Szín: dobozlakás egy előregyártott elemekből épült házban, a város új negyedében, ízléses, de túlzsúfolt berendezés. Futónövények, buja örökzöldek. Nagy kalitkában ausztrálpinty-pár, hangjuk néha túlcsiviteli az emberi beszédet. Az ablak erősen befüggönyözve. Este van, ég a lámpa. A széles, megágyazott heverőn pizsamában a Férfi. A Nő a virágok között ül utcai ruhában, haja kontyban. Mellette pamutgombolyag, félig kész kötés – de nem nyúl érte, csak ül.
FÉRFI
Nyugtalanul forgolódik, lábát ki-kidugja a paplan alól. Nem jön senki…
NŐ
Fenyegetően. Majd jön, csak mondjad.
FÉRFI
Senki nem jön. Fekhetek itt betegen, és senki…
NŐ
Mi a csudának jönne mindig valaki?
FÉRFI
Itt fekszem betegen…
FÉRFI
Lázam is van. És szúr… Felnyög, jobb tenyerével a hasát nyomkodja.
FÉRFI
Ez más lesz. Ez az alapbaj. Csak nem mondták meg.
NŐ
Csak képzelődj itt nekem!
FÉRFI
Méltatlankodva. Így beszél! Más hangon. Hogy mért is jöttem haza?! Ott voltak azok a drága emberek! Az orvosok is meg a nővérek.
FÉRFI
Hangsúlyozva. A nővérek. Csak megfogták a homlokomat.
NŐ
Az kell neked. Hogy megfogják a homlokodat.
FÉRFI
Panaszosan. Lázam van. Ez lehetetlen! Lehetetlen, hogy így fájjon! Hány óra?
NŐ
Fél nyolc. Csak dobáld magad, aztán majd tényleg fájni fog a sebed.
FÉRFI
Fájni fog? Fáj! Hát ez lehetetlen. Ennyire szúrhat?
FÉRFI
Hát mit csináljak vele? Mi a fenét csináljak a lábammal?
FÉRFI
A nyugalom a halálom! A halálom ez a fekvés!
NŐ
Türelmesen. Akkor kelj fel. A kórházban is mondták, hogy most már felkelhetsz.
FÉRFI
Azt mondták, lábadoznom kell. Ha felkelek, az nem lábadozás. Ha felkelek, kimegyek az utcára. Kimegyek és telefonálok.
NŐ
Ki a csudának telefonálnál?
FÉRFI
Hát itt állandóan fél nyolc van?
NŐ
Nem tehetek róla, fél nyolc!
FÉRFI
Magában. Ragaszkodik hozzá.
NŐ
Nem mondhatok más időpontot, ha egyszer fél nyolc van!
Szünet.
FÉRFI
Senki! Egyik se jön.
NŐ
Szeretném tudni, kit vársz?
FÉRFI
Gyerekesen. Hát valamelyiket… valaki jöhetne… Karcsiék, Pista, vagy valamelyik… Dalmáék… bárki!
NŐ
Tegnap meg az volt a bajod, hogy nagyon is sokan voltak itt.
FÉRFI
Most mit akarsz ezzel mondani?
NŐ
Semmit. Szünet. Azt mondtad, siessek haza, hogy együtt legyünk. Egyedül, kettesben… Hogy olvasol nekem verseket…
FÉRFI
Türelmetlenül. Jó, jó…
NŐ
Félbehagytam a munkámat, siettem haza. Még bevásárolni se mentem…
FÉRFI
Méltatlankodva legyint. Az áldozat!
NŐ
Tárgyilagosan. Nem az áldozatról van szó, csak arról, hogy mindent megteszek, amit akarsz, itt ülök, nem vásároltam, nem mosok, nem takarítok már napok óta…
FÉRFI
Kurtán felnevet. A takarítás! Szegény apám céklavörös lett a dühtől, ha poroztak a szobában! Nem tehetek róla! Nekem is az agyamra megy! Azok a szálló porszemek a fényben!… Mit gondolsz, sokszor azért nem jövök haza, mert takarítasz… Eszébe jut. Hogy a kórházból is miért jöttem haza?! Az adjunktus még benn tartott volna három napig.
NŐ
Nem tudom, mi értelme lett volna?
FÉRFI
A nyugalom! Az lett volna az értelme, a nyugalom! Más hangon. Azok ott benn tudták, hogy szenvedek.
NŐ
Szenvedsz?! Ugyan! Mikor nem szenvedsz te?
FÉRFI
Te szenvedsz, te! Mert kérek tőled valamit! Az már áldozat. Egy kicsit korábban hazajönni, itt lenni velem, a beteggel…
NŐ
Én boldogan jövök, de te…
FÉRFI
Nézd meg magad a tükörben. Ilyen egy boldog arc!
NŐ
Nem nézem, tudom. Halálra kínozod az embert. Más hangon, megadóan. Kimegyek és főzök vacsorát.
FÉRFI
Ne főzz vacsorát. Ülj itt, arra kértelek, hogy ülj itt!
NŐ
Csendes engedelemmel visszaül. Jó, itt ülök. Tessék.
FÉRFI
Fejcsóválva. Ez az arc! Ez a tragikus arc!
NŐ
Egyhangúan. Nem tragikus, csak fáradt. Hajnalban keltem, egész nap talpon, a buszon a tömeg… az ember hazasiet örömmel…
NŐ
Egyhangúan. Igen, örömmel, de itthon folytatódik az egész, vagy vendégjárás vagy ez a nyúzódás, én ezt nem bírom, én is ember vagyok, én is csak egy bizonyos terhet tudok elviselni, én már kivagyok, mint egy ló, egy igavonó barom…
FÉRFI
És én? Ezzel a fájdalommal?
FÉRFI
Mi az, hogy ugyan, ugyan? Egy ekkora seb! Más hangon. Biztosan lázam van.
NŐ
Tompa hangon. Hát akkor tedd be a hőmérőt, és mérd meg.
FÉRFI
Már régen ideadhattad volna.
A Nő szó nélkül feláll, előveszi a hőmérőt, lerázza.
Ahogy azt a hőmérőt rázod!
A Nő ugyancsak szó nélkül, arcán alig látható fintorral az ágyhoz megy, kigombolja a Férfi pizsamakabátját, a hóna alá dugja a hőmérőt.
Mintha tehetnék róla, hogy lázam van… Az ablakra esik tekintete. A rolót is lehúztad!
FÉRFI
De így nem látom a fényeket! Nekem kellenek a fények! És levegő! Itt nincs levegő!
NŐ
Visszaül az előbbi helyére. Nem fogom kinyitni az ablakot.
FÉRFI
Panaszosan. Nem nyitja ki! Hogy én miért jöttem haza?!
NŐ
Halkan. Most már hagyd, jó? Felveszi a kötést, belekezd.
FÉRFI
Köt! Jézus isten! Kötni fog!
NŐ
Csendes makacssággal. Igen, kötni fogok. Nem ülök itt csak úgy.
FÉRFI
Amikor a kötés a halálom! Jézus isten!
A Nő alig láthatáan elhúzza a száját, ölébe ereszti a kötést, vár. Csend. Hirtelen csivitelés, a madarak felriadnak a kalitkában.
Még ezek is!
Szünet. A madarak erősen csivitelnek.
Holnap délelőtt felöltözöm, és bemegyünk a városba. Megvesszük azt a blúzanyagot neked. Más hangon. Mi van ezekkel a madarakkal?
NŐ
Csendesen. Holnap délelőtt nem.
FÉRFI
Már megbeszéltük… Mi ütött ezekbe a dögökbe?
NŐ
Nem beszéltem meg semmit. Felriadtak…
FÉRFI
Betelefonálsz, hogy kiveszel egy nap szabadságot. Mitől riadtak fel éppen most?
NŐ
Nem telefonálok sehová. Nem csoda, hogy felriadtak, nyugtalanná teszed őket is.
FÉRFI
Beszólsz a Központba, és kérsz egy nap szabadságot, már megbeszéltük.
NŐ
Mondtam, hogy nem lehet. Nem lehet telefonon. Bemegyek, és kérek holnaputánra…
FÉRFI
Holnapra… A kalitka felé. Maradjatok már csendben!
A madarak végre elcsitulnak.
FÉRFI
A kalitkáról a Nőre tekint. Holnapra…
NŐ
Makacsul. Holnaputánra, és kész…
NŐ
Semmi baj sincs a hangommal, megmondtam, hogy így nem lehet. Nem tudom megcsinálni.
FÉRFI
De amikor ilyen gyönyörű idő van, süt a nap, ez az ősz… az őszi nap… a levelek a járdán. Mennénk egy kicsit…
NŐ
Nem hagyhatom ott váratlanul az embereimet.
FÉRFI
Az embereidet? Más hangon. Hol a lázmérő? Kutat. Hol? Na, tessék! Így tetted be! Becsúszott a vállam alá.
FÉRFI
Mért? Ne forgolódjam? Már ne is forgolódjam? Már semmit sem csinálhatok?
NŐ
Mutasd, mennyi az a láz?
FÉRFI
Az a láz! Mintha nem is az én lázam lenne! Mintha nekem nem is lehetne lázam! Más hangon. Van valami kompót, vagy ilyesmi? Száraz a szám… Csettintget. Teljesen kiszáradt a szám. Ez a lakás egy kazánház! Ezek a falak rám fekszenek, rám tenyerelnek, rám zuhannak, ez a szoba kiszárít… Ártatlanul. Te, lehet, hogy ez a szárazság árt a sebemnek?
NŐ
Nézi a lázmérőt. Harminchat, hét… még annyi se!
FÉRFI
Mert kicsúszott. Érzem, a testem csupa tűz! Van valami kompót?
NŐ
Csendesen. Van, van. Tudod, hogy minden van, ami csak kell neked. Minden!
FÉRFI
Hát akkor ne legyen minden! Ne legyen! És csak menj be holnap a hivatalodba, és ülj ott az embereiddel! Én meg hadd pusztuljak el itt egyedül, emelgessem az ágyneműt, ágyazzak, meg álljak itt a huzatban pizsamában, ha szellőztetek, és dögöljek éhen…
NŐ
Holnapután itthon maradok. És nem kell éhen dögleni, csak ki kell nyitni a fridzsidert, minden oda van készítve.
FÉRFI
Egyedül nincs kedvem, tudod, ismerhetsz. Nem vagyok állat, hogy egyedül egyek.
NŐ
Más is eszik egyedül. Én is ettem egyedül eleget.
FÉRFI
Mindig ez az „én is!” Más hangon. Mennénk együtt ebben a szép időben. Ebben az aranyló őszben…
NŐ
Hozom a kompótot. Kimegy.
FÉRFI
Utánakiált. Ne legyen hideg! Elhelyezkedik az ágyban, aztán gondol egyet, ismét a Nő után kiált. De meleg se legyen! Ismét helyezkedik, majd újfent kiált. Vagy inkább hozzál be Colát! Megveregeti a párnát, jóleső kis sóhajjal hátradől. Hirtelen újra az ajtó felé. Vagy mégis inkább kompótot! A Cola talán nem tesz jót!
A Nő jön, csészében hozza a kompótot.
És kanál?
FÉRFI
Fekve? Sosem tudtam fekve inni.
FÉRFI
Hogyne, hogy félrenyeljek!
NŐ
Csendes megadással. Akkor hozok kanalat, várj.
FÉRFI
Utánakiált. De ne evőkanalat! Tovább rendezgeti a fekhelyét, tenyerével a paplant csapdossa.
NŐ
Jön a kanállal. Ez megfelel?
FÉRFI
Minden olyan nehezedre esik.
NŐ
Szelíden. Semmi sem esik nehezemre, tudhatod.
NŐ
Várj, segítek. Fel akarja emelni.
FÉRFI
Elhárítja. Egyedül kell, megmondta az adjunktus. Erőlködve, sziszegve felül. Erősödni kell a hasizmoknak. Mit gondolsz, a műtét utáni napon már felkeltem. Azt mondták, ilyet még nem láttak, ilyen akaraterőt… Sziszeg. Nem fekhetek így állandóan! Halálom a fekvés. Egy életen át csak feküdni!…
NŐ
Egy hete operáltak. Két napja fekszel itthon. Ez még nem a világ!
FÉRFI
A csészéért nyúl, kanalaz. Neked. Neked nem a világ. Neked semmi sem a világ. Az első ízlelés után fanyalog. Fahéjat tettél bele!
NŐ
Kis ijedelemmel. Fahéjjal kell…
FÉRFI
Beledobja a kanalat a csészébe. Fahéjat tettél bele! Direkt kértem, hogy ne tegyél bele fahéjat! Direkt kértem!
NŐ
Szelíden. Azt mondtad, a fahéj adja meg az ízét. Anyád is mindig fahéjjal csinálta, ha beteg voltál, azt mondtad.
FÉRFI
Soha nem voltam beteg! És anyám soha nem csinálta fahéjjal! Soha! Direkt kértem, hogy az emésztésem miatt ne tegyél bele fahéjat! Kértem! Hogy kértem! Könyörögtem! Könyörögtem, hogy diétásan! Hogy se tejföl, se zsír, se rizsa! Könyörögtem, nem?
NŐ
Türelmét vesztve. Hát most már tényleg azt mondom, hogy jobb lett volna, ha a kórházban maradsz! Elveszi a csészét, tehetetlen.
FÉRFI
Jó, hogy azt nem mondod, hogy a temetőben! Hát már az is baj, hogy hazajöttem? Hogy az otthonomban akarok lenni?! Már ez is baj?
FÉRFI
Ne kiabáljak?! Felpuffadt hassal ne kiabáljak? Eltesznek láb alól, és ne kiabáljak?!
NŐ
Csitítva. A szomszédok… tudod… nem szeretem…
FÉRFI
Én meg azt nem szeretem, hogy nem tudsz itthon maradni holnap! Egy napot kértem. Egyetlen napot. Kértem, hogy telefonálj a Központba. Fél nyolc, még telefonálhatsz…
FÉRFI
Hát akkor háromnegyed! Szelídebben. Sétálunk egy kicsit, megvesszük azt a blúzanyagot… Süt a nap…
FÉRFI
Már megint ilyesmivel jössz! Csak hogy elrontsd a hangulatomat! Miért esne holnap az eső?!
NŐ
Csak mondom, hogy eshet.
NŐ
Szelíd makacssággal. Nem tudhatod.
FÉRFI
Most ezen vitatkozik, hogy esni fog-e az eső, vagy sem! Ezen vitatkozik!
NŐ
Te vitatkozol állandóan. Megmondtam, hogy ilyen ripsz-ropsz nem vehetem ki a szabadságomat. Megmondtam, punktum!
Kis csend. A Férfi fáradtan visszahanyatlik, türelmetlenül forgatja a fejét. A Nő felveszi a kötést, belekezd.
FÉRFI
Dünnyögve. Punktum. Ripsz-ropsz!… Ezek a szavak!?
Csend. A madarak megint felneszelnek, csivitelnek.
Ha itthon maradnál, sétálnánk egy kicsit, olvasnék neked verseket, beszélgetnénk… Tudod, hogy ezt a hűvös időt mennyire szeretem…
Csend. Hosszan. A madarak egyre vadabbul csivitelnek.
Akkor hozzál be Colát.
A Nő felnéz, leteszi a kötést, feláll, kimegy.
De ne hideget!
Csend, csak a madarak.
Sört még nem ihatok?
FÉRFI
Kiáltva. De azért tegyél sört a jégre, hátha jön valaki!
NŐ
Bejön, tálcán hozza a Colát. Remélem, nem jön senki.
FÉRFI
Morogva. Hagynak ittpusztulni.
NŐ
Mennek a dolguk után. Nem érnek rá itt csücsülni az ágyadon.
Felnyitja a Colát, tölti, a Férfi figyeli.
FÉRFI
Magasabbról. Így nem habzik.
NŐ
Nem is kell. Jobb, ha elszáll a szénsav.
FÉRFI
Gyerekesen. Gondolod? Mohón nyúl a pohárért, kiissza.
FÉRFI
Hová gondolsz? Ez is sok. Visszafekszik. Talán nem is szabadna Colát innom.
NŐ
Jaj, eriggy már! Egy vacak vakbélműtétből ilyen faksznit csinálni!
FÉRFI
Egy vacak vakbél?! A legveszélyesebb!
FÉRFI
Mit ugyan, ugyan?! Tudom jól! A legkomplikáltabb dolgok adódhatnak. Különösen, ha befelé fordul… vagy hátratekeredik… Most mit nézel? Ott az adjunktus szobájában néztem a belgyógyászati könyvben. Magyaráz, mutogatja. Van eset, amikor egészen hátrakunkorodik. Bekúszik alattomosan a belek alá, be egészen hátra. Ilyen alakban. Ott voltak az ábrák, láttam… Ujját begörbíti, mutatja. Vagy ebben a szögben. Gondolj bele… Akkor aztán ki kell tárni az egész hasi részt.
NŐ
Hála istennek, nem kellett.
FÉRFI
Azt nem, de hallottad, mit mondott az adjunktus? Hogy a huszonharmadik órában. Mutatta, mekkora volt, nem? És milyen gyulladt… Kis híja, hogy nem szálltam el szépen…
NŐ
Hála istennek, nem szálltál el, gyógyulsz, és nincs semmi baj.
FÉRFI
Hát miért? Legyen baj? Más hangon. Mi az, már megint kötsz? Hát csak köss! Csak csináld… Sértődötten visszafekszik.
NŐ
Ha nem csinálom, soha nem fejezem be. Maholnap beköszönt a tél…
FÉRFI
Dünnyögve. „Maholnap”… meg: „Beköszönt”… Ezek a kifejezések?!
Csend. Most a madarak is hallgatnak, csak később kezdik újra a csivitelést. A Férfi feltekint, nézi a Nőt. Enyhülten.
Látod, így szeretem a hajadat. Ha kicsit fel van emelve.
NŐ
A bóktól zavartan. Meg kellene mosni.
FÉRFI
Felcsattan. De ne mosd meg! Most végre jó a haja, és ő meg akarja mosni!
NŐ
Halkan. Nem mosom meg.
FÉRFI
Mindig ez a tragikus arc. Ez a tragikus hang.
NŐ
Olvass inkább. Nem olvasol?
FÉRFI
Nem tudok olvasni! Az nem úgy megy. Hangulat kell hozzá. Türelmetlenül forgolódik. Nem tudok feküdni, nem tudok semmit sem csinálni. Nem szeretek feküdni, nem szeretek pizsamában lenni! Hátrahanyatlik. Pfűű! Ki nem nyitná az ablakot!
NŐ
Lágy mozdulattal feláll. Kinyitom az ajtót.
FÉRFI
Méltatlankodva. Az ajtót!
Csend, a Nő kinyitja az ajtót, visszaül, köt.
Mindjárt van egy kis levegő…
A Nő hallgat, a Férfi feltekint.
Mit csinálsz?
NŐ
Komolyan veszi a kérdést. Kötök.
FÉRFI
Azt látom. Visszahanyatlik. Nem esett jól ez a Cola.
NŐ
Anyásan. Mert gyógyul! Most dolgozódnak össze az izmok.
FÉRFI
Mindig ezzel jössz! Majd ha megdöglöttem, akkor is azt mondod, hogy most gyógyul.
NŐ
Nem tudom, mért kell állandóan erről beszélni?
FÉRFI
Belelovalja magát. Majd ott fekszem megdögölve, és ő azt fogja mondani, nincs semmi baj, most gyógyul. Remélem, a kötést kihozod a temetőbe is!
NŐ
Szeretném tudni, mért baj az, hogy kötök?
NŐ
Szelíden. Én meg azt nem szeretem, hogy így beszélsz.
FÉRFI
Nem kellett volna Colát innom… Felcsattan. Mi a fene van ezekkel a madarakkal?! Mit ordibálnak ennyit?
NŐ
Szelíden. Csivitelnek.
NŐ
Feláll, a kalitkához megy. Biztosan szomjasak. Az asztalkán álló kancsóból vizet tölt az itatójukba. Na, gyertek, gyertek, szépen, igyatok…
FÉRFI
Ciccegve. Ez a Cola! Hát ez elintézett. Nyomja a sebemet.
NŐ
Visszaül, felveszi a kötést. Kínozni, azt tudod az embert.
Csend.
FÉRFI
Nyöszörögve. Sétálnom kellene egy kicsit. Add ide a papucsomat. A Nő felkel, odaviszi a Férfi papucsát a heverőhöz. A Férfi nyögve felül, ügyetlenkedve felveszi a papucsát, feláll. Ezek a madarak megőrültek! Micsoda lárma!
NŐ
Nem tudom, mért kellett ide madár?
FÉRFI
Na, ne viccelj már! Hát kinek vettem a madarakat? Talán magamnak? Azt akartam, hogy ne legyél egyedül.
Tesz néhány lépést; lóg rajta a pizsama, a nadrág félrecsúszva, a kabát hasig kigombolva. A Nő gondoskodva követi.
NŐ
Egyedül. Na, így aztán nem vagyok egyedül.
FÉRFI
Ausztrál pintyek. A legszebbek. A legintelligensebbek. Más hangon. Ne állj itt, nem tudok tőled sétálni.
NŐ
Nem tehetek róla, hogy ilyen kicsi ez a lakás!
FÉRFI
Ezerszer mondtam már, hogy költözzünk vidékre. Egy nagy házba. De teveled?!… Megáll a kalitka előtt. A madár a legtökéletesebb lény! A madárság! Széttárja a karját, mintha repülne. Szállni! Gyönyörű! A tollak! A toll tökélye! A madár a lét tökélye! Fokozhatatlan! A végső alakzat. Innen már nincs tovább! A fejlődés csúcsa! De egyben korlátja is. A tragikum. A tökéletesség tragikuma. Hirtelen felnyög, az oldalához kap. Jaj, beleszúrt…
FÉRFI
Repülni kellene, szállni! Ő meg azt mondja, mozogjak óvatosabban! Két marokkal fogja a pizsamanadrágját, hogy le ne csússzon. Most mit nézel? Ülj le.
FÉRFI
Már régen betehettünk volna az újságba egy hirdetést. Nem is akarok belegondolni, micsoda házat kapnánk ezért a lakásért! Tornác meg nagy udvar, nagy kapu, nagy fák, nagy hó a fákon… Ablakok! Ablakok lennének…
NŐ
Minden házon van ablak.
FÉRFI
De itt nagy ablakok lennének! Ablakok! Hogy szeretem az ablakokat! Ki lehetne őket tárni, a nagy mezőre! Madarak!…
NŐ
Falu! Ugyan! Éppen te maradnál meg falun!
FÉRFI
Éppen én! Éppen én mindig is falun akartam élni! A kicsattanó egészség! Egy falusi lány… asszony! Nem kérdezne semmit, csak lenne!…
NŐ
Hát akkor ne velem akarj falura menni! Menj, keress magadnak egy ilyen kicsattanó lányt… nőt!
FÉRFI
De nem! Ez csak volt, régen… Ezt csak így gondoltam! De most már itt vagy te… veled…
NŐ
Nem tudom, mit csinálnánk ott?
FÉRFI
Költői hévvel. Élnénk!
NŐ
Két nap múlva otthagynád.
FÉRFI
Boldog lennék! Vasárnap lenne… Felsepert utcák… Dáliák a kerítés mellett… Mennének az emberek az utcán…
NŐ
Itt is mennek az emberek az utcán.
FÉRFI
Mondja a magáét. Ott volt az a kert… ajaj…, gyerekkoromban. Azok a dáliák! Milyen szép volt!
NŐ
Fel se néz a kötésből. Gyerekkorodban!…
FÉRFI
Igen, gyerekkoromban! Mért, nekem nem volt gyerekkorom, azt hiszed? Bebújtam az asztal alá, és ott kuporogtam, mert féltem… mert magamra hagytak. Elmentek hazulról, nem szóltak semmit, csak elmentek… ott kuporogtam az asztal alatt egész éjszaka! Azt hiszed, nekem nem volt gyerekkorom, csak a Karcsinak? Más hangon. De a dáliák a kertben! „A dáliák, a dáliák, véresek, mint a kisbabák…”
FÉRFI
Elkedvetlenedve. Teveled nem lehet semmit.
NŐ
Veled nem lehet. Két nap múlva megunnád. Hiányozna a nyüzsgés, az a sok ismerős, barát, nők…
NŐ
…a telefonálások, a mászkálás azokra a fene tudja, milyen helyekre…
FÉRFI
Miféle fene tudja, milyen helyekre?
NŐ
Tudom is én, hol jársz egész nap?
FÉRFI
Kétségbeesve. Hát hol járnék egész nap? A munkám után!
NŐ
A munkád után! Éjfél előtt soha nem látlak. Na, most, hogy megoperáltak, most itthon vagy.
FÉRFI
Kajánul. De nem sokáig!
FÉRFI
Más hangon. Mekkora házat kapnánk ezért a lakásért!
NŐ
Engem eldugnál vidéken, te meg hétszámra itt koslatnál Pesten.
FÉRFI
Én?! Örülnék, ha meghúzhatnám magam végre valami csendes helyen. Fák! Nagy madarak a nagy messzi égen! A végtelenség!… Más hangon. Vagy ott van Szentendre vagy Esztergom… Na? Az város is meg vidék is… Ott te is kapnál állást. Na?
NŐ
Jaj, hagyjuk ezt, semmi értelme.
FÉRFI
Nem figyel rá. Egy falusi plébánia.
FÉRFI
Mért, én nem lehettem volna pap? Pap is lehettem volna.
NŐ
Mondd, mi nem lehettél volna még?
FÉRFI
Vagy egy patika, falun. Fehér tégelyek, nagy barna faburkolat, a pulton a mérleg réztányérkája…
FÉRFI
Csizmám is volt! Sárga lovaglócsizma, zöld mellény… Nem itt rohadni egy ilyen kuckóban!
NŐ
Nem tudom, hol lennél, ha nem volna ez a lakás. Csak adj hálát az istennek…
FÉRFI
Hol lennék? Egy nagy udvarházban lennék már régen! Ismét költői hévvel. A nagy dézsában víz, a kamrában bor…
NŐ
A bort a pincében tartják.
FÉRFI
Most ezen akadsz fönn?
NŐ
Fogalmad sincs, mi a falusi élet. Amikor hazavittelek Vasasszonyfára, a libáktól is féltél, nemcsak a kutyáktól! A szoknyámba kapaszkodtál…
NŐ
Meg se tudod különböztetni a búzát a rozstól!
NŐ
Éppen neked való a falusi élet!
FÉRFI
Teneked meg az egészből nem kell más, csak a búcsú meg a lakodalom… A tánc. A tánc a búcsúban, az kell neked! Utánozza. Táncolni, keringőzni, keringőzni… Kibomló szőke hajjal ropni, felhevülve… Nőies hangon. Jaj, jaj, jaj, a tánci-tánci!
NŐ
Elrévedve. Szerettem táncolni. És tudtam is… Versengtek értem. Még ma is van a faluban egy ember, egy nagyon szolid, rendes iparosember, az még ma is mondja… „Jaj, maga milyen gyönyörűen táncolt, de én soha nem merészeltem felkérni kegyedet… Csak néztem…” Na, soha semmi kétértelműség, csak udvariasan: „kezit csókolom”, és meghajol…
FÉRFI
Harsányan nevet. Jaj, jaj, jaj, a tánc! Lobogás! A nagy lobogás!…
NŐ
Inkább mosolyogva. Csak csúfolj, te!… Azzal a nagy testeddel… Te nem is tudsz táncolni.
FÉRFI
Én? Haha! Tudok, csak nem akarok! Nagy különbség! Mert én mindig csak a szolidságot, a tartózkodást… Más hangon. A faluban is az lenne a lényeg: a csend, a visszavonultság, az elmélyülés… Az élet valósága… A víz… a nagy vizek… „Nekem csak ez jutott, a hangtalan jelenlét az idők nagyvize felett…” Beleborzong. A fák! A madarak…
NŐ
A kalitkára mutat. Itt vannak neked a madarak.
FÉRFI
Nekem? Neked! Neked vettem.
NŐ
Hát akkor csak menj vidékre, ha olyan nagyon akarsz.
FÉRFI
Veled! Együtt, ketten, kéz a kézben. Ott még elölről kezdhetnénk mindent!
NŐ
Örülök, hogy eddig is bírtam, nem akarom elölről kezdeni.
FÉRFI
Nagy vacsorák! Vadászatok! Hirtelen más hangon. Te, én azt hiszem, nem kellett volna azt a Colát…
NŐ
Hagyd már azt a Colát! Beveszel két széntablettát…
NŐ
Hármat. Vagy négyet. És ne állj a huzatban. Vagy csukd be az ajtót.
FÉRFI
Csak nézem, hogy nem jön-e valaki.
FÉRFI
Telefonálni kellene, talán Pistáék ráérnének egy pillanatra, vagy Dénes…
FÉRFI
Vagy Karcsiék, Bulcsú…
FÉRFI
Szóval nem szólsz be?
NŐ
Hová? A hivatalba? Nem. Megmondtam: nem!
FÉRFI
Pedig ha itthon maradnál…
NŐ
Nem érted, hogy holnap olyan munkánk van, amit nem hagyhatok ott csak úgy ripsz-ropsz?
FÉRFI
Gyerekes könyörgéssel. De egy kicsit együtt lehetnénk. Mennénk a nagy sárga levelek között… süt a nap… elmennénk egy kicsit. Tudod, hogy mennyire szeretem ezt az időt! Vásárolhatnánk is…
FÉRFI
Holnap. Most még beszólhatsz. Beteg a férjem, rosszul van…
NŐ
Nem vagy olyan rosszul, hála istennek.
FÉRFI
Tudom, de mondhatnád nekik, hogy rosszul van, váratlanul rosszabbodott az állapota, nem lepődnének meg, elhinnék, tudják, hogy most operáltak…
FÉRFI
Csak úgy mondanád egy kicsit, hogy rosszul van…
NŐ
Naiv nyíltsággal. Én nem tudok hazudni.
Csend. A madarak is hallgatnak most.
FÉRFI
Szóval, maradjak itthon egyedül. Az jobb, mint egy kis ártatlan hazugság.
NŐ
Nincs ártatlan hazugság. Gyűlölöm a hazugságot. Gyűlölöm! Más hangon. Kettőkor már itthon vagyok.
NŐ
Akkor holnapután. Azt el tudom intézni hazugság nélkül.
FÉRFI
Nem veszed észre, hogy meggyilkolsz? Hogy megölsz ezzel a rendességgel? Holnap szükségem van rád, és te…
NŐ
Eréllyel. Elég! Megmondtam, ne kínozz már!
FÉRFI
Le-fel sétál, tenyerével nyomkodja a sebét. Ezzel a hanggal engem meg lehet ölni…
NŐ
Csendesen. Csak arra nem gondolsz, hogy te mivel ölsz engemet…
FÉRFI
Legyint. Mivel, mivel?!… Ez az egy kis kívánságom van. A holnapi nap! A holnap délelőtt… Kimennénk Zugliget felé. Ahol azelőtt is mindig… az erdőben… ahol sétáltunk azelőtt…
FÉRFI
Igen. Na, mért? Mért ne mehetnénk? Beülünk egy vendéglőbe, főznöd sem kell, egy kicsit együtt lehetnénk…
Csend.
FÉRFI
Holnaputánra ne vegyél ki szabadságot.
NŐ
Nem tudom, mi a különbség…
FÉRFI
Élesen. Ez a baj, hogy nem tudod, mi a különbség! Holnapután már nem kell!
NŐ
Mért, mit akarsz csinálni holnapután?
FÉRFI
Semmit! Nem tudom! Fogalmam sincs, mi van holnapután! Nem érdekel a holnapután!
NŐ
Csendesen. Jó. Akkor holnapután sem veszem ki a szabadságomat.
NŐ
Csak azt szeretném tudni, hogy…
FÉRFI
Jó, kész! Rendben! Elintéztük, kész. Nem kell! Idegesen le-fel járkál, megáll a kalitkánál. Most meg milyen csendben vannak. Elaludtak, vagy mi? Mért nem csiripelnek? Mi az isten ez a nagy csönd?!
A Nő nem válaszol, egyre sebesebben jár a keze a kötőtűkkel.
Lehetetlen! Hogy ennyit ne lehessen megtenni! Megkerüli az asztalt, felemeli a Colásüveget, visszateszi. A Nőre néz, hangja gyerekes. Ha itthon maradnál…
A Nő feltekint rá. Nézik egymást. A Férfi lassan megfordul, görnyedten jár a szobában. A Nő nézi. Hallgatnak. A Férfi megáll, háttal a Nőnek. Arca eltorzul, rátenyerel a sebére.
Fáj…
Óvatosan leül a heverő szélére. Ül. A Nő kezében a kötés, de most csak nézi mozdulatlanul a Férfit.
NŐ
Végre, sokára, halkan. Adjak fájdalomcsillapítót?
A Férfi nem válaszol, meg van sértődve. Óvatosan lefekszik, betakaródzik. A Nő felveszi a kötést, villognak a kötőtűk. Csend. A Férfi felerőlködi fejét a párnáról, nézi a Nőt.
FÉRFI
Nyögve. Köt! Itt fekszem, ő meg köt! Visszadől.
NŐ
Fel sem tekint a kötésből. Hányszor, de hányszor feküdtem itt tehetetlenül… egyedül… Hányszor, de hányszor vártam, hogy megérkezzél, hogy csak itt legyél, ne is szólj, nem kell, hogy szólj, csak itt legyél… De te valahol a városban, valahol… idegen helyen… egy idegen szobában… tudom is én… Csak úgy elképzeltem, hogy hol, de az még rosszabb volt, hát csak feküdtem ott a párnán… a párnába markolva… egyedül… és senki sem volt, aki egy jó szót szólt volna hozzám, aki megkérdezte volna, mi bajod, te bolond… bolond… Egy szót sem, senki… Rám sötétedett, éjszaka lett… az őrületig markoltam a párnát, a számba gyömködtem… kínlódtam… és senki… egyedül… de hányszor… Hosszú csend.
FÉRFI
Gyermeki nyögéssel. Te… ez a seb most jobban fáj, mint az előbb… mégiscsak…
A Nő szó nélkül leteszi a kötést, feláll, nem néz a Férfira, bizonyára a könnyeivel küszködik. Kihúz egy fiókot, tablettát vesz elő, a kancsóból vizet önt a pohárba, némán odaviszi a Férfinak. Nyújtja. A Férfi felkönyököl, beveszi a tablettát, nehezen nyeli le, arcán torz fintor. Visszaadja a poharat, feltekint a Nőre.
Ha itthon maradnál holnap… most szép ősz van…
A Nő nem válaszol, elfordul, viszi a poharat a kancsó mellé. A Férfi a könyökére támaszkodva követi tekintetével, vár.
Ha itthon maradnál…
A Nő leteszi a poharat, nem fordul meg, úgy marad háttal, kissé előrehajolva, mozdulatlanul. A Férfi könyököl és vár, vár….
Lassú függöny.