A vidám Michel

Igazán jó kedvre derített az esete. Még a múlt vasárnap olvastam – a L’Humanité adott róla hírt, nekünk pedig a Magyar Nemzet munkatársa –, hogy Michel David a La Manche csatorna mentén, a vízparton vidáman biciklizik.

Azóta valahányszor eszembe jut, szinte boldoggá tesz; csuda kellemes hangulatom támad; érzem, szívem egész melegével megszerettem ezt az embert.

Istenem, gondolom nem kis aggodalommal, remélem, még ma is ott száguldozik az angol – vagy francia? – parton. (Ez nincs tisztázva, de bízom benne, hogy akár ott, akár itt biciklizik, még nem vették el a kedvét, s ő sem adta fel vasárnap óta.)

Hozzá kell tennem, hogy a néhány soros tudósításra nem csupán a Michel gondtalan kerekezése adott okot, hanem az újítása: vitorlát szerelt gépére, vagyis, mint a lapok írják, a kerékpározás új örömét fedezte fel.

Hát legalább a kerékpározásét – ez sem kis dolog!

Akárhogyan is van, az a fontos, hogy híranyag lett az ügyből.

Nem a vitorla miatt. Az igazat megvallva, felfedezése nem tett rám különösebb benyomást. Vagy azért, mert mint minden nagy találmány, ez is annyira evidens, hogy nem lep meg; vagy azért, mert nem sok hasznát látom. Lobogó lepedőkkel úgysem lehet városban, forgalmas helyeken közlekedni. Ráadásul az a jó a bicikliben, hogy lábbal hajthatjuk. Éppen eléggé elszoktunk a rendes testmozgástól; gépi erejű járműveken tesszük meg legrövidebb útjainkat is, ez a szokásunk nemcsak sok pénzt emészt, de egészségtelen is. Itt volna az ideje, hogy gyalogoljunk vagy a pedált tapossuk már egy kicsit. Így hát nem Michel találmánya hatott rám kellemesen; kényelemre törekvése, rafinált sebességhajszolása hidegen hagy. De az, hogy hír lett az esetből! Ez lenyűgöz és elégedettséggel tölt el.

Michel David rendkívüli egyéniség lehet, ha egyszerű, jókedvű biciklizését fontosnak tartja mindenkivel tudatni a L’Humanité. És a hírt átveszi a Magyar Nemzet – meg ki tudja, hány nemzetbéli újság.

Pedig a kommunikációs szervek hely- és időhiányban szenvednek. Annyi rémtettről, erőszakról, tömeghalálról, puccsról, kormányválságról és elkeseredett politikai harcról kell tájékoztatniuk a világot. Kattognak a telexgépek, csörögnek a telefonok, vég nélküli magnószalagok tekerednek. És akkor Michel megjelenik a csatorna partján… S mindenki reá figyel.

Gratulálok, Michel David!

Nem ismerem őt, s önök sem ismerhetik. Mert, úgy vélem, egyszerű ember. Kisember.

Igen? Nincs itt valami tévedés? Nincs! A lapok nem közlik rangját vagy foglalkozását. Nem divatos filmszínész, üzletember, hóbortos festő; nem levitézlett vagy éppen feltörekvő politikus. Talán gyári munkás vagy banktisztviselő, középiskolai tanár vagy kereskedősegéd; netán kifutó vagy távirati postás, akit munka közben (a pedál tekerése közben) szállt meg az ihlet: a vitorlás bringa gondolata.

Na de egy kisember kerékpározásáról érdemes hírt röppenteni a világba? Hát éppen ez az, ami örömmel és jóleső érzéssel tölt el. Hogy érdemes!

Elképzelem a csatorna partján le s fel száguldozó Michelt. Kurjongat a boldogságtól; gyermekien élvezi az iramot; vitorláját, haját lobogtatja a sós vízről szálló szél. A kép groteszken abszurd: mintha rajta kívül senki sem volna a La Manche mentén…

Ott, ahol a nagy világégés éveiben, a partraszállás idején, csaknem négy évtizede annyi férfi halt erőszakos halált a levegőben, szárazon és vízen – terra marique – a szörnyű csatákban.

De most csend van, csak a szél zúg Dunkerque, Le Havre vagy Dover felől, bele-belekapva barátunk vitorlájába. Csakhogy máshonnan is idecsaphat a szél, a világ négy égtája felől…

A régi csatazaj még mindig itt cseng az európaiak fülében; s minden más csatazaj idegességgel tölt el minket azóta; hallatszódjék bárhonnan, akár a Föld legtávolabbi részéből is. Hát persze: a katasztrófákat naponta regisztráló sajtó kapva kap a vidító képen: nézzétek, egy ember milyen gondtalanul biciklizget!

Igen, így áll a dolog, gondolom át újra az egészet. Talán mégsem kellene annyira derűs és elégedett lennem. Hiszen a hír keserű fintor: manapság ez már ekkora szenzáció! Hogy egy ember önfeledt… ezt már világgá kell kürtölni!

Kedves Michel, így már más a helyzet. Kérlek, vigyázz magadra, védtelennek és kiszolgáltatottnak látszol. Különösen azzal a boldogan csattogó, patyolat vitorláddal.