Sárga lobbanás

Az alföldi város színházába – munkahelyére – sietett próbára a fiatalasszony. Kocsiján magával vitte egyik kollégáját. A lehetőségekhez képest hajszolta a kis Fiat 126-ost, az iram mégsem volt fergeteges, ugyanis a járgány nem fut valami gyorsan, meg aztán a fiatalasszony nem is szeret vakmerősködni. Persze azért taposta a gázt, s az egyik útkereszteződésben kissé későn lassított; csak hirtelen fékezéssel tudta megadni egy vadul száguldó Ladának az elsőbbséget. De megadta. Igaz, a Ladának is fékeznie kellett. Semmi baj – még minden időben történt. Ha lassúbbak a reflexei, koccanhattak volna. Ezt ő azonnal belátta, s intett bocsánatkérőn, hogy elnézést, elnézést, figyelmetlen voltam!…

Annál is inkább megértésre számított, mert a másik kocsi volánjánál is egy nő ült, fiatal, csinos lány; s mellette egy talán még csinosabb – a hátsó ülésen pedig egy fiatalember.

A Lada – ha már fékezett – megállt. Füstöltek az utat radírozó gumik; aztán egy szédítő hátramenet – egész a kis Fiatig. Hogy az most már ne tudjon kifordulni az útra. Mert úgy állt meg ott, előtte, a Lada: keresztben, büntetőleg, ellenségesen. És a letekert ablakok mögül máris féktelen szitkok zúdultak a Fiat vezetőjére, a bocsánatkérést ismételgető fiatalasszonyra.

Rendben van, ijedtében mindenkiből kitörhet a káromkodás. De itt most a düháradat hirtelen megszerveződve, alkalmat lelve robbant ki. Mintha a Lada utasai már vártak volna egy efféle összecsapásra. Közönséges, kéjes gyűlölet torzította el a lányok szép arcát. Ordináré szavakkal tűzdelt átkaikat a fiatalasszony bénultan hallgatta, majd sápadtan, zavartan fordult a kollégájához. – Hát most mit szólsz ehhez?

– Én nem is értem – motyogta félszeg mosollyal a kolléga. – Mi bajuk támadt? Fantasztikus…

A Ladában ülő fiatalember meglátta ezt a mosolyt. Elszánt, gyilkos tekintettel ugrott ki a kocsiból, rátenyerelt a Fiat ablakára: – Te! Ne vigyorogj, te rohadék, te szemét, te büdös… mert kirángatlak onnan és széttéplek!…

A kis autó utasai egy szóval sem vágtak vissza, elhűlve, elképedve fogadták a támadást.

– Ha eszembe jut, ahogy az a férfi öklével rácsapott a tetőre, ha felidézem a szemében látott gyűlöletet, elfog a remegés – mondta a fiatalasszony egy társaságban. – Hát honnan ez az indulat? És miért? Miért?!

Megboldogult U. Gy., a békességes tollú költő, aki megjárta a recski büntetőtábort, hányszor elmondta, s mindig egyformán mély döbbenettel, hogy a feléje sújtó fegyveres őr szemében sárga fény lobbant abban a pillanatban, amikor lecsapott a korbácsával. U. Gy. ezt majd negyedszázaddal ezelőtt emlegette – s voltak mások, akik az U. Gy. eseteit megelőző időkből emlegettek hasonlókat –, a fiatalasszony azonban a minap panaszolta el a történteket.

– Igen – mondta U. Gy. –, láttam azt a lobbanást, a hideg, sárga fényt, a sátáni szemvillanást. Felfogtam azt a tekintetet, amikor az őr lecsapott rám ott, a kőbányában. Utat kellett volna adnom neki, bele kellett volna gázolnom a sárba a vállamon cipelt teherrel, meg is akartam tenni, mert tudtam, hogy ez a parancs, de ő fürgébb volt. „Térj ki, te állat, ha jövök!” – üvöltötte, és már vágott is felém…

– Azt hittem, megölnek – magyarázza a fiatalasszony. – Hogy őrjöngésükben keresztülgázolnak rajtunk, vagy valami rettenetes dolgot művelnek, annyira kifordultak önmagukból. S csupán azért, mert lassítani kellett néhány percre a tempójukat… Pedig még bocsánatot is kértem!

– Micsoda állati indulat lobbanthatta azt a sárga fényt az őr szemében… – jegyezte meg egyszer valaki U. Gy.-nek, de ő tiltakozott. – Nem, nem állati! Az állat sohsem ilyen kegyetlen!

– Gyűlölöm a kegyetlenséget és a fékevesztett indulatot – mondta az emlék hatására is felzaklatva a fiatalasszony.

– Tehát maga is gyűlölködő? – kérdezte a társaság egyik tagja. – A gyűlölet gyűlöletet szül!

– Igaza van – hátrált a fiatalasszony. – Inkább félek. Azt akartam mondani, hogy félek tőle…

– Ha fél tőle, máris legyőzöttnek tekintheti magát – mondta az illető.

– De mit tegyek? Tehetetlen vagyok az agresszióval szemben. Megvetem, gyűlölöm és félek tőle. Miért nem lehet meg a világ nélküle?

– A sárga lobbanás! – emlegette akkoriban U. Gy. – Nekem elhihetik! Az a sárga fény a szemekben… félelmetes olyankor az ember!