331.
Budapest, 1961. március 19.
Kedves Bandikám!
Szép leveledet megkaptam. Nagyon meghatott. Teljesen átérzem fájdalmadat, szomorúságodat. Látod, elég sokáig gondolkoztam azon, hogy feleljek-e. Talán te jobban örülnél, ha a múlt az én szomorú személyemben nem keresne fel még írással sem többé. Viszont az én természetemmel ez a viselkedés nem illik össze. Ezért mégis írok.
Sajnállak nagyon, hogy nem tudsz felülemelkedni az elmúltakon valamiképpen, s találni olyan nyugvópontot, ahonnan nézve mindent érthetőbbnek, megbocsáthatóbbnak tudsz látni. – Megszenvedtük mindnyájan, a két család minden tagja, ezt az egész szomorú ügyet. Ők ketten, te, az én gyerekeim – főleg Kisklára, aki jobban benne volt még a dolgokban –, én s az édesapád. Most már nem szabad ítélkezve gondolni az elmúltakra, hanem megértéssel. Olyan rettenetesen komplikált tulajdonképpen minden ember élete, s a mienk még különlegesebben az volt.
Túlérzékeny emberke lehetsz ma is, mert hogy nálam szégyent, megalázást, sőt gyűlöletet éreztél? – beteges dolognak tartom! – Egészen biztos, ha többször jöttél volna, ha természetesebbé alakul kettőnk érintkezése, nem zavart volna nálunk semmi. Hogy gátlásaid voltak, hiszen még nekem is voltak, pedig öregebb vagyok egy kicsit nálad, de az én segíteniakarásomat meg kellett volna érezned, s akkor már a gátlásaid feloldódtak volna. Reméltem, hogy segítségedre tudok lenni abban, hogy minden elmúlt fájdalmat emberibbnek láss, s így könnyebben viseld. Természetesen elfogadom a te kívánságodat, nem akarom, hogy a múlt személyemen keresztül maradjon meg számodra még mindig élőnek. Én nagyon szeretném, ha Lőrincre úgy tudnál gondolni, ahogy Illyés Gyula mondta a koporsó felett tartott beszédjében: (ezt a kis beszédet mellékelem) „Köszönjük, hogy életünknek alkotórésze lettél.”
Ha bármikor úgy érzed, amíg még élek, hogy valamiben segíthetek, vagy beszélni szeretnél velem, nyugodtan fordulj hozzám.
Egész családodat szeretettel csókolom. Bandikám, megnyugvást, békét, egészséget kívánok neked: szeretettel ölellek.
Nagyklára
[melléklet:]
Illyés Gyula beszéde Szabó Lőrinc koporsója felett
Barátaid, küzdőtársaid megbízásából és kívánsága szerint mondok búcsút, kedves Lőrinc. Mindazok nevében, akik képtelenek fölfogni, hogy nem vagy, mert régtől fogva jól tudták, hogy ki voltál és ki leszel: halhatatlan szellem, a legnagyobbak közül való. Se veszteségeinket felmérni, se fájdalmunkat kifejezni nincs méltó szó. Köszönjük, hogy életünknek alkotórésze lettél. Nyugodj békében.
Kerepesi temető, 957. okt. 8.
Illyés Gyula
Ms 4610/292. Szabó Lőrincné levele Vékes Endréhez. Szép leveledet megkaptam: Vékes Endre és Szabó Lőrincné levélváltásának és találkozásának záródokumentuma, az előző, 330. számú levélre írott válasz. Az Illyés Gyula beszédét tartalmazó gépirat kézirattári jelzete: Ms 4610/293.