Napfény

A babkávé illata, amint a forralt tej sűrű szagával keveredik; habzik a friss, langyos ital a piros pettyes bögrében; cukrok – fehéren-kéken áttetsző kockacukrok a tartóban; kenyér, ropogós héjjal, kövér zöldpaprikák halványan, szétgurulva és elvegyülve a szétcsattanó, vörös paradicsomokkal; a kettészelt paradicsom kicsurranó leve, a kis sárga magok, megcsap az újhagyma szaga a tálból, sok kusza gyökérszakáll, a zöld szárak, mint fura kis fácántollak; sószóró, fogvájók, kövér fahordócskában; s mindez kék-fehér abroszon, a kertben, az almafa alatt; foltokat vet az asztalra a nap, meg a rácsos székekre, a padra; a fa sátra alá betör a madarak füttye, darázs száll az étek fölé, dong, köröz, lecsap; áll a levegő, még friss, párás, de már melegszik; a nap a szilvafa fölött úszik, az áttetsző tengerben, valaki jön a kerti úton az ágyások között; hűvös az árnyék, a házfal tövében nedves a föld, de ahová a fény ér, ott már zörög a fű, reggel, nyári reggel, reggeli a kertben, nyolc órakor. Ennyit csak megérdemel az ember.