Mozi

Aznap délután elment az Odeonba, és látta a Kirchfeldi papot. Volt abban egy bolond, amolyan falu bolondja meg egy szelíd fiatal káplán, aki sokat szenvedett valamitől, talán a hivatása miatt, vagy mert a hegyilakók nem értették meg a jóságát. A film végén tűzvész pusztított, égett a templom, és a falu bolondja odaveszett a lángokban. Lehet, hogy nem így volt, hogy egészen más története volt a filmnek, de a pap meg a szegény bolond mindenesetre szerepelt benne. Az előadás alatt kiszáradt torokkal, szívdobogva ült; amikor a szünetben a jegyszedők illatos vizet fecskendeztek szét a nézőtéren, akkor sem esett ki a révületből. Hazament, s este a tükör előtt a nagymama szobájában utánozta a színészeket. Könnyes lett a szeme, olyan jó volt játszani, végigélni az egészet. És éjszaka is, a sötétben felriadt, átgondolta a filmet meg az ő játékát a tükör előtt. Hosszú idő óta akkor nyugodott meg először, hogy nincs elveszve, tud ő majd csinálni valamit az életben, valami olyasmit, mint amilyen ez a film volt vagy a történet, vagy annak a szegény bolondnak a tette. Egyszer egészen biztosan eljön az ideje.