Pillanatképek

A bíróság épülete előtt az utcán, kilenc óra tájban, amikor aktatáskás ügyvédek, izgatott megidézettek sietnek a törvényszékre, egy idős házaspár ballagdál szépen, karonfogva a járókelők tömegében. A férfin bő, viseltes felöltő, fakult, de tisztára kefélt filckalap. Igyekezne, de minduntalan visszafogja lépteit; lassít, hogy az asszony követhesse.

Prémes kabát van a nőn, turbán – valami régi holmi. De alighanem úgy érzi, nagyon elegáns.

– Jaj! – torpan meg egyszercsak. – Állj meg egy kicsit!

– Elkésünk! – De azért engedelmeskedik a férfi. Kelletlenül. A nő szusszant néhányat, bocsánatkérően a társára tekint, elmosolyodik félszegen.

– Jól vagy már? Ugye, jól vagy! – paskolja meg párja kezét az ember. – Igyekezzünk!

De amaz hirtelen megmakacsolja magát: – Nem!

– Nem?! Hogyhogy nem?

– Ki fognak nevetni!

– Ne kezdd már megint!

– Belepusztulok a szégyenbe! Én meggondoltam magam! Nem, nem, én meggondoltam magam!…

– De hiszen megbeszéltük! És már mindenki úgy tudja!

– Visszacsináljuk! Nevetséges ebben a korban…

– Én nem vagyok öreg! – húzza ki magát sértődötten a férfi. Majd kis szünet után, enyhülve: – És te sem!

– De ha Feri is meggondolja a dolgot? – aggodalmaskodik a nő.

– A szavát adta! Neked s nekem is! És azt is jól tudod, mennyire nem bírja már szegény öreg a magányt!

– Feri nem öreg!

– Jó, jó, nem azért mondtam. De Ellus sem tud meglenni egyedül, neki meg én adtam a szavamat… Ugyan, ne akadékoskodj, elkésünk!

– Ilyen még nem volt! – sóhajt az asszony, amint kipirulva az izgalomtól, tipegve követi a férjét. – Muszáj ezt hivatalosan…?

– Na hallod?! Rendezni kell az életünket!

– Rajtunk fog röhögni az egész bíróság! És ki kell teregetni mindent? Az egész harminc évet?!

– Semmit. Egyébként volt néhány szép évünk is, vagy nem? Megmagyarázta az ügyvéd: közös megegyezéssel! Boriékat is így választották el.

– Csakhogy ők fiatalok!

– Ne idegesíts mindig ezzel! Vigyázz, lépcső!…

– Te meg igazítsd meg a sáladat!

A kapuban kimerülten megpihennek egy pillanatra. A férfi türelmetlenül rángatja a nyakán összetekeredett sálat, a nő nem győzi nézni, elsimogatja szépen. S közben azt mondja: – Aztán ne ám minden második szavad az legyen, hogy tisztelt bíróság!…

 

*

 

A megyeszékhely szállójának éttermében alig van vendég. A betérőket udvarias pincérek fogadják; van idő végigböngészni az étlapot, kiválasztani a megfelelő étkeket, tárgyalni a főúrral a borok zamatáról. Kevesen vacsoráznak. Kilenc óra; szól a zene – vagy inkább harsog. Jól játszanak, de az eléggé néptelen teremben visszhangzik a fiúk muzsikálása; bömbölnek a hangszórók.

Ez vonzza a fiatalokat. Elszórt csoportokban ülnek, ők sincsenek sokan; hűsítőket, sört isznak. Senki sem táncol. Igaz, több a nő, mint a férfi, de a társaságokban ez nem okozhat gondot, minden lány sorra kerülhet.

Hanem a magányos nők? Kettesben, hármasban sustorognak. Kólát isznak, esetleg fél deci cseresznyét. Kiöltöztek szépen, kihívóan, felkínálkozóan. Lassan kortyolgatják az italt, hogy kitartson, amíg felkéri őket valaki. Beszélgetést színlelnek, de vizslatják a termet, az érkező férfiakat, kire számíthatnak.

Az egyik asztalnál két nő ül egy szem férfival. Házaspár meg a barátnőjük. Táncolni jöttek – s már táncol is a férj a feleségével. Szóló páros a parketten. A barátnő az asztalnál ring, dobol a harsogó ritmusra.

Sovány kis nő, szőkére festve, egyszerű blúzban, nadrágban. Vannak az étteremben nála csinosabbak is. De a többiek talán ma nem olyan vibrálóak, mint ő. Annyira vágyódik a táncra, hogy egy távoli asztaltól jön felkérni őt egy férfi. Pattan máris; s járják egymással szemközt kígyózva, perdülve – s persze szótlan.

A zenészek világszámokat játszanak. Mégsem jön több pár a parkettra. A férj is visszaviszi az asztalhoz a nejét, pihegnek, isznak, tapintatosan elfordulnak, még csak véletlenül sem akarják megzavarni barátnőjük szerencséjét.

A két idegen: a vékony kis nő meg a pocakos – mint kiderül, osztrák – férfi egyre csak járja. Egyetlen szót sem szólnak egymáshoz, csak mosolyognak néha, de leginkább elnéznek egymás mellett. „Hands up…” – éneklik a zenészek.

S a szőke kis nő ma este talán boldog.