését várta!
Kívülrekedtünk már mindketten… És a haza elfeled!
SAROLTA
Hogyan feledhetné Kossuth Lajost? Hiszen mondtam már, örökösen emlegetik még a legkisebb tanyán is! Kossuth a magyar szabadság!… ebben a hitben nevelkedtünk! Ó, Istenem, hogy mondhatja, hogy elfelejtik?!
KOSSUTH
A haza most a hamis béke éveit éli! A magyarok Erzsébet királynéba szerelmesek, őrá néznek úgy, mint megmentőjükre!…
A jóképű Andrássy gróf kiudvarolta a megegyezést. Na, és persze Deák! Hiszen szép is az a darázsderekú Sissi!… ahogy az a pofaszakállas, trotli férje becézi!…
SAROLTA
A királyné igazán szereti a magyarokat.
KOSSUTH
Jól van, tudom, bocsásson meg, nem élek otthon, az emigráns ne ítélkezzék!
SAROLTA
Pedig ez a rebellis hang illik magához!
KOSSUTH
Otthon most azt lesi a polgár, mit nyújt neki Bécs! Hogyan gazdagodhat meg. Bérházak, paloták, bankok… pénz, pénz és pénz!… Ki törődik a szabadsággal? Élni akarnak, nem illúziót kergetni! Ki emlékszik az áldozatokra? Jól van, meggyújtanak egy-két gyertyát, szavalják Petőfi verseit… már lehet! Megsiratják a vértanúkat, aztán leülnek a kiegyezés terített asztalához. Csak a szegények keseregnek, akiknek soha nem jut semmi! Akkora a békesség, hogy a végén még nekem is szobrot állítanak… persze csak a halálom után!
TÉRVÁLTOZÁS
Zongorajáték. Chopin á-moll keringő.
SAROLTA
Vasárnap otthon kell maradnom. Megígértem a nagybátyámnak.
SAROLTA
Erdélyi kosztra vágyik. Majd segítek a szakácsnőnek.
KOSSUTH
Tehát magamra hagy!
SAROLTA
Eljöhetne hozzánk ebédre!
KOSSUTH
Nem, köszönöm! Inkább maradok, s várok magára hétfőig. Zeyk barátom észrevenné rajtam, milyen rajongással tekintek magára.
KOSSUTH
Maradjon ez a kettőnk titka. Ez a…
KOSSUTH
Nem mondom ki. Maga úgyis tudja, mit hallgatok el.
Csak a zongora.
SAROLTA
Chopin, á-moll keringő. Tetszik?
KOSSUTH
Csak magát figyelem. Liszt vagy Chopin vagy más… mindegy. Csak itt legyen, nézhessem, hallhassam…
Csak a zongora, majd csend.
SAROLTA
Az éjjel azt álmodtam, hogy szónokolt…
KOSSUTH
Nem csoda, hiszen annyit beszélek!
SAROLTA
Ott állt az országgyűlés pulpitusán. Sötét körszakáll, sötét haj, dús szemöldök… éles tekintet… Ebédelni mentünk valahová. A pincér azt hitte, házasok vagyunk…
Újra a zongora.
TÉRVÁLTOZÁS
KOSSUTH
Magában. Néha azon kapom magam, hogy vizsgálgatom arcom a tükörben. Megpróbálom az ő szemével látni a vonásaimat…
Megint a hiúság!
De sem erőm, sem kedvem tenni ellene!
Aligha éreztem valaha is ilyen mély, fájó szerelmet…
Ilyen reménytelenül szép szerelmet…
TÉRVÁLTOZÁS
Néhány zongoraakkord, majd félbeszakad.
SAROLTA
Ez a leányát ábrázolja? Ez a szép rajz?
KOSSUTH
Igen. Szomorú. A kedvéért választottuk Itáliát. Az orvosok ajánlották, hogy majd jót tesz a gyenge tüdejének. De elvesztettem, mielőtt betöltötte volna a tizenkilencedik évét.
KOSSUTH
Sokszor volt szomorú. Fáj nekem még mindig… és bizonyára örökre az ő szomorúsága. Sohasem tehetem már jóvá a keserves éveit. És fáj a seb, amit elvesztése ütött a szívemen. A gyermekünk halála… mintha megcsonkítanák az embert… Ez meg itt Teréz. Olajkép. Élethű. Bár a szeme… a szemet a legnehezebb jól megfesteni. Teréz sohsem tért többé régi kedélyére Vilma halála után. Beteg lett, a rák vitte el. Szörnyű kínok között… Ápoltam, mellette voltam. Nem tudták megmenteni. Genuában nyugszanak mindketten. Olasz földben… Ez is ideköt már, látja!
TÉRVÁLTOZÁS
KOSSUTH
Magában. Ma nem ült a zongorához Sarolta. Kitelepedtünk a kertbe, az oleanderek árnyékába. Hallgattunk. Mintha meg akarta volna gyászolni velem elvesztett szeretteimet. Lehunytam a szemem, képzeletemben Vilma ült a közelemben. Fájdalmas volt a képzelgés. Sarolta gyengéd volt, az árnyékba parancsolt, óvott az erős naptól.
TÉRVÁLTOZÁS
SAROLTA
Készítsek hideg menta teát?
TÉRVÁLTOZÁS
KOSSUTH
Ezt kérdezte, s nemsokára hozta is a finom kínai csészékben.
TÉRVÁLTOZÁS
SAROLTA
Akarja, hogy lánya helyett lánya legyek?
KOSSUTH
Nem, nem!… Bocsásson meg, de nem! Az ő helyét nem töltheti be senki. De különben is, maga mást jelent nekem… hiszen tudhatja!
TÉRVÁLTOZÁS
KOSSUTH
Magában. A nádfotel karfáján pihent bal kezem.
Átnyúlt, és keskeny, finom tenyerével megérintette, úgy tekintett rám komoly pillantással…
TÉRVÁLTOZÁS
SAROLTA
Magában. Különös ez a vonzalom. Sok évtized van köztünk, és mégis, ha behunyom a szemem vagy ha éjszaka arra gondolok, hogy holnap újra láthatom, öröm tölt el, boldog izgalom.
Tegnap a bérkocsis, aki Turinból kihozott, egész úton szóval tartott, nemigen értettem, mit hadart olaszul, de kedveskedett, egy dalra akart megtanítani nagy nevetések közben… s amikor lesegített, úgy intézte, hogy a mellkasának dőljek egyensúlyomat vesztve. Erős, barna, göndör hajú fiú… talán tetszene is, de megláttam a kapuban várakozó ősz barátomat, és már nem is érdekelt a fiú…
TÉRVÁLTOZÁS
ANTONIO
Signorina Sarolta, ön a legcsodálatosabb modell, akit valaha is megfestettem. És éppen így képzeltem a képet… ez a virágzó bokor, a fehér ruha… és ahogy most éppen elkaptuk a fényt! Signore Governatore, akarom mondani, Luigi! Hát nem gyönyörű a signorina? Micsoda fény! Köszönöm, köszönöm! Ezzel a képpel betetőzöm az életművemet!
KOSSUTH
Sarolta, kedves, ha elfáradt, szóljon. Antonio barátom fáradhatatlan… és igazán lefőz az udvarlásban, hiába, mediterrán vér pezseg az ereiben! És micsoda szívós természet!
ANTONIO
Akárcsak ön, signore Luigi! Magyarázón. A kormányzó úr megengedte, hogy ilyen bizalmasan szólíthatom…
SAROLTA
Jó látni önöket! Két ilyen kedves, jó barát!
ANTONIO
Vivát Kossuth! Vivát Garibaldi! Tudja, signorina, nagy tisztelője vagyok signore Luiginak és a magyar szabadságharcnak!
KOSSUTH
Én meg maestro Antonio művészetének!
ANTONIO
Az a művészet, amit ön csinált! Déchéance! Micsoda bátorság kellett ahhoz! Kimondani a trónfosztást! Republikánusként mélyen fájlalom, hogy újra királyuk van… Ha egy kicsit oldalt fordulna, signorina! Úgy, úgy köszönöm! Micsoda remek kép lesz, Madonna mia! …
TÉRVÁLTOZÁS
Zongorajáték. Chopin á-moll keringő röviden. Családi taps.
ZEYK
Bravó, kishúgom, örülök, hogy én is hallhatom zongorajátékodat a kormányzó elnök úr jóvoltából! Ha jövőre is eljössz hozzám Erdélyből, nálam is találsz majd zongorát… Na, de hadd lássuk azt a képet!… Á, igen, igen! Ügyes munka!
SAROLTA
Antonio mester élete főművének tartja!
KOSSUTH
Valóban jól sikerült. Természetesen megvettem.
ZEYK
Azt hittem, nekem lesz szerencsém birtokolni!
KOSSUTH
Konzul uram bármikor láthatja, ha meglátogat! Így legalább eljön hozzám! De koccintsunk!
Pohárcsengés.
KOSSUTH
Giovanni pincéjéből!… Sarolta kedves!
SAROLTA
Igen, máris! Hozom az uzsonnát!
ZEYK
Úgy látom, otthonosan mozogsz itt, húgocskám!
SAROLTA
Bizony, mindennek tudom a helyét! Kiúszik.
KOSSUTH
Megtisztel vele, hogy nem, tekinti magát idegennek!… Szivart? Örülök, hogy konzuli munkád közben időt szakítottál meglátogatni! Parancsolj! Még mindig rá-rágyújtok. Akik annak idején nálam jártak, csak szivarfüstben láttak…
Rágyújtanak.
KOSSUTH
Jókai egyszer nálam volt a békepárt ügyében. Azt kérdi, hol vannak a pisztolyok? Mondom, miféle pisztolyok? Azt mondja, a zsurnaliszták arról firkálnak, hogy fegyverek hevernek az íróasztalomon… Nevet. Sohasem hordtam pisztolyt, sohasem védtem magam. Pisztoly az nincs, mondom Jókainak, de szivar az van bőven.
ZEYK
Jókait emlegeted kormányzó elnök uram! Nahát, ahogy ő leírja azokat a debreceni napokat a Függetlenségi Nyilatkozat kapcsán!
KOSSUTH
Ők nagyon ellene voltak! Nyári Pálék!
ZEYK
Élcelődik, hogy a nagy győzelmek idején Nyári azt mondta volna, hogy ezek nagyobb kárt okoznak Magyarországnak, mint a korábbi veszteségek, mert elbizakodottá teszik a kormányt… Állítólag Klapka meg azt terjesztette, ha az országgyűlés megtudná, mekkora győzelem volt Nagysallónál, képesek volnának egyszerre három nagyhatalomnak is hadat üzenni!
KOSSUTH
Nem akarták a trónfosztást. De én sürgettem a veronai kongresszus miatt. Hogy ott már mint független állammal számoljanak velünk!
ZEYK
Az a kongresszus, ugyancsak Jókai szerint, mesebeszéd volt! Nem akartak ott senkik sem konferenciázni!
KOSSUTH
Ismerem ezt a vádat! Hogy én beugrottam egy kósza hírnek! De nem ez volt a lényeg! A hadsereg már zászlót akart! A nép függetlenséget! Hát kimondtam az elszakadást! Mekkora ováció fogadta! Akik két nappal előtte még ellene voltak, harsogták az éljent! A Nagytemplomba kellett átvonulni, akkora volt a résztvevők száma! A békepárt sem tehetett semmit! Hallgatott!
ZEYK
Csak Nyári Pál mondta, hogy finis Hungariae!
KOSSUTH
Ezt Széchenyi is mondta, még korábban, negyvennyolcban, amikor szembekerült egyik-másik szigorú intézkedésemmel! Talán Deák is huhogta! Mindenki, aki megrettent a radikális döntésektől! Én nem féltem, és kimondtam: mérheti rám a sors a vérpadot vagy a száműzetést, de azt soha, hogy Ausztria polgára legyek! Amit elindítottam, amire elszántam magamat és hazámat, abban mindvégig töretlenül hittem… és hiszek még ma is! Nem kellett volna a dinasztiát detronizálni?! Mi lett volna, ha?!… Ostoba kérdés! Ne engem tegyen felelőssé a börtönökért meg az akasztásokért Görgey! Harcolt volna tovább, ahogy meghagytam neki! Amikor Aradon, az utolsó órákban összekaptunk a bizonytalankodása miatt, le kellett volna tartóztatnom! Főbe kellett volna lövetnem! De még mindig reméltem, hogy bízhatom benne, és átruháztam rá a nemzet, a haza megmentésére a teljhatalmat! Ő visszaélt vele! Áruló lett! Én tehetek róla, hogy bosszút állt Bécs?! Küzdhetett volna, kitarthatott volna, mint Klapka Komáromban… Én még Viddinből is megpróbáltam erőt adni a küzdelemhez, még Törökországból, Angliából is… az Egyesült Államokból! Innen is… Görgey! Leteszi a fegyvert, gentlemannek képzeli az ellenséget!! Én vagyok a vesztésért felelős vagy ő?! ő, a nagy hadvezér!? Soha nem bocsátok meg
neki, soha, soha!… Elfullad a hangja, köhög.
ZEYK
De, kormányzó elnök úr!… Sarolta! Vizet! Vizet hamar!…
TÉRVÁLTOZÁS
KOSSUTH
Magában. Nem kellett volna belelovallnom magam… heveskedem, pedig öreg vagyok már hozzá! Hol van már a múlt?… fényévekre távolodott az űrben! Maradjak csak a növényeimnél… A kerekrepkény az kerekrepkény, a fekete üröm az fekete üröm… a gyöngyajakfű meg… Hát igen… Ebben nem tévedhetek!
Meglehet, a hiúság az oka mindennek. Megszédültem a sikereimtől… a sikereinktől… De megszédítette őt is a maga hiúsága… a hadvezért… a katonát! Milyen büszkén állt előttem Görgey akkor is… Aradon… és hogy sürgette a távozásom!…
Lehetséges, hogy a szabadság csupán szép illúzió?
És az életet csak megalkuvások… netán árulások árán lehet megmenteni és megőrizni?… Mister Brown, az az angol, aki Debrecenben felkeresett, azt mondta pipatömködés közben: mister President, ha az oroszok elfoglalják Magyarországot, akkor Anglia nem fog az önök segítségére sietni, ahogy más hatalom sem… Ne bízzanak másokban! A megtorlás csupán annyi lesz, hogy London elveszi Szicíliát vagy Görögországot, és kijelenti, hogy helyreállt az európai egyensúly…
TÉRVÁLTOZÁS
Mezei neszek.
SAROLTA
Derűsen, távolról. Hahóóóóó! Itt vagyok! Erre jöjjön, találtam valamit!
KOSSUTH
Á, igen! Ez ritka szép növény!
KOSSUTH
Ezek az apró piros virágocskák ezen a karcsú száron… nos, igen! A neve: Sarolta Transilvániae!
SAROLTA
Boldogan nevet. Ó, ez igazán kedves, köszönöm! És így kerül be a herbáriumába?
KOSSUTH
Sőt, dolgozatot is írok róla! Kifejtem, milyen különös hatással bír az elaggottság, az erővesztés, a szellemi restség, a búbánat és a magány ellen.
Puszta rápillantás elegendő ahhoz, hogy szerelemre lobbanjon akár egy százéves szív is, ezért sokan keresik, de csak kevesen találják. Hanem aki megleli! Soha nem feledheti azt a boldogságot, amit nyert általa! A dolgozatomban aprólékosan kifejtem, milyen lelkiállapotokat teremt. De nem fogom elárulni a lelőhelyét! Az a kettőnk titka marad!
Kis csend.
SAROLTA
Elküldi majd ezt a… tanulmányt?
KOSSUTH
Csak nem azt akarja mondani ezzel, hogy letelt a vakációja?
SAROLTA
Még két nap és indulnom kell! Várnak otthon. De jöjjön! Keressük meg ennek a különös virágnak a párját, hadd vigyem magammal… így aztán mindketten őrizhetjük!
TÉRVÁLTOZÁS
Zongorajáték meg-megszakad. Ügyetlen klimpírozás, majd csend.
ANTONIO
Signore Governatore! Vostra eccelenza!
KOSSUTH
Ki az ott? Maga kiáltott, Antonio mester?
ANTONIO
Talán nem hallotta a signorina zongorázásától?
KOSSUTH
A signorina már elutazott. Magam klampírozok… hogy ne legyen olyan csend ebben a házban!
ANTONIO
Jöjjön, mutatok valamit! Megint lefestettem azt a vén olajfát! Megnézné?
KOSSUTH
Jól van, jövök, várjon…! Jövök már!… Na, had lássam!
KOSSUTH
És hol a lombja?! Az a szép zöld…
ANTONIO
Képzelje, signore Luigi, már csak a csupasz ágai vannak meg… Ilyen, amilyennek most megfestettem!
KOSSUTH
Milyen szörnyen magányos!
ANTONIO
Hirtelen megöregedett! Egészen elszomorodtam, amikor megláttam. Mi történhetett vele ilyen váratlanul?
KOSSUTH
Elvesztette a reményét…
ANTONIO
Az bizony meglehet!
KOSSUTH
Elvesztette a múltját és a jelenét is… Lám, Antonio mester, a vén olajfa feladta! A törzse még ott áll egy ideig, aztán az is elenyész. De, maga barátom, megörökítette. Többet nem is tehetett volna ennél. Megmentette az emlékét a jövőnek…
|