Életem, Zsóka

Dráma két részben
12 képben

J.-NAK!

Ezt a darabot neked írtam. Tudom, Benned fájdalmakat ébreszt, de azok a fájdalmak már elvesztek a múltban. Élünk és vétkezünk – élünk és jóvá akarjuk tenni vétkeinket.

(1963 május utolsó napján, Budapesten)

 

 

 

 
„Kell, hogy egy arc
 
feleljen a világ minden nevére”

 

(Eluard.

Weöres Sándor ford.)



Szereplők
KÖVES FERENC, író, harminckét éves
ZSÓKA, a felesége, újságíró egy kis üzemi lapnál, huszonhat éves
RÁCZ, a minisztériumban dolgozik, harminchárom éves
FRANK OTTÓ, rendező a TV-nél, harmincnégy éves
GRÁCIA, Frankhoz tartozik néha, nem tudni, mivel foglalkozik, huszonhárom-huszonöt éves
ÉVA, joghallgató, egy vidéki orvos lánya, tizenkilenc éves
SCHIBLER, vidéki mérnök, harminchat-harminchét éves
PINCÉR
EGY ISMERETLEN ISMERŐS FÉRFI, nincs kora

 

Néhány megjegyzés:

 

A darabban valóságos és a főszereplő emlékezetében felidézett, illetve elképzelt események váltakoznak. Az egyes jelenetek között ezért csupán fényhatásokkal, nem pedig függönnyel történik a színtér változása. Ez különösen azért lehet így, mert a darab mindvégig egyetlen díszletben játszódik le: Kövesék lakásában. Itt, ebben a lakásban kezdődik a játék és itt fejeződik be, s közben Köves, gyötrelmes éjszakáján, itt idézi fel képzeletében élete eseményeit. S bár a darab ismeretében kiderül, hogy ezek a felidézett jelenetek a valóságban más-más szintéren történtek: hol egy presszóban, hol a Balaton partján találjuk magunkat – az előbb említettekkel ez még sincs ellentmondásban, mert ezek a színterek a lakás berendezésével, illetve a színpad egyes részeinek kihasználásával, némi jelzéssel és fényhatások segítségével megteremthetők.

A szoba berendezését ügyesen kell megtervezni. Mégpedig úgy, hogy teljes áttekintésében harmonikusan hasson – mégis, bizonyos négyzetméterei önálló részként is szerepelhessenek, stílustöréssel.

Amikor majd a függöny felmegy, Kövesék lakásából azt a szobát látjuk, amelyben a házaspár javarészt tartózkodik. A lakás nem nagy, feltehetően még egy kisebb hálófülkéből áll, a mellékhelyiségeken kívül, egy budai házban, a magasföldszinten. A jobb falon ablak szolgál az utcára, a hátsó falon nyílik a bejárati ajtó, balra pedig a hálófülke ajtaja.

Nem túlzsúfolt lakás. Az ablakhoz közel íróasztal, rajta írógép. Hátul a falnál könyvespolc, alatta kis bárszekrény, mellette, a könyvespolcba szerelve, lemezjátszó, rádió.

A jobb első sarakban kis asztalka, négy ülőalkalmatossággal. Mögötte állólámpa.

A bal első sarokban telefonasztal, mellette fotel, előtte puff. A földön folyóiratok. A falon néhány kép, köztük hosszúkás pauszpapíron tasista fröccsenet: piros, kék, fekete festékömlenyek alkotják.

 

Első rész

 

1. kép

Jelen
Október 10-én, este. Tíz óra.

 

A függöny felment: néhány másodpercig csend. A szoba üres. Sötét van, csupán a ház előtti tejszín-burás lámpa fénye szóródik be valamelyest az utcáról.

Kulcszörgés a zárban: belép Köves.

Villanyt gyújt, piros bőrdossziéját az íróasztalra hajítja. Esőkabátban van: felhajtotta gallérját. Harminckét éves, jó megjelenésű, nem erős, de megtermett férfi. Divatos frizurát visel. Semleges színű öltönye van, jersey-ingben, nyakkendő nélkül. Nem öltözik válogatottan, de ízléssel. Pontosabban; nincs az a ruha, amely rosszul állna rajta. Amikor egyedül van, nem pózol; máskor – újabban – szívesen fenegyerekesedik és disznólkodik, de természetéhez inkább illik a jómodor.

 

KÖVES

A konyhaajtóhoz lép, beszól. Zsóka!… Csend, Köves kicsit belöki a nyitva hagyott ajtót, betekint. A konyha üres. A hálófülke ajtajához lép, bekiált. Zsóka!… Itthon vagy?… Csend. Némi szünet után megszólal a telefon, Köves gyorsan felveszi, hátha a felesége keresi. Halló?! Itt Köves! Kicsit csalódottan. Á, mély hódolatom főrendező úr!… Baráti iróniával mondja. Én, hát persze, hogy én! Azt hitted talán a Noël-Noël? Egyébként nyugodtan hihetted volna, príma ötleteim vannak! Há?… Elég jól haladtam a melóval. Szünet. Igen, egészen mostanáig dolgoztam az Emkében… Cigaretta után matat, maga alá húz egy puffot, leül, kínlódva rágyújt… de, de a nyakamra ültek. Itthon? Megette a fene, itthon nem tudok dolgozni. Rosszkedvűen körülnéz. Olyan, mint egy kényszerzubbony… Ott ültem az Emkében, és törtem a fejem az ötleteken… Hát persze… rohadt dög vagy, hogy magamra hagysz! Az már igaz, hogy egy hollywoodi  gegmen  inasnak sem jöhet hozzám lassan, de azért csak úgy magára hagyni az embert… Na jó, jó, ha nőügy, akkor mindent megbocsátok… Holnap? Nem bánom, holnap elolvashatod. Mi? Hogy átveszi a MOKÉP? Na, bár úgy lenne! Mondom, bár úgy lenne, hogy átveszi a TV adás után! Szünet. Hű, nagyon feldobtál! Jó, jó, nekifekszem, már alig van hátra valami. Tíz-húsz oldal! Persze, mi az nekem! Te, izé, mikor lehet felvenni a második részt? Szünet. Nem, nem, én a pénzről beszélek. Elfogyott, na! Hát kell, drága mesterem, kell egy kis dohány! Reggel megtelefonálod? Persze, itthon leszek, reggel, jó, reggel várom, hogy idecsörgetsz! El ne feledd! Mondom, el ne feledd, légy együttérző, ha dohányról van szó… Persze, most nekiülök… Szünet. Jó, majd átadom neki. Nem, még nincs itthon. Megnézi a karóráját. Valahol. Valahol Európában, de az is lehet, hogy máshol… Nem – még itt együtt, mint a galambok… Jó, majd kettévágom a lakást!… Hát mesterem! Szóval reggel a telefont ne feledd! Szevasz! Leteszi a kagylót, kedélyesen feláll, nyújtózik. Észreveszi, hogy rajta az esőkabát, leveti. Á, tehát írnia kell. Az íróasztalhoz menet kinyitja a bárszekrényt, tölt egy pohár vodkát. Iszik. Az üveget nem teszi el, magával viszi az íróasztalhoz. Kibontja a dossziéját, beleolvas a kéziratba. Unottan. Még kell húsz oldal. De talán tizenkilenc elég lesz. Befűz a gépbe egy papírt. Ismét kortyint. Töpreng, nekilát, abbahagyja. Ez még csak három sor!… Feláll, cigarettáért megy a dohányzóasztalhoz. Mielőtt rágyújtana, autózajt hall. A kocsi a ház előtt fékez. Odalép az ablakhoz, óvatosan kitekint. Ajtócsapódás. A kocsi elindul, motorja felbúg, majd elhal. Köves gyorsan ellép az ablaktól, rágyújt, s mintha már régen munkálkodna, visszaül a géphez .

 

Akkor lép be ZSÓKA, Köves felesége.

 

Zsóka alacsonyabb a férjénél, nagyon csinos, nagyon ápolt. Indulatos természet, friss szellemű, heves. Mindent egészen akar. Szeret vitatkozni, nem rejti véka alá véleményét. Néha érzi, hogy keveset tud, de soha nem jön igazán zavarba. Bár több benne az értelem, mint a nőiesség, tud kacér lenni, ha akar. Könnyű, színes kabátot visel, világos sálat, mely jól illik sötét hajához. Már az ajtóban vetkőzik.

 

ZSÓKA

Indulatosan. Belebotlottam abba a nyavalyás szemetesvederbe. Behozhattad volna!…

KÖVES

Nem is láttam.

ZSÓKA

Feltépte a harisnyámat! Az a vacak…

 

Idegesen tapogatja lábaszárán a megtépett harisnyát.

 

KÖVES

Ezentúl így fogunk köszönni egymásnak?

ZSÓKA

Talán te ugrasz, ha meglátsz?! Odamegy az íróasztalhoz. Posta?

KÖVES

Valami üdvözlőlap Párizsból.

ZSÓKA

Szórakozottan nézi a lapot. Egyik MTI-s kolléga. Más semmi?

KÖVES

Semmi.

ZSÓKA

Idegesen járkál. Kopogtatni fogsz a géppel?

KÖVES

Feltekint. Már egészen a házig hozatod magad?

ZSÓKA

Töprengve ránéz. Igen, a házig.

KÖVES

Jó kis kocsi. Austin?

ZSÓKA

Lehet. Nem értek a márkákhoz.

KÖVES

Nem mindenki vehet Austint. Orvos?

ZSÓKA

Nem lennél tapintatosabb?

KÖVES

Csak mint téma érdekel.

ZSÓKA

Telefon?

KÖVES

Így aztán kényelmes… Egész a házig!

ZSÓKA

Kérdeztem, hogy telefon?!…

KÖVES

Semmi. Csak Frank. Frank az előbb.

ZSÓKA

Kapsz pénzt?

KÖVES

Holnap kiderül. Reggel korán felhív, akkor kiderül.

ZSÓKA

Remélem abból befizeted az ügyvédet. Nagyon megkérnélek rá. Szünet. Vagy lehet, hogy nem fogadják el ezt a… A gépbe fűzött papírra mutat.

KÖVES

Ezt? De, de, hát hogyne! Megeszik, ne félj!

ZSÓKA

Megvetően. Megeszik!…

KÖVES

Rém szórakoztató. Akarsz belőle hallani valamit?

ZSÓKA

Nem, nem, most nem. Rágyújt. Kicsit fáj a fejem.

KÖVES

Mert annyit dohányzol. Ideges szünet. Mi a fenének dohányzol annyit?

ZSÓKA

Ezt talán bízd rám.

KÖVES

Fogadjunk, hogy két csomaggal is elszívsz naponta.

ZSÓKA

Na és?

KÖVES

Felesleges. Neked igazán felesleges. Majd megint megárt.

ZSÓKA

Legyint. A fotelhoz megy. Leül.

KÖVES

Hát csak mondtam. Kiújulhat az a baj a gyomroddal.

ZSÓKA

Ingerülten. Remélem nem akarod elhitetni velem, hogy téged ez komolyan érdekel?

KÖVES

Miért ne érdekelne?

ZSÓKA

Jaj, hagyjuk!

 

Szünet.

 

KÖVES

Eszünk valamit?

ZSÓKA

Vacsoráztam.

KÖVES

Igen?

ZSÓKA

Igen.

KÖVES

Nekem bezzeg nem fizet senki. Remélem, ittál is?

ZSÓKA

Ittam. De nekem sem fizet senki!

KÖVES

Ó, Istenem!

ZSÓKA

Ha nem beszélsz tisztességesen, elmegyek! Elmegyek hazulról, isten bizony! A fotelban ül, a fotel szélébe kapaszkodik, fejét görcsösen felveti, látszik, hogy az indulatait fékezi.

KÖVES

Talán bizony ez az autós pasas engedi, hogy fifti-fifti alapon… Egy ilyen pasas, akinek Austinja van! Vagy te fizetsz neki?

ZSÓKA

Mondtam én már valami ocsmányságot a te ügyeidre?

KÖVES

Kínlódva nevet. Azon kívül, hogy minden nőismerősömet szajhának becézted, igazán semmit.

ZSÓKA

Nincs kedvem vitázni.

KÖVES

Jó, nekem sincs. Feláll a géptől. Tehát vacsoráztál. Megható. Szünet. Főznél egy teát? Vagy szolgáljam ki magam?

ZSÓKA

Elszívom ezt a cigarettát!…

KÖVES

Igaz, én is megfőzhetem. Nem kötelességed már. Biztosan hulla fáradt vagy.

ZSÓKA

Ránéz a férjére, érti a hangsúlyból, mire céloz. Undorodik. Elnyomja a cigarettát. Maradj csak. Kimegy a konyhába, az ajtót nyitva hagyja.

KÖVES

Ott áll a szoba közepén. Elviselhetetlen a csend. Valamit kell mondani. Kikiált a konyhába. Apával találkoztam.

ZSÓKA

Hallom!

KÖVES

Azt mondja, régen voltunk náluk. Azt mondja, menjünk ki vasárnap. Kérdezte, hogy vagy.

ZSÓKA

Beszól. Felbontsak egy szardíniát?

KÖVES

Citromot is hozzál be… Az öreg azt mondja, menjünk ki együtt.

ZSÓKA

Majd meglátom.

KÖVES

Kicsit gyanús neki, hogy külön-külön mászkálunk.

ZSÓKA

Mondott valamit?

KÖVES

Azt mondtam neki, hogy sietek. Kellemetlen volt. Nem látott téged valahol?

ZSÓKA

Bejön, tálcán teát és néhány szendvicset hoz. És ha téged? Pont engem, mi? Leteszi a tálcát az asztalra, kitölti a teát.

KÖVES

Persze, persze… Hiszen te kocsin jársz! Nekilát a vacsorának, mohón eszik. Zsóka otthagyja, visszaül a fotelba. Köves néhány pillanat múlva hátratekint. Nem akartalak bosszantani. Mhm? Jól érzed magad?

ZSÓKA

Ó, igen, persze… Kitűnően.

KÖVES

Ott a vodka az íróasztalon. Nesze citrom. Vagy nem kell?

ZSÓKA

Nem.

KÖVES

Még mindig vigyorogva. Hm. Egész jól nézel ki. Valami van rajtad… benned… valami különösen érdekes. Olyan idegen-nő-szag. Komolyan mondom… Miért nem iszol?

ZSÓKA

Újabb cigarettára gyújt. Nem iszom.

KÖVES

Már nem figyel rá, egy szendvicsért nyúl. Azt hiszem, kitűnő üzlet, amit most Frankkal csinálok. Négy folytatás, félórás műsoridőben. Az egész persze nagyon pocsék… Hátratekint Zsókára, az asszony mereven nézi a padlót. Pocsék, de megy… Frank azt mondja, esetleg átveszi a MOKÉP, dupla üzlet. Teát tölt, iszik. Külföldön is mehet, a jogdíj az enyém… Ismét hátratekint. Na, igyál már egy korty vodkát. Kicsit feldob, meglátod.

ZSÓKA

Nem kell! Mondtam, hogy nem kell!

KÖVES

Hűvösen. Á, persze, nem akarod összekeverni. Mit ittatok?

ZSÓKA

Hagyd, jó?

KÖVES

Jó, értem. Úgy érzed, szentségtörés erről beszélni. Boldog lehet, nagyon tisztességes vagy hozzá. Szünet, miközben tovább eszik. Legalább klassz pasas? Jó lakása van?

ZSÓKA

Hallgat.

KÖVES

Még, hogy ilyet kérdezzek! Amikor Austinnal jár! Jó lakása van, mi?

ZSÓKA

Látja a férje utálatosan kíváncsi arcát. Csendesen. Jó lakása van.

KÖVES

Nős?

ZSÓKA

Nem nős.

KÖVES

Kitűnő. Akkor hát csak egy válóper kell. És fiatal?

ZSÓKA

Fiatal.

KÖVES

És… erős? Magas, vagy… úgy értem… Szőke, vagy fekete?…

ZSÓKA

Belefárad. Nem tudom.

KÖVES

Nem tudod?

ZSÓKA

Nem tudom.

KÖVES

Rekedten nevet. Hogy mondhatsz ilyet, hogy nem tudod?

ZSÓKA

Kiáltva. Nem tudom, nem tudom, nem tudom!…

KÖVES

Magas?!

ZSÓKA

Hallgass! Hallgass! Kérlek, hallgass!

KÖVES

Már abbahagyta az evést, feláll. Bocsáss meg. Cigarettára gyújt lassan.

ZSÓKA

Ameddig együtt vagyunk még, kíméljük meg egymást ettől, jó?

KÖVES

Természetesen.

 

Kis szünet.

 

ZSÓKA

Nem akartam ma hazajönni. De estefelé Rácz öccse telefonált a szerkesztőségbe…

KÖVES

Fáradtan. Üzent valamit az a bolond?

ZSÓKA

Halkan. Nem.

KÖVES

Akkor hát mit akart a kölök?

ZSÓKA

A bátyja… Rácz… öngyilkos lett.

KÖVES

Ijedten fordul Zsókához. Miket beszélsz?!

ZSÓKA

Szenvtelenül. Öngyilkos lett. Az öccse először téged hajkurászott a városban. De aztán felhívott engem.

KÖVES

Dehát Rácz?! Öngyilkos?!

ZSÓKA

Az öccse tudta, hogy a barátod volt. Azt mondta, ne haragudjak, hogy felhív. De megkérdezte, hogyan táviratozza meg az öregeknek vidékre.

KÖVES

Zsóka! És ezt csak most mondod?

ZSÓKA

A halottaknak már semmi sem sürgős. Nekem se…

KÖVES

Ezzel kellett volna berontanod!

ZSÓKA

…És már neked se. Jó lenne, ha tévednék. De nem hiszem. Már nem hiszem.

KÖVES

Hogy tudtál erről hallgatni?!

ZSÓKA

Szenvtelenül. Amikor megláttam az ablakban a fényt, tudtam, hogy itthon vagy. Azt akartam, hogy itthon legyél, mert el akartam mondani neked Rácz halálát. De amikor megláttam a fényt – megbénultam. – Mint mostanában mindig, ha találkozunk.

KÖVES

Ráczról beszélj! Mit mondott az öccse?

ZSÓKA

Csodálom, hogy ez még érdekel. – Fáradtan. Már egy hete nem találkoztak, gondolta: felkeresi. A kávéházban nem találta. A pincér is furcsállta, azt mondta, régen látta. A kávéházból a lakására ment. Csengetett, hiába. Szólt a házmesternek.

KÖVES

Türelmetlenül. Mondd már!

ZSÓKA

Színtelen hangon. Néhány tanú jelenlétében feltörték a lakást. Rácz az ágyban feküdt. Pizsamában. Aludt. Már néhány napja elaludt.

KÖVES

Nyögve. Talán a szíve…

ZSÓKA

Nem. Méreg. Altató.

KÖVES

Á, nem, nem, hát ez annyira… annyira különös… Az ő beosztása… ott a minisztériumban…

ZSÓKA

Nagyon szép halál, csak már kissé kellemetlen volt a látogatóinak, négy napja feküdt ott…

KÖVES

Zsóka! Hogy beszélhetsz így?! Négy nappal ezelőtt még itt volt. Hogy tudsz így beszélni erről?!…

ZSÓKA

Mert megértem.

KÖVES

Kérlek, beszélj rendesen… Ne így!

ZSÓKA

A hangsúlyommal van bajod? Vagy amit mondtam?

KÖVES

Egyre jobban elképed. Téged ez meg se rendít?! Én csak állok… állok itt, nem akarom elhinni! De te?!

ZSÓKA

Az ember egyszercsak nem tud többé megrendülni. Csupán várja, hogy még mi következik.

KÖVES

Senki sem hitte volna, hogy ez következik.

ZSÓKA

Nem tudom.

KÖVES

Ne akard azt mondani, hogy ez természetes!

ZSÓKA

Nem, azt nem akarom mondani. De te is nagyon jól tudod, hogy Rácz nem most, négy nappal ezelőtt mérgezte meg magát. Sokkal előbb. Nem az altatókra gondolok. Ezt te is tudod.

KÖVES

Szegény ördög… Az isten verje meg! Az Isten verje meg ezt a rohadt életet!

ZSÓKA

Az életet hibáztatod?

KÖVES

Én próbáltam neki magyarázni, hogy amit csinál, nem vezet jóra.

ZSÓKA

Próbáltad!

KÖVES

Magad is emlékezhetsz rá! Hányszor igyekeztem a lelkére beszélni…

ZSÓKA

Valamikor. Valamikor igen.

KÖVES

Nem hallgatott rám! Eszébe sem volt rám hallgatni. Eleresztette a füle mellett. Hát persze! Kitűnően ment neki, én meg hol voltam? Ő, a befutott férfiú!… Azt akartam vele elhitetni, hogy csóró módjára kell élni! Idegesen felnevet. Miért hallgatott volna rám?

ZSÓKA

Talán az is elkövetkezett volna. Egyszer elérkezett az az óra, amikor meghallgatott volna. De már késő volt. És nemcsak neki volt már késő.

KÖVES

Csak nem azt akarod mondani, hogy én vagyok a felelős?! Megbolondultál? Csak nem azt akarod bebizonyítani?

ZSÓKA

Semmit sem akarok bebizonyítani. A tragédiák megállíthatatlanok.

KÖVES

Nem ezt mondtam.

ZSÓKA

Csak magamban megjegyeztem, hogy a tragédiák megállíthatatlanok.

KÖVES

Ezt magad sem hiszed!

ZSÓKA

De… hát hogyne.

KÖVES

Akárhogyan is nézzük, Rácznak nem kellett volna így végeznie!

ZSÓKA

Régen, régebben még volt választása. Most már sokkal kevesebb. Talán semmi.

KÖVES

A fölényed határtalan!

ZSÓKA

Amikor már nincs mit veszteni, az ember fölényes lehet. Megengedheti magának ezt a luxust. A székről felkapja kézitáskáját, kis dobozkát vesz elő. Odamutatja Kövesnek. Tessék…!

KÖVES

Nem értem. Mi ez?

ZSÓKA

Olvasd. Olvasd el a címkét. Ettől aludt el Rácz.

KÖVES

Honnan van nálad?

ZSÓKA

Nem honnan van nálam, hanem: nekem is van ebből! Ezzel élek! Jóformán egyetlen táplálékom. Ettől érzem jól magam!

KÖVES

Te szeded?

ZSÓKA

Felnevet. Ó, ugye milyen sok titkot rejteget az élet?

KÖVES

De hát miért?

ZSÓKA

Na, mi az? Csak nem ijedtél meg? Fáradtan nevet. Nem, kisöreg, én nem szedem be marokszámra… Volt idő… igen, volt idő, amikor gondoltam ilyesmire. De ma már!…

KÖVES

Nem gondolod, hogy kicsit cinikus vagy?

ZSÓKA

Ja, uram, ez az ára! Vagy elvéti az ember a dózist, vagy cinikus lesz! Egyre megy.

KÖVES

De hát miért szeded?

ZSÓKA

Hogy kibírjam.

KÖVES

Idegesen. Mit? Micsodát?

ZSÓKA

Csodálkozva nézi a férjét: vajon miért tetteti magát? Azt, hogy itt vagy! Azt, hogy itt vagyok! Hogy látnom kell téged és arra gondolni, hogy volt öt évünk!… Hogy bementem egy szobába, ahol csodálatosan fogadtak, és én is csodálatosan éreztem magam, aztán egy váratlan pillanatban felállt a házigazda és pofonütött. És azt mondta nagyon tárgyilagosan, hogy most már ez lesz a legkedvesebb gesztusa…

KÖVES

Halkan. Azt hittem, ez már nem izgat.

ZSÓKA

Kis hisztériás nevetéssel. Azt hitted? Mert téged már nem izgat, ugye? Gratulálok! Igazán könnyen és hamar megnyugtattad magad, férfias lezserséggel, egy észlényhez illő, hideg racionalizmussal! Ó, az utóbbi időben tapasztaltam, hogy nagyobb megrázkódtatás nélkül sikerült mindenen túljutnod. Hát én is… ne aggódj… én is hasonlóképpen! – Minden pillanatban várható, hogy én is túljutok minden… Fuldoklásszerű roham, Zsóka kibontja remegő kézzel az orvosságos dobozt, bevesz egy tablettát, egy korty vodkával nyeli le.

KÖVES

Mozdulatlanul nézi Zsókát, majd csendesen. Sokat szedsz?

ZSÓKA

Kimerülten leül egy székre. Amennyi kell.

KÖVES

Orvos adta?

ZSÓKA

Nem.

KÖVES

Tehetetlenkedik. El kellene menned egy specialistához, ha az idegeid…

ZSÓKA

Akkor megnyugodnál?

KÖVES

Miért van erre szükség?

ZSÓKA

Szeretnéd, ha megőrülnék?

KÖVES

Nem, de hát…

ZSÓKA

Hát én sem! Azért szedem.

KÖVES

És éjszakára is?

ZSÓKA

Hidegen. Mondtam már, hogy eszemben sincs meghalni.

KÖVES

Nem lehetne ezt mégis abbahagyni?

ZSÓKA

Ezt? Ezt akarod velem abbahagyatni? Más abbahagyás meg se fordult a fejedben! Soha! Szünet. Félsz?

KÖVES

Én nem tudtam, hogy ezt szeded…

ZSÓKA

Görcsösen nevetni kezd, ami majdnem sírás. Most emiatt aggódsz! Igazán sajnálom ezt a szegény fiút! Ezt a szegény ártatlan fiút!… Eddig fogalma sem volt semmiről, de ma véletlenül megtudta, hogy öngyilkos lett a barátja, ebből kitudódott, hogy a felesége is egy kicsit veszélyes orvossággal fekszik le naponta… Ó, igazán megható ez az aggodalom! Ez a törődés! Hirtelen hangot vált. Ha megígérem, hogy nem szedem többé, megnyugszol?

KÖVES

Legalábbis…

ZSÓKA

Megnyugszol?!

KÖVES

Megadóan. Igen.

ZSÓKA

Feláll, hogy jobban végigmérhesse Kövest. Remek! Remek fiú ez, mindig is mondtam! Csupa szív, csupa figyelem!…

KÖVES

Indulatosan. Ne játsszál velem!

ZSÓKA

Veled? Ki törődik már veled? Megrázza a fejét, lenyeli könnyeit. Hidegen mondja. Most pedig lefekszem. Reggel korán kelek. Dolgozom. Élek. Semmi aggodalom, uram! Jóéjszakát! Bemegy a hálóba, becsukja az ajtót.

KÖVES

Zavartan, döbbenten áll. Kis idő múlva. Zsóka! Csend. Zsóka! Semmi válasz. Köves az ajtóhoz megy, megrázza a kilincset. Hallod?… El sem mondtad, hogy Rácz…

ZSÓKA

Bentről. Mindent elmondtam.

KÖVES

Hogy tudsz most lefeküdni?

ZSÓKA

Fontos dolgom van reggel.

KÖVES

Ráczról…Hallod? Még nem mondtad el…

ZSÓKA

Kinyitja az ajtót, hálóköntösben megjelenik egy pillanatra. Ne zörgess! Megbolondultál?… Az öccse majd telefonál, hogy mikor temetik.

KÖVES

Elfordul az ajtótól. Mikor temetik… Ki hitte volna. Hirtelen visszafordul, rátenyerel az ajtóra. Dehát miért? Azt sem mondtad meg, hogy voltaképpen miért?! Biztosan tudod! Zsóka! Én még kinevettem. Amikor egyszer feljött… nyáron… én még kinevettem. De hiszen te is… emlékezhetsz rá… butaságokat beszélt. Hallasz, Zsóka? Azt mondta, emlékszem, azt mondta: „Két ember él bennem, egy, aki elköveti az ostobaságokat és egy másik, aki mindezért a hátát tartja…” Zsóka! Zsóka!…

 

Hirtelen sötét lesz.

 

2. kép

1. emlékezés
Három hónappal október 10-e előtt

 

A sötét addig tart, amíg Köves még egyszer azt kiáltja, hogy „Zsóka!” Már nem túl hangosan és nem is kétségbeesetten, csak egyszerűen, mint amikor hívunk valakit.

Ezalatt – ugyancsak hirtelen – erős reflektorfény hull a színpad jobb első sarkában álló dohányzóasztal köré. Ott ül Rácz sötét ruhában, fehér ingben, nyakkendőben. Sápadt, csontos ember. Szemüveget visel. Valamikor jobb bőrben lehetett, most fáradt, Kis feketéscsészét forgat ujjai között. Már vagy tíz perce itt lehet Köveséknél.

 

KÖVES

Bejön a fénybe, megáll az asztal mellett. Nyári lemberzsekben van: kezében cukortartó. Zsóka!… Vár egy kicsit, majd Ráczhoz. Nem hallja. Készíti a vacsorát. Már meg is ittad? Cukor nélkül?

RÁCZ

Folytatja …két ember él bennem, egy, aki elköveti az ostobaságokat, és egy másik, akinek mindezért a hátát kell tartania. Leteszi a csészét, fáradt mozdulattal dől hátra.

KÖVES

Egy pillanatig döbbenten nézi, majd kedélyesen. Ugyan, ugyan, nem ismerek rád! Hagyd ezt a skizofrén hisztériát!… A magabiztos Rácz! Elsétál az íróasztalig, hogy egy színes szivarcsomagot hozzon. Kubai szivar. Na, mit szólsz hozzá? Szívtál már ilyet? Á, biztosan! Parancsolj!…

RÁCZ

Felnéz. Szivar? Nem, köszönöm…

KÖVES

Miközben rágyújt. Két ember… Micsoda két ember? Hiszen te mindig tudtad, mit csinálsz!?

RÁCZ

Feláll. Azt hiszem, megzavartalak benneteket… Téged is… és Zsóka talán miattam nem jön be…

KÖVES

Ülj le! – És miért fecsegsz butaságokat?… Zsóka az a fajta, aki nem palástolja az érzelmeit – de most először is főz odakint… és téged igazán… Nem tudom, miért gondolod, hogy Zsóka miattad nem jön be?

RÁCZ

Lassan, akarat nélkül visszaül. Nem kell mentegetned Zsókát, én mindig becsültem őt. Ha nem is tudja. Kicsit talán irigyeltem is tőled. Szerencséd van vele, szerencséd. „Kell, hogy egy arc feleljen a világ minden nevére” – Emlékszel? Te idézted ezt mindig. Érzékeny műszer ő, előtted jár és jelzi a veszélyeket. Nekem soha nem volt ilyen érzékeny műszerem, mint a te Zsókád. Nekem soha…

KÖVES

Kicsit félszegen. Meg aztán ez a zavarás is… Hiszen alig dugod fel mostanában a képed!

RÁCZ

Nem járok sehová. Néha meg bolyongok a városban céltalanul, és várom, hátha találkozom valakivel. Valakivel, aki felelősségre von. Befordulok egy utcasarkon és várom, most bukkan elém! – Odaáll, megragadja a kabátomat, és a szemem közé vágja: Most mindenért leszámolunk, Rácz! Persze, senki… Senki, érted? Egyetlen ember sincs, aki ezt megtenné! Hozzátok is ezért jöttem fel. Fel kellett jönnöm.

KÖVES

Voltaképpen nem értelek.

RÁCZ

Valamikor sokat beszélgettünk.

KÖVES

Na igen, azelőtt.

RÁCZ

Mostanában sokat gondolok azokra az éjszakába nyúló beszélgetésekre.

KÖVES

Á, igen. Nem tudtuk abbahagyni. Minden csipp-csupp dologról a világ megváltása jutott eszünkbe. – Míg bele nem gabalyodtunk.

RÁCZ

Arra gondolsz, hogy a végén már veszekedtünk?

KÖVES

Hát, arra is. Volt idő, amikor azért tudtunk naphosszat beszélgetni, mert egyformán gondolkodtunk. Hm. Aztán te néhány nézetedet, hogy úgy mondjam: revideáltad. Akkor meg a vita kedvéért vitáztunk. Igen, veszekedtünk is.

RÁCZ

Izgatottan. Mondd, úgy hiszed, mindig neked volt igazad?

KÖVES

Ki mer ilyet állítani?

RÁCZ

De lényegében?! Általában: neked?

KÖVES

Csendesen nevet. Hiába volt nekem igazam, te tudtad a módját, hogyan kell élni.

RÁCZ

Én?! Azt mondod? Nincs az én sorsomon mit irigyelni.

KÖVES

Na, persze, nem irigylésről van szó. De te tudtad a módját… a praktikusság módját… Akármennyire szidtalak is, ezt be kell látnom, hogy te kitűnően értetted, miként kell okosan élni.

RÁCZ

Nem tudtam semmit.

KÖVES

Ohó! Te? Huszonhét éves korodban vagy huszonhat voltál? – kormánykitüntetés!… És ami azután jött? Minisztérium… Az ember naponta olvasta az újságban a nevedet. És ha felütjük a mai lapot? Talán abban is.

RÁCZ

Voltak dolgok, amelyek neked nem tetszettek.

KÖVES

Voltak. Hát persze. Hát persze, hogy voltak! De hát őszintén szólva, mindig is azt mondtam: szerencsés pasas!

RÁCZ

Másra emlékszem.

KÖVES

Másra?

RÁCZ

Arra a forgatókönyvre például. „Reggel a műhelyben” – azt hiszem, az volt a címe.

KÖVES

Kicsit elborul. Igen, jól emlékszel. Nahát, akkor összekaptunk… Abban az ügyben rád számítottam.

RÁCZ

Számítottál rám! Azt vártad, hogy szót emelek az érdekedben, ott a filmgyárban. Amikor elutasították. Igaz?

KÖVES

Nem hittem, hogy nem így lesz.

RÁCZ

Há! Számítottál rám, és én nem tettem semmit…

KÖVES

Semmit, csak egy csomó ostobaságot fecsegtél össze, akár a filmgyáriak… Jó kis sablonos dumát. A fene egye meg! Akkor nagyon elegem volt belőled!

RÁCZ

Csendesen. Pedig titokban irigyeltelek. Persze, nem engedtem meg magamnak azt a fényűzést, hogy ez az irigységérzet eljusson a tudatomig. Tudtam, hogy igazad van, de ha bevallom magamnak, sok mindenről le kellett volna mondanom, amit megszoktam… Soha nem volt hozzá erőm.

KÖVES

Hm. Te irigyeltél. Amikor én még nem voltam sehol… Na és ha jól visszaemlékszem, nagyon fölényes voltál, amolyan kis okos fiú…

RÁCZ

Mert védekeztem!

KÖVES

Védekeztél? Á, kár róla beszélni. Nem az egyetlen eset volt, azóta sem, ha nem is mindig te… Igaz is: szereted a pasztasutát? Zsóka azt főz ma vacsorára, remek dolog: makaróni, paradicsom, sajt, tejföl, bors… Na?

RÁCZ

Nem hallja. Védekeztem, mert féltem… féltem tőled és mindenkitől, akinek sikerült.

KÖVES

Sikerült? Mi sikerült? Dühöngeni sikerült! Most két hete is – elutasították egy forgatókönyvemet, pedig az eredeti novella… hát szóval az ellen nem volt kifogás… Csakhogy a folyóirat hatezer példány, elvtársam! A filmet meg milliók nézik meg, ott már vigyázni kell a kényes témával! Na látod… Kínlódni sikerült! Veszekedni az okosokkal, olyanokkal, mint… Legyint, abbahagyja.

RÁCZ

Mint: én! Mondd csak ki bátran!

KÖVES

Eh, minek is beszélünk erről?! – Örülök, hogy látlak, régen többször láttalak, akkor még jobban örültem.

RÁCZ

Hirtelen. Mondd: miért nem vágtad soha az arcomba, hogy rosszul csinálom?! Miért nem fogtátok meg a grabancomat, hogy állj meg, Rácz – hova rohansz, Rácz. – Rossz irányba loholsz, Rácz!…

KÖVES

Kicsit keményen. Te akkor nem hallgattál senkire! Sem akkor, sem később. Miért hallgattál volna rám? Azt magyaráztam volna neked, hogy csóró módjára kell élni? Elhitted volna?

RÁCZ

Kis szünet után. Igazságtalan vagyok, belátom. Voltaképpen soha nem akartam hallani, hogy rosszul csinálom… Éreztem… De amíg senki sem szólt, nem kellett tudomásul vennem… Hirtelen feláll, néhány bizonytalan lépést tesz, majd közelebb lép Köveshez. Ma reggel, amikor a fürdőszobában megálltam a tükör előtt, és megláttam az arcomat, azt kérdeztem hangosan, ki vagy te? És az az arc a tükörből ugyanazt kérdezte: ki vagy te?! Két idegen nem ismerik egymást. Érted? Két vadidegen!

KÖVES

Döbbenten nézi Ráczot. Kényelmetlen helyzet. Nos, hát biztosan fáradt vagy. Múló rosszkedv vagy fáradtság, ennyi az egész.

RÁCZ

Elsétál, majd visszaül. Nem, nem, ez több…

KÖVES

Valamikor mind a ketten jól tudtuk, hogy naponta újra kell tanulni az életet.

RÁCZ

De ő nem akarta!

KÖVES

Értetlenül. Ő? Ki az az ő?

RÁCZ

Az a másik ember, aki ma reggel olyan értetlenül, idegenül nézett rám a tükörből.

KÖVES

Ugyan, hagyd ezt!

RÁCZ

Szinte könyörögve. De igen, így van! Hallgass meg! Döbbenten álltam és néztem én is ezt az idegent – de lassanként felismertem. Tíz éve élek vele együtt, alattomos fickó, gyáva, félti a bőrét, mindig is féltette a bőrét! Hiába akartam akármit, most már tudom, ő keresztezte a terveimet. Néztem őt a tükörben, gyűlölettel néztem, mert felismertem, és az is eszembe jutott, hogy valamikor már felismertem: régen; undorodtam tőle és küzdöttem ellene. Küzdeni tudtam ellene… Te ismertél már akkor. Nem tudhattál erről a küzdelemről, nem beszéltem róla soha… Abban az időben barátkoztunk össze… Aztán később, amikor már a Lapnál dolgoztam, hetenként visszautasították a cikkeimet. Azt mondták: meleg ügyek, értsem meg… De én még sokáig nem adtam fel a harcot. Pedig a többiek már kezdtek kocsit venni, meg fütyültek az egész újságra, csak az üzlet volt a fontos. Én újra és újra megkíséreltem írni a magamét. Dacos voltam. Na, na, Rácz – azt mondták – na, na Rácz! Mit tagadjam, nem éreztem magam a legjobban. S akkor ez az idegen, ez csak azt várta, hogy kifáradjak. Piszkált. Hát élni kell, nem? Élni kell! A gyáva! Rohadt megalkuvó! Naponta piszkált, naponta bujtogatott…

KÖVES

Akkoriban maradoztál el… Egyre ritkábban találkoztunk.

RÁCZ

Igen, ritkábban. Egyre többet voltam egyedül, hogy minden erőmet összeszedjem, és elbánjak ezzel a fickóval, ezzel az idegennel. Akkor már ő volt az erősebb. Ostobaság volt egyedül maradnom vele, de azt hiszem, ezt már ő tanácsolta, hogy elbánjon velem. Nőket mutatott be nekem, akik az ő pártján álltak. Csak egy, egyetlenegy olyan akadt volna köztük, mint a te Zsókád! De ezek mind az ő pártján voltak. Hajnalonként, amikor oszlott az éjszaka sötétje, és a hideg fény kijózanított, még igyekeztem felülkerekedni, de egyre több furfanggal állt elő!… Ő győzött. Aztán az ő útja könnyen felívelt.

KÖVES

Ez az egész, ez csupán kibúvó. A felelősség elől menekülsz, vagy…

RÁCZ

Hirtelen és megdöbbentő nevetéssel szakítja félbe. A felelősség elől? Azért jöttem, hogy legalább neked elmondjam! Valakinek el kellett mondanom, nem érted?! Tíz éve élek ezzel az idegennel, s ma megint megláttam őt a tükörben, felismertem és el akarom kergetni. Nem akarok vele tovább élni! Mindig csak megalázott. Kapzsiságával, mohóságával mindenbe belekényszerített. Hazudott. Azt hazudta, hogy mindenkinél okosabb vagyok, hogy érdemes adni a szavamra, pedig én tiltakoztam volna, én magam soha nem vállaltam volna olyasmit, amihez nem értek… talán nehezebben, lassabban értem volna célhoz, de tisztességesen! Amikor megkaptam a kitüntetést, tudtam, hogy nem jár, hogy nem nekem jár, mert én nem tettem érte semmit! – De felöltöztetett a sötét öltönyömbe, odavitt a dobogóra, meg kellett hajolnom a reflektorfényben, mosolyogtam, közben a homlokomat kiverte a víz… – Gyáva volt, mindig is gyáva volt vállalni a kényelmetlenségeket… vitt, vitt magával mindenhová…

KÖVES

Idegesen. Hagyd ezt abba! Enyhébben. Ne lovald bele magad!

RÁCZ

Hát persze, persze, mi közöd van neked ehhez… De értsd meg: tiszta emberek közé vágytam, hozzátok akartam feljönni, hogy levegőhöz jussak, hogy megtudjam tőled, te hogyan csináltad, te hogyan maradtál… magad? Vagy csupán Zsóka, Zsóka az egyetlen magyarázat?

KÖVES

Zsóka? Talán Zsóka. Talán Zsóka és én. Én és Zsóka. Így együtt. Azt hiszem, így együtt…

RÁCZ

Maga elé. Ma reggel újra felismertem a tükörben. Idegenül néztük egymást. Köves ideges mozdulatot tesz. Tudom, megint készít ellenem valamit… Talán írnom kellene újra… Az ősemberek felvésték barlangjuk falára az ellenség képmását, hogy győzedelmeskedni tudjanak felette. Hirtelen. Meg kell szabadulnom tőle! Nem akarok többé bedőlni neki!…

KÖVES

Türelmetlenül, de jóakarattal. Fáradt vagy, ennyi az egész. A bárszekrényhez megy, vodkás üveget vesz elő és két poharat. Pihenned kellene. Igyunk egyet…

RÁCZ

Nem vagyok olyan állapotban…

KÖVES

Ugyan, ugyan… vodka az új kedvenc. Zsóka vette a szerződés tiszteletére.

RÁCZ

Tétován nyúl a pohárért. Persze, a szerződés… Na, ez most kedvedre való?

KÖVES

Másként bele sem ugrom… Egészségedre! Iszik.

ZSÓKA

Jön be háziruhában. Á, isznak az urak? És nekem nem is szóltak?

KÖVES

De, de, gyere csak! Sietve hozza a harmadik poharat.

RÁCZ

Nem akarok inni.

ZSÓKA

Csak nem lett antialkoholista? És különben is: ünnepünk van! A szerződés!

RÁCZ

Zsókához. Ha maga ünnepli, akkor biztosan jó ügy.

ZSÓKA

Jó ügy? Másba nem is engedném, hogy belefogjon! Persze, nem is fogna bele másba. Koccint Kövessel, nagyon kedvesen.

RÁCZ

Örülnék, ha ez most sikerülne.

ZSÓKA

Televízió-film. Vagy Feri már mesélte?

RÁCZ

Nem, csak éppen említette. Azt mondta, olyasmi, mint a „Reggel a műhelyben.”

ZSÓKA

Kicsit meglepetten néz rá. Igen, olyasmi.

RÁCZ

Tudom, hogy Ferit nem kell félteni. És tudom, hogy maga mellett csak jót írhat. Ennek sikerülnie kell…

KÖVES

Még dolgozunk rajta. Holnap elutazom Tihanyba. Frankkal. Azt hiszem, nem ismered. Rendes fiú, ügyes, és nagyon lelkesedik. Lent forgatnak valamit a Balatonon, s közben esténként, meg délután dolgozunk… Ő fogja rendezni a filmet.

RÁCZ

Akkor hát igyunk erre. Mielőtt inna, ránéz Kövesre. Ha neked sikerül… Ránéz Zsókára egy pillanatig gondolkodik… ha az ember tudja, hogy valakinek már sikerült csalás nélkül végigegyensúlyozni a kifeszített kötélen, akkor még támadhat mersze megpróbálni neki is… Gyorsan felemeli a poharát, iszik.

 

Hirtelen sötét lesz

 

3. kép

2. emlékezés
Két és fél hónappal október 10-e előtt. Tihanyban.

 

Reflektorfény hull a jobb első sarokba. A kis asztalkát világos kék-kockás terítő fedi. Mögötte paraván, amely a Balaton-partot, illetve a nyári presszó teraszát érzékelteti, Frank és Schibler az asztalnál ülnek, mindketten nyáriasan, színes ingekben.

Frank mozgékony, fekete férfi. Kellemes modorú, kedélyes. Látszik rajta, hogy „alaposan ismeri az életet”. Schibler kövérkés, szertelen, nagyhangú – elegáns, de egy kicsit vidékies. Pecsétgyűrűt hord a kisujján.

 

FRANK

És meddig követted a nőt?

SCHIBLER

Először bement a cukrászdába. Fagylaltot vett. Onnan átment a postára, de néhány barátnőjével találkozott. Várnom kellett. Kitraccsolták magukat és megírt két lapot. Azt hittem, most tanul írni. Irtó sokáig piszmogott… Hová nézegetsz?

FRANK

A presszó bejárata felé tekintget. Kövest várom. Itt dolgozik, írja a forgatókönyvet. Jöhetne már… Schiblerhez. Meséld csak.

SCHIBLER

Volt nála egy sportszatyor, a strandra indult. Csakhogy az egyik spiné vele tartott. Na, a pénztárnál elváltak. Amikor jegyet váltott, megszólítottam.

FRANK

Kaptál egy jó pofont, mi?

SCHIBLER

Én? Öregem, az én modorom…

FRANK

Nagyon helyes. És?

SCHIBLER

Mondom neki: bizonyára furcsállja, hogy megszólítom… bizonyára nincs hozzászokva az ilyesmihez… Nevet.

FRANK

Jó!… És?

SCHIBLER

El akart menni. Erre elővettem a te igazolványodat, azt a TV belépőt, vagy mit… Mondom neki: bizonyára huligánnak néz, pedig…

FRANK

Majd megszakad a nevetéstől. A te alakoddal… huligánnak…Jó! Jóhóhó!…

SCHIBLER

…pedig csak a TV megbízásából zavarom. Itt dolgozunk egy stábbal… Elakad. Jól mondom?

FRANK

Stáb. Kitűnő!

SCHIBLER

…és ön feltűnt nekünk a parton. Az ön alakja, kisasszony… az egész megjelenése, az ön bájai… Egyszóval a rendezőnk utasított, hogy keressem meg magát, egy új filmjéhez kutat főszereplőt, csinálna néhány próbafelvételt.

FRANK

Kacag. Nahát, ezt a dumát! Ilyet csak egy rőfös adhat le a vevőknek… vagy egy hájas ügynök a konyhaajtóban… és bevette?

SCHIBLER

Láttad volna, mennyire! Mindjárt igazgatta a haját, levette a napszemüvegét… Ezentúl csakis filmesnek adom ki magam, ha nőt akarok felcsípni… Csináltathatnál nekem egy olyan igazolványt.

FRANK

Nem mindig jó… Na és?

SCHIBLER

Mondtam, hogy öt órára jöjjön ide a Sirályba. Hány óra?

FRANK

Öregem, átrázott téged. Mindjárt negyed hat…

KÖVES

Jön, ugyancsak nyáriasan, hóna alatt egy piros bőrdosszié.

FRANK

Na, nézd csak, a művész úr!

KÖVES

Szevasz!

FRANK

Köveshez. Amíg te melóztál, találkoztam egy régi barátommal. Civil. Ismerkedjetek meg. Schibler László. Mérnök. Valamikor egy gimibe jártunk. Schiblerhez. Ez az úr itt Köves Ferenc, többszörös magyar dramaturg.

KÖVES

A kézfogás után leül.

FRANK

Köveshez. Melóztál?

KÖVES

Melóztam. Phű, piszok meleg van. Mit isztok? Pincér!

FRANK

Limonádé, ginnel… Mutasd, ennyire jutottál?

KÖVES

Vonakodva. Nekiláttam, de elkezdtek takarítani a szobában. Kisétáltam a partra.

FRANK

Fürödtél, mi?

KÖVES

Tréfás bűntudattal. Hát egy kicsit megmártóztam.

FRANK

Menthetetlen a pasi! Egész mostanáig fürödtél?

KÖVES

Nem. Visszamentem a motelbe.

FRANK

Akkor meg elaludtál, szépen…

KÖVES

Csak később. Állati meleg volt.

PINCÉR

Bejön. Parancsoljon, kérem!

KÖVES

Ugyanazt, amit az uraknak.

PINCÉR

Gin-fizz. Igenis!

 

Valahonnan a partról tánczenét hoz a meleg szél

 

SCHIBLER

Nem csoda, ha ilyen melegben nem megy a munka.

FRANK

Bezzeg mi forgattunk egész nap! Divatbemutató a vitorláshajón!…

KÖVES

Nemcsak a meleg miatt… Más baj van.

FRANK

Úristen! Már megint mi a baj?

KÖVES

Nem megy.

FRANK

Mi nem megy? Mi a csuda nem megy?

KÖVES

Elkezdtem írni…

FRANK

És? Elkezdtél írni: és? Úgy ahogy megbeszéltük?

KÖVES

Nem az enyém… Ez az egész massza, ez a forgatókönyv, ez már nem az enyém. Én ebben már nem tudok eligazodni.

FRANK

Úristen, csak íróval ne kezdjen az ember! Schibler nevet.

KÖVES

Nézd! Megállapodtunk, hogy megírom neked ezt az anyagot. Amikor elmeséltem a sztorit, tetszett. Lelkesedtél érte. De amiket most akarsz… a fene tudja… már megint olyan dolgok, amilyenekért ezerszer otthagytam a filmgyárat.

SCHIBLER

Csak ne veszekedjetek, ne veszekedjetek! Ebben a melegben nem ajánlatos.

FRANK

Schiblerhez. Te csak süttesd a képed a napon! Köveshez. Ide figyelj! A sztori most is tetszik. De én mégis csak közelebb vagyok a tűzhöz, mint te. Jobban tudom, hogy mit lehet és mit nem. Még egyszer szépen, okosan elmagyarázom…

 

Jön a pincér, hozza az italt

 

SCHIBLER

Inkább igyunk! Iszik.

KÖVES

Amit reggel mondtál, az a film lényegét megváltoztatja.

SCHIBLER

A TV-nek csináljátok? Jó izgalmas legyen! Nevet.

FRANK

Köveshez. Miért? Azért, mert egy kicsit elködösítjük a mondanivalót?

KÖVES

Türelmetlenül. Miért kell elködösíteni a mondanivalót?!

FRANK

Édes istenem, hát ne légy már ilyen ostoba! Hirtelen Schiblerhez. Ez az átkozott pasas! Nem érti meg, hogy elismerem, jó az ötlete, jó a mondanivaló, de kivihetetlen. Legalábbis egyelőre. Hiába magyarázom neki, hogy nem lehet fejjel nekirontani a falnak!…

SCHIBLER

Fejjel a falnak? – az nem jó!

KÖVES

Akkor inkább hagyjuk a fenébe!

FRANK

Hagyjuk a fenébe! Könnyű mondani! Hagyjuk a fenébe!! És aztán mit csinálsz? Körülötted mindenki sütögeti a maga pecsenyéjét, te meg önérzeteskedsz! Szép! Szép, de felesleges. Havi ezerhetet keresel a dramaturgián, jó az neked? Én meg legyek másodasszisztens, vagy legjobb esetben elsőasszisztens negyven éves koromig? Örökké? Azt hiszed, olyan nagy élvezet ez a Balatoni nyár, amit most forgatunk? Divatbemutató meg csókolódzás a nádas öblökben… Rendezni akarok!

KÖVES

Jó, jó… de ha egyszer nem tudom megcsinálni! Ha nem érzem, hogy kimondhatom a magamét, akkor nem tudom megcsinálni…

FRANK

Ugyan, miért ne tudnád megcsinálni?

SCHIBLER

Valami forró ügy?

FRANK

Á, forró ügy!… Na, idefigyelj! Keresztmetszet a társadalomról… tele problémákkal. Hogyan kellene élni szépen, emberi tartás, egyebek… Én megértem, hogy Ferit ez izgatja. Mindenkit izgat ez, hát nem? Schibler unottan bólogat. De hát okosan kell csinálni… Nemcsak jól, okosan! Bele kell szagolni a levegőbe, hogy mi kell manapság.

KÖVES

Én nem tudok számítgatni!

FRANK

Mondtam, hogy bízd rám. Én már látom az egész filmet. Belelendül. Azt a gyárnegyedi miliőt el kell vetni… Ezt már mondtam. Téli üdülő, nagy üvegablakok… itt lehet szerelem. Hosszú séták a jeges folyóparton… Fekete varjakat akarok fényképezni… És ott a lány, megkérdezi, hogy: szeretsz? … Ja, igaz is, kell ide egy férfi…

KÖVES

Eh!

FRANK

Bízd csak rám! Bízd csak rám, és nyert ügyünk van!

KÖVES

Muszáj így csinálni? Miért kell így csinálni?!

FRANK

Ja, édesapám, meghalni muszáj! Meglát valakit a terasz bejáratánál. Odanézz, micsoda jó nő!

SCHIBLER

Hátratekint, felugrik. Te őrült, ő az!

PINCÉR

Bejön, mögötte egy tizenkilenc éves lány. Éva. Kreolos bőrű, hosszú, fekete haja van. Egyszerre nőies és kislányos. Még természetes és egyszerű. Azt hiszem, a hölgy az urakat keresi.

SCHIBLER

Eléje megy. Á, kisasszony! Parancsoljon erre! Pincérhez. Rendben van. Hozzon még egy gin-fizzt! Pincér elmegy. Tessék, kisasszony, foglaljon helyet… Ő a főrendezőnk!

ÉVA

Zavartan nyújtja a kezét.

FRANK

Kezet csókol, Kövesre mutat. És ő a film írója.

KÖVES

Nem ért semmit. Köves Ferenc.

ÉVA

Miközben helyet foglal. Én nem színésznőnek készülök…

FRANK

Nem tesz semmit. Látta maga a „Sorompók lezárulnak” című olasz filmet?

ÉVA

Kis gondolkodás után készségesen bólint.

FRANK

Akkor emlékszik arra az öregúrra, aki a főszerepet játszotta.

ÉVA

Ismét bólint.

FRANK

Nahát, az se volt soha színész… valami nyugdíjas volt. És a legjobb alakítás díját nyerte…

ÉVA

Kövest vizsgálja. És ezt a filmet maga írta? Maga író?

KÖVES

Még mindig nem ért semmit. Igen – én írtam…

ÉVA

Nagyon érdekes lehet…!

FRANK

Egyszóval magára gondoltunk… Meglöki Kövest észrevétlenül. Igaz, Feri, pont ilyennek képzeltük a főszereplőt?

KÖVES

Csodálkozva. Igen… természetesen. Hogyne…

ÉVA

De én még az iskolában sem… soha nem voltam színpadon…

SCHIBLER

A barátom… a főrendező úr mindent elintéz…

FRANK

Szó sincs színpadról. A kamera előtt… Nos, egészen más… Az a kérdés, hogy veszi kézbe a rendező a színészt…

SCHIBLER

Röhög.

ÉVA

Schiblerre kapja a pillantását, zavart lesz.

PINCÉR

Hozza az italt a lánynak. Méltóztassék!… Kimegy.

FRANK

Akkor koccintsunk!

ÉVA

Óvatosan iszik. Áh! Hát ebben van valami!

SCHIBLER

Egy kis szíverősítő.

FRANK

Feltűnően nézi a lány arcát, alakját. A feje kitűnő, mutassa csak! Kicsit nézzen erre!… a profil is… igen. Megbocsásson, ha felállna… Éva zavartan feláll. Igen… Szép lábak… Mindig ilyen bő szoknyát hord? A szűk jól állna magának… Köszönöm, foglaljon helyet. Éva pirosan leül, Köves tekintetébe kapaszkodik, mert az a legcsendesebb. Hm… Kicsit erősen festi a szemét…

ÉVA

Gondolja?

FRANK

Csak egy árnyalattal kevesebbet… Igen. Na, és ha kissé előrefésülné a haját. Itt… így a homlokára… Na látja! Kitűnő! Mit szólsz hozzá, Köves?

KÖVES

Ahá, igen…

FRANK

Évához. Mondja, hány éves?

ÉVA

Most érettségiztem.

SCHIBLER

Dolgozik?

FRANK

Itt nyaral?

SCHIBLER

Itt lakik?

FRANK

Egyedül van?

SCHIBLER

Nem akar autózni?

FRANK

Szemvillantás Schiblerre. Komolyan beszélünk.

SCHIBLER

Igen, komolyan beszélünk.

FRANK

Szóval dolgozik?

ÉVA

Gyanakvóan nézi a két férfit, csak Köves nyugodt, megpihen rajta a szeme, inkább neki mondja. Nem dolgozom. Nyaralok. Ősszel egyetemre megyek.

FRANK

Kitűnő. Pestre, ugye?

ÉVA

Kövest nézi. Jogász szeretnék lenni.

FRANK

Tehát kéznél lesz… akarom mondani, ott lesz Pesten, és nem lesz akadálya, hogy esetleg együtt dolgozzunk. Remélem, velünk tölti a mai estét, hogy egy kicsit megismerkedjünk.

ÉVA

Programot csináltunk a barátnőimmel.

SCHIBLER

Biztosan táncolni mennek.

ÉVA

Igen, táncolni.

FRANK

Nincs semmi veszve! Hányan lesznek?

ÉVA

Két barátnőm van.

FRANK

Tehát hárman… Nos, elmehetünk együtt?

ÉVA

Kövesre néz. Rendben van… De nekem még át kell öltöznöm.

FRANK

Elengedjük, ha megígéri, hogy biztosan találkozunk.

ÉVA

Cseppet elmosolyodik. Megígérem… Akkor hát…

SCHIBLER

Ennyire siet?

ÉVA

Szólnom kell a lányoknak is. Feláll, Kövesre néz, aki hallgat.

FRANK

A mólónál találkozunk.

SCHIBLER

Hétkor…

ÉVA

Jó, hétkor.

KÖVES

Örülök, hogy megismertem…

ÉVA

Visz’lát! Kislányosan kimegy.

 

Amikor eltűnik, Frank és Schibler felnevetnek.

 

KÖVES

Ki volt ez? És micsoda szerepről beszéltetek?

FRANK

Na, neked fejlődnöd kell.

SCHIBLER

Fal duma volt! Jó nő, nem?

FRANK

Hát, ma este nem unatkozunk… Köveshez. Te ma nem is akarsz borotválkozni?

KÖVES

Megtapogatja az állát. Én is menjek?

FRANK

Csak nem akarsz ágyba bújni, nyolckor?

KÖVES

Á, hát csak kérdeztem… És ez a lány, ez komolyan vette?

SCHIBLER

Hogy komolyan? Hajaj!

FRANK

Ez már azzal megy vissza a barátnőihez, hogy jövőre Cannes-ban nyaral!

KÖVES

Kedvet kap az egészhez. Na, miért ne? – ha ezt a filmet megcsináljuk?… Csoda édes kislány…! És a főszerepre pont jó lenne… Na, mit nevetsz?

FRANK

Schiblerhez. Figyeld a pasast!

KÖVES

Jó, jó, hát helyes volt, nem?

SCHIBLER

Jó hecc! … Nézzük csak! Oda, hozzátok a Motelbe, nem lehet bevinni őket. – De az én IBUSZ szobám? He?…

 

Hirtelen sötét lesz

 

4. kép

3. emlékezés
Eltelt öt nap, ugyancsak Tihanyban

 

Amikor kivilágosodik, ismét a színpad jobb első sarka kap fényt. Az előző teraszt látjuk. Éva és Köves a terasz korlátjánál állnak. Köves mellett a földön útitáska.

 

ÉVA

Olyan sok és mégis olyan kevés volt ez a néhány nap.

KÖVES

Ősszel feljössz Pestre?

ÉVA

Az még soká lesz. De majd sietek. És megírom, mikor érkezem.

KÖVES

Tehát ahogy megbeszéltük. A TV-be küldöd a levelet. És ne írd rá a feladót.

ÉVA

Csak egy É.-betűt.

KÖVES

Jó.

ÉVA

Megmondod neki… otthon?

KÖVES

Kis szünet után. Erről ne beszéljünk. Ne rontsuk meg ennek a néhány napnak a szépségét.

ÉVA

Te mindjárt feltűntél nekem. Nem olyan voltál, mint a többiek.

KÖVES

Gyanakvóan. Azt hiszem, nem tudok egészen olyan lenni. Pedig az kellene. Minden sokkal könnyebb lenne.

ÉVA

Nekem Frank meg az a másik, aki nem is filmes, gyanús volt… Nem mondom, egy percig elhittem. De hát a lányok között annyi ilyen históriát hall az ember. Aztán már csak kíváncsiságból is elmentünk veletek.

KÖVES

Engem milyennek láttál?

ÉVA

Téged? Hát téged olyan… olyan komoly férfinak. Olyannak, akit csak úgy tisztelni lehet, távolról… Elneveti magát és szeretettel Köveshez simul… de én tudtam, hogy te észrevettél.

KÖVES

Szóval nem látszottam – vagánynak?

ÉVA

Nem, nem…

KÖVES

Kár. Pedig azt hittem. Én sem ismerem régóta Frankot, de most együtt voltunk egy hétig, és láttam, milyen megnyerő a modora. Frank olyan könnyen siklik az életben, semmibe sem akad bele, én meg mindenbe beleakadok…

ÉVA

Beleakadsz – na látod, az nem baj. Többet érsz, mint Frank. Ő csak siklik, ahogy te mondod, – de minden és mindenki mellett elsiklik. Senkit se visz magával valahová. Csak elkápráztat azzal a gyors siklásával… De te, megfogod az embert és vonszolod magaddal.

KÖVES

Pedig nem akartam tőled semmit. Talán csak azt az estét… Ha Frankék nem beszélnek rá, talán még annyit sem. Micsoda ostobaság! – Most, hogy tudom: e néhány nap alatt mennyire megszerettelek, már megmondhatom ezt neked. Éva arcához nyúl, kedvesen.

ÉVA

És most elmégy?

KÖVES

De milyen nehezen!

ÉVA

Komolyan mondod? Szeretném, ha nagyon komolyan mondanád!

KÖVES

Az a baj, hogy nagyon is komolyan mondom.

ÉVA

Nem kísérlek ki az állomásra, nem szeretek búcsúzni.

KÖVES

Velem jönnél?

ÉVA

Ne is kínozz ilyen kérdésekkel. Hiszen nem lehet. – Majd lejövök a partra, meg beülök a presszóba is… meg mindenhová elmegyek, ahol jártunk.

KÖVES

Hm. Azt hittem, ilyesmi már soha nem lesz…

ÉVA

Mi nem lesz?

KÖVES

Azt hittem, hogy én már többé nem leszek szerelmes. Hogy már túl vagyok rajta.

ÉVA

Mondd mégegyszer.

KÖVES

Mit?

ÉVA

Hogy szerelmes vagy!

KÖVES

Hm. Akárhogyan nézzük, ez már így van.

ÉVA

Rossz ez neked?

KÖVES

Nagyon is jól érzem magam. Napról napra jobban érzem, hogy minden lényegtelenné válik, csak te lettél fontos, kezded elfogni előlem a világot, már nem látok semmit, csak téged…

ÉVA

Boldogan és kislányos pajkossággal. Ó mondd, mondd, olyan jó hallgatni… Az éjjel sokáig nem tudtam elaludni azután, hogy elváltunk… azt ismételgettem magamban: még a holnapi nap… még a holnapi nap… aztán ősszel Pesten… Hirtelen hangot vált. De te el fogsz felejteni!

KÖVES

Hogy tudnálak elfelejteni?

ÉVA

Otthon vár a feleséged, meg minden, amit megszoktál. El fogsz felejteni!

KÖVES

De nem akarlak elfelejteni! Nem. Nem lesz könnyű, de nem csaphatom be magam. Nem akartam tőled semmit, nem akartalak megszeretni… De így kellett, hogy történjen…

ÉVA

Frankéknak köszönhetjük az egészet.

KÖVES

Jó fiúk. Kicsit könnyebben élnek, mint én. Jól teszik. Én mindent nagyon mellre szívtam… Mindenből nagy ügyet csináltam, agyonbonyolítottam a dolgokat. Nem jó. Most nem akarom agyonbonyolítani. Kicsit elmosolyodik. Érezni akarlak téged… Abbahagyja a mosolygást, előbb töprengve, majd belelendülve. Érezni akarom, hogy élek, a többi nem fontos. Miért lenne fontos? Elfogadom azt, ami van… Jogom van hozzá!… Nevet, mintha megkönnyebbülne. Soha nem akartam elfogadni az életet úgy, ahogy adódott… Az ember kitalál magának egy utat. Egy célt… Na de hát lehet, hogy téved… Mindenesetre nem biztos, hogy az egyetlen lehetőséget választja… Újra aggodalmasan. Ki mutat nekem egy pontos műszert, amelyen lemérhető a jó és a rossz? Nem, ilyen műszer nincs! … Mindig azt mondogattam: – ezt csinálhatom –, ez tilos! A munkámban is… Frank kinevetett, szerinte bogaras vagyok. Ismét felenged. Amikor idejöttem Tihanyba, összevesztem vele. Vitatkoztunk – aztán végül mégis megírtam a forgatókönyvet az ő szempontja szerint. Először azt hittem: kevesebb leszek, megcsorbulok, ha engedek… De hát semmi sem történt. Attól tartottam, összedől a világ, vagy rám szakad az ég, vagy az emberek mindjárt ujjal mutogatnak rám… Nevet. És nem történt semmi… Még csak kellemetlen érzésem sincs… Inkább valami könnyedség… És veled is… Mintha az ember kint ülne egy árnyas teraszon a nyári délutánban, körülötte élénk színek…ott ülsz, cigarettázol, néha kortyintgatsz valami finom italból… és nem szidnak össze, ha semmittevéssel töltöd a délutánt… Olyan egyszerű minden…

ÉVA

Én is utálom, ami bonyolult, ami megnehezíti az életet. A természet szerint kell élni, a természet erősebb, mint mi magunk.

KÖVES

Éppen az ellenkezőjét csináltam. A természet ellen éltem, szívósan harcoltam ellene, de belefáradtam… Eltelt harminckét esztendő, és nem sokra vittem, csak kezdtem megöregedni. De ez alatt a néhány nap alatt újra fiatal lettem… és fiatal akarok maradni…

 

Hirtelen sötét lesz

 

5. kép

4. emlékezés
Szeptember utolsó napjaiban, késő este

 

Kövesék lakása. Csak az állólámpa világít. Zsóka a színpad bal első sarkában ül, a telefonasztal melletti fotelban. Összegörnyed, arcát két tenyere takarja. Csend.

Belép Köves, ballonkabátban, kissé italosan. Zsóka felpillant, de elkapja róla a tekintetét, és marad mozdulatlan a fotelban.

 

KÖVES

Megáll a szoba közepén, keze a ballon zsebében; ostobán áll – bár az utcai levegő kiszellőztette valamelyest a fejét. Hm… Hát ez szép volt! Ez a kis hisztériázás! Bravó! Eljönni, otthagyni a társaságot, és különösen engem úgy otthagyni… Bravó! Jót mulattak az egészen… Mindenki röhögött rajtad, csak nevetségessé tetted magad ezzel a hazarohanással… Kicsit közelebb megy Zsókához.

ZSÓKA

Ingerülten tiltakozik. Ne gyere ide! Ne gyere közel!

KÖVES

Megsértődik. Kérlek! Tudni szeretném legalább, mire való volt ez az egész…

ZSÓKA

Meg mered kérdezni?

KÖVES

Hát miért ne kérdezhetném meg? Fogalmam sincs, hogy miért rohantál el. Én kimentem a konyhába, s mire visszajöttem a szobába, már nem voltál ott. Kérdezem tőlük: Zsóka?… Kicsit ingerülten. De hát miért rohantál el? Nagyon tapintatlan dolog volt! Blama! Én olyan kényelmetlenül éreztem magam miattad…

ZSÓKA

Nem bírja tovább. Miattam? És magad miatt nem érezted kényelmetlenül magad? Magad miatt?!

KÖVES

Óvatosan. De hát miért? Mit csináltam?

ZSÓKA

Csak bolondnak ne tarts, hülyének ne tarts, az istenért!

KÖVES

De Zsóka! Én nem emlékszem semmire. Azt tudom, hogy táncoltam Sárival… ugye Sárinak hívják?

ZSÓKA

Nem arról beszélek, hogy táncoltál!

KÖVES

De hát miről? Én ott mindjárt elkezdtem inni, ne haragudj, rögtön a fejembe szállt, nem emlékszem semmire… Elgondolkodva, amely persze tettetés. Táncoltam, és… hát akárhogy töröm a fejem… Odamegy a bárszekrényhez, előveszi a vodkásüveget, inni akar.

ZSÓKA

Ne igyál Hallod?… És ne vigyorogj a szemem közé.

KÖVES

Miért ne igyak? Nem vagyok részeg.

ZSÓKA

Nem?! Az előbb még azt mondtad, semmire sem emlékszel.

KÖVES

Persze. Semmire sem emlékszem… Az a rohadt vodka…

ZSÓKA

Vodka! Meg az az ágaskodó férfiasságod!…

KÖVES

Vigyorog. Azért az szép kis cirkusz volt, ott mindenki szemeláttára… mondhatom, szép kis perpatvart csináltál… Nem illik…

ZSÓKA

Kirobban. Nekem te ne beszélj arról, hogy mi illik és mi nem! Dühe sírásba csuklik. Te csak ne beszélj! Ilyet csinálni!… Ilyesmit csinálni velem!

KÖVES

Ostobán. Mondom, hogy nem emlékszem semmire…

ZSÓKA

Nem emlékszel?!…

KÖVES

A te ismerőseid. Te akartad, hogy felmenjünk.

ZSÓKA

Én akartam! Igen, én akartam, mert nekem soha eszembe sem jutott, hogy téged… hogy te ilyesmire képes vagy!

KÖVES

Ó, hát mire voltam képes?

ZSÓKA

Ne add az ostobát! Sír. Ezt tenni velem… ott, a szemem láttára…!

KÖVES

Mondom, hogy a vodka…

ZSÓKA

Én is ittam! Mégsem ugrottam más férfi nyakába!

KÖVES

Álmos vagyok.

ZSÓKA

Te!… Te!… Hát neked csak ennyi az egész, hogy álmos vagyok?! … Tudod mit csináltál? Van neked fogalmad róla?!

KÖVES

Kényelmetlenül áll, tétován felveszi az üveget, abból iszik.

ZSÓKA

Miért csináltad? Miért csaptál be? Felnéz Kövesre. Most mit csináljak? Mondd, most mit csináljak? Megöljelek? Vagy magamat fojtsam meg? Mondd meg, te őrült, hogy mit csináljak?!

KÖVES

Csak a vodka… mondtam már. Nem emlékszem.

ZSÓKA

Ne mondd! Ne mondd, hogy nem emlékszel! Kihívott a konyhába… szódát csinálni… te meg kimentél vele… ne mondd, legalább ne hazudjál.

KÖVES

Te akartad, hogy felmenjünk!

ZSÓKA

Most már megmondom neked… fogadtunk!

KÖVES

Elképed. Fogadtatok?

ZSÓKA

Sírással küszködve. Ők mindig azt mondták, hogy nincs az a férfi, akit ne lehetne elcsábítani… Nevettem… Azt mondtam, nézzenek meg téged… Megint elkapja a sírás. Ó, te nem is tudod, milyen nagyszerű volt azt mondani nekik: igenis… biztos vagyok!…

KÖVES

Tehetetlenül áll fölötte, szégyen és düh kavarogbenne. Még mindig rajta a kabát. Közelebb lép a zokogó asszonyhoz. Én mindig ilyen voltam… Szünet. Azt akarom mondani, bennem mindez megvolt… Szünet. Azt akarom mondani, én nem csaptalak be… én nem akartam szent lenni a szemedben… talán olyannak látszottam… tele voltam gátlással… Nem fojtottam magamba semmit, csak éppen nem fedeztem fel… Nem tudtam róla… Amit én neked idáig mondtam… ahogy én éltem, az igaz volt… Én nem csaptalak be… és most sem akarlak becsapni, erre az egészre… ahogy élek… most… szükségem van…

ZSÓKA

Felkapja a fejét. Szükséged?! Mire van szükséged? Arra, hogy a jelenlétemben, hogy a feleséged előtt kikezdj egy nővel? Erre?

KÖVES

Nézd, Zsóka…

ZSÓKA

Erre felelj!

KÖVES

Csendesen. Azt hiszem, erre is… Várj, megmagyarázom. Úgy értem, ha megtettem, biztosan szükségem volt rá… És ezentúl is… Én nem tehetek magam ellen… természetesen akarok élni, ahogy kívánom…

ZSÓKA

Nem, nem, ez nem lehet igaz! Ez valami őrültség, amit kiagyaltál, de ez nem lehet igaz! Nem lehetsz ilyen! Nem lehet, hogy ami eddig volt, az csupán tévedés! Az egész életem nem lehet csupa tévedés! … Soha, soha nem beszéltél így…

KÖVES

Rosszul ítéltem meg magam… és te is engem!

ZSÓKA

Akkor ítélted meg rosszul magadat? Akkor? És most megvilágosodott előtted az ég, és egy mennyei hang figyelmeztetett, hogy tévedtél? Azt üzeni a mennyei hang, hogy ezentúl kurvákkal kell fetrengened, és bele kell rúgni a feleségedbe?

KÖVES

Most túlságosan el vagy keseredve ahhoz, hogy megérts.

ZSÓKA

Elkeseredve? Utállak! Utállak és nem tudom, mit fogok csinálni. Sír.

KÖVES

Majd megnyugszol és megérted… Nekem elsősorban az a fontos, hogy dolgozni tudjak… Úgy kell élnem.

ZSÓKA

Hogy dolgozhassál? Szép! Nézd meg, mit dolgoztál mostanában. Már figyellek… Mi ez a Frank ügy? Hol van ez a könyv a te eredeti elképzeléseidtől?…

KÖVES

Tehetetlenül sóhajt. Jaj, Zsóka, ehhez te nem értesz…

ZSÓKA

Most már ehhez sem értek! Köszönöm. Sajnos annyit értek hozzá, hogy lássam, milyen vacak! Az orrodnál fogva vezetnek! Émelygős hülyeség! … Csak figyeltem és nem akartam szólni… de most már értem az egészet. Hát nem! Nem fogsz a vesztedbe rohanni! Feláll, újra a régi. Nem teheted! Lehet, hogy nem lesz egyelőre ínyedre, de visszarángatlak! Úgy látszik, nekem többet ér az a pár esztendő, annak a pár esztendőnek a munkája, mint neked… Azt fogod folytatni! Ha prüszkölsz, ha rugdalózol, akkor is… Elég a Frank ügyből! Frank telefonál – máris rohansz. Mit vársz te ettől a Franktól?

KÖVES

Ezt hagyd abba! Mi közöd hozzá?!

ZSÓKA

Elsápad. Mi közöm hozzá? Ezt kérdezed tőlem?…

KÖVES

Most ő roskad le a fotelba, kezével gyürködi arcát. Istenem! Csak meg tudnám értetni magam!

ZSÓKA

Hát az a közöm hozzá, hogy az én életemről is szó van. És ha te már mindent feladtál, én még akkor sem! Nem! Azért, mert te megőrültél, én nem törődöm bele! Dolgozni fogsz, mint régen, lesz, ami sikerül és lesz, ami nem, de dolgozni fogsz a magad hite szerint! És kivered a fejedből, hogy neked kurvákra van szükséged… A munkához! A munkához az kell neki, hogy egyik ágyból a másik ágyba…

KÖVES

Elég! … Nekem nem az kell! Csendesebben. Nekem egy nő kell!

ZSÓKA

Egy pillanatig hallgat, majd gyengéden. Egy nő. Igen. A feleséged…

KÖVES

Durván. Nem te! Nem te!… Kiráncigálja a tárcáját, egy fényképet dug Zsóka orra alá. Ő kell! Látod? Hogy ne mondd, hogy becsaplak! … Éva! … Tessék, megmondom a nevét is!…

ZSÓKA

Éva? Ki az az Éva?… Nem ismerem…

KÖVES

Képet tartó keze lehanyatlik.

ZSÓKA

Nem akar sírni, elfordul Kövestől, sápadt, remeg. Nem tudod, mit csinálsz…

 

Lassú sötétedés

 

6. kép

Jelen
Október 10-én éjfél után

 

A szín, a világítási hatásokkal együtt ugyanolyan, mint az 1. kép végén. Köves az íróasztalnál ül, agyongyötörten. Gondolataiból riad: autózajt hall kintről – a kocsi közelít, a ház előtt felerősödik nesze. Köves a zajra az ablakhoz ugrik, kapkodásában feldönti a vodkásüveget, amely a földre hull, és hangos csattanással eltörik. Egy pillanatra meghökken – mégis kitekint az ablakon. Az autó megállás nélkül továbbhalad. Valaki kiabál: „Taxi! Taxi!” Fütty harsan. Köves megszégyenülten és zavarodottan lép vissza az ablaktól. Arrább rúg egy üvegcserepet.

Néhány pillanat múlva kinyílik a háló ajtaja, Zsóka jelenik meg hálóköntösben, haja kócos, szeme duzzadt.

Köves döbbenten nézi. Zsóka csupán egy pillantást vet férjére: az este kint hagyta kézitáskáját, azt keresi. A rádió tetején megtalálja, kinyitja, előveszi az orvosságos dobozt, a tenyerébe szór két tablettát. A bárszekrényhez lép, szódát enged egy vizespohárba. Köves megbabonázottan és türelmetlenül szemléli Zsóka mozdulatait. Nem bírja tovább.

 

KÖVES

Felébresztettelek?…

ZSÓKA

Nem válaszol. Beveszi a tablettákat, kortyint rá. Háttal áll Kövesnek.

KÖVES

Miért vettél be újabb adagot?!

ZSÓKA

Nem válaszol.

KÖVES

Minek vetted be?!

ZSÓKA

Hallgat, óvatosan helyére teszi a vizespoharat.

KÖVES

Könyörögve. Már nem is válaszolsz nekem? Már nem is vagy hajlandó válaszolni?! Indulatosan. Hozzád beszélek! Legalább fordulj felém!…

ZSÓKA

Visszateszi táskájába az orvosságos dobozt, a táskát a rádióra helyezi.

KÖVES

Legalább nézz rám, ha hozzád beszélek!…

ZSÓKA

Lassan, szinte megvetően Köves felé fordul, de nem szól.

KÖVES

Lehiggad, most nem tud mit mondani. Majd csendesen. Nem alszom… Nem tudok lefeküdni…

ZSÓKA

Szenvtelenül. Kinyithatnád az ablakot. Füst van.

KÖVES

Elveszti a fejét. Nála voltál?! A lakásán?!… Zsóka megvető tekintetétől zavartan elhallgat. Csak… Csak éppen kérdezem… csak tudni akartam, hogy nála voltál… aki az este hazahozott a kocsiján, vagy…

ZSÓKA

Egy darabig nézi Kövest, majd megfordul, elindul a háló felé.

KÖVES

Utánakiált. Nála?! A lakásán voltál?!

ZSÓKA

Megy a háló felé.

KÖVES

Kiáltva. Állj meg!…

 

Zsóka nem áll meg.

 

Állj meg!…

 

Zsóka megáll. Köves tehetetlen, megmarkolja az egyik szék támláját, csaknem rágörbed fájdalmában. Erejét vesztve ül le a székre, kezébe temeti arcát. Csendesen.

 

Tudni akarom, ki az. A nevét!… Azt csak tudhatom!…

ZSÓKA

Megindul, bemegy a hálóba, becsukja az ajtót.

KÖVES

Felpillant, rettenetesen fáradt, hátradől ültében.

Függöny

 

Vége az első résznek
 

Második rész

 

7. kép

Jelen
Október 10-én éjfél után

 

A szín, a világítási hatásokkal együtt, ugyanaz, mint az I. rész végén. Köves tehetetlenül áll, Zsókát figyeli. Az asszony már bevette a tablettákat, táskájába teszi az orvosságos dobozt. Lassan, szinte megvetően, Köves felé fordul, de nem szól.

 

KÖVES

Csendesen. Nem alszom… Nem tudok lefeküdni…

ZSÓKA

Szenvtelenül. Kinyithatnád az ablakot. Füst van.

KÖVES

Elveszti a fejét. Nála voltál?! A lakásán?!… Zavartan elhallgat Zsóka megvető tekintetétől. Csak… Csak éppen kérdezem… Csak tudni akartam, hogy nála voltál… aki az este hazahozott a kocsiján vagy…

ZSÓKA

Egy darabig nézi Kövest, majd megfordul, elindul a háló felé.

KÖVES

Kiáltva. Nála?! A lakásán voltál?!…

ZSÓKA

Megy a háló felé.

KÖVES

Állj meg! Zsóka nem ált meg. Állj meg, ha hozzád beszélek! Zsóka megáll, Köves tehetetlen, megmarkolja az egyik szék támláját, csaknem rágörbed fájdalmában. Erejét vesztve az íróasztal mögé megy, leül, kezébe temeti arcát. Csendesen. Tudni akarom, ki az. A nevét!… Azt csak tudhatom! …

 

Zsóka újra elindul, bemegy a hálóba.

 

Tudni akarom ki az…

 

Félhomály lesz

 

8. kép

Látomás
Nincs pontosan elhelyezve az időben.

 

A félhomályban alig látható Köves. Ott ül az íróasztalánál, mozdulatlanul. Motyog.

 

KÖVES

A nevét… Annyit igazán tudhatok. Annyit igazán…

 

Eközben a színpad bal első felébe bejön az Idegen Férfi. A Frankot alakító színész, saját jelmezében, de arcán fekete álarc. Cigarettázik, az apró kis parázs világít. Otthonosan mozog, leül a puffra. Kifelé beszél, amerre a képzelt bejáratot sejtjük. Kedélyes, udvarias. Amint megszólal, Köves tekintete felemelkedik, kínlódva figyeli a látomást.

 

IDEGEN FÉRFI

Siess, kedvesem, már várlak! Türelmetlenül várlak.

 

Mintha egy falra szerelt kis lámpát gyújtana fel, meghitt világítás támad.

 

ZSÓKA

Kintről. Magázva, kedvesem, csak magázva.

IDEGEN FÉRFI

Kicsit felnevet. Ó, ahogy parancsolja kedvesem. De hát várom már nagyon, miért készülődik olyan soká?

ZSÓKA

Kintről. Mert szép akarok lenni! Tetszeni akarok magának drágám, hogy csodálatba ejtsem. Most és mindig… Végre megjelenik: haja japán módra feltűzve, benne szép hajtű. Sárkánymintás, ezüstszínű kimonóban van. Lassan az Idegen Férfi elé lép.

IDEGEN FÉRFI

Hirtelen eloltja égő cigarettáját. Meleghangú udvariassággal. De hiszen ez valóban csodálatos! Amikor ezt a kimonót megrendeltem a méretére, tudtam, hogy csodálatos lesz benne, de ezt mégsem hihettem!… Gyere közelebb!

ZSÓKA

Kacéran áll ott, kis tiltó mozdulatot tesz. Vigyázzon, uram, ha megérint, eltűnik a varázslat.

IDEGEN FÉRFI

Férfiúi mohósággal. De én mégsem a látványt akarom csodálni, bármilyen szép is! Én téged akarlak, és ha megérintelek, csak ragyogóbb lesz a varázslat!

ZSÓKA

Még mindig nem mozdul, másfelé sétál, s amikor beszél, mindig mosolyog. Kérek egy korty Martinit!

A férfi felugrik, tölt egy képzeletbeli üvegből, átnyújtja a poharat. …És ne feledje: magázódunk!

IDEGEN FÉRFI

Játéknak kitűnő… De ez a magázódás nem tarthat örökké.

ZSÓKA

Iszik egy kortyot. De, de örökké kell, hogy tartson. Nem kitűnő játék, hanem biztosíték. A függetlenség jele.

KÖVES

A félhomályból izgatottan, szavait sem Zsóka, sem az Idegen Férfi nem hallják. Szereted, vagy csak tetszik neked?! Szereted, vagy csupán csak dacból vagy nála?

IDEGEN FÉRFI

Kicsit elszomorodik. A függetlenség jele? Ha akarod, legyen… Bár nehezen megyek bele – ez mintha elválasztana tőlem.

ZSÓKA

Miért gondolja, kedvesem? A feltételei nagyon előnyösek.

IDEGEN FÉRFI

Kesernyésen. A feltételeim…

ZSÓKA

Nos, igen, ne vegye rossz néven, drágám, ezt a kifejezést. Felnőttek vagyunk és döntenünk kell: Élni akarunk-e, vagy meghalni?

IDEGEN FÉRFI

Annyira várom ezeket az estéket! A betegeimet is elhanyagolom miattad! Szeretlek! Szeretlek és te életről vagy halálról beszélsz! Amikor én csak az életre tudok gondolni – veled!

ZSÓKA

Még mindig mosolyog. Ó, hát persze, élni – én is így gondoltam. Az ember egy ideig csak él, csak annyit tud, hogy élnie kell. Talán sikerül minden és szeret élni. De talán nem sikerül semmi… és még mindig azt hiszi, hogy élnie kell. Ám egyszer eszébe jut a halál, amelyet megtalálhat. Akkor már tudja, hogy dönthet…

IDEGEN FÉRFI

Itt nálam… velem boldog leszel! Boldogok leszünk mi ketten, és nem fog eszedbe jutni, hogy a halált meg lehet keresni.

ZSÓKA

Pontosan erről van szó, kedvesem. A halál függetlenséget biztosít, szabadulást, és ez nagyon csábító. De ha mindezt megtalálja az ember véletlenül másként… például magánál, kedvesem, akkor inkább ezt fogadja el… talán érdekesebb! Iszik.

IDEGEN FÉRFI

Is iszik, majd hosszan nézi Zsókát. Még túl sok benned a keserűség, amelyet  tőle  hoztál… Mindent megkapsz tőlem, hogy újra pajkos legyél és vidám. Mindent megkapsz, hogy boldog legyél…

ZSÓKA

Közbevág. Ó, megint megfeledkezett a magázásról, drágám… Tartja a poharát. Még egy kis Martinit…

IDEGEN FÉRFI

Tölt, folytatja. És minden jó lesz újra, százszorta jobb, mert mi ketten…

ZSÓKA

Ismét közbevág. Egy kis jeget… egy darabka jégkockát kérnék.

IDEGEN FÉRFI

Némi zavarral kimegy. Nagyon, udvarias. Igen, hozom…

ZSÓKA

Amint a férfi eltűnt, elveszti mosolygó kedvességét.

KÖVES

Zsókához, bár az nem hallja. Mit akarsz tenni? Miért akarod így? Hát nincs más megoldás?

ZSÓKA

Maga elé. Az egyetlen út: nem hinni többé! Csak amit a test kíván, hogy élhessen, ne kapjon sebeket, hogy tiszta maradjon a mocsoktól… mint egy tárgy, amelyet arra ítéltek, hogy legyen és ne törjön össze, tehetetlenül létezzen térben és időben…

KÖVES

Hiszen ez rosszabb, mint a halál! Élni és meghalni egyszerre nem lehet!

ZSÓKA

Talán szeretem is. Nem ismerem, nem akarom megismerni úgy, mint  őt  megismertem valamikor. – Szerethetem.

KÖVES

De hát kicsoda ez a Férfi? Nem látom az arcát! Mintha nem is lenne arca…

ZSÓKA

Talán az sem kell, hogy arca legyen. Valamikor az  arcot  kerestem, a magam arcának mását. Már nem akarom többé látni magamat. Tárgy vagyok és ő is tárgy csupán. A tárgyak nem bántják egymást.

IDEGEN FÉRFI

Bejön, mintha söröspalackot hozna – ez már nem a Frankot játszó színész, ez már a Schiblert alakító, ugyancsak fekete álarcban. Kedélyes, közvetlen, csaknem tolakodó. Gondoltam, sört bontunk, ott tartottam a jégen, párás az üvegek oldala, nézd meg!… Zsóka kezéhez érinti, az asszony nevetve kapja el a kezét. Nincs jobb a sörnél! Majd egyszer elmegyünk kocsival Prágába… vagy talán Bajorországba… Ott aztán ihatunk jó sört. Jártam már ott, hordóhasuk van azoknak a sörivóknak. Nevet, közben felbontja a képzelt palackokat, kitölti a habzó italt, Zsókának nyújt egy pohárral. Vártalak, már nagyon vártalak. Hogy tetszik a kimonó?

ZSÓKA

Hogy tetszem benne én?

IDEGEN FÉRFI

Gyönyörű! Milyen szép vagy kimonóban, kimonó nélkül egyaránt! Mondta ezt neked ő is?

ZSÓKA

Nem mondta.

IDEGEN FÉRFI

De amikor feleségül vett. Akkor csak mondta?…

ZSÓKA

Nem, akkor sem!

IDEGEN FÉRFI

…És a hajad, így japánosan. Otthon is hordtad így?

ZSÓKA

Soha. De most tetszeni akartam. Kíváncsi vagyok, milyen az, ha az ember szép. Ha egy nő szép… Csak ennyi, nem több.

IDEGEN FÉRFI

Azt hittem, ma is hiába várlak, akárcsak tegnapelőtt.

ZSÓKA

Tegnapelőtt haza kellett mennem. Meg akartam kérdezni tőle valamit.

IDEGEN FÉRFI

És mit kérdeztél tőle?

ZSÓKA

Semmit. Hazamentem és rájöttem, hogy már semmit nem akarok kérdezni tőle… Már semmit.

IDEGEN FÉRFI

Kicsit elgondolkodva. Tudod, én nem vagyok féltékeny… egészen mások az elveim. Mi nem is úgy beszéltük meg, hogy köztünk ilyesmi feltámadhasson. De szeretném, ha már nem lennél vele.

ZSÓKA

Már nem vagyok vele.

IDEGEN FÉRFI

Úgy értem hogy végre berendezhetném neked azt a szobát… Feltéve, persze, ha még mindig nem akarod, hogy teljesen együtt…

ZSÓKA

Nem, nem! Ahhoz túl rosszak a tapasztalataim – a korábbi életemből, persze.

IDEGEN FÉRFI

A korábbi életedben szerzett rossz tapasztalataidnak csak örülhetek. Majd meglátod, hogy a mi kettőnk életében…

ZSÓKA

Mit is mondtál a bajorokról?

IDEGEN FÉRFI

Bajorokról? Mikor mondtam én valamit a bajorokról? Arról beszéltem, hogy nálam nem lesznek rossz tapasztalataid.

ZSÓKA

Kedvesen. Már én is majdnem elfeledkeztem arról, hogy magázódunk.

IDEGEN FÉRFI

Értetlenül. Magázódunk?

ZSÓKA

Hát persze, kedvesem, emlékezhetne rá. Megbeszéltük.

IDEGEN FÉRFI

Én már sok nőt ismertem, sok nővel volt kapcsolatom…

ZSÓKA

Félbeszakítja, fensőbbséggel. Ez természetes… Erről már tudok. Iszik… kitűnő ez a hideg sör. Azt hiszem, a sör csak hidegen jó igazán…

IDEGEN FÉRFI

Erről nem vesz tudomást. Sok nő… de egyik sem volt olyan, mint te. Igen: te, te! – ezt nem lehet magázva kimondani! Egyik sem volt olyan, mint te. Harmincöt éves vagyok, én most már mindegyikben társat kerestem. Egy másik embert, aki feloldódik bennem, hogy én is feloldódhassam benne…

ZSÓKA

Csaknem sikoltva. Nem!

IDEGEN FÉRFI

Döbbenten. Miért: nem?!

ZSÓKA

Tessék?

IDEGEN FÉRFI

Azt mondtad, nem! Miért?

ZSÓKA

Azt mondtam? Nem hiszem, hogy szóltam volna.

IDEGEN FÉRFI

De hiszen hallottam!

ZSÓKA

Kis szünet után. Meséltem már gyermekkorom falujáról? Ó, milyen boldog voltam ott. Városban éltem mindig, városban születtem, nem ismertem a vidéket. Amikor kilencéves lettem, a szüleim egy kis dunántúli faluba vittek, a nagybátyámékhoz. Ott nyaraltam náluk minden vakációban… Szép nyarak voltak! Hajnalban a madarak… Este sokáig kint ültem a csillagos ég alatt, hátam a házfalnak vetettem, még meleg volt a nappali forróságtól… Már Pestet sem szerettem, csak azt a kis falut… Aztán ők meghaltak, és nem mehettem oda többé. Később sok faluban jártam, és mindig azt hittem, azokban a falvakban is jó lesz. Hiszen mindent megtaláltam azokban is, éppúgy, mint gyermekkorom falujában. Mégis hiányzott mindegyikből valami… valami, amit nem tudtam megnevezni. Azokban a falvakban már nem lettem boldog…

IDEGEN FÉRFI

Miért beszélsz mindig másról?

ZSÓKA

Másról beszélek? Úgy hiszi, kedvesem, hogy másról beszélek?

IDEGEN FÉRFI

Nem vagyok még öreg, de már nem is vagyok nagyon fiatal. Amíg téged nem ismertelek, tudtam egyedül élni. De most már nem. Most már azt akarom, hogy mindig együtt legyünk. És tudom, hogy mi ketten, mi úgy élhetnénk, ahogy legszebb a szerelem… Lassan Zsókához közelít.

ZSÓKA

Hirtelen a férfiba kapaszkodik. Félek… félek ezektől a szavaktól… Hosszan nézi a Férfit, majd gyorsan elmegy tőle, háttal feléje megáll. Felindult. Én az ő felesége voltam. Ő feloldott magába és én feloldódtam benne… ő akarta, és én is akartam. Nem is a felesége: ő lettem egészen! Azt akartam. Nem véletlenül – arra születtem… Aztán egyszercsak vége lett. Mikor történt, és hogyan? Ó, sok mindenre emlékszem, de arra pontosan nem, hogy mikor történt… Talán akkor, amikor már többé nem tudtunk együtt inni a csészénkből.

IDEGEN FÉRFI

Ezt a csészét… ezt nem ismerem…

ZSÓKA

Nem, azt csak mi ismertük ketten, ő meg én. Ő találta ki, és én nem tudtam, hogy játék. Én hittem abban is, mint mindenben, amit ő mondott, amit ő csinált, amit ő talált ki. Én nem tudtam, csak ő mondta később, hogy mindezek csupán buta játékok voltak, melyeket egyszer megunhat az ember… Majdnem sír, de a szeme száraz. Ő később mindentől megfosztott, és ott maradtam egyedül…

IDEGEN FÉRFI

Gyengéden. Nem játékokra van szükség. Mi majd úgy élünk: játékok nélkül, okosan. A kamaszkor elmúlik, néha sajnáljuk, de el kell fogadnunk, hogy felnőttek lettünk.

KÖVES

A félhomályból. A csészénk!…

IDEGEN FÉRFI

Légy a feleségem!

ZSÓKA

Ijedten fordul hátra. Csitt! Semmit, semmit erről! És a magázás, drágám!

IDEGEN FÉRFI

Talán féltékeny. Visszavágyódol hozzá?

ZSÓKA

Élesen. Nem. Nagyon csendesen. Nem, nem hiszem… De ne is beszéljünk róla! Örülök, hogy nem ismered, és nem fogsz tudni emlékeztetni rá. El akarom felejteni… Hidegen. Voltaképpen már el is felejtettem.

IDEGEN FÉRFI

Majd segítek ebben…

ZSÓKA

Ezt egyedül kell megtennem… Szünet. A csészénk… az nem volt játék…

IDEGEN FÉRFI

Eltűnik.

KÖVES

– Ősz volt… Csak néhányszor találkoztunk még akkor…

ZSÓKA

– De később mégis azt mondta, hogy játék volt… Játék volt, és tévedés… Pedig én hittem benne! Én arra születtem, hogy higgyek benne! –

KÖVES

Miközben a szín teljesen elsötétedik. Ősz volt… Egy presszóban vártam rá.

 

Sötét lesz

 

9. kép

5. emlékezés
Valamikor öt évvel október 10-e előtt

 

Amikor kivilágosodik, Köves a színpad jobb első sarkában álló asztal mellett ül, rosszkedvűen forgat egy feketéspoharat. Felöltője a szék támláján. A szín eszpresszóra emlékeztet. Alig hallhatóan egy zongora hangja szűrődik be – hol lassú, hol gyors számok, alá-aláfestik a szöveget.

Hatig számolunk lassan, akkor megjelenik Zsóka. Fiatal, üde: nagykabátban van, fején kendő, azt bogozza sebtiben, amint betér, kissé ügyetlenül, mert hóna alá szorítja táskáját. Köveshez siet.

 

ZSÓKA

Jóestét! Bocsásson meg, kicsit elkéstem. Phű, micsoda idő! Ólmoseső esik! Csúnya ősz… Ilyenkor csak fedél alatt jó. Beleszagol a levegőbe. Kávészag! Jó kávészag!… Nevet. Igaz, hogy füst is van ebben a presszóban, jócskán… Leül, kabátját nem, veti le. Sokáig várakozott rám?

KÖVES

Nem, nem; meg aztán várok is valakit, egy régi barátomat – Rácz a neve… Miért nem veti le a kabátját?

ZSÓKA

Hiszen alig maradok, különösen, ha vár valakit. Csak éppen átadom a gépelést… – már bontogatja is a táskáját. Hogy elnéztem az időt! De tudja, az utolsó percig dolgoztam. És olyan óvatosan írtam, szinte csigalassúsággal, nehogy valami hiba kerüljön bele. Tudom, hogy erre kényes…

 

Jön a pincér

 

PINCÉR

Parancsol, kérem?

KÖVES

Kávét kér?

ZSÓKA

Kávét? Nem, talán inkább egy forró teát. Annyira átfáztam.

KÖVES

Pincérhez. Egy teát. Zsókához. Rummal?

ZSÓKA

Hova gondol? Citrommal.

 

A pincér elmegy

 

ZSÓKA

Na nézzük csak ezt a gépelést. Átlapozza, mielőtt átnyújtaná. Az utolsó húsz oldal. Ezzel tehát kész az egész forgatókönyv… Látja? Sajnos az „Ó” betűk kicsit tömöttek. Pedig minden oldal után kitisztogattam gombostűvel, de hiába, öreg masina. Azért jól olvasható.

KÖVES

Ha egyáltalán nem olvasható, az sem baj.

ZSÓKA

Értetlenül nevet. Nahát, hogy mondhat ilyet? Olyan jó volt gépelni, olyan érdekes és olyan szép… és olyan igaz.

KÖVES

Sajnos a mások véleménye nem ilyen kedvező.

ZSÓKA

Ugyan miért?

KÖVES

Felhúzza a vállát. Soha nem mondanak igazi indokot. Kint voltam a filmgyárban, és nem sok jóval biztattak.

ZSÓKA

De hiszen azt mondta, hogy már elfogadták!

KÖVES

Elfogadták, igen, de csak akkor hajlandók megcsinálni, ha bizonyos javításokba belemegyek.

ZSÓKA

Nagyon sok az a javítani való?

KÖVES

Nézze, Zsóka, ha én elfogadom a javaslataikat, akkor ez a film nem arról fog szólni, amiről most.

ZSÓKA

Akkor ne menjen bele! Zsóka olyan hevesen és együttérzően mondja ezt, hogy Köves meglepődik, majd mosolyogva bólint.

KÖVES

Nem. Nem megyek bele.

ZSÓKA

De remélem, nincs elkeseredve?

KÖVES

Elkeseredve? Hm… Hát nem vagyok éppen a legboldogabb.

ZSÓKA

Nem, nem, maga ne törődjön velük! Magának ilyesmivel nem szabad törődni!

KÖVES

Meghatódik Zsóka szavaitól. Hát persze, persze… Kis szünet után. Most Ráczot várom ide, elküldtem neki a forgatókönyvet, meg ennek az utolsó húsz oldalnak a tartalmát. Együtt jártunk egyetemre, ő is, én is szakérettségisek voltunk. Tudja, már ez is összekovácsolt bennünket valamelyest. Irodalommal foglalkozott, és egyformán gondolkodtunk a dolgokról. Sokáig éjjel nappal együtt voltunk. Aztán mindegyik megindult a maga pályáján. Én dramaturg lettem, ő meg egy laphoz került. Remek dolgokat írt.

 

A pincér jön, hozza a teát, egy szép csészével. Leteszi, kimegy.

 

ZSÓKA

És most mi van vele?

KÖVES

Már nincsen lapnál. Egy ideig főszerkesztő is volt, de onnan is feljebb került. A minisztériumban dolgozik. Már nem ír. Kár. Jó újságíró volt – talán egy kicsit több is volt, mint újságíró.

ZSÓKA

És ő tud segíteni?

KÖVES

Nem is tudom. Talán csak a véleményére vagyok kíváncsi. Akkoriban nagyon bízott bennem, sokat köszönhettem neki. Biztatott. Én néha kételkedem, néha elfáradok… ő mindig hitt bennem. Mindig valami rendkívülit akartam, s amikor már úgy éreztem, hogy nincs hozzá erőm, és abba akartam hagyni, jól hátbavert: ne hagyd magad, csóró!… Nevet. Persze, mindig tudtam, hogy csak így érdemes élni, mindig tudtam, hogy mit akarok, de szükségem volt valakire, aki jól hátbavert, ha elfogott a kétség… Most már régen nem láttam. Amióta otthagyta a lapot, egyre ritkábban találkoztunk, és egyre kevesebbet beszélgettünk…

ZSÓKA

Szóval hátbaverést vár tőle?

KÖVES

Azt hiszem, igen. Kis szünet. De hisz kihűl a teája!

ZSÓKA

Nevet. Ó, egészen elfeledkeztem róla! Tölt, két tenyerét melengeti a csészével. Jó forró! Azt hiszem, egész télen teával fogom melengetni magam… Magyarázólag. Az albérlet, ahol lakom, fűtetlen. Vagyis van egy rossz kályha, de ha begyújtok, elönti a füst a szobát. Most aztán választhatok. Vagy a füst, vagy a hideg…

KÖVES

De hát úgyis bent dolgozik a szerkesztőségben?

ZSÓKA

Á, nem nagyon! Kis vacak üzemi lap, egyetlen helyiség, egymás nyakán ülünk. Ha az ember meg akar írni egy cikket, ott aztán lehetetlen… Otthon beburkolom magam pokrócokkal, és nyűvöm a masinát. Nevet. Na, persze maga a cikkírás is felér egy kitűnő központi fűtéssel! Mert amíg én azt megírom, beleizzadok!

KÖVES

Nehezen ír?

ZSÓKA

Nehezen? Se nehezen, se könnyen. Sajnos, nincs talentumom.

KÖVES

Na, ezt nem mondhatja komolyan.

ZSÓKA

De, de komolyan mondom. Köves válaszolni akar, ám akkor betoppan Rácz. Elegáns, kezén kesztyű, kabátján nyoma sincs a kinti időnek. Sietve jön.

RÁCZ

Á, Ferikém!… Bocsánat!

KÖVES

Gyere csak, gyere! És ismerjétek meg egymást. Zsóka. Zsóka, az én nagy segítségem.

ZSÓKA

Kezet fog Ráczcal. Ó, ugyan, szóra sem érdemes. Némi gépírást vállalok, persze nem mindenkinek.

KÖVES

Ráczhoz. Na gyere, ülj le, kíváncsi vagyok rád!

RÁCZ

Leül. Na persze, persze… Jön a pincér, Rácz int neki, hogy nem kér semmit. Nem, köszönöm, mindjárt megyek… A pincér könnyedén meghajol, elmegy. Kocsival jöttem, sajnos sietnem kell valahová, hivatalos ügy…

KÖVES

Elkomorul. Szóval rohansz.

RÁCZ

Ne haragudj, öregem, rohanok, rohanás az életem! Jó neked!

ZSÓKA

Én talán el is búcsúzom…

KÖVES

Nem, dehogy, maradjon csak. Hiszen mi még nem végeztünk. Ráczhoz. Hát akkor mondd gyorsan!

RÁCZ

Na igen, a véleményemre vagy kíváncsi… Hm…

KÖVES

Nekiszegezve. Nem tetszik?!

RÁCZ

Nézd, nem is művészileg… Hiszen te tudsz írni, nem arról van szó. Te igazán remekül írsz le néhány jelenetet.

KÖVES

Néhány jelenetet?

RÁCZ

Ha megsértődsz, akár abba is hagyhatom. Direkt szakítottam rá időt, hogy elolvassam.

KÖVES

Szakítottál rá időt?!

RÁCZ

Mostanában annyi a dolgom. Értekezletek, vidéki utak… fogadások… Na, de nézzük csak! Tehát nem is művészileg kérdéses, hanem az egész… Kényszeredetten, fáradt gesztussal tematikailag…

KÖVES

Mondd ki kereken!

RÁCZ

Kereken, kereken… Nézd csak: tulajdonképpen arról sincs szó, hogy nem tetszik. Nekem: privátim… Szünet. Most a privát véleményemre vagy kíváncsi?

KÖVES

Miért, hány véleményed van?

RÁCZ

Göcögve nevet. No természetesen… természetesen: egy. Elmosolyodik. Ez a „Reggel a műhelyben” című forgatókönyv ugyebár munkásokról szól.

KÖVES

Eddig stimmel.

RÁCZ

De hát én nem értelek! Az a műhely, ahol az egész lejátszódik, túl komor. Egy olyan nyavalyás műhely. És azok az emberek: az egyik kispolgár, a másikat nem érdekli csak az, hogy mennyi van fizetéskor a borítékban, a harmadik utálja az egészet, amit csinál, és legszívesebben horgászik a Dunán. Ez a főszereplő, ez a József, vagy hogy hívják, akinek semmi sem sikerült az életben soha… Most még ráadásul a felesége is haldoklik…

KÖVES

Gúnyosan Ráadásul!

RÁCZ

…És állandóan az jár a fejében, hogy soha nem tudta megvenni azt a kis házat, ott pestkörnyékén, és ott kell meghalni a feleségének, meg neki is a harmadik emeleten, abban a sivár házban… Nézd, én nem azt mondom, hogy ilyen nincs, de ez az egész mégis, ez túl komor. Mégsem ennyire komor minden.

KÖVES

Ezt én nem is állítom.

RÁCZ

De ez jön ki belőle.

KÖVES

Szóval csak ez?! Na, öregem, elolvastad te ezt a forgatókönyvet?

RÁCZ

Hát mit képzelsz, bejövök ide, ha nem?!

ZSÓKA

Kis izgalommal közbevág. Bocsánatot kérek, igazán nem vagyok illetékes, de én gépeltem le, és nagyon jól ismerem a forgatókönyvet… Ebben nem arról van szó, hogy minden ilyen komor… de sok ilyen sors van még… Köves élénken figyeli Zsókát, aki kipirul izgalmában, Rácz unottan hallgatja… Ez éppen az aggodalom hangja. Ezek az emberek élnek a vakvilágban, nem jó, az író is azt mondja, hogy nem jó ez így, segíteni kell rajtuk… Zavartan elhallgat.

KÖVES

Meghatottan. Köszönöm.

RÁCZ

Na igen, igen, sokféleképpen lehet magyarázni.

KÖVES

Nem sokféleképpen, csak egyféleképpen! Bent a filmgyárban ugyanolyan véleményen vannak, mint te. Azt hittem, te megérted! Te is dolgoztál gyárban, te is éltél munkások között…

RÁCZ

Éltem munkások között. Hát persze! De éppen ezért tudom, hogy vannak szerencsés sorsú emberek is!

KÖVES

A szerencsés sorsú emberek annyira szerencsés sorsúak, hogy róluk nem is írnak drámát.

RÁCZ

Na, erről ne vitatkozzunk.

KÖVES

Nem, erről ne vitatkozzunk!

RÁCZ

Kis szünet után. Tehát így elutasították… Köves nem válaszol, felzaklatott, a gyufával játszik. Persze ez kínosan érintett, már gondolom: anyagilag is. Nézd, én ebben az ügyben nem tudok neked segíteni… Meggyőződtem róla, hogy ez így rossz szemléletű, hogy úgy mondjam…

KÖVES

Meggyőződtél róla!?

RÁCZ

Feszélyezetten. Meg…

KÖVES

Jó. Köszönöm. Most az egyszer nem hiszek neked.

RÁCZ

Kényelmetlenül. Hát kezdd valami mással. Valami olyannal, amit elfogadhatnak. Végeredményben nem ők akadékoskodnak, hanem te!

KÖVES

Én?! Idegesen nevet. Kitűnő! Én!

RÁCZ

Makacskodsz, makacskodsz és nem is biztos, hogy igazad van. Sőt, azt hiszem, egyáltalán nincs igazad! Azt hiszed, te vagy az egyetlen, aki ismeri az igazságot, és más mindenki tévelygő?… megalkuvó?! Már majdnem kiabál. Kicsit jobban kellene ismerned a kor követelményeit! Ez, amit te csinálsz, ez… ez akadékoskodás! Ezzel ma nem jutunk semmire! Sem te, sem az emberiség… Nem a bajokat kell kutatgatni, hanem az eredményeket ábrázolni, azt, ami van, ami lesz!… A jövőt, a perspektívát!…

KÖVES

Mondd, te ezt komolyan mondod?

ZSÓKA

Izgatottan figyeli a beszélgetést, most csaknem akaratlanul hátbaveri Kövest. „Ne hagyd magad, csóró!…”

KÖVES

Meglepetten és meghatódva néz Zsókára, elmosolyodik, majd Ráczra pillant, elhagyta aggodalma. Rácz zavarodottan ül, elfordítja tekintetét. Bocsáss meg, hogy zavartalak, öregem. Remélem, a hivatalod nem sínyli meg azt az egy-két órát, amit rám pazaroltál.

RÁCZ

Kelletlenül. Én szívesen segítek neked – ha tudok… Igaz is, a filmgyárban szóltak nekem, hogy ajánljak valakit. Van egy forgatókönyvük, valami határincidensről szól… azt hiszem, nem jók a párbeszédek, vagy valami efféle. Helyre kellene pofozni. A neved sem lenne rajta… és nem fizetnek rosszul… Köves gúnyos mosollyal figyeli Ráczot. Szólhatok nekik, hogy te… Gondolom, szükséged lehet pénzre, különösen ha ez a „Reggel a műhelyben” semmiképpen nem megy. Ha akarod, reggel telefonálok, és ha délben felhívsz…

KÖVES

Mereven nézi Ráczot. Olyan ötleted nincs, hogy mondjuk: tréfás versikéket írjak az áruházak plakátjaira?

 

Zsóka halkan kuncog

 

RÁCZ

Sértetten. Egen… Hát máris sok időt töltöttem el…

KÖVES

Sajnálom, igazán sajnálom, hogy zavartalak.

RÁCZ

Feláll, biccent Zsókának és Kövesnek. Nem tudja, kezet nyújtson-e, s nem nyújt kezet. De egy lépés után visszafordul. Azért telefonálj. Telefonálj, ha ráérsz.

 

Köves int, hogy majd, talán… Elborult arccal nézi a távolodó Ráczot. Amikor egyedül maradnak, kis ideig csend.

 

ZSÓKA

Halkan nevet. Ez aztán remek volt.

KÖVES

Remek? Micsoda?

ZSÓKA

Ahogy ezt elintézte. Tudja, én belül… én itt titokban úgy izgultam. Jaj, az a hátbavágás! Nem haragudott meg miatta?

KÖVES

Lassan elmosolyodik. A legjobbkor jött.

ZSÓKA

És egyáltalán: illetlenség volt beleszólnom…

KÖVES

Nem, nem. Nagyon jól tette. – De hát maga csodálatosan megértette azt, amit írtam!

ZSÓKA

Ha nem hinnék az írásaiban, nem vállalnám a gépelést. Utálom a fércműveket. Pedig hát azt is megfizetnék.

KÖVES

Közbevág. Jaj, a pénz! Látja, még ezt akartam megmondani…

ZSÓKA

Ijedten. De nem, nem, én nem azért mondtam… Csak egész véletlenül, az összehasonlítás miatt!

KÖVES

Nem kell védekeznie, nem értettem félre. Csupán eszembe jutott az adósságom… Én most sem tudok fizetni…

ZSÓKA

Ne is beszéljünk róla!

KÖVES

Miért ne beszélnénk róla? Magának kell a pénz, de én most… hallhatta… egyszóval: leégtem, hogy szépen fejezzem ki magam.

ZSÓKA

Nem, nem, ne beszéljünk róla! Kis szünet után zavartan. Én ezt… a maga dolgait nem is a pénzért gépeltem.

KÖVES

Na ne vicceljen, magának szüksége van rá. Azért vállalta.

ZSÓKA

Igen, az elején azért… De aztán később bűntudatom támadt, hogy, elfogadok egy fillért is… Hiszen inkább nekem kellene fizetni azért, mert gépelhettem…

KÖVES

Zavartan és meghatottan nevet. Maga nagyon aranyos, Zsóka, de hajlamos a túlzásokra…

ZSÓKA

Nem! Kis szünet után. Talán magát nem is érdekli, én csak véletlenül lettem újságíró. Mondtam már, hogy nincs hozzá tehetségem. Egy tisztességes segédmunkása a szakmának, ennyi vagyok. Köves közbe akar vágni, de Zsóka int, hogy várjon. Még nem fejeztem be… Nem elkeseredés ez, csupán valóságos felmérése helyzetemnek… Egy kis bátorság kell ahhoz, hogy, amit el akarok mondani… Amióta a maga írásait gépelem, mindent könnyebben viselek el. – Az egész életemet… Alig várom, hogy újabb munkával bízzon meg. Még a levegő is más lesz abban a kis vacak szobában, ahol lakom… Zavartan elhallgat. Nem iszik egy kis teát?

KÖVES

Meghatottan mosolyog Zsóka zavarán. Nem, nem…

ZSÓKA

Ó, persze, micsoda butaság, hiszen nincs is több csésze… nem is ezt akartam kérdezni…

KÖVES

Még mindig meghatottan nézi Zsókát, majd szó nélkül elveszi előle a csészét. Belekortyint.

ZSÓKA

Kissé ijedten. Jaj, onnan én ittam…!

KÖVES

Tudom. Meleg tekintetet vet Zsókára, és eléje teszi a csészét.

ZSÓKA

Nézi, majd hirtelen felkapja ő is a csészét, belekortyint. Pajkosan. Most én is innen ittam…!

KÖVES

Zsóka csészét tartó kezére tekint, majd lassan átfogja tenyerével. Zsóka nem ellenkezik. Mennyi időt pazaroltunk el máris! Csaknem két hónapja ismerlek, két hónapja pazarlom az időt! Hiszen nekünk egy percre sem szabad elszakadni egymástól!

ZSÓKA

Annyi minden után kutattam magamban. Szerettem volna megtalálni azt, amiért érdemes élnem… Magamat kerestem. Amíg az ember nem találja meg önmagát, nyugtalan. Aztán megismertem az írásaidat, megismertelek téged. Akkoriban hirtelen még nyugtalanabb lettem, de csak azért, hogy utána végre megnyugodjam. És már tudtam, én benned élek, s hogy magamat megtaláljam, téged kell megtalálnom egészen… Hirtelen Kövesre néz. Ezt meg kellett mondanom!

KÖVES

Szükségem van rád!

 

A pincér bejön, kezében egy szék.

 

PINCÉR

Bocsánat, uram, záróra! Szabad számolnom? Maga mellé állítja széket, előveszi a tárcáját, meg a ceruzát.

KÖVES

Hirtelen azt sem tudja, miről van szó. Igen, igen, tessék. Kávé, tea…

PINCÉR

A számolócédulára ír. Kávé, tea citrommal…

KÖVES

A csészét hirtelen leveszi a nikkeltálcáról. És egy csésze.

PINCÉR

Parancsol?

KÖVES

Ezt a csészét… ezt is számolja fel, legyen szíves.

PINCÉR

A csészét, uram…?

KÖVES

Mosolyogva nézi a kissé csodálkozó Zsókát, a kezébe adja a csészét. Igen, igen. Mondja azt, hogy eltörtük…

PINCÉR

Furcsállóan. Ahogy parancsolja, uram!

 

Köves fizet, a pincér elteszi a pénzt és elmegy.

 

KÖVES

Zsókához. Ezt nem adhattuk vissza. Ezt eltesszük, ez a mi első közös birtokunk a tárgyi világból.

ZSÓKA

A mi első közös birtokunk…

KÖVES

S ha több nem lesz, az se baj. De ezt meg kell őriznünk…

ZSÓKA

Hogy csodálkozott a pincér!

KÖVES

Még sokan fognak csodálkozni ezen, meglátod! Itt… Mutatja a csésze peremén… itt adtuk az első pecsétet arra, hogy mi ketten egy embert jelentünk ezután mindig… Lesznek, akik kinevetnek érte, mert sokan nem értik majd, hogy ez nem játék. Kedvesen. Szertartás ez, mellyel a mi hitünknek áldozunk.

ZSÓKA

Meghatottan. Én meg akarlak óvni mindentől. Nemcsak magadért… Én meg akarom őrizni a hitedet. Nemcsak magadért… Eloltják a fővilágítást. Jön a pincér, hamutartókat cipel. Odaszól nekik: „Záróra, kérem”. Mennünk kell. A fény úgy világít, hogy egy hosszú árnyék szeli át a színpad jobb sarkát, a közép felé. A csészénket: én teszem el.

PINCÉR

Kintről. Záróra!

KÖVES

Ebben a rossz világításban, amikor ilyen kihalt lesz a presszó záróra idején, mindig nagyon pocsékul éreztem magam.Megfogja Zsóka kezét, már útrakészen; a színteret átszelő árnyékra mutat. Ezek az árnyékok – nézd: ezek mindig körülfogtak, mintha bezártak volna a magány börtönébe… De mi ketten… Átfogja Zsókát. …mi átlépjük ezeket az árnyékokat.

ZSÓKA

Köveshez simul. Én arra születtem, hogy higgyek benned!

 

Köves gyengéden magához húzza, és megcsókolják egymást.

 

Lassan sötét lesz

 

10. kép

Jelen
Október 10. éjjel

 

A szín most teljesen sötét, majd egyetlen reflektor gyullad ki, fénykörében Kövest látjuk, az eltört vodkásüveg cserepei ott hevernek az íróasztal mellett a földön, a hamutartókban tornyosodik a csikk. Köves az íróasztal előtti karosszékben ül.

 

KÖVES

Ennek már öt éve… ilyenkor volt, ősszel… öt éve… Cigarettáért nyúl, az íróasztalon heverő doboz üres, feláll, a dohányzóasztalhoz megy, ott sem talál. Hm… a cigarettám is elfogyott. – Ez az éjszaka sohasem múlik el. Visszatér, belerúg a vodkásüveg cserepeibe. Legalább egy korty vodka lenne, de összetört az előbb. A fene egye meg… Elgondolkodik. Ezt még Rácz hozta… Bizony Rácz… Szegény ördög… Alig egy hete. Frank, meg Schibler, igen ők jöttek előbb, aztán Rátz… Zsóka nem akart itthon maradni, nem akart találkozni velük… De aztán mégis…

 

11. kép

6. emlékezés
Négy nappal október 10-e előtt.

 

A fény kialszik, Köves sötétben marad, de ugyanabban a pillanatban egy másik reflektor gyullad ki, és a színpad bal első sarkában telefonáló Zsókát világítja meg. Az asszony egyszerű, sötét ruhát visel.

 

ZSÓKA

Telefonál. Nem, ne várjon, nem megyek. Vendégek jönnek… Holnap hívjon fel a szerkesztőségben. Igen, igen! Viszontlátásra!… Leteszi a kagylót.

 

Eközben a szín észrevétlenül kivilágosodik. Köves már bordó pulóvert visel: italokat rak ki az asztalra.

 

KÖVES

Közömbösen. Ki volt az?

ZSÓKA

Interjút kellett volna csinálnom valakivel.

KÖVES

Na, mondd csak meg nyugodtan, ki volt az?

ZSÓKA

Csalódást kell okoznom neked: egy nő.

KÖVES

Szóval nem mégy el?

ZSÓKA

Itthon maradok, ha nincs ellenedre.

KÖVES

Az italokat rendezi, mellesleg beszél Zsókával. Nem, dehogy, sőt… Végre ránéz, nevet. Sőt, nagyon kedves vagy… Majd készítesz szendvicseket?

ZSÓKA

Furcsa idegenség van benne, hidegen mosolyog. Készítek. – Próbáljuk ki a te receptedet, így együtt. Éljünk nagyon Keresi a szót – okosan… nem?

 

Csengetnek

 

KÖVES

Válaszolni akart Zsókának, de a csengetés megzavarta. Ezek már ők… Majd én kinyitom. Kimegy.

ZSÓKA

Egyedül marad, némi töprengés után odamegy az asztalhoz, tölt egy pohár italt, felhajtja, majd fülel. Kintről üdvözlés zaja, nevetés. Ismét tölt, iszik. Előre jön az asztaltól.

 

Már jönnek is. Frank – méregzöld pulóvert visel, fehér inget nyakkendővel, csíkos szövetnadrágot. Egy halom jegyzetet, külföldi magazint és egy üveg italt cipel. Grácia kacag valamin. Merész kivágású ruhát hord – telt keblek, divatos kalap. Nagyon csinos. Köves vezeti be őket.

 

FRANK

Zsókához. Kézcsók! Csókolom a kezedet… Istenem, már megint szebb lett ez az asszony! Nézd! Grácia, nézd a szemét! Hát nem? Szerelmes vagy, Zsóka, szerelmes?

ZSÓKA

Engedi, hogy kezetcsókoljon neki Frank. Ezt jobb, ha nem emlegeted.

GRÁCIA

Csók, édesem! Hoztunk lemezeket Mutatja Frank hóna alatt a csomagot. A Bicska Maxi dal, Louis Armstrong feldolgozásában… Ezek meg: ez itt madison…

KÖVES

Mit hoztatok ebben az üvegben?

FRANK

Gin. Megteszi?

ZSÓKA

Bocsánat, de nekem még a konyhában van dolgom… Kimegy.

GRÁCIA

Köveshez. Hol a lemezjátszó?

KÖVES

Ott a könyvespolcon. Majd én, jó?

FRANK

Nem, nem! Előbb beszéljünk egy kicsit a lényegről. Melóztál?

KÖVES

Elkezdtem.

FRANK

Itt van? Mutasd!

GRÁCIA

Jaj, már megint ez a hülyülés… Nem tudod egy kicsit abbahagyni? Meg akarom hallgatni Louis Armstrongot!

FRANK

Édesem…!

GRÁCIA

Villámlik. Addig hozzám se nyúlhatsz!…

FRANK

Sóhajt. Tessék. Mutasd meg neki, de a géptől tartsd távol. Pokoli érzéke van, hogy mindent tönkretegyen.

 

Köves Gráciával a lemezjátszóhoz megy. Frank a fotel karfájára ül, onnan nézi őket.

 

Csengetnek

 

FRANK

Ó, ez biztosan Schibler. Találkoztam vele délután, itt van Pesten, azt mondta, feljön. Hagyd, csináljátok csak, majd én kimegyek. Kimegy.

KÖVES

Felteszi a lemezt, torzultan szól. Ó, az ördög!

GRÁCIA

Jaj, mi van vele?

KÖVES

Nevetve. Harminchármasra volt állítva, ez meg negyvenötös fordulat… Na, így…

 

Szakszofon… Rikoltó zene, majd L. Armstrong rekedt hangján a Cápa dal. Ekkor bejön a vendég, de nem Schibler, hanem – Rácz. Frank utána.

 

KÖVES

Na, nézd csak! Szervusz, öregem! – De hát ti nem is ismeritek egymást.

FRANK

Már az ajtónál bemutatkoztunk… Megfogja Grácia kezét, Ráczhoz vezeti. Grácia. Ő az én…

GRÁCIA

Közbevág. Hagyd csak, ne strapáld magad. A negyedik feleségjelölt, ahogy ő képzeli… Frankra mutat;rosszallja, hogy Rácz nem csókol kezet. A zene ritmusára arrábblejt, halkan dúdolja a dalt. Hát nem remek?

RÁCZ

Kövesnek átnyújt egy becsomagolt palackot. Egy kis vodka… A múltkoriban mondtátok, hogy ez az új kedvenc… Kicsit feljöttem, öregem…

FRANK

Gráciáért nyúl, magához húzza, megcsókolja a nyakát. Pam-pa-pampam… Pampa-pam-pam…

KÖVES

Ráczhoz. Nagyon jól tetted… Foglalj helyet, vagy várjál, mindjárt iszunk valamit.

RÁCZ

Nagyon rossz bőrben van, de igyekszik felvidulni. Feljöttem, mert a múltkor is olyan jó volt… kicsit megnyugodtam azután… Most szabadságon vagyok… már két hete.

KÖVES

Elutaztál valahová?

RÁCZ

Nem, nem olyan szabadság… Emlékszel, a múltkor is mondtam, nincsenek rendben az idegeim… De feljöttem hozzátok, megint egy kis levegőért… Halkabban. Ez a Frank, ugye ez a rendeződ?

KÖVES

Igen, most is vele dolgozom…

FRANK

Pam-papampam… Adjatok már egy kis piát!

KÖVES

Gin? Cseresznye? Vagy talán egy pohár vermut először?

GRÁCIA

Egymagában táncol, dúdol. Vermut. Citromszelettel, jó?

FRANK

Vermut! Pam-pa-pampam… Köveshez. Azért majd megmutatod, mit melóztál, öregfiú! Hallod?

KÖVES

Készíti az italt. Meg, persze, majd mindjárt.

 

Rácz odamegy Köveshez, nézi a táncoló Gráciát.

 

FRANK

Pam-pa-pampam… Jól mozogsz, Grácia!

RÁCZ

Köveshez. Nem tudtam, hogy lesznek nálatok, de nem baj. Ma este nem akartam egyedül maradni. Köves az italokkal bajlódik. Pedig túl vidám nekem ez az egész…

KÖVES

Á, hát csak úgy összejöttünk. Frankkal elkezdtünk egy új munkát… Említettem már, hogy vele dolgozom, nem? Ezt a filmet már holtbiztos, hogy megcsinálják…

RÁCZ

Na, ennek örülök. Tudtam, hogy fel kell jönnöm hozzátok… Látod, ha neked sikerül, máris kezdek meggyógyulni. Mostanában úgy érzem, megint tudnék írni… Ez a szabadságolásom is amolyan végleges-forma. Egyelőre semmilyen állást nem akarok elfogadni, amíg rendben nem leszek… Emlékszel, a múltkor is mondtam neked azt a barlangrajz példát. Kicsit boldogan. Ha sikerül megírnom őt

KÖVES

A poharakba tölti a vermutot, kicsit szórakozott. Kicsodát?

RÁCZ

Meglepetten. Hát őt… azt a másik embert, aki bennem él, akitől meg akarok szabadulni… Ha kiírom magamból bátran, tisztességesen… talán megmenekszem. Halkan nevet. Hozzád járok erőt gyűjteni…

KÖVES

Hát, persze, persze… Jó pár hónapja nem voltál nálunk… Csengetnek. Ó, ez talán Éva. Légy szíves, vidd oda az italokat. Pardon!

 

Köves kiszalad, Rácz ügyetlenkedik a tálcával. Frank a földön ül egy párnán, Grácia előtte táncol.

 

RÁCZ

A vermut. Tessék!

FRANK

Ó, nagyon kedves vagy! Grácia! A vermut…

 

Grácia tánclépésben Ráczhoz lejt, nagy szempillái alól rátekint. Tánc közben elvesz egy poharat. Tovább lejt.

 

FRANK

Gyönyörködik. Gyerek! Édes gyerek. Hirtelen Ráczhoz. Á, szervusz. Koccint. Már sokat hallottam rólad. Kövestől.

RÁCZ

Gyanakodva. Igen?

FRANK

Mesélte, milyen szép karriert csináltál. Ilyen fiatalon. Remek!

RÁCZ

Nem szól semmit, nézi Frankot, annak kicsit kellemetlen.

 

Szerencsére nyílik az ajtó. A lemez éppen lejárt. Éva és Schibler jönnek be. Köves kíséri őket, láthatóan felvidult, csak a lánnyal törődik.

 

GRÁCIA

Szia, Évi! Gyere táncolni. Mindjárt feltesszük újra Louis Armstrongot, jó?

ÉVA

Kissé zavart. Szervusztok… Jóestét.

KÖVES

Éva! … Ő: Éva! Csak Rácz nem ismeri.

 

Ebben a pillanatban belép Zsóka. Csaknem szemben megáll Évával. Éva Rácz felé indul, most ő is megáll. Ráczon kívül a társaság tagjai figyelik Zsókát. Az asszony sápadt – talán történik valami! – de nem. Néhány másodperc után hidegen elmosolyodik.

 

ZSÓKA

Mint egy arisztokrata. Üdvözlöm a vendégeket!… Na, miért nem iszunk? Kicsit elveszti önfegyelmét. Na igyunk, hát igyunk gyorsan, ha ilyen szépen összejöttünk.

 

Mindenki megbolydul, aki még nem üdvözölte, üdvözli egymást.

 

GRÁCIA

Tegyétek fel újra a lemezt. Pam-papampam… Halljátok?

FRANK

Nyugi, édes!

SCHIBLER

Felszaladtam Pestre a kocsival. Várjatok, hoztam valamit… Kimegy.

GRÁCIA

A lemezt… Köves! Hallod?

KÖVES

Nevetve Éva mellől. Jó, jó, megyek már…

FRANK

Grácia, ne légy zsarnok!

GRÁCIA

Csak jól érzem magam. Talán baj? Nem szabad nálatok jól éreznem magam, Köves?

KÖVES

Nevetve, miközben újra felteszi a lemezt. Minden vágyam… minden vágyam ez…

ZSÓKA

Nálunk mindenki jól érezheti magát, senkinek sincs oka félelemre… Évára pillant.

FRANK

Miként mindig is, felnevet. Félelemre! Haha…! De élelemre igen!

Félre, félre félelem,

Bejöhet az élelem!…

Már bocsánat, de csak a rím kedvéért…

 

Éva és Köves kivételével mindenki nevet.

 

ZSÓKA

Hát akkor engedelmeskedem, és behozom a szendvicseket…

FRANK

Még mindig nevetve. De Zsóka, én csak igazán viccből!…

ZSÓKA

Barátságosan bólint, de kimegy.

RÁCZ

Évához. Maga is művész?

ÉVA

Nem, joghallgató vagyok.

ZSÓKA

És miért éppen joghallgató?

ÉVA

Nem helyesli?

SCHIBLER

Bejön, kezében egy döglött vadnyúl. Ajándékom a háznak! Áldozati bárány… akarom mondani nyúl.

GRÁCIA

Juj, de édes…!

FRANK

Csak nem vadászol?

SCHIBLER

Fehérvár előtt az országúton trafáltam el. Megbűvölte a fényszóróm.

KÖVES

Meg kellene csinálni vacsorára.

SCHIBLER

Kivigyem a konyhába?

GRÁCIA

Nem, nem! Olyan isteni szép a szőre. Hagyja itt!… Tegye oda a könyvespolc elé. Mint valami zsákmányt.

SCHIBLER

Segítene?

GRÁCIA

Odamegy, segít kiteríteni a nyulat. Mint egy zsákmány…

KÖVES

Felemeli a poharát. Erre iszunk!

RÁCZ

Évához. Mit is kérdezett?

ÉVA

Maga kérdezte, hogy miért lettem joghallgató?

RÁCZ

Ahá. És miért?

ÉVA

Izgalmas pálya.

RÁCZ

Izgalmas?

ÉVA

Úgy értem: érdekes. Megvan a szépsége. Rendet teremteni az emberek életében. Hirtelen Ráczra néz. Persze ez nevetségesen hangzik, ugye?

RÁCZ

Egyáltalán nem… Miért szégyelli, hogy vannak tervei?

ÉVA

Nem szégyellem.

KÖVES

Hangoskodva. Hölgyeim és uraim! A poharak!

 

Többen isznak, a lemez megint lejár.

 

ZSÓKA

Bejön, egy nagy tálcát hoz. A szendvicsek… Azt hiszem, a legjobb lesz, ha ide teszem az íróasztalra… Egy pillanat, mindjárt hozom a tányérokat…

ÉVA

Zsókához. Segítek, jó?

ZSÓKA

Gúnyos bájossággal. Nem, drágám, csak maradj. Ne fáradj. Kimegy.

 

Mindenki leül valahová, csak Éva marad ott középen. Köves odalép melléje.

 

KÖVES

Évához és Ráczhoz. Na, összebarátkoztatok? Rácz az én régi barátom. Már meséltem róla, emlékszel?

RÁCZ

Te mindenkinek mesélsz rólam?

KÖVES

Na, csak nem baj?

ÉVA

Hallottam magáról, hogy milyen ügyes ember.

RÁCZ

Ügyes?

KÖVES

Éva azt akarta mondani, hogy őt is elkápráztatta zseniális karriered.

RÁCZ

Furcsállóan. Meg vagy bolondulva?

KÖVES

Cseppet sem! Én, öregem, egy cseppet sem! Irtó jó kedvem van, ennyi az egész…

FRANK

Köveshez. Nem vennénk elő addig azt az ügyet? Később iszunk és nem lesz elég tiszta a fejem…

KÖVES

A többieket untatná…

FRANK

Azt mondtad, legépeltél belőle valamennyit.

KÖVES

Na, várj, odaadom. Az íróasztalhoz megy, a fiókból kivesz egy paksamétát. Odaadja Franknak. Nevetve. Azt hiszem, zseniális.

 

Schibler Gráciával foglalkozik. Rácz egymagában iszik, Éva az előtérben áll. Köves hozzálép.

 

ÉVA

Köveshez. Azt hiszem, nem kellett volna feljönnöm.

KÖVES

Akkor megette volna a fene az egész estét.

ÉVA

Ő… ő, majdnem keresztüldöfött a szemével. Nem láttad?

KÖVES

Zsókának semmi köze hozzá.

ÉVA

Nagyon kellemetlen…

KÖVES

Ne törődj vele… Könnyedén. Egy fedél alatt lakunk, ennyi az egész… Mondtam már.

ÉVA

A barátod tudja, hogy te és én…?

KÖVES

Nem. Nem fontos.

 

Zsóka jön be, kistányérokat hoz, leteszi az íróasztalra a szendvicses tálca mellé.

 

ZSÓKA

Nos, jóétvágyat, e perctől kezdve önkiszolgálás! Tekintete megakad a nyúlon, még nem látta. És ez? Ó istenem, szegény!

SCHIBLER

Szendvicsért megy. Áldozati nyúl, erre az estére.

GRÁCIA

Schibler ajándéka. Elütötte a kocsijával. Schiblerhez. Nem ijedt meg, amikor elütötte?

SCHIBLER

Miért ijedtem volna meg? Hiszen direkt jobbra kaptam a volánt, hogy biztosan rámenjek.

ZSÓKA

Volt szíve?

GRÁCIA

És sírt szegény nyulacska?

FRANK

Türelmetlenül feláll a fotelből. Itt nem lehet belemélyedni… Kimegy a konyhába a kézirattal.

SCHIBLER

Már eszik. Ó, micsoda szendvicsek!… Milyen finom!

 

Mások is esznek, laza mozgásban van a társaság.

 

GRÁCIA

Schiblerhez. Milyen jóízűen tud enni! Pedig ölt. Végeredményben ölt, nem? És mégis milyen pompás étvágya van.

SCHIBLER

Egy pillanatig döbbenve nézi Gráciát, majd elröhögi magát. Jó!… Jó vicc… hehehe!

GRÁCIA

Tetszik a saját ötlete. Jó étvágyú gyilkos… Mondja, akkor is így falatozna, ha embert gázolt volna el?

SCHIBLER

A fronton, kéremszépen, a legnagyobb, legvéresebb csaták után is jóízűen tudnak enni…

ÉVA

Muszáj erről beszélni?

ZSÓKA

Idegesít, drágám?

ÉVA

Nem szeretem az ilyen dolgokat.

ZSÓKA

Pedig téged az ilyesmi érdekelhet, hiszen te jogász vagy.

ÉVA

De még csak elsőéves.

ZSÓKA

Azért nem féltelek!…

KÖVES

Zsóka!

ZSÓKA

Csak beszélgetünk, édesem, csak éppen beszélgetünk. Azt hiszem azt lehet?! Nem? Hiszen társaságban vagyunk, nem? Mondjátok meg, mert nem szeretnék tévedni…!

 

Pillanatnyi zavart csend, majd Grácia kezd beszélni, először tele szájjal, hogy gyorsan mentse a helyzetet, aztán lenyeli a falatot és tempósabban.

 

GRÁCIA

Amit Schibler mondott a katonaságról… nekem arról eszembe jutott valami… persze nem a fronton történt, de elég bonyolult ügy. Kíváncsi vagyok, hogyan ítélitek meg. Az egyik barátnőm fiúját behívták katonának. Jóképű srác, ismertem, irtóra értett a kocsikhoz, bent is mindjárt sofőr lett. Egyszer valami hivatalos ügyben bejött a városba egy weaponnal. Mellette ült egy hadnagy. Fiatal hadnagy, akkor végezhette el a tisztiiskolát. Rém’ szeretett volna vezetni, egész úton nyaggatta a barátnőm fiúját, hogy adja át a volánt. De nem szabad. Így hallottam.

SCHIBLER

Jól hallotta.

GRÁCIA

Nahát, szóval a srác mindenképpen lebeszélte. De már idebent a városban annyira ette a fene a kis hadnagyot, hogy a fiú nem bírta cérnával. Gondolta, hőzöngeni akar a kis hadnagy a pesti nők előtt. Helyet cseréltek. Hát az első mellékutcánál a kis hadnagy elgázolt egy nőt.

SCHIBLER

Kész?

GRÁCIA

Várjatok. A srác majdnem megbolondult dühében, miért engedte át a volánt. De a hadnagy is. Egész úton nem szólt egy mukkot sem, csak ült sápadtan. Délután beértek a laktanyába. A kis hadnagy azt mondta, mindjárt jön. Kiment a laktanyából. Két nap múlva találták meg, fenn az erdőben. Főbelőtte magát.

SCHIBLER

Hm… Ez aztán ostoba eset.

GRÁCIA

A barátnőm fiúja kapott egy kiadós idegösszeomlást, majdnem kész lett ő is.

KÖVES

Szóval, most arról van szó, hogy végül is ki volt az egészért a felelős?

GRÁCIA

Szerinted?

ZSÓKA

Közbevág. Majd Éva megmondja.

ÉVA

Hosszan nézi Zsókát. Természetesen, elsősorban a sofőr. De a hadnagy is. Mind a ketten pontosan ismerték a szabályokat.

GRÁCIA

Igen, de a hadnagy mégis csak hadnagy! Ráparancsolt.

ÉVA

Semmi baja nem lett volna a barátnőd fiújának, ha nem engedelmeskedik.

ZSÓKA

Tehát a sofőr is éppúgy gyilkos, mint a hadnagy?

ÉVA

A hadnagy sem volt gyilkos.

ZSÓKA

Megölte azt a nőt!

ÉVA

Nem szándékosan.

ZSÓKA

Az mindegy! Az mindegy! Szándékosan, vagy nem szándékosan, de ölt!

KÖVES

Nem keresnénk valami okosabb témát? Vagy igyunk… Talán most bort… Megpróbál töltögetni, de a beszédtémát nem tudja megváltoztatni.

ZSÓKA

Évára lennék kíváncsi, hogy mindenben ilyen elnéző-e?

ÉVA

Nem vagyok elnéző…

KÖVES

Kinek tölthetek bort?

 

Schibler tartja a poharát, Grácia a két nőt figyeli, kicsit zavartan, kicsit kíváncsian. Rácz mozdulatlan a félhomályban.

 

ZSÓKA

Érdemes lenne megtudni…

KÖVES

Zsóka!

ZSÓKA

Érdemes lenne megtudni, hogy a saját ügyeiben jogászként dönt-e? Vagy…

ÉVA

Mit akarsz tőlem?

ZSÓKA

Tőled? Én tőled? Idegesen nevet.

RÁCZ

A félhomályból monoton hangon megtöri a vitát. Az ember saját ügyeiben mindig nehezebben dönt, mint a máséban. Pedig nem jó, ha ítélkezni kell és nem ítélkezik.

GRÁCIA

De hát én a barátnőm fiújáról meg a kis hadnagyról beszéltem! Hova lyukadtatok ki?

 

Köves a lemezjátszóhoz megy, feltesz egy lassú számot. Halkan szól a zene. Grácia ülve himbálja magát, Schibler tölt, isznak.

 

ZSÓKA

Amíg most beszél, Kövesre néz. Éva a fotelban kuporgott eddig, de Zsóka néhány mondata után majd feláll, és elmegy az ablakhoz, háttal marad ott, az utcát nézi. Ahhoz mit szóltok, ha valaki értelmet ád a másik életének, aztán egy napon kijelenti neki nevetve, okosan, hogy az egész csak tévedés volt, buta játék… Elfordul, nyugodtan rágyújt, vagy iszik egy pohár italt… És nem törődik vele, hogy a másik többé levegőhöz sem jut… mindent elvesztett… hal, melyet a szárazra vetettek… Tegyük fel, férj és feleségről van szó. Tegyük fel, hogy a fuldokló az asszony, és aki fütyörészve továbbmegy, az a férfi…

GRÁCIA

Csodálkozva. Ezt is mint gyilkossági példát hozod fel?

ÉVA

Hirtelen visszafordul az ablaktól.

KÖVES

Eleget meséltünk, hagyjuk ezt abba… Ehhez fáradtak vagyunk.

ZSÓKA

Fáradtak… Na, igen, fáradtak…

FRANK

Bejött a kézirattal. Mi van itt, mihez vagyunk fáradtak? Köveshez. Hát öregem, eddig ez az anyag jó! Van benne fantázia!

KÖVES

Na, ugye! Igyunk rá! Tölt.

FRANK

Szóval eszkábálunk belőle valamit… Megveregeti Köves vállát. Így kell ezt csinálni. Isznak.

RÁCZ

Ott áll mellettük. Ez a tévének lesz? Nagyon érdekel…

KÖVES

Zavartan. Á, hát most hosszú lenne elmesélni.

FRANK

Ráczhoz. Miért, ha érdekel, nagyon szívesen.

KÖVES

Inkább igyunk!

FRANK

Miért? Érdekli a barátodat, én meg nagyon szívesen beszélek róla, mindenki adhat hozzá valami jó ötletet…

 

Köves Éva felé nézeget, aki még mindig az ablaknál áll. Schibler, Grácia és Zsóka a színpad balfelén vannak. Zsóka egy puffon ül, térdét átkulcsolva, mozdulatlanul. Schibler és Grácia táncolnak.

 

FRANK

…Ez ugyanis olyan „mű”, amelyhez soha nem elég az ötlet. Egy kitűnő, izgalmas történet, négy folytatásban… Kérlek szépen, nagyobb sikere lesz, mint a Tell Vilinek!

RÁCZ

Azt akarod mondani, hogy vígjáték?

KÖVES

Valami afféle…

FRANK

Közbevág. Nem, mit beszélsz vígjátékról? Ráczhoz. Eh, ne hallgass rá, tudja is ő, hogy mit ír! Fő az, hogy menjen… Nézd, őszintén szólva, egy pocsék kémtörténet, de tudod, ezekből soha nincs elég, eszi a közönség… Egy kis külföldet is vittünk bele, szerepel benne egy táncosnő… na mit tippelsz, milyen nemzetiségű?

RÁCZ

Egyre elborultabb arccal hallgat. Nem… nem tudom…

FRANK

Hahá!… Pedig egyszerű! Magyar… És… na, hogy került ki? Na ne mondd, hogy nem tudod kitalálni? Mondd meg neki, Köves…

KÖVES

Zavartan. Nem tudom, most miért beszélünk erről.

FRANK

Na, mondd meg neki, hogy került ki a lány Afrikába. Eh?… Ellustult az agyatok a gintől. 56-ban disszidált… Hát szóval csupa ilyen príma dolog, de lehet röhögni rajta, ha máson nem, a blődségein!… Na jó, igyunk! Feldobtál, Köves, ezt megeszik majd, mint a cukrot! Isznak, csak Rácz nem. Így kell ezt csinálni. Nem művészkedni kell, elvtársam! Nevet, utánoz ezzel valakit. Nem művészkedniiiii!… Abból nem élünk meg! Na mi van, mi a fene bajod van?

KÖVES

Zavartan, mert Rácz egyre furcsábban nézi. Semmi… Na nem, hát semmi… Örülök, hogy tetszik…

RÁCZ

Köveshez. Miért csináltad ezt? Mondd, mi az ördögnek mentél bele ilyen munkába? Én azt hittem, hogy valami igazi Köves dolog… De ez! Hát vége? Hát már te sem csinálod tovább? Hát már te is ilyen olcsón adod?

KÖVES

Ingerülten. Mit kiabálsz? Hagyjál békén! Valamikor pont te tanácsoltál nekem ilyeneket. Emlékezhetnél rá!

RÁCZ

Igen, mert akkor még irigyeltem a tartásodat! Talán azt akartam, hogy te se tudj tovább küzdeni… könnyebben elviseltem volna, hogy belebuktam a harcba! Mert én már nem szabadulhattam a gubancból, amibe beleforgatott egy korszak!… Azt akartam, hogy te is gabalyodjál bele!… De most… és a múltkor is, azért jöttem hozzád, mert azt hittem, te még nem rohadtál meg! Hogy számíthatok rád! Hát te sem mentél végig a kifeszített kötélen?! Hát te is lezuhantál? Akkor hogyan vágjak neki én?!…

KÖVES

Elég! Nem vagyok rád kíváncsi! A társaság csitulva figyeli őket. Grácia nyafog – Zsóka mozdulatlanul ül, összegörnyedve, tehetetlenül. Köves felhajt egy pohár italt. Miért, nekem nem szabad jól élnem?! Nekem mindig csak kínlódni kell, szenvedni, maszek-Jézus-módjára? Eleget voltam csóró, elegem van belőle! Nem érdekel, mit akarsz mondani! Rácz előtt hadonászik a pohárral. Te, te aztán igazán nem mondhatsz nekem semmit! Otthagyja, Évához megy, a lány félszegen áll az ablaknál. Gyere, gyere Éva, igyunk!

 

Rácz magára marad. Mintha még mondani akarna valamit, szája hang nélkül mozog. Poharáért nyúl, de nem iszik. Senki nem törődik vele, csak Zsóka nézi. De ő nem látja, maga elé mered, keze tétován tapogatja a tárgyakat.

 

SCHIBLER

Észreveszi Zsókát, odamegy. Asszonyom. Táncolna velem?

ZSÓKA

Felrezzen. Maga udvarolni akar?

SCHIBLER

Öntelten elmosolyodik. Szép asszonyoknak mindig szívesen.

ZSÓKA

Hidegen. Ezek szerint én szép asszony vagyok?

SCHIBLER

Bókokra kényszerít.

ZSÓKA

Szóval olyan asszony vagyok, akinek lehet udvarolni. Érdemes?

SCHIBLER

Ezer örömmel, asszonyom!

ZSÓKA

Mondja el, milyennek lát. Őszintén. Remélem, nincs zavarban? Remélem, maga is gátlástalan férfi?

SCHIBLER

Büszkén. A szerelemben, a szerelemben gátlástalan vagyok.

ZSÓKA

Na, persze, így gondoltam. Tehát?

SCHIBLER

Maga vonzó. Amikor először láttam, csak azt sajnáltam, hogy a barátom felesége.

ZSÓKA

Évát és Kövest nézi. Emiatt ne zavartassa magát. Rajta!

SCHIBLER

Vonzó és rendkívül érdekes. Energikus… az embernek kedve támad megszelídíteni… Elakad, mert Zsóka szeme furcsán villan.

ZSÓKA

Na, rajta, rajta!

SCHIBLER

Határozottan. Kívánatos… az a fajta nő, akit nem lehet nem észrevenni…

ZSÓKA

Hm… Unalmasan beszél.

SCHIBLER

Sértődötten. Én nem szeretek sokat beszélni. Én cselekedni szeretek!

ZSÓKA

Ja, úgy, persze… Akkor nem is tartom fel tovább.

SCHIBLER

Táncolni hívtam.

ZSÓKA

Jé, valóban, nahát akkor lássuk!

 

Táncolnak, tánc közben isznak. Mindenkinek van most párja, csak Rácz áll ott a színpad sarkában egyedül. Köves közben sokat ivott, már ő is táncol Évával, de megszakítja a táncot és újra isznak. Megcsókolja Évát s közben Zsókát nézi, otthagyja a lányt, egy széket ráncigál középre.

 

KÖVES

Felmászik a székre. Barátaim! Kitűnően érzem magam, ezt be kell jelentenem! Az élet nem arra való ám, hogy végigkínlódjuk, hanem hogy kihasználjuk! Schibler és Grácia tapsol:„Helyes! Úgy van!” …Mindent meg kell szereznünk ebből a rohadt életből, amit csak lehet! És könnyedén!… Hölgyeim és uraim, csak könnyedén! Ami sikerül, az sikerül, ami nem sikerül, az nem sikerül! Schibler utána mondja az utolsó két szót, Köves egy pillantással elhallgattatja. Mire vesztegettem az életemet? Meg akartam váltani a világot! Meg akartam váltani magamat! És ki volt erre kíváncsi? Senki!…

ZSÓKA

Kiszakította magát Schibler társaságából, döbbenten figyeli a férjét. Most felkiált. Ez nem igaz!!…

KÖVES

Mereven nézi Zsókát, felnevet, de hangja megcsuklik. Unom, hogy szent legyek! Unom, hogy azt mondják rám: ó, ez a szelíd, jó fiú! Nem akarom, hagy rajtam nevessenek… Érteni kell az élethez, barátaim – nem az üres tér közepén kell prédikálni a tisztességről, amíg a többiek kiröhögnek rád összkomfortos kis életük ablakából! Hirtelen körülnéz. Na, miért hallgattok! Na!… Most én akarok röhögni… röhögni… mindenkin és mindenen! Na! Tessék, hölgyeim és uraim, nevessük ki együtt azt az ostoba, ügyefogyott, ártatlan Kövest, aki voltam! Tessék! Vadul felnevet, de senki sem követi, elhallgat, tehetetlenül körülnéz. Hát már majdnem szerzetes lettem! Elhagytam a földi javakat a… a… úristen, már azt sem tudom, miért!! Hirtelen. Persze, mások tudták, hogyan kell élni! Itt van például Rácz barátom!…

RÁCZ

Növekvő idegességgel figyelte Kövest. Szállj le arról a székről, mert a nyakad szeged!

KÖVES

…Rácz barátom, akivel együtt indultam valamikor, és meg kell nézni, hová jutott el ő, és hol tartok én… De megvilágosodott, íme, az elmém!… Nem tudja befejezni, meginog, elkapják.

GRÁCIA

Éljen! Brávó! Éljen Rácz! Éljen Köves!

ÉVA

Csitítja Kövest. Gyere, gyere szépen…

ZSÓKA

Hagyjátok beszélni! Hagyjátok, hadd mondja el a magáét!

KÖVES

Odatámolyog a nyúlhoz, felemeli. Éva nem bír vele. Íme ez a nyúl! Belebámul a fénybe, az ostoba, megvárja, hogy rámenjen az autó! A fény megbabonáz… És mi az eredmény? Íme, ez az ostoba nyúl!

SCHIBLER

Röhög. Gyere, hajtsunk fel egy pohárral!

ZSÓKA

Miért nem hagyjátok beszélni?!

SCHIBLER

Zsókákoz. Mikor így villámlik… látja, ez a legvonzóbb magában.

ZSÓKA

Kitépi magát Schibler kezéből. Engedjen el!

SCHIBLER

Megbántottan. Kérem…!

ZSÓKA

Úgy látszik, még nem szoktam meg az ilyesmit. Felkavarodott a gyomrom.

SCHIBLER

Félreérti. Rosszul van?

ZSÓKA

Torkig vagyok! Szeretném kihányni ezt az éjszakát!

ÉVA

Köveshez, kicsit zavartan, kényelmetlenül. Gyere. Nagyon szép szónoklat volt… Táncoljunk…

KÖVES

Most alig veszi észre Évát, a könyvespolchoz lép; majd hirtelen megfordul a megtalált csészével.

FRANK

Ráczhoz. Jó pofa… Szeretem ezt a bolondot. Eleinte figyeltem: kínlódott… Na, gondoltam, a hóna alá nyúlok. Azt hiszem, sikerült.

RÁCZ

Csak nézi Frankot, nézi undorodva.

FRANK

Na, hát most mit csodálkozol? Nevet. Nem művészkedni kell, elvtársam… Azért ez a szöveg neked is ismerős?

RÁCZ

Ne másszál a képembe. Ellöki erőtlenül.

FRANK

Sértődötten, de nevetve otthagyja. Köves… Halló! A barátodnak rossz kedve van!

KÖVES

Előrejön a könyvespolctól – Éva aggodalmasan figyeli. Köves kezében egy csésze. A Csésze! Rossz kedve van? Rá se ránts! Jó fiú… Csak kicsit régen volt nálunk. Odatámolyog Ráczhoz. Miért vágsz olyan fancsali képet? Van valami furcsa a levegőben? Valami különös, furcsa idegen szag? Há? Hehehe… Miért, nekem nincs éppolyan jogom az élethez, mint neked?

RÁCZ

Csendesen. Én azt hittem, te majd segítesz megszabadulnom attól az idegentől, akit reggelenként a tükörben látok… Talán akkor nem kellett volna ölnöm… Most már csak úgy tudok megszabadulni tőle, ha megölöm őt…

KÖVES

Egy pillanatig kijózanodva hallgat, majd váratlanul felnevet.

RÁCZ

Miért bolondultál meg?!…

KÖVES

Megbolondultam?… Harsogva nevet. Hallod, Frank? Azt kérdezi, miért bolondultam meg?… Most veszi észre, hogy a csésze még a kezében van. Hölgyeim és uraim, találtam valamit… ez nem ám egy közönséges csésze… ez tulajdonképpen egy kehely, egy áldozókehely… Felmutatja, néhányan mulatnak rajta. Zsóka hirtelen odaugrik és csaknem sírva ki akarja kapni a kezéből. Köves magasra tartja röhögve.

ZSÓKA

Ezt nem mocskolod be! Miért mocskolod be?! Utánakap, a csésze a földre hull, összetörik. Köves és Zsóka megdermednek, de Köves csak egy pillanatra.

KÖVES

Nézi Zsókát, nézi Ráczot. Na, mi az? Miért néztek így? Nézd Éva, hogy néznek rám? Grácia! Mi? Mit szóltok hozzá, jó kis cirkusz, mi? Szóljatok már nekik, hogy ne nézzenek így!… Megint a nyúlhoz támolyog, felkapja. Nem akarok úgy járni, mint ez a nyúl! Ráczhoz. Te így akarsz járni? Jelentkezzen, aki így akar járni… Jön egy ilyen Schibler, egy ilyen autós pacák és elüti… Hohó! Én akarok abban a rohadt autóban ülni! És az ilyen fénybe bámuló nyulacskákat én ütöm el! Én! Meglódítja a nyulat és nem tudni: véletlenül, vagy szándékosan-e? – megüti vele Zsókát.

ZSÓKA

Az ütés helyére kap. Úristen! Kiszalad.

RÁCZ

Fenyegetően, Köveshez. Menj utána! Hallod? Menj utána!

KÖVES

Évához, aki most kissé félrehúzódva áll. Te is ezt mondod?

ÉVA

Némi szünet után, mialatt néma csend. Én nem szóltam semmit.

KÖVES

De ha most én megkérdezlek?

ÉVA

Nagyon kínos a helyzete, ingerült lesz. Miért vársz döntést tőlem?

KÖVES

Ledobja a nyulat, majd kis szünet után hangoskodva. Idehallgassatok! Elég a gyávaságból, a kisfiúskodásból, az érzelgősségből! Elég! Vállaljuk az életet! Vállaljuk mindazt, ami bennünk él! Most például nem Zsóka után akarok szaladni, hanem Évával akarok átmenni a másik szobába! Na? Ki mertem mondani! Harsányan nevet. Valamikor csak vágyódtam, rá, de nem mertem megtenni! Megragadja Éva karját, s a meglepett lányt húzza magával a másik szobába.

RÁCZ

Te állat!

KÖVES

Egy pillanatra megáll. Azt mondod, állat? Hát ez, hát ez, hát ez…? Karjára, fejére, ruhájára mutat. Így néz ki egy állat? Gyere nézz meg jobban, én ember vagyok! Ha nem tűnt volna fel, első látásra… Na gyere, gyere és nézz meg jobban!…

 

Hirtelen sötét lesz

 

12. kép

Jelen
Október 11-én reggel

 

Kicsit későbben és lassabban világosodik ki, mint eddig. Reggeli fény. Köves ismét az íróasztalnál ül, jersey-ingben; fáradt, kimerült. Körülötte a hamutartókban csikkek halmaza. Az íróasztal mellett a földön az összetört vodkás üveg cserepei. A környezet a II. rész 1. képével azonos.

A hálóban megszólal az ébresztőóra. Köves összerezzen. Feláll, az ablakhoz megy, kinyitja, friss levegőt szippant.

Kis idő múlva kinyílik a hálófülke ajtaja, Zsóka jelenik meg, fürdőköpenyben, átmegy a szobán.

 

ZSÓKA

Észreveszi Kövest. Le sem feküdtél?

KÖVES

Válasz helyett megrázza a fejét.

ZSÓKA

Vállat von, kimegy a fürdőszobába. Kintről vízcsobogás.

 

Megszólal a telefon. Köves megmoccan, de nem hagyja ott az ablakot. Négy-öt csengetés után csend. Köves végre mozdul, az ajtóhoz sétál, ahol Zsóka kiment. Akkor ismét megszólal a telefon. Köves tétovázik. Hármat enged csengetni, lassan odamegy, felemeli a kagylót. Egy ideig a fülénél tartja, nem szól bele, szeme révedező.

A beszélő, úgy látszik, erősen hallózik, mert Köves távoltartja fülétől a hallgatót, arca rosszkedvűen összerándul. Végül a kagylót a helyére teszi.

 

ZSÓKA

Jön be, mosdástól frissen. Ki volt az?

KÖVES

Frank.

ZSÓKA

Mit akart?

KÖVES

Azt mondta az este, reggel felhív.

ZSÓKA

Miért nem beszéltél vele?

KÖVES

Nem válaszol, visszaáll az ablakhoz.

ZSÓKA

A pénzre szükség van, szeretném, ha elvinnéd az ügyvédnek… Átmegy a szobán, a háló ajtaját nyitva hagyja, öltözik; onnan beszél ki. Ha valamit akarsz, délután ötig benn vagyok… Azt hiszem, este nem találkozunk… Holnap vidékre utazom…

KÖVES

Zsóka minden egyes szava után összébb görnyed. Megszólal, de alig hallhatja Zsóka. Beszélnünk kellene… Valami kis időt kellene szakítanunk arra, hogy beszélgessünk… Meg kellene beszélnünk egy csomó dolgot, amit most nem értek…

ZSÓKA

Bentről. Mit mondasz?

KÖVES

Olyan kiismerhetetlen, annyira összekuszálódott minden, a szálaknak nem lehet látni a végét… S most ez a szürke, hűvös reggel… Kinéz az ablakon. Minden olyan élesen látszik, a házak, a kapuk, az ablakok élei… a fák… minden kis göcsörtös ág külön, feketén, olyan élesen látszik, hogy szinte metsz, belemetsz az emberbe, csupa szöglet minden, csupa él, minden csak sebezni tud… Annyira félek ezektől az éles, hideg, szürke reggelektől…

ZSÓKA

Bentről. Hallod, amit mondok? Vidéken leszek holnap, ne keress… Az ügyvédet, azt nagyon szeretném, ha elintéznéd…

KÖVES

Igen, hallom… De én mégis azt hiszem, hogy le kellene ülnünk, és együtt mindent megbeszélni… Talán lehetne tisztázni valamit… Egy kis türelem kellene hozzá… lassan és türelmesen kellene végigtapogatnunk az elmúlt időszakon, mint ahogy a vakok tapintják a betűket, hogy érthetővé váljanak a szavak… Valamikor… valamikor időt kellene erre találnunk…

ZSÓKA

Beszalad a szobába, valamit keres. Azt mondtam ugye az este, hogy Rácz öccse majd telefonál, a temetés időpontjáról értesít… Istenem, hová tettem már megint a sálat?…

KÖVES

Nem figyel Zsókára. Végig kellene tapogatnunk türelmes ujjakkal az elmúlt időszakokat, hogy megtaláljuk azt, amikor még olyan biztosan tudtam én is mindent… Valamikor olyan sok mindent ismertem… még régebben meg azt is tudtam, hogy a fák északi oldala mohos… meg a sarkcsillagot megtaláltam a Göncöl két hátsó kerekének ötszöri meghosszabbításával… Istenem, az ember elfelejt dolgokat… teljesen… mintha már nem is lenne szükség rá… Egyszer időt kellene szakítani arra, hogy elmenjünk valahová, hogy leüljünk valahol, zavartalanul… és mindent megkeressünk, amit elvesztettünk…

ZSÓKA

Elkészült az öltözködéssel, kijön, csinos, friss. Miért nem feküdtél le?

KÖVES

Elmégy?

ZSÓKA

Hát persze, hogy el… Furcsállóan nevet.Nem mindenki rendelkezik szabadon az idejével. Na, szervusz…

KÖVES

Zsóka!

ZSÓKA

Tessék?

KÖVES

Ne menj el…

ZSÓKA

Hogyhogy ne menjek el? Annyi a munkám, alig látszom ki belőle! A főnök is szabadságon van…

KÖVES

Azt hiszem, beszélgetnünk kellene…

ZSÓKA

Beszélgetni! Hát beszélgettünk mi már éppen eleget. Volt idő, amikor én akartam beszélgetni. Talán emlékszel rá? Sietek. Atyaisten, már fél nyolc… Meg aztán szépen mindent eldöntöttünk már. Szép okosan. Ugye? Na, szervusz… Kicsit felemeli a kezét, úgy köszön.

KÖVES

Zsóka!… Mi valamikor azt mondtuk, hogy már akkor is egy embert jelentettünk, amikor még nem találkoztunk… S ha ez igaz volt, akkor bárhová megyünk is, nem szakadhatunk el…

ZSÓKA

Ó, mennyire szerettek hinni a varázslatokban! Hogy mindent helyrehozhat a megbánás, a gyengeség magyarázatára meg feltaláltátok a sorsot!… De megtenni az utat, tisztán, miért nem lehet!? Miért?!

 

Függöny

 

Vége

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]