Vásárcsarnok

Ha az ember a Sóház utca felől érkezik a vásárcsarnokba, azonnal festői kép fogadja. A fal mentén végig gyümölcs- és zöldségárusok kínálják friss, pompás, kívánatos termékeiket. Kora reggel csaknem érintetlenek a gúlába rakott almahegyek, a körték érett sárga halmai, a halványzöld vagy pirosló paprikapiramisok; a rekeszekben még bontatlan a padlizsánok, feketeretkek, naspolyák rendje; dús szőlőfürtök kelletik magukat a petrezselymek, zellerek, káposzták, répák szomszédságában; van itt füge is, hazai, satnyácska, de illően szerény, meghúzódik a fonott kosarakban kitett dió, az illatozó birs meg a marosi gesztenye mögött. Fehér szakállkájú, édes ízű újhagyma hever óriási mása, a kígyóhagyma árnyékában. Zsákokban burgonya, piros hagyma; vérszegényen rőt paradicsom is kapható, meg kínai kel és délvidéki grape fruit, s mi minden még! A pléhtáblákon az árak. – Tessék, tessék! – A kereskedők bekecsben, sapkásan csalogatják a vevőket, miközben helyére tesznek egy-egy leguruló starkingot vagy jonatánt, felpúpozzák a nagy szemű fejtett babot. – Ezt nézze meg, asszonyom!… – Talán majd visszajön a kuncsaft.

A csarnok mélyén szemgyönyörködtetőek a felaggatott piros, mélybordó paprikafüzérek a hófehér, gömbölyded, duzzadó fokhagymafonatok között. – Parancsoljon, kedveském! – kántálja a fejkendős asszony e pazarul egyszerű és vidámítóan gazdag színpad mélyéről. Emitt meg savanyúságot mérnek, hordós káposztát, rafináltan elrakott zöld gyümölcsöt, vajszínű gyalult tököt. S máris a gombák! A sápatagok, a szürkébe oldott drappok, a kajla karimájúak, a kupolásak. De megcsapja orrodat a halak szaga; pezseg a víz a hatalmas akváriumban, pontyok nyüzsögnek tátogva; s ni, műanyag rekeszekben törpeharcsákat rakodnak gumikötényes férfiak. A halas amurt szel bárdjával, s teríti a kirakatba a feldarabolt harcsák, mereven kunkorodó csukák közé. Keszeg is van, kecsege is – nézelődnek az emberek. Ballagdálnak a hentesek előtt, vizsgálják a kampókon függő füstölt lapockákat, kolbászokat, szalonnákat; a tálakra rakott hurkákat; szárnyasokat, malac-, sertés- és marhahúsokat, vézna nyulakat, faggyús birkákat, kopasztott kakasokat, háztáji csirkéket…

Mint egy paradicsomban, járok ebben a bőséget kínáló, bőséggel dicsekvő csarnokban. Nincs tömeg, de mindenütt akadnak vevők. Ám néhol hosszú sorok állnak. Belsőségek – máj, vese, szív, tüdő, pacal, lép, tőgy kapható ezeken a helyeken. Főleg idős emberek ácsorognak itt, köztük fiatalabbak is, de egyikük sem látszik jómódúnak; kis fizetésűek, kevéske nyugdíjból élők.

Kapkod a hentes, nem szenvedheti ezeket az aprólékoskodó vevőket. Ide nem kell csalogató szó. Na, nincs is itt kedvesség. – Csak dinamikusabban, kérem! – figyelmeztet éppen egy ősz hajú férfit. Az hamarjában nem érti. – Dinamikusabban, papa, azt mondom, látja, mennyien vannak! – Az ősz hajú meghökken. A hentes nem számít válaszra, ám az idős úr végre szólni képes. – Dinamikusabban?! Hát nem látja? Öreg vagyok már… – A hentes eléje vágja az árut. – Huszonnégy forint, ezzel tart fel! – Hogy mondhat ilyet?! – Az öreg szinte fuldoklik a felindulástól. – Siessen, papa, fizessen és ne tartson fel! – De az ősz hajú nem fizet, hanem felháborodva visszalöki a csomagot. – Beszéljen rendesen velem, mert én addig nem… – és csaknem összeesik, sápadt, reszket a megalázottságtól. – Menjen a fenébe! – kapja le a pultról a csomagot a hentes. – Szép! – motyogja csaknem sírva az öreg. – Mondhatom, szép!…

Végre valaki megsokallja a dolgot. – Mit sértegeti ezt az urat? – Urat?! – nevet fel a hentes. De a védelmező most már folytatja: – Kérjen tőle bocsánatot! – Kérjen tőle maga! Miért kérnék? Nézzenek oda!… – Mert megbántotta! Kérjen bocsánatot!…

A sor megbolydul, a hentes persze védi az igazát, hogy ebben a mai világban nem érünk rá tötyörészni. S mintha korbáccsal sújtana végig rajtuk: – Most vásárolni akarnak vagy hőbörögni?!…

Az öregúr már messze jár, botladozva a haragtól és szégyentől. Néhányan utánalódulnak. És a többiek? A többiek gyorsan a távozók helyére lépnek. Így legalább biztosan jut nekik pacal! Véletlenül sem éreztetnék, hogy kifogásolják a hentes viselkedését. Megjuhászodva, nyájasan, tapintatosan kérnek tőle, nyugtatólag beszélnek hozzá.

– Adjon, drága, egy kiló szép szívet…

A paradicsomban helyreáll a béke. A színpompás gyümölcsök, a fazekakba, tálakba kínálkozó halak, szárnyasok, húsok és más földi javak csarnokából most mégis elkedvetlenedve, borongva távozom.