Balfogások
Egy rajzszeg, valami ügyetlenség folytán, ahogy a dobozt kinyitották, belepottyant a folyóba. Pedig,
meglehet, csak ösztönös mozdulattal, utána is kaptak, de hiába. Néhány pillanatig még lehetett látni a víz
felszíne alá hatoló napfény tompa csillogását ék alakban lékelt, kerek lapján. Lassan süllyedt alá, hegyével
felfelé, billegve ért a fenékre; egy áramlat menten némi iszapot lebbentett rá.
Gondoljuk meg: egy vadonatúj rajzszeg egyenest a társai közül a folyóba!…
S ki kutat egy rajzszeg után?!
Női hang a telefonban:
– Halló! Aranypók?
– Tessék?
– Aranypók?
– Jaj, de kedves! De én csak egy kis szürke…
– Akkor téves! Pedig mióta keresem! Tudja, mi a megoldás?
– Szeretném tudni!
– Újra tárcsázok…
– Igen?…
– De ne vegye fel. Maga ne vegye fel!
Alulírott kérem, hogy mivel a múlt december évi kérvényem támogatásomra ismételten nem nyert
elintézést, ezennel utasítván a fennálló rendelkezések értelmében folyamodom újra a mellékelt iskola- és
sportorvosi vizsgálatok eredményeképpen. Indoklásul felhozom, hogy a csatolt leletek, valamint az atya illetve
gyám aláírással kézjegyzett szülői vélemény értelmében is a tornából való általános és érvényes felmentésem
esedékessé válását szíveskedjenek.
|
Tisztelettel
N. N.
tornatanár
|
|
Egyszer egy férfi, talán negyvenéves lehetett, akkor már jól szituált úr, aki küzdelmes ifjúság után kemény
akaraterővel és nagy szellemi erőfeszítésekkel küzdötte fel magát, délvidéki autóútja közben néhány órát
pihent egy árnyat adó pálmafa alatt. Amikor felébredt és rendbe szedte öltözékét, riadtan tapasztalta, hogy
köldökében egy skorpió ütött tanyát. Rémülten bámulta, de nem merte lesöpörni, tudta, elég egy vigyázatlan
mozdulat és halálos csípésre ingerli a gyilkos férget. Gyöngyöző homlokkal fordult oldalvást, de a rovar nem
pottyant le, szívósan tartotta magát. Mit volt mit tenni, a férfi óvatosan visszaült drága kocsijába, a szállására
hajtott; orvosért telefonált. A doktor hivatástudatból is meg a pénzért is mindent megtett volna, de csak
sajnálkozhatott; mint mondta, a beavatkozás következményeiért nem vállalhat felelősséget; kevés eshetőség
van a sikerre; tanácsosabb megvárni, hogy a skorpió jószántából hagyja el a férfi köldökét.
Arra a kérdésre, hogy számíthat-e erre a jó fordulatra, a jeles professzor nem adott választ. Csak
finoman érzékeltette, hogy a pusztító szándékok kifürkészésében a tudomány még elég tehetetlen.
Emberünk kénytelen volt belenyugodni, hogy csupán a szerencsében bízhat.
Ez is több a semminél! – gondolta; de mi tudjuk, az ilyen állapot a legkevésbé sem irigylésre méltó.
Képzeljük csak el – mert engem mindig kísért a kép –, hogy egy politikus a szónoki emelvényen egyszer
csak váratlanul félbeszakítja a beszédét, a népre tekint, felsóhajt és így szól lemondóan:
– Hát igen… én aztán tudnék mesélni, barátaim!
Férfihang a telefonban:
– Központ?
– Nem, dehogy!
– Hogyhogy nem?!
– Azt én is szeretném tudni!
– Úgy érti, mellé talált?
– Hajaj! De mennyire! Már évek óta! Ügyesebben kellett volna…
– Miről beszél?! Azt hittem, maga a Központ!
– Erről van szó! Én is…
– Tessék mondani, melyik a Semmelweis utca?
– Ez az, ahol állunk.
– Ez? Nekem azt mondták, két sarokkal odább van.
– Márpedig láthatja, nem ott van, hanem itt!
– Akkor az illető miért mondta, hogy menjek csak erre egyenest…
– Tévedett.
– Biztos? És ha maga téved?
– Én? Én aztán nem! Itt, ebben az utcában lakom.
– Jó, jó, de hogyan higgyek magának, hiszen nem is ismerem.
– Nézze meg az utcatáblát. Annak csak hihet!
– Tudja, engem már annyiszor becsaptak, félrevezettek, én már annyiszor csalódtam…
– De ez tény! Ez a Semmelweis utca, és kész! Az ördög vigye el, ne mérgesítsen már!
– Na, ugye! Mindig ez a vége! Begurulnak, üvöltöznek!… Még jó, hogy nem ver meg!
– Ember! Ha nem hisz nekem, miért szólított meg?!
– Miért, miért!? Csak úgy érdeklődtem. Azért érdeklődni muszáj…