Szín: börtöncellára emlékeztető helyiség. Piszkosszürke falak. Kis ablak, gyenge ráccsal. A vaskos ajtón lötyögő, rozsdás retesz. A cellában két fekhely: az egyik durva pokróccal leterített vaságy, a másik ormótlan, de kényelmes világítós rekamié néhány díszpárnával és puha pléddel.
A szín üres.
Néhány pillanat múlva – kintről – döngő léptek.
Nyikordulva tárul föl az ajtó.
ŐR
Hangja kintről. Na, befelé, befelé!
Lassan belép az Őrzött. Megtaszítják – csaknem bebukik a cellába. Riadtan megáll. Nyers színű darócruhát visel, lábán bakancs, fején kis rabsapka. Mögötte egy hosszú, szuronyos puskával megjelenik az Őr. Ugyancsak nyers színű darócba öltözött, de fején csákó van, derékszíján nagy aranycsat. Fényes csizmában lépdel. Szabad kezében barna fakoffer. Becsukja az ajtót, helyre csapja a reteszt. Látja, hogy az Őrzött még mindig ott ácsorog a cella közepén. Rámordul.
ŐR
Mozgás, mozgás!
Az Őrzött riadtan tekint rá, majd körülnéz, nem tudja, mitévő legyen. Az Őr a rekamié mellé teszi a koffert. Felnéz. Ingerli az Őrzött tehetetlensége, felkapja a puskáját, csövével megböki az Őrzöttet.
Ne kívánja, hogy én mutassam meg a helyét! Hallja?!
Amaz tétova lépést tesz a rekamié felé.
Azt elhiszem! Na, nézzenek oda! Mars a helyedre, kutya!
Az Őrzött eliszkol a vaságyhoz. Válla közé húzott nyakkal megáll, háttal az Őrnek. Az harsányan, kurtán felnevet. A rekamié mellé állítja a puskáját, megnyomkodja az epedát, eligazgatja a párnákat. Nézi, működik-e a világítás. A fakofferból papucsot, pizsamát, háziköntöst vesz elő. Átöltözik, kényelmesen elhelyezkedik, elégedetten kifújja magát. Ekkor látja, hogy az Őrzött még mindig moccanatlan.
Hé!…
Az Őrzött megrezzen.
Hé! Ítéletnapig akar ott ácsorogni? Felnevet. Persze, magának már megvolt az ítéletnap, igaz-e? Ami azt illeti, ráér. Van ideje. Tavasz, nyár, ősz, tél… Mondjuk, az egyik szezonban álldogál, a másik szezonban üldögél, azután meg fekszik… Göcögve nevet, majd hirtelen felüvölt. Csak azt ne gondolja, hogy froclizni fog engem! Ezt verje ki a fejéből! Mert vannak eszközeim!… Az Őrzött mintha megmozdulna, erre hangot vált. De ha szépen viselkedik, nem lesz semmi baj. Nagyon sajnálnám, ha drasztikus eszközökhöz kellene folyamodnom… Ne hozzon ki a béketűrésből, hallja-e?! Ha idegesíteni akar ezzel az ácsorgással!… Nahát!
ŐRZÖTT
Végre lassan az Őr felé fordul. Kérem szépen, én…
ŐR
Hohó, hohó! Semmi kérem szépen! Magának itt nem osztottak! Magának csak egyetlen dolga van: rendesen viselkedni! Meghúzódni ott, abban a sarokban és a lehető legnagyobb kímélettel lenni irántam. Mondták magának, nem?
ŐRZÖTT
Mereven nézi az Őrt. Én fellebbezni akarok!
ŐR
Fellebbezni?! Ne röhögtessen! El van ítélve, nyugodjon bele szépen, és ne törje a fejét felesleges dolgokon. Na, egy-kettő! Ne álljon itt! Szédülök, ha valaki előttem ácsorog. Nem bírom, egyszerűen nem bírom!…
ŐRZÖTT
Nem tarthatnak itt! Nem tarthatnak itt! Ez nem igazság!
ŐR
Nem ajánlom, hogy firtassa az igazságot! – Ejnye, hát nincs egy kis belátással? Pihenni akarok…
ŐRZÖTT
Kiáltva. Ez nem igazság! Engem hamis vádak alapján…
ŐR
Kuss!… Szünet, majd sóhajtva. Aj, de unom, de unom ezt a siránkozást. Mind azt mondja, hogy hamis vádak alapján. Mind. De engem nem lehet meghatni, érti?
ŐRZÖTT
Hirtelen az ajtónak ugrik, megragadja a reteszt, rázza. Üvölt. Nem tarthatnak itt! Engedjenek ki! Ki akarok menni! Nem tarthatnak itt!…
ŐR
Felugrik, kapja a puskáját, csövét az Őrzött mellének szegezi. Elég! Takarodjon onnan!
Az Őrzött elnémulva hátrál.
Guggolás! Azt mondtam, guggolás! Nem hallja?! Guggolás!
Amaz megfélemlítve, lassan leguggol.
Kezeket előrenyújtani! Előre!
Az Őrzött remegve nyújtja ki a kezét.
Na, most jobb lesz?!
Figyeli a guggoló Őrzöttet, aztán fúj egy nagyot, fegyverét leereszti, rosszkedvűen visszamegy a rekamiéhoz, morgolódva leül, csapdossa maga körül a párnákat.
ŐR
Kihozni az embert a sodrából!
A szín elsötétül. Amikor kivilágosodik, az Őr a rekamié sarkába húzódva egy könyvet olvas. Az Őrzött – előrenyújtott karral – még mindig guggol. Már se eleven, se holt. Az Őr sóhajt, feltekint, s mintha a másik nem is guggolna, társalog.
ŐR
Mindig ez a Szolgálati Szabályzat. Harminc éve olvasom már, de az istennek se… A guggolóra pillant, megborzong. Kicsit hűvös van ma, ugye? Nem kap választ, előregörnyed, az Őrzött szemszögéből próbál vizsgálódni. Talán az ajtó alól, maga is úgy gondolja? A fene egye meg… Visszafészkelődik, olvasni próbál, de újra az Őrzöttre tekint. Miről is diskuráltunk? Csend. Unottan belenéz a könyvbe, majd felderült arccal. Ja, a huzatról!
Az Őrzött moccanatlan.
Az Őr furcsállóan nézi, aztán ismét a könyvet lapozza. Na. Itt van például ez a szakasz: „Ezen intézkedésekből kiháramló rendelkezések…” Maga érti, hogy mi ez a kiháramló? Már arra is gondoltam, hogy talán rosszul nyomtatták. Kiháramló… Felcihelődik, néhány lépést tesz a cellaablak világossága felé – közben megkerüli a guggoló ember kinyújtott karját. A fényben silabizál. Talán: kihámorló? Vagy: kimámarló? Lenéz az Őrzöttre, melléje guggol, mutatja neki a könyvet. Itt, ni! Teljességgel érthetetlen, nem igaz? Felegyenesedik, töprengve sétál, mindegyre útban van a guggoló ember: a kinyújtott, remegő karokat nem győzi kerülgetni. Egyesek azt hiszik, milyen jó nekem. Hm. Irigyelnek. De azt már nem kalkulálják bele, hogy milyen kacifántos, meg minden. Fogadni mernék, hogy én már csináltam ezt az izét… ezt a kimárhalót. Vagy kihámarlót. Fogadni mernék, hogy már előfordult a praxisomban. De inkább csak úgy megsejtettem… Hirtelen az Őrzött elé guggol. Inkább csak úgy a véremben volt. Nekitüzesedve magyaráz. Ez az igazság, hogy a véremben volt.
Érti, nem? Felszisszen, a derekához kap. Auh! Mi a fenének ez a guggolás? Nem valami kényelmes… Felállna, de hasogat a dereka, sziszeg. Hülye szokásai vannak magának, hallja-e? Végre feltápászkodik, derekát, fájlalva a rekamiéhoz vánszorog, leül. Az ördög vigye el a szokásait, ember! A végén még engem is rászed erre a hülyeségre! Már megbocsásson a világ, de mégiscsak nevetséges, hogy tisztes ősz fejjel guggoljak… Bolonddá akar tenni? Hé! Magához beszélek!
Az Őrzött meginog, de visszanyeri egyensúlyát.
Az Őr sértődötten bólogat. Szép, mondhatom, szép! Nem tudom, hol tanulják ezt a tiszteletlenséget! Rárivall. Süket maga?!
Az Őrzöttet az ájulás környékezi, de kitart, csak a szemét hunyja le.
Hát kinek beszélek? A falnak beszélek? Csend. Az Őr hangot vált. Na, ne izéljen már! Most mit izél? Hát lehetetlen, hogy napokig ne halljak emberi szót! Na, csak annyit mondjon, hogy ukk. Vagy mukk. Vagy fukk. Vagy bármit… Lemászik a helyéről, erőlködve az Őrzött elé guggol. Hát tessék… Ha így tetszik magának… nézze… én is… Csak szóljon már! Egy szót! Legyen magában egy csöpp jóérzés… Kinyújtja a karját, miként az Őrzött. Ujjuk összeér. Valami baj van? Csak nem az, hogy itt kell lennie? Ezért nem haragudhat rám. Nem miattam vagyunk itt. Nem én vagyok a hibás. Én is szívesebben üldögélnék most egy kávéházban. Ülnék a teraszon, és nézegetném a lányokat. Elhiheti, hogy ahhoz sokkal jobban fűlne a fogam. Magának is, tudom. De ez most egy ilyen reláció. Ezt nekem megmondták! Na! Nézzen már rám! Ide… rám… Itt guggolok magával… Csak egy szót!… Erőlködve nyújtja kezét az Őrzött felé. Egy szót!… Esengve vár, majd hirtelen megsértődik, feláll. Hát jó! Ha nem - nem! Törölgeti a térdét, csaknem sír. Ha ennyit nem lehet megkapni! Egy ilyen kis semmiséget!…
Az őrzött hullafáradtan feltekint, kitátja a száját.
Az Őr sértődötten. Nem, nem! Köszönöm! Most már nem kell! Most már ne szóljon egy szót sem! Hallgasson! Legyen boldog: hallgasson! Ennyire megbántani egy embert! Ennyire! Fogja a könyvét, megbántottan leheveredik a rekamiéra.
Az Őrzött tátog, majd meginog, levegő után kapkod.
Az Őr tiltó mozdulattal. Nem vagyok rá kíváncsi! Sőt, egyenesen megparancsolom, hogy hallgasson! Ezt is megéltem, de nem baj! Itt sem vagyok, érti? Alászolgája! A falnak fordul, olvas.
Az Őrzött ekkor utolsó csepp erejét is elveszti, elájul a guggolástól: hangtalanul elterül a földön.
Az Őr egyre csak duzzog. Magára hagyni az embert! Azt értik!…
A szín elsötétül. Kivilágosodáskor az Őr alszik. Az Őrzött a rekamiéhoz lopakodik, valamit nagy titokzatosan le akar tenni az alvó mellé, de amaz felriad a motoszkálástól. Az Őrzött a háta mögé dugja a valamit, és zavartan visszahőköl.
ŐR
Hé! Megálljon! Mit akar itt?! Az Őrzött hátrál, erre a puskájáért kap. Állj, azt mondtam! Mit vacakolt itt a fülem mellett, mi? Megtámadni az őrt álmában? Micsoda modor? Elő a mancsokkal!
Az Őrzött zavartan rázza a fejét
.
Nem hallotta? Akar egy kis ólmot a hasába, ember? Elő azokkal a mocskos mancsokkal, lássam, mit dugdos ott?! Már itt sem érezhetem magam biztonságban? Ordít. Elő a kezekkel, en-cvej!
Az Őrzött kényszeredetten megmutatja a dugdosott tárgyat: az Őr kenyérbélből gyúrt portréját.
Mi ez? Na, mi ez, mondja már!
Az Őrzött valamit dünnyög.
Hogy? Nem értem! Nyögje már ki, az istenfáját! Nincs rajtam a szemüveg, nem látom, mi a mendergős ménkű ez?!
Az Őrzött közelebb lép, nyújtja a portrét.
Ó! Hohó! No, nézd csak! Szobor ez, vagy micsoda!
Az Őrzött hevesen bólogat.
És ha jól látom… hehe… engem ábrázol! Ha nem tévedek, éppenséggel engem! Hogy került ez ide? Ki csinálta?
Az Őrzött fanyar mosollyal önmagára mutat.
Á, vagy úgy? Maga fabrikálta?
Az Őrzött nagyokat bólint.
Na, hát nincs magának nyelve, nem tud beszélni? Elvitte a cica a nyelvét? Hehe… Karjára akasztja a puskáját, közelebb lép, de mielőtt megérintené a portrét, gyanakodva felkiált. Hogyisne! Ismerek én már néhány trükköt! Ajaj! Tudom, milyen elszánt a magafajta! Bánja is, hogy ficnikre robban szét, csak a kiszemelt áldozat is vele pusztuljon! Riadtan fülel; majd suttogva. Ketyeg! Úristen, ketyeg! Időzített bomba!… Rémülten, botladozva hátrál.
Az Őrzött szomorúan elfordul, s mintha diszkoszt vetne, meglendíti a portrét, hogy kihajítsa az ablakon. Az Őr rákiált.
Ne, ne!…
Az Őrzött majdnem elesik a lendülettől, magához öleli a szobrot, leszegett fejjel várakozik. Az Őr bűnbánóan odamegy hozzá.
Na, nem akartam megsérteni… igazán. Látja, milyen rettenetes ez? Az ember tele van előítéletekkel, meg minden. De miért nem mondja, hogy mi a helyzet? Csak hallgat itt, hallgat! Hosszú csend. Az Őr arca felderül. Ja, persze! Persze, persze! Elfelejtettem, hogy én parancsoltam hallgatást! Krisztus úgyse’, elfelejtettem. De maga hozott ki a sodromból, azzal a hülye guggolásával. Na, vegye úgy, hogy semmis. Semmis, érti? Mondom: beszélhet. Na! Beszélhet!…
ŐRZÖTT
Szólna, de csak krákogni tud. Khmm… khmm…
ŐRZÖTT
Furcsa, magas hangon. Igen… igenis… mindjárt…
ŐR
Barátságosan. Berozsdásodtunk?
ŐRZÖTT
Kínlódva. Egy pillanat… máris…
ŐR
Ez a fene hallgatás, mi? Mondtam, hogy nem lesz jó vége. Na, mutassa csak azt a… izét… szobrot, vagy mit…
ŐRZÖTT
Odaadja. Tessék… Hosszan krákog. Mindjárt jobb lesz…
ŐR
Széles vigyorral forgatja a portrét. Nem mondom, ügyes. Szóval, vegyem úgy, hogy meglepetés? Ajándék?
ŐRZÖTT
A születésnapjára.
ŐR
Ó, a születésnapomra? Csakugyan! Ma van a születésnapom! Nahát! Igazán kedves! Szóval, maga ilyen kedves ember? A teremtésit! Zavarba hoz… És egész jól megcsinálta! Az orrom, a szemem, a fülem… Mintha tükörbe néznék… Más hangon. Hanem a fene vigye el őket!
ŐRZÖTT
Ijedten. Kik? Hogyan?
ŐR
Á, csak úgy eszembe jutott. Ma van a születésnapom, de az ember hiába várja, hogy egy üveg bort vagy egy jó szót…
ŐRZÖTT
Mentegetődzve. Én ezt a portrét…
ŐR
Maga, maga! De én a feleségemről meg a lányomról beszélek! Tőlük akár el is pusztulhatok!
ŐRZÖTT
Sajnálatos, igazán sajnálatos.
ŐR
Eh, hagyjuk a csudába! Megint a szobrot csodálja. De ennek igazán örülök. Még soha nem csinálta meg a portrémat senki. Soha. Nem is gondoltam, hogy egyszer…
ŐR
Várjon, hová is tegyük, hogy jól lehessen látni. Egy kis rálátás kell erre, igaz? Hogy úgy minden oldalról jól lehessen látni… Sürög, forog, végül a cella ablakába állítja. Így… Hátrál, nézegeti. Csuda jó. Komolyan mondom. És észre sem vettem, hogy ezzel piszmog.
ŐRZÖTT
A napi kenyéradagomból mindig félretettem egy kicsit.
ŐR
Kenyérbélből, mi? Azanyját! Hogy mi mindent lehet csinálni kenyérbélből!
ŐR
Ó, majd’ elfeledtem! Hát erre innunk kell valamit! A fakofferből egy palack bort és két poharat vesz elő. Tudom, hogy pezsgőt illene… Ez csak egy kis kadarka… Tölt. Hát, isten, isten! Koccintanak, isznak. Az Őr hamiskás mosollyal nézi az elfogódott Őrzöttet. Ilyenkor valamit illik mondani is, nem? Hehe…
ŐRZÖTT
Az ám! Isten éltesse sokáig!
ŐRZÖTT
Forgatja a poharát. Ez jót tett. Érzem az ereimben.
ŐR
Hát akkor ne sajnáljuk! Tölt, isznak. Ami azt illeti, megvagyok én a kadarkával is. Nem sokat adok a pezsgőre.
ŐR
Rafinált ital a pezsgő. Egy jófajta borocska többet ér.
ŐR
Mi az, hogy szó se róla?
ŐRZÖTT
Mondom, többet ér.
ŐRZÖTT
Mondom, a bornál többet ér a… illetve, hogy a bor többet ér a pezsgőnél.
ŐR
Akkor mi a fenének kötözködik?
ŐRZÖTT
Riadtan. Kötözködöm? Én? Isten őrizz!
ŐR
Enyhülten. Persze, vannak kitűnő pezsgők.
ŐRZÖTT
Készségesen. De milyen isteniek!
ŐR
Csakhogy én azokat sem kedvelem.
ŐRZÖTT
Óvatosan. Nem is jók.
ŐR
Nem azt mondtam, hogy nem jók, csak azt, hogy én azokat sem kedvelem.
ŐRZÖTT
Aztán már, ugye, ahogy megszokja az ember.
ŐRZÖTT
Csak úgy általában mondom, hogy az embernek kialakulnak a szokásai.
ŐR
Persze. Azok aztán úgy kialakulnak. Aztán már megette a fene.
ŐRZÖTT
Akkor már nézheti!
ŐR
Már akkor aztán olyan, hogy akkor aztán már nincs mese!
Csend.
ŐR
Megint tölt. Hallja-e, magával jól el lehet diskurálni. Nem is gondoltam.
ŐRZÖTT
Nem volt rá módunk, ugye…
ŐR
Az a baj, hogy mindig félreismerjük egymást.
ŐRZÖTT
Bonyolult ez az egész, azt hiszem.
ŐR
De mennyire! Mert vegyük csak a mi esetünket. Maga odalopakodott hozzám, hogy valami kedvességgel meglepjen a születésnapomon. Én meg mire gondoltam mindjárt? Á, röstellem is kimondani.
ŐRZÖTT
Zavartan nevet. Ó, csak nem arra tetszett gondolni, hogy én… Mutatja, mintha kicsavarná az Őr nyakát.
ŐR
Hát úgy első ijedtemben.
ŐRZÖTT
Persze, én is hibás vagyok ebben. Nem szereztem meg a bizalmát. Az a kiabálás, hogy engedjenek ki, meg minden… Restelkedve legyint. Á, a gyanakvás, mindig a gyanakvás…
ŐR
Most már így utólag megmondhatom, nekem az nagyon fájt.
ŐRZÖTT
Az az ábra, hogy kicsit meglepett a helyzet.
ŐR
A helyzet! A helyzet, az nem érdekes. Helyzet az mindig van, nem az számít, hanem, hogy emberek vagyunk, aztán nem eshetünk úgy egymásnak, mint az állatok. Ez a lényeg. Ez fájt nekem, hogy ha már így összekerültünk, mért nem lehetünk jobb relációban, érti?
ŐRZÖTT
Éppen így gondolom én is!
ŐR
Na, látja. Tölthetek még egy kicsit? Már csak azért kérdem, mert lehet, hogy nincs oda a borért.
ŐRZÖTT
Kár, hogy nincs szóda.
ŐR
Hát, látja, ez az! Pazaroltuk itt a drága időt, nem beszélgettünk soha, így aztán honnan tudhattam volna, hogy maga szódával szereti a bort? De azért mehet szóda nélkül is, nem?
ŐRZÖTT
Nem életkérdés. Tartja a poharát.
ŐR
Tölt. Őszintén szólva, engem a szénsav büfögtet.
ŐRZÖTT
Engem meg a fokhagyma.
ŐR
Mindenkinek megvan a maga baja, mi?
ŐRZÖTT
Bonyolult dolgok ezek.
ŐR
A csuda vigye el! Nem is álmodtam volna, hogy magával ilyen jól el lehet tölteni az időt!
ŐRZÖTT
Nem dicsekvésképpen mondom, de velem lehet.
ŐR
Micsoda mázli! Komolyan. Ki nem állhatom, ha valaki hallgat. Együtt lenni valakivel, aki hallgat. Az olyan, mintha az illető semmibe venné az embert, nem?
ŐRZÖTT
Ha valaki érzékeny, akkor bizony nem esik jól neki.
ŐR
Na, és akkor gondolja el, hogy otthon mi van.
ŐR
Nem is szeretek beszélni róla. Legyint. Születésnap! Azt hiszi, eszükbe jutok? Eh! Hirtelen meghatódva. Tudja, mit jelent nekem a maga ajándéka? Az életet! Hogy van valaki… egy társ… egy másik ember… Könnyezik. Hogy akad még egy csipetnyi szeretet… Megragadja az Őrzött karját. Drága barátom! Bocsáss meg, de én vagyok az idősebb: szervusz!
ŐRZÖTT
Zavartan. Igazán megtisztelsz, kedves bátyám. Szerv…
Elakad.
ŐR
Na! Na, csak bátran, ne röstelld magad! Szervusz!
ŐRZÖTT
Félszegen. Szervusz…
ŐR
Koccint. A fene egye meg, hallod! Megríkattál!
ŐRZÖTT
Meghatottan. Hiszen magam is… az ember örül, ha jót tehet.
ŐR
Én is: dettó! Na, azt hiszem, nincs is okod panaszra.
ŐRZÖTT
Heherészve. Most már…
ŐR
Váratlan szigorral. Most már?! Hogy értsem ezt?
ŐRZÖTT
Meghökken. Hát, ugye… eleinte…
ŐR
Eleinte?! Na, ki vele, mi volt eleinte?!
ŐR
Ki vele! Rosszul bántam veled?!
ŐRZÖTT
Vad riadalommal. Én már elfelejtettem!!!
Hosszú csend.
ŐR
Gyanakvó tekintettel méregeti az Őrzöttet. Isten bizony?
ŐRZÖTT
Gyorsan rávágja. Isten bizony!
ŐR
Vészjósló csend után harsányan felnevet. Na, azért! Nincs itt semmi baj!
ŐRZÖTT
Hideglelősen heherész. Nem is mondtam…
ŐR
Jól megleszünk mi itt ketten, meglátod. Utálom a feszültséget. Csudára depresszióssá tesz. Az Őrzött készségesen bólogat. Hanem, hallod-e? Tudsz kártyázni?
ŐRZÖTT
Huszonegy, ferbli, póker, ulti, kanaszta…
ŐR
Ez már igen! A fakofferből sietve kártyát vesz elő. Ide süss! Nem fogunk unatkozni! Eligazgatja a plédet a rekamién, mutatja az Őrzöttnek, hogy üljön melléje; keveri a kártyát, nevetgél. Tudjuk mi a módját, igaz-e? Jaj, komolyan, nagy kő esett le a szívemről. Állandóan csak veszekedni, kiabálni!…
ŐRZÖTT
Már én is be voltam tojva, hogy nem hagyhatom abba a hős szerepét.
ŐRZÖTT
De neked se a zord pofa! Nevetnek.
ŐR
Jól megkeveri a kártyát. Mit is játsszunk? Huszonegy. Jó?
ŐRZÖTT
Benne vagyok. Felírásra.
ŐR
Á, csak pénzben érdekes!
ŐRZÖTT
De nekem most… Mutatja, hogy üres a zsebe. Hiszen érted?
ŐR
Ugyan, mit képzelsz? Kölcsön adok, és kész!
ŐRZÖTT
Meghatottan. Úristen! Mennyire félreismertelek az első napokban! Egy ilyen önzetlen barátot!
Felveszik a lapokat, miközben sötét lesz. Amikor kivilágosodik a szín, az Őrzött – fél lába meztelen – a bakancsát foltozza egy hatalmas tűvel. Elmerülten dolgozik, csak néha pillant fel az ide-oda járkáló Őrre.
ŐRZÖTT
Aztán majd megint panaszkodsz a visszereidre.
ŐR
Szórakozottan. Mit mondtál?
ŐRZÖTT
Nem ülnél le? Az Őr rosszkedvűen legyint; tovább sétál. Ezzel nem segítesz a dolgon. Hallod?
ŐRZÖTT
Ja, az más. Szünet. Piszmog a bakancsával. Irtó vastag ez a bőr. Alig tudom átdöfni a tűvel.
ŐR
Nem rabolhatok ki egy suszterájt a kedvedért.
ŐRZÖTT
Miért, hát nincs otthon nálatok egy ár, vagy valami rendes szerszám?
ŐRZÖTT
Jó, jó, csak ne légy ilyen harapós. Az Őr tovább sétál, az Őrzött félszemmel lesi. Gondoltam, hozol be valami használható szerszámot. Két napja mondom, hogy meg kell reparálnom a bakancsomat. Felszisszen. Összeszurkálom az ujjam!
ŐR
Nyűgösen. Huzat van itt, vagy mi az isten…
ŐRZÖTT
Ne kezdd már megint!
ŐR
Tavaly télen valahogy jobban fűtöttek.
ŐRZÖTT
Tavaly télen az embert megette a fene, úgy fűtöttek, te mégis panaszkodtál.
ŐR
Tavaly télen nem panaszkodtam.
ŐRZÖTT
Csak lenne itt valaki, aki ezt hallaná! Csak lenne itt valaki!
ŐR
Azt akarod mondani, hogy szenilis barom vagyok?
ŐRZÖTT
Hozzád már nem is lehet szólni! Mindjárt megsértődsz.
ŐR
Mert ilyenekkel jössz, hogy én mindig panaszkodom.
ŐR
Ilyen piszok tél! Csupa hó minden. Az ember feljön ide agyonfagyva, s akkor ráadásul a huzat!
ŐRZÖTT
Nem érted, hogy ülj le, mert szédülök? Várom, hogy megjöjj, hozzál valamit, amit jóízűen megeszünk…
ŐR
Ott van a kofferben a disznótoros. Meg a bor. Szódát is kaptam.
ŐRZÖTT
Egyedül nem esik jól.
ŐR
Nekem meg elment az étvágyam!
ŐRZÖTT
Javíthatatlan vagy. Évek óta magyarázom, hogy fel se vedd…
ŐR
Hogy fel se vegyem? Köszönöm! Nem tudom, te mit szólnál!
ŐRZÖTT
Kérlek szépen, ne álld el a fényt, nem látok.
ŐR
Sértődötten. Meg se hallgatsz! Mindig csak a magad baja érdekel. Évek óta meg se hallgatsz!
ŐRZÖTT
Megáll az ész! Mást se teszek, mint téged hallgatlak éjjel-nappal.
ŐR
Egyszóval unod a panaszaimat?
ŐRZÖTT
Dünnyögve a bakancs fölött. Hogy nem tudsz egy rendes szerszámot hozni nekem.
ŐR
Téged más se érdekel! Könnyű neked! Egyedül vagy, itt vagy, de én? Látnád azt a pasast. Ahogy ott ül, ahogy néz.
ŐRZÖTT
Ki a fenéről beszélsz?
ŐR
A lányom vőlegényéről! Azt kérdi a vacsoránál: „Na, hogy megy a söprés?” Kérdem, micsoda söprés? De erre már mindegyik a bokámat rugdossa: innen a feleségem, onnan a lányom… Mondom, micsoda söprés? Erre ő: „Hát a söprés.” És közben zabálja a disznótorost. A bajsza csupa zsír. A lányom meg azon a viháncoló hangján: „Ó, a papa géppel dolgozik, azokkal a sárga, nagy, autóforma gépekkel. Már kiment a divatból a kézi söprés…” „Ja, vagy úgy?” – mondja a vigéc. Persze, egy szót sem értettem, elfogott a méreg: „Mit lefetyeltek itt összevissza?” – „Azt gondoltam – mondja tele szájjal a vigéc –, hogy az utcaseprők még ma is azokkal a nagy vesszőseprűkkel söprik a lógombócokat.” – Na, ehhez mit szólsz?
ŐR
Vicces?! És az nem vicces, hogy a családom röstelli a foglalkozásomat?
ŐRZÖTT
Miért? Nem vagy te utcaseprő!
ŐR
Nem hát! De ők azt mondták a vigécnek, hogy az vagyok, mert szégyellik a foglalkozásomat! Ezek után mit kezdjek velük?
ŐRZÖTT
Most mit siránkozol, hát nem jó neked itt?
ŐRZÖTT
Ezerszer mondtam már, hogy ne menj haza közéjük.
ŐR
Mondtad, mondtad. De muszáj.
ŐRZÖTT
Muszáj? Ugyan! Ha nem fogadod meg a tanácsomat, akkor legalább ne panaszkodj itt nekem!
ŐR
Tépelődve le-fel járkál. Végre megáll az Őrzött előtt. Hát akkor kártyázzunk.
ŐR
Könyörögve. Csak egy partit!…
ŐRZÖTT
Nem értem, miért nem találsz valami elfoglaltságot magadnak?
ŐR
Nem akarod, hogy panaszkodjam, nem akarsz velem kártyázni… mi az isten marad még?
ŐRZÖTT
Nincs valami dolgod?
ŐR
Unom a Szolgálati Szabályzatot.
ŐR
Mást nem olvashatok, amikor a Szolgálati Szabályzatot kellene olvasnom.
ŐRZÖTT
Akkor olajozd meg a puskádat.
ŐR
Azt meg mindig te csinálod helyettem. Már nincs kedvem hozzá.
ŐRZÖTT
Mást nem ajánlhatok.
ŐR
Kunyerálva. Kártyázzunk!
ŐRZÖTT
Tudod, hogy nyerni is unalmas. Mindig csak nyerni.
ŐRZÖTT
Kurtán felnevet. Te?!
ŐR
Előveszi a fakofferből a paklit. Nézd, itt van!
ŐRZÖTT
Elcsábulva felpillant. Nem hagyod az embert dolgozni.
ŐR
Reménykedve. Megkeverjem?
ŐRZÖTT
Leteszi a bakancsot. Na jó! De aztán ne szidj, ha ráfázol.
ŐR
Sietve kever, elhelyezkedik az Őrzött mellett, izgalommal teszi eléje a paklit. Tessék, emelj!
ŐRZÖTT
Emel, nézi. Király! Emelj!
ŐR
Emel, csalódott. Alsó.
ŐRZÖTT
Húzz egy strigulát a javamra. Keverem. Emelj!
ŐR
Emel. Kilences. Te jössz!
ŐRZÖTT
Már kedvvel játszik; emel. Milyet parancsolsz? Tessék! Tízes. Még egy strigulát.
ŐR
Kikapja a paklit a másik kezéből. Siess! Hadd keverjem! Miközben pergeti a lapokat. Még így is jó. Még az is jobb mindennél, ha veszítek. Tessék. Te emelsz.
ŐRZÖTT
Felvillanyozva. Voilá! Ász!
ŐR
Kapkodva keveri a kártyát. Kiteszem értük a lelkemet, és röstellik a foglalkozásomat. Nem azért mondom, de mintha a szívemet tépték volna ki.
ŐRZÖTT
Jól van már, mert füstölnek a lapok. Tessék csak, emelj előbb te.
ŐR
Nem, nem, majd utánad.
ŐRZÖTT
Emel, dúdol. Utánad, utánad, fáj a szívem utánad… Uram! Méltóztassék! Alsó!
ŐR
Dohogva. És a feleségem is… Emel. Ajaj! Ez csak egy kilences.
ŐRZÖTT
Mert soha nem itt jár az eszed! Így nem lehet kártyázni!
ŐRZÖTT
Énekel, keveri a kártyát. Nem értem, nem értem, hogy miért nem epedsz értem… Na, gyerünk, öregapám, emelni, úgy, úgy…
ŐR
Emel, de meg se nézi a lapot, csak mutatja. Mennyi?
ŐRZÖTT
Háhá! Hetes! Bukás! Tiszta bukás! Ő is emel, mutatja. Mennyi?
ŐR
Sóhajtva. Tízes… Odabújok hozzá éjjel, mármint a feleségemhez, de csak a nyögés: „Jaj, ne… jaj, mit akarsz?” Mit akarnék? Azt mondja: „Érzem rajtad azt a szagot, azt a benti szagot…” – Nem mondhatom el ezt senkinek, csak neked. Nincs nekem senkim, csak te… Leteszi a kártyát, szipog. Maradt még egy kis borunk?
ŐRZÖTT
Már megint inni akarsz, mi? Fejcsóválva felkel, kinyitja a fakoffert, palackot, poharakat vesz elő. Mindig ez az ivás!…
ŐR
Miért, tudsz helyette valami jobbat? Megette a fene! Tudod, mit gondoltam én valamikor, kispajtás? Hogy menni fog ez a dolog.
ŐR
Elveszi a poharat. Hogy az embernek családja lesz meg tekintélye meg aranyos kis unokái, akikkel el lehet menni a vurstliba vasárnap délelőtt… Meg hogy barátai lesznek, elsörözget velük… Meg szép emlékek… Megette a fene!
ŐRZÖTT
Kelletlenül forgatja a poharát. Álmodozik az ember, eleinte álmodozik, az biztos.
ŐR
Elmélázva. Lekváros kenyeret ettem.
ŐRZÖTT
És bort kívánsz rá?
ŐR
Nem most ettem a lekváros kenyeret, hanem gyerekkoromban.
ŐRZÖTT
Szórakozottan. Gyerekkorodban?
ŐR
Ahogy egy karéj lekváros kenyeret meg tudtam enni! Abban még volt valami… Valami!…
ŐRZÖTT
Bólogatva. Ahogy az ember járkált a pocsolyákban… ahogy ott a pocsolyákban tocsogott, mezítláb… eső után…
ŐRZÖTT
Meg a lepkék a mezőn!
ŐR
Hogy mi? Miről beszélsz?
ŐRZÖTT
Felrezzen. Csak úgy eszembe jutott. Régről. Valami úgy felrémlett. De már nem emlékszem. Régen…
ŐR
Na, miért, most miért nem mondhatod meg, hogy mi volt régen?
ŐRZÖTT
Piszok régen volt, tudod?
ŐRZÖTT
Hát, talán… Iszik.
ŐR
Értem én, hogy a fenébe ne érteném! Csak mindig elfelejtem, hogy valamikor te is…
ŐRZÖTT
Én? Mit én? Mit én is?
ŐR
Megszeppenve. Hogy te is kinn éltél valamikor, meg minden.
ŐRZÖTT
Keményen. Á, nem tesz semmit. Már én is elfelejtettem. Kis szünet után hirtelen. Na, emelsz, vagy hagyjuk abba?
ŐR
Emelek, emelek… A kártyáért nyúl, felmutatja a lapot. Király!
ŐRZÖTT
Szórakozottan emel, megnézi. Ez is király.
ŐR
Megborzong. Mégis azt mondom, cudar huzat van itt.
ŐRZÖTT
Keveri a lapokat. Nem ez a lényeges.
ŐRZÖTT
Váratlan ingerültséggel. Mit tudom én, hogy mire mondom?!
A szín elsötétedik. Kivilágosodáskor az Őrzött egy kétágú létra tetején fütyürészve meszeli a cella falát. Fején újságpapírból hajtogatott piktorcsákó. Az Őr a padlót sikálja. A cella közepén borospalackok, feldőlve, üresen. Szódásüveg, két pohár a kacatok között. A rekamié és a vaságy papírokkal letakarva. Rendetlenség.
ŐR
Feltekint a súrolásból. Ne fröcskölj le annyi festéket, soha nem leszünk készen.
ŐRZÖTT
Rühelled a munkát, mi?
ŐRZÖTT
Én még egy ilyen lusta pacákot nem láttam, mint amilyen te vagy! Nemhogy örülnél! Úgy fog itt ragyogni minden, akár a sicc!
ŐR
Feltápászkodik. Sicc, sicc! Legyint. Elég lesz a bécsi fehér?
ŐRZÖTT
Hát hozhattál volna még egy kilót.
ŐR
Csak nyolcvan forintot adtak a kabátomért a zaciban.
ŐRZÖTT
Ócska kabát lehetett.
ŐR
Valódi angol szövetből készült, még az esküvőmre csináltattam.
ŐR
Könnyen beszélsz! A feleségem majd keresi a szekrényben, nem tudom, mit fogok neki lódítani.
ŐRZÖTT
Én mondtam, hogy add be a frakkodat?
ŐR
Nem frakk. De a legjobb kabátom volt. Honnan a csudából vettem volna a pénzt a festékekre meg erre a sok vacakra…
ŐRZÖTT
Te, ne vedd el a kedvemet, ne dörgöld mindig az orrom alá, hogy mekkora áldozatokat hozol értem! Inkább sikálj, aztán rendezkedünk…
ŐR
Morgolódva csoszog az üvegek között. Egész életemben utáltam a rumlit.
ŐRZÖTT
Fütyürészve mázol. Ha szereztél volna hengert, valami szép mintát is festhetnénk a falra.
ŐRZÖTT
Irtóra le tudod törni az ember lelkesedését.
ŐR
Szombat van, meg minden. És itt ez a rumli!
ŐRZÖTT
A mennyezetet vizsgálja. Tudod, mi kellene ide középre?
ŐRZÖTT
Egy gipszrózsa! Az lenne az igazi! Az ember fekszik az ágyon hanyatt, és gyönyörködik a gipszrózsában.
ŐR
Ne gyötörj már az ötleteiddel.
ŐRZÖTT
Sajnálod rá a pénzt, igaz? Smucig vagy! Közben lejön a létráról, átfogja az Őr vállát, jókedvűen körülnéz. Na, mindjárt más! Nem az a ronda, szürke fal. Nem tetszik?
ŐR
Sértődötten. Nem vagyok smucig. Töröm magam, a kedvedbe járok… Nem szép tőled, hogy smucignak nevezel. Az esküvői kabátomat is…
ŐRZÖTT
Kedvesen vállon veregeti. Jó, jó… Gyere, csináljunk egy kis rendet. Szeretném látni, hogy fest a dolog, ha helyre toljuk a bútorokat.
ŐR
Annyira leragadt a festék a padlóra.
ŐRZÖTT
Fel kell vakarni. Hol az a vacak? Az Őr puskájáért nyúl, a szurony hegyével kapirgálja a festékfoltokat. Így ni! Megy ez. Kerestél valami rendes virágot?
ŐRZÖTT
Nem néztél virágot?! Hát mit tegyünk az ablakba? A küblit?
ŐR
Felnevet. A küblit!… Jó?… Jóhohohoho…
ŐRZÖTT
Mondtam, hogy keress muskátlit vagy rezedát!
ŐR
Nevet. A küblit!… Óriási!
ŐRZÖTT
Mint egy gyerekhez. Na, gyere, dolgozzunk. Azt mondod, szombat van? Még bort is kell hozatni.
ŐR
Hirtelen elképedve. Nem hozattunk bort?
ŐRZÖTT
Ki a fene tudta, hogy szombat van?
ŐRZÖTT
Azt mondtad, hogy augusztus van. De nem azt, hogy szombat.
ŐRZÖTT
Türelmetlenül. Vagy szeptembert, már nem emlékszem.
ŐR
Felemel néhány palackot. Egyikben sincs.
ŐRZÖTT
Te is gondolhattál volna rá. Ha szombat van, nem tudom, lesz-e itt még valaki, akit elküldjünk a kocsmába.
ŐR
Méltatlankodva. Hagyni, hogy kifogyjon a bor!
ŐRZÖTT
Mindenre én gondoljak?
ŐR
Egészen megzavartál ezzel a festéssel! A te vacak ötleteid!
ŐRZÖTT
Rakodik. Lakályossá teszem ezt a kócerájt, és ezt te vacak ötletnek nevezed?
ŐR
A papucsomat sem találom!
ŐRZÖTT
Mert most a papucs a legfontosabb!
ŐR
Nyomja ez a nyavalyás csizma a bütykömet.
ŐR
Igenis, a bütykömet! Te sem örülnél, ha mindig csizmában kellene járnod.
ŐRZÖTT
Gyere, emeljük odább ezt az ágyat.
ŐR
Kelletlenül segít. Á, nem bírom! Elengedi az ágyat.
ŐRZÖTT
Vigyázz, a lábamra ejted!
ŐR
Leül a rekamié sarkára, liheg. Ilyen hülye rumlit! Már itt sem lehet nyugtom!
ŐRZÖTT
Vizsgálódva nézi az Őrt. Komolyan mondom, ez fantasztikus! Mutasd csak! Hüvelykujjával felhúzza az Őr szemhéját. Hm, hm… nahát!
ŐR
Riadtan tűri. Mi az? Mit nézel?
ŐRZÖTT
Nahát, te aztán kikészültél. Azanyját!
ŐR
Félszegen. Valami baj van?
ŐRZÖTT
Az embernek megáll az esze! Ha belegondolok, hogy évekkel ezelőtt micsoda kemény fickó voltál! Micsoda határozott, keménykötésű fickó! Megáll az ember esze!
ŐR
Nyögve. Hát csodálkozol?
ŐRZÖTT
Amikor rám ordítottál, azt hittem, összecsinálom magam. Emlékszel?
ŐR
Kétségbeesve. Emlékszem…
ŐRZÖTT
Ilyen piszokmód tönkremenni!
ŐR
Azt gondolod… azt mondod, hogy valami komoly?…
ŐRZÖTT
Mi a fenének kellett neked annyit kijárni innen? Tessék! Itt az eredmény!
ŐR
Tényleg, hirtelen olyan szédülés jött rám…
ŐRZÖTT
Most mit csináljak veled?
ŐR
Velem? Miért, mit akarsz csinálni velem?
ŐRZÖTT
Én is ezt kérdezem, nem?
ŐR
Te… Tényleg… ez komoly, vagy…
ŐRZÖTT
Nem tudom, mit akarsz mondani?
ŐR
Hát, tudod… Na, hát tudod? Ej, hogy csak vicc… nem?
ŐRZÖTT
Vicc? Micsoda vicc? Hogy te viccelsz?
ŐR
Nem. Hanem, hogy te viccelsz. Ezzel a bajjal, meg minden.
ŐRZÖTT
Hogy én viccnek veszem a te bajodat?!
ŐR
Nem, dehogy! De talán csak azért mondod ezt az egészet, hogy megnevettessél.
ŐRZÖTT
Ja, hogy megnevettesselek?
ŐRZÖTT
Szóval megint röhögni akarsz, mi?
ŐR
Tudod, hogy az az egyetlen, ami még jó. Hogy itt hülyéskedünk, meg nevetünk…
ŐRZÖTT
Minden, ugye? Csak röhögünk.
ŐR
Már nevetésre készen. Hát nem? Irtó jó ez a csákó a fejeden! Már ez is… ez a csákó a fejeden… Erőlteti a nevetést. Ez a csákó! Mutasd csak? Leveszi a papírcsákót az Őrzött fejéről, féloldalasan a saját üstökébe csapja. És nekem? Rajtam hogy fest, mi?
ŐR
Elkapja a nevetés. Mi? Hogy mondod?
ŐRZÖTT
Kiáltva. Toll a füledbe!
ŐR
Hahotázva. Irtó jó! Toll a fülembe! Te! Te, hogy is van az a vicc, amin a múltkor annyit röhögtünk?
ŐR
Tudod… hogy megy a fasírt a Vereckei-hágón…
ŐR
Persze, két fasírt. Na, meséld már!
ŐRZÖTT
Ezerszer hallottad.
ŐR
Ne vacakolj már, meséld!
ŐRZÖTT
Kelletlenül. Megy két fasírt a Vereckei-hágón… Mi az, máris röhögsz?
ŐR
Mert olyan jó! Nevet, sürgetve. Mondd tovább, tovább!
ŐRZÖTT
…és megállnak tízóraizni.
ŐRZÖTT
Így nem tudom mesélni. Szóval, megállnak tízóraizni, az egyik elsétál a szakadék felé, a másik várja, de hiába…
ŐR
Röhögve. Hiába, mi? Hiábahahahaha…
ŐRZÖTT
Ha elröhögöd, nem hallod a végét. Szóval, várja, hiába várja, hát elmegy megkeresni. Lenéz a szakadékba, mit ad isten, ott látja a társát szétlapulva, mint egy békát…
ŐR
Fuldoklik a röhögéstől. Jaj, jaj… nem bírom, irtó jó!…
ŐRZÖTT
Hangsúlytalanul folytatja. …erre a szakadék fölé hajol, megcsóválja a fejét…
ŐRZÖTT
…megcsóválja a fejét, és azt mondja: Ó, te szegény fasírt, jól kicsesztél magaddal!
ŐR
Az oldalát fogja a röhögéstől. Ó, te szegény… sze… gény… hahaha… fasírt, jól… haha… jól kicsesztél magaddal… Mi? Jaj… jahahahaj… Ez irtó jó! Komolyan! Ez… Jaj… Megfulladok… meg…
ŐRZÖTT
Hát ami azt illeti. Mert, hogy ott látta a masik fasírtot, mint egy békát… szétterülve. És úgy képzeld, hogy teljesen fapofával… Te! Meg ne fulladj nekem! Hozok egy kis szódát!
ŐR
Fuldokolva a röhögéstől. Szódát, a fenét!
ŐRZÖTT
Bort, persze! Én is lehajtanék egy fél lityit, de honnan vegyem? Az ajtóhoz megy, megdöngeti, kikiált. Hé! hé! Van itt valaki?!
Vár, hallgatódzik, visszafordul. Az Őr még mindig nevetőgörcsben fetreng. Mind elmentek már. Senkit sem tudok elküldeni a kocsmába.
ŐR
Ó… ó, te szegény fasírt… Újból és újból nevetésre ingerli ez, nem tudja abbahagyni. …te szegény fasírt, jól kicsesztél magaddal… állati!
ŐRZÖTT
Túlkiabálva. Mondom, nincs itt senki! Hallod?! Gondol egyet, a fakofferhez lép, pénzt vesz ki a kacatok közül, felkap egy üres palackot, az ajtóhoz fut – de ekkor megtorpan. Nem szokott hozzá, hogy kimenjen az ajtón. Visszapillant az Őrre, az még mindig kétrét hajolva röhög. Most mit csináljak? Hallod? Már mind elmentek… Nem lehetünk itt pia nélkül szombaton… Mindjárt iszunk, ne félj! Hozok egy flaskóval a kricsmiből!… Félrelöki a reteszt, kitárja az ajtót, tesz egy lépést. Megáll, hátrahőköl, majd ámulva felkiált. Úristen! Hiszen ott kinn a fák!… Az ég! Nem is mondtad… micsoda idő! Micsoda végtelenség!… Hirtelen elindul – eltűnik, csak harsány füttye hallik.
ŐR
Végre abbahagyja a nevetést, feltekint. Na!… Hol vagy? Hol vagy, hé!… Nem látja a cellában az Őrzöttet, riadtan körülnéz. Na! Hát hol vagy?!… Meghallja kintről a füttyszót. Micsoda?! A mindenét! A nyitott ajtóhoz ugrik, kitekint. Hé! Hallod!! Vissza! Vissza! Felkapja a falhoz támasztott puskát, csőre tölt, lihegve, nyögve a küszöbön terem. Innen neked nem szabad… Mit gondolsz… hallod? Hová szaladsz?!… A fütty távolodik. Az Őr felemeli a puskát, határozottan, katonásan céloz. Azonnal állj meg! Állj meg! Ááááálllllljjj!… Meghúzza a ravaszt – lő. A durranás után csend; a fütty megszakad. Az Őr még néhány pillanatig célra tart, aztán lassan leereszti a fegyvert. Bénán néz kifelé – bizonytalanul ismétli az Őrzött iménti füttyszavát. Semmi válasz. Elhallgat; esetlenül csüng kezében a puska. Megfordul, visszabotorkál a cella közepére, zavarodottan motyog. A szolgálati szabályzat… kiháramló… a szolgálati… ezen intézkedésekből… ezen kiháramló intézkedésekből…
Üveges szemmel bámul, nem ért semmit.
Vége