Örvény
– egy szenvedélyes szerelem jelenetei –
FJODOR MIHAJLOVICS DOSZTOJEVSZKIJ
POLINA, APOLLINARIA SZUSZLOVA
Zárt térben, visszhangozva.
FJODOR M.
„Mert szépnek szép, azt hiszem, szép. Hiszen másokat is megőrjít. Sudár, arányos termetű. De nagyon is karcsú…
POLINA
Átveszi, néhány szó ráúszik Fjodor M. hangjára, majd az elhallgat, s csak Polina hangja ugyanabban a térben. …nagyon is karcsú. A lába nyoma keskeny – hosszúkás, megőrjíti az embert. Igen, megőrjíti. Haja vöröses. Szeme valóságos macskaszem, de milyen büszkén, gőgösen tud nézni vele!”
Más hangtér.
Itt, éppen itt nyitottam ki Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij új könyvét, A játékost. Beleszédültem. Ezeket mondta rólam, ugyanezeket akkoriban, amikor még… és most itt olvasom, és persze Polináról mondja, a regény szereplőjéről. Polina! Még csak más nevet sem talált ki, az enyémet kölcsönözte neki! Felháborodtam, le akartam csapni a pultra a könyvet, a kereskedő, abban a kis boltban, ott a Nyevszkijen nem érthette, mi ütött belém; nos hát megveszi a könyvet? – kérdezte, de én csak szó nélkül, bódultan kifizettem az árát, s vittem haza, s olvastam, és feltolult bennem minden attól a pillanattól kezdve, hogy annak idején megszólítottam Fjodor Mihajlovicsot az egyetemen…
Előadóterem nyüzsgése. Taps. Bravózás innen-onnan. A zaj háttérben marad.
POLINA
Közelítve. Fjodor Mihajlovics! Fjodor Mihajlovics, kérem! Egy pillanatra! Bocsásson meg…
FJODOR M.
Igen? Mit óhajt, kisasszony!
POLINA
Az előadása… remek volt. Remek!…
POLINA
Ez a Feljegyzések a holtak házából!… Félelmetes! És ön nagyszerűen tud felolvasni! A társaim és én… elragadtatással hallgattuk! Egyébként ismerjük a műveit! És azt is, hogy ön Petrasevszkijjel és a társaival lázadt az önkényuralom ellen! Mindent tudunk, az ítéletet, a száműzetést! És mélységesen tiszteljük! Borzasztó lehetett ott Szibériában! Kényszérmunka! Micsoda gyalázat! Láncraverten!…
FJODOR M.
Várjon csak! Nem maga írta nekem a múltkor azt a levelet? Hogy is hívják?
POLINA
Apollinarija Szuszlova. Remélem, nem értette félre?!
FJODOR M.
Mit kellett volna félreértenem?
POLINA
A levelem nem szerelmi vallomás volt, csak elragadtatásomat akartam, kifejezni… Csodálom önben az írót… semmi több!
FJODOR M.
Na, persze. Nem is gondolom másként. Miért is érdekelné egy ilyen magamfajta, öregedő alak, aki ráadásul csúf, szakállas, kedélytelen és…
FJODOR M.
Ezt úgy értsem, hogy…
POLINA
Nem, nem, sehogy se értse! Diákosan. Olvastam a Szegény embereket, a Fehér éjszakákat… Megjegyzem, elég maflának ábrázolja a férfi főszereplőjét. Ez valamiféle kivetítése az ön énjének? Már ami a nők iránti viselkedését illeti? Mert máskülönben ön bátor ember, sokat szenvedett, bátor ember, azt mindannyian tudjuk! Fjodor Mihajlovics! Figyel a szavaimra?!
FJODOR M.
Persze, hogyne! Mondja csak!…
POLINA
Írtam egy novellát. Közölné a lapjukban? A Vremjában.
FJODOR M.
Hát az attól függ, hogy milyen.
POLINA
Olvassa csak el. Ha nem tetszik, adja vissza… Ne nézzen rám úgy, mint egy szeszélyes nőcskére! Ehhez nincs joga!
FJODOR M.
Csak csodálom! Maga gyönyörű!
POLINA
Nem, nem, ezt hagyja! Mi, akik figyeljük önt…
FJODOR M.
Figyelnek? Kicsodák?
POLINA
A radikális fiatalok. Mi, akik megvetjük ezt a poshadó világot, és egy újat akarunk teremteni, önben látjuk azt a szellemi erőt, amely megújíthatja Oroszországot. Persze, van, amit kifogásolunk a nézeteiben. Például amit a bűnösök megtéréséről mond… Nem, nem, nem! Nem olyan egyszerű a megbocsájtás! Különösen a társadalmi bűnök tekintetében! De beszéljünk a novellámról. Ha úgy dönt, hogy visszaadja, tegye meg személyesen. Mondjon szigorú ítéletet. Ezt elvárom öntől! Egyébként nincs jó véleményem a férfiakról. Önzőek, ostobák, beképzeltek, máson sem jár az eszük, mint az állatias szeretkezésen, levetkőztetnek a tekintetükkel…
FJODOR M.
Nevet. Azt gondolja, hogy én is?
POLINA
Ahelyett, hogy komolyan venne, csak vizsgálgat. Éget a tekintete… Éget, ha nem tudná! Na, ágyő!
FJODOR M.
Várjon! És a novellája?!
POLINA
Már délután beadtam a szerkesztőségükbe. A fivére vette át…
Kiúszik.
Váltás.
POLINA
Nem tetszett. Mint férfi… nem tetszett… Nem volt szép ember, és akkoriban még rövid, gyér szakállat viselt… a közelülő szempár, a magas homlok és a vaskos orr… a mindig szomorú tekintet… nem, ez nem tetszett, de az erő, ami sugárzott belőle, ami rabul ejtett, mindezt feledtette… Éreztem, hogy megkívánt. Ahogy ott álltam előtte, sütött a testéből áradó forróság.
Harmadnap megvárt az egyetem folyosóján.
Váltás.
FJODOR M.
Velem kell jönnie!
POLINA
De, kérem! Mit csinál? Néznek!
FJODOR M.
Nem érdekel, azonnal velem jön, induljon…
POLINA
A karom! Ne szorítsa a karomat, ez fáj!
FJODOR M.
Hadd fájjon! Azt akarom, hogy fájjon!…
POLINA
Ej, hát engedjen!
Kocsizörgés.
Mit képzel? Egy rabszolgát vett a piacon, akivel azt tehet, amit akar?
FJODOR M.
Kívánlak, Poljenka! Egész nap, egész éjjel csak te jársz a fejemben! Remegek érted! Gyönyörű vagy, kedves, szép…
POLINA
Na, összegyűri a ruhámat!…
Térjen magához, Fjodor Mihajlovics, különben kiugrom ebből a batárból!…
FJODOR M.
Bocsáss meg! Bocsáss meg, őrült vagyok, megőrjítettél, bocsáss meg!… Mit csinál?! Nem bántom, ígérem… Poljenka!… Hé, kocsis, álljon meg! Poljenkaaa!… Én ostoba, ostoba, ostoba!…
Váltás.
POLINA
Megrémültem az indulatától. Fékezhetetlenül tört fel belőle a vágy, és ugyanakkor mintha valamiféle szenvedéstől is eltorzultak volna a vonásai… Megbántam, hogy levelet írtam neki, hogy megszólítottam, de másnap mégis azt néztem, értem jön-e? Persze jött. Izgatott volt, szinte dadogott, azt mondta, beszélni akar velem, talált egy rejtekhelyet, ahol senki sem láthat minket. A Miklós-híd közelében, egy öreg ház emeletére vitt fel.
Váltás.
Kié ez a lakás?
FJODOR M.
Mihail bátyámé… akivel együtt adjuk ki a Vremját. Hiszen találkozott vele a szerkesztőségünkben! Jöjjön, húzzuk be a függönyöket…
POLINA
Én szeretem a fényt!
FJODOR M.
Nem, nem, nekem félhomály kell…
A függönyök nesze.
POLINA
Kacéran. Ahhoz, hogy beszélgessünk, minek a félhomály?
Más hangtérben.
Mellém ült, majd felugrott, idegesen járkált a szobában, mintha nem is az lett volna, aki az első napon olyan vadul kívánt. Aztán egyszercsak a lábam elé vetette magát, átölelte a térdem…
Térváltozás.
FJODOR M.
Szenvedek, Poljenka! Kínlódom, boldogtalan vagyok, nem megy az írás, a feleségem beteg, rémes látomások gyötörnek… Marja nemes lélek, szeret, és én is szeretem, de nem vagyunk boldogok… Tverbe vittem, hogy felgyógyuljon, de ott sem találta a helyét, visszahoztam Pétervárra, itt van, gyanakszik, pokollá teszi az életemet, és a fia, az a Pása… az is ott van a nyakamon; rettenetes kölyök, kihasznál, de tűröm… mert sajnálom Marját, a tüdejével kínlódik, anyámat is a tüdőbaj vitte el, hát szánom, de magányos vagyok… Félek a reggelektől, amikor rádöbbenek, hogy pénz kell, mert drága az orvos, és drága minden, a kiadóm várja a kéziratot, én pedig bénának érzem magam… Poljenka! Csak te menthetsz meg… csak te a testeddel, a lelkeddel, csak te és te, és te… Bűnös vagyok, mert csak te jársz az eszemben, minden olyan zavaros bennem, a munkám, a beteg asszony… Szeress, kérlek, szeress, engedd, hogy szerethesselek… Poljenka… drágaságom… DRAGASÁGOOOOMMMM!
Éktelen üvöltés.
Nem, nemmm! A fény! Ez a vakító fény… jön, közeledik!…, ITT VAAANNNN!
Újból egy hatalmas üvöltés.
POLINA
Kétségbeesve. Fjodor Mihajlovics! Fjodor Mihajlovics! Rosszul van? Fjodor Mihajlovics, az istenért…
Üvöltés, majd a test zuhanása, dobaja.
Fjodor Mihajlovics! Te, jóságos Isten! Szörnyű! Szörnyűűű!… Kiúszik.
Térváltozás.
Rettenetes volt az epilepsziás rohama. Másnap, amikor megkeresett, levert volt, sápadt, félszegen magyarázkodott, zavarában még azt is elmondta, hogy Szibériában, a házasságkötésük éjszakáján Marját is halálra rémítette a rohama…
Térváltozás.
FJODOR M.
…Az orvosok szerint az hozta rám ezt a betegséget, hogy láttam apám véres tetemét, amikor a jobbágyai agyonverték…
Rabiátus ember volt, az anyámmal is kegyetlenül bánt, s talán kívántam is a halálát. Kórházi orvos volt Moszkvában, de amikor nyugalomba vonult, a birtokunkon éltünk. A jobbágyai gyűlölték. Egy napon valamin nagyon összezördült velük, hát agyonverték… Nem szerettem az apámat, és gyötört a bűntudat, hogy a gyűlöletem hívta ki ezt a szerencsétlenségét. Más hangon.
Megijesztettem a rohammal? A nagy izgalom… Az is kiválthatja. Rám zúdul a fény… mintha felrobbanna a világ… Különben azt tartom, hogy a gyönyör szenvedés is… fájdalom és szenvedés és gyönyör… ez a szerelem… Bűnöket hordunk magunkban, mégbocsájthatatlan bűnöket… És szörnyű látomásokat. Ahogy azok a jobbágyok… a gyilkosai hozták apám véres testét…
Kis csend.
POLINA
Az apám is jobbágy volt, Fjodor Mihajlovics! A Seremetyev grófok jobbágya. Csak aztán kiváltotta magát, intéző lett, ott a birtokon: Később kereskedésbe fogott Péterváron, gyára lett… jómódban nevelt fel… De azért nem hálálkodom senkinek a szerencsénk miatt. Lázadok… és lázadni is fogok… Könyvet akarok írni az igazságtalanságokról… Ahogy te, Fegya!…
Térváltozás.
Naponta találkoztunk. Eleinte gyengéd volt, de aztán egyre jobban megdöbbentett az a durva erőszak, amivel legyűrt, akár egy prédát…
Váltás.
Mintha szét akarnál szaggatni… szadista vagy… csak magaddal törődsz!
FJODOR M.
Te is így akarod, Poljenka… érzem… Így jó neked is…
POLINA
Nem, Fegya, te megkínzol…
FJODOR M.
A vad hörgések… a sikolyaid megvadítanak… A születés és a halál pillanata ez… megsemmisülés és feltámadás… ezt látom az arcodon… Élvezed, ha kínozlak… tudom…
FJODOR M.
Te szereted ezt a fájdalmat… Nagyon is szereted… Ez a gyönyör… Ahogy fekszel mellettem, most is, érzem a tested lüktetését… érzem az öled forróságát…
Térváltozás.
POLINA
Fiatal voltam és tapasztalatlan, hittem neki, mert végtelenül csodáltam, de a testem néha tiltakozott az ágyban. Többre vágytam, amikor ő már kielégülten zuhant végig a díványon. Kedvetlen lett és nyugtalan.
Váltás.
POLINA
Hallgatsz? Nem vagy boldog velem?
FJODOR M.
Dehogynem, Poljenka! De néha úgy érzem, százéves vagyok… Pedig már kétszer újjászülettem. Először akkor, amikor kegyelmet kaptam… és másodszor most, veled!… Amikor ott állsz, és várod a halált, ott állsz kiszolgáltatottan a hatalomnak, odakötözve a kivégzőosztag elé, szemben veled a fegyverek csöve… ott állsz, és tudod, hogy most vége… még két perc… még egy pillanat és eldördülnek a lövések, testedbe fúródnak a golyók, kiömlik a véred, lecsúszol az oszlop lábához holtan…
POLINA
Ha ott lettem volna, odarohanok, eléd állok…
FJODOR M.
…aztán az utolsó pillanatban a cári kegyelem! Leveszik szemedről a kendőt, eloldoznak, érzed, hogy élsz! Élsz! Élsz!… Az a hála, az a végtelen hála minden iránt! Az élet vad szerelme! Ölelése! Ujjong a lelked, az arcod kigyúl…
FJODOR M.
Aztán persze a halál helyett kényszermunka. Gyilkosok, tolvajok, gazemberek között hosszú évekig…
FJODOR M.
És most megint, az újjászületés veled! Ha nem látlak, üres a világ! Gyere, hadd csókoljalak… milyen finom, puha a szád…
Változás. Tangóharmonika szól, étterem zsivaja.
POLINA
Hé, bátyuska, hozna nekünk még valamit? Fegya! Igyunk még!
FJODOR M.
Derűsen. Vodkát?
POLINA
Vodkát! És kaviárt is hozzál még, jégre tedd! És citromot… meg vajat! Na, eredj, bátyuska, hozd! Ma én fizetek! Hiszen pénzt kaptam a Vremjától! Csilingelő rubelocskák!… Dúdol. A bátyádnak nem tetszett a novellám, ugye?
FJODOR M.
De, de, hogyne!
POLINA
Én tehetséges vagyok, Fegya, ezt jegyezd meg! Tehetséges! Milyen szép ez az étterem! Urak és dámák!… Mit bámul az a férfi? Nézd, hogy bámul!
FJODOR M.
Talán azon csodálkozik, hogy egy ilyen gyönyörű fiatal nő, meg egy ilyen öregedő férfi…
POLINA
Hogy lennél az?! Negyven múltál! Hát aztán? Mondtam már neked, hogy felemás a szemed? De nekem éppen ez tetszik! És a tág pupillád… vadság ül a szemedben, Fegya, vad extázis…
FJODOR M.
A törékeny ujjaid… Amikor ölellek, attól félek, elroppantom a derekadat, és a hajad… ez a vörös sátor… ahogy a válladra borul… megőrjíted az embert!… Na, itt a kaviár meg a vodka! Igyunk!
POLINA
Igyunk!… Áhhh… egy kis kenyeret hozzá, mint a parasztok…
FJODOR M.
Milyen jól bírod a vodkát! Az egyetemista kisasszony!
POLINA
Teszek a nyárspolgári szokásokra! A szüzességemet sem azért őrizgettem, mert úgy illendő! Érdekelt is engem! Csak éppen nem szerettem még senkit annyira… De neked odaadtam magam fenntartások nélkül! Mert csodállak… És szeretlek!…Csodállak és szeretelek… Derűsen. Csodállak… és szeretlek!…
A tangóharmonika felerősödik, majd csitul.
FJODOR M.
Nézd, milyen hatalmas a Néva! Szeretem nézni ebben az esti fényben! Megcsillan a nap a Péter-Pál erőd tornyain. Csupa arany minden! Csupa arany, mióta csak veled járhatok erre… Pétervár mintha kinyílt volna előttem. Amikor hadnaggyá avattak a hadmérnöki karon, egyenruhában jártam, és azt hittem, tisztként kell leélnem az életemet. Pedig már akkor is csak az irodalom érdekelt. Shakespeare, Balzac, Walter Scott… és Schiller! Meg akartam írni a magam Stuart Máriáját, de nem volt hozzá bátorságom… Kétségbeesve jártam itt, hogy nem lesz belőlem semmi… de egy ilyen estén ugyanígy kitárult előttem Pétervár. A világ. Az emberek a maguk nyomorúságos és szépséges életével… és akkor megvilágosodott bennem, hogy mi lesz a dolgom. Hogy róluk kell beszélnem. Ez tartotta bennem a lelket Szibériában is.
POLINA
De most mégsem írsz… Ez kétségbe ejt, Fegya! Azt hittem, segíthetek neked… hogy tudsz majd dolgozni…
FJODOR M.
Nemsokára, Polina, nemsokára! Már gyűlik bennem újra az erő… és ezt az erőt te adod nekem… Szibériában… ott ismertem meg, milyen az ember. Hogy milyen a bűnben és milyen, amikor Isten kegyelméből megtér a jóra. Most majd mindent megírok, amit elterveztem… mert boldog vagyok veled. Soha nem voltam ilyen boldog…
POLINA
Egyszer velem is történt itt valami. Február volt, egy bálból jöttem vidám társasággal éppen erre… ők nevettek, harsányak voltak, engem meg elkapott valami furcsa szomorúság. Észre sem vették, hogy elmaradtam tőlük. Hideg volt, a Néván jégtáblák úsztak, sötét volt és egyedül voltam. És akkor feltűnt mögöttem egy árny. Egy férfi. A sötétben nem láttam az arcát. Azt kérdezte: maga sír? Lehet, hogy sírtam. És miközben ez a férfi vigasztalni kezdett, felbukkant egy részeg alak, tántorgott felém, én meg ijedtemben elkezdtem futni. Az meg tántorogva utánam. Ha nincs ott az az ismeretlen férfi, talán rémületemben a jeges folyóba vetem magam. De ő elkapta a részeget; rákiáltott, hogy a kisasszony az ő menyasszonya, takarodjék a közeléből… Aztán hazakísért, de soha többé nem láttam…
FJODOR M.
Megdöbbenve. Nasztyenka!
FJODOR M.
Akárcsak az én Nasztyenkám a Fehér éjszakákban…
POLINA
Nasztyenka! Igen… Te megérezted, hogy én létezem… Létezem valahol… és találkozunk…
Némi csend.
FJODOR M.
Késő van, mennem kell… Haza…
POLINA
Mert vár a feleséged!
FJODOR M.
Ott áll az ablaknál, és vár… Felkel az ágyból, kendőt terít magára, és vár… Ott áll, a tüdejét rázza a köhögés, vért köp a zsebkendőjébe, de áll az ablakban, az órát nézi, és amikor megérkezem, visszafekszik, a falnak fordul, és sír. Nem szól, csak sír…
POLINA
Meddig kell még bujkálnunk, Fegya?! Te szabad ember vagy, nem köthet magához!
FJODOR M.
Vétkezem veled, Poljenka! Marja halálosan beteg, én meg boldog vagyok, mert szerethetlek. Micsoda gyalázat, hogy csak hűtlenség árán kaphatunk új szerelmet! Veled akarok lenni, mert csak akkor oszlik a sötétség a lelkemből, de nem hagyhatom cserben. Marját… Meg kell értened, Polina! Életem legnehezebb szakaszában lett a támaszom, jó volt hozzám… de már nincs bennem iránta más, csak szánalom. Nem tudok parancsolni a szenvedélyemnek, rettenetesen szenvedek, amikor el kell válnom tőled, de mit tehetek?!
POLINA
Utazzunk el! Utazzunk külföldre! Légy velem, és csakis velem! Csakis énvelem!… Kiúszik. Legyünk szabadok, Fegya!
Térváltozás.
Megígérte, hogy amint tehetjük, elutazunk, csakhogy Marja egészségi állapota rosszabbra fordult, Fjodor Mihajlovics aggódott miatta, de azért minden idejét velem töltötte. Ez a kettősség kezdte felőrölni az idegeit. Néha minden különösebb ok nélkül veszekedtünk.
Térváltozás.
FJODOR M.
Légy türelemmel, Polina! Várj türelemmel nyárig. Akkor már biztosan elmehetünk Olaszországba…
POLINA
Nem várok, Fegya! Elmegyek, s te majd utánam jössz! Nem bírom tovább ezt az állapotot, fel akarok lélegezni!
FJODOR M.
Képes lennél egyedül utazni? És éppen Olaszországba? Ahol majd rád vetik magukat a férfiak?
POLINA
Féltékeny vagy? Nem teszed jól! És ne korlátozd a szabadságomat! A rabságot nem tűröm!
FJODOR M.
A szerelemben nincs szabadság!
POLINA
Zsarnok vagy… és ezzel megijesztesz!
FJODOR M.
A zsarnokság az ember természetéből fakad. Különben is, minden szerelmes zsarnok! Arról van szó, hogy el akarsz menni, mert már nem szeretsz!
POLINA
Miért nem bízol bennem?! Egyedül megyek, neked is jobb lesz, nem kell magára hagynod Marját a betegségével! Ne akarj befogni! Szerethetsz, de nem vethetsz pányvát a nyakamba!
FJODOR M.
Éppen ezt szeretem benned! Éppen ezt! Az engedelmes nő nem érdekel. Unalmas… Annak aztán nem kell pányva! Odasimul hozzád, odadörgölődzik… hízeleg… sír, könyörög…
POLINA
Marjáról beszélsz?
Na, miért nem válaszolsz?
Hogyan is vehetted feleségül?!
FJODOR M.
Marja okos, művelt nő…
POLINA
Nem ér fel hozzád!
FJODOR M.
Szibériában a tábor közelében éltek, bejáratos voltam hozzájuk. A férje gimnáziumi tanár volt, betegeskedő, iszákos ember. Marja akkoriban részvéttel volt irántam, én a nőt láttam benne, a nőt kívántam meg annyi ínséges esztendő után. Amikor a férje meghalt, feleségül vettem. Pedig egy fiatal tanítóba volt szerelmes. De engem hajtott a vágy… Már régóta csak gyűlölködik… Hallgatsz? Szeretnék beléd látni. A fejedbe… A gondolataidba!
POLINA
Ne akarj belém látni! Én sem akarok beléd látni! Fogadkozol, hogy kitárod előttem a lelked, de ki tudja, micsoda titkokat őrzöl magadban! És te sem tudhatod, hogy bennem mi van… Fekszünk az ágyban, szeretkezünk, egymásba fonódik a testünk, de közben ki tudja, mi jár a fejünkben. Jobb is, ha nem tudjuk, jobb is, Fjodor Mihajlovics, kedvesem!
Térváltozás.
Végül mégis együtt utaztunk, de nem sok köszönet volt benne. Ott voltak velünk a gondok. Fjodor Mihajlovics egyre zavarosabban viselkedett, már nem voltak előttem gátlásai, különös perverziókra kényszerített… Jobb perceiben meg a rulettről beszélt, szenvedélyesen magyarázta a játék örömét. Párizs felé Wiesbadenben megálltunk, járta a kaszinókat, annyit szeretett volna nyerni, hogy hónapokat tölthessünk Párizsban…
Változás. Az óra hármat kondul.
POLINA
Hajnali három óra! Vártalak. Azt mondtad, Turgenyevvel találkozol, teáztok valahol… Kilenckor mentél el. És most hajnali három!
POLINA
Ilyet ne csinálj velem! Ezt megtehetted Marjával, megtehetted a kurvákkal…
FJODOR M.
Cssss! Áthallatszik a szomszédba! Alszik az egész hotel!
POLINA
Nem érdekel! Hol jártál? Belebotlottál egy kis szajhába? Aki alázatosan aládfeküdt? Hagyta, hogy kiéld rajta perverz játékaidat?!
FJODOR M.
Miről beszélsz, Poljenka?!
POLINA
Talán egy kurvával jobban menne neked… Nem fordulnál le róla ernyedten… és még csak nem is kellene miatta bocsánatot kérned !
FJODOR M.
Poljenka, kedveském…
POLINA
Feltüzelsz és úgy hagysz. Szétmarcangolsz, agyonnyomorítasz, ez a te nagy szerelmed! Gyötörsz! Kikészítesz! Gondolom, a szajháknak mindegy, csak pénzt lássanak érte!…
FJODOR M.
Most aztán már elég! Hallod? Elég, teee!!!…
POLINA
Felsikolt. Megütsz?! Meg mersz ütni?!
FJODOR M.
Rémülten, csaknem felzokogva. Poljenka! Polina, édesem, drágaságom! Bocsáss meg! Tudod, hogy mennyi bajom van! A folyóiratot támadják… Mihailt magára hagytam a szerkesztéssel… itt vagyok veled… utazunk… vétkezem… vétkezem… ó, istenem… Drágaságom, bocsáss meg nekem!…
POLINA
Eredj innen! Mit képzelsz? Bánhatsz így velem?! Miért is jöttem el veled Pétervárról!…
FJODOR M.
Poljenka, kedveském… Engedj magadhoz…Csak a lábacskádat hadd csókoljam meg! Csak az inged szegélyét… Bűnös vagyok… bűnös!
FJODOR M.
Csak egy kevéske pezsgőt ittam…
POLINA
Bűzlik a ruhád, a szakállad…
FJODOR M.
A kaszinóban voltam.
POLINA
Ruletteztél? És miből? Hogyan?! Már nem volt rá egy vasad sem!
FJODOR M.
Az este még nyitva volt a zálogos… És nálam volt a…
FJODOR M.
A… Nézd, Poljenka! Muszáj volt! Ki kell másznom a csávából… El kell jutnunk Párizsba. Kértem Turgenyevtől ötvenet. Gondoltam, lesz belőle száz. A százból meg ezer vagy tízezer… De elúszott. Nem akartam feladni, elmentem a zálogoshoz és… beadtam a nyakékedet…
POLINA
Elloptad?! Kiloptad a táskámból?!
FJODOR M.
Csak kölcsön. Ki fogjuk váltani… holnap… igen, holnap…
POLINA
Az anyámtól való nyakékem!
FJODOR M.
Megvethetsz, bűnös vagyok, aljas vagyok, öreg vagyok, elkergethetsz, megfojthatsz, megölhetsz… Megint csaknem zokogva. Meghalok, ha elkergetsz! Visszaszerezzük a nyakéket, holnap együtt megyünk a kaszinóba, ha mellettem vagy, szerencsém lesz… Turgenyev még adna kölcsön. Tisztel! Turgenyev gazdag! Földbirtoka van… nem kell robotolnia a kiadóknak… gyönyörű novellákat ír… kölcsönt kérek tőle, és ő adni fog, mert becsül…
POLINA
Becsül! Miféle becsülés az, hogy pletykákkal hinti tele a pétervári szalonokat rólad? Ugyan, mit is vársz tőle?! Menj, mosakodj meg!
FJODOR M.
Holnap… Holnap nyerni fogok. Ott leszel mellettem… szerencsét hozol… Holnap… Kiúszik.
Váltás.
POLINA
Aztán tovább utaztunk Párizsba, Fjodor Mihajlovics húszezret nyert, nem engedtem, hogy feltegye újra az egészet, így megmaradt a pénzünk. Veszekedett velem, hogy nem hagyom végigjárni a wiesbadeni kaszinókat, de én megvettem a vonatjegyeket… Akkor már úgy kezdtem bánni vele, mint egy házsártos feleség. A Szajna partján laktunk egy kis hotelban, írni kezdett, de idegesítették az otthoni hírek, aztán egyszercsak távirat érkezett, hogy valami politikai cikk miatt betiltották a Vremját. Utaznia kellett. Különös érzéssel készítettem az útra. Ígérte; hogy azonnal visszajön, amint lehetséges, de én egyre csak arra gondoltam, hogy most végleg elválunk. Talán már nem is bántam volna. Amikor kikísértem a Gare de l’Est füstös csarnokába, és elbúcsúztunk, elöntött a szomorúság, megkönnyeztem. Neki is könnyek szöktek a szemébe.
Mozdonypöfögés állóhelyzetben, vasúti zajok, embertömeg nyüzsgése a Gare de l’ Est-en.
FJODOR M.
Sietek vissza, Poljenka! Mindig az arcodat fogom látni… mindig a tenyeremben fogom érezni a derekadat… a testedet… Vigyázz magadra, és várj… Csókolj meg!…
Vonatfütty. Indul a szerelvény.
Isten áldjon, Poljenka!!!…
A zaj és nyüzsgés távolodik.
SALVADOR
Pardon, madame! Elejtette az újságját a peronon, Ön orosz?
POLINA
Tessék? Ja, köszönöm!
SALVADOR
Az újságból ítélve…
SALVADOR
Az újság orosz nyelvű. Így hát nyugodtan gondolhatom, hogy egy orosz arisztokrata hölgynek hódolhatok itt a párizsi Gare de l’Est-en. A férjét kísérte ki a Balt Orienthez?
SALVADOR
Az isten szerelmére, mondja azt, hogy nem a férje!
POLINA
Mi ütött magába, uram?
SALVADOR
Ha mégiscsak a férje, noha ahhoz kissé idősnek tartom az urat… de ha mégis a férje, akkor mondja legalább azt, hogy már nem szereti, és most válnak… vagy csak a pénzéért tart ki mellette…
POLINA
Maga megbolondult!
SALVADOR
Láttam magukat. Az anyámat tettem fel a barcelonai vonatra. És maguk ott a Balt Orient mellett! Hát a szívem szakadt meg!
POLINA
Már nevet a fickón. Na, ne mondja! És miért?
SALVADOR
Egy ilyen gyönyörű, fiatal nő; és az a mogorva; szakállas alak!…
POLINA
Az a szakállas alak Európa egyik legnagyobb írója!
SALVADOR
Az mellékes! Ha ismerném a műveit, akkor is csak maga érdekelne! Ahogy maga megcsókolta azt az embert! Féltékeny lettem. És meg tudtam volna ölni!
SALVADOR
Magát, dehogy! Azt az alakot! De hadd mutatkozzam be. A nevem Salvador… És az öné?
POLINA
Fontos az? Nos, rendben… Apollinarija Szuszlova… De ha jól sejtem, maga spanyol! És nyilván bikaviador, ha ennyire gyilkos természetű!
SALVADOR
Orvos vagyok. Még csak szigorló, de…
POLINA
Akkor sebész! Kard, penge, vagy szike, egyre megy!
SALVADOR
Csak a féltékenység tenne gyilkossá!
POLINA
Hogy lehet féltékeny egy idegen nőre?
SALVADOR
Mert abban a pillanatban, amint megláttam, tudtam, hogy az enyém lesz! Márpedig akkor senkinek sem lehet semmi köze magához!
POLINA
Derül a fickón. Ön mulatságos, de most már hagyjuk abba! Ágyő!
Dörgés, kitör a zápor.
SALVADOR
A zivatar! Várjon, fogok egy kocsit és elviszem!
POLINA
Ugyan, hová vinne?! Hagyjon békén, uram, ha kérhetem!
SALVADOR
Máris jövök! Itt várjon, mert elázik!… Távolodva. El ne mozduljon!
Más hangtérben.
POLINA
Még el sem hagyhatta Fjodor Mihajlovics vonata a francia határt, már Salvador karjában találtam magam. Hihetetlen erővel tört rám a szenvedély. Megfeledkeztem mindenről… az övé akartam lenni, és tétovázás nélkül az övé is lettem…
Váltás. Francia dalt énekel egy nő valahol a közelben.
SALVADOR
Pezsgőt? Még egy pohárral?
POLINA
Kissé kapatos. Sok lesz… elvesztem az eszemet!
SALVADOR
Máris elvesztetted, gyönyörű szibériai hercegnő!
POLINA
Pétervári vagyok, nem szibériai. És csukd be az ablakot, Salvador, a szemközti házból idebámul az a baszk sapkás alak!
SALVADOR
Hadd bámuljon! Ez itt a Quartier Latin, az ott szemben egy szegény költő, hadd lásson ő is egy gyönyörű hercegnőt! Gyere vissza az ágyba! Te!… Mmmm… Még! A szád!… Micsoda combok! Milyen forró vagy… csupa tűz… Csupa tűz… te… megvadítasz!
POLINA
A szeretkezés mámorában. Bolond! Bolond, bolond!… Csak lassan; gyengéden… gyengéden… Szeresd a testemet, Salvador… A tied… Tied a testem… egészen a tied… vedd! Vedd el… a tied… Jó!…Gyere, gyere, gyere! Nagyon jó! Halk sikoly. Nagyon jó… nagyon… nagyon!!!… Ölelj, Salvador!… A vágytól fuldoklón suttogva. Soha… Ilyen jó még soha… még soha… nekem még így… Féktelen, boldog sikoly. Mon Dieu!… Salvador!… kedvesem… Nagyon… jó… nagyon, nagyon!…
POLINA
Kis sikolyokkal. Ölelj… még… ölelj… ölelj!… Ölelj!!!… Ölelj örökké, örökké!…
SALVADOR
Örökké, szépséges hercegnőm!… Örökké!… Kiúszik.
Kis csend. A szeretkezés utáni gyengéd hangulatban.
POLINA
Látod, ennyire elvetted az eszem, Salvador!.
SALVADOR
Nem adlak vissza annak a szakállas orosznak! Elviszlek Spanyolországba, fekete rózsát tűzök ebbe a szép, vörös hajadba. Kifekszünk a tengerpartra a sziklák közé, meztelenül, és ott szeretkezünk…
POLINA
Még mindig mámorosan, derűsen. Kifekszünk a tengerpartra… a homokba… és szeretkezünk… és szeretkezünk… és szeretkezünk… Hirtelen hangot váltva. Ne merj elhagyni soha, Salvador Hallod?! Soha! Kiúszva. Soha! Soha!…
Váltás. Zsivaj, kocsmabelső. Tangót játszik a zenekar.
SALVADOR
Bon jour! Salute! Két abszintot, Pierre! Itt mindenki ismer engem, csupa jó barát… Oui, oui Antoine, ő a menyasszonyom, Polina! Nevet. Táncoljunk, Polina! Megtanítalak tangózni… Abszintot kértem, Pierre… úgy, úgy, tedd csak oda az asztalra! Gyere, hercegnő!
Felerősödik a zene.
Dőlj be… így! A tangó a szenvedélyek tánca! Illik hozzád, hercegnő! Röpköd a szoknyád… a combod a combomon… Szédülj bele a táncba… így, így… gyönyörű!
POLINA
Bódultan. De jó, hogy fiatal vagy, Salvador!
SALVADOR
Nagyszerűen csinálod, nagyszerűen… Szenvedéllyel! Mint az ágyban! A tangó szeretkezés a parketten! Élvezd, Polina, mintha szeretkeznénk!
POLINA
Megöllek, ha elhagysz, Salvador… Imádlak!
SALVADOR
Nevet. Minden porcikád gyönyört áraszt, hercegnő!
A zene teljesen felerősödik.
Te bolond orosz, te! Nevet, kiúszik hosszan.
Hirtelen váltás. Földhöz vágnak egy cserépvázát. Csattanás, aztán még egy.
POLINA
Kétségbeesve. Ne, Fegya, ne! Nem is a mi vázánk!
Újabb csattanás.
Ne zúzz össze mindent itt a hotelban, hát nem a mienk, nem érted?!…
FJODOR M.
Tudtam! Tudtam, hogy beleszeretsz valakibe! Bemocskoltad magad, Polina! Egy senkivel! Egy senkivel!!! Hogy tehetted?! Hogyan?!
POLINA
Nem kellett volna visszajönnöd! Maradtál volna otthon! Gyűlöllek!
FJODOR M.
Én gyűlöllek, én! Te szajha! Gyűlöllek, megvetlek, undorodom tőled! Undorodom!
Újabb csattanás.
FJODOR M.
Riadtan. Vér!… Vérzek!
POLINA
Megvágtad magad, mondtam, hogy ne törj-zúzz!
FJODOR M.
Siránkozva. Vérzek… vérzik a kezem… Polina, nézd!
POLINA
Tartsd ide! Bekötöm… na! Fuj! Mindent összevérzel…
FJODOR M.
Síri hangon. Miattam volt… miattam történt! Én vagyok a hibás! Tudom, csakis miattam… Nem voltam hozzád hű, megcsaltalak Pétervárott, te megérezted… és bosszút álltál… Polina!… Magányos voltam, kétségbeesett… magamra maradtam a borzalmakkal… Marja meghalt, ott voltam a halálos ágyánál, vért hányt, elöntötte a vér, nem lehetett segíteni rajta… És a bátyám is beteg… a Vremját adóságok terhelik… kifizetetlen honoráriumok… Rettenetes volt… egyedül voltam…
POLINA
És nőknél kerestél vigasztalást!
FJODOR M.
Ha nem így tettem volna, most megölnélek! Csak szajhák voltak, Polina… pénzt adtam nekik érte… De bűn volt mégis, bűn… hát azért estél annak a gazembernek a karjába, mert vétkeztem ellened…
POLINA
Nem azért, Fegya! Salvador fiatal… Fiatal, érted, Fegya! Fiatal! Fiatal, mint én!
FJODOR M.
Nem akarja meghallani. Még szerencse, hogy egy ilyen senkibe botlottál bele, nem egy hozzám hasonlóba!
POLINA
Ne áltasd magad! Beleszerettem! Imádom! Hallod? Imádom!
FJODOR M.
Marja meghalt, Isten nyugosztalja, szabad vagyok, Polina, feleségül veszlek, boldogok leszünk…
POLINA
Nem leszünk boldogok! Sem te, sem én! Salvador elment, becsapott! Elhagyott! Esküdözött, hogy imád, mégis elhagyott! Megszökött!
FJODOR M.
Felejtsd el, ne is gondolj rá többet!
POLINA
Nem érted?! Beledöglök… szeretem, és ő megszökött!
FJODOR M.
Felejtsük el, Polina! Megbocsájtok neked! Nem fogom felhánytorgatni! Te is bocsáss meg nekem… kérlek! Mondd, hogy megbocsátasz! Vagy üss meg, verd a fejem a padlóba, taposs meg… nézd, megvetem magam… Polina! Hiszen szeretlek!
POLINA
Gyűlölöm, és meg fogom ölni!
FJODOR M.
Feleségül veszlek, Polina…
POLINA
Azt hazudta, hogy hazahívták Barcelonába. De itt van, látták! Tudom, hogy itt van… bujkál. De miért? Miért?!
FJODOR M.
Csak kalandot keresett, megvolt, megunt, játszott veled!
POLINA
Megunt?!… Azt mondod, megunt?! Hisztérikusan. Nem, nem, azt akarom, hogy megkeressük… segíts nekem, Fegya… meg kell találnom, szeretem, kívánom… minden porcikámmal kívánom!… Hirtelen más hangon. Nem! Nem akarom megölni azonnal! Kínozni fogom… Mérhetetlen szenvedéseket zúdítok rá… a végtelenségig fogom kínozni, és élvezni fogom, hogy szenved!
FJODOR M.
Nem, Polina, ne törődj vele többé…
POLINA
Segítened kell, Fegya! Velem kell jönnöd, fel kell kutatnom, tudom, hová jár, ismerem a kocsmákat… meg kell találnom…
FJODOR M.
Türelmét vesztve. Elhallgass már azzal a pojácával! Hallod! Térj már magadhoz!
FJODOR M.
Na, vigyázz! A kezem! Megint vérzik! Minden véres lesz…
POLINA
Ígérd meg, Fjodor Mihajlovics! Ígérd meg, hogy segítesz megkeresni Salvadort! Ígérd meg, különben elhagylak! Boldog voltam vele, ahogy veled soha! Sohaaa!
FJODOR M.
Mit mondasz? Hogy soha? Hogy sohaaa??? Hogy sohaaa?! Kiúszik.
Más hangtérben.
POLINA
Jártuk a montmartre-i kocsmákat… bejártuk egész Párizst, kérdezősködtem Salvador felől, de ügyesen bujkált. Belefáradtam, de nem tudtam elfelejteni. Felszabadította bennem a nőt, hiányzott az ölelése… Ráadásul elegem lett Fjodor Mihajlovics örökös bűntudatából. A megpróbáltatások gyakorivá tették a rohamait. Szakítani akartam vele, de fogadkozott, hogy úgy él majd mellettem, mintha a bátyám lenne, csak utazzunk együtt Itáliába. Előző este együtt mentünk a kaszinóba… Kiúszik.
Váltás. Játékterem zaja.
KRUPIÉ
Faites le jeu, messieurs! Faites le jeu!… Rien ne va plus?
FJODOR M.
A zéróra! Négyezret, gyorsan!
KRUPIÉ
Le jeu est fait!… Zero!
Rivalgás, zsinat.
POLINA
Nyertünk, nyertünk!
FJODOR M.
Most az egészet a vörösre!
KRUPIÉ
Le jeu est fait!… Rouge!
POLINA
Ötvenezer! Ötvenezer!…
Zsinat.
Beúszva. De boldog vagyok! Imádom; amikor tele a zsebünk!
FJODOR M.
Vacsora, pezsgő! És holnap Itália!
FJODOR M.
Kiveszünk egy erkélyes lakást az Aventinuson.
POLINA
Nem, nem! Külön kell laknunk, Róma szent város. Megígérted, hogy ezentúl külön bérelünk lakást… Írni akarok. Megírom egy könyvben a kapcsolatunkat. Szerinted jó író vagyok? Tudom, a bátyád szerint nem!
FJODOR M.
Érdekes író vagy… érdekes!
POLINA
Csak érdekes!? Mert nem azokat a zavaros eszméket vallom, amiket te?!
FJODOR M.
Miféle zavaros eszmékről beszélsz?
POLINA
Nem hiszek a szenvedés megváltó erejében! Te kéjelegsz mások könnyei láttán…
POLINA
Kéjelegsz! Másról sem írsz, csak a szenvedésről.
FJODOR M.
A szenvedés megváltó erejéről!
POLINA
Én gyűlölöm a szenvedést! Elég a megaláztatásokból! Fel kell szabadítani az elnyomottakat… a szerencsétleneket! De nem imádsággal, Fegya! Ha visszamegyünk Pétervárra, levizsgázom, tanítani fogok, és kiirtom a fejekből a türelmet és az alázatos megbocsájtást!
FJODOR M.
Megrészegedtél a pénztől…
POLINA
Igaz is, vacsorát ígértél, és pezsgőt! Zenés helyre vigyél, ahol tánc van. Salvador megtanított tangózni!
FJODOR M.
Tehát még mindig Salvador!
POLINA
Még mindig Salvador… De nem, annak már vége!
FJODOR M.
Akkor gyere hozzám feleségül!
POLINA
Ne kezd megint, Fegya!
FJODOR M.
De én azt akarom, hogy…
POLINA
Az egyezségünk, Fegya! Néhány nap, és Rómában leszünk… Dolgozni fogok! Dolgozni és dolgozni! Írni fogok, hogy szabad legyek! Kiúszik.
Változás. Olasz muzsika távolról. Kopognak az ajtón.
FJODOR M.
Beközelít. Polina! Rosszkor jöttem?
POLINA
Dolgozom. Belekezdtem a regénybe.
FJODOR M.
Gondoltam, elmehetnénk a termákhoz. Vagy a Villa Borghése-be. Hmmm… Tehát írsz. Tudsz írni. Én meg elakadtam. Ez a történet… A játékos… örökösen megfeneklik. Valami hiányzik hozzá, valami… amitől beindulna! Egy másik história is jár a fejemben… Tudod, jobban szeretem elképzelni a mesét, mint leírni… nem olyan fáradságos. Már a címet is kitaláltam. Raszkolnyikov. Raszkolnyikov ölni fog, tudatosan, önző érdekből, hogy előbbre jusson… át akarja hágni a törvényt. Úgy érzi, megteheti, mert ő több mint bárki… Egy gyilkos él a fejemben, Polina! Mit szólsz hozzá?
POLINA
Sötét ügy, de jellemző rád…
FJODOR M.
Ismerem a fajtáját. Hiszen mindannyian gyilkosok vagyunk, ha nem is ölünk késsel vagy baltával. Azzal gyilkolunk, hogy hűtlenek leszünk, elhagyjuk, akit szeretünk. Vagy aki bízik bennünk. Én is megöltem Marját. Magára hagytam, hogy veled lehessek. Ismerem a gyilkolás bűnét… És te is megölsz engem, ha elhagysz…
POLINA
Dolgozni szeretnék, írok, nem látod?
FJODOR M.
Belepusztulok, ha meg se érinthetlek! Annyira hiányzol… Megöl a hiábavaló vágyakozás…
POLINA
Vagyis a közönséges érzékiség. Uralkodj magadon, Fjodor Mihajlovics!
FJODOR M.
Felemeli a hangját. Önző vagy és dölyfös. Mindent megkövetelsz magadnak, de nem adsz cserébe semmit!
POLINA
Semmit?! Magamat adtam neked, a fiatal testemet… és te Péterváron mégis szajhákkal henteregtél!
FJODOR M.
Megbocsájtottam neked azt a spanyolt, de te képtelen vagy a bocsánatra! Szeretlek, mindig is nagyon szerettelek, de nem érdemled meg! Így soha nem leszel boldog, Polina! Gőgös vagy, nem tudod feláldozni magad a szeretetben… Ha nem vagy megbocsájtó… akkor szerencsétlennek fogod érezni magad egész életedben!
POLINA
Te talán boldog vagy?! Mit keresel örökösen, Fjodor Mihajlovics? Miféle megváltást? Hová lettek a forradalmi eszméid? Megsiratod a szerencsétleneket, a tévelygőket, Isten kegyelmében bízol, az egyház dicsőségét hirdeted újabban, mint élete végén Gogol!
Közben fiatal nőket rontasz meg, szörnyeteg vagy az ágyban, a mások kínjain élvezkedsz!…
FJODOR M.
A mélységbe merülök le, az emberi természet mélységeibe. És hiszek az Evangéliumban. Igen. Ott az Igazság, a teljes igazság, amire még iszákosságában is vágyik a nép. A magára hagyott, nyugtalan, erkölcsi zavarban tengődő nép. Lemerülök a bűnbe, de ismerem a jót is! Ez a Raszkolnyikov megjárja a poklok bugyrait… Péterváron már kinéztem azt a házat, a csatornaparton, ahol elköveti a gyilkosságot. De írni akarok a tisztaságról is. A Krisztus-arcú hercegről, aki szeret, szeret és megbocsájt mindenkinek, azoknak, akik megalázták… Én is szeretlek és megbocsájtok, Poljenka! Hát ne kínozz! Ne kínozz, add nekem magad, add úgy, mint régen… Nézd, itt vagyok, vágyom rád…
POLINA
Naaa! Türtőztesd magad!
FJODOR M.
Nem bírom tovább! Itt vagy a közelemben, kívánlak, gyötrődöm… Engedj magadhoz; Poljenka, drágaságom, mint azelőtt…
POLINA
Védekezve, dühösen. Menj, eressz, menj innen! Vége az ilyesminek… értsd meg, nem kívánlak! Mulatságos vagy! Nem veszed észre, mennyire mulatságos vagy? Kiöltözöl, mert tetszeni akarsz, drága holmikra szórod ki a pénzt, de hogy áll rajtad a ruha? Szörnyen szánalmas tudsz lenni!
POLINA
Igen, igen! Nem bírom, ahogy mohón eszel, ahogy morzsák maradnak a szád szélén… és te csókolni akarsz? Nézd, milyen petyhüdt az arcod! Csak rágd, rágd a bajuszodat! Nézz a tükörbe, nézd azt a sápatag bőrödet! Rosszul vagyok tőled!…
Döbbent csend.
FJODOR M.
Hideg és romlott vagy, Polina! Bárcsak ne szeretnélek! Gonosz vagy! Bárcsak gyűlölni tudnálak, hogy ne fájjon… de szeretlek! Nagyon szeretlek! Nagyon…
POLINA
Menj el, most menj el, kérlek. Menj el, nem hallod?! Menj!!!
FJODOR M.
Szeretlek és megbocsájtok, Polina!…
Változás. Más hangtérben.
POLINA
Haraggal váltunk el. Fájdalommal és haraggal. Fjodor Mihajlovics hazafelé megállt Berlinben, rulettezett és mindenét elvesztette. Megalázkodva postai úton pénzt kért tőlem. Eladtam néhány ékszeremet, és elküldtem neki a pénzt. Péterváron állandóan attól rettegtem, hogy újra találkozunk. Nem szerettem volna, bár néha, váratlanul gyengédséget éreztem iránta. Eltelt vagy három esztendő, amikor egy napon a Nyevszkijen megláttam a könyvkereskedés kirakatában A játékost. Azt beszélték, hogy bizonyos Anna Grigorjevának diktálta, egy fiatal gyorsírónőnek, akit hamarosan feleségül vett. A könyv felzaklatott. Felkerestem. A felesége engedett be, Dosztojevszkij a dolgozószobájában ült az asztalánál, valamit írt, fel sem nézett amikor beléptem. Kalapban voltam, arcomat fátyol fedte, a szobában félhomály volt…
Váltás.
FJODOR M.
Szórakozottan. Kihez van szerencsém?
POLINA
Csupán dedikációt szeretnék…
FJODOR M.
Szívesen. Á, igen, A játékos. Sikere van. Mit írhatok be? Szabad a nevét?
POLINA
Nem fontos. Csak egy aláírást.
FJODOR M.
Tessék. Mmmmm… Ahogy óhajtotta.
POLINA
Talán egyikünk sem így óhajtotta!
FJODOR M.
Hogyan?!… Poljenka! Te vagy az? Maga az? Bocsánat… nem láthattam a fátyoltól.
POLINA
Igen, én vagyok az… Polina. Kis iróniával. És Dunya és Aglája és Liza és Katyerina és Nasztaszja… és mi mind, akiket megírt és meg fog írni! Ahogy Polinát A játékosban! Vegyem úgy, hogy jutalmaz ez minden szeszélynek, szenvedésnek?
FJODOR M.
Poljenka, kedves! Találkozzunk! Kérem…
POLINA
Nem, nem, Fegya! Láttam a feleségedet. Szép és fiatal. Talán boldog lesz veled. Én nem voltam képes az áldozatra. Iskolát nyitottam a falusi gyerekeknek… ezzel még megpróbálkozom… Örülök, hogy meg tudtad írni A játékost… Így hát nem volt hiábavaló a szerelmünk… Mindenre emlékszem, Fegya… mindenre…
Ortodox egyházi ének. Kórus énekli. Lassú, halk.
POLINA
Nyolcvanegyben a halála előtti hónapokban, azt mondják, válságos időket élt át, hajdani forradalmi eszméitől messzire került, de a lelke mélyén még őrizte egykori lázadó természetét. Önvád és önigazolás viaskodott benne, s talán éppen az izgalmaktól pattant meg tüdejében egy ér. Abban az időben házasságban éltem egy nálam csaknem húsz évvel fiatalabb filozófussal. Rossz házasság volt, alighanem úgy viselkedtem a férjemmel, mint ahogy annak idején Fjodor Mihajlovics velem. Ő azt mondta nekem egyszer, hogy gőgös vagyok, és ezért soha nem lehetek boldog. Már tudom, igaza volt… De a boldogság csak keveseknek jut… ha jut valakinek egyáltalán.
Az ortodox ének kissé felível, majd elúszik.
Lépted a fövenyen
Hegedűszó. Berlioz: Fantasztikus szimfónia. Op. 14. Részlet az I. tételből: „Álmodozások, szenvedélyek.” Egy bérház udvarának mélyéről hallatszik.
KAZI
Ki játszik? Ki játszik hegedűn? Liza! Honnan szól ez a hegedű?
LIZA
Az udvarról, Kazi. Egy fiatalember hegedül.
LIZA
Már hogy volna az, hiszen látom! Látom innen a nyitott konyhaajtóból.
KAZI
És miféle fiatalember?
LIZA
Hát… Elég különös! Tiszta fehérben. Igen, igen… Fehér ing, fehér nadrág… És szőke, szelíd arcú…
KAZI
Nem, nem, menj csak ki, és nézd meg jobban!
LIZA
Dolgozom, nem megyek ki a gangra, innen is látom! Megvarrom annak a flanell ingednek a gallérját, amit annyira szeretsz, úgyhogy hagyjál.
KAZI
De mégis! Miféle alak ez? Aki ilyen zenét játszik! Koldul?
KAZI
És miért itt hegedül? Ennek a vénséges háznak az udvarán?
LIZA
Hát ami azt illeti, elég kopott itt minden! De az ecetfák szép magasra nőttek, fű is akad a beton hasadékaiban, abban a romos vályúban, vagy miben, ami ott van a fal tövében, leander nyílik a dézsában…
KAZI
A leander! Még emlékszem a leanderekre! Rózsaszínű a viráguk, ugye? Szünet. Azelőtt kintornások jártak így zenélni házról házra. Jött a verklis… Vagy egy vén cigány. De fiatalember?!… Jól látod, Liza? Biztos vagy benne?
LIZA
Ó, bocsáss meg, kicsúszott a számon!
Szünet. Csak a hegedű.
KAZI
Te bocsáss meg nekem, Liza folyton zaklatlak, nincs tőlem nyugtod.
LIZA
Semmi baj, csak kérdezd, amit tudni akarsz.
Szünet. Csak a hegedű.
Nem kérsz egy csésze kávét?
KAZI
Nem. Szünet. Milyen szép dallam! Nem ismerem, de tetszik. Szünet. Kellemes ez a délután. Érzem a nap erejét… Szünet. Azt mondod, foltozgatod az ingemet? Télen még jó lesz.
KAZI
Nagyon kirojtolódott?
LIZA
Észre sem fogják venni, úgy megstoppolom…
KAZI
Tudom. Ügyes vagy. Ügyes a kezed. Szünet. Nyújtsd ide a kezed, Liza!
LIZA
Tűvel dolgozom, vigyázz!
KAZI
Csak egy kicsit. Így! Szeretem a kezed!
KAZI
Nem érzem öregnek. Kecses ujjaid vannak, Liza. Szép, keskeny kezed! Emlékszem a kezedre. A simogatósaidra. Egyre többször emlékszem a lágy tenyeredre, Liza!
Szünet, csak a hegedű.
Jó, hát csak varrjál! Szünet. A kedvenc ingem, valóban. Halványkék csíkok, köztük néhány narancssárga…
LIZA
Már megfakult. Kikoptak a csíkok a mosásban. De jól tudod, ilyen volt.
KAZI
Még emlékszem azokra a dolgokra, amiket láttam. Sok mindent látok így is. Mintha nem vesztettem volna el a szemem világát. Szünet. Akárcsak az álom… Sötét van, mégis látsz mindent. Élesen. Színesen. Szünet. Téged is látlak. A gyerekeket is. A régi kertet, ahol fiatalon éltünk. Látom a csípőd mozgását. A válladat. Igazán. Szépnek látlak és kívánatosnak.
KAZI
Lehet, hogy megöregedtél… Megöregedtünk, mind a ketten, de én mégis fiatalnak látlak. Fiatal az öled. A karod. A tekinteted…
KAZI
De, de, így van! Ahogy telnek az évek, és egyre kevesebb jut nekem a világ fényéből, vak szememmel a te hajdani szépségedet látom…
Távolról lárma, felülkerekedik a hegedűszón; nők veszekszenek.
Mi az? Mi történik?
LIZA
Már megint. A műsor a másodikról!
Ajtócsapódások távolról. Polákné meg a lánya, Piri veszekedése.
POLÁKNÉ
Távolról. Megállj! Piri, hallod?! Megállj, te taknyos! Ne menj el így! Na, várj csak! Majd, kapsz, ha hazajöttél!
PIRI
Távolról. Nem érdekelsz! Hagyjál! Úgyis elmegyek!
POLÁKNÉ
Távolról. Az anyád vagyok, megparancsolom!…
PIRI
Távolról. Jaj, ne nevettess!…
POLÁKNÉ
Távolról. Hát eredj a pokolba! Menj a haverjaid közé, majd elkap a rendőr, de nekem aztán ne sírj!
PIRI
Távolról. Megyek is! És ne kutass utánam! Eressz! Naaa!…
Sikítás, ricsaj, ajtócsapódás, de még szól a hegedű is.
KAZI
Pedig szép kislány ez a Piri. Még mindig megvan a copfja?
LIZA
Copf?! Ugyan! Hol élsz te? A haja mint a szénaboglya vihar után! És azok a tenyérnyi szoknyák, amikben jár! Kinn van neki az egész micsodája!
KAZI
És az anyja? Most is olyan csinos?
LIZA
Ha nem slafrokban bolyong a gangon, akkor igen. Ha kifesti magát és felvesz valami rendes ruhát, de amikor leviszi a szemetet a kukába, hát, mint egy kísértet!
A hegedűszó elhallgat közben.
KAZI
A hegedű! Nem szól a hegedű. Nézd meg, itt van e még az a fiatalember. Olyan szépen játszott!
LIZA
Hogy itt van e? No, lám csak! Lám csak, lám csak!
LIZA
Hogy mit? Leszólította a kis cafka!
LIZA
Elkapta a bestia! Együtt mennek ki a kapun. Ha ez meglát egy fiút!… Hát emiatt veszekszik vele az anyja!
KAZI
Azt mondod, együtt mennek el? Talán ismerik egymást!
LIZA
Fenéket! Egyszerűen csak elkapta a kis szajhája! Figyeld meg, hogyan végzi egy napon! Figyeld csak meg, hova jut ez a lány! Persze, az anyját sem kell félteni, ő is kihalássza a magáét! Mit mondtam? Tessék! Máris itt az a kék öltönyös! Már megint az a kék öltönyös!
LIZA
Az fordult ki éppen a lépcsőházból, az a sima hajú, kék öltönyös férfi. Hm. Les jobbra, balra. Mintha itt csak úgy besurranhatna!
KAZI
Rendes embernek látszik?
LIZA
Ki tudja, miféle az ilyen? Szeretne titokban eljutni a Polákné ajtajáig, de ebben a házban? Résnyire nyitva minden konyhaajtó. Na, most ért oda!
KAZI
Igen, hallom a lépteit.
Távolról ajtócsengő.
KAZI
Hallom. Kinyílt már az ajtó?
LIZA
De milyen óvatosan! Már benn is van a pasas!
Szünet.
KAZI
Milyen jó ez az őszi délután! Szünet. Hogy megszoktam ezt a házat!
LIZA
Csupa rom. A gangok feldúcolva… Még a golyók nyoma is ott van a falakban. Ahogy idesoroztak valahonnan…
KAZI
Jó volt nekünk abban a régi kertben is, de amikor ideköltöztünk, minden kényelmesebb lett. A sarkon a fűszeres… A pék sincs messze. És ha meg kellett talpaltatni a cipődet, hát néhány házzal odább megtaláltam a susztert…
KAZI
A kocsmát is, ha sört kívántam, csak leugrottam… Szünet. Sohasem vittem túlzásba. Túlzásba vittem? Liza! Jöttem én haza részegen?
LIZA
Dehogy, dehogy! Legfeljebb egy kis mámor…
KAZI
Hát, nem mondom, ha felhajtottam néhány korsóval, megjött a kedvem. De engem mindig józannak ismert mindenki. És becsültek…
LIZA
Persze, hogy becsültek, Kazi.
KAZI
A főmérnök szerint az én műhelyemmel soha nem volt baj. Komolyan vettem a dolgomat. De ha, lecsúszott néhány korsóval, hát… Na, azt sem bántad, Liza! Amikor kicsit a fejembe szállt… Nevet. Igaz? Te sem bántad?
LIZA
Mindig jópofa voltál, az igaz. Jópofa voltál olyankor. Csak hát dőlt belőled a sörszag…
LIZA
Nevetve. A kocsmaszag. Meg a bagószag!
KAZI
De akkor is megölelgettelek, igaz? Akkor is!
Távolról rádióból muzsika. The Cure: Close to me.
Zenélnek. Ők zenélnek. Ők zenélnek, ugye, Liza?
Más hangtérben. A „Close to me” közelről.
REZSŐ
Micsoda ház! Bámulnak az emberre! Érzem, kukkolnak minden lakásból!
POLÁKNÉ
Ne törődj velük, Rezső. Szerelmesen. Úgy vártalak!
REZSŐ
Vártál, de se csók, se semmi! És mi ez a durcás arc?
POLÁKNÉ
Ne csodáld, Rezső! Hazajövök, ez a gyerek meg itt ül, a szoknya a nyakában, lakkozza a körmét azzal a fekete vacakkal, cigarettabűz… És ha rászólok, visszaszájal!
POLÁKNÉ
Azt sem tudom, merre csavarog folyton! Azt sem tudom, jár-e iskolába. Azt mondja a tanárnő: tessék foglalkozni a gyerekkel, kikérdezni, beszélgetni vele… De mikor? Ma is éjszakás vagyok, ha nem jön haza kilencig, nem is látom! Kértem, hogy ne osszanak be éjszakára, de kevés az ápolónő a kórházban… Különben is! Ha szólok hozzá, pofákat vág! Már rá sem merek nézni sokszor! Állítólag tanítási időben is csavarog! Isznak! – Jaj, kikapcsolom ezt a rádiót, zavar!
POLÁKNÉ
Na, hallod?! Az enyém a felelősség! Beülnek egy presszóba, isznak…
REZSŐ
Jó, jó, jó! Mind ilyenek voltunk!
POLÁKNÉ
Dehogy voltunk ilyenek! Az anyámtól akkora pofont kaptam még tizennyolc éves koromban is, ha későn mentem haza… Mit nézel?
REZSŐ
Szép vagy, amikor indulatba jössz.
POLÁKNÉ
Jaj ne! De megértheted!
REZSŐ
Megértem, de nem azért jöttem…
POLÁKNÉ
Nem azért jöttél! Hát persze; hogy nem azért! De kinek panaszkodjam? Kinek!? Egyedül egy ilyen makacs kamaszlánnyal?! A végén még kicsapják…
REZSŐ
Ne lovald bele magad!
POLÁKNÉ
Dolgozom, gürizek rá, ő meg fütyül az egészre!
REZSŐ
Gyere, ne morgolódj, ne edd magad! Siettem…
POLÁKNÉ
Nem tudja fékezni magát. Az apja nem törődik vele! Felhívom telefonon; mondom ez és ez van a lánnyal, nézz rá, beszélj vele! Jó, jó, jó… de csak ennyi, hetekig nem is találkoznak, konferenciákra jár, népjóléti szümpozionokra… Csakhogy én nem bírom egyedül! Nem bírom! Pityereg.
REZSŐ
Na, na, na! Szünet. Az a helyzet, hogy én ma…
POLÁKNÉ
Támadón. Mi a helyzet?!
REZSŐ
Semmi: Csak… Szóval összesen másfél órám van. Vagy kettő. Maximum.
POLÁKNÉ
Másfél vagy kettő? De miért?
REZSŐ
Sajnálom. Én sajnálom a legjobban. Tudod, hogy nem szeretem elkapkodni, de mégis… Van egy fontos tárgyalás…
POLÁKNÉ
Még ma? Hitetlenkedve. Rezső! Még ma?!
REZSŐ
Még ma. Ez a vállalkozó sorsa! Akkor kell az üzletféllel beszélni, amikor az ráér. Ha ezt elpasszolom, ötvenezer ugrik. Vagy száz is… Szünet. Na, azért ne menjen el a kedved!
POLÁKNÉ
Sóhajtva. Jó, hát mit tegyünk? Szünet. Kérsz egy pár falatot? Nem voltál otthon, igaz?
POLÁKNÉ
Számítottam rá. Hoztam felvágottat, paprikát… és rozskenyeret vettem, amit szeretsz. Sör is van a jégen.
REZSŐ
Rozskenyér! Isteni! De sört ma nem. Még sokat kell vezetnem…
POLÁKNÉ
Készítek szendvicseket.
REZSŐ
Addig kezet mosok… Kinyitja a csapot, vízcsobogás. Van most egy kitűnő barter üzletünk, azzal megszedjük magunkat. Ha beüt, elviszlek Görögországba, eltöltünk ott vagy tíz napot. Két hetet! Ahogy kijön a lépés. A tengernél! – A törülközőt! Kérem! Elzárja a csapot. Csinos vagy!
POLÁKNÉ
Nem nagy a fenekem?
REZSŐ
Utálom a csontkollekciókat. Ez a vonal, itt… a csípődnél… Mmmmmmm…
POLÁKNÉ
Enyhülten. Vártalak!
REZSŐ
Én meg kívántalak! Ültem az egyik hapsi irodájában, és hirtelen eszembe jutott a csípőd! Fogalmam sincs, mit akart eladni nekem az illető. Lehet, hogy ráfizettem, de nem tudtalak kiverni a fejemből! Elviszlek Görögországba, ott aztán…
POLÁKNÉ
Együtt fekszünk, együtt kelünk…
REZSŐ
Egész nap az ágyban!
POLÁKNÉ
Azért a tengerben is! Nevet. Naaa! Máris? Vigyázz, a ruhám! És a kapcsot is szépen, türelmesen…
REZSŐ
Minden melltartó az ellenségem!
REZSŐ
Úgy értem, a te melltartóid! Csak egyszer sikerülne ezeket a kapcsokat… Na, végre! Mmmmm… Gyönyörű!
POLÁKNÉ
Lassan… Szépen… Gyengéden…
REZSŐ
Egész nap kívántalak!
POLÁKNÉ
De engem?! Engem szeretsz?
POLÁKNÉ
Ne siess! Kérlek, ne siess!… Amikor felhívsz… és beleszólsz a kagylóba… én már akkor… Ölelkezni szeretnék veled éjszaka is. Arra vágyom, hogy reggel ott feküdj mellettem. És ne arra kelljen ébrednem, hogy senki…
REZSŐ
Majd. Egyszer. Majd egyszer úgy lesz… Mmmmm. – … Gyere! Szeretem, ha kibomlik a hajad… szeretem…
REZSŐ
Itt vagyok, itt vagyok veled!
POLÁKNÉ
Nem szabad elsietned! Nem, nem engedem, hogy elmenj, legalább most… ma… maradj egy kicsit tovább. Olyan borzasztó így! Olyan rossz! Olyan rossz!…
POLÁKNÉ
Nem bírom így! Várlak, sietsz, elmégy! És senki! Piri gyűlöl! Érzem, hogy gyűlöl! És nincs senki! Senki! Sír.
REZSŐ
Na! Na, ne, most ne! Ne, így nem lehet, így nem!…
POLÁKNÉ
Zokogva. Ne haragudj! Nem bírom! Ez olyan rossz így! Nem bírom!…
REZSŐ
Ne! Hallod? Ne! Képtelen vagyok… így nem megy! Így nem lehet! És csak telik az idő! Hallod? Hagyd abba! Kérlek! Kérlek!
Más hangtérben.
KAZI
Milyen csend van… Szünet. Ilyenkor ősszel mindig örültem a gesztenyéknek. Gyerekkoromban. Ahogy kigurultak a tüskés, zöld burokból, fényesen… Már biztosan tele van velük a sétány. Az is eszembe jut sokszor, hogy milyen sokféle színben tarkállott az erdő. Amikor iskolás voltam, a tanító azt mondta, írjunk fogalmazást az őszről. „Miért szeretem az őszt?” Már nem tudom, miket firkáltam össze erről, de arra emlékszem, hogy nagyon szívhez szólóan sikerültek ezek a dolgozataim. Aztán sokáig… sokáig nem figyeltem sem az erdő tarkaságára, sem a gesztenyékre. Az ősz azt jelentette, hogy meg kell venni a téli tüzelőt… Kabát meg cipő kell a gyerekeknek… De mostanában megint előttem vannak az őszi színek… és a gesztenyéket is látom… a sima, fényes gesztenyéket…
KAZI
A rendőr elment már?
KAZI
Akkor még korán van. Szünet. És a Zsebes?
LIZA
A Zsebes kinn ül az ajtajuk előtt az udvaron, és valamilyen újságot olvasgat.
LIZA
Mint mindig. Öltöny, fehér ing, nyakkendő, fényes cipő, díszzsebkendő a zakó szivarzsebében… Na, most megy a rendőr!
LIZA
De még hogy! Feláll, összevágja a bokáját, mint egy huszártiszt!…
Más hangtérben.
ZSEBES
Alászolgája, biztos úr!
RENDŐR
Jónapot, Aladár úr! Látom, útra kész. Hová lesz a séta máma?
ZSEBES
Szeretek rögtönözni, biztos úr! Szolgálatba?
RENDŐR
Oda, oda! – Remélem, nem az én körzetemben akar működni?
ZSEBES
Á, ugyan! Kellemetlenséget okozni magának? Mi jut eszébe? Elég nagy a város!
RENDŐR
Ami azt illeti, nincs mindig tekintettel rám! Az éjjel nagy lármával voltak. Veszekedtek. Miért kiabál örökösen az asszonnyal, mondja csak!
ZSEBES
Nézze, magának elpanaszolhatom. A feleségem állandóan szemrehányásokat tesz nekem, hogy kevés a pénz, rosszul megy az üzlet! Márpedig én becsülettel küszködöm, mindent megteszek, hogy legyen mit a tejbe aprítani!
RENDŐR
Hát van is mit, vagy tévedek?
ZSEBES
Összejön valamicske!
RENDŐR
Sóhajt. Könnyű magának! Ha nincs, szerez!
RENDŐR
Zavartan. Ne értsen félre. De én, ugye, mit tehetek? Nem vagyunk megfizetve, a szolgálat meg nehéz és veszélyes, a gengszterek állig fel vannak fegyverezve… Sohasem tudhatom, épségben érek-e haza.
ZSEBES
Hja, mindenki cipeli a maga keresztjét! Én meg bármikor lebukhatok! Nagy a kockázat, de vállalom. Törődik is ő vele! Azt hajtogatja, hogy már régen kikecmereghettünk volna ebből az ócska bérházból, ebből a penészes, földszinti lakásból; ha nagyobb ügyekre is mernék vállalkozni, ahogy mostanában sokan…
RENDŐR
Remélem, ellentmondott az asszonynak!
ZSEBES
Naná! De éppen ebből támadt a vita! A törvény, mondom neki, hát a törvény? Mert én, ha elkövetek is némi vétséget, az mégsem olyan borzasztó! Az az egy, két pénztárca, retikül… Különben is, az igazolványokat feladom postán. És még csak jutalmat sem kérek, mint becsületes megtaláló! De hogy belevágjak nagyobb stiklikbe?! Hát azt már nem! A fejéhez vágtam a hokedlit, kicsit megsérült, de meg kell tanítanom a törvénytiszteletre, nincs igazam?
RENDŐR
Fejéhez vágta a hokedlit?
ZSEBES
Semmi baj, beborogatta, most benn szunyókál a szobában. Nekem ne lázongjon!
RENDŐR
Azért csak vigyázzon az ilyen hokedli-dobálással! Még baja lehet belőle!
ZSEBES
Családi nézeteltérés, biztos úr! Semmiség!
RENDŐR
És a működésével is csak óvatosan! Látja ezeket a bilincseket? Könnyen a csuklójára csattanhatnak, ha elkapom munka közben!
ZSEBES
Csak rossz szokásom, biztos úr, hogy nyúlkálok, csak rossz szokásom…
RENDŐR
Nekem aztán magyarázhatja!
ZSEBES
Ugyan már, hiszen szomszédok vagyunk, csak nem fogunk összekülönbözni? Együtt kell laknunk ebben az öreg házban, egymásra vagyunk utalva, nem igaz? Jó szolgálatot, biztos úr!
Más hangtérben.
LIZA
Sajt, kenyér, egy pohár bor?
LIZA
Vacsorára elég lesz sajt meg kenyér és egy pohárkával abból a vörösből?
KAZI
Mindig tudod, mit kívánok, Liza! Szünet. A múltkor… néhány napja… már mondani akartam neked… Kinn feküdtél a vízparton, meztelenül, a víz tiszta volt, áttetsző, kristálytiszta és meleg…
KAZI
Igen, igen. Sütött a nap, megcsillantak a fények a víz tükrén, te ott hűsöltél a fövenyen, öledre futottak a kis hullámok…
KAZI
A fövenyen. A sekélyben.
LIZA
Ostobaság! Miket beszélsz?!
KAZI
De így volt. Nagyon boldog voltam, hogy látlak.
LIZA
Álmodtad? Ezt álmodtad?
KAZI
Nem álmodtam, ébren voltam, de láttalak. Láttam a folyót, a sekélyben a föveny kavicsait, és a te meztelen testedet… Hallod, amit mondok?
KAZI
A kertben is látlak mindig. A régi kertben. Amit elhagytunk, amikor a gyerekek felnőttek, és mi beköltöztünk ebbe a házba. Látlak a fák között, gyümölcsöt szedsz, öntözöd a virágaidat, a kútnál megmosod a rubinszínű ribizlifürtöket… Szünet. Amikor az orvosom megmondta, hogy nem lehet megoperálni a szememet, és nem fogok látni, megrémültem. Öngyilkos akartam lenni. Te ezt nem tudod…
LIZA
De tudom. Én is sokat sírtam.
LIZA
Magunk miatt. Borzasztónak éreztem, hogy engem sem fogsz látni többé!
KAZI
Hát éppen ez az! Hogy látlak! Jobban látlak, mint régen. Öt éve… Öt évvel ezelőtt már nem voltunk fiatalok, tudom, hogy megőszültél, ráncok lettek az arcodon…
LIZA
És májfoltos lett a kezem, amit annyira dicsérsz…
KAZI
Igen, tudom a májfoltokat is. Ha meglenne a szemem világa most is látnám, de amikor végleg megvakultam, te megszépültél. És minden megszépült. Az a kert…
LIZA
Nyomorúságos kis telek volt, és a házat éppen csak annyiért tudtuk eladni, hogy nekünk meg a gyerekeknek jusson belőle valami…
KAZI
Csakhogy én azt a házat meg a telket tudod, milyennek látom? Nyáron verőfényben áll, a lombok zöldje között világít a kék égbolt… Télen vastag, fehér hótakaró üli meg, vadnyúl fut át a kopasz fák alatt, és az éjszakai égen szikráznak a csillagok. Mindent így látok, Liza. Az egész életünket!
LIZA
Csendesen, haraggal. Abból a házból vittek el!
LIZA
Ott kísértek végig a kerti úton a kapuig azok a sötét alakok, és betuszkoltak az autójukba… Én képtelén vagyok szépnek látni abból az időből bármit is!
LIZA
A kisebbik fiunk, emlékezhetsz, még karonülő volt. Még ma is érzem, itt a mellemen… a bőrömön, hogyan szorítottam magamhoz, mintha máris apátlan árva lenne… Nem tudtam, hova visznek, látunk-e még valamikor is. Azt hittem, belepusztulok, szidtam a politikát, átkozódtam… Tudom, hogy sok asszonynak elvitték akkoriban a férjét, de én csak a magam baját láttam… Csak a magam szerencsétlenségét. Soha többé nem szerettem ott lakni… Még azután sem, hogy aztán minden elsimult… kiengedtek, és elfelejthettük volna az egészet. De soha többé nem szerettem ott…
KAZI
Belőlem minden elmúlt.
LIZA
Nem, ezt soha nem fogom megérteni.
KAZI
Pedig egyszerű. Nem látom többé a világot, így hát elmúlt belőlem minden kicsinyes érzés. A harag, a gyűlölet…
LIZA
De akik elvittek! Vallattak!… Hogy tudsz azoknak megbocsátani?! Azok ellen csak maradt benned indulat?!
KAZI
Csupán szánalom. Szánom őket féktelen elfogultságukért, amit a bosszú táplált bennük, meg a hatalom féltése. Olyan egyszerű lett minden, amióta tekintetem kizárult a világból. Nevetséges lett a harag és a gyűlölködés. Értelmetlen… Szünet. Itt vagy, Liza?
LIZA
Csendesen. Hozom a vacsorát…
Más hangtérben.
REZSŐ
Sajnálom, mennem kell.
POLÁKNÉ
Itthagysz! Így! Így hagysz itt!
REZSŐ
Elrontottad a hangulatomat. Nem lehet síró nővel szerelmeskedni!
REZSŐ
Nézd! Ezt egyszer már megbeszéltük! Nem válok el. Nem tehetem. A feleségem…
POLÁKNÉ
Ne emlegesd a feleségedet!
REZSŐ
Sértődötten. Kérlek! Kérlek. Szünet. De mégis… Hát róla is szó van! Őt is be kell kalkulálnom…
POLÁKNÉ
Kalkuláld! Hát csak kalkuláld, Rezső!
REZSŐ
Jó. Rendben. Ne veszekedjünk. De szögezzük le, én nem ígértem neked semmit! Nem köteleztem el magam. Így van? Így van, vagy nincs így? Barátságot ígértem… És Görögországot ígértem. Most. Az előbb. De mást? Szünet. Görögországban jó lesz, meglátod. Ott teljesülhet a vágyad, reggel mellettem ébredsz…
REZSŐ
Ne légy igazságtalan. Amikor összejöttünk… akkor örültél, hogy… Szóval nem volt kifogásod ellene, hogy ez csak egy viszony, egy partneri viszony…
POLÁKNÉ
Ahogy az üzletfeleiddel!
REZSŐ
Akárhogyan is, a feleségemet nem hagyhatom el…
POLÁKNÉ
Kitör. Már mondtad! Már mondtad!! Már mondtad!!!
Szünet.
POLÁKNÉ
Csendesebben. Már mondtad!
Szünet.
REZSŐ
Nagyon jó veled. Nekem nagyon jó. És neked is velem. Soha nem volt ilyen jó nővel nekem, mint veled. Remek szerető tudsz lenni…
REZSŐ
Tudod, hány nő él egyedül? És hány marad magányos? Hány szenved partner nélkül?
POLÁKNÉ
Hát menj, és vigasztald meg őket mind!
Szünet.
REZSŐ
Igazságtalan vagy… Szünet. Holnap feljövök, jó? Úgy intézem, hogy több időnk legyen. Jó? Szünet. Belátom. Belátom, hogy ez így nem elég. Nekem se. Pláne, hogy ma ilyen rosszul jött ki a lépés. De nem tehetek róla. Elrontottad a hangulatomat, és így nem megy… Szünet. Holnap, jó? Szünet. Most bekapnám azokat a szendvicseket. Hirtelen megéheztem. Még sokára érek haza. Csinálsz szendvicset?
REZSŐ
Élénkebben. Éjjel majd felhívlak odabenn.
REZSŐ
Hát benn leszel, vagy nem? Azt mondtad, éjszakás vagy.
POLÁKNÉ
Ne, kérlek, ne hívjál, nem szeretem, ha szolgálatban keresnek…
REZSŐ
Keresnek? Én keresnélek! Szünet. De ha nem, hát nem. Holnap. Feljövök, elviszlek valahová, több időm lesz…
POLÁKNÉ
Tessék! Felvágott, paprika, rozskenyér…
REZSŐ
Pompás! Te nem eszel? Tele szájjal. Kár, hogy sietnem kell. Így most már jobb. Ha lenne időnk, most jó lenne… kedvem lenne hozzá… Szünet. De majd, holnap.
POLÁKNÉ
Csendesen. Holnap ne gyere.
POLÁKNÉ
Ne gyere, nem akarom.
REZSŐ
Kényszeredett nevetéssel. Ne viccelj! Neked is hiányzik!
POLÁKNÉ
Imádkozni fogok a Szent Antalhoz, hogy mentsen meg a vágytól! Hogy ne kívánjalak! Hogyne akarjalak látni!
REZSŐ
Miket beszélsz? Nevetséges!…
POLÁKNÉ
Imádkozni fogok, hogy adjon erőt, és ne nyissam ki többé soha előtted az ajtómat! Többé soha! Soha! Soha, soha, soha!… Kiúszik.
Más hangtérben.
KAZI
Liza! Valaki jön felfelé a lépcsőkön, hallom!
LIZA
Nem jön senki. A kék öltönyös megy a gangon. Látom. Nagyon siet!
KAZI
De, de jön valaki, figyeld csak!
LIZA
Tényleg! Egy idős úr. Milyen elegáns! Kalap, felöltő! Ebben a meleg őszben!
KAZI
Talán fázik. Az öreg test fázik. Hová tart?
LIZA
Kereshet valaki, nézelődik… Most errefelé jön.
KAZI
Kérdezd meg, mit akar. Menj eléje.
LIZA
Már észrevett. Észrevette, hogy nézem…
KAZI
Á, igen, hallom, jön…
DARIDA
Jó napot, asszonyom! Látom, nyitva az ajtajuk, ha megbocsát… Csak érdeklődnék.
LIZA
Keres valakit a házban?
DARIDA
Nem… Nem is tudom. Nem, senkit, csak… Betévedtem.
DARIDA
Ne gondoljon semmi rosszra. Igen, tudom, mindenki gyanús. De talán nem szükséges bizonygatnom, hogy nincsenek rossz szándékaim… – Ó, pardon, most veszem észre!
KAZI
Jó napot! Sajnos, nem láthatom önt…
DARIDA
Nem láthat? Ja, úgy, á, igen, értem! Sajnálatos!
KAZI
Semmi baj! Látni ugyan nem látom, de érzem, hogy nem kell tartanunk öntől. Nyugodtan elmondhatja, mi járatban van, hátha segíthetünk…
LIZA
Mi itt mindenkit ismerünk, bár azelőtt nem itt laktunk.
LIZA
Persze azért az nem tegnap volt, hogy ideköltöztünk.
KAZI
Megszoktuk ezt az öreg házat.
DARIDA
Már akkor is ilyen szörnyű állapotban volt?
KAZI
Szörnyűnek találja? Liza szerint… – a feleségem Liza… – őszerinte szépen megnőttek az ecetfák, és a leanderek is virágoznak a dézsákban…
DARIDA
Az ecetfa a nyomorúságos pesti bérházak udvarán nő vadon… Az udvar dísze itt egy márványkút volt.
LIZA
Márványkút! Igen, igen, az ott lenn az lehetett! Már csak romjai vannak… Szóval ön már járt itt?
DARIDA
És, ez, itt, a harmadik emeleten, leválasztott lakás.
KAZI
Úgy van, leválasztott. Az egész ház ilyen. Társbérletben voltak itt, aztán leválasztott lakrészek. A mienk is az. De nekünk elég… A gyerekek megnőttek, ketten vagyunk…
DARIDA
Megnézhetem? Úgy értem, bemehetek? Nem akarok zavarni, de ha nem veszik rossz néven… Egyébként: Darida. Darida Jenő.
LIZA
Szegényesen lakunk… szerényen… Erre tessék!
DARIDA
Milyen különös! Erre nemigen jártam be…
LIZA
Erre? Hogyhogy erre?
DARIDA
A konyhaajtón át. Erre a személyzet közlekedett. Ott volt a bejárat… az a kétszárnyú ajtó.
LIZA
Az a szomszédunké. Szóval ismerős itt? Az előbb is kérdeztem.
DARIDA
Sok-sok évvel ezelőtt ismertem ezt a házat. Akkor még egyben voltak a lakások. Ez is. Öt szoba, cselédszoba, összkomfort. És az utcai fronton erkély.
DARIDA
Igen, itt laktam. Itt laktunk… ebben a lakásban.
KAZI
Úgy tudom, ez a háziúré volt.
LIZA
A maguké? Az öné volt ez a ház?
DARIDA
Az apám építette. Építőmester volt. Még á háború előtt meghalt… nem élte meg, hogy elvegyék a családtól ezt a házat. Szünet. Igen. Ez a konyha. Az előszobából egy kis rész. És… és ez a szoba! Szünet. Igen, ez volt az! A hálószobánk! Szünet. Bocsássanak meg… azóta nem láttam… Szünet. Soha nem volt erőm még csak a környékre sem jönni. Ugyanis…
Ugyanis ebben a szobában… nem, azt hiszem, még most sem tudom elviselni… Kaphatnék egy kis vizet!
LIZA
Máris! Üljön le, kérem!
KAZI
Ide! Ide tessék… Rosszul van?
DARIDA
Elnézést… Nem kellett volna eljönnöm. De most, hogy mindent felbolygattak… a múltat…
KAZI
Nem láthatom önt, uram. De érzem, hogy rajtunk kívül itt most valaki mással is találkozott.
DARIDA
Igen. A feleségemmel. Szünet. Abban az időben… nos, volt köztünk egy kis affér. A nejem válni akart. Gyönyörű nő volt, karcsú, szőke, előkelő hölgy, társaságbeli… Szerette a jó mulatságot… persze még a háború előtt. Engem behívtak, mint tartalékos tisztet, az egységem nyugatra ment, fogságba kerültem, negyvenhatban engedtek haza az amerikaiak. A feleségem sokáig nem kapott hírt felőlem, volt egy ismerőse, egy barátom… vidám fickó, bukmékerirodát tartott fenn… ő itthon maradt.
Szünet. A feleségem nem akart hűtlenkedni, de elcsábult, aztán amikor megjöttem, becsületből válni akart. Meg… szerelemből is. De a barátunk szörnyű adósságokba keveredett… arany meg napóleon… ez ment abban az időben. Hát kiszökött külföldre.
Szünet. Így éltünk azután… a nejemmel… elhidegülve.
Szünet. És akkor egyszercsak jött a kitelepítés. Eleinte nagyon fegyelmezetten viselkedett, de az utolsó éjszakán…
Szünet. El kell mondanom. Itt, ebben a szobában el kell mondanom… Nagyon különös volt. Úgy szeretett, mint az első években, olyan szerelmes volt, odaadó, szinte belekábult az eksztázisba, nem is értettem. Mintha nem történt volna semmi a házasságunkkal. De hajnal felé…
Szünet. Hajnal felé… felvágta az ereit. Megmentettük, de szörnyű volt. Vergődött, sikoltozott… Nem volt veszélyes seb, még csak orvos sem kellett…
Szünet. Néhány éve megözvegyültem. A gyerekeim külföldön… Nem akartam eljönni ide, nem is jöttem, elkerültem még a környéket is. Mindent eltemettem magamban, a múltat, ezt a házat, ezt a szobát… De mostanában annyira felbolydult minden… Felszínre került… A szenvedés… a fájdalom…
Szünet. Bocsássanak meg… Bocsássanak meg a zavarásért… Bocsássanak meg… Kiúszik.
Távolról halkan megszólal a hegedű. Berlioz: Fantasztikus szimfónia. Op. 14. II. tétel. „Bál” Valse. Allegro non troppo.
LIZA
Most ért le az udvarra. Megáll a kútnál. Nem is tudtam, hogy az márványkút volt…
KAZI
Megmondhattuk volna neki, hogy tavaly a ház utcai frontját rendbehozták. Milyenre is festették, Liza?
LIZA
Halványzöldre. Olyan derűs színűre, tudod!
KAZI
Talán észreveszi. Talán megnyugtatja kissé, hogy kívülről azért szép a háza… Szünet. Sötét van?
KAZI
Most mit látsz, mondd el!
LIZA
A tűzfalról már régen eltűnt a nap… Az ecetfák alatt sötét van. Lámpákat gyújtanak… Nem tudom! Ahogy mindig, évek óta…
LIZA
Most ballag ki a kapun. Szünet. Szép lehetett valamikor az a márványkút. De azt is szétverték, persze! Vagy akna találhatta el? Macskák mászkálnak körülötte…
LIZA
Türelmetlenül. Most nem tudok neked mindent elmondani! Hagyjál, kérlek! Szünet. Itt éltek, ebben a házban… a mi szobánkban… És az az asszony!…
Szünet.
KAZI
Add a kezed, Liza! Tedd az arcomhoz… Szünet. Hallod a hegedűt? Visszajött az a fiatalember? Az udvaron játszik megint?
LIZA
Nem. Nincs az udvaron senki. Csak a macskák.
KAZI
Akkor honnan szól? Figyeld csak! Honnan szólhat?
LIZA
Nem tudom, Kazi! Szünet, majd kitört. Én félek! Félek itt… ebben a szobában, ahol…
KAZI
Igen, megértem, Liza. De hiába. Itt éltünk, itt élünk, nem félhetsz. Ez a mi otthonunk! Szünet. Amikor még megvolt a szemem világa, és nemcsak a bőrömön érzékeltem a napszakok múlását, hanem láttam is, hogyan enyészik el a fény, és hogyan támad újra, ismertem a félelmet. De most sokkal szabadabb vagyok, mint ti. Te, Liza, meg ti, a többiek. Nincs nappal és nincs éjszaka, és nem kell látnom azt, amit ti láttok, csak ha kedvem tartja, és elmondatom veled…
LIZA
Ellenségesen. Ne áltasd magad!
LIZA
Örökösen a vakságoddal védekezel! Mögéje akarsz elbújni!
LIZA
Nem hagyhatod meg csak nekem a rosszat! Nem hagyhatsz ennyire egyedül!
Hosszú szünet.
KAZI
Egyedül hagylak? De hiszen ezt sohasem mondtad még! Liza! Hallod? Még sohasem…
LIZA
Csendesen. Fáradt vagyok. Fáradt. Szünet. Este van, pihenjünk le… Gyere. Szünet. Gyere, vezetlek…
KAZI
Egyedül érzed magad, Liza? Egyedül? Valóban?
LIZA
Gyere. Késő van, gyere…
Más hangtérben.
A hegedűszó felerősödik, majd kis megszakításokkal a szöveg alatt marad.
PIRI
Szépen játszol. Szép, ahogy tartod a vonót. Ahogy mozgatod a húrokon az ujjaidat. Szeretlek nézni…
Szünet. Jó, hogy visszajöttél velem… Az anyám már nincs itthon… Kettesben lehetünk.
Szünet. Sohasem láttalak még, de amikor ma délután megakadt rajtad a tekintetem… Te is néztél, észrevettem!
Szünet. Éppen összevesztem az anyámmal. Mindig veszekszünk. Rendes, de mindig olyan… keserű! Á, olyan keserű mindig… Azt hiszi, utálom, pedig csak unom, hogy örökké tele van panasszal. És engem sem hagy élni! Hogy ő az okos! Naaa! Pedig hát!… Szóval alaposan elrontotta az életét. Az apám otthagyta… Nem tudom, mi lehetett köztük azelőtt, mert még kicsi voltam, mire figyel egy kiscsaj? Ha néha veszekedtek is, engem nem érdekelt… szerettem őket és kész! Azt hittem, mindig úgy lesz, hogy én leszek a központ. De aztán az apám beleesett egy nőbe… az egyik kolléganőjébe. Én is féltékeny voltam rá, az anyám pártjára álltam, de ő nagyon ostobán viselkedett. Szörnyűséges jeleneteket rendezett, üvöltözött, röpködtek az edények… velem is ordibált. És kizárta az apámat. Kitette a cuccát az ajtó elé, és kizárta. Hát persze, hogy többé nem jött haza. Te mit csináltál volna a helyében? Itt hagyott mindent… Orvos, de ne hidd, hogy tele van pénzzel. Jól él azzal a nővel. Rendes. Mindent megvesz, amit kérek…
Szünet. Nem érdekel a balhéjuk! Csak hagyjanak élni. Az anyám, a szerencsétlen, szenved. Az a hülye apád! – azt mondja. Na, olyankor aztán azért bevágom magam után az ajtót!
Szünet. Baromi jó volt, hogy velem jöttél délután. Csak úgy nekivadultam, gondoltam, majd csak kikötök valahol. De amikor megláttalak itt, az udvaron…
Szünet. Jó volt veled csatangolni. Feldobtál, megfeledkeztem a baromságokról…
Klassz, hogy így házról házra járva hegedülsz. Szépeket játszol. Nem az én világom, de szép. Komolyan! Biztosan sokan rühellik, meg azt mondják rád, hogy bolond vagy. Bemész a koszos udvarokra ebben a fehér szerelésben, és játszod ezeket a…
Szünet. Szörnyű ház ez is! Szörnyű! Nyomott itt mindenki. Meg az egész környék! Szeretnék elmenni innen a francba! A francbaaa!!!…
Ó, bocs! Biztosan nem bírod, ha így dumálok. De itt csak ugyanaz történhet velem, mint az anyámmal. Érzem. És azt nem akarom! Nem, azt nem!… Veled elmennék. Veled talán jó lenne. Járnánk együtt házról házra. Segítenék neked. Nem tudom, hogy mit… Talán csak hallgatnám, ahogy játszol az embereknek…
Szünet. A hegedűszó kis időre elhallgat.
Fogalmam sincs, mi lesz velem. Lógok a suliból, mert unom. Diszkó, ez, az… Néha a haverok. De unom! Játssz csak! Játssz nyugodtan, senki sem fog zavarni minket, az anyám éjszakás. Kórházban dolgozik…
Újra szól a hegedű.
Reggel, ha megjön, érzem rajta a kórház szagát. Polybé meg tudomisén… Megfürdik, kávét iszik; néz… Úgy néz, mintha nem ismerne. Nem is ismer! Én is csak nézem. Még jó nő. Jó a teste. De nem talál magának senkit…
Szünet. Nem akarok egyedül maradni…
Egy másodpercre megint elhallgat a hegedű.
Játssz! Ne hagyd abba!
Szól a hegedű.
A fiúk… A fiúk olyan durvák. Na, gyere, kisanyám, mit majrézol!… Persze, úgy teszek, mintha én is nagyon kemény lennék, kemény csaj, de valójában… Te más vagy. Tetszel nekem. Ne haragudj… mindenki olyan durva. Minden olyan… Nem is tudom. Durva, kegyetlen…
Szünet. Előbb csendesen, majd kitörve.
Szeretlek. Azt hiszem, szeretlek… Szeretlek, szeretlek, szeretlek…
A hegedűszó hirtelen félbeszakad. A dallam fennakad. Kis csend.
Szoríts magadhoz!…
Szoríts, és ne eressz el! Kérlek! Szoríts, és ne eressz el, ne eressz!…
Más hangtérben.
KAZI
Csendesen, szinte magában. Megint a folyópart… Sokszor látom ahogy átsüt a nap a sekélyen… Meztelen talpad nyoma a fövenyen… Belemélyed, de elmossa a víz. Aztán megint lépsz, és megint elmossa… Csak az alakod rajzolódik ki, süt körülötted a napfény… Kis szünet. Liza! Hallod? Megint úgy látlak, mint a múltkor, amit meséltem… Gázolsz a sekélyben… ott, ahol mindig látlak fiatalon… Liza!
LIZA
Álmosan. Hmmmmmm?… Mit mondasz? Már aludtam…
KAZI
Ezt látom mindig. Lépsz, aztán jön a hullám, elmossa a lépted nyomát, de újra lépsz…
Távolban halkan újra megszólal a hegedű.
újra lépsz és újra és újra és újra…
A prágai szerelmesek
Tolnay Klári emlékének
Történik napjainkban – és a múltban – egy vidéki színházban.
Színházi előadás akusztikája a díszletek mögül. A darab befejező, végső jelenete úszik be.
SZÍNÉSZ
…Nem, nem, ez képtelenség! Nem tudlak elhagyni! Akármit mondasz is, nem hagylak el…
SZÍNÉSZNŐ
Pedig el kell menned!
SZÍNÉSZ
Nem, ennek semmi értelme, Milla, drágám! Csak azért, mert ezek a gazemberek megszállták Csehszlovákiát…
SZÍNÉSZNŐ
Ezek között a gazemberek között ott vannak a ti katonáitok is!
SZÍNÉSZ
De mi közöm hozzájuk?! Mi közöm ehhez az egész rohadt politikához?! Ezek a tankok itt a prágai utcákon moszkvai parancsra dübörögnek…
SZÍNÉSZNŐ
Köztük a ti tankjaitok is!
SZÍNÉSZ
Őrület! A pártvezérek rátok szabadították a varsói egyezmény csapatait, jó, a magyarokat is, de mi emiatt szakítsunk? Hónapok óta készülök hozzád, most végre itt vagyok, vártál… Vagy nem vártál?
SZÍNÉSZNŐ
Vártalak. Nagyon vártalak. És azt hittem, boldogok lehetünk majd együtt.
SZÍNÉSZ
Miért ne lehetnénk?!
SZÍNÉSZNŐ
Nem. Nem lehet. Most már nem lehet!
SZÍNÉSZ
A szerelmed vagyok! A szerelmem vagy! Hát tegnap este is… Már nem emlékszel?! Nem emlékszel, milyen jó volt? Milyen vad voltál az ágyban? Nem emlékszel erre?!
SZÍNÉSZ
Hát akkor?! Nem tudod felfogni, hogy te meg én, mi mások vagyunk, mint ezek, ott lenn, a tankokban? Nem egy cseh nő és egy magyar férfi feküdt le egymással, hanem két ember! Két szerelmes ember! Költő vagyok, verseket írok, gyűlölöm az erőszakot, gyűlölöm a fegyvereket, a tankokat, a diktatúrát… Mit mondjak még?!
SZÍNÉSZNŐ
Menj. Menj szépen. Menj a tieidhez.
SZÍNÉSZ
Nem. Veled maradok! Veletek maradok!
SZÍNÉSZ
Hát nem érted?! Én ellenzem ennek a megszállásnak a jogosságát! És bocsánatot kérek tőled, tőletek azok nevében is, akiket ide kényszerítettek ezzel az aljas paranccsal! Milla, édesem, nézz rám! És ne sírj! Kérlek, ne sírj! Kimegyek a barikádokra, kitűzöm a cseh zászlót és harcolok!
SZÍNÉSZNŐ
Ugyan ki ellen? A tieitek ellen is? Nem, Imre, menj, vége, el kell menned. Ezek közénk álltak. A hatalmasok megölték a mi szerelmünket…
SZÍNÉSZ
Hát valóban elküldesz?
SZÍNÉSZNŐ
Kiáltva. Menj már! Eredj! Ne is lássalak!
SZÍNÉSZ
Kis csend után. Jó. Elmegyek. Elmegyek, Milla. Isten veled!
Ajtócsapódás, majd némi szünet után.
SZÍNÉSZNŐ
Felzokog. Ó, szerelmem, szerelmem, szerelmem!…
ÜGYELŐ
Sietve. Függöny! Függöny! Ereszd már!
Felzúg a nézőtérről a taps.
ÜGYELŐ
Vissza! Álljatok be a tapshoz! Függönyt fel! Siess!
Taps felerősödik.
Függönyt! Húzz! Kérem tapshoz az összes szereplőt!
Taps, majd kiúszik.
Huszonegy óra negyven. A prágai szerelmesek előadását befejeztük. Jóéccakát mindenkinek! A műszakot kérem a színpadra.
SZÍNÉSZ
Szevasztok! Hé, Gyula! Mindig elkéstek a függönnyel!
ÜGYELŐ
Jó, jó, majd legközelebb rád eresztem…
Nevetés.
Lábdobogások, kopácsolás, a díszletbontás lármája.
SZÍNPADMESTER
Vigyázz a trégerekkel! Ne állj alá, Bandikám, az ég áldjon meg! Emeld meg azt a falat! Ne keresztbe vidd a gerendát, fiam! A bútorokat! Óvatosan azzal a csillárral! Emeld meg! Emeld meg, a teremtésit! Kiúszik.
Csak a lárma.
Aztán visszaúszik. Jól van, emberek, mára befejeztük! Holnap mindenki időben. Díszletállító próba lesz az új darabból! Jóccakát!
SZÍNPADMESTER
Na. Minden rendben, ez is lement…
VILÁGOSÍTÓ
Mikrofonhang. Lojzikám, kell még a fény?
SZÍNPADMESTER
Csak a munkavilágítást hagyd benn, Jenő! Oké, elég!
ÜGYELŐ
Mit szólsz hozzá, mennyire megy még ez a darab!
SZÍNPADMESTER
Azt hiszed? Szerintem jönnek megnézni az újjáépített színházat. Ennyi az egész! Kővár megyei város visszakapta a régi, patinás színházát, újraglancolva…
ÜGYELŐ
Mi bajod vele? Nekem spéci tetszik!
SZÍNPADMESTER
Nekem is tetszene! De működik a forgó? És a fénypult? Hányszor bekrepált már, kérdezd meg Jenőt! Tudna mesélni.
ÜGYELŐ
Hja, minden nem lehet jó! Na, megyek, vár a jegelt Kinizsim a büfében! Egyébként szerintem a darabra kíváncsiak! Na, leléptem!
SZÍNPADMESTER
Isten tudja, mi kell a népnek! Sírás? Nevetés? Ez az üres nézőtér… mint egy gödör. Egy sötét gödör…
IZABELLA
Az, az, barátocskám! Sötét, sötét gödör!
SZÍNPADMESTER
Meglepetten. Tessék? Ki van itt? Maga kicsoda?
IZABELLA
Ó, ó, ó! Ne ijedjen meg tőlem. Maga a színpadmester, ugye?
IZABELLA
Senkit. Csodálni jöttem ezt a gyönyörűen rendbe hozott színházat. Ojjé, milyen friss fenyőillata van a deszkáknak! Bravó! Szépen felújították… A páholyokon a cirádák!…
SZÍNPADMESTER
Ki engedte be ide?
IZABELLA
Senki, senki! Ne mérgelődjön, senki sem követett el hibát. Csak bejöttem megnézni, milyenné varázsolták a mi régi színházunkat.
SZÍNPADMESTER
A maguk régi színházát?!
IZABELLA
Elereszti a füle mellett. Most nyitották meg újra, most tatarozták, ugye, jól tudom?
SZÍNPADMESTER
Igen, mostanában, de…
IZABELLA
Sokba kerülhetett.
SZÍNPADMESTER
Sokba. De, hölgyem, nem társaloghatunk itt, vége az előadásnak, mindjárt eloltják a lámpákat…
IZABELLA
Mintha meg se hallaná. Gyönyörű! Mondhatom, szépen rendbe hozták! Szebb, mint volt valaha is!
SZÍNPADMESTER
Ha csodálni akarja, jöjjön el valamelyik előadásunkra…
IZABELLA
Á, az nem olyan! Üresen akartam látni. Így, előadás után, amikor már néptelen a nézőtér, és üres a színpad is. Éjjel. Úgy akartam látni, mint régen.
IZABELLA
Igen, régen, amikor előadás után még egyszer kijöttem ide az öltözőből. Átöltöztem, lemostam a sminket, de hazafelé menet bekukkantottam ide, hogy belenézzek ebbe a sötét gödörbe, ahonnan az ezerfejű cézár figyelt minden este. Ebből a sötét gödörből – ahogy Szvetlovidov nevezte találóan.
SZÍNPADMESTER
Szvetlovidov?
IZABELLA
Igen, ő! Recitál. „Felfalt engem ez a sötét gödör! Ez a fekete gödör!” Derűsen. Milyen remek, vagy nem? Tudja, Szvetlovidov, az az öreg színész Csehov Hattyúdalából! Szegény, vén bohóc! Recitál. „Pedig micsoda tehetség, micsoda erő volt énbennem! Hány húron játszottam, és ez mind itt van bennem!”… Hm. Bizony Ez mind itt van bennem!
SZÍNPADMESTER
Maga… Ön talán színésznő volt?
IZABELLA
Hát persze! Színésznő! Itt játszottam, úgyszólván itt telt el az életem ezeken a deszkákon. Vagyis a régieken, mert itt most minden új. Maga nem emlékezhet rám, még olyan fiatal!
SZÍNPADMESTER
Na, azért megéltem jó néhány évet!
IZABELLA
Gyerek hozzám képest! – Hanem hadd nézzem! Micsoda felszerelések! Hangszórók is vannak! Régen nem volt divat a színházban a hangszóró! Úgy kellett beszélni, olyan élesen, tisztán, hogy még a kakasülőn is hallják és értsék… De csuda érdekes!
SZÍNPADMESTER
Szívesen megmutatnék mindent, de talán máskor. Egyik délelőtt tessék bejönni… Ma nehéz napunk volt.
IZABELLA
Igen, tudom, A prágai szerelmesek. Szomorú darab. Megkönnyeztem.
IZABELLA
Belenéztem. De, tudja, barátom, én már olyan sok mindent átéltem, hogy ha nem nézem is végig, tudom, miről szól. A mi nyomorúságos életünkről szól. Hogy itt, ezen a mi tájainkon mi minden roncsolta szét a szerelmet… a boldogságot…
SZÍNPADMESTER
Mennünk kell, késő van.
IZABELLA
Jaj, ne! Ne küldjön el, maga nem is sejti, mit jelent nekem újra itt lenni, ezen a színpadon annyi év után. Minden feltolult bennem. A fények! A tapsok! A drága közönség! A drága urak és hölgyek! Hogy tapsoltak nekem! Szubrett voltam, úgy kezdtem tizenhat évesen. Vagy tizenhét voltam már? Szubrett, de később drámai, sőt tragika is… Csitri koromban léptem fel először…
Halkan kezd beúszni egy bécsi operett dallama. A szöveg alatt marad.
Az az igazság, hogy megszöktem a zárdából!
SZÍNPADMESTER
Apácának készült?
IZABELLA
Felnevet. Ugyan már! A zárdába jártam, a kedvesnővérekhez. Én voltam az osztály szépe…
Zsibongás, egy lányosztály akusztikája. Kacagások, miközben még hallik az operett.
1. LÁNY
Szavalj nekünk, Izabella!
2. LÁNY
Nem, Bellus, énekelj! Azt az operettet, tudod!
3. LÁNY
Énekelj, Bellus, énekelj!
1. LÁNY
És táncolj is, kérlek! Kiúszik.
IZABELLA
Hosszú, barna hajam volt, óriási szempilláim, karcsú derekam. Mater Virgínia mindig megszidott…
MATER VIRGÍNIA
Izabella, ezt a kihívó magatartást meg kell gyónnod! És inkább a tanulásban látnálak ilyen igyekvőnek! Micsoda kacér viselkedés! Izabella! Bepanaszollak édesatyádnál! Kuncogás.
És azt is hallottam, hogy színházba jársz! Kértél rá engedélyt? Micsoda erkölcstelenség!… Kiúszik.
IZABELLA
A színház! A színház! Teljesen megbolondított. Apámék azt akarták, hogy érettségi után menjek férjhez egy bizonyos lovaghoz. Apám magas rangú katonatiszt volt, ezredparancsnok, anyám finom dáma, hát képzelheti…
ANYA
Kornél, kérem, a mi Izabellánk mintha kótyagos volna! Mindenféle kalapokat rak a fejére, meg lemezteleníti a vállát, és ott áll a toalett-tükör előtt, szaval, grimaszokat vág… Szóljon rá, kérem, hiszen maga az apja!
ANYA
Talán nem kellett volna magunkkal vinni a színházba.
APA
Csak hadd tanuljon! Ott Shakespeare megy és Molière és Calderon…
ANYA
Meg mindenféle tinglitangli… Kornél, maga a szíve mélyén helyesli a mi Izabellánk bolondságait! Kornél, maga mindig is imádta és csodálta a színésznőket! Magának énelőttem egy primadonna volt a szeretője, tudom…
APA
De, drágám! Miket cibál elő?! Inkább öltözzön, kérem, mert elkésünk az előadásról! Ma komoly tragédiát adnak… Kiúszik.
IZABELLA
Ott ültünk a proszcéniumpáholyban, beszívhattam a festett díszletek szagát, bámulhattam a suhanó kelméket, a gazdag bársonyokat! Népszínművek, operettek, véres drámák! A rút, púpos Richárd király, az ugrabugra Puck! Recitál. „Mi az? Remegtek? Hát mindenki fél? Jaj, nem szidlak, hisz elvégre halandók szeme nem bírja az ördögöt. Kotródj!”…
SZÍNPADMESTER
Zavartan köhint. Macbeth?
IZABELLA
Ó, nem! Lady Anna!
SZÍNPADMESTER
Persze, bocsánat!
IZABELLA
Semmi baj, én is felejtek. Néha Schillert összekeverem Lope de Vegával! Szóval! A lovagnak birtoka volt, bérháza Pesten, automobilja…
IZABELLA
Kissé türelmetlenül az értetlenség miatt. Akihez feleségül akartak adni! De engem nem tudott megszédíteni a vagyon! Pedig a lovag aranyos, csinos fiú volt. De engem csak a színház érdekelt…
LOVAG
Bella, drága, figyeljen rám…
IZABELLA
Dúdolja az operettet.
LOVAG
Én eljövök magához, és imádom, és szeretem, de mintha egy kőszoborhoz beszélnék… Egyáltalán tudja, hogy itt vagyok?
IZABELLA
Kuncogva. Azt mondtam neki, megcsókolhat. Ha látta volna azt az elképedést! Mert addig még a kezemet is alig foghatta meg. Hogy engem megcsókolhat!
És mindezt az anyám előtt!
ANYA
De, kislányom! Hát illik ez?!
IZABELLA
Kuncogva. Nem sejtették, hogy én csak játszom. Egy szerelmes jelenetet képzeltem el, és azt próbáltam. Mert én már csak a színháznak éltem… Aztán egy napon…
LOVAG
Feldúlva. Ezredes uram! Kornél bátyám! Ez igaz? Belluska megszökött a zárdából? És most hol van?
APA
Komoran. Bezártuk a szobájába.
APA
Nem ajánlom. Toporzékol.
ANYA
Beront. Kornél! Kornél, kérem, tegyen Valamit! Ó, ön is itt van! Segítsenek, az istenért, őrjöng! Elsírja magát. És fenyegetődzik, hogy megöli magát!
LOVAG
Jaj, istenem! Szegény kislány!
ANYA
Jöjjenek, kérem, jöjjenek!
Dörömbölés, meg ahogy széket és más tárgyat vagdosnak egy csukott ajtóhoz.
ANYA
Felsikolt. Vér! Vér! Uramisten, vér folyik az ajtó alól!
LOVAG
Belluska, itt vagyunk, Bellus, drágám…
IZABELLA
Nagy jelenet volt. Egy üveg paradicsomot öntöttem a ruhámra, egy másikat meg kifolyattam a küszöb alatt. Amikor rám nyitottak, pirosra maszatolt késsel hadonásztam, az anyám elájult… Ó, nagy jelenetet rendeztem, óriásit, ha látta volna! Apám dühöngött; a fél svadront a fogdába záratta haragjában.
SZÍNPADMESTER
És a lovag?
IZABELLA
Ő, szegény, teljesen összeomlott…
LOVAG
Levonom a konzekvenciákat, Bella kisasszony! Ön nem szeret, ön a csepűrágókért rajong, tudomásul veszem. Az én életemnek vége, nem marad más hátra…
SZÍNPADMESTER
Csak nem lőtte főbe magát?!
IZABELLA
Szerencsére közben lelőtték…
SZÍNPADMESTER
Őt? Lelőtték?
IZABELLA
Jaj, dehogy! Nem őt! A trónörököst!
IZABELLA
Ferenc Ferdinándot! Szarajevóban! Ez aztán elvonta rólam a figyelmet, a lovagot behívták a hadtestéhez, apámat is lekötötte a hadi készülődés, én meg egyszer csak a színházban találtam magam. Volt egy pártfogóm, egy hullámos hajú, szőke hőstenor. Énekeltem, táncoltam, sikerem lett…
RIKKANCS
Új csillag a teátrumban! Diáklány a zárdából! Tomboló siker! Itt az Újság! Az Újság! Hős csapataink előrenyomultak az egész arcvonalon. Sebesültszállító vonatok érkeztek Szerbiából… Az Újság, az Újság!… Kiúszik.
Katonazene. Zsivaj.
VEZÉNYSZAVAK
– Második zászlóalj, sorakozó! Hegyivadászok! A vágányok mentén sorakozó! Soproni hetvenhatos gyalogezred! – Tizenkettes komáromi közösök! Erre; erre, fiúk! A százhuszonhatos K. und k. bevagonírozáshoz!…
SZÓNOK
Beúszik. …és amíg ti, hős katonáink, véretek hullajtásával oltalmazzátok az otthon békéjét, mi, akik itthon őrizzük a családi tűzhelyeteket, visszavárunk benneteket feleségetekhez, gyermekeitekhez, szüleitekhez… Isten óvjon benneteket…
A katonazene átúszik Strauss-keringőbe. Arany-ezüst keringő. Majd a Triccs-traccs polka.
DIREKTOR
Beúszik. …a mi dolgunk a színházban a mulattatás. Ezekben a vérgőzös időkben feledtetni kell a szenvedést, a nyomort, a gyászt! A publikumot gyógyítani kell! Gyógyítani a színház varázsával! Ma este a sebesülteknek játszunk. Mindent bele, barátaim! Fényes előadást akarok, mintha béke lenne!… Kiúszik.
IZABELLA
Sebesültek az olasz hadszíntériről, a keleti frontról… Megpróbáltunk nevettetni. Mókázni! De kinn az öltözőben meg a színfalak mögött sírtunk. Vitték a társainkat is. A szőke, hullámos hajú hőstenort. Ott búcsúztunk, átölelve egymást, két jelenet közben a kulisszák mögött.
HŐSTENOR
Belluska, visszajövök, ne sírjál. Ne sírjál, édes! Vigyázni fogok magamra, megígérem! És ha megjövök, megtartjuk az esküvőt! Mulatni fog az egész társulat! Pezsgőt iszunk! A cipellődből iszom majd a pezsgőt! Ne sírj, Belluska, vége lesz a háborúnak, meglátod, és boldogok leszünk…
Ágyúdörgés. Géppuskaropogás. Rohamra induló katonák vad üvöltése. Robbanás. Csend.
IZABELLA
Soha többé nem láttam. Eltűnt, elesett, senki sem tudta megmondani…
Közelgő tömeg, éljenzések.
HANGOK
– Éljen a forradalom! – Soha többé katonát!
– Éljen Károlyi Mihály! Éljen! Éljen az őszirózsás forradalom!…
Vonatpöfögés, zsinat.
– Visszatértek a katonák! Vége a háborúnak! Vége a háborúnak!
IZABELLAKÉNT FIATAL NŐ
Szaval.
„Szívemet a puskatus zúzta,
Szememet ezer rémség nyúzta,
Néma dzsinn ült büszke torkomon
S agyamat a Téboly ütötte.
FÉRFI SZÍNÉSZ
Folytatja.
És most mégis; indulj föl, erőm,
Indulj fel megintlen a Földről!
Hajnal van-e, vagy pokol éjfél?
Mindegy, indulj csak vakmerőn,
Mint réges-régen cselekedted.”
IZABELLA
Adyt szavaltunk állomásokon, énekeltünk a hazatérőknek. Őszirózsa fehérlett a puskacsövekben…
Lódobogás. Lovasok vágtatnak. Pisztolylövések.
Aztán a vörösöknek is játszottunk. Meg a proletároknak. Tele volt a nézőtér meggyötört, kopott ruhás, lesoványodott emberekkel. Munkások ültek a páholyokban meg a zsöllyékben. Napszámosok. Zsellérek. Teherautóval hozták be őket a bőrkabátosok. A komisszároknak akkora pisztolyuk volt, hogy a térdüket verte. Ott ültek azok is. Úgy tapsoltak, hogy egyik kezükben a csillagos sapkájukat szorongatták. Aztán felálltak és énekeltek…
DIREKTOR
Gyermekeim, gyermekeim, én szerelmetes társulatom, könyörgök nektek, ha ezek ott a nézőtéren felállnak és rákezdik, ti is kapcsolódjatok be az éneklésbe, mert különben bajunk lehet a hallgatásotokból! Tessék megtanulni! Karnagy úr! Pardon, karnagy elvtárs! Szíveskedjék begyakorolni velük… az egész társulattal…
KARNAGY
Igenis! Figyelem! Előbb csak piánóban. „Fel, fel, ti rabjai a földnek…” Tessék énekelni! Piánóban…
Bátortalanul, akadozva kezdik, aztán lassan belejönnek.
KARNAGY
Egyszerre! És lelkesebben. Piánóban, de lelkesen! „Ez a harc lesz a végső…”
Zeng az Internacionálé.
ANYA
Belluskám! Hát hová jutottál! Minket üldöznek, az egész család halálfélelemben él, és te ezeknek játszol? Szent Szűzanyám! Ezeknek! Hová jutottál, kislányom, hová?! Hová?!
Felerősödik az Internacionálé.
APA
Agyonlőtték az esperes plébánost! Mater Virgíniát szerencsére elbújtatták! Ez a Stromfeld, ez átállt hozzájuk. Én nem! Ha felakasztanak sem!…
ANYA
Féltem Izabellánkat!
APA
Izabella? Ki az az Izabella? Ilyen nevű kisasszonyt nem ismerek!
IZABELLA
A nyár végére persze tanácsos volt elfelejteni az Internacionálét…
DIREKTOR
Beúszik. …A kormányzó úr őfőméltósága beiktatása ünnepén díszelőadást tartunk. Remélem, mindenkinek van megfelelő öltözéke? Nők pártában, piros csizmácskában, a férfiak zsinóros mentében… Kiúszik.
IZABELLA
Micsoda díszünnepség volt! Itt voltak az előkelőségek, a fővárosi küldöttek! Ha látta volna a pruszlikomat! Az én hős lovagom is ott volt, kitüntetésekkel a mellén, ötven szál rózsát küldött az öltözőmbe, de én csak annyit mondtam neki: pá, pá, kapitány!
SZÍNPADMESTER
És a… lovag úr? Mit mondott erre?
IZABELLA
Hogy szebb vagyok, mint valaha, és menjek vele, magas beosztást kap a kormánynál, ne bolondozzak tovább, ő még mindig rajongva szeret. Az apám tekintélye feledtetheti zavaros múltamat.
SZÍNPADMESTER
Persze, nem ment vele.
IZABELLA
Soha! Soha nem tudtam volna otthagyni senkiért sem a színpadot! Az ötven szál rózsából egyet lepréseltem, és azt mondtam, pá, pá, kapitány! Kuncog. Pedig szép volt, és csinos. Fess. Fessebb, mint a háború előtt. A fronton megedződött… De én már csak a közönségnek éltem… Szünet. Tudja… a közönség… csodálatos! Micsoda gyász volt itt Trianon után! Maga akkor még nem élt. Kilencszázhúszban; ősszel, amikor elkezdtük az évadot… ha látta volna! Ha huszáruniformisban léptünk fel, és meglobogtattuk a nemzetiszínű lobogót, tomboló taps szakította félbe az előadást. A Bánk bán alatt sírtak… Hallani lehetett a nézőtérről a szipogást. Melindát alakítottam. A merániak! A gaz merániak! Hányszor, de hányszor éreztem később is, sokszor, hogy velünk van a közönség. Velünk él! Velünk érez. Mi beszélünk helyette. A nehéz években mindig… Tud adni egy kis fényt?
IZABELLA
Bekapcsoltatna egy reflektort?
SZÍNPADMESTER
Nem, azt már nem lehet, sajnos…
IZABELLA
Kár… Szünet. A rivalda alulról világított. Én meg ott álltam… Recitál. „Még mindig ott ülnél körülzárva Orléans alatt, ha én támadásra nem viszlek benneteket. Mindig támadnotok kell, s ha szívósan folytatjátok a támadást, az ellenség fogja előbb megunni!” – Johanna. Bajor Gizi után ebben az épületben én játszottam el…
SZÍNPADMESTER
Csendesen. Igen, a Szent Johanna. Három éve is játszottuk…
IZABELLA
Az első férjem orvos volt. Látott a Rómeó és Júliában. Ismertem, néhányszor találkoztunk a városban. Valamilyen társaságban. Fiatal volt, szép, barna ember. Finom modorú. Sebész. A kézét csodáltam, gyönyörű keze volt, egészén beleszerettem a kezébe. Ha megérintene… ha átölelne… Aztán neki mondtam a színes fények csóvájában a színpadról, s nem a partneremnek: Recitál. „Miért tartogatnám azt, mi bőviben van? Szerelmem oly mély és beláthatatlan, akár a tenger: adhatok belőle, nekem csak annál több lesz, egyre több…” Szünet. Sötét gödör. Igen. Ez a fekete, sötét gödör… Szünet. Az esküvői tortánkon hófehér, cukros betűkkel ez állt: – Legyetek boldogok mindörökre!
Zsivaj, jókedv.
1. SZÍNÉSZNŐ
Oszkár, maga elrabolja tőlünk a mi Bellácskánkat? Mi lesz a társulattal nélküle?
OSZKÁR
Téved, kedves művésznő! Én éppen a színésznőt csodálom benne! A tehetségét! A hivatását! Bella a feleségem, de játszani fog. Játszani és játszani, amíg csak kedve tartja! – De most megbocsát! – Direktor úr! Remélem, befogadnak maguk közé, mint a leghűbb barátjukat?…
DIREKTOR
Természetesen, doktor úr! Megtisztel minket, doktor úr.
1. SZÍNÉSZNŐ
Remek ember a férjed, Belluska!
2. SZÍNÉSZNŐ
Igaz, hogy zsidó?
Kiúszik a zsivaj.
IZABELLA
Tiszteltek minket. A polgármester előre köszönt. Társaságokba jártunk. Még az anyámék is fogadtak.
ANYA
Kellemes ember az urad, Izabella! És hallom, milyen sikeres orvos! Az egész város beszéli! Na, ezek persze a legjobb orvosok! Pláne, ha sebészek! De azért… Nem találhattál volna egy ugyanilyet keresztényben? Hallottad, milyen törvényeket hoznak! Apád szerint ugyan Horthy nem fogja teljesíteni ezeket az unheimlich rendelkezéseket, de ki tudja? Ha ráijesztenek? És az az ordítozó csőcselék, amelyik inzultálja őket? Oszkárt is érheti efféle kellemetlenség! Tudod, hogy a Hirsch-féle fűszerüzlet kirakatát bezúzták valamelyik este?… Aggódom érted, kislányom, mindig olyan meggondolatlan vagy!… Kiúszik.
Menetelés trappja. Katonák énekelnek; zeng németül az „Erika”: Majd szirénázás; kiúszik.
OSZKÁR
Drágám, kaphatnék még egy csésze teát. Nehéz napom volt… összeszólalkoztam Hevesváryval. Alorvos; de nagyon fenn hordja az orrát… Köszönöm. Finom ez a tea. Mintha a háború előtt lennénk! Hogy te milyen varázsló vagy!… Hevesváry… de talán ez nem is fontos! Nem!… Mégis el kell mondanom. Egy appendicitis fölött vitáztunk, nem is értem, miért kötött belém… Megsértett… Igen, megsértett… Szünet. Bellus, drágám. Már akartam mondani neked… Gyere, ülj ide mellém. Nos… nem lenne jobb, ha elválnánk? Csitt, ne szólj! Csak formális válásra gondolok, persze. De talán téged sem érhetne így inzultus… Együtt élnénk továbbra is, de a világ előtt… Érted, ugyebár? A helyzet egyre csak éleződik. Az a gyanúm, hogy egy napon kitessékelnek a műtőből, a kórházból… Ne, kérlek; ne sírj, a válásra csupán a karriered végett volna szükség… Bellus! Drágám! Ne! Nem szabad sírni!…
IZABELLA
Nem egyeztem bele a válásba. Hallani sem akartam róla!
Kis csend. Amikor először hívták be munkaszolgálatra; még kapott felmentést néhány hónap múltán. Még másodszorra is megmenekült. Sikerült elintéznem, hogy leszereljék… Emlékszem, aznap, amikor kikísértem az állomásra, este előadásom volt. Kisírt szemmel léptem színpadra. Arcomon jó vastagon az alapozó, mert halálosan sápadt voltam. Örökösen csak Oszkárt láttam magam előtt, a férjemet, amint azokban az otromba turistabakancsokban, a rövid mikádójában, a régi hátizsákjával, sárga karszalaggal megy a vagonhoz a többiekkel… Kívánságműsort adtunk a magyar meg a német sebesülteknek. Falusi menyecskének öltözve énekeltem… Gyenge hangon idézi a dalt. „Jóska, lelkem, én édes vitézem, hű szívemmel írom levelem, tudod, ugye, hogy szeretlek téged, míg a földön csak virág terem…” Aztán meg operett következett; gyönyörű kosztümben… Meg a Karády-dal… Énekli. „Valahol Oroszországban… Valahol Oroszországban…” Kis csend. Előadás után gratuláltak, bejöttek az öltözőmbe…
NÉMET TISZT
Darf man eintreten? – Aááá! Gnädige Frau! Ich gratuliere! Schőn! Sehr schőn! Der Vortrag ist sehr gut! Nágyon szep! Es nágyon jó! Gut! Mágá is nágyon szep muvésznő! Mit csinálni má este?…
Halk szalonzene. Pohárkoccintás.
Ich bin vágyok boldog! Mágá lenni szep, muvésznő! Sehr schőn! Sehr schőn… Kiúszik.
IZABELLA
Negyvennégyben már nem tudtam megmenteni. Talán ha időben külföldre távozunk… Amerikába! Szünet. Néhány tábori lap… Néhány híradás. Aztán már csak a háború után tudtam meg, hogy nem bírta az erőltetett menetet, és valahol az osztrák határ közelében, negyvenöt tavaszán egy maga ásta sírgödörbe…
Kis csend.
SZÍNPADMESTER
Szomorú. De mennünk kéne, asszonyom! Késő van, még nem is vacsoráztam, és ma ez az előadás… A prágai szerelmesek elég sok gonddal jár, jó lenne pihenni kicsit… Várnak odalenn a büfében a többiek…
IZABELLA
Igen, mindjárt, mindjárt! Lássuk csak, lássuk csak! A front! Aztán ahogy átment rajtunk a front!
ANYA
Beúszik. Izabella, nézd, Izabella, hogy tönkrementem ezekben a szörnyű hónapokban! És apádról sem tudunk semmit! Mi lesz velünk? Ha kaptok valami eleséget a színháznál, gondolj ránk! Apádat elvitték, talán Szibériába hurcolták ezek a gazemberek… Magamra maradtam, Izabella! Imádkozz apádért, ha még tudsz imádkozni, lányom! És ha krumplit vagy szalonnát… vagy lisztet! És cukrot! Ti biztosan kaptok a városparancsnokságtól!… Kiúszik.
IZABELLA
Igen, igen! A Csárdáskirálynő! Amikor bejöttek az oroszok, valaki azt mondta, Pesten is a Csárdáskirálynőt kérték, hát mi is elővettük. Maga a városparancsnok is megjelent az előadáson…
Felúszik a Csárdáskirálynő dallama.
Ugyanott ült, ahol nemrég az a német tiszt, aki bejött gratulálni az öltözőmbe. De az oroszok bankettet is adtak! Hering volt hagymával, vodka, pezsgő…
A bankett zsivaja.
VÁROSPARANCSNOK
Kraszivji muzik! Kraszivji! Csardaskirolyno! Kharasó! Kharasó, kharasó! Énekli. La-la-la-la-la, lalalala… La-la-la-la-la lalalala… Kraszivji! Hojmasi Pityr, Hojmasi Pal… Merci! Merci bien ez szíp éste! Nogyon szip! Kraszivji!…
Tangóharmonika szól. Betét a Csárdáskirálynőből, majd egy szomorú orosz dal. „A néma téli éjszakában, egy trojka csendesen halad…”
Vojna kaput! Gitler kaput! S’il vous plait. Egy kicsi vodká? Champagne? Malinki champagne? Nu, davaj, davaj! Je vous félicite! Je vous félicite!…
IZABELLA
A városparancsnok megtáncoltatott. Aztán köpenyét a vállára vetve búcsúzott, mint Versenyín a Három nővérben.
VÁROSPARANCSNOK
Vojna kaput, padi doma!
SZÍNPADMESTER
Elég sokára került sor erre a paslizásra. De ha megkérhetném, szeretnék felhajtani már egy üveg jéghideg sört a büfében…
IZABELLA
Sietve. Ne, ne még! Várjon! A Három nővér! Recitál. „A tengerparton áll a tölgyfa… aranylánc csüng az oldalán… A tölgyfa! Megtébolyodom! Jaj, az én boldogtalan életem…”
Szünet.
De aztán a Sirály! Ismeri? Ugye, ismeri?
SZÍNPADMESTER
Nemrég mutattuk be avantgárd rendezésben! Ha látta volna! Én nem bírtam végignézni…
IZABELLA
Arkagyinát osztották rám. Szép szerep. Akkor már túl voltunk a rossz, sematikus darabokon. Már előadtuk az Ifjú gárdát, az Orosz kérdést, és isten tudja, miket. De aztán Csehov! Új kolléga jött a társulathoz, Tóth Laci. Ő lett Trigorin. Magas, erős, férfias… A fekete haja csupa göndörség. A próbákon sokat civakodtunk, ez aztán feltűnt mindenkinek. Nekünk is.
TÓTH
Bella! Maga valóban féltékeny lenne arra a kis békára, aki Nyinát játssza? Maga egyszerűen utálatos hozzám, pedig a szerepe szerint ez képtelenség! Jó, jó, Arkagyina féltékeny, de ugyanakkor imádja Trigorint. Szerelmes belé. De maga csak a féltékenységet mutatja, csipkelődik, rám se néz, magához sem érhetek… Maga nem Arkagyinaként féltékenykedik, hanem Bellaként. Maga privátim féltékeny, kedvesem! És ez engem zavar. Így nem tudok játszani! Semmi oka féltékenykedni, úgy értem, magánféltékenységgel, mert én magát, Bella, én… Naaa! Ne fogja be a számat! Hallja! Vigye a tenyerét, megfulladok, naaaa!…
IZABELLA
A premieren aztán beletúrtam a hajába. Abba a szép, göndör hajába. Recitál. „Én nem szégyellem, hogy szeretlek! Kincsem, te hebehurgya kölyök… Az enyém vagy! Enyém a homlokod, a szemed, és az a gyönyörűséges, selymes hajad is az enyém…” Kis csend. Összeházasodtunk. Már nem voltam fiatal, talán kicsit koros is a szerephez, de én mindig letagadhattam tíz esztendőt az éveimből. De gyerekünk már nem lehetett… Szünet. Nem baj! Ott volt nekem a színház! Jó házasságnak mutatkozott, szerettük egymást, védtük egymást… Ötvenhatban aztán azt hittük, eljött a szabadság. Az én Trigorinom Petőfit szavalt…
TÓTH
Szaval.
…„Fényesebb a láncnál a kard,
Jobban ékesíti a kart,
És mi mégis láncot hordtunk!
Ide veled, régi kardunk!
A magyarok istenére
Esküszünk…
Vele harsogja a tömeg.
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!”…
Éljenzés, lárma. Kiúszik.
ANYA
Hogy ezt szegény apád már nem érhette meg. Tudja, kedves László, a férjem nagyon várta, hogy egyszer vége legyen ennek az átkozott rendszernek. Szenvedtünk. Kitelepítettek, tanyán éltünk, képzelheti, egy ilyen család! Izabellát persze megmentették azok a szörnyűséges szerepek… Egyikben sem néztem meg, pedig valamikor nagy színházrajongók voltunk! De ez a sok propaganda! Hallom, kivonulnak a szovjet csapatok? Imádkozom, minden este magukért imádkozom, kedves László. Mi Izabellát vallásos nevelésben részesítettük, apácákhoz járt, amíg… Sóhaj. Eh, máig sem tudom megérteni Izabellát! De az a fontos, hogy maguk jól vannak. Én már rosszul is látok, rosszul is hallok, de azért szeretném megérni, hogy újra szabad legyen az ország… Izabella, hogy te is mennyire őszülsz? Miért nem fested be a hajad? Egy színésznő! Persze, a mai világban…
IZABELLA
Talán ki kellett volna mennünk ötvenhétben. Amikor a többiek is mentek. De az én Trigorinom hallani sem akart róla. Szünet. Egy délelőtti próba után vitték el. De hová is mehettünk volna? Nem kapkodtak az olyanokért, mint mi is voltunk akkor már. Egy színésznő, túl az ötvenen?… Nevetséges. Elítélték. Betegen jött ki a börtönből még néhány évig játszott, aztán egy napon ott találtam az előszobában, az orvos azt mondta, szétrobbant a szíve. Utoljára Mary Tyront alakítottam, az öreg, kikopott vándorszínész, Tyron morfiumon élő feleségét, tudja, az O’Neill-darabban. Abban léptem fel búcsúzóul. Amikor azokat a végső mondatokat akartam kimondani, mindig elakadt a hangom. Könnyek égették a torkomat. Mindig olyan csend volt előtte. Mert megálltam egy pillanatra, hogy erőt vegyek magamon, és ne törjön ki belőlem a zokogás… Recitál. …„Aztán férjhez mentem James Tyronhoz: És egy ideig olyan boldog voltam…” Csend. Szeretik ma a színészeket?
SZÍNPADMESTER
Hát… Kit hogyan!
IZABELLA
Azelőtt a férfiak szerelmesek voltak a primadonnába. A nők meg imádták a bonvivánt, a drámai hőst…
SZÍNPADMESTER
Hát ma már nincs az a nagy rajongás, az biztos.
IZABELLA
Micsoda bolond élet! Ha belegondolok; honnan indultam el! Apámék dédelgettek, francia kisasszonyom volt, zongorázni tanultam, kézimunkáznom kellett. Azt hitték, gazdag leszek, békességben élek, gyerekeim lesznek, unokáim… A szalonban ott függenek majd felmenőim portréi díszes aranykeretekben! Mulatságos! Hát nem? Se házam, se vagyonom. Kaptam a várostól egy kis garzont, nyugdíjam van, beosztom. Drága a fűtés, drága a gáz, a villany. Drága az élet. De nem panaszkodom. Eszemben sincs! Nem jártam rosszul, hogy a színházat választottam; mert így legalább száz életem volt! Száz bizony! Lehettem királynő és cseléd, anya, szerető, dáma és kurtizán, munkásasszony, parasztlány, mágnás és koldus… Játszhattam! Sokat játszhattam! És ha a szerepeimhez még hozzáadhatom azt is, hogy sikeres ravaszkodásommal, remek színlelésemmel megtévesztettem mindazokat, akik meg akartak törni, bele akartak vinni a politikába, a hazugságba, hát mondhatom, hogy volt mit játszanom! Felnevet. A napokban… Igen, képzelje, a napokban felkeresett egy ősz hajú úr. Nagyon öreg már, de délceg, meg kell hagyni, fess még vénségére is. Egy matuzsálem! De fess matuzsálem. Becsöngetett… és én nem ismertem meg! Uramisten, ő volt az! A lovag!
IZABELLA
Bocsánat, kérem, de én önt…
LOVAG
Bella! Lehetetlenség, hogy ne emlékezzék rám! Mindent tudok magáról. Hallottam, milyen remek színésznő lett… Hallottam a házasságairól, az életéről… És most itt vagyok!
IZABELLA
Nahát! Ön volna az?! Más hangon. Aztán teáztunk. Nagyon mulatságos volt, mert egyszeriben úgy éreztem magam, mintha el sem szálltak volna az évek…
LOVAG
Belluska, Belluska! Maga ma is milyen szép! Milyen bájos! Emlékszik? Főbe akartam lőni magam elkeseredésemben, hogy eltaszított, és inkább a színházat választotta. De maga még ma is az a drága kislány, aki volt. Még mindig úgy él a szívemben…
IZABELLA
Remegett a kezében a porceláncsésze. Én csak azt figyeltem, hogy el ne ejtse! Nem őt sajnáltam volna, hanem a csészét! Egy premieremen kaptam a partneremtől, amikor egy japán gésát játszottam. Vendégem elmondta, hogy már régen megözvegyült, gyermekei felnőttek, unokái vannak, sőt dédunokái…
LOVAG
Hat dédunokám van, Belluska! És azok közül is egy már iskolás.
IZABELLA
Én egyedül élek.
LOVAG
Én talán nem vagyok magányos, azt hiszi? Jól menő cégem van Bécsben, leányvállalatokkal, és most éppen azon fáradozom, hogy Budapesten is nyissak egy kirendeltséget. Terjeszkedem, Belluska, most már errefelé is terjeszkedhetem. Van pénzem, vagyonom, de párom az nincs. Mindketten magányosak vagyunk, hát eljöttem, hogy megkérjem…
IZABELLA
Felnevet. Hogy megkérjen? Egy ilyen öregasszonyt? Egy ilyen vénséges vénséget? Hiszen lassan százesztendős leszek!
LOVAG
Akárcsak én. De ha akkoriban nem tehettem meg, most megteszem: feleségül kérem. Már nincs színház, már nincs semmi. Élnénk szépen, kettecskén, gondtalanul…
IZABELLA
Nevet. Bocsásson meg! Bocsásson meg, de nevetnem kell…
LOVAG
Maga semmit sem változott, éppen olyan komolytalan, mint volt hajdanán! De én mégis megismétlem, legyen a hitvesem. Felejtsük el ezt a közbenső időt, ezeket a szörnyű évtizedeket. És ha csak kis időre is… de legyünk boldogok…
IZABELLA
Elkomolyodva. Boldogok? Hm… Drága barátom. Boldogok!
IZABELLA
Nem, nem. Ami elmúlt, elmúlt. Az életünket lejátszottuk, mégpedig így, ahogy sikerült. Nem változtathatunk rajta.
LOVAG
Magának nem ezt a pályát kellett volna befutnia. Magát másra teremtette az isten. Szebb és boldogabb életre!
IZABELLA
Ó, mindannyiunkat szebb és boldogabb életre teremtett! De hát itt élünk a világnak ezen a fertályán! És itt ilyen az élet! Talán azért kellett megérnem ilyen magas kort, hogy lássam, mire jutott ez az évszázad… Mire jutott azóta, hogy Mater Virgínia zárdájából megszöktem. Nem tehetünk úgy, mintha ott lennénk a szarajevói gyilkosság előtti nyáron. A jelenetet nem vehetjük újra, nincs próba, nincs új előadás. Élvezze a vagyonát, kedves barátom, az enyém itt van a bőröm alatt, itt van az emlékezetemben… Csend.
Ezt mondtam szegény lovagnak. Akinek csaknem száz esztendeig kellett élnie ahhoz, hogy ausztriai cégének Magyarországon is lehessenek fiókjai…
SZÍNPADMESTER
Értem, asszonyom… De ha nem haragszik, későre jár!
IZABELLA
Meg se hallja. Sötét gödör. Igen, ahogy Szvetlovidov mondja a Hattyú-dalban. Recitál. „Feneketlen, fekete gödör… Brrr! De hideg van! Olyan huzat fúj a teremből mintha kandalló kéményéből fújna. Pontosan arra való hely, hogy szellemeket idézzenek benne: Szellemeket…” Kiúszva. Szellemeket… Szellemeket…
Erős fuvallat, mintha szélgépet forgatnának, aztán nagy csend.
SZÍNPADMESTER
Asszonyom! Csend. Asszonyom! Művésznő! Hol van? Hová lett? Kérem, jöjjön elő, eltéved ebben a labirintusban… Elkísérem a kijáratig… Hölgyem! Hová lett?!
VILÁGOSÍTÓ
Mikrofonhang. Alojzikám! Olthatok? Végeztél?
SZÍNPADMESTER
Várj, mindjárt, csak az a hölgy, aki itt volt az előbb…
VILÁGOSÍTÓ
Mikrofonhang. Hölgy? Miféle hölgy?! Azt kérdem, olthatok végre? Gyere, fizess egy pofa sört a büfében! Kikapcsolom a fényeket!… Hé! Alojzi! Hozzád beszélek! Mit csinálsz, kit keresgélsz ott az üres színpadon?
SZÍNPADMESTER
Egy perce még beszélt hozzám. Itt volt!
VILÁGOSÍTÓ
Kicsoda?!… Na, elég lesz mára, botorkálj ki a büfébe, rendeld meg a söröket, mert generálsötét…
SZÍNPADMESTER
Hová lett hirtelen? Kiáltva. Asszonyom! Művésznő! Feleljen, hol van?! Eltéved a sötétben!
Szélfuvallat, ajtócsapódás.
Mi volt ez?!
VILÁGOSÍTÓ
Mikrofonhang. Szóval reggel állítópróba, este meg ez A prágai szerelmesek. Finom kis darab, mondhatom! Meddig megy még? Örökösen ez a rohadt politika!… Na, siess, Lojzikám, oltok!
SZÍNPADMESTER
Erőtlenül. Művésznő!… Hová lett?…
Ismét a szélfuvallat.
IZABELLA
Visszhangos, suttogó hangja „Sötét gödör. Sötét, sötét, fekete gödör. Elnyel ez a sötét, fekete gödör…”
|