A prágai szerelmesekTolnay Klári emlékének HANGOK:
Történik napjainkban – és a múltban – egy vidéki színházban.
Színházi előadás akusztikája a díszletek mögül. A darab befejező, végső jelenete úszik be.
SZÍNÉSZ …Nem, nem, ez képtelenség! Nem tudlak elhagyni! Akármit mondasz is, nem hagylak el… SZÍNÉSZNŐ Pedig el kell menned! SZÍNÉSZ Nem, ennek semmi értelme, Milla, drágám! Csak azért, mert ezek a gazemberek megszállták Csehszlovákiát… SZÍNÉSZNŐ Ezek között a gazemberek között ott vannak a ti katonáitok is! SZÍNÉSZ De mi közöm hozzájuk?! Mi közöm ehhez az egész rohadt politikához?! Ezek a tankok itt a prágai utcákon moszkvai parancsra dübörögnek… SZÍNÉSZNŐ Köztük a ti tankjaitok is! SZÍNÉSZ Őrület! A pártvezérek rátok szabadították a varsói egyezmény csapatait, jó, a magyarokat is, de mi emiatt szakítsunk? Hónapok óta készülök hozzád, most végre itt vagyok, vártál… Vagy nem vártál? SZÍNÉSZNŐ Vártalak. Nagyon vártalak. És azt hittem, boldogok lehetünk majd együtt. SZÍNÉSZ Miért ne lehetnénk?! SZÍNÉSZNŐ Nem. Nem lehet. Most már nem lehet! SZÍNÉSZ A szerelmed vagyok! A szerelmem vagy! Hát tegnap este is… Már nem emlékszel?! Nem emlékszel, milyen jó volt? Milyen vad voltál az ágyban? Nem emlékszel erre?! SZÍNÉSZNŐ Emlékszem. SZÍNÉSZ Hát akkor?! Nem tudod felfogni, hogy te meg én, mi mások vagyunk, mint ezek, ott lenn, a tankokban? Nem egy cseh nő és egy magyar férfi feküdt le egymással, hanem két ember! Két szerelmes ember! Költő vagyok, verseket írok, gyűlölöm az erőszakot, gyűlölöm a fegyvereket, a tankokat, a diktatúrát… Mit mondjak még?! SZÍNÉSZNŐ Menj. Menj szépen. Menj a tieidhez. SZÍNÉSZ Nem. Veled maradok! Veletek maradok! SZÍNÉSZNŐ Velünk? Ugyan! SZÍNÉSZ Hát nem érted?! Én ellenzem ennek a megszállásnak a jogosságát! És bocsánatot kérek tőled, tőletek azok nevében is, akiket ide kényszerítettek ezzel az aljas paranccsal! Milla, édesem, nézz rám! És ne sírj! Kérlek, ne sírj! Kimegyek a barikádokra, kitűzöm a cseh zászlót és harcolok! SZÍNÉSZNŐ Ugyan ki ellen? A tieitek ellen is? Nem, Imre, menj, vége, el kell menned. Ezek közénk álltak. A hatalmasok megölték a mi szerelmünket… SZÍNÉSZ Hát valóban elküldesz? SZÍNÉSZNŐ Kiáltva. Menj már! Eredj! Ne is lássalak! SZÍNÉSZ Kis csend után. Jó. Elmegyek. Elmegyek, Milla. Isten veled!
Ajtócsapódás, majd némi szünet után.
SZÍNÉSZNŐ Felzokog. Ó, szerelmem, szerelmem, szerelmem!… ÜGYELŐ Sietve. Függöny! Függöny! Ereszd már!
Felzúg a nézőtérről a taps.
ÜGYELŐ Vissza! Álljatok be a tapshoz! Függönyt fel! Siess!
Taps felerősödik.
Függönyt! Húzz! Kérem tapshoz az összes szereplőt!
Taps, majd kiúszik.
Huszonegy óra negyven. A prágai szerelmesek előadását befejeztük. Jóéccakát mindenkinek! A műszakot kérem a színpadra. SZÍNÉSZ Szevasztok! Hé, Gyula! Mindig elkéstek a függönnyel! ÜGYELŐ Jó, jó, majd legközelebb rád eresztem…
Nevetés. Lábdobogások, kopácsolás, a díszletbontás lármája.
SZÍNPADMESTER Vigyázz a trégerekkel! Ne állj alá, Bandikám, az ég áldjon meg! Emeld meg azt a falat! Ne keresztbe vidd a gerendát, fiam! A bútorokat! Óvatosan azzal a csillárral! Emeld meg! Emeld meg, a teremtésit! Kiúszik.
Csak a lárma.
Aztán visszaúszik. Jól van, emberek, mára befejeztük! Holnap mindenki időben. Díszletállító próba lesz az új darabból! Jóccakát! HANGOK Jóccakát… SZÍNPADMESTER Na. Minden rendben, ez is lement… VILÁGOSÍTÓ Mikrofonhang. Lojzikám, kell még a fény? SZÍNPADMESTER Csak a munkavilágítást hagyd benn, Jenő! Oké, elég! ÜGYELŐ Mit szólsz hozzá, mennyire megy még ez a darab! SZÍNPADMESTER Azt hiszed? Szerintem jönnek megnézni az újjáépített színházat. Ennyi az egész! Kővár megyei város visszakapta a régi, patinás színházát, újraglancolva… ÜGYELŐ Mi bajod vele? Nekem spéci tetszik! SZÍNPADMESTER Nekem is tetszene! De működik a forgó? És a fénypult? Hányszor bekrepált már, kérdezd meg Jenőt! Tudna mesélni. ÜGYELŐ Hja, minden nem lehet jó! Na, megyek, vár a jegelt Kinizsim a büfében! Egyébként szerintem a darabra kíváncsiak! Na, leléptem! SZÍNPADMESTER Isten tudja, mi kell a népnek! Sírás? Nevetés? Ez az üres nézőtér… mint egy gödör. Egy sötét gödör… IZABELLA Az, az, barátocskám! Sötét, sötét gödör! SZÍNPADMESTER Meglepetten. Tessék? Ki van itt? Maga kicsoda? IZABELLA Ó, ó, ó! Ne ijedjen meg tőlem. Maga a színpadmester, ugye? SZÍNPADMESTER Kit keres? IZABELLA Senkit. Csodálni jöttem ezt a gyönyörűen rendbe hozott színházat. Ojjé, milyen friss fenyőillata van a deszkáknak! Bravó! Szépen felújították… A páholyokon a cirádák!… SZÍNPADMESTER Ki engedte be ide? IZABELLA Senki, senki! Ne mérgelődjön, senki sem követett el hibát. Csak bejöttem megnézni, milyenné varázsolták a mi régi színházunkat. SZÍNPADMESTER A maguk régi színházát?! IZABELLA Elereszti a füle mellett. Most nyitották meg újra, most tatarozták, ugye, jól tudom? SZÍNPADMESTER Igen, mostanában, de… IZABELLA Sokba kerülhetett. SZÍNPADMESTER Sokba. De, hölgyem, nem társaloghatunk itt, vége az előadásnak, mindjárt eloltják a lámpákat… IZABELLA Mintha meg se hallaná. Gyönyörű! Mondhatom, szépen rendbe hozták! Szebb, mint volt valaha is! SZÍNPADMESTER Ha csodálni akarja, jöjjön el valamelyik előadásunkra… IZABELLA Á, az nem olyan! Üresen akartam látni. Így, előadás után, amikor már néptelen a nézőtér, és üres a színpad is. Éjjel. Úgy akartam látni, mint régen. SZÍNPADMESTER Régen? IZABELLA Igen, régen, amikor előadás után még egyszer kijöttem ide az öltözőből. Átöltöztem, lemostam a sminket, de hazafelé menet bekukkantottam ide, hogy belenézzek ebbe a sötét gödörbe, ahonnan az ezerfejű cézár figyelt minden este. Ebből a sötét gödörből – ahogy Szvetlovidov nevezte találóan. SZÍNPADMESTER Szvetlovidov? IZABELLA Igen, ő! Recitál. „Felfalt engem ez a sötét gödör! Ez a fekete gödör!” Derűsen. Milyen remek, vagy nem? Tudja, Szvetlovidov, az az öreg színész Csehov Hattyúdalából! Szegény, vén bohóc! Recitál. „Pedig micsoda tehetség, micsoda erő volt énbennem! Hány húron játszottam, és ez mind itt van bennem!”… Hm. Bizony Ez mind itt van bennem! SZÍNPADMESTER Maga… Ön talán színésznő volt? IZABELLA Hát persze! Színésznő! Itt játszottam, úgyszólván itt telt el az életem ezeken a deszkákon. Vagyis a régieken, mert itt most minden új. Maga nem emlékezhet rám, még olyan fiatal! SZÍNPADMESTER Na, azért megéltem jó néhány évet! IZABELLA Gyerek hozzám képest! – Hanem hadd nézzem! Micsoda felszerelések! Hangszórók is vannak! Régen nem volt divat a színházban a hangszóró! Úgy kellett beszélni, olyan élesen, tisztán, hogy még a kakasülőn is hallják és értsék… De csuda érdekes! SZÍNPADMESTER Szívesen megmutatnék mindent, de talán máskor. Egyik délelőtt tessék bejönni… Ma nehéz napunk volt. IZABELLA Igen, tudom, A prágai szerelmesek. Szomorú darab. Megkönnyeztem. SZÍNPADMESTER Látta? IZABELLA Belenéztem. De, tudja, barátom, én már olyan sok mindent átéltem, hogy ha nem nézem is végig, tudom, miről szól. A mi nyomorúságos életünkről szól. Hogy itt, ezen a mi tájainkon mi minden roncsolta szét a szerelmet… a boldogságot… SZÍNPADMESTER Mennünk kell, késő van. IZABELLA Jaj, ne! Ne küldjön el, maga nem is sejti, mit jelent nekem újra itt lenni, ezen a színpadon annyi év után. Minden feltolult bennem. A fények! A tapsok! A drága közönség! A drága urak és hölgyek! Hogy tapsoltak nekem! Szubrett voltam, úgy kezdtem tizenhat évesen. Vagy tizenhét voltam már? Szubrett, de később drámai, sőt tragika is… Csitri koromban léptem fel először…
Halkan kezd beúszni egy bécsi operett dallama. A szöveg alatt marad.
Az az igazság, hogy megszöktem a zárdából! SZÍNPADMESTER Apácának készült? IZABELLA Felnevet. Ugyan már! A zárdába jártam, a kedvesnővérekhez. Én voltam az osztály szépe…
Zsibongás, egy lányosztály akusztikája. Kacagások, miközben még hallik az operett.
1. LÁNY Szavalj nekünk, Izabella! 2. LÁNY Nem, Bellus, énekelj! Azt az operettet, tudod! 3. LÁNY Énekelj, Bellus, énekelj! 1. LÁNY És táncolj is, kérlek! Kiúszik. IZABELLA Hosszú, barna hajam volt, óriási szempilláim, karcsú derekam. Mater Virgínia mindig megszidott… MATER VIRGÍNIA Izabella, ezt a kihívó magatartást meg kell gyónnod! És inkább a tanulásban látnálak ilyen igyekvőnek! Micsoda kacér viselkedés! Izabella! Bepanaszollak édesatyádnál! Kuncogás. És azt is hallottam, hogy színházba jársz! Kértél rá engedélyt? Micsoda erkölcstelenség!… Kiúszik. IZABELLA A színház! A színház! Teljesen megbolondított. Apámék azt akarták, hogy érettségi után menjek férjhez egy bizonyos lovaghoz. Apám magas rangú katonatiszt volt, ezredparancsnok, anyám finom dáma, hát képzelheti… ANYA Kornél, kérem, a mi Izabellánk mintha kótyagos volna! Mindenféle kalapokat rak a fejére, meg lemezteleníti a vállát, és ott áll a toalett-tükör előtt, szaval, grimaszokat vág… Szóljon rá, kérem, hiszen maga az apja! APA Bolondság. Kiheveri. ANYA Talán nem kellett volna magunkkal vinni a színházba. APA Csak hadd tanuljon! Ott Shakespeare megy és Molière és Calderon… ANYA Meg mindenféle tinglitangli… Kornél, maga a szíve mélyén helyesli a mi Izabellánk bolondságait! Kornél, maga mindig is imádta és csodálta a színésznőket! Magának énelőttem egy primadonna volt a szeretője, tudom… APA De, drágám! Miket cibál elő?! Inkább öltözzön, kérem, mert elkésünk az előadásról! Ma komoly tragédiát adnak… Kiúszik. IZABELLA Ott ültünk a proszcéniumpáholyban, beszívhattam a festett díszletek szagát, bámulhattam a suhanó kelméket, a gazdag bársonyokat! Népszínművek, operettek, véres drámák! A rút, púpos Richárd király, az ugrabugra Puck! Recitál. „Mi az? Remegtek? Hát mindenki fél? Jaj, nem szidlak, hisz elvégre halandók szeme nem bírja az ördögöt. Kotródj!”… SZÍNPADMESTER Zavartan köhint. Macbeth? IZABELLA Ó, nem! Lady Anna! SZÍNPADMESTER Persze, bocsánat! IZABELLA Semmi baj, én is felejtek. Néha Schillert összekeverem Lope de Vegával! Szóval! A lovagnak birtoka volt, bérháza Pesten, automobilja… SZÍNPADMESTER Kinek? IZABELLA Kissé türelmetlenül az értetlenség miatt. Akihez feleségül akartak adni! De engem nem tudott megszédíteni a vagyon! Pedig a lovag aranyos, csinos fiú volt. De engem csak a színház érdekelt… LOVAG Bella, drága, figyeljen rám… IZABELLA Dúdolja az operettet. LOVAG Én eljövök magához, és imádom, és szeretem, de mintha egy kőszoborhoz beszélnék… Egyáltalán tudja, hogy itt vagyok? IZABELLA Kuncogva. Azt mondtam neki, megcsókolhat. Ha látta volna azt az elképedést! Mert addig még a kezemet is alig foghatta meg. Hogy engem megcsókolhat! És mindezt az anyám előtt! ANYA De, kislányom! Hát illik ez?! IZABELLA Kuncogva. Nem sejtették, hogy én csak játszom. Egy szerelmes jelenetet képzeltem el, és azt próbáltam. Mert én már csak a színháznak éltem… Aztán egy napon… LOVAG Feldúlva. Ezredes uram! Kornél bátyám! Ez igaz? Belluska megszökött a zárdából? És most hol van? APA Komoran. Bezártuk a szobájába. LOVAG Bemehetnék hozzá? APA Nem ajánlom. Toporzékol. ANYA Beront. Kornél! Kornél, kérem, tegyen Valamit! Ó, ön is itt van! Segítsenek, az istenért, őrjöng! Elsírja magát. És fenyegetődzik, hogy megöli magát! APA Ugyan, kérem! LOVAG Jaj, istenem! Szegény kislány! ANYA Jöjjenek, kérem, jöjjenek!
Dörömbölés, meg ahogy széket és más tárgyat vagdosnak egy csukott ajtóhoz.
ANYA Felsikolt. Vér! Vér! Uramisten, vér folyik az ajtó alól! APA Kislányom! LOVAG Belluska, itt vagyunk, Bellus, drágám… IZABELLA Nagy jelenet volt. Egy üveg paradicsomot öntöttem a ruhámra, egy másikat meg kifolyattam a küszöb alatt. Amikor rám nyitottak, pirosra maszatolt késsel hadonásztam, az anyám elájult… Ó, nagy jelenetet rendeztem, óriásit, ha látta volna! Apám dühöngött; a fél svadront a fogdába záratta haragjában. SZÍNPADMESTER És a lovag? IZABELLA Ő, szegény, teljesen összeomlott… LOVAG Levonom a konzekvenciákat, Bella kisasszony! Ön nem szeret, ön a csepűrágókért rajong, tudomásul veszem. Az én életemnek vége, nem marad más hátra… SZÍNPADMESTER Csak nem lőtte főbe magát?! IZABELLA Szerencsére közben lelőtték… SZÍNPADMESTER Őt? Lelőtték? IZABELLA Jaj, dehogy! Nem őt! A trónörököst! SZÍNPADMESTER Kicsodát?! IZABELLA Ferenc Ferdinándot! Szarajevóban! Ez aztán elvonta rólam a figyelmet, a lovagot behívták a hadtestéhez, apámat is lekötötte a hadi készülődés, én meg egyszer csak a színházban találtam magam. Volt egy pártfogóm, egy hullámos hajú, szőke hőstenor. Énekeltem, táncoltam, sikerem lett… RIKKANCS Új csillag a teátrumban! Diáklány a zárdából! Tomboló siker! Itt az Újság! Az Újság! Hős csapataink előrenyomultak az egész arcvonalon. Sebesültszállító vonatok érkeztek Szerbiából… Az Újság, az Újság!… Kiúszik.
Katonazene. Zsivaj.
VEZÉNYSZAVAK – Második zászlóalj, sorakozó! Hegyivadászok! A vágányok mentén sorakozó! Soproni hetvenhatos gyalogezred! – Tizenkettes komáromi közösök! Erre; erre, fiúk! A százhuszonhatos K. und k. bevagonírozáshoz!… SZÓNOK Beúszik. …és amíg ti, hős katonáink, véretek hullajtásával oltalmazzátok az otthon békéjét, mi, akik itthon őrizzük a családi tűzhelyeteket, visszavárunk benneteket feleségetekhez, gyermekeitekhez, szüleitekhez… Isten óvjon benneteket…
A katonazene átúszik Strauss-keringőbe. Arany-ezüst keringő. Majd a Triccs-traccs polka.
DIREKTOR Beúszik. …a mi dolgunk a színházban a mulattatás. Ezekben a vérgőzös időkben feledtetni kell a szenvedést, a nyomort, a gyászt! A publikumot gyógyítani kell! Gyógyítani a színház varázsával! Ma este a sebesülteknek játszunk. Mindent bele, barátaim! Fényes előadást akarok, mintha béke lenne!… Kiúszik. IZABELLA Sebesültek az olasz hadszíntériről, a keleti frontról… Megpróbáltunk nevettetni. Mókázni! De kinn az öltözőben meg a színfalak mögött sírtunk. Vitték a társainkat is. A szőke, hullámos hajú hőstenort. Ott búcsúztunk, átölelve egymást, két jelenet közben a kulisszák mögött. HŐSTENOR Belluska, visszajövök, ne sírjál. Ne sírjál, édes! Vigyázni fogok magamra, megígérem! És ha megjövök, megtartjuk az esküvőt! Mulatni fog az egész társulat! Pezsgőt iszunk! A cipellődből iszom majd a pezsgőt! Ne sírj, Belluska, vége lesz a háborúnak, meglátod, és boldogok leszünk…
Ágyúdörgés. Géppuskaropogás. Rohamra induló katonák vad üvöltése. Robbanás. Csend.
IZABELLA Soha többé nem láttam. Eltűnt, elesett, senki sem tudta megmondani…
Közelgő tömeg, éljenzések.
HANGOK – Éljen a forradalom! – Soha többé katonát! – Éljen Károlyi Mihály! Éljen! Éljen az őszirózsás forradalom!…
Vonatpöfögés, zsinat.
– Visszatértek a katonák! Vége a háborúnak! Vége a háborúnak! IZABELLAKÉNT FIATAL NŐ Szaval. „Szívemet a puskatus zúzta, Szememet ezer rémség nyúzta, Néma dzsinn ült büszke torkomon S agyamat a Téboly ütötte. FÉRFI SZÍNÉSZ Folytatja. És most mégis; indulj föl, erőm, Indulj fel megintlen a Földről! Hajnal van-e, vagy pokol éjfél? Mindegy, indulj csak vakmerőn, Mint réges-régen cselekedted.” IZABELLA Adyt szavaltunk állomásokon, énekeltünk a hazatérőknek. Őszirózsa fehérlett a puskacsövekben…
Lódobogás. Lovasok vágtatnak. Pisztolylövések.
Aztán a vörösöknek is játszottunk. Meg a proletároknak. Tele volt a nézőtér meggyötört, kopott ruhás, lesoványodott emberekkel. Munkások ültek a páholyokban meg a zsöllyékben. Napszámosok. Zsellérek. Teherautóval hozták be őket a bőrkabátosok. A komisszároknak akkora pisztolyuk volt, hogy a térdüket verte. Ott ültek azok is. Úgy tapsoltak, hogy egyik kezükben a csillagos sapkájukat szorongatták. Aztán felálltak és énekeltek… DIREKTOR Gyermekeim, gyermekeim, én szerelmetes társulatom, könyörgök nektek, ha ezek ott a nézőtéren felállnak és rákezdik, ti is kapcsolódjatok be az éneklésbe, mert különben bajunk lehet a hallgatásotokból! Tessék megtanulni! Karnagy úr! Pardon, karnagy elvtárs! Szíveskedjék begyakorolni velük… az egész társulattal… KARNAGY Igenis! Figyelem! Előbb csak piánóban. „Fel, fel, ti rabjai a földnek…” Tessék énekelni! Piánóban…
Bátortalanul, akadozva kezdik, aztán lassan belejönnek.
KARNAGY Egyszerre! És lelkesebben. Piánóban, de lelkesen! „Ez a harc lesz a végső…”
Zeng az Internacionálé.
ANYA Belluskám! Hát hová jutottál! Minket üldöznek, az egész család halálfélelemben él, és te ezeknek játszol? Szent Szűzanyám! Ezeknek! Hová jutottál, kislányom, hová?! Hová?!
Felerősödik az Internacionálé.
APA Agyonlőtték az esperes plébánost! Mater Virgíniát szerencsére elbújtatták! Ez a Stromfeld, ez átállt hozzájuk. Én nem! Ha felakasztanak sem!… ANYA Féltem Izabellánkat! APA Izabella? Ki az az Izabella? Ilyen nevű kisasszonyt nem ismerek! IZABELLA A nyár végére persze tanácsos volt elfelejteni az Internacionálét… DIREKTOR Beúszik. …A kormányzó úr őfőméltósága beiktatása ünnepén díszelőadást tartunk. Remélem, mindenkinek van megfelelő öltözéke? Nők pártában, piros csizmácskában, a férfiak zsinóros mentében… Kiúszik. IZABELLA Micsoda díszünnepség volt! Itt voltak az előkelőségek, a fővárosi küldöttek! Ha látta volna a pruszlikomat! Az én hős lovagom is ott volt, kitüntetésekkel a mellén, ötven szál rózsát küldött az öltözőmbe, de én csak annyit mondtam neki: pá, pá, kapitány! SZÍNPADMESTER És a… lovag úr? Mit mondott erre? IZABELLA Hogy szebb vagyok, mint valaha, és menjek vele, magas beosztást kap a kormánynál, ne bolondozzak tovább, ő még mindig rajongva szeret. Az apám tekintélye feledtetheti zavaros múltamat. SZÍNPADMESTER Persze, nem ment vele. IZABELLA Soha! Soha nem tudtam volna otthagyni senkiért sem a színpadot! Az ötven szál rózsából egyet lepréseltem, és azt mondtam, pá, pá, kapitány! Kuncog. Pedig szép volt, és csinos. Fess. Fessebb, mint a háború előtt. A fronton megedződött… De én már csak a közönségnek éltem… Szünet. Tudja… a közönség… csodálatos! Micsoda gyász volt itt Trianon után! Maga akkor még nem élt. Kilencszázhúszban; ősszel, amikor elkezdtük az évadot… ha látta volna! Ha huszáruniformisban léptünk fel, és meglobogtattuk a nemzetiszínű lobogót, tomboló taps szakította félbe az előadást. A Bánk bán alatt sírtak… Hallani lehetett a nézőtérről a szipogást. Melindát alakítottam. A merániak! A gaz merániak! Hányszor, de hányszor éreztem később is, sokszor, hogy velünk van a közönség. Velünk él! Velünk érez. Mi beszélünk helyette. A nehéz években mindig… Tud adni egy kis fényt? SZÍNPADMESTER Hogy mit? IZABELLA Bekapcsoltatna egy reflektort? SZÍNPADMESTER Nem, azt már nem lehet, sajnos… IZABELLA Kár… Szünet. A rivalda alulról világított. Én meg ott álltam… Recitál. „Még mindig ott ülnél körülzárva Orléans alatt, ha én támadásra nem viszlek benneteket. Mindig támadnotok kell, s ha szívósan folytatjátok a támadást, az ellenség fogja előbb megunni!” – Johanna. Bajor Gizi után ebben az épületben én játszottam el… SZÍNPADMESTER Csendesen. Igen, a Szent Johanna. Három éve is játszottuk… IZABELLA Az első férjem orvos volt. Látott a Rómeó és Júliában. Ismertem, néhányszor találkoztunk a városban. Valamilyen társaságban. Fiatal volt, szép, barna ember. Finom modorú. Sebész. A kézét csodáltam, gyönyörű keze volt, egészén beleszerettem a kezébe. Ha megérintene… ha átölelne… Aztán neki mondtam a színes fények csóvájában a színpadról, s nem a partneremnek: Recitál. „Miért tartogatnám azt, mi bőviben van? Szerelmem oly mély és beláthatatlan, akár a tenger: adhatok belőle, nekem csak annál több lesz, egyre több…” Szünet. Sötét gödör. Igen. Ez a fekete, sötét gödör… Szünet. Az esküvői tortánkon hófehér, cukros betűkkel ez állt: – Legyetek boldogok mindörökre!
Zsivaj, jókedv.
1. SZÍNÉSZNŐ Oszkár, maga elrabolja tőlünk a mi Bellácskánkat? Mi lesz a társulattal nélküle? OSZKÁR Téved, kedves művésznő! Én éppen a színésznőt csodálom benne! A tehetségét! A hivatását! Bella a feleségem, de játszani fog. Játszani és játszani, amíg csak kedve tartja! – De most megbocsát! – Direktor úr! Remélem, befogadnak maguk közé, mint a leghűbb barátjukat?… DIREKTOR Természetesen, doktor úr! Megtisztel minket, doktor úr. 1. SZÍNÉSZNŐ Remek ember a férjed, Belluska! 2. SZÍNÉSZNŐ Igaz, hogy zsidó?
Kiúszik a zsivaj.
IZABELLA Tiszteltek minket. A polgármester előre köszönt. Társaságokba jártunk. Még az anyámék is fogadtak. ANYA Kellemes ember az urad, Izabella! És hallom, milyen sikeres orvos! Az egész város beszéli! Na, ezek persze a legjobb orvosok! Pláne, ha sebészek! De azért… Nem találhattál volna egy ugyanilyet keresztényben? Hallottad, milyen törvényeket hoznak! Apád szerint ugyan Horthy nem fogja teljesíteni ezeket az unheimlich rendelkezéseket, de ki tudja? Ha ráijesztenek? És az az ordítozó csőcselék, amelyik inzultálja őket? Oszkárt is érheti efféle kellemetlenség! Tudod, hogy a Hirsch-féle fűszerüzlet kirakatát bezúzták valamelyik este?… Aggódom érted, kislányom, mindig olyan meggondolatlan vagy!… Kiúszik.
Menetelés trappja. Katonák énekelnek; zeng németül az „Erika”: Majd szirénázás; kiúszik.
OSZKÁR Drágám, kaphatnék még egy csésze teát. Nehéz napom volt… összeszólalkoztam Hevesváryval. Alorvos; de nagyon fenn hordja az orrát… Köszönöm. Finom ez a tea. Mintha a háború előtt lennénk! Hogy te milyen varázsló vagy!… Hevesváry… de talán ez nem is fontos! Nem!… Mégis el kell mondanom. Egy appendicitis fölött vitáztunk, nem is értem, miért kötött belém… Megsértett… Igen, megsértett… Szünet. Bellus, drágám. Már akartam mondani neked… Gyere, ülj ide mellém. Nos… nem lenne jobb, ha elválnánk? Csitt, ne szólj! Csak formális válásra gondolok, persze. De talán téged sem érhetne így inzultus… Együtt élnénk továbbra is, de a világ előtt… Érted, ugyebár? A helyzet egyre csak éleződik. Az a gyanúm, hogy egy napon kitessékelnek a műtőből, a kórházból… Ne, kérlek; ne sírj, a válásra csupán a karriered végett volna szükség… Bellus! Drágám! Ne! Nem szabad sírni!… IZABELLA Nem egyeztem bele a válásba. Hallani sem akartam róla! Kis csend. Amikor először hívták be munkaszolgálatra; még kapott felmentést néhány hónap múltán. Még másodszorra is megmenekült. Sikerült elintéznem, hogy leszereljék… Emlékszem, aznap, amikor kikísértem az állomásra, este előadásom volt. Kisírt szemmel léptem színpadra. Arcomon jó vastagon az alapozó, mert halálosan sápadt voltam. Örökösen csak Oszkárt láttam magam előtt, a férjemet, amint azokban az otromba turistabakancsokban, a rövid mikádójában, a régi hátizsákjával, sárga karszalaggal megy a vagonhoz a többiekkel… Kívánságműsort adtunk a magyar meg a német sebesülteknek. Falusi menyecskének öltözve énekeltem… Gyenge hangon idézi a dalt. „Jóska, lelkem, én édes vitézem, hű szívemmel írom levelem, tudod, ugye, hogy szeretlek téged, míg a földön csak virág terem…” Aztán meg operett következett; gyönyörű kosztümben… Meg a Karády-dal… Énekli. „Valahol Oroszországban… Valahol Oroszországban…” Kis csend. Előadás után gratuláltak, bejöttek az öltözőmbe… NÉMET TISZT Darf man eintreten? – Aááá! Gnädige Frau! Ich gratuliere! Schőn! Sehr schőn! Der Vortrag ist sehr gut! Nágyon szep! Es nágyon jó! Gut! Mágá is nágyon szep muvésznő! Mit csinálni má este?…
Halk szalonzene. Pohárkoccintás.
Ich bin vágyok boldog! Mágá lenni szep, muvésznő! Sehr schőn! Sehr schőn… Kiúszik. IZABELLA Negyvennégyben már nem tudtam megmenteni. Talán ha időben külföldre távozunk… Amerikába! Szünet. Néhány tábori lap… Néhány híradás. Aztán már csak a háború után tudtam meg, hogy nem bírta az erőltetett menetet, és valahol az osztrák határ közelében, negyvenöt tavaszán egy maga ásta sírgödörbe…
Kis csend.
SZÍNPADMESTER Szomorú. De mennünk kéne, asszonyom! Késő van, még nem is vacsoráztam, és ma ez az előadás… A prágai szerelmesek elég sok gonddal jár, jó lenne pihenni kicsit… Várnak odalenn a büfében a többiek… IZABELLA Igen, mindjárt, mindjárt! Lássuk csak, lássuk csak! A front! Aztán ahogy átment rajtunk a front! ANYA Beúszik. Izabella, nézd, Izabella, hogy tönkrementem ezekben a szörnyű hónapokban! És apádról sem tudunk semmit! Mi lesz velünk? Ha kaptok valami eleséget a színháznál, gondolj ránk! Apádat elvitték, talán Szibériába hurcolták ezek a gazemberek… Magamra maradtam, Izabella! Imádkozz apádért, ha még tudsz imádkozni, lányom! És ha krumplit vagy szalonnát… vagy lisztet! És cukrot! Ti biztosan kaptok a városparancsnokságtól!… Kiúszik. IZABELLA Igen, igen! A Csárdáskirálynő! Amikor bejöttek az oroszok, valaki azt mondta, Pesten is a Csárdáskirálynőt kérték, hát mi is elővettük. Maga a városparancsnok is megjelent az előadáson…
Felúszik a Csárdáskirálynő dallama.
Ugyanott ült, ahol nemrég az a német tiszt, aki bejött gratulálni az öltözőmbe. De az oroszok bankettet is adtak! Hering volt hagymával, vodka, pezsgő…
A bankett zsivaja.
VÁROSPARANCSNOK Kraszivji muzik! Kraszivji! Csardaskirolyno! Kharasó! Kharasó, kharasó! Énekli. La-la-la-la-la, lalalala… La-la-la-la-la lalalala… Kraszivji! Hojmasi Pityr, Hojmasi Pal… Merci! Merci bien ez szíp éste! Nogyon szip! Kraszivji!…
Tangóharmonika szól. Betét a Csárdáskirálynőből, majd egy szomorú orosz dal. „A néma téli éjszakában, egy trojka csendesen halad…”
Vojna kaput! Gitler kaput! S’il vous plait. Egy kicsi vodká? Champagne? Malinki champagne? Nu, davaj, davaj! Je vous félicite! Je vous félicite!… IZABELLA A városparancsnok megtáncoltatott. Aztán köpenyét a vállára vetve búcsúzott, mint Versenyín a Három nővérben. VÁROSPARANCSNOK Vojna kaput, padi doma! SZÍNPADMESTER Elég sokára került sor erre a paslizásra. De ha megkérhetném, szeretnék felhajtani már egy üveg jéghideg sört a büfében… IZABELLA Sietve. Ne, ne még! Várjon! A Három nővér! Recitál. „A tengerparton áll a tölgyfa… aranylánc csüng az oldalán… A tölgyfa! Megtébolyodom! Jaj, az én boldogtalan életem…”
Szünet.
De aztán a Sirály! Ismeri? Ugye, ismeri? SZÍNPADMESTER Nemrég mutattuk be avantgárd rendezésben! Ha látta volna! Én nem bírtam végignézni… IZABELLA Arkagyinát osztották rám. Szép szerep. Akkor már túl voltunk a rossz, sematikus darabokon. Már előadtuk az Ifjú gárdát, az Orosz kérdést, és isten tudja, miket. De aztán Csehov! Új kolléga jött a társulathoz, Tóth Laci. Ő lett Trigorin. Magas, erős, férfias… A fekete haja csupa göndörség. A próbákon sokat civakodtunk, ez aztán feltűnt mindenkinek. Nekünk is. TÓTH Bella! Maga valóban féltékeny lenne arra a kis békára, aki Nyinát játssza? Maga egyszerűen utálatos hozzám, pedig a szerepe szerint ez képtelenség! Jó, jó, Arkagyina féltékeny, de ugyanakkor imádja Trigorint. Szerelmes belé. De maga csak a féltékenységet mutatja, csipkelődik, rám se néz, magához sem érhetek… Maga nem Arkagyinaként féltékenykedik, hanem Bellaként. Maga privátim féltékeny, kedvesem! És ez engem zavar. Így nem tudok játszani! Semmi oka féltékenykedni, úgy értem, magánféltékenységgel, mert én magát, Bella, én… Naaa! Ne fogja be a számat! Hallja! Vigye a tenyerét, megfulladok, naaaa!… IZABELLA A premieren aztán beletúrtam a hajába. Abba a szép, göndör hajába. Recitál. „Én nem szégyellem, hogy szeretlek! Kincsem, te hebehurgya kölyök… Az enyém vagy! Enyém a homlokod, a szemed, és az a gyönyörűséges, selymes hajad is az enyém…” Kis csend. Összeházasodtunk. Már nem voltam fiatal, talán kicsit koros is a szerephez, de én mindig letagadhattam tíz esztendőt az éveimből. De gyerekünk már nem lehetett… Szünet. Nem baj! Ott volt nekem a színház! Jó házasságnak mutatkozott, szerettük egymást, védtük egymást… Ötvenhatban aztán azt hittük, eljött a szabadság. Az én Trigorinom Petőfit szavalt… TÓTH Szaval. …„Fényesebb a láncnál a kard, Jobban ékesíti a kart, És mi mégis láncot hordtunk! Ide veled, régi kardunk! A magyarok istenére Esküszünk…
Vele harsogja a tömeg.
Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk!”…
Éljenzés, lárma. Kiúszik.
ANYA Hogy ezt szegény apád már nem érhette meg. Tudja, kedves László, a férjem nagyon várta, hogy egyszer vége legyen ennek az átkozott rendszernek. Szenvedtünk. Kitelepítettek, tanyán éltünk, képzelheti, egy ilyen család! Izabellát persze megmentették azok a szörnyűséges szerepek… Egyikben sem néztem meg, pedig valamikor nagy színházrajongók voltunk! De ez a sok propaganda! Hallom, kivonulnak a szovjet csapatok? Imádkozom, minden este magukért imádkozom, kedves László. Mi Izabellát vallásos nevelésben részesítettük, apácákhoz járt, amíg… Sóhaj. Eh, máig sem tudom megérteni Izabellát! De az a fontos, hogy maguk jól vannak. Én már rosszul is látok, rosszul is hallok, de azért szeretném megérni, hogy újra szabad legyen az ország… Izabella, hogy te is mennyire őszülsz? Miért nem fested be a hajad? Egy színésznő! Persze, a mai világban… IZABELLA Talán ki kellett volna mennünk ötvenhétben. Amikor a többiek is mentek. De az én Trigorinom hallani sem akart róla. Szünet. Egy délelőtti próba után vitték el. De hová is mehettünk volna? Nem kapkodtak az olyanokért, mint mi is voltunk akkor már. Egy színésznő, túl az ötvenen?… Nevetséges. Elítélték. Betegen jött ki a börtönből még néhány évig játszott, aztán egy napon ott találtam az előszobában, az orvos azt mondta, szétrobbant a szíve. Utoljára Mary Tyront alakítottam, az öreg, kikopott vándorszínész, Tyron morfiumon élő feleségét, tudja, az O’Neill-darabban. Abban léptem fel búcsúzóul. Amikor azokat a végső mondatokat akartam kimondani, mindig elakadt a hangom. Könnyek égették a torkomat. Mindig olyan csend volt előtte. Mert megálltam egy pillanatra, hogy erőt vegyek magamon, és ne törjön ki belőlem a zokogás… Recitál. …„Aztán férjhez mentem James Tyronhoz: És egy ideig olyan boldog voltam…” Csend. Szeretik ma a színészeket? SZÍNPADMESTER Hát… Kit hogyan! IZABELLA Azelőtt a férfiak szerelmesek voltak a primadonnába. A nők meg imádták a bonvivánt, a drámai hőst… SZÍNPADMESTER Hát ma már nincs az a nagy rajongás, az biztos. IZABELLA Micsoda bolond élet! Ha belegondolok; honnan indultam el! Apámék dédelgettek, francia kisasszonyom volt, zongorázni tanultam, kézimunkáznom kellett. Azt hitték, gazdag leszek, békességben élek, gyerekeim lesznek, unokáim… A szalonban ott függenek majd felmenőim portréi díszes aranykeretekben! Mulatságos! Hát nem? Se házam, se vagyonom. Kaptam a várostól egy kis garzont, nyugdíjam van, beosztom. Drága a fűtés, drága a gáz, a villany. Drága az élet. De nem panaszkodom. Eszemben sincs! Nem jártam rosszul, hogy a színházat választottam; mert így legalább száz életem volt! Száz bizony! Lehettem királynő és cseléd, anya, szerető, dáma és kurtizán, munkásasszony, parasztlány, mágnás és koldus… Játszhattam! Sokat játszhattam! És ha a szerepeimhez még hozzáadhatom azt is, hogy sikeres ravaszkodásommal, remek színlelésemmel megtévesztettem mindazokat, akik meg akartak törni, bele akartak vinni a politikába, a hazugságba, hát mondhatom, hogy volt mit játszanom! Felnevet. A napokban… Igen, képzelje, a napokban felkeresett egy ősz hajú úr. Nagyon öreg már, de délceg, meg kell hagyni, fess még vénségére is. Egy matuzsálem! De fess matuzsálem. Becsöngetett… és én nem ismertem meg! Uramisten, ő volt az! A lovag! LOVAG Bellus, drága! IZABELLA Bocsánat, kérem, de én önt… LOVAG Bella! Lehetetlenség, hogy ne emlékezzék rám! Mindent tudok magáról. Hallottam, milyen remek színésznő lett… Hallottam a házasságairól, az életéről… És most itt vagyok! IZABELLA Nahát! Ön volna az?! Más hangon. Aztán teáztunk. Nagyon mulatságos volt, mert egyszeriben úgy éreztem magam, mintha el sem szálltak volna az évek… LOVAG Belluska, Belluska! Maga ma is milyen szép! Milyen bájos! Emlékszik? Főbe akartam lőni magam elkeseredésemben, hogy eltaszított, és inkább a színházat választotta. De maga még ma is az a drága kislány, aki volt. Még mindig úgy él a szívemben… IZABELLA Remegett a kezében a porceláncsésze. Én csak azt figyeltem, hogy el ne ejtse! Nem őt sajnáltam volna, hanem a csészét! Egy premieremen kaptam a partneremtől, amikor egy japán gésát játszottam. Vendégem elmondta, hogy már régen megözvegyült, gyermekei felnőttek, unokái vannak, sőt dédunokái… LOVAG Hat dédunokám van, Belluska! És azok közül is egy már iskolás. IZABELLA Én egyedül élek. LOVAG Én talán nem vagyok magányos, azt hiszi? Jól menő cégem van Bécsben, leányvállalatokkal, és most éppen azon fáradozom, hogy Budapesten is nyissak egy kirendeltséget. Terjeszkedem, Belluska, most már errefelé is terjeszkedhetem. Van pénzem, vagyonom, de párom az nincs. Mindketten magányosak vagyunk, hát eljöttem, hogy megkérjem… IZABELLA Felnevet. Hogy megkérjen? Egy ilyen öregasszonyt? Egy ilyen vénséges vénséget? Hiszen lassan százesztendős leszek! LOVAG Akárcsak én. De ha akkoriban nem tehettem meg, most megteszem: feleségül kérem. Már nincs színház, már nincs semmi. Élnénk szépen, kettecskén, gondtalanul… IZABELLA Nevet. Bocsásson meg! Bocsásson meg, de nevetnem kell… LOVAG Maga semmit sem változott, éppen olyan komolytalan, mint volt hajdanán! De én mégis megismétlem, legyen a hitvesem. Felejtsük el ezt a közbenső időt, ezeket a szörnyű évtizedeket. És ha csak kis időre is… de legyünk boldogok… IZABELLA Elkomolyodva. Boldogok? Hm… Drága barátom. Boldogok! LOVAG Adja a kezét! IZABELLA Nem, nem. Ami elmúlt, elmúlt. Az életünket lejátszottuk, mégpedig így, ahogy sikerült. Nem változtathatunk rajta. LOVAG Magának nem ezt a pályát kellett volna befutnia. Magát másra teremtette az isten. Szebb és boldogabb életre! IZABELLA Ó, mindannyiunkat szebb és boldogabb életre teremtett! De hát itt élünk a világnak ezen a fertályán! És itt ilyen az élet! Talán azért kellett megérnem ilyen magas kort, hogy lássam, mire jutott ez az évszázad… Mire jutott azóta, hogy Mater Virgínia zárdájából megszöktem. Nem tehetünk úgy, mintha ott lennénk a szarajevói gyilkosság előtti nyáron. A jelenetet nem vehetjük újra, nincs próba, nincs új előadás. Élvezze a vagyonát, kedves barátom, az enyém itt van a bőröm alatt, itt van az emlékezetemben… Csend. Ezt mondtam szegény lovagnak. Akinek csaknem száz esztendeig kellett élnie ahhoz, hogy ausztriai cégének Magyarországon is lehessenek fiókjai… SZÍNPADMESTER Értem, asszonyom… De ha nem haragszik, későre jár! IZABELLA Meg se hallja. Sötét gödör. Igen, ahogy Szvetlovidov mondja a Hattyú-dalban. Recitál. „Feneketlen, fekete gödör… Brrr! De hideg van! Olyan huzat fúj a teremből mintha kandalló kéményéből fújna. Pontosan arra való hely, hogy szellemeket idézzenek benne: Szellemeket…” Kiúszva. Szellemeket… Szellemeket…
Erős fuvallat, mintha szélgépet forgatnának, aztán nagy csend.
SZÍNPADMESTER Asszonyom! Csend. Asszonyom! Művésznő! Hol van? Hová lett? Kérem, jöjjön elő, eltéved ebben a labirintusban… Elkísérem a kijáratig… Hölgyem! Hová lett?! VILÁGOSÍTÓ Mikrofonhang. Alojzikám! Olthatok? Végeztél? SZÍNPADMESTER Várj, mindjárt, csak az a hölgy, aki itt volt az előbb… VILÁGOSÍTÓ Mikrofonhang. Hölgy? Miféle hölgy?! Azt kérdem, olthatok végre? Gyere, fizess egy pofa sört a büfében! Kikapcsolom a fényeket!… Hé! Alojzi! Hozzád beszélek! Mit csinálsz, kit keresgélsz ott az üres színpadon? SZÍNPADMESTER Egy perce még beszélt hozzám. Itt volt! VILÁGOSÍTÓ Kicsoda?!… Na, elég lesz mára, botorkálj ki a büfébe, rendeld meg a söröket, mert generálsötét… SZÍNPADMESTER Hová lett hirtelen? Kiáltva. Asszonyom! Művésznő! Feleljen, hol van?! Eltéved a sötétben!
Szélfuvallat, ajtócsapódás.
Mi volt ez?! VILÁGOSÍTÓ Mikrofonhang. Szóval reggel állítópróba, este meg ez A prágai szerelmesek. Finom kis darab, mondhatom! Meddig megy még? Örökösen ez a rohadt politika!… Na, siess, Lojzikám, oltok! SZÍNPADMESTER Erőtlenül. Művésznő!… Hová lett?…
Ismét a szélfuvallat.
IZABELLA Visszhangos, suttogó hangja „Sötét gödör. Sötét, sötét, fekete gödör. Elnyel ez a sötét, fekete gödör…” |