A napban egy sirály

Három napja fú az északi szél. Tarajos hullámokat kerget a parti köveknek. De azért süt a nap. Badacsony fölött áll, széles sávban csillog fénye a vízen. Szépek a szemközti hegyek a könnyű párában, olyanok, mint Leonardo képein az itáliai dombok. Belevesznek az ég kékjébe könnyedén halványodva. Kéken.

A víz zöld. A mohacsomók a parti köveken ringanak a hullámverésben. Jó időben apró halak lubickolnak erdejükben.

Az idős hölgy a nyár eleje óta lakik a parti házban. Öreg ház. A kertben hársak, platánok, fenyők. A fű kiszáradt, gallyak hevernek a kerítés tövében. A ház kövei megszürkültek, vadszőlő futotta be a falakat. A hölgy egyedül van. Szombat délután lejön a férje, kék vászonsapkát tesz a fejére, fekete úszódresszben belelábol a tóba, és az iszapból kapával irtja a hínárt. Rakosgatja a köveket. A kagylók megvagdossák az ujjait, a lába szárát.

A hölgy a partról nézi. Nem szólnak egymáshoz.

De most még ennyi sincs, a férje néma jelenléte. Csak az északi szél, a háborgó víz, a sirályok.

A hölgy már rendbe tette a szobákat, a verandát. Festett cserép tányérokat aggatott a falakra, felhúzta a porcelán faliórát, színes terítőkkel borította az asztalt, komódot. Vendégeket vár július közepén. Rokonokat. Autón érkeznek majd, belakják a házat, szalonnát sütnek a kertben, bort isznak, énekelnek.

De még nincs július közepe. Tíz nap. Addig még egyedül lesz, tíz napig. És azután? Két hétre jönnek a vendégek.

Reggel kávézik. A szomszéd gyerek hozza a tejet és a süteményt, biciklivel. A hölgy nem főz. Pihennie kell, a télen súlyos műtétje volt.

Délelőtt kiül a partra. Kisszéket visz magával, hálót, konzervdobozban csalétket, horgászbotot. Egy villa alakú ágat döfött a partszegélybe a férje, arra helyezi a botot. A horgot bedobja, amennyire erejéből telik. Ül a kisszéken, piros blúzban, kék szoknyában, fején régi szalmából font florentin kalap. Ül. Nézeget. Három napja fú a szél, a partra kergeti a süllőket. De ő nem akar halat fogni. Mit csináljon a hallal? Vesződség van vele, meg nem is szereti. Fél a szálkától. Megakad egy szálka a torkán, egyedül van, ki sietne a segítségére?

Délben eszik valamit, aztán visszaballag a partra. Fogja a botot, úszót nem használ, azt figyelni kellene, a csillogó víz rontaná a szemét. Ujja közé fogja a zsinórt, ha kap a hal, megcsúszik a damilszál. De szerencsére nem kap. Tegnap fogott egy keszeget. Visszadobta. Nem mindjárt, csak este. Betette a hálóba, a hálót leeresztette a kövek közé.

Sötétedésig ül a parton. A nap most Badacsony fölött áll, fú a szél, süvít el-elakadva, zúg a köveken a hullámverés. Nyugat felé olyan a tó, mint a tenger. Parttalan, a végtelenbe vész. Az idős hölgy szeret a messzeségbe révedni, szemével hunyorít, ül moccanatlan.

A nap aranyhídját széttörik a hullámok. Vakít a tó. Sirályok szállnak. A vízben ma nincsenek fürdőzők, senki sincs a tavon. A part is néptelen. Suhognak a fák a kertben. A hölgy a térdére támaszkodik, nyaka eltűnik a florentin-szalmakalap széles karimája mögött. Tíz nap múlva autón érkeznek a rokonok. A kislány megint nőhetett. Vajon hoz-e ajándékba színes képes újságokat?

Szombaton lejön a férje. A férje majd letépdesi a vadszőlő tapadó indáit az eresz deszkáiról. Korhad a nedvességtől a fa, már a múlt vasárnap is figyelmeztette a vadszőlőre. Nem csinálta meg.

Majd vesz néhány üveg sört a férjének. A férje soha nem mesél semmit. Sovány karjával az asztalra könyököl, és azt mondja, nincs semmi újság. Semmi. Sört isznak. A hölgy igen szereti a sört. Keveset eszik, inkább a folyadékot kívánja.

Fú az északi szél – legalább elkergeti a szúnyogokat. Sehol senki. Egy sirály kering a magasban, követi tekintetével. Lassan vitorlázik, szép madár, alig csap a szárnyával. Ketten vannak most, a sirály, meg ő. Nézi a kalapja karimája alól. Egyre magasabbra száll a sirály. A fénybe ér, az izzó napkorongba. A hölgy szeme káprázik a fénytől.

A madár nem látszik többé.

Csapdosnak a hullámok, zúg a szél. Mintha mozdult volna ujjai közt a zsineg. De nem.

A hölgy újra az égre néz. Hová lett a sirály? A napba szállt. Tudja, hogy ez ostobaság. Elvesztette tekintete elől, mert káprázott a szeme. Pedig szép madár volt.

Egyenesen a napba tartott.

Majd erről álmodom, gondolja. Szereti az álmait, szórakoztatják.

Még van a jégszekrényben egy üveg sör. Később megissza. Jobban alszik a sörtől. A nyári éjszaka is hosszú.

Csak el ne felejtsem, mondja magában, a napban egy sirály.