Brancsbeliek

Vagy kifogástalanabbul írva és ejtve: bransbeliek. Még nem rosszallóan. Hiszen a bransbeliség voltaképpen céhbeliséget jelent; márpedig annak lenni tisztesség. Legalábbis az volt annak idején, amikor még virágoztak a céhek. Jól képzett, becsületes kézművesek voltak a tagjai, igazi mesteremberek és nem kontárok. Remekmívű vizsgadarabjaikkal nyerték el a céhmesterek elismerését, hogy azután maguk is mesterek legyenek. A céh szó régies, szép hangzása a megbízhatóságot, az alapos szaktudást idézi. Komoly munkások tömörültek ezekbe a szervezetekbe, akik méltán lehettek büszkék ismereteikre, a kezük alól kikerült holmik használhatóságára és tartósságára. És persze rátartiak lehettek kiváltságaikra is, amelyek a céhlevelekben voltak lefektetve. Valamint pecsétjeikre, okmányaikra, a furfangos zárakkal és lakatokkal ellátott céhládák kincseire.

A céh érdekszövetség volt, de nemcsak a jogok védelmére, hanem a kötelességek betartásának megkövetelhetőségére is. Az iparos kényes volt jó hírnevére. Kényszerhelyzet – a megrendelők, a vevők mindenképpeni kiszolgálása – serkentette őket ebben? Meglehet. De a rendes emberi természet is: adni a más örömére. A kereskedelemben mindig is volt bizonyos jótékony rafinéria: ha örömet szerzek neked az árummal, hálás vagy, és jobb szívvel fizetsz!

A brans talán az iparosodás nagyüzemi kialakulása, a kapitalizálódás idején kezdte felváltani a céhet. És csakhamar vaskosabb, durvább ejtésben pejoratív felhangja lett a szónak.

– Ez is brancsbeli! – mondták megvetőleg arra, aki egy csoport érdekét állította szembe a közösségével. De máskor meg: – Hiszen ez is brancsbeli! – szóltak védőleg s ajánlólag valakiről, akire menten más mosollyal néztek a hasonszőrűek.

A brancsok a modern korban inkább kegyetlen önzésükkel, mintsem szolgálatukkal tűntek ki.

Vannak-e most nálunk abban a régi, nyílt merkantilista szellemben szerveződött érdekcsoportok? Nincsenek. (Valóban nincsenek?) De brancsok?!…

Ki itt, ki ott brancsbeli. Van brancsbeli iparos, brancsbeli sportoló, brancsbeli kereskedő, brancsbeli feltaláló, brancsbeli zöldséges, brancsbeli komputeres, brancsbeli színész, brancsbeli festő, brancsbeli kritikus, brancsbeli énekes…

Hajdanán az értelmiség is „céhekbe” tömörült. Megtisztelte magát ezzel a kifejezéssel. Ma brancsokba tömörül? Hasonló tisztesség ez?

Te brancsbeli vagy?

Azt hiszem, én nem vagyok brancsbeli. Ez dicsekvésnek is felfogható. De panasznak is. Sok hátránnyal jár ez a kívülrekedtség. Leginkább dolgaink intézése körül. A brancsbeli ugyanis lenézi a nem brancsbelit, s dehogy segíti! Ő, a brancsbeli, mindig magabiztos, mindent elintéz, mindent beszerez, mindent tud. Védi, támogatja az érdekszövetség. A nem brancsbeli kiszolgáltatott, tehát félszeg.

Ott van például az autósbrancs. (Más brancsot is említhetnék helyette.) Tagjai úton-útfélen éreztetik veled, hogy kívülálló vagy. Többek állítása szerint jól és hibamentesen vezetek már több mint tíz éve, tehát a volánnál nincs kisebbségi érzésem, de ha megjelenik egy olyan igazi brancsbeli, menten összezavarodom. Főleg a szervizállomásokon. (Más helyeket is említhetnék.) A szervizben szeretnéd lemosatni, zsíroztatni, javíttatni, szereltetni a kocsidat, már-már szóba is állnak veled, amikor befut egy-két brancsbeli. Gyors fékezések, felpergetett motorok, ajtócsapódások, bűvszavak. Ők aztán megértik egymást! A szerelők arca felderül, végre jött néhány értelmes lény! A kívülálló féltékenyen nézi azt a szerelmetes boldogságot, ahogy brancsbeli a brancsbelivel…

Mit tehet ilyenkor az ember? Hogy észrevegyék, hogy egyáltalán emberszámba vegyék, pénzeket dugdos, borravalókat csúsztat a zsebekbe, de persze ügyetlenül, nem olyan könnyed eleganciával, mint ők, maguk között… Udvariasan magyarázod, hogy szerinted mi a kocsid baja, szóra sem méltatnak, mit értesz te ehhez?! Valóban nem sokat, nem érthetünk mindenhez; ám gyanakszol, hogy ők sem állnak a helyzet magaslatán. Gondos igyekezet dolgában semmiképp sem. Mégis inkább befogod a szád, nem akarod kihívni bosszújukat. Így is fizetsz majd olyan alkatrészekért is, amelyeket nem szereltek be a kocsidba.

Na igen, minden könnyebben menne, ha brancsbeli lennél. Akkor – hoci-nesze alapon – nem tennék ezt veled.

De hány brancsban kellene benn lenni?

Brancsban?! Nem, abban semmi esetre sem! De egy igazi, jó céhben – abban igen.