Lépted a fövenyenHegedűszó. Berlioz: Fantasztikus szimfónia. Op. 14. Részlet az I. tételből: „Álmodozások, szenvedélyek.” Egy bérház udvarának mélyéről hallatszik.
KAZI Ki játszik? Ki játszik hegedűn? Liza! Honnan szól ez a hegedű? LIZA Az udvarról, Kazi. Egy fiatalember hegedül. KAZI Itt? Az lehetetlen! LIZA Már hogy volna az, hiszen látom! Látom innen a nyitott konyhaajtóból. KAZI És miféle fiatalember? LIZA Hát… Elég különös! Tiszta fehérben. Igen, igen… Fehér ing, fehér nadrág… És szőke, szelíd arcú… KAZI Nem, nem, menj csak ki, és nézd meg jobban! LIZA Dolgozom, nem megyek ki a gangra, innen is látom! Megvarrom annak a flanell ingednek a gallérját, amit annyira szeretsz, úgyhogy hagyjál. KAZI De mégis! Miféle alak ez? Aki ilyen zenét játszik! Koldul? LIZA Ki tudja? KAZI És miért itt hegedül? Ennek a vénséges háznak az udvarán? LIZA Hát ami azt illeti, elég kopott itt minden! De az ecetfák szép magasra nőttek, fű is akad a beton hasadékaiban, abban a romos vályúban, vagy miben, ami ott van a fal tövében, leander nyílik a dézsában… KAZI A leander! Még emlékszem a leanderekre! Rózsaszínű a viráguk, ugye? Szünet. Azelőtt kintornások jártak így zenélni házról házra. Jött a verklis… Vagy egy vén cigány. De fiatalember?!… Jól látod, Liza? Biztos vagy benne? LIZA Nem vagyok vak! KAZI De, Liza!… LIZA Ó, bocsáss meg, kicsúszott a számon!
Szünet. Csak a hegedű.
KAZI Te bocsáss meg nekem, Liza folyton zaklatlak, nincs tőlem nyugtod. LIZA Semmi baj, csak kérdezd, amit tudni akarsz.
Szünet. Csak a hegedű.
Nem kérsz egy csésze kávét? KAZI Nem. Szünet. Milyen szép dallam! Nem ismerem, de tetszik. Szünet. Kellemes ez a délután. Érzem a nap erejét… Szünet. Azt mondod, foltozgatod az ingemet? Télen még jó lesz. LIZA A kedvenc inged. KAZI Nagyon kirojtolódott? LIZA Észre sem fogják venni, úgy megstoppolom… KAZI Tudom. Ügyes vagy. Ügyes a kezed. Szünet. Nyújtsd ide a kezed, Liza! LIZA Tűvel dolgozom, vigyázz! KAZI Csak egy kicsit. Így! Szeretem a kezed! LIZA Öreg kéz. Ráncos. KAZI Nem érzem öregnek. Kecses ujjaid vannak, Liza. Szép, keskeny kezed! Emlékszem a kezedre. A simogatósaidra. Egyre többször emlékszem a lágy tenyeredre, Liza!
Szünet, csak a hegedű.
Jó, hát csak varrjál! Szünet. A kedvenc ingem, valóban. Halványkék csíkok, köztük néhány narancssárga… LIZA Már megfakult. Kikoptak a csíkok a mosásban. De jól tudod, ilyen volt. KAZI Még emlékszem azokra a dolgokra, amiket láttam. Sok mindent látok így is. Mintha nem vesztettem volna el a szemem világát. Szünet. Akárcsak az álom… Sötét van, mégis látsz mindent. Élesen. Színesen. Szünet. Téged is látlak. A gyerekeket is. A régi kertet, ahol fiatalon éltünk. Látom a csípőd mozgását. A válladat. Igazán. Szépnek látlak és kívánatosnak. LIZA Megöregedtem. KAZI Lehet, hogy megöregedtél… Megöregedtünk, mind a ketten, de én mégis fiatalnak látlak. Fiatal az öled. A karod. A tekinteted… LIZA Ó, hagyd ezt, Kazi! KAZI De, de, így van! Ahogy telnek az évek, és egyre kevesebb jut nekem a világ fényéből, vak szememmel a te hajdani szépségedet látom…
Távolról lárma, felülkerekedik a hegedűszón; nők veszekszenek.
Mi az? Mi történik? LIZA Már megint. A műsor a másodikról!
Ajtócsapódások távolról. Polákné meg a lánya, Piri veszekedése.
POLÁKNÉ Távolról. Megállj! Piri, hallod?! Megállj, te taknyos! Ne menj el így! Na, várj csak! Majd, kapsz, ha hazajöttél! PIRI Távolról. Nem érdekelsz! Hagyjál! Úgyis elmegyek! POLÁKNÉ Távolról. Az anyád vagyok, megparancsolom!… PIRI Távolról. Jaj, ne nevettess!… POLÁKNÉ Távolról. Hát eredj a pokolba! Menj a haverjaid közé, majd elkap a rendőr, de nekem aztán ne sírj! PIRI Távolról. Megyek is! És ne kutass utánam! Eressz! Naaa!…
Sikítás, ricsaj, ajtócsapódás, de még szól a hegedű is.
KAZI Megverte? LIZA Csak cibálta. KAZI Pedig szép kislány ez a Piri. Még mindig megvan a copfja? LIZA Copf?! Ugyan! Hol élsz te? A haja mint a szénaboglya vihar után! És azok a tenyérnyi szoknyák, amikben jár! Kinn van neki az egész micsodája! KAZI És az anyja? Most is olyan csinos? LIZA Ha nem slafrokban bolyong a gangon, akkor igen. Ha kifesti magát és felvesz valami rendes ruhát, de amikor leviszi a szemetet a kukába, hát, mint egy kísértet!
A hegedűszó elhallgat közben.
KAZI Liza! LIZA Tessék! KAZI A hegedű! Nem szól a hegedű. Nézd meg, itt van e még az a fiatalember. Olyan szépen játszott! LIZA Hogy itt van e? No, lám csak! Lám csak, lám csak! KAZI Mondd, mit látsz? LIZA Hogy mit? Leszólította a kis cafka! KAZI Piri? A hegedűst? LIZA Elkapta a bestia! Együtt mennek ki a kapun. Ha ez meglát egy fiút!… Hát emiatt veszekszik vele az anyja! KAZI Azt mondod, együtt mennek el? Talán ismerik egymást! LIZA Fenéket! Egyszerűen csak elkapta a kis szajhája! Figyeld meg, hogyan végzi egy napon! Figyeld csak meg, hova jut ez a lány! Persze, az anyját sem kell félteni, ő is kihalássza a magáét! Mit mondtam? Tessék! Máris itt az a kék öltönyös! Már megint az a kék öltönyös! KAZI Aki a múltkor is? LIZA Az fordult ki éppen a lépcsőházból, az a sima hajú, kék öltönyös férfi. Hm. Les jobbra, balra. Mintha itt csak úgy besurranhatna! KAZI Rendes embernek látszik? LIZA Ki tudja, miféle az ilyen? Szeretne titokban eljutni a Polákné ajtajáig, de ebben a házban? Résnyire nyitva minden konyhaajtó. Na, most ért oda! KAZI Igen, hallom a lépteit. LIZA Most fog csöngetni.
Távolról ajtócsengő.
KAZI Hallom. Kinyílt már az ajtó? LIZA De milyen óvatosan! Már benn is van a pasas! KAZI És? És aztán? LIZA Semmi. Csend.
Szünet.
KAZI Milyen jó ez az őszi délután! Szünet. Hogy megszoktam ezt a házat! LIZA Csupa rom. A gangok feldúcolva… Még a golyók nyoma is ott van a falakban. Ahogy idesoroztak valahonnan… KAZI Jó volt nekünk abban a régi kertben is, de amikor ideköltöztünk, minden kényelmesebb lett. A sarkon a fűszeres… A pék sincs messze. És ha meg kellett talpaltatni a cipődet, hát néhány házzal odább megtaláltam a susztert… LIZA Meg a kocsmát! KAZI A kocsmát is, ha sört kívántam, csak leugrottam… Szünet. Sohasem vittem túlzásba. Túlzásba vittem? Liza! Jöttem én haza részegen? LIZA Dehogy, dehogy! Legfeljebb egy kis mámor… KAZI Hát, nem mondom, ha felhajtottam néhány korsóval, megjött a kedvem. De engem mindig józannak ismert mindenki. És becsültek… LIZA Persze, hogy becsültek, Kazi. KAZI A főmérnök szerint az én műhelyemmel soha nem volt baj. Komolyan vettem a dolgomat. De ha, lecsúszott néhány korsóval, hát… Na, azt sem bántad, Liza! Amikor kicsit a fejembe szállt… Nevet. Igaz? Te sem bántad? LIZA Mindig jópofa voltál, az igaz. Jópofa voltál olyankor. Csak hát dőlt belőled a sörszag… KAZI Nevetve. A sörszag? LIZA Nevetve. A kocsmaszag. Meg a bagószag! KAZI De akkor is megölelgettelek, igaz? Akkor is!
Távolról rádióból muzsika. The Cure: Close to me.
Zenélnek. Ők zenélnek. Ők zenélnek, ugye, Liza?
Más hangtérben. A „Close to me” közelről.
REZSŐ Micsoda ház! Bámulnak az emberre! Érzem, kukkolnak minden lakásból! POLÁKNÉ Ne törődj velük, Rezső. Szerelmesen. Úgy vártalak! REZSŐ Vártál, de se csók, se semmi! És mi ez a durcás arc? POLÁKNÉ Ne csodáld, Rezső! Hazajövök, ez a gyerek meg itt ül, a szoknya a nyakában, lakkozza a körmét azzal a fekete vacakkal, cigarettabűz… És ha rászólok, visszaszájal! REZSŐ Piri? POLÁKNÉ Azt sem tudom, merre csavarog folyton! Azt sem tudom, jár-e iskolába. Azt mondja a tanárnő: tessék foglalkozni a gyerekkel, kikérdezni, beszélgetni vele… De mikor? Ma is éjszakás vagyok, ha nem jön haza kilencig, nem is látom! Kértem, hogy ne osszanak be éjszakára, de kevés az ápolónő a kórházban… Különben is! Ha szólok hozzá, pofákat vág! Már rá sem merek nézni sokszor! Állítólag tanítási időben is csavarog! Isznak! – Jaj, kikapcsolom ezt a rádiót, zavar! REZSŐ Ideges vagy. POLÁKNÉ Na, hallod?! Az enyém a felelősség! Beülnek egy presszóba, isznak… REZSŐ Jó, jó, jó! Mind ilyenek voltunk! POLÁKNÉ Dehogy voltunk ilyenek! Az anyámtól akkora pofont kaptam még tizennyolc éves koromban is, ha későn mentem haza… Mit nézel? REZSŐ Szép vagy, amikor indulatba jössz. POLÁKNÉ Jaj ne! De megértheted! REZSŐ Megértem, de nem azért jöttem… POLÁKNÉ Nem azért jöttél! Hát persze; hogy nem azért! De kinek panaszkodjam? Kinek!? Egyedül egy ilyen makacs kamaszlánnyal?! A végén még kicsapják… REZSŐ Ne lovald bele magad! POLÁKNÉ Dolgozom, gürizek rá, ő meg fütyül az egészre! REZSŐ Gyere, ne morgolódj, ne edd magad! Siettem… POLÁKNÉ Nem tudja fékezni magát. Az apja nem törődik vele! Felhívom telefonon; mondom ez és ez van a lánnyal, nézz rá, beszélj vele! Jó, jó, jó… de csak ennyi, hetekig nem is találkoznak, konferenciákra jár, népjóléti szümpozionokra… Csakhogy én nem bírom egyedül! Nem bírom! Pityereg. REZSŐ Na, na, na! Szünet. Az a helyzet, hogy én ma… POLÁKNÉ Támadón. Mi a helyzet?! REZSŐ Semmi: Csak… Szóval összesen másfél órám van. Vagy kettő. Maximum. POLÁKNÉ Másfél vagy kettő? De miért? REZSŐ Sajnálom. Én sajnálom a legjobban. Tudod, hogy nem szeretem elkapkodni, de mégis… Van egy fontos tárgyalás… POLÁKNÉ Még ma? Hitetlenkedve. Rezső! Még ma?! REZSŐ Még ma. Ez a vállalkozó sorsa! Akkor kell az üzletféllel beszélni, amikor az ráér. Ha ezt elpasszolom, ötvenezer ugrik. Vagy száz is… Szünet. Na, azért ne menjen el a kedved! POLÁKNÉ Sóhajtva. Jó, hát mit tegyünk? Szünet. Kérsz egy pár falatot? Nem voltál otthon, igaz? REZSŐ Rohangáltam. POLÁKNÉ Számítottam rá. Hoztam felvágottat, paprikát… és rozskenyeret vettem, amit szeretsz. Sör is van a jégen. REZSŐ Rozskenyér! Isteni! De sört ma nem. Még sokat kell vezetnem… POLÁKNÉ Készítek szendvicseket. REZSŐ Addig kezet mosok… Kinyitja a csapot, vízcsobogás. Van most egy kitűnő barter üzletünk, azzal megszedjük magunkat. Ha beüt, elviszlek Görögországba, eltöltünk ott vagy tíz napot. Két hetet! Ahogy kijön a lépés. A tengernél! – A törülközőt! Kérem! Elzárja a csapot. Csinos vagy! POLÁKNÉ Nem nagy a fenekem? REZSŐ Utálom a csontkollekciókat. Ez a vonal, itt… a csípődnél… Mmmmmmm… POLÁKNÉ Enyhülten. Vártalak! REZSŐ Én meg kívántalak! Ültem az egyik hapsi irodájában, és hirtelen eszembe jutott a csípőd! Fogalmam sincs, mit akart eladni nekem az illető. Lehet, hogy ráfizettem, de nem tudtalak kiverni a fejemből! Elviszlek Görögországba, ott aztán… POLÁKNÉ Együtt fekszünk, együtt kelünk… REZSŐ Egész nap az ágyban! POLÁKNÉ Azért a tengerben is! Nevet. Naaa! Máris? Vigyázz, a ruhám! És a kapcsot is szépen, türelmesen… REZSŐ Minden melltartó az ellenségem! POLÁKNÉ Nevetve. Minden? REZSŐ Úgy értem, a te melltartóid! Csak egyszer sikerülne ezeket a kapcsokat… Na, végre! Mmmmm… Gyönyörű! POLÁKNÉ Lassan… Szépen… Gyengéden… REZSŐ Egész nap kívántalak! POLÁKNÉ Szeretsz? REZSŐ Szeretem a bőröd… POLÁKNÉ De engem?! Engem szeretsz? REZSŐ Szép vagy… Szép! POLÁKNÉ Ne siess! Kérlek, ne siess!… Amikor felhívsz… és beleszólsz a kagylóba… én már akkor… Ölelkezni szeretnék veled éjszaka is. Arra vágyom, hogy reggel ott feküdj mellettem. És ne arra kelljen ébrednem, hogy senki… REZSŐ Majd. Egyszer. Majd egyszer úgy lesz… Mmmmm. – … Gyere! Szeretem, ha kibomlik a hajad… szeretem… POLÁKNÉ Ne menj el. REZSŐ Itt vagyok, itt vagyok veled! POLÁKNÉ Nem szabad elsietned! Nem, nem engedem, hogy elmenj, legalább most… ma… maradj egy kicsit tovább. Olyan borzasztó így! Olyan rossz! Olyan rossz!… REZSŐ Mi baj van? POLÁKNÉ Nem bírom így! Várlak, sietsz, elmégy! És senki! Piri gyűlöl! Érzem, hogy gyűlöl! És nincs senki! Senki! Sír. REZSŐ Na! Na, ne, most ne! Ne, így nem lehet, így nem!… POLÁKNÉ Zokogva. Ne haragudj! Nem bírom! Ez olyan rossz így! Nem bírom!… REZSŐ Ne! Hallod? Ne! Képtelen vagyok… így nem megy! Így nem lehet! És csak telik az idő! Hallod? Hagyd abba! Kérlek! Kérlek!
Más hangtérben.
KAZI Milyen csend van… Szünet. Ilyenkor ősszel mindig örültem a gesztenyéknek. Gyerekkoromban. Ahogy kigurultak a tüskés, zöld burokból, fényesen… Már biztosan tele van velük a sétány. Az is eszembe jut sokszor, hogy milyen sokféle színben tarkállott az erdő. Amikor iskolás voltam, a tanító azt mondta, írjunk fogalmazást az őszről. „Miért szeretem az őszt?” Már nem tudom, miket firkáltam össze erről, de arra emlékszem, hogy nagyon szívhez szólóan sikerültek ezek a dolgozataim. Aztán sokáig… sokáig nem figyeltem sem az erdő tarkaságára, sem a gesztenyékre. Az ősz azt jelentette, hogy meg kell venni a téli tüzelőt… Kabát meg cipő kell a gyerekeknek… De mostanában megint előttem vannak az őszi színek… és a gesztenyéket is látom… a sima, fényes gesztenyéket… LIZA Akarsz vacsorázni? KAZI Tessék? LIZA Kérsz vacsorát? KAZI A rendőr elment már? LIZA Még nem láttam. KAZI Akkor még korán van. Szünet. És a Zsebes? LIZA A Zsebes kinn ül az ajtajuk előtt az udvaron, és valamilyen újságot olvasgat. KAZI Elegáns? LIZA Mint mindig. Öltöny, fehér ing, nyakkendő, fényes cipő, díszzsebkendő a zakó szivarzsebében… Na, most megy a rendőr! KAZI Köszön neki? LIZA De még hogy! Feláll, összevágja a bokáját, mint egy huszártiszt!…
Más hangtérben.
ZSEBES Alászolgája, biztos úr! RENDŐR Jónapot, Aladár úr! Látom, útra kész. Hová lesz a séta máma? ZSEBES Szeretek rögtönözni, biztos úr! Szolgálatba? RENDŐR Oda, oda! – Remélem, nem az én körzetemben akar működni? ZSEBES Á, ugyan! Kellemetlenséget okozni magának? Mi jut eszébe? Elég nagy a város! RENDŐR Ami azt illeti, nincs mindig tekintettel rám! Az éjjel nagy lármával voltak. Veszekedtek. Miért kiabál örökösen az asszonnyal, mondja csak! ZSEBES Nézze, magának elpanaszolhatom. A feleségem állandóan szemrehányásokat tesz nekem, hogy kevés a pénz, rosszul megy az üzlet! Márpedig én becsülettel küszködöm, mindent megteszek, hogy legyen mit a tejbe aprítani! RENDŐR Hát van is mit, vagy tévedek? ZSEBES Összejön valamicske! RENDŐR Sóhajt. Könnyű magának! Ha nincs, szerez! ZSEBES Ezt mondja?! RENDŐR Zavartan. Ne értsen félre. De én, ugye, mit tehetek? Nem vagyunk megfizetve, a szolgálat meg nehéz és veszélyes, a gengszterek állig fel vannak fegyverezve… Sohasem tudhatom, épségben érek-e haza. ZSEBES Hja, mindenki cipeli a maga keresztjét! Én meg bármikor lebukhatok! Nagy a kockázat, de vállalom. Törődik is ő vele! Azt hajtogatja, hogy már régen kikecmereghettünk volna ebből az ócska bérházból, ebből a penészes, földszinti lakásból; ha nagyobb ügyekre is mernék vállalkozni, ahogy mostanában sokan… RENDŐR Remélem, ellentmondott az asszonynak! ZSEBES Naná! De éppen ebből támadt a vita! A törvény, mondom neki, hát a törvény? Mert én, ha elkövetek is némi vétséget, az mégsem olyan borzasztó! Az az egy, két pénztárca, retikül… Különben is, az igazolványokat feladom postán. És még csak jutalmat sem kérek, mint becsületes megtaláló! De hogy belevágjak nagyobb stiklikbe?! Hát azt már nem! A fejéhez vágtam a hokedlit, kicsit megsérült, de meg kell tanítanom a törvénytiszteletre, nincs igazam? RENDŐR Fejéhez vágta a hokedlit? ZSEBES Semmi baj, beborogatta, most benn szunyókál a szobában. Nekem ne lázongjon! RENDŐR Azért csak vigyázzon az ilyen hokedli-dobálással! Még baja lehet belőle! ZSEBES Családi nézeteltérés, biztos úr! Semmiség! RENDŐR És a működésével is csak óvatosan! Látja ezeket a bilincseket? Könnyen a csuklójára csattanhatnak, ha elkapom munka közben! ZSEBES Csak rossz szokásom, biztos úr, hogy nyúlkálok, csak rossz szokásom… RENDŐR Nekem aztán magyarázhatja! ZSEBES Ugyan már, hiszen szomszédok vagyunk, csak nem fogunk összekülönbözni? Együtt kell laknunk ebben az öreg házban, egymásra vagyunk utalva, nem igaz? Jó szolgálatot, biztos úr!
Más hangtérben.
LIZA Sajt, kenyér, egy pohár bor? KAZI Hogy mondod, Liza? LIZA Vacsorára elég lesz sajt meg kenyér és egy pohárkával abból a vörösből? KAZI Mindig tudod, mit kívánok, Liza! Szünet. A múltkor… néhány napja… már mondani akartam neked… Kinn feküdtél a vízparton, meztelenül, a víz tiszta volt, áttetsző, kristálytiszta és meleg… LIZA Miket beszélsz?! KAZI Igen, igen. Sütött a nap, megcsillantak a fények a víz tükrén, te ott hűsöltél a fövenyen, öledre futottak a kis hullámok… LIZA Hol feküdtem? KAZI A fövenyen. A sekélyben. LIZA Én?! Mikor?! KAZI Valamelyik nap. LIZA Ostobaság! Miket beszélsz?! KAZI De így volt. Nagyon boldog voltam, hogy látlak. LIZA Álmodtad? Ezt álmodtad? KAZI Nem álmodtam, ébren voltam, de láttalak. Láttam a folyót, a sekélyben a föveny kavicsait, és a te meztelen testedet… Hallod, amit mondok? LIZA Halkan. Hallom. KAZI A kertben is látlak mindig. A régi kertben. Amit elhagytunk, amikor a gyerekek felnőttek, és mi beköltöztünk ebbe a házba. Látlak a fák között, gyümölcsöt szedsz, öntözöd a virágaidat, a kútnál megmosod a rubinszínű ribizlifürtöket… Szünet. Amikor az orvosom megmondta, hogy nem lehet megoperálni a szememet, és nem fogok látni, megrémültem. Öngyilkos akartam lenni. Te ezt nem tudod… LIZA De tudom. Én is sokat sírtam. KAZI Miattam? LIZA Magunk miatt. Borzasztónak éreztem, hogy engem sem fogsz látni többé! KAZI Hát éppen ez az! Hogy látlak! Jobban látlak, mint régen. Öt éve… Öt évvel ezelőtt már nem voltunk fiatalok, tudom, hogy megőszültél, ráncok lettek az arcodon… LIZA És májfoltos lett a kezem, amit annyira dicsérsz… KAZI Igen, tudom a májfoltokat is. Ha meglenne a szemem világa most is látnám, de amikor végleg megvakultam, te megszépültél. És minden megszépült. Az a kert… LIZA Nyomorúságos kis telek volt, és a házat éppen csak annyiért tudtuk eladni, hogy nekünk meg a gyerekeknek jusson belőle valami… KAZI Csakhogy én azt a házat meg a telket tudod, milyennek látom? Nyáron verőfényben áll, a lombok zöldje között világít a kék égbolt… Télen vastag, fehér hótakaró üli meg, vadnyúl fut át a kopasz fák alatt, és az éjszakai égen szikráznak a csillagok. Mindent így látok, Liza. Az egész életünket! LIZA Csendesen, haraggal. Abból a házból vittek el! KAZI Igen. Tudom. LIZA Ott kísértek végig a kerti úton a kapuig azok a sötét alakok, és betuszkoltak az autójukba… Én képtelén vagyok szépnek látni abból az időből bármit is! KAZI Igen. Tudom. LIZA A kisebbik fiunk, emlékezhetsz, még karonülő volt. Még ma is érzem, itt a mellemen… a bőrömön, hogyan szorítottam magamhoz, mintha máris apátlan árva lenne… Nem tudtam, hova visznek, látunk-e még valamikor is. Azt hittem, belepusztulok, szidtam a politikát, átkozódtam… Tudom, hogy sok asszonynak elvitték akkoriban a férjét, de én csak a magam baját láttam… Csak a magam szerencsétlenségét. Soha többé nem szerettem ott lakni… Még azután sem, hogy aztán minden elsimult… kiengedtek, és elfelejthettük volna az egészet. De soha többé nem szerettem ott… KAZI Belőlem minden elmúlt. LIZA Nem, ezt soha nem fogom megérteni. KAZI Pedig egyszerű. Nem látom többé a világot, így hát elmúlt belőlem minden kicsinyes érzés. A harag, a gyűlölet… LIZA De akik elvittek! Vallattak!… Hogy tudsz azoknak megbocsátani?! Azok ellen csak maradt benned indulat?! KAZI Csupán szánalom. Szánom őket féktelen elfogultságukért, amit a bosszú táplált bennük, meg a hatalom féltése. Olyan egyszerű lett minden, amióta tekintetem kizárult a világból. Nevetséges lett a harag és a gyűlölködés. Értelmetlen… Szünet. Itt vagy, Liza? LIZA Csendesen. Hozom a vacsorát…
Más hangtérben.
REZSŐ Sajnálom, mennem kell. POLÁKNÉ Itthagysz! Így! Így hagysz itt! REZSŐ Elrontottad a hangulatomat. Nem lehet síró nővel szerelmeskedni! POLÁKNÉ Bocsáss meg! REZSŐ Nézd! Ezt egyszer már megbeszéltük! Nem válok el. Nem tehetem. A feleségem… POLÁKNÉ Ne emlegesd a feleségedet! REZSŐ Sértődötten. Kérlek! Kérlek. Szünet. De mégis… Hát róla is szó van! Őt is be kell kalkulálnom… POLÁKNÉ Kalkuláld! Hát csak kalkuláld, Rezső! REZSŐ Jó. Rendben. Ne veszekedjünk. De szögezzük le, én nem ígértem neked semmit! Nem köteleztem el magam. Így van? Így van, vagy nincs így? Barátságot ígértem… És Görögországot ígértem. Most. Az előbb. De mást? Szünet. Görögországban jó lesz, meglátod. Ott teljesülhet a vágyad, reggel mellettem ébredsz… POLÁKNÉ Melletted! REZSŐ Ne légy igazságtalan. Amikor összejöttünk… akkor örültél, hogy… Szóval nem volt kifogásod ellene, hogy ez csak egy viszony, egy partneri viszony… POLÁKNÉ Ahogy az üzletfeleiddel! REZSŐ Akárhogyan is, a feleségemet nem hagyhatom el… POLÁKNÉ Kitör. Már mondtad! Már mondtad!! Már mondtad!!!
Szünet.
REZSŐ Ne hisztizz! POLÁKNÉ Csendesebben. Már mondtad!
Szünet.
REZSŐ Nagyon jó veled. Nekem nagyon jó. És neked is velem. Soha nem volt ilyen jó nővel nekem, mint veled. Remek szerető tudsz lenni… POLÁKNÉ Szerető! REZSŐ Tudod, hány nő él egyedül? És hány marad magányos? Hány szenved partner nélkül? POLÁKNÉ Hát menj, és vigasztald meg őket mind!
Szünet.
REZSŐ Igazságtalan vagy… Szünet. Holnap feljövök, jó? Úgy intézem, hogy több időnk legyen. Jó? Szünet. Belátom. Belátom, hogy ez így nem elég. Nekem se. Pláne, hogy ma ilyen rosszul jött ki a lépés. De nem tehetek róla. Elrontottad a hangulatomat, és így nem megy… Szünet. Holnap, jó? Szünet. Most bekapnám azokat a szendvicseket. Hirtelen megéheztem. Még sokára érek haza. Csinálsz szendvicset? POLÁKNÉ Csinálok. REZSŐ Élénkebben. Éjjel majd felhívlak odabenn. POLÁKNÉ Ne. Éjjel ne. REZSŐ Hát benn leszel, vagy nem? Azt mondtad, éjszakás vagy. POLÁKNÉ Ne, kérlek, ne hívjál, nem szeretem, ha szolgálatban keresnek… REZSŐ Keresnek? Én keresnélek! Szünet. De ha nem, hát nem. Holnap. Feljövök, elviszlek valahová, több időm lesz… POLÁKNÉ Tessék! Felvágott, paprika, rozskenyér… REZSŐ Pompás! Te nem eszel? Tele szájjal. Kár, hogy sietnem kell. Így most már jobb. Ha lenne időnk, most jó lenne… kedvem lenne hozzá… Szünet. De majd, holnap. POLÁKNÉ Nem. REZSŐ Tessék? POLÁKNÉ Csendesen. Holnap ne gyere. REZSŐ Nem érsz rá? POLÁKNÉ Ne gyere, nem akarom. REZSŐ Kényszeredett nevetéssel. Ne viccelj! Neked is hiányzik! POLÁKNÉ Imádkozni fogok a Szent Antalhoz, hogy mentsen meg a vágytól! Hogy ne kívánjalak! Hogyne akarjalak látni! REZSŐ Miket beszélsz? Nevetséges!… POLÁKNÉ Imádkozni fogok, hogy adjon erőt, és ne nyissam ki többé soha előtted az ajtómat! Többé soha! Soha! Soha, soha, soha!… Kiúszik.
Más hangtérben.
KAZI Liza! Valaki jön felfelé a lépcsőkön, hallom! LIZA Nem jön senki. A kék öltönyös megy a gangon. Látom. Nagyon siet! KAZI De, de jön valaki, figyeld csak! LIZA Tényleg! Egy idős úr. Milyen elegáns! Kalap, felöltő! Ebben a meleg őszben! KAZI Talán fázik. Az öreg test fázik. Hová tart? LIZA Kereshet valaki, nézelődik… Most errefelé jön. KAZI Kérdezd meg, mit akar. Menj eléje. LIZA Már észrevett. Észrevette, hogy nézem… KAZI Á, igen, hallom, jön… DARIDA Jó napot, asszonyom! Látom, nyitva az ajtajuk, ha megbocsát… Csak érdeklődnék. LIZA Keres valakit a házban? DARIDA Nem… Nem is tudom. Nem, senkit, csak… Betévedtem. LIZA Betévedt? DARIDA Ne gondoljon semmi rosszra. Igen, tudom, mindenki gyanús. De talán nem szükséges bizonygatnom, hogy nincsenek rossz szándékaim… – Ó, pardon, most veszem észre! LIZA Igen, a férjem! KAZI Jó napot! Sajnos, nem láthatom önt… DARIDA Nem láthat? Ja, úgy, á, igen, értem! Sajnálatos! KAZI Semmi baj! Látni ugyan nem látom, de érzem, hogy nem kell tartanunk öntől. Nyugodtan elmondhatja, mi járatban van, hátha segíthetünk… DARIDA Köszönöm. LIZA Mi itt mindenkit ismerünk, bár azelőtt nem itt laktunk. DARIDA Nem itt laktak? LIZA Persze azért az nem tegnap volt, hogy ideköltöztünk. KAZI Megszoktuk ezt az öreg házat. DARIDA Már akkor is ilyen szörnyű állapotban volt? KAZI Szörnyűnek találja? Liza szerint… – a feleségem Liza… – őszerinte szépen megnőttek az ecetfák, és a leanderek is virágoznak a dézsákban… DARIDA Az ecetfa a nyomorúságos pesti bérházak udvarán nő vadon… Az udvar dísze itt egy márványkút volt. LIZA Márványkút! Igen, igen, az ott lenn az lehetett! Már csak romjai vannak… Szóval ön már járt itt? DARIDA És, ez, itt, a harmadik emeleten, leválasztott lakás. KAZI Úgy van, leválasztott. Az egész ház ilyen. Társbérletben voltak itt, aztán leválasztott lakrészek. A mienk is az. De nekünk elég… A gyerekek megnőttek, ketten vagyunk… DARIDA Megnézhetem? Úgy értem, bemehetek? Nem akarok zavarni, de ha nem veszik rossz néven… Egyébként: Darida. Darida Jenő. KAZI Örvendünk… Kovács! LIZA Szegényesen lakunk… szerényen… Erre tessék! DARIDA Milyen különös! Erre nemigen jártam be… LIZA Erre? Hogyhogy erre? DARIDA A konyhaajtón át. Erre a személyzet közlekedett. Ott volt a bejárat… az a kétszárnyú ajtó. LIZA Az a szomszédunké. Szóval ismerős itt? Az előbb is kérdeztem. DARIDA Sok-sok évvel ezelőtt ismertem ezt a házat. Akkor még egyben voltak a lakások. Ez is. Öt szoba, cselédszoba, összkomfort. És az utcai fronton erkély. LIZA Ezek szerint ön… DARIDA Igen, itt laktam. Itt laktunk… ebben a lakásban. KAZI Úgy tudom, ez a háziúré volt. DARIDA Vagyis az enyém. LIZA A maguké? Az öné volt ez a ház? DARIDA Az apám építette. Építőmester volt. Még á háború előtt meghalt… nem élte meg, hogy elvegyék a családtól ezt a házat. Szünet. Igen. Ez a konyha. Az előszobából egy kis rész. És… és ez a szoba! Szünet. Igen, ez volt az! A hálószobánk! Szünet. Bocsássanak meg… azóta nem láttam… Szünet. Soha nem volt erőm még csak a környékre sem jönni. Ugyanis… Ugyanis ebben a szobában… nem, azt hiszem, még most sem tudom elviselni… Kaphatnék egy kis vizet! LIZA Máris! Üljön le, kérem! KAZI Ide! Ide tessék… Rosszul van? DARIDA Elnézést… Nem kellett volna eljönnöm. De most, hogy mindent felbolygattak… a múltat… LIZA A víz! Tessék! DARIDA Köszönöm. LIZA Jobban van? DARIDA Igen. Köszönöm. KAZI Nem láthatom önt, uram. De érzem, hogy rajtunk kívül itt most valaki mással is találkozott. DARIDA Igen. A feleségemmel. Szünet. Abban az időben… nos, volt köztünk egy kis affér. A nejem válni akart. Gyönyörű nő volt, karcsú, szőke, előkelő hölgy, társaságbeli… Szerette a jó mulatságot… persze még a háború előtt. Engem behívtak, mint tartalékos tisztet, az egységem nyugatra ment, fogságba kerültem, negyvenhatban engedtek haza az amerikaiak. A feleségem sokáig nem kapott hírt felőlem, volt egy ismerőse, egy barátom… vidám fickó, bukmékerirodát tartott fenn… ő itthon maradt. Szünet. A feleségem nem akart hűtlenkedni, de elcsábult, aztán amikor megjöttem, becsületből válni akart. Meg… szerelemből is. De a barátunk szörnyű adósságokba keveredett… arany meg napóleon… ez ment abban az időben. Hát kiszökött külföldre. Szünet. Így éltünk azután… a nejemmel… elhidegülve. Szünet. És akkor egyszercsak jött a kitelepítés. Eleinte nagyon fegyelmezetten viselkedett, de az utolsó éjszakán… Szünet. El kell mondanom. Itt, ebben a szobában el kell mondanom… Nagyon különös volt. Úgy szeretett, mint az első években, olyan szerelmes volt, odaadó, szinte belekábult az eksztázisba, nem is értettem. Mintha nem történt volna semmi a házasságunkkal. De hajnal felé… Szünet. Hajnal felé… felvágta az ereit. Megmentettük, de szörnyű volt. Vergődött, sikoltozott… Nem volt veszélyes seb, még csak orvos sem kellett… Szünet. Néhány éve megözvegyültem. A gyerekeim külföldön… Nem akartam eljönni ide, nem is jöttem, elkerültem még a környéket is. Mindent eltemettem magamban, a múltat, ezt a házat, ezt a szobát… De mostanában annyira felbolydult minden… Felszínre került… A szenvedés… a fájdalom… Szünet. Bocsássanak meg… Bocsássanak meg a zavarásért… Bocsássanak meg… Kiúszik.
Távolról halkan megszólal a hegedű. Berlioz: Fantasztikus szimfónia. Op. 14. II. tétel. „Bál” Valse. Allegro non troppo.
KAZI Elment? LIZA Most ért le az udvarra. Megáll a kútnál. Nem is tudtam, hogy az márványkút volt… KAZI Megmondhattuk volna neki, hogy tavaly a ház utcai frontját rendbehozták. Milyenre is festették, Liza? LIZA Halványzöldre. Olyan derűs színűre, tudod! KAZI Talán észreveszi. Talán megnyugtatja kissé, hogy kívülről azért szép a háza… Szünet. Sötét van? LIZA Elmúlt a délután. KAZI Most mit látsz, mondd el! LIZA A tűzfalról már régen eltűnt a nap… Az ecetfák alatt sötét van. Lámpákat gyújtanak… Nem tudom! Ahogy mindig, évek óta… KAZI És az öregúr? LIZA Most ballag ki a kapun. Szünet. Szép lehetett valamikor az a márványkút. De azt is szétverték, persze! Vagy akna találhatta el? Macskák mászkálnak körülötte… KAZI És? LIZA Türelmetlenül. Most nem tudok neked mindent elmondani! Hagyjál, kérlek! Szünet. Itt éltek, ebben a házban… a mi szobánkban… És az az asszony!…
Szünet.
KAZI Add a kezed, Liza! Tedd az arcomhoz… Szünet. Hallod a hegedűt? Visszajött az a fiatalember? Az udvaron játszik megint? LIZA Nem. Nincs az udvaron senki. Csak a macskák. KAZI Akkor honnan szól? Figyeld csak! Honnan szólhat? LIZA Nem tudom, Kazi! Szünet, majd kitört. Én félek! Félek itt… ebben a szobában, ahol… KAZI Igen, megértem, Liza. De hiába. Itt éltünk, itt élünk, nem félhetsz. Ez a mi otthonunk! Szünet. Amikor még megvolt a szemem világa, és nemcsak a bőrömön érzékeltem a napszakok múlását, hanem láttam is, hogyan enyészik el a fény, és hogyan támad újra, ismertem a félelmet. De most sokkal szabadabb vagyok, mint ti. Te, Liza, meg ti, a többiek. Nincs nappal és nincs éjszaka, és nem kell látnom azt, amit ti láttok, csak ha kedvem tartja, és elmondatom veled… LIZA Ellenségesen. Ne áltasd magad! KAZI Tessék? LIZA Örökösen a vakságoddal védekezel! Mögéje akarsz elbújni! KAZI Elbújni? LIZA Nem hagyhatod meg csak nekem a rosszat! Nem hagyhatsz ennyire egyedül!
Hosszú szünet.
KAZI Egyedül hagylak? De hiszen ezt sohasem mondtad még! Liza! Hallod? Még sohasem… LIZA Csendesen. Fáradt vagyok. Fáradt. Szünet. Este van, pihenjünk le… Gyere. Szünet. Gyere, vezetlek… KAZI Egyedül érzed magad, Liza? Egyedül? Valóban? LIZA Gyere. Késő van, gyere…
Más hangtérben. A hegedűszó felerősödik, majd kis megszakításokkal a szöveg alatt marad.
PIRI Szépen játszol. Szép, ahogy tartod a vonót. Ahogy mozgatod a húrokon az ujjaidat. Szeretlek nézni… Szünet. Jó, hogy visszajöttél velem… Az anyám már nincs itthon… Kettesben lehetünk. Szünet. Sohasem láttalak még, de amikor ma délután megakadt rajtad a tekintetem… Te is néztél, észrevettem! Szünet. Éppen összevesztem az anyámmal. Mindig veszekszünk. Rendes, de mindig olyan… keserű! Á, olyan keserű mindig… Azt hiszi, utálom, pedig csak unom, hogy örökké tele van panasszal. És engem sem hagy élni! Hogy ő az okos! Naaa! Pedig hát!… Szóval alaposan elrontotta az életét. Az apám otthagyta… Nem tudom, mi lehetett köztük azelőtt, mert még kicsi voltam, mire figyel egy kiscsaj? Ha néha veszekedtek is, engem nem érdekelt… szerettem őket és kész! Azt hittem, mindig úgy lesz, hogy én leszek a központ. De aztán az apám beleesett egy nőbe… az egyik kolléganőjébe. Én is féltékeny voltam rá, az anyám pártjára álltam, de ő nagyon ostobán viselkedett. Szörnyűséges jeleneteket rendezett, üvöltözött, röpködtek az edények… velem is ordibált. És kizárta az apámat. Kitette a cuccát az ajtó elé, és kizárta. Hát persze, hogy többé nem jött haza. Te mit csináltál volna a helyében? Itt hagyott mindent… Orvos, de ne hidd, hogy tele van pénzzel. Jól él azzal a nővel. Rendes. Mindent megvesz, amit kérek… Szünet. Nem érdekel a balhéjuk! Csak hagyjanak élni. Az anyám, a szerencsétlen, szenved. Az a hülye apád! – azt mondja. Na, olyankor aztán azért bevágom magam után az ajtót! Szünet. Baromi jó volt, hogy velem jöttél délután. Csak úgy nekivadultam, gondoltam, majd csak kikötök valahol. De amikor megláttalak itt, az udvaron… Szünet. Jó volt veled csatangolni. Feldobtál, megfeledkeztem a baromságokról… Klassz, hogy így házról házra járva hegedülsz. Szépeket játszol. Nem az én világom, de szép. Komolyan! Biztosan sokan rühellik, meg azt mondják rád, hogy bolond vagy. Bemész a koszos udvarokra ebben a fehér szerelésben, és játszod ezeket a… Szünet. Szörnyű ház ez is! Szörnyű! Nyomott itt mindenki. Meg az egész környék! Szeretnék elmenni innen a francba! A francbaaa!!!… Ó, bocs! Biztosan nem bírod, ha így dumálok. De itt csak ugyanaz történhet velem, mint az anyámmal. Érzem. És azt nem akarom! Nem, azt nem!… Veled elmennék. Veled talán jó lenne. Járnánk együtt házról házra. Segítenék neked. Nem tudom, hogy mit… Talán csak hallgatnám, ahogy játszol az embereknek…
Szünet. A hegedűszó kis időre elhallgat.
Fogalmam sincs, mi lesz velem. Lógok a suliból, mert unom. Diszkó, ez, az… Néha a haverok. De unom! Játssz csak! Játssz nyugodtan, senki sem fog zavarni minket, az anyám éjszakás. Kórházban dolgozik…
Újra szól a hegedű.
Reggel, ha megjön, érzem rajta a kórház szagát. Polybé meg tudomisén… Megfürdik, kávét iszik; néz… Úgy néz, mintha nem ismerne. Nem is ismer! Én is csak nézem. Még jó nő. Jó a teste. De nem talál magának senkit… Szünet. Nem akarok egyedül maradni…
Egy másodpercre megint elhallgat a hegedű.
Játssz! Ne hagyd abba!
Szól a hegedű.
A fiúk… A fiúk olyan durvák. Na, gyere, kisanyám, mit majrézol!… Persze, úgy teszek, mintha én is nagyon kemény lennék, kemény csaj, de valójában… Te más vagy. Tetszel nekem. Ne haragudj… mindenki olyan durva. Minden olyan… Nem is tudom. Durva, kegyetlen…
Szünet. Előbb csendesen, majd kitörve.
Szeretlek. Azt hiszem, szeretlek… Szeretlek, szeretlek, szeretlek…
A hegedűszó hirtelen félbeszakad. A dallam fennakad. Kis csend.
Szoríts magadhoz!… Szoríts, és ne eressz el! Kérlek! Szoríts, és ne eressz el, ne eressz!…
Más hangtérben.
KAZI Csendesen, szinte magában. Megint a folyópart… Sokszor látom ahogy átsüt a nap a sekélyen… Meztelen talpad nyoma a fövenyen… Belemélyed, de elmossa a víz. Aztán megint lépsz, és megint elmossa… Csak az alakod rajzolódik ki, süt körülötted a napfény… Kis szünet. Liza! Hallod? Megint úgy látlak, mint a múltkor, amit meséltem… Gázolsz a sekélyben… ott, ahol mindig látlak fiatalon… Liza! LIZA Álmosan. Hmmmmmm?… Mit mondasz? Már aludtam… KAZI Ezt látom mindig. Lépsz, aztán jön a hullám, elmossa a lépted nyomát, de újra lépsz…
Távolban halkan újra megszólal a hegedű.
újra lépsz és újra és újra és újra… |