Vékesné Korzáti Erzsébet levelei Szabó Lőrinchez^*
(1933–1949)

286.

Budapest, 1933. szeptember 24.

Ejnye, ejnye, szabad egy nátha miatt, mégha egy olyan nagy is, így nekikeseredni! De az vigasztal, hogy érzi is tulajdonképpen, hogy mindezt a nátha csinálja. Vasárnap d.után én is magára gondoltam (a kis kártyát mellékelem). A verset is olvastam, a Sztrakáját is láttam (képét az újságban).

A németkönyv nem jó, más kiadás kell.

Remélem, már meggyógyult.

Már jártam az Izabella uccában, úgy séta közben megnéztem kívülről.

Pá

[Mellékelt reklámkártyán:]

Vasárnap délutáni hangulat Kálmánéknál. A gyerek alszik. Ebben a szobában, ahol vagyunk, a rádió szól. Talán te is hallgatod. Bp. II. műsora. Istenem! Egy ½ órája olvastam el a versedet. Amíg olvastam, ott éreztem magam a zöld nedves mohán. Ijesztően igazán, talán jobban ott voltam most, gondolatban, mint akkor a valóságban.

Milyen régen láttalak! Szeretsz-e még? Olyan más most az életem, olyan mássá kell lennem is, hogy bírjam. Tudok-e majd mégis olyan is lenni, amilyennek neked kell, hogy legyek? Jaj, de nehéz az élet.

Ms 6310/83. A Szabó Lőrinc által írott 147. és 148. számú levelek olvasásában felvetettük a lehetőségét, hogy Vékesné Korzáti Erzsébet levele a kettő közé eshet: itt is szerepel a nátha („Ejnye, ejnye, szabad egy nátha miatt, mégha egy olyan nagy is, így nekikeseredni!”), amely a „péntek este” írott levél szerint veszélyeztette másnapi, szombati találkozásukat, erre felelne Vékesné Korzáti Erzsébet „rögtönzött” vasárnapi kettős levele, amire Szabó Lőrinc „hétfő du.” írott (148. számú) levele válaszolhatna: „A szombat estére feltételesen megbeszélt látogatás elmaradt”. A „vasárnap d.után én is magára gondoltam” kitétel nem mond ellent a levél vasárnapi keltének, levelezésükben a ma helyett rendszerint a nap nevét használják, de akár hétfő reggeli üzenet is lehet maga a fő levél. – A kis kártyát mellékelem: A környékre utaló (Elemér = Marek Jenő utca) hirdető cédula két oldalára írott jegyzet; a hirdetés: „Biliárd és ping-gong terem Elsőrendű versenyasztalok VII. Elemér ucca 17.”– A verset is olvastam: Az Óriáshegységre utaló Idegen című vers a Pesti Napló 1933. szeptember 24-i számának 33. oldalán jelent meg; ez az adat segíti a levél datálását. – Sztrakáját is láttam: A Pesti Naplónak ugyanez a szeptember 24-i száma (a 3. oldalon) közli Eduard Benes magyarországi látogatása alkalmából, a képen Anton Straka üdvözli a csehszlovák külügyminisztert. – Már jártam az Izabella uccában: Az Izabella utca közel van Vékesné Korzáti Erzsébet új munkahely-lakásához (Dembinszky utca 4. IV. emelet); meghatározott szabad délutánokon találkozhatnak csak ekkortól kezdődően, valószínűleg egy erre a célra kinézett találkozóhelyre utal Vékesné Korzáti Erzsébet levele. – Vasárnap délutáni hangulat Kálmánéknál: 1933. szeptember elejétől nevelőnőként dolgozik Vékesné Korzáti Erzsébet a Kálmán-családnál; lásd Szabó Lőrinc Erzsike című emlékezését és ennek jegyzeteit. – Egy ½ órája olvastam el a versedet. Amíg olvastam, ott éreztem magam a zöld nedves mohán. Ijesztően igazán, talán jobban ott voltam most, gondolatban, mint akkor a valóságban: Utalás a nyári közös csehszlovák útjuk jelenetét idéző, Idegen című versre; lásd még Szabó Lőrinc magyarázatát, Vers és valóság, 84. – Olyan más most az életem, olyan mássá kell lennem is, hogy bírjam. Tudok-e majd mégis olyan is lenni, amilyennek neked kell, hogy legyek?: A nevelőnői életre, életmódváltására utal; valószínűleg erre utal vissza Szabó Lőrinc 148. számú levele: „Kedveském, csak legyünk okosak és kitartóak, és majd csak sikerül segíteni egymáson.”

287.

Budapest, 1933. december 29.

Drága szívem, tegnap nagyon boldogtalan voltam.

Csókolom.

Ms 6310/71. A levélhez mellékletként egy vers kapcsolódik; kötetünkben Vékesné Korzáti Erzsébet versei és prózai írásai a harmincas évek első feléből cím alatt közöljük, a [Levelek között elküldött versek] ötödik darabjaként.

288.

Budapest, 1934. február 13.

Kedves Lőrinc!

Mit szólna csütörtökön egy kis kiránduláshoz? Ha ilyen szép marad az idő – jósolják, a szél eláll –, jó volna felmenni a Rózsadombra. Most, úgy hallom, a Vérhalom uccáig jár egy autóbusz. Nagyon kedvem volna. Ha magának is, akkor arra kérem, jöjjön ide a Csáky uccába – most ott vagyok – értem. Amilyen korán tud, mert Bandi nem lesz itthon, és így korán mehetnék én is. Hát gondolja meg. Ha nem akar, írjon, még csütörtökön megkapom. Csak még ideírom, hogy nekem nagy kedvem lenne.

Pá, csókolom

Ms 6310/75. Csáky uccába: Kékeséknél lakott Vékes Endre (Bandi).

289.

Budapest, 1934. március 9.

Édesem!

Hamar írok neked. Nagyon szeretlek, hiszek neked. Tegnap sokáig Erzsikénél voltam. Sokat sírtam. Ő nagyon jó barátunk. Valami egészen egyszerű dologra nem jöttünk rá, szívem. Arra, hogy a nő biztosan sokat vagy mindent tud rólam, és kíváncsi volt, én milyen képet vágok mindahhoz, amit mond. S ha némely dologban meg is közelítette az igazságot, akkor is szeretlek, bízom benned és hiszem, hogy tudod, mit csinálsz (ha néhol hibázol is még). Persze a seb, amit mégiscsak kaptam tőle, még fáj. De azért szeretlek és mindent úgy akarok tenni, ahogy neked a legjobb. Drágám, énmiattam légy egész nyugodt. Kíméld magad egy kicsit, és ha pihenésre jut időd, ne gondolj másra, csak pihenj. Ne hidd, hogy ez egy hirtelen fellángolás nálam az Erzsike hatására. Így éreztem én akkor is, mikor mindent elhittem annak a nőnek, csak persze borzasztóan fájt a szívem is.

Délelőtt nem tudtam befejezni, most is csak gyorsan csókollak.

Bözsi

Szerdán 12 órakor felhívlak.

Ms 6310/74. Sokáig Erzsikénél voltam: Kötetünk 146., 157., 293., 294., 302., 303. számú leveleinek azonosíthatatlan személye.

290.

Budapest, 1934. szeptember 20.

Kedves Lőrinc!

Szinte tengerszagot éreztem, mikor a leveled olvastam. Mindenesetre a papírt úgy néztem, mintha valami külön adriai nap sütötte volna. Sőt, e mellett a papír mellett, amire én írok, mintha a tied le is lenne egy kissé barnulva. Én is csak ilyenen írok, mert ez van. Sokszor látom az egész környéket, ha rád gondolok. Hisz voltam ott, és még emlékszem sok mindenre. A leveled nagyon szép és okos és őszinte. Amit nem szívesen olvasok belőle, az sem zavar nagyon, mert úgy érzem, az ilyenek már múló hangulatok csak nálad. Hányd csak ki magadból azt, ami rosszulesik. A gyomrodból is, az agyadból is. Alapjában véve egészséges gyomrod és „agyad” van, azért is tudtál megmaradni ilyennek, amilyen vagy.

Dehogyis nincs az egésznek haszna! Majd a végén fogod megtudni. Hisz azt írod, hogy szép és tiszta és pihentet. Hát csak pihenj. Különben, ne pihenj. Járj, mozogj, fürödj, ha lehet az idő miatt, légy minél többet fürdőruhában a strandon.

Itt Pesten minden a régi. Járok a Ligetbe. Bandinak vettünk könyveket, sokkal többet, mint amennyit gondoltam. Azt hiszem, valami 5-6 db-ot. Én még mindég köhögök és eléggé gyöngének érzem magam, de azt is érzem, hogy már kifelé megyek a bajból.

Szervusz, drágám, örülnék, ha még írnál. Én most a hétfői napot tartottam meg szabadnapnak. De ha más napon érkezel haza, és akarsz velem találkozni, jelöld meg, melyik napom tegyem szabaddá?

Én is sokat gondolok rád és szeretlek

Bözsi

Ms 6310/76. Szinte tengerszagot éreztem, mikor a leveled olvastam: Lásd kötetünk 151–154. számú leveleit és jegyzeteiket Szabó Lőrinc abbáziai tartózkodásáról. – Hisz voltam ott, és még emlékszem sok mindenre: Vékes Endre őriz egy abbáziai színes képeslapot, amelyet „Tek. Korzáti Károly úr”-nak küld felesége a Mária utca 23-ba 1918. augusztus 5-én, és amelyet Bözsi aláírással leánya, Korzáti Erzsébet is ellát; a képre ceruzával írták: „itt áztunk”. – Hányd csak ki magadból azt, ami rosszulesik: Szabó Lőrinc gyomorrontására utal, lásd kötetünk 151. számú levelét. – Járok a Ligetbe: növendékével, Kálmán Évával. – Bandinak vettünk könyveket: Tankönyveket, tanévkezdés idején.

291.

Budapest, 1934. október 7.

Kedves Lőrinc!

Tegnap a kezembe akadt a Gyermekvédelem című folyóirat legutolsó száma (szerk. Máday), aminek az első oldalán lévő cikk első soraiban a maga nevét olvastam. Máday hivatkozik egy magával folytatott beszélgetésre, a Kis csirkefogók cikksorozatával kapcsolatban.

Jelentéktelen, de azért felhívom rá a figyelmét.

Sokszor üdvözli

Bözsi

Ms 6310/77. Gyermekvédelem című folyóirat […] Kis csirkefogók […] cikksorozata: 1934. októberi számának első oldalán Szeretet vagy szigorúság? címmel Máday István dr. aláírással a következő mottóval indul a 141–145. oldalig terjedő vita: „1934. augusztus 4-én öngyilkos lett a 14 éves Harmat Margitka, mert a szomszédasszonynak eltűnt tíz pengője. A gyermek utolsó szavai ezek voltak: »Te sem bízol bennem, Anyus?« Másnap találkoztam Szabó Lőrinc úrral, a Magyarország szerkesztőjével. Mindketten meg voltunk rendülve a szomorú esettől, és elhatároztuk, hogy mindegyikünk a saját lapjában szóvá teszi az esetet. Szabó szerkesztő kérésére Kodolányi János írt igen szép cikket Háromszor alázd meg magadat címen, melyre S. N. tengerészorvos A kis csirkefogók című cikkel válaszolt. Két héten át folyt a tollharc, mely valóságos nevelési vitává szélesedett ki. A hozzászólások egyik része a szeretetet és a bizalomkeltést, másika a szigort és a büntetést ajánlotta a nevelés módszeréül. Most a Gyermekvédelem veszi át a vita fonalát és néhány olyan hozzászólást közöl, mely, mint reméljük, valamennyi olvasónknak érdeklődésére számíthat.”; A vita a Magyarországban 1934. augusztus 7. és 28. között zajlott, a jelzett Kodolányi-írás név nélkül jelent meg az augusztus 12-i szám 3. oldalán, a tengerészorvosé augusztus 14-én a 3. oldalon; a vitát augusztus 28-án a 7. oldalon zárják le szintén névtelen cikkel, címe: Mire tanítottak a „kis csirkefogók”?, alcíme: Lezártuk a Magyarország nagy vitáját.

292.

Budapest, 1934. október 23.

Kedves Lőrinc!

Náthával, torokfájással ágyban fekszem. Pár napig fenn jártam vele, tegnap reggel lázzal is párosult, de úgy érzem, a rosszabbik felén már túl vagyok. Mégsem hiszem, hogy holnap délután ki tudjak menni. Legyen szíves Mádayt értesíteni, hogy az óra elmarad. Sajnos, nem hiszem, hogy a következőt előbb meg lehetne tartani, mint a legközelebbi csütörtök. Még ha egészségileg jól leszek sem, mert hurcolkodás előtt állunk és segítenem kell.

Egy kinines kábulatomban arra gondoltam, milyen jó lenne, ha maga feljönne meglátogatni engem. De nem lehet, mert biztosra veszem, hogy a háziaknak kellemetlen lenne. Nemcsak azért, mert az egész ház fel van fordítva a hurcolkodási készülődésben, hanem mert minden szobában fekszik egy náthás beteg, s a fenn lévő tagjai a családnak, a cselédet is beleszámítva szintén náthásak, csak még nem lázasok. A kislányt ma el is vitte a nagyanyja. Ő kezdte tulajdonképpen, de ő már jól van.

Mióta beteg vagyok, folyton magára gondolok. Most van sok időm, és egyedül vagyok. Milyen jó, ha az embernek olyan jó, őszinte barátja van, akiről tudjuk, ismer jól bennünket, hisz félig-meddig ő épített minket, azután tudjuk róla, hogy nagyon okos ember, és valami különös tehetséggel nagyszerűen látja a világot. Hát hinnünk kell neki, ha tanácsért fordulunk hozzá. Sőt, ha az ember egészen nyomorultnak érzi magát, s ezt is elmondja, ő igenis van olyan őszinte barát, hogy bevallja: igen, én is így látom, nincs más hátra, kösd fel magad. És hiába, hinnünk kell neki, mert már őt tettük meg az isten helyett magunkban, és icipici önbizalmunkat, maradék életkedvünket is elveszítjük.

Édes szívem, azért ne vegye nagyon a szívére ezeket. Pláne, ha nem az az ember – a sok közül, aki magába fér (maga mondta) – olvassa már ezt a levelet. De hát énnekem az az ember, aki maga pénteken este volt, olyan idegen, hogy én ahhoz nem is tudnék beszélni, csak úgy, ahogy tudtam, vagy hogy nem is tudtam, csak rémüldöztem és hűltem. És másnap elővettem a három abbáziai levelét, és nem értettem, hogy lehet ez a két ember azonos?

Na, jó, hagyom már. Édesem, kérnélek valamire. Jövő csütörtökre lennél olyan szíves utánanézni, hogy Carpenter: Wenn die Menschen seit zu Liebe werden című könyv megjelent-e már magyar fordításban? Nagyon szeretném elolvasni. Ha nem jelent volna meg, vedd meg németben, hisz oly régen olvastunk már együtt valamit.

És most nagyon sokszor csókollak, szeretnék még egy kicsit élni és boldog lenni veled (csak egy kicsit). Azt hiszem, úgyis az az oka mindennek, hogy az ember élni szeretne. De olyan nehéz lemondani.

Bözsi.

Ui.: lám, most gyöngítettek el az abbáziai leveleid.

Ms 6310/78. Náthával, torokfájással ágyban fekszem: Lásd Szabó Lőrinc 1934. október 25-i (155. számú) válaszát a levélre: „Beteg vagy. Rögtön tudtam, hogy csak ez lehet, mielőtt még kinyitottam a borítékot. S tudtam, hogy vártál vele (az értesítéssel) egész az utolsó napig, mert hátha mégis eljöhetsz…” – Legyen szíves Mádayt értesíteni, hogy az óra elmarad: Kettőjük különórája, lásd Szabó Lőrinc Erzsike című emlékezését. – Hurcolkodási készülődés: Ekkor költöznek Kálmánék a Dembinszky utcából a Damjanich utcába; lásd Szabó Lőrinc Erzsike című emlékezését, illetőleg Szabó Lőrinc idézett válaszlevelét. – Carpenter: Wenn die Menschen seit zu Liebe werden: Edward Carpenter (1844–1929) kultúrfilozófus 1896-ban megjelent Love’s Coming-of-Age című könyvének fordítását keresi. – Abbáziai leveleid: Lásd kötetünk 151–154. számú leveleit.

293.

Budapest, [dátum nélkül]

Drágám!

Tegnap futólag olvastam a vasárnapi versét. (Hozza el csütörtökön.) Gyönyörű szép volt! Nagyon fájt a szívem sok mindenért.

[Áthúzva: Holnap] Szerdán este várom az előadáson. Elfelejtettem figyelmeztetni, ne várjon sokat. Tudom, ez az ember ipsz.-nak egy gyenge embere, és hozzá most még nagyon kezdő laikusok számára is szabja a mondanivalóját.

Drágám, a Nyugatot és a Hármaskönyvet, ha lehet, hozza szerdán magával. Csütörtökön nagyon korán szeretnék menni, és este Erzsikéhez. Nagyon kérem, ha csak teheti, tegye szabaddá magát.

Viszontlátásig sokszor üdvözli

A Kálmánéknál töltött idő (1933. augusztus 16-tól 1937. szeptember 1-ig) alatt íródott dátumozatlan Vékesné Korzáti Erzsébet-leveleket közöljük. A csütörtöki nap, a kötött szabadnap feltételezteti ezt az időintervallumot.

Ms 6310/80. A levél keddi napon íródhatott, a „tegnap” hétfő, amikor a „vasárnapi vers”-et olvassa, és „holnap”, szerdára várja egy előadásra. – Tegnap futólag olvastam a vasárnapi versét […] Gyönyörű szép volt!: Semmilyen konkrétum nem utal a versre. – A Nyugatot és a Hármaskönyvet […] hozza […] magával: Valamelyik év legvégére vagy elejére utalhat, a Hármaskönyv akkor szokott megjelenni. – Ipsz.: Magyar Individualpsychologiai Egyesület. – Erzsikéhez: Kötetünk 146., 157., 289., 294., 302., 303. számú leveleinek azonosíthatatlan személye.

294.

Budapest, [dátum nélkül]

Kedves Lőrinc.

Csütörtökön nagyon korán szeretnék menni. Még magát is megelőzném, ha ez a kulcs miatt lehetne. Esetleg a házmesterhez leadnák. Az öregasszonnyal semmi esetre sem szeretnék fenn találkozni. ½ 4-re ott lennék, legalább kipihenném magam, mire jön. Írja meg, lehetne-e így csinálni?

Vasárnap volt egy soron kívüli szabad délutánom, kár, különben maga úgysem ér rá vasárnap. Legyen szíves a receptet, ami magánál van, lemásoltatni, mert Erzsikének vissza akarom már adni.

Viszontlátásra!

Ms 6310/79. Kulcs miatt […] a házmesterhez leadnák: Valószínűleg az Izabella utcai találkozóhelyükről van szó. – Erzsike: Kötetünk 146., 157., 289., 293., 302., 303. számú leveleinek azonosíthatatlan személye.

295.

Budapest, [?] 30.

Drága szívem, majd megbolondulok a nyugtalanságtól, amiben napok óta élek. Félek, hogy valami nagy baj lesz. Azazhogy 99%-ig biztosra veszem. Idehaza mindenki kisírt szemmel jár. Azt hiszem K.-nét elbocsájtják – vagy talán már el is bocsájtották – az állásából. Gondolhatod, hogy ez mit jelent! Biztosra veszem, hogy az én állásom is megszűnik ezzel. Rém kétségbe vagyok esve. Most, mikor a nehézségeken túl vagyok – mármint az ittlétem alatti –, és azt gondoltam, most jön egy könnyebb, nyugodtabb élet. És itt van. Ilyen baj! És mennyit készültem Mádayhoz, aki talán mégis tudna hasonló állást szerezni nekem. De rém szégyellnék beállítani hozzá ily hosszú idő elmúltával, s akkor is, mikor bajban vagyok. Legalább egyszer mentem volna el hozzá, amíg rendben (rendben?) voltam. Borzasztóan bánt. Még a Takácsra gondolok. De mily ritkán akad valami ilyen. Én csak olyan helyet tudnék betölteni, ahol individuálpszichológust keresnek. Borzasztó, kérlek, és nincs senki, akivel beszélhetnék. Csak várom a csütörtököt. Itthon még nekem nem szóltak semmit. Csak első nap, mikor kisírt szemmel jött haza K.-né, kérdeztem, van-e valami baj? Akkor habozott és bizonytalan választ adott, valamit motyogott, hogy majd később elmondja. De azóta sem beszéltünk róla, csak az érzéseit az arcából olvasom ki. Látom, hogy már ők is látják, hogy az én szemeim is ki vannak sírva. Szóval egymásra nézünk résztvevően. A cseléd is ma azzal fogadott, hogy nem tudja, mi történhetett az irodában – benn volt tízórait vinni –, mindenki kisírt szemmel jár, senki sem dolgozik, csak úgy lézengenek. Aztán később mesélte, hogy hallotta az ottani szolgától, hogy nagy elbocsájtások, nyugdíjba küldések és fizetésleszállítások lesznek.

A Lali halála is nagyon levert. Sokkal jobban, mint hittem volna. Nemcsak őt magát sajnáltam, hisz neki végül megváltás volt. Vagyis, hogy láttam, mint pusztult el egy rosszul indult, rosszul vezetett élet. Olyan ijesztően világosan láttam, hogy hol volt a hiba, és hiába minden, nekem sem fog sikerülni, és a Bandit sem fogom tudni megmenteni. Jól van, tudom, nem a haláltól. De hogy addig legalább. Jaj, tudom is én. Azt mondják, az élet mégiscsak szép – ebben a percben ugyan alig tudom elképzelni. Nem igaz, mégis el tudom képzelni, de oly borzasztó távolinak látom, félek, már nagyon elkéstem. Kettőt szeretnék most nagyon, vagy azt, hogy hirtelen vége lenne mindennek, vagy a te válladon kisírni magam.

Szervusz, megyek, nem írhatok tovább, dolgom van.

Ölel

Ms 6310/82. Félek, hogy valami nagy baj lesz: Kálmánék életében valamilyen anyagi válságra utalhat, Magyarné Kálmán Éva ilyen jellegű veszélyre nem emlékezik. – K-né: Kálmánné. – Még Takácsra gondolok: Takács István individuálpszichológus. – A Lali halála is nagyon levert: Vékesné Korzáti Erzsébet testvérének halála, tüdőbeteg volt.

296.

Budapest, 1935. március 4.

Édes szívem!

Először is meg akarom nyugtatni. Gábori Manyi, aki szombaton Babáéknál volt, nem ismeri Németh Lászlót. Azaz, csak annyira ismeri, hogy a két bátyjának volt a tanára N. L. apja. Ilyenek az emberek. Ha valaki némi hírnévre tesz szert, még a tyúkszemvágója is jogot formál hozzá. Nem is olyan nehéz ezt megérteni. Megbocsájtani meg egyenesen könnyű. Mindenki vágyódik ki a szürkeségből, a színek felé. S akinek nem sikerül, irigy és gyűlölködő lesz.

Tegnap este volt itt Kálmánéknál egy nő, aki kissé ért a tenyérvonalakhoz. Nekem mondott egypár dolgot, ami nagyon találó volt. Azt is mondta, amit már többen is mondtak, hasonlók, hogy nagyon sok minden van a tenyeremben, nagyon változatos életem lesz. Persze, szeretném, ha így lenne, de azt hiszem, ez már a múltra vonatkozik. (A lelkem mélyén igazán, valójában arra vágyom, hogy olyan legyek, azt csináljam, ami annak a legjobb, akit szeretek.) Az életvonalamra azt mondta, hogy nagyon rövid. Ezt is mondták már mások is, és tényleg, magam is látom, hogy úgy a tenyerem közepe felé megszakad. Éppen ezért, drágám, nekem már nagyon sietnem kell, ha egy kicsit élni akarok. Csütörtökön szeretnék elmenni a Belvárosi Színházba. És minél előbb elolvasni a Carpenter-könyvet. Legyen szíves, sürgesse meg már, mert nagyon türelmetlen vagyok. Vagy kérjem kölcsön Mádaytól? Ha nem lehet megkapni, mégis inkább ezt tenném.

Szombaton 11-ig maradtam Babáéknál. Később jött a Manyi bátyja, aki nagyon sokat zongorázott, sok Wagnert is. Táncoltunk is. Olyan jó lett volna, ha ott lettél volna. Meg kell vallanom, nagyon tetszettél a Babáéknál. Hogy hűen fejezzem ki magam, olyan „kedvem tellett az arcodban”-érzéseim voltak.

Hát szervusz, drágám, búcsúzom. Olyan megnyugtató, hogy nem kell sokáig élnem (lásd a tenyérvonal), csak addig még valami jó lenne.

Ölellek

Bözsi

Ms 6310/87. Gábory Manyi: Heftyné Gábory Margit Vékesné Korzáti Erzsébet barátnője, a háború után nyugatra távozott. – Babáék: Dr. Luka István és felesége, Steyskal Baba. – Németh László apja: Németh László író édesapja tanár volt. – Kálmánék: Kálmán Imréék, Vékesné Korzáti Erzsébet munkaadói. – Csütörtökön szeretnék elmenni a Belvárosi Színházba: 1935. március 6-án este 8 órakor Meller Rózsi A vallomás című darabja ment, Bárdos Arthur rendezésében, Bulla Emma és Páger Antal főszereplésével. – És minél előbb elolvasni a Carpenter-könyvet: Lásd kötetünk 1934. október 23-i, 292. számú levelét és ennek jegyzetét. – Manyi bátyja: Gábory Pál okl. építészmérnök.

297.

Budapest, [?] vasárnap

Holnap délután nem megyek be a városba. Nem tudom, mi van velem. Képtelen vagyok magával találkozni. Legalább egy hétig ne is írjon nekem. Fel semmi esetre se jöjjön. (Úgysem vagyok egyedül.) Azt kérdezi, honnan tudom előre, hogy ez egy hétig eltart, és esetleg holnapra már elmúlhat? Sokkal jobban a betege vagyok ennek a „hangulatom”-nak, semhogy ne érezném, hogy egy-két napra van szükségem, hogy rendbe jöjjek. Legjobb, amit megtehet, hogy tényleg magamra hagy most egy ideig. Szükségem van rá. Majd én írok.

Dátumozott és dátumozatlan levelek együttolvasva egy válságperiódust és az azon való rutinszerű túljutást mutatják; mindenesetre 1935. július 8-án (lásd kötetünk 158. számú levelét) már megszokottan találkozót beszél meg Szabó Lőrinc Izabella utcai találkozóhelyükre.

Ms 6310/85. A dátumozatlan levél akár a következő, 298. számú levélnek is lehet az előzménye.

298.

Budapest, 1935. április 10.

Kedves Lőrinc!

Még nem vagyok olyan lelkiállapotban, hogy találkozni tudjak veled. Ma megkaptam a leveled. Amint kialakul bennem valami bizonyos, értesíteni foglak. Fizikailag is rosszul érzem magam.

Bözsi

Ms 6310/89. A szerelmi válság egy dátumozott darabja. – Ma megkaptam a leveled: Szabó Lőrinc dátumozott levelei között ez nem ismert.

299.

Budapest, [dátum nélkül]

Ma semmi esetre sem tudok elmenni, mert tegnap voltam szabad. Délután a kisgyerekkel elmegyek hazulról. Nem tartom helyesnek, hogy akár délután, akár este feljöjjön. Szeretném, ha megvárná, míg jobban leszek. Értesítem.

Bözsi

Ms 6310/97. A dátumozatlan levél feltehetőleg az előző, 298. számú levél folytatása. – Délután a kisgyerekkel elmegyek hazulról: Növendékével, Kálmán Évával.

300.

Budapest, 1935. április 13.

Kedves Lőrinc!

Helyesebb, ha csak levélben írom meg, hogy jobb, ha nem találkozunk többet. Megpróbálom valahogy másként alakítani az életemet. Egyedül akarok maradni egészen. Anyagilag még kell kérnem a segítségét, míg Bandi ezt az iskolaévét befejezi. Ne haragudjon, hogy ilyen szűkszavú vagyok, de ezeket a problémákat már eleget megtárgyaltuk.

Sokszor üdvözli

Bözsi

Ms 6310/90. A szerelmi válság újabb dátumozott darabja. – Anyagilag még kell kérnem a segítségét: Más levelekben is visszatérő utalás az anyagi támogatás.

301.

Budapest, 1935. május 8.

Kedves Lőrinc!

Mint közönség meg kell írnom, mily szép volt a Szun Vu Kung lázadása verse – csak most került a kezembe –, persze elsősorban a gondolata tetszett benne. Én már ilyen javíthatatlan vagyok, hogy elsőbbséget adok a szép, építő gondolatú verseknek.

Szeretném, ha nem venné másnak ezt a pár sort: a közönség sorából egy.

Ms 6310/91. Szun Vu Kung lázadása című verse: A Szun Vu Kung lázadása című vers 1935. április 21-én a Pesti Napló 40. oldalán jelent meg. Erre a levélre is utal Szabó Lőrinc 1935. május 15-i (157. számú) levelében.

302.

Budapest, 1935. május 14.

Kedves Lőrinc!

Mégsem merek magával találkozni. Látom, nem értette meg a levelem. Sokszor beszéltünk arról, hogy nem gyűlölettel és haraggal fogunk elválni egyszer. Mikor elolvastam a versét, jó hatással volt rám, segített nekem. Úgy éreztem, örülni fog neki, ha ezt közlöm magával. A telefonálás Erzsike hatása alatti visszaesés volt. Nem akarok közönyt hazudni, még imbolygok itt és ott. Nehéz a dolgom. Ennyi az egész, hogy írtam és telefonáltam.

Imbolygásomhoz tartozik az is, hogy most még elmesélek magának egy kis ünneplését. Az i.p. ankéten Nagy Márta beszélt maga helyett. Nem úgy, ahogy az i.p.-k szerették volna. Valaki (Piklerné) fel is szólalt, hogy úgy gondolták, N. M. majd kifejti, milyen szerepe lehet az i.p.-nek az irodalomban a kultúrválság megoldása szempontjából? Mint ahogyan – folytatta P.-né – gyönyörűen látszik ez meg Szabó Lőrinc gyermeki lírájában, aminél szebbet még nemigen olvastunk stb.

Végül engedje meg, hogy szeretettel megjegyezzem: nem hiszem, hogy megérdemelném, hogy úgy beszéljen rólam, ahogy azt Mádaynál tette.

Bözsi

Ms 6310/92. Látom nem értette meg a levelem […] A telefonálás Erzsike hatása alatti visszaesés volt […] Ennyi az egész, hogy írtam ér telefonáltam: A kötetünk 146., 157., 289., 293., 294., 303. számú leveleinek azonosíthatatlan személye; az említett levél az előző, gratuláló, 301. számú levél; Szabó Lőrinc válaszlevele nem ismert. – Az i. p.-ankéten Nagy Márta beszélt maga helyett: A Gyermekvédelem című folyóirat 1934. októberi számában ungvári Nagy Márta ír cikket Ismerjük meg az emberi lelket címmel, Máday István ebben a témában Szabó Lőrincet kérte fel egy individuálpszichológiai ankéton való részvételre, lásd a mellékelt levelet, mely megtalálható az MTA Könyvtára Kézirattárában, Ms 4684/14. szám alatt [a levél jegyzetei: dr. Karácsony Sándor tanár: (1891–1952) pedagógiai, filozófiai író, egyetemi tanár. – Ligeti Pál: (1885–1941) építész, individuálpszichológiával is foglalkozott, Freud és Adler összevetésével.]:

Budapest, 1935. április 21.

Mélyen Tisztelt Szerkesztő Úr,

a Magyar Individuálpszichológiai Egyesületben az a terv merült fel, hogy egyszer megvitatjuk, hogy minő szerep vár az i.p.-ra a kultúra válságának megoldásában. Ez, ugye, gyönyörűszép téma? Sajnos, a választmánynak nem volt bátorsága ezt a tárgyat nyilvános ankétra kitűzni, ahogyan szerettem volna. Végre magam is beláttam, hogy a mai viszonyok közt merészség volna ezt nyilvánosan tárgyalni, mert hiába beszélnénk mi csupa okos dolgot, nem akadályozhatjuk meg, hogy valaki hozzászól és politizál, például csak a német és az orosz állapotokat említi; ez már elég kényes és kellemetlen dolog volna a vezetőségre nézve. Ezért zárt körben, az ún. szemináriumban fogjuk ezt a kérdést megvitatni, valószínűleg május 10-én, pénteken este ½ 9-kor a Központi Kávéház (Ferenciek tere) különtermében. Minthogy az irodalom szempontjából is látnunk kell a világválságot, ezért javaslatomra a választmány elhatározta, hogy Szerkesztő urat kéri fel hozzászólásra. A vallás szempontjából dr. Karácsony Sándor tanár, a művészet (vagy a történelem) szempontjából Ligeti Pál fog hozzászólni. A többi hozzászólók magunk közül valók: így nevelési, orvosi szempontból fognak néhányan hozzászólni. Kérem Szerkesztő urat, fogadja el ezt a kis feladatot és kegyeskedjék engem értesíteni, hogy hol és mikor beszélhetnők meg a részleteket. Engem ugyanis mint vitavezetőt nagyon érdekel, hogy mindenki hogyan fogja fel a problémát és szeretném az egészet úgy rendezni, hogy cikksorozat lehessen belőle. Hallgató alig lesz több húsznál, de ez nem baj. Itt inkább qualitásra, mint quantitásra adunk.

Üdvözlettel maradok Szerkesztő úrnak őszinte tisztelője:

Máday

Piklerné fel is szólalt […] gyönyörűen látszik ez meg Szabó Lőrinc gyermeki lírájában: Pikler Györgyné Reich Emmy (utóbb dr. Pikler Emmi néven neves gyermekgyógyász (1902–1984), ugyanakkor a Magyar Individualpsychologiai Egyesület többször idézett pénztárkönyvében Dr. Pikler Edit szerepel gyakran tagdíjbefizetőként. Szabó Lőrinc idézett 157. számú levelében Vékesné Korzáti Erzsébet tudósítására ezt válaszolja: „Köszönöm, hogy legalább írt, és köszönöm, hogy legalább megjegyezte, megfigyelte, hogy számontartotta ezt a péntek esti pár jó szót, amit az ipsz.-összejövetelen rólam mondtak…”; – Nem hiszem, hogy megérdemelném, hogy így beszéljen rólam, ahogy azt Mádaynál tette: Szabó Lőrinc idézett 157. számú levelében erre ezt válaszolja: „Ellenben tévedés, hogy Máday prof.-nál bármi bántót mondtam volna magáról, kedveském, tévedés, M. bizonyára túl gyorsan kivonatolt valamit, maga félreértette… Se most, se ezelőtt soha nem titkoltam M. előtt, hogy szerettem magát és hogy… de hisz elégszer hallotta tőlem mindazt a rajongást, amire még képes voltam… Szóval, efelől legyen egész nyugodt…”

303.

Esztergom, 1935. augusztus 22.

Drágám!

Egy nappal előbb megyek haza, a szombat délutáni hajóval. Vasárnap délelőtt 12 órakor a Múzeum-kertben leszek. Ha szemben állunk a múzeum épületével, a jobb oldalon fogok ülni egy székben. Nagyon örülnék, ha a kis Lócival eljöhetnél. ½ 1-ig fogok várni. Ha nem jössz, nem baj. Délután Erzsikéhez megyek. Egyébként, ugye, úgy beszéltük meg, hogy hozzám jössz hétfőn ½ 5 körül?

Kitűnően érzem magam, csak ne esne az eső. Ma úgy néz ki az idő, hogy talán délután megyek uszodába. Egyébként sokat eszem, alszom, olvasok és sétálok, ha lehet. Voltam az esztergomi repülőnapon. Tréfás és harcias mutatványokat produkáltak. A tűzijáték-ünnepség a várban megható és kedves volt. Általában nagyon élvezem a primitív örömöket. Fürdöm bennük és érzem, amint üdít. Az iskolaigazgató elragadó ember. Olvastam egy dolgozatát és most még jobban tetszik.

Szóval minden szép és jó és szeretlek. Sok csók

Böskéd

(Eszembe jutott, hogy a legtöbbször Böskének szólítasz.)

Ms 6310/93. Esztergom: Vékes Endre az esztergomi városi reáliskolában jár egy évet, és a kanonoksori diákotthonban lakik (lásd még kötetünk 146. és 191. számú levelének jegyzeteit). – Erzsike: A kötetünk 146., 157., 289., 293., 294. számú leveleinek azonosíthatatlan személye.

304.

Budapest, 1935. október 8.

Drágám, holnap délután lehet, hogy kimegyek Babáékhoz. Hívja fel őket még délelőtt. Jó volna, ha esetleg kijöhetne maga is egy kis időre. Ha nem, akkor hívjon fel még egyszer délután ½ 5 felé.

Pénteken este szeretném Basilides dalestjét meghallgatni. Ha tudna két jegyet kapni valahonnan, gondoljon rám.

Szervusz, sokszor csókollak

Bözsi

Ms 6310/94. Babáék: Dr. Luka Istvánné Steyskal Babáék. – Basilides dalestje: Basilides Mária (1888–1946) dal- és operaénekes; dalestjéről Tóth Aladár ír kritikát a Pesti Napló október 12-i számának 14. oldalán.

305.

Budapest, 1935. október 22.

Drágám!

Sajnos egyik nap sem tudok este elszabadulni itthonról. Hétfőn nagyon fáradt voltam az esztergomi úttól. (Ott mindent nagyon kielégítőnek találtam.)

Pénteken este egy nagyon érdekes előadás lesz az i.p.-nél (Szerb u.) A gyilkos lélektana címen. Gyere el már egyszer! Ha nem akarsz senkivel találkozni, jöjj későn és az utolsó sorokban szinte észrevétlenül ülhetsz. Én egész elöl leszek, ha akarod, hátra se nézek. Előadás után, mielőtt a közönség megbomlana, már el is távozhatsz. Máday hallotta ezt az előadást Bécsben, és nagyon jónak tartja. Úgy érzem, érdekelne téged is. Ne hagyd magad annyit kéretni, jöjj el.

Szervusz, drágám, akkor csak szombaton találkozunk. Jó korán megyek, 4-re pontosan. Írd meg, hogy elmúlt-e a torokfájás.

Sokszor csókollak.

Bözsi

Ms 6310/95. Esztergomi út: Vékes Endre gimnáziumi tanulmányaira vonatkozik. – I. p.: A Máday-féle individuálpszichológusok előadására hívja Korzáti Erzsébet Szabó Lőrincet.

306.

Budapest, 1935. október 29.

Kedves Lőrinc,

alig tudom összeszedni magam szombat óta. Nem tudok Erzsikéhez sem elmenni, azért nem is hívtalak fel telefonon. Pedig sokszor gondoltam arra, hogy mi van a torokfájásoddal? Voltál orvosnál? Örülnék, ha megírnád. Most már jobb, ha csak szombaton találkozunk, úgyis ünnepek vannak közben.

Csókol

Említetted, hogy kaphatnék még tőled az Egészségügyi Kiállításra jegyet. Ha még volna, légy szíves 1-2 darabot küldeni, mert kértek tőlem.

Ms 6310/98. A keltezés nélküli levél datálását az Egészségügyi kiállításra való kölcsönös utalás is segítheti (lásd kötetünk 162. számú levelét; valamint a levél gépiratának határozott dátumozása: „1935 okt. 29.”; valószínűleg ez a dátumozás az egyik megmaradt borítékéval azonosítható, amely „935 okt. 29.” postabélyegzésű, címzése: „Ngs Szabó Lőrinc szerkesztő úrnak, H. [elyben] VII Rákóczi-út 54. »Az Est«”. – Mi van a torokfájásoddal: Szabó Lőrinc egy idő óta megfázásra panaszkodik, lásd kötetünk 160. és 305. számú levelét. – Úgyis ünnepek vannak közben: Mindenszentek és Halottak napja, ezek a napok munkaszünetet jelentettek akkoriban. – Egészségügyi Kiállítás: Lásd Féja Géza ismertetését a Magyarország október 20-i számának 11. oldalán, címe: Magyar gyónás a Városligetben (Riport a Turul Bajtársi Szövetség által rendezett egészségügyi kiállításról); lásd még kötetünk 162. számú levelét és jegyzeteit.

307.

Budapest, 1935. december 19.

Sem tegnap, sem ma nem tudtalak felhívni. Két nap óta a kislány és az édesapja betegek itthon. Most is inkább írok, mert telefonban nem lehetek olyan világos. Nem akartam, hogy ide feljöjj, mert ez nem alkalmas hely arra, hogy az utolsó rossz délutánról beszéljünk. Szombaton du. 4 órára elmegyek az I. uccába. Ha nálad valami közbejön, értesíts. (Kár volt nekem olyan dolgot küldeni, mint az óra.)

Ms 6310/96. I. ucca: Izabella utcai találkozóhelyük. – Az óra: Szerelmi évfordulójukra (december 17) küldött ajándék; lásd még Szabó Lőrinc 168. számú levelét és ennek jegyzetét; Szabó Lőrinc láb-operációja miatt nem adhatta át személyesen.

308.

Budapest, 1936. január 21.

Lőrinckém!

Azt látom, hogy ismét egy rossz periódusba jutunk, ha nem vigyázunk. Pedig épp most fejeztünk be egyet. Kérni akarlak, ne folytasd ezt a „múlt”- és „hűtlenség”-témát, amit már eddig is sokszor elővettél, de ilyen mértékben, mint legutóbb, nem használtad. Azonkívül egy egész új hang is megütötte a fülem. Azt mondtad, gondoljak csak arra, milyen „áruló” voltam sok mindenkihez. Hát bizony voltam, és bizony gondolok rá. És mivel nem vagyok elég egészséges, nagyon sokszor bűnösebbnek is érzem magam, mint amilyen valójában vagyok vagy voltam. És sokkal jobban büntetem is magam, mint megérdemlem. De hogy éppen te veted ezt a szememre, amikor éppen temiattad voltam az, amivel vádolsz, ez egy kicsit furcsa. Veled szemben, hidd el, tiszta a lelkiismeretem. Bár olyan tiszta volna másokkal szemben is, akkor nyugodtan tudnék aludni. És minek előszedni olyan régi és jelentéktelen dolgokat, amiket elővettél legutóbb? Neked is látnod kellene, hogy én attól a nőtől, aki akkor voltam, már milyen messze vagyok. Szinte azt hihetném, hogy vissza akarsz oda lökni, ha nem tudnám, hogy inkább kínzás és önkínzás a célod, ha nem is tudatos. Lőrinckém, nem vagyunk már olyan fiatalok, hogy kapkodjunk ide-oda. Mert nemcsak én kapkodok, te is kapkodsz. S mindezeket éppen neked kellene tisztábban látnod, aki az okosabb és tapasztaltabb vagy. Meg kellene már egyszer vizsgálnod magad jobban, a velem szembeni viselkedésedet. Meglátni azt, hogy az én kapkodásaim nagyrészt a benned való, a melletted való bizonytalanságaimból erednek. Szabad azt olyan rossz néven venni, hogy egy kicsit nyugodtabb életre vágyom? Akármennyi „árulást” is követtem el, még nem romlottam el egészen, még mindég érzem, hogy tudnék hű és jó és szerető lenni, ha „megbocsájtanak” és „feloldoznak.” De hát hogy kövessek olyan „Jézust”, aki nem tud felejteni?

Tudom, hogy sokszor elmondtam már ugyanezt. Nem tudom, miért nem lehet ezt megérteni. Talán most világosabb voltam. Nem is folytatom tovább.

Vasárnap mégis én mentem el a Mécs-előadásra. Kissé egyoldalúan, főleg a romantikus Japánról beszélt, lírai és kedélyes közvetlenséggel, és csak kis mértékben tért ki a reális és óriási léptekben fejlődő Japánra. De még így is szinte eszkimóknak éreztem magunkat, magyarokat a hallottak hatása alatt.

Drágám, szeretném a következő darabok egyikét megnézni:

csütörtök, VIII. Henrik (Nemzeti)

-„- Az Úr katonái (Magyar)

szombat, Bodnár Lujza (Víg)

2 db 20%-os jegy kellene. Csütörtök de. felhívlak a válaszért. Azonkívül, ha van valami könyved Confuciustól, vagy -ról. Légy szíves, hozzál.

Csók

Ms 6310/99. Vasárnap […] Mécs-előadás […] Japánról: 1936. január 19-én Mayer-Mécs Alajos (született 1893.) Mécs Alajos névvel újságíró, a magyar–japán társaság vezetője. – Szeretném a következő darabok egyikét megnézni: 1936. január 23-án, csütörtökön a Nemzeti Színházban Albrecht Joseph akkor fiatal osztrák szerző (1936. január 3-án bemutatott) VIII. Henrik című darabja, a Magyar Színházban Emmet Lavery (1935. november 3-án bemutatott) Az Úr katonái című műve, 25-én, szombaton a Vígszínházban Szomory Dezső (1936. január 18-án bemutatott) Bodnár Lujza című színműve került előadásra délután is és este is.

309.

Budapest, 1936. március 25. kedd éjjel

Drágám!

Háromnegyed két óra lesz öt perc múlva. Idáig álmatlanul feküdtem az ágyamban, mindenféle rosszat forgatva a fejemben. Egyszer csak úgy éreztem, hogy írnom kell neked. Felkeltem, hogy kivegyem a szekrényből az órát, részint, hogy megnézzem, hány óra, másrészről kissé a közelségedet jelenti nekem ez az óra. Most szinte ijesztően éreztem, eléggé feldúlt lelkiállapotomban, hogy amint az órához ér a kezem, mintha egyik ujjadat érintettem volna, és mióta felkapcsoltam a csuklómra, mintha a te kezed fogná azt át.

Hát ma bekövetkezett az, amitől már régen féltem. Kálmánné ma szóvá tette a szombat délutánt. Szeretné, mondta, ha a vasárnap lenne az én napom. Gondolhatod, hogy éreztem magam! Különösen ezek után a feldúlt hetek után. Annyi bűnvád és tehetetlenség gyötört, amiről nem is beszéltem, mert láttam, neked is elég bajod van. Akármilyen gyerekesen és nevetségesen hangzik is, a Kele szabadított fel kissé. Te most szombaton meglehetősen visszalöktél. És most még ez a szabadnapügy. Én nem is tudom, mit csináljak? A legnagyobb bajom, ha te nem vagy megelégedve velem.

Hidd el, semmit sem tudok rendesen csinálni, ha nem vagyok veled harmonikus állapotban. Igazán, ha annyira nincs örömöd bennem, és ha azt mondod nekem: „sajnos, szeretlek”, szabad-e nekem így ragaszkodnom hozzád? Sokszor úgy érzem, nagyon nagyravágyó vagyok, amikor szeretlek. És ha igazán tudnálak nem szeretni, talán mégis be tudnád építeni egészen az életedet oda, ahová törvényesen is tartozol. Hisz olyan sokszor találsz ott valami szépet és nemeset is a rossz között. És biztos van is. Megkeresni a hibát, hol kezdődött, ki kezdte, miért romlott el, ami mégiscsak szépnek, szerelemnek, közös életnek indult.

Vagy ha annyira lenézed a hozzám fűző érzéseidet, ami azt mondatja veled, „sajnos, szeretlek”, akkor ne akard, hogy angyal legyek. Akkor ne kívánd, hogy én se nézzem le magamat. Mégpedig lenézem magam olyan formában, hogy udvaroltatni hagyok magamnak.

Vagy van egy másik verzió, csakhogy ahhoz pénz kell. Hogy mártír lehessek, hogy semmi ne érdekeljen, csak te. Én, ha megvizsgálom magam, talán mindenre kapható lennék, csak te meg légy elégedve velem. (Más is, légy nyugodt, így van ilyesmivel.)

Talán nem látod, miből indult ki ez a levél. Emlékeztetlek. Szombaton volt benned valami összehasonlítás köztem és másvalaki közt. Úgy érezted, annak a másvalakinek mégiscsak nehezebb a része az életben, többet szenved, többet ad. Én akkor hirtelen keserűségemben azt mondtam, könnyű neki. Hát nem könnyű. Persze, hogy nehéz. Ugyanabból az okból nehéz, amiért nekem nehéz. Az én könnyebbségem csak ott kezdődik, ha időnként annyira tudok jutni, hogy nem kívánlak teljesen a magaménak, amikor le tudok mondani rólad. Hogy ez milyen nehéz, arról csak a sok álmatlan éjszakámon a párnám tudna beszélni. De nem akarok (már ¼ 5) fájdalomversenyt rendezni. Azt hiszem, igaz az a jó közönséges közmondás, hogy „mindenkinek megvan a maga keresztje”.

Azt mondtad, csütörtökön feljössz. Most nem tudom, mi lesz szombaton. Nem tisztáztuk a dolgot. Talán ez a szombat még marad. Látod, még az isten sem akarja, hogy találkozzunk. A kislány bárányhimlőben fekszik. Nagyon nyűgös, azt hiszem, két percig sem lehetnénk zavartalanul. Hanem azt talán meg tudnám csinálni, hogy amikor hazajönnek ebédidőben, lemenjek egy órát sétálni, ami rám is férne, mert vasárnap óta nem voltam az uccán. ¾ 2–2 órára a Ligetben, az Anonymus-szobornál találkozhatnánk. Most szép idő van, ha ½ órát vagy többet is ülnél ott egy padon, nem is lenne olyan kellemetlen. Ha valamilyen okból mégsem akarnád, akkor mégis nézz fel 1 óra felé.

Szervusz

Ms 6310/100. A levél borítékjának postai pecsétjén „936 már. 25.” szerepel. – A közelségedet jelenti nekem ez az óra: A szerelmi évfordulójukra kapott ajándék; lásd még kötetünk 168. és 307. számú leveleit, valamint ezek jegyzetét. – Akármilyen gyerekesen és nevetségesen hangzik is, a Kele szabadított fel kissé: Fekete István (1900–1970) regénye. – Összehasonlítás köztem és másvalaki közt: A feleség, Szabó Lőrincné említése. – A kislány bárányhimlőben fekszik: Növendéke, Kálmán Éva.

310.

Budapest, 1936. április 30.

Szombathoz magyarázat: 3-4 hét óta minden este halálos fáradtan fekszem le. Úgy, hogy sírok az ágyban a kimerültségtől. Semmilyen bajommal senkihez nem mehetek, mert csak szemrehányást kaphatok. Még csak gondolnom sem lehet senkire, akitől egy csepp enyhülést várhatnék. Az elmúlt hetekben a te izgalmaidat is átéltem. Nem beszélve azokról, amik ezzel kapcsolatban meggyötörtek. Szombaton aztán megint kaptam Banditól egy rossz hangulatú levelet. Idegkimerültségben fekszik. Az ottani orvos állapította meg.

Hétfőn elmentem Mádayhoz, nem szívesen, mert nem vehetek igénybe egy idegen embert a végtelenségig. Pillanatnyilag megnyugtatott. Olyan rettenetesen nem bírok semmit, hogy ezeken kívül mást nem is tudok mondani.

Ms 6310/101. Az elmúlt hetekben a te izgalmaidat is átéltem: A Magyarország című napilap válsága, Zilahy bukása és Mihályfi Ernő (1898–1972) főszerkesztőségének kezdete; lásd kötetünk 157. számú levelének jegyzeteiben idézett tanulmányt, amely Zilahy angliai utazását és kétségbeesett lelkiállapotát írja le: Kabdebó Lóránt: Zilahy Lajos és Szabó Lőrinc, Új Írás, 1991/10., 84–89.; kötetben: A lélek nem aludt ki (Tisztelgés Zilahy Lajos születésének századik évfordulóján), Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, Szentendre, 1991., 71–85. – Szombaton aztán megint kaptam Banditól egy rossz hangulatú levelet. Idegkimerültségben fekszik: A kollégiumi elhelyezéssel járó esztergomi iskolai remények nem váltak be; a tanárokkal sem sikerült az összhangot megtalálni, az új tanévre visszakerül Vékes Endre Budapestre, nagyszüleinél lakik és a Vörösmarty Gimnáziumban folytatja tanulmányait a Horánszky utcában; ugyanakkor Vékes Endre emlékezése szerint az esztergomi siralmak csak azért íródtak, hogy mielőbb visszakerülhessen Budapestre, ugyanakkor franciából kitűnő oktatásban részesült Esztergomban.

311.

Bakonybél, 1936. július 12.

[…] A strand felől élénk hangok hallatszottak. Némi kivilágítás, úszóverseny. Egész úton hazafelé, torkot fojtogatóan hiányoztál. Már egész megszoktam morgásocskáidat is. Jó lenne most hozzád bújni az ágyban. Itt hagytad a barackpálinkát. A Kati néni persze már elmesélte a fél élettörténetét. Mert hazajöttem, hogy elkísértelek. Az ura Amerikában van, rossz ember volt. Egy bátyja is Amerikában van, második feleségével él, az elsőnek mindég kellett más ember is az ura mellett. Az egy gonosz asszony volt, be is csukatta az urát hat évre. Ennek a meséjét nem értettem, nagyon zavaros volt.

Csönd van, az egyik hegy mögül viharfelhők ígérkeznek. A reggelimet hazahozza Kati néni holnap. Szervusz, nagyon sok csók, lefekszem s rád gondolok.

július 13. hétfő délután 3 óra

Éjjel felébredtem, hogy „valaki” nekiment egy széknek. Kicsit megijedtem. Gyertyát gyújtottam. (Hála a te gondosságodnak.) A macska volt az ijedelem oka. Felkeltem, s kiengedtem a konyhába. Hajnalban kis zajra ébredtem, később megtudtam, hogy takarmányt raktak fel a padlásra. Reggel ½ 9-re ébredtem újra. Kati néni áthozta a reggelim, ágyban ettem, s olvastam kb. 11 óráig.

A Lidércke csakugyan nagyon rossz stílusban van írva. Lélektani tanulmánynak hiányos. Nem kezdte elég messziről sem, ez is megerősíti a hiányérzést.

A Kati néni nagyon kedves. Ma elment a községházára helyettem, bejelentőlapot hozott, majd kitöltöm, vissza is viszi, de azt hiszem, jobb, ha magam megyek a félárú vonatjegy miatt. Reggel hallottam, mikor a szomszédasszonyának mondta, hogy: „jaj, úgy örültem, mikor ennek a naccságos asszonynak meghallottam a hangját, olyan kedves hangja van.”

Most kinn ülök, fekszem itt a ház mögött, amit ismersz. Két jó vastag pokrócot is kihozott a jó puha fűre s egy nagy tollas párnát. Kicsit napon is voltam, s most félárnyékban, de már egészen levetkőztem, csak bugyi és ing van rajtam. Meleg van, nem jár erre senki. A hegyek felől, úgy hallottam, mintha lőttek volna, de azt mondja Kati néni, némely fa ad ilyen hangot, ha kivágják.

A „nyúl Mári”, ahol a szalmazsák-probléma volt, kiadta a szobáját mára egy házaspárnak és két gyereknek, havi 50 P-ért. Azt hiszem, csak egy személy részére lehetett olyan nehezen kapni. A „kanyarós”-éknál is laknak, láttam, egy anya és leánya.

július 14. kedd délután 4 óra

Kati néni egyre kedvesebb. Tanácsokkal lát el, mitől hízhatnék. Ma sütött a kedvemért valami krumplis lepényt, ami neki specialitása. A reggelimet mindennap haza fogja hozni. Ma az ebédet is elhozta. Mindenhova el akar vinni, valamit mutatni. Tegnap délután az ablakunkkal szembeni „füves hegyre” mentünk fel. Útközben megmutatta, hol szokott bujkálni Savanyu Józska 12-ed magával, ő ismerte kislány korában. Fentről nagyon szép a kilátás, az egész falut látni, s a hegyen fenyőerdő van, s tán 10 perc alatt tettük meg az utat. Este annál messzebb voltam, amire nem is készültem. Vacsorához mentem át 7 óra felé, s a bejáratnál rám szóltak ismerősök, nem megyek-e a cserkésztáborba tábortűzhöz? A templomtéren van találkozó, onnan vezetnek a cserkészek. Mindenki sietett enni, én is rögtön kaptam. Az Ács néni átölelt s úgy kérdezte: „Mi tetszik édes kislányom? Én már bizony kislánynak néztem a nagyságos asszonyt.” Hamar megettem a vacsorát, de mégsem értem ott őket a találkozónál. 2-3-an szintén késve mentek a csoport után, én azokat követve, kb. 15 perc alatt utolértük a többieket. 40-45 percig gyönyörű helyen mentünk; sokáig a Gerence patak mentén, közben 2-3 cserkésztábort elhagyva. Ez a tábor is, ahova mentünk, a Gerence mellett van, úgynevezett Lógeréden. Már teljesen vadregényes hely, semmi szántóföld vagy ház vagy valami embernyom. Csak pázsitos rész, patak, hegy és erdő. A tábor a pesti bencéseké. Hóman Bálint fia is ott van. Egy óriási, erdőkoszorúzta pázsitos részen már fel volt állítva a hatalmas máglya. Vele szemben hat pokrócra telepedett le a társaság. Én két mama és 3 gyerekével voltam. (A gyerekek 17 (leány) 12 és 8 (fiú) évesek.) Ott volt a „szép pap” is, a jegyzőék stb. A cserkészek meggyújtották a tüzet, s félkaréjban velünk szemben a tűz köré telepedtek. Énekeltek, s mindenféle tréfás mókákat, színdarab-paródiákat adtak elő, némi jelmezzel. Például óriási födőket használtak pajzs gyanánt, csajkát sisaknak. A fő sláger volt egy fiú Nizsinszky Kira-imitációja. Úszónadrágban, a dereka körül óriási falevelekkel, mintha balettszoknya lenne, táncolt trombitára. Nagyon ügyes volt. A máglyát persze közben folyton rakták. Gyönyörű volt a koromsötétben magasra felcsapódó lángoszlop. Ennek a fényénél megfeledkeztünk, micsoda koromsötétség vár ránk visszafelé menet az úton. Az volt a baj, hogy csillagtalan volt a csupa felhős ég. Soha sem láttam ily koromsötétséget. Egymás arcát arasznyiról nem lehetett látni. Egypár cserkész kézi villanylámpával elkísért bennünket. De mi volt az a csöpp fény az óriási sötétséggel szemben. Botorkálva, vészjeleket hátrakiabálva baktattunk előre, s így az út sokkal hosszabb s fáradságosabb volt. Egy kis bakonybéli volt cserkész valahogy mellém került. Nem volt ugyan lámpája, de ismerte az utat, azt mondta, már sokszor megtette azt. Felajánlotta, csak kapaszkodjam belé. Tizenhat éves volt, az arcát egyáltalán nem láttam. De egész úton, azaz az út ¾ részén, folyton szórakoztatott, beszélt. Ilyeneket is mondott: jó, hogy rövidnadrágot is hozott magával, mert most hogy menne itt hosszúnadrágban. Megkérdeztem, tán már hosszúnadrágban jár? Mire roppant büszkén mondta, hogy csakis, mindég hosszúban jár, csak most nem. Aztán megsajnáltam, s mondtam, az én fiam is már csak hosszúnadrágot akar hordani. Ettől kezdve igen megcsendesedett. Igaz, hogy én sem nevettem már úgy azon, amit mond. Végül egészen megsajnáltam, s mikor közelebb értünk a faluhoz, jobb lett az út, hagytam, hogy lekapcsolódjon, s a fiatal lányokhoz csatlakozzék. Iszonyú fáradt voltam, ½ 12-re értem haza. A lámpa égett. Kati néni felült az ágyban, mikor beléptem, s odavolt. Mondta, már hányszor el akart indulni, hogy keressen. Ácsékhoz legalább át akart menni érdeklődni. Már imádkozott is, ne érjen valami baj. Nagyon helyes volt. Ma egész nap ágyban voltam. Fel sem öltöztem, már 5 óra, s hálóingben, pongyolában ülök az udvaron. Sokszor esett is. Most állt el. A nap már süt, de még vizes minden. A levegő kellemes, enyhe. Itt is ebédeltem az udvaron. Olvastam, feküdtem, aludtam, írtam, hol az ágyban, hol az udvaron.

Kati néni egy vicces választás körülményeit mesélte el ma. Ő már 30 éve jár mosni a „papokhoz” itt, Bakonybélen. Mikor a szavazás volt, azt mondta neki a plébános úr: Na, Kati néni, aztán a X. Y.-ra szavazzon ám! Arra, arra plébános úr. Mondta ő. Aztán másnap igen nagy vihar lett, levitte a háza tetejét a szél, meg kidöntötte a kerítést. Hát igen sírt, mikor felment a klastromba, s a konyhán a szakácsnőnek panaszkodott. Később a szakácsnő is mondta: aztán Kati néni, erre szavazzon ám, ne arra, azt mondta a plébános úr. S hogy ő mind a két nevet hallotta, nagy bánatában (a vihar miatt) összecserélte a kettőt. A plébános úr ezért megharagudott rá. Mosni sem hítták többé a klastromba. Azt mondta a plébános úr. Lám, azt mondják, így meg úgy, megvesszük a szavazókat. Itt van ez a Kati, aki 30 éve itt mos, az apja 15 évig itt szolgált, mégis az ellenjelöltre szavazott. Mondtam a plébános úrnak, hogy ez csak tévedés volt. De hát csak sokára engesztelődött ki. Mikor nem találtak nála jobb mosónőt. Hát így esett a választás.

Szervusz, drágám, mára elég volt. Csak írnál már.

július 15. szerda

Ma éjjelre már csukott ablaknál aludtam, annyit ijesztgetnek a panzióbeliek. Azt mondják, cigányok jöttek. Egy cigánylány jött is hozzánk kéregetni, s megkérdezte, egyedül vagyok-e? Csukott ablaknál nyugodtabban aludtam. Hajnalban 4 óra felé felébredtem. 1-2 szekér ment el az ablak alatt. Bóbiskoló bácsi a bakon, poroszkáló lovak. Hanem az egész tájat óriási köd, sűrű fehér felhő ülte meg. Nem láttam három méterre az ablakból. Búsan fordultam tovább aludni, de reggelre ragyogó idő lett. Most fenn ülök a padunkon, a mama is leányával. Ma lejöttem reggelizni is.

július 16. csütörtök

Két nap óta kissé szomorkás vagyok. Talán még jobban érzem az egyedüllétet, mert Kati néni nincs itthon. Most reggel ½ 10 van, fürdőruhában ülök a szénán, a pad előtt, ahol együtt ültünk. Nagyon érzem a betegségemet, nem annyira a testi fájdalmat, mert az most a kevés mozgás következtében csökkent. Hanem az ebből eredő lelkit. Valami olyan akaratlanság, kedvetlenség, vágytalanság van bennem, ami nem is ijeszt meg. Csakhogy világosan látni. Százszor eszembe jut, hogy hát csak ez volt, ennyi volt, s most már nemsokára vége lesz, de hogy lesz vége! Milyen lassan és gyötrelmesen érem el ezt a véget. Sokszor a kulcscsontomhoz érek, s akkor arra gondolok, itt a jel. Kijelölt az enyészet. Ezzel megjelölte, hogy kezdődik valami, amit még eddig nem ismertem.

Nagyon rossz volt csukott ablaknál aludni, ma már újból nyitottnál vagyok, s nem is féltem. Azt hiszem, nem is kell itt félni.

Nagyon jó volt a leveleidet megkapni. Kicsit még visszajöttél vele. Folyton számolom a napokat. Írtad, hétfőre jössz haza, ez 20-a. Én 25-26-ig maradok. Milyen jó lenne, ha értem jönnél, mondjuk, egy nappal előbb. Hisz az út úgysem kerül neked pénzbe. Én, azt hiszem, többször nem írok már neked. Esetleg egy rövidet az érkezésemről. Ezt ma feladom, hogy hétfőre Babánál legyen. Mondanom sem kell, mennyire várom tőled a levelet, de még inkább te magadat, ha lehet.

Szervusz, drágám, nagyon sokszor csókollak szeretettel

Bözsi

Vagy milyen jó lenne a Balatonnál tölteni egy vagy csak egy fél napot is. (Babának 1-2 részletet olvass a levelemből.)

[…] magának ilyent venni. A társasággal mentem, s ültem ebédhez. Már egy csomó pletykát tudok. – Vajon az a diabolós lány azzal a szőke férfivel lakik-e? Nem, dehogy, az egy tisztességes úrilány. Az a festett hajú, hála Isten, elmegy ma. Vagy száz ruhája van, és mindenkivel lefekszik stb. – Múlt héten repülőtisztekkel mulatott itt egy tábornok vendég, s kiderült, hogy a kalapját otthon hagyta. A repülőtisztek megígérték, hogy erre reptükben magukkal hozzák, s így is lett. Egy megbeszélt időben a futballpálya felett jó alacsonyra ereszkedve ledobták a csomagot stb.[…]

Ms 6310/61. Bakonybél: A levél töredékesen maradt fenn. ([…] magának ilyent venni: ez a részlet külön leltári szám alatt található az MTA Könyvtára Kézirattárában: Ms 6310/62.) Vékesné Korzáti Erzsébet Lévai doktor javaslatára tbc-fertőzésének kúrálására tölti itt a nyár egy részét. Szabó Lőrinc ezzel párhuzamosan Veszprémben dolgozik egy ideig, fordítói munkán, lásd kötetünk 181–183. számú leveleit. Lásd még Szabó Lőrinc Erzsike című emlékezését és Vékes Endrének küldött emlékező (319. számú) levelét. – Lidércke: Mohácsi Jenő (1886–1944) regénye Madách Imre feleségéről, Fráter Erzsébetről, megjelent 1934-ben. – Hóman Bálint: (1885–1951) történetíró, ekkor vallás- és közoktatásügyi miniszter. – Baba: Steyskal Baba.

312.

Bakonybél, 1936. július 22.

Édes szívem, most ebéd közben kaptam meg leveledet. Nagyon-nagyon jólesett. Itt mindenki tartozik valakihez, mindenki várta és kapta a postát eddig. Végre én is kaptam. Méghozzá ilyen drága jó meleget. Nagyon sokat és szeretettel gondolok rád. Tegnap megmérettem magam. Örülni fogsz. Három és fél kilót híztam kb. 8 nap alatt. Meg is látszik rajtam, mindenki azt mondja, sokkal jobban nézek ki, és jól le vagyok sülve. Egyszer voltam csak a strandon, és egypár kisebb kirándulást tettem. Ma a „Kertes kőnél” voltunk a Kardos-családdal. Nagyon bizalmas senkivel sem vagyok, de úgy langyosan mindenkivel jóban. Ácsék nagyon örülnek, hogy oly rövid idő alatt annyit híztam.

Drágám, talán jobb is, ha nem jössz ide értem, mert itt már mégis annyian ismernek engem, hogy téged is nagyon megnéznének, s a legtöbben P. N.-t olvasnak, és biztosan rád ismernének. Úgy terveztem, hogy szombaton vagy vasárnap du. 2.50-es autóbusszal indulok haza, Franciavágás, Bánhida felé. Azért így, mert a kedvezményes visszautazás csak így érvényes. Azt hiszem, kitartok a vasárnapi indulás mellett. Este 9 óra felé van Pesten a vonat. Nagyon jó lenne, ha várhatnál a pályaudvaron (Keleti). De hát biztos, hogy nem lehetsz. Hétfőn délelőtt feljöhetnél a Damjanich uccába. Ha eljönnél ide, talán Zircen tölthetnénk egy napot. Akkor ezt azonnal írd meg, s én Zircen várnálak. Nekem mindegy, jól érzem itt magam. Nagyon jó pihenni, olvasni és rád gondolni. Persze, nagyon boldog lennék, ha még valahol együtt lehetnénk egy kicsit, hisz egész augusztusban megint nem foglak látni. Írj hamar, mit határoztál.

Nagyon sokszor csókollak, szeretettel

Bözsi

Mielőtt lezártam volna a levelet, olyan heves vágy fogott el, bárcsak jönnél Zircre, mondjuk szombaton, s én azzal az autóbusszal mennék szintén Zircre, amivel te mentél innen, Bakonybélből. Vasárnap hazamennénk. Nem kaptam még Kálmánéktól levelet. Esetleg felhívnád a Bp. Közp. Tejcsarnokot, Rottenbiller u., és érdeklődnél, Kálmán Imréné mikor megy be a hivatalába? S nekem megírnád.

Szervusz, drágám, írd meg minél hamarabb, hogy lehet?

Nagyon sokszor csókollak

Zircen a postásházban biztosan kapnánk egy éjjelre helyet.

Ms 6310/103. P. N.-t olvasnak: Pesti Naplót. – Bárcsak jönnél: Erre válaszol kitérőleg Szabó Lőrinc kötetünk 1936. július 25-i (183. számú), éppen e tartalma miatt azonosítható dátumozatlan levelében: „nagyon örültem a levelednek, a néhány szép napnak, amit élvezhettél. Én sülök, fővök a pokolban, egyszerre többfélében. Sajnos nem jó a terv vasárnapra – egész másképp kell majd megcsinálni a dolgot.” – Nem kaptam még Kálmánéktól levelet: Szabadságidejére vonatkozólag.

313.

Budapest, 1936. november 2.

Drágám!

Nem akarom, hogy egész csütörtökig rosszkedvűen gondolj rám. Az irigység és a féltékenység mindég elvakítja az embert (ezúttal engem), mert egész biztos, hogy ezek voltak a viselkedésem rugói. Csütörtökön nagyon korán megyek. Milyen jó, hogy van véletlen. Olvastam egy versedet Az Est-ben. Nagyon szép volt az opera.

Sok csók

Ms 6310/102. Csütörtökön nagyon korán megyek: Szabó Lőrinc az 1936. november 4-i (184. számú) levelében válaszol: „megint csak baj fenyegeti a rég várt csütörtököt. Olvastad Kosztolányi halálát?” – Olvastam egy versedet Az Est-ben: Halott húgom könyvei, Az Est 1936. október 31-i, halottak napi számának 8. oldalán. – Nagyon szép volt az opera: Konkrét napra való utalás hiányában nem tudjuk azonosítani, mit nézhetett meg Vékesné Korzáti Erzsébet; a levelet 1936. november 2-án, hétfőn írja, vasárnap Verdi Requiemje, szombaton Kósa György és Keleti Artúr daljátéka, az 1936. április 4-én bemutatott Az két lovagok, és a Dohnányi Ernő (D. Galafrès Elza pantomim szövegére komponált) zenéjére készített, 1934. december 6-án bemutatott Szent fáklya című balett, pénteken a Faust ment az Operában; lévén, hogy általában a csütörtök és a szombat a szabadnapja, valószínűleg a szombati előadást látta; a többi előadás esetében konkrét megnevezést használt volna, a Kósa- és a Dohnányi-művek esetében könnyebb volt a közvetlen helyre való utalás a levélben; esetleg az opera megjelölés a balettel szemben való véleményét hangsúlyozta.

314.

Budapest, 1937. március 10.

Édes Drágám!

Sajnos, holnap nem tudunk találkozni. Bandit kell orvoshoz kísérnem, és haza is nagyon korán kell jönnöm (vasárnap ráérnék). A múltkori meghűlésből szerencsére nem lett semmi. Másnap még kissé rosszul éreztem magam, de már le sem feküdtem. Remélem, te sem hűltél meg. Tegnap este egészen véletlenül egy Mozart-koncerten voltam. Hüvösékkel (Hollán ucca). Nagyon szép volt, csak nekem túl szelíd és finom. Sokat gondoltam rád a zene alatt. Milyen más vagy, mint ő. Nem mintha nem tudnál „szelíd” és „finom” lenni. Ha az vagy, túlteszel Mozarton, de hát…! (és a folytatása egy sóhajtásba fulladt.) Ezért nagyon szerettelek, melletted voltam, és úgy éreztem, értelek(?). Persze, jobb lenne mozarti lénynek lenni, de hát az ő élettapasztalatai is mások voltak, mint a mieink.

Szervusz, drágám, csókollak

Ms 6310/104. Sajnos, holnap nem tudunk találkozni […] vasárnap ráérnék: Szabó Lőrinc 1937. március 11-i (185. számú) levelében válaszolja: „mindjárt sejtettem, kívülről, ahogy ránéztem, hogy mi van a leveledben. Vasárnap nem érek rá. Hanem egy nap délben felmegyek, s beszélgethetünk egy órát. Nem leszek terhedre”. – Tegnap este egészen véletlenül egy Mozart-koncerten voltam: Kedden, március 9-én ½ 9-kor volt a Rózsavölgyi (ismert zeneműkiadó) hangversenyei sorozatban Weisz Margit zenekari Mozart-estje; a Pesti Napló március 10-i száma a 15. oldalon így számol be a koncertről: „Zenekari zongoraest. Kedden este a Zeneművészeti Főiskola hangversenytermében rendezte Weisz Margit ebben a szezonban harmadik zenekari zongoraestjét. A művésznő lelkes és önzetlen őre nálunk az igazi Mozart-kultúrának, három zenekari zongoraestjét is Mozart ritkán hallható zongoraversenyei előadásának szentelte. A közönség kedden este lelkesen ünnepelte a hivatása teljesítésében fáradhatatlan zongoraművésznőt.” – Szabó Lőrinc idézett, 185. számú levelében Mozarttal kapcsolatban részletesen válaszol: „Bizony, jó volna Mozartnak, mozartinak lenni. Nagy szó, óriás szó, óriási becsvágy és ábránd! Egészen reménytelen. Csupa formai tökéletesség és egyensúly, és játék mindenütt, a legnagyobb szenvedélyben és fájdalomban is. Micsoda isteni biztosság és angyali édesség! Az a versem, amit nemrég Zene címmel írtam, igazán Mozartról szólhatna leginkább.” – Hüvösékkel (Hollán ucca): Hüvös Gyuláék, baráti házaspár, kesztyűkészítők, a háború után külföldre távoztak; lásd még kötetünk 217., 221., 315., 318. és 320. számú levelét.

315.

Budapest, 1937. április 16.

Édes Drágám!

Elmesélem az Áron-ügyet. Tegnap Magdától megtudtam a megismerkedésük körülményeit. A múlt hét elején a Royalban tartott T. Á. egy meghívott, zártkörű társaság előtt felolvasást, ismertetést az Ábel könyvsorozatáról. Magdáék valakitől kaptak ide meghívót. A vendégek egy hosszú asztal körül ültek. Az előadás után Tamási Magda mellé került egy megüresedett székre és hát természetesen elkezdtek beszélgetni. Magda akkor még nem is álmodta, hogy közelebbi ismeretségbe fognak kerülni, és mint írótól megkérdezte a másik írót, akit történetesen ő is ismer. Tehát megkérdezte: ismeri-e Sz. L.-et? Hogyne, felelte Á. – Nagyon jó barátom. Honnan ismeri? – Hát ismerem a műveit és egyszer-kétszer volt is nálunk már, felelt M. További magyarázatot nem adott, és Á. is megelégedett ennyivel. Hanem Á. így folytatta: „Akkor hívjon meg engem is egyszer.” M. kellemesen volt meglepve és természetesen azt felelte, hogy örömmel, és mikor? Sz. L.-et is hívjam akkorra? Jó. Nagyon fogok örülni, mondta Á., vagy valami hasonlót. De az biztos, hogy örömének adott kifejezést. Magda csütörtök délutánt választotta. Arról, hogy másvalaki is lesz-e jelen, nem esett szó.

Tegnap, mikor felmentem, hárman voltak: férj, feleség és Á. Én az üdvözlések után bementem Magdával a másik szobába a kisgyerekhez, kivel M.-nak volt valami dolga. Először is megkérdeztem M.-át, tudja-e T., hogy téged is ide várnak? Tudta, de hogy engem is, azt nem. Szóval, nem úgy mondta M., hogy meghívtam Sz. L.-et és még egy barátnőmet. Rólam egy szó nem esett, se előzőleg, sem délután, hogy ki vagyok, honnan jöttem? Nem derülhetett ki, hogy ismerlek-e vagy sem. A neved ki sem ejtődött, még az sem, hogy költészet vagy vers. Tamási, mikor Magdáékhoz megérkezett, kérdezte M.-tól, te jössz-e, és tudod-e, hogy ő, Áron is itt lesz? Magda azt felelte, hogy tudod, de nem ígérted biztosra jöveteled.

A beszélgetés természetesen főleg Áron, az erdélyi irodalom, román–magyar kérdés körül forgott. A Válasz-ügy is szóba került – mellékesen – illetve a Féja–márciusi ifjak probléma. Azt mondta, hogy ő nem tartozik közéjük, hisz ő erdélyi, odavaló. Nekem az volt az impresszióm, hogy a földbirtokreformot s ezeket a Válasz-dolgokat helyesli nagyjában.

Németül nem tanul meg, mert szeretné elfelejteni, hogy németek is vannak a világon. Most a Dunántúl van olyan veszélyben, mint volt Erdély és van a románok felől. Persze nacionalizmusról is szó volt. Én azt mondtam, hogy inkább emberista vagyok, mint nacionalista. Különösen, mikor ilyen elmérgesedett a nacionalizmus. Azt felelte, lehet, hogy épp az elmérgesedés viszi majd közelebb az embereket ehhez a gondolathoz (emberista). Továbbá megkérdeztem tőle, idézvén a könyvéből, hogy sok Káint talált-e, és ha megkaparta a Káinokat, nem úgy találta-e, hogy eredetileg mind Ábelnek indult, de valahol elromlott, és hogy hol romlik el? Igen, így gondolja ő is. Több az emberben a jóra való hajlam, és a politika (szociális helyzet) rontja el az embert.

Megkérdezték, mi a prognózisa a közeljövőre a politikában? Azt felelte, az a vezető emberektől függ. Hogyan fogják meg a dolgot az emberek?

Érdekes, milyen sok közös vonás van köztetek. És ez még az arcotokon is kifejezésre jut. Mindkettőtök arca kétféle. Szemetek és szátok különböző dolgot mond rólatok. Neked az ajkad körül, nem kifejezetten a szád vonalaiban, hanem az állad körül vannak nyomai a férfikeserűségnek, küzdésnek, szenvedésnek. Mintha sokszor szorítanád össze a fogaidat elkeseredéssel és daccal. De ha letakarják a szád. Édes álmodó, tiszta gyermeki szemeket látunk. Tamásinál is megvan ez a kétféleség. Nála a szemei a férfié és a szája a gyermeké. Egyébként olyan, amilyennek te leírtad.

Este 8-ig maradt. Érdekes volt a búcsúzásnál. Magda kérte, jöjjön el máskor is. Hogyne, szívesen, mikor? Hát mikor ér rá? Jövő héten eddig még minden estéje szabad. Hát jöjjön kedd este. Jó. Vacsora után? Jön vacsorára? Jöjjön vacsorára. Szívesen. Mit szeret? Mindent, húst is, csak halat nem és főtt tésztát. Na, jó, az nem lesz. Tehát kedden jön vacsorára. Szívélyes búcsúzkodás. Itt kicsit valami furcsa volt a köszönésében. Valami nem tetszett. Még nem tudom, mi.

Én még maradtam. Persze én is meg vagyok híva a vacsorára. Lukáékat még meghívják vacsora utánra, feketére. Én még Bandit bekértem, hadd lásson erdélyi írót. Persze, (mikor egyedül maradtunk) szóba került, hogy te nem jönnél-e el? Akár vacsorára, akár utána. Én azt hiszem, megtehetnéd, de hát rád bízom. Magda nagyon odavan, nehogy azt hidd, hogy ő indiszkrét volt.

Babáék hétfőn este voltak Magdáéknál. Csak ők négyen voltak. Reggel háromkor sem akart még Pista hazamenni, és M-ék is nagyon jól érezték magukat. Pista közben egyszer már délben is „felszaladt” hozzájuk, mikor arra volt dolga. Úgy látszik, ez a barátság nagyon jó kereszteződés. És szinte meg voltak érve egymás számára. Édes szívem, nagyon boldog volnék, ha a négy gyönyörű versedet már előbb is olvashatnám, mint nyomtatásban. Most az egyszer tedd meg nekem, hogy legépelteted és elküldöd. Vagy elhozod szombaton egy óra felé. Nagyon-nagyon szeretném.

Nagyon sokszor csókollak, nagyon sok szeretettel

Egész biztos, hogy M. nagyon tetszik az Áronnak.

Ms 6310/105. Elmesélem az Áron-ügyet: Tamási Áron (1897–1966) íróról van szó. – Magda: Hüvös Gyuláné; lásd az előző levél jegyzetét. – A Válasz-ügy is szóba került – mellékesen – illetve a Féja–márciusi ifjak probléma: A Márciusi Front 1937. március 15-i megalakulása után a Válasz 1937-es 4., áprilisi számának utolsó oldalán közli „Márciusi ifjuság” címmel az eseményeket, benne a 12 pontot; Féja Géza A Márciusi Front című publicisztikája a Magyarország 1937. április 3-i számának 7. oldalán jelent meg; a Pesti Napló 1937. április 9-i száma a 6. oldalon bejelenti: Féja Géza könyvét elkobozták; éppen a leírt vacsora napján, április 15-én, csütörtökön pedig a Pesti Napló kétszer is foglalkozik Féja Gézával: a 4. oldalon hírt ad arról, hogy: Féja Géza „Viharsarok” című könyve Csongrád megye közigazgatási bizottsága előtt; a 7. oldalon pedig nagy beszámoló: „Németh Imre előadása az egyetemi ifjúság előtt az igazi magyar demokráciáról és a »Márciusi Front«-ról” címmel; az Egyetemi Kör a Soli Deo Gloria Szövetség nagytermében tartotta a rendezvényt, ahol „tiltakozik az ifjuság Féja Géza, Erdélyi József és Veres Péter zaklatása ellen – mondotta [a szónok].” – Lukáék: Dr. Luka István és Steyskal Baba. – Bandi: Vékes Endre. – Pista: Dr. Luka István. – A négy gyönyörű vers: A levél, amelyben említi, nem ismert, előzőleg kötetünk 185. számú, 1937. március 11-én írott levelében a Zene című versét említi, de ez már megjelent Az Estben, 1937. február 14-én a 8. oldalon; ekkoriban a Nyugatban három verse jelenik meg, I. k. 352–353.: Egy hazatért emigránshoz, Ellenségeimhez, Ma és holnap (kötetben utóbb: Keserű pillanat); legvalószínűbb Az Est-lapokban a következőkben, Szabó Lőrinc dalmáciai útja előtt megjelenő négy vers: Az áprilisi rügyekhez, Pesti Napló, 1937. április 9.; Eszmék, Az Est, 1937. április 18., 8.; A fákhoz, a költőkhöz, Az Est, 1937. május 16., 8.; Halott nép, Az Est, 1937. június 13., 8.

316.

Budapest, 1939. június 12.

Édes szívem!

Kedden nem tudlak felhívni, azért írok előre. Kedden találkozni sem tudunk. Azt hiszem, ezen a héten sem. Először is van nálam egy 3 ½ éves kisleány a nyárra, aki nagyon lefoglal. Természetesen majd kialakul, hogy lesz időm kimozdulni is. Csak most még nem tudok. Ha esetleg már szerdán fel tudnál jönni hozzám, kérlek ne tedd. Biztosan tudom, hogy egy percig nem beszélhetnénk nyugodtan. Azonkívül szörnyen ideges vagyok. Szerdán du. lesz Bandi érettségije. Csütörtökön délelőtt jön ki, akkor tudom meg az eredményt. Addig nem szeretnék veled találkozni, mert roppant ingerlékennyé tudsz tenni ezekkel a dolgokkal kapcsolatban.

Pénteken, esetleg szombaton felhívlak, akkor már érettségi idegességem nem lesz, és talán pénteken v. szombat délután találkozhatunk is, azt hiszem, házon kívül lehet csak.

A könyv megjött.

Csókollak

Ms 6310/106. A levél borítékjának postai bélyegzője: „939 jun. 12.”; címzése: „Ngs. Szabó Lőrinc úrnak, Bp., VII Rákóczi-út 53. Az Est”. – Szerdán du. lesz Bandi érettségije: A Vörösmarty Gimnáziumban kiadott érettségi bizonyítvány dátuma: 1939. június 16.; szerdán volt feltehetően a szóbeli vizsgája, június 14-én. – Pénteken, esetleg szombaton felhívlak, akkor már érettségi idegességem nem lesz: Ekkorra túlestek az eredmény kihirdetésén, június 16-án, pénteken.

317.

Budapest, 1949. február 21. hétfő, ½ 11.

Édes Lőrinc és Kálmán!

Rendben megérkeztem, itthon nem volt semmi baj. Egész úton fájt a szívem, könnyes volt a szemem és magukra gondoltam. Azután bánatomban megettem egy nagy bécsi szeletet, rá egy üveg sört, s így némileg megvigasztalódtam. Megérkezvén feladtam a lapokat, a bélyegezetleneket most, csak Kodolányi lapjával nem tudom, mit csináljak, a cím nincs rajta. Valahol igyekszem megszerezni.

Üdvözlöm a kis „szentet”, én is álmodtam, de ne meséljék el neki: láttam magam a tóban lubickolni, és nevetek, mert csókol a víz, aztán a tó fölötti párában eltűnök. Hát ezt nem nehéz kianalizálni.

Fürödjenek, pihenjenek, hihetetlen jót tett nekem is ez a pár nap. Jó volt, kedvesek voltak.

Viszontlátásig csók és üdvözlet

Lőrinc és Kálmán: A Tompa Kálmán jóvoltából Hévízen telelő Szabó Lőrinc vendége volt Vékesné Korzáti Erzsébet, hazautazásakor írta a Tompa Kálmánnak címzett köszönő levelet; a levél a Petőfi Irodalmi Múzeum Kézirattárában található; sokáig ez volt az egyetlen ismert Korzáti-levél; fotokópiáját közli a Szabó Lőrinc hévízi szonettjei című kiadvány első kiadása, Európa-Helikon, Bp., 1980.; a levelet Szabó Lőrinc kötetünk 249. számú levelében nyugtázza: „Megjött s nagyon megörvendeztetett a leveled.” – Kodolányi lapja: Közös barátjuknak, Kodolányi János (1899–1969) írónak küldött lap; lásd az OSzK Kézirattárában Fond 201,511:18.; a postai bélyegző dátuma: 1949. február 25.; a címzés utólagos, Vékesné Korzáti Erzsébet kézírása (lásd: Ne panaszold a magányodat! 333–334.). – Üdvözlöm a kis „szentet”: Ironikus utalás Chrysostoma nővérre, polgári nevén Radich Márta tanárnőre.

318.

Szárszó, 1949. július 21.

Mindenképpen szeretném lebeszélni arról, hogy itt felkeressen. Egy perc szabadidőm sincs. Bandiék kislánya is velem van, továbbá nem szeretném, ha a gyerekek vagy a cselédek itt látnák. Most valamennyire megnyugodtam, és azt sem szeretném, ha ezt ismét felborítaná. Sok mindenhez hozzá vagyok szokva a maga részéről, de ezen mégis csodálkozom, hogy azt hiszi, az után az éjjel után ott lehet folytatni, ahol elhagytuk. Újra kezdeni sem lehet, mert én végképp elfáradtam. Ha akarja, visszaadom most már a leveleit is. De én nem akarok több olyan szörnyű órákat, mint akkor éjjel, mikor elment. Sajnos nekem is van fantáziám, hogy lássam, mi várhat még rám maga mellett. Tehát arra kérem, engedjen el.

Ms 6310/107. Az expresszlevél postai pecsétjének dátuma: „Igal 949 jul 22 16”; címzése: „Szabó Lőrinc urnak Dr. Baumgartner úr levelével, Igal, Somogy m.”; feladó: „Gál Pál, Balatonszárszó, Kültelek 3”. – A levél történetéhez lásd kötetünk 252–254. számú leveleit; Szabó Lőrinc így nyugtázza a levelet kötetünk 254. számú levelében: „expressz-levélkéd tegnap, csütörtökön du. ért a kezemhez.” és így válaszol Korzáti Erzsébet kérésére: „Nem engedlek el”. E korszaknak, a negyvenes évek második felének hátteréről Vékesné Korzáti Erzsébet külföldön élő barátnőihez írt levélfogalmazványai adnak információkat. A levélfogalmazványok az MTA Könyvtára Kézirattárában Ms 4610/309. leltári szám alatt, illetve Vékes Endre tulajdonában találhatók. – Az 1945-öt követő évekből a Hévízre küldött kis üzeneten kívül ez az egyetlen megmaradt levél. A korszak hiányzó leveleinek pótlására közlünk Vékesné Korzáti Erzsébet külföldre távozott barátnőihez készített levélfogalmazványaiból, ekkori életére és Szabó Lőrinccel való kapcsolatára is utalnak a töredékek, illetőleg a hozzá érkezett levelek részletei [a levelek személyes utalásai részben visszakapcsolhatók korábbi levelek jegyzeteihez, a többi ma már kideríthetetlen, témánk szempontjából lényegtelen]:

Vékesné Korzáti Erzsébet levélfogalmazványai Hefty-Gábory Margithoz (Gábory Pál építész testvéréhez):

Édes drága Manyikám, azt sem tudtam, hova legyek örömömben, mikor lapodat megkaptam. A jelzett első sajnos nem ért hozzám. Ezt is később olvastam, mert nem lakom a régi lakásban. Olyan izgatott vagyok, hogy hozzád beszélhetek, mindent egyszerre szeretnék elmondani. Nagyon, nagyon örültem, hogy lapodból annyi megelégedett boldogság sugárzik és isten [hiányzó szövegrész] nehézségek vannak. Különösebb baja azonban nincs. Hát a háború! Sohasem képzeltem, hogy ennyire borzalmas. Mi bizony a tűzvonalban éltünk. A házunk védállás volt. Onnan lőttek ki. A kapunk előtt volt 1-2 kisebb ágyú. Ha szóltak, úgy rázkódott velünk az óvóhely, hogy azt hittük minden percben, meghalunk. Eléggé tönkre is mentem az izgalmakban. Gondolhatod, 5 hét a mosókonyhából átalakított óvóhelyen 7 gyerekkel s a ház többi lakójával. Hogy volt aránylag ennivalónk végig és hogy elfértünk, az most oly csodálatosnak tűnik. S a leghidegebb téli hónapban teljes fűtetlen, nyirkos, hideg pincében sokszor sötétben. A legkisebb gyerek 4 éves, és így felfelé. Egyetlen jó volt, hogy Bandi velünk volt. Nem engedtem magam mellől sehova.

Karácsony napján kezdődött a cirkusz. Először a pesti részen tombolt a harc. S mi néztük a hegyről, hogy ég a város. Sokszor egyszerre mindenhol lángolt és füstölt, s a pernye még Budára is átszállt. S mi vártuk, mi lesz. Jaj, de nem is írom le! Még ha leírom, is beteg leszek belé. Pedig közben nagyszerűen bírtam, csak mikor már mindennek vége volt, s a hetedik gyereket is visszaadtam a családjának, akkor estem össze. Hetekig feküdtem anyámnál Pesten igen rossz testi és lelki állapotban. Az ő lakása épen maradt. Az enyém sok belövést kapott, lakhatatlan lett. Két hulla feküdt benne napokig. Az óvóhelyről felmentem valami ruháért, egyre véletlenül rá is léptem. Mert fejetlen volt. Aztán el kellett menni a házból, minden nélkül, csak élelmiszert vittünk. 7-8 napi küzdelem után a jégen átmentünk Pestre a gyerekekkel, kerülővel, mert a Margit krt-on még állt a harc. Erről nem is mondok többet, csak annyit, hogy reggel 8-kor indultunk és du. 5-6 órá [sic!] értünk a pesti oldalra. Hidak már nem voltak. Micsoda fájdalom volt! Mintha kedveseink testrészeit láttuk volna megcsonkítva. S a [a fogalmazvány itt megszakad].

Budapest, 1946. október. 30.

Édes Manyikám, már legalább ötször kezdtem bele a levélírásba, de ma, remélem, befejezem. Oly sokat gondolok rád, de rövid két hónap alatt annyira megváltozott az életem, hogy alig van egy perc időm szabad. Csak most tudom, másfél évig mily gondtalanul éltem. Amíg a Sváb- azaz Szabadság-hegyen voltam. Szóval lejöttem, megszűnt az üzem, a gyerekotthon feloszlott. Most Bandiékkal lakom, együtt a háztartás minden gondjával és két szellemileg fogyatékos gyermekkel, ami még őrült nagy szerencse, hogy akadt, s életük egyetlen értelme úgyis az, hogy én megéljek belőlük. Eleinte, míg újra bele nem szoktam, nagyon nehezen ment, a bevásárlás, a főzés, a gázzal, a vízzel a sok baj, a lakás egyéb hiányossága. Nagyon nagy gond Pesten még az élet, ha nem is éhezünk, de nagyon sok mindenről le kell mondani, s nem tudjuk, a következő nap mit hoz. (Fenyegető B-lista stb.). Én már sajnos nem vagyok a régi. Nincs annyi aktivitás bennem, sokszor nagyon fáradt vagyok, a háború sok mindenből kiábrándított. Hogy romok közt járok, azt már megszoktam, nem fáj már úgy, ha az ablakomból nézem a kiégett házakat, a szép kilátás teljesen megváltozott, már nem tűnik fel, hogy hova lett a levéltár tornya, s a Krisztinában a kis Déryné feje. Kecses kezeiben ott a kőlant (ha jól emlékszem), de a fejecske, az nincs. Sok minden nem fáj már, de attól félek, rosszabb, ami helyette van. Üresség és reménytelenség. Gyakran felébredek álmomból, és félek. Nem tudom, mitől, de félek. Hosszú ideig tart, mire altudatomból kihámozom s „megmagyarázom” magamnak, hogy mitől van ez a nem tudom, miért való „félelemérzet”, de hiába, ha nagyon fáradt vagyok, vagy alvás közben, mikor a „cenzor” nem működik, csak újból előjön.

Lőrinc megint úton van. Sok üdvözletet és kézcsókot küld, ő is nagyon örült, hogy hírt hallott rólatok. Most már sokkal jobban van. Munkái itt-ott megjelennek, s elő is ad Pesten, vidéken.

Pálékat felkerestem. Nagyon édes az ő kislányuk is, oly fürge, barátságos és nevető volt. Sajnos, most a gyerekek miatt nehezen tudok kimozdulni, hogy ismét eljussak hozzájuk. Láttam náluk rólad és apróságaidról képeket. Köszönöm a nekem küldöttet, elbűvölő, milyen édesek és erősek a kicsik. Mennyire sajnálom, hogy ilyen messze élünk egymástól, s csak képen láthatom éppen ebben a legédesebb korban őket, s talán örökké. Sokszor elnézem a kis képet, s arra gondolok, nagyon meg lennék elégedve, ha csak fél olyan jó kondíciós unokám lenne majd. Mert már útban van, talán májusban itt lesz. Hát ez meglepetés, ugye? Különben fiatal házasoknál nem is olyan szokatlan. Nekem még egy kicsit az, de majd belejövök. Csak addig megjavulnának a viszonyok, hogy kellően elláthatnánk majd a kis jövevényt.

Manyikám, nagyon örültem levelednek. Jó hallani, hogy van még boldog, megelégedett ember. Itt mindenki sír, panaszkodik. Most csak ilyen rövid levelet írok, hogy el is küldhessem, mert nem akarom a befejezetlen leveleket szaporítani. Nagyon sok szeretettel csókollak benneteket, Lajost sokszor üdvözlöm. Bandi is kézcsókját küldi. S légy elnézéssel, hogy ily ritkán írok, de talán sejtesz, hallasz valamit arról, mily nehéz itt az élet.

Még egyszer meleg szeretettel

Bözsi

Édes Manyikám!

Csodálatos gyorsan jött 46. XII. 28-áról keltezett leveled. 47. jan. 10-én kezemben volt, és örömmel olvastam, hogy gyermekeid gyorsan fejlődnek. Magam előtt látlak benneteket a szép schweitzi téli tájban, a hócsatában. Írjál valamit a városról, merre fekszik? 15 éves koromban én is voltam Schweitzban… Einsiedelben és Unter Ibergben, fogalmam sincs, Slarus merre fekszik, s milyen ott a vidék? Nagyon schweitzias-e vagy nem?

Szóval, a kis Póli „akaratos”. Ne haragudj, ha erre kitérek, de mint „szakmai” dolog is érdekes. Ugyanis én úgy tanultam, hogy ezt az úgynevezett akaratosságot nem szabad letörni. Különösen hároméves kor körül kerül a kisgyerek egy ilyen első periódusba, amikor neki is kell éreznie, hogy ő is tud akarni. Ezzel kapcsolatban egy úgynevezett „dackorszak” is jelentkezik. Most aztán nagyon kényes a helyzet: Ha semmi akaratát nem hagyjuk érvényesülni, akkor egy akaratgyenge, passzív lény is válhat belőle. Viszont ha csak az ő akarata érvényesül, az is baj. Tehát itt is az arany középút a kívánatos, és hogy semmiből ne csináljunk problémát. Na, de te ezt biztosan finom érzékkel meg tudod oldani. Ilyenkor az is jó, ha apróbb feladatokat bízunk rá és megdicsérjük az eredményért, mert bizony, az ilyen kis ember már részt akar venni a közösségben.

1948. február 4.

Édes Manyikám, azt hiszem, mióta a kis képeket küldted nekem, nem is írtam levelet. Ha jól emlékszem, egy lap ment. A képeken kezdem, édesek és milyen nagyok a gyerekeid. Csodálatos dolog ez. Emlékszel egy pár évvel ezelőtti beszélgetésünkre, éppen a városmajori templom körül járkáltunk? Hitted volna, hogy ilyen hamar „kétgyerekes” mama lesz belőled? Nagyon szépek és angyaliak a kis képeken, és a mamájukon is látszik, hogy megelégedett és boldog.

Most kérlek, hogy pontos legyek, febr. 4-én este ¾ 7 órakor a József Attila (Tisza István) uccában ülök egyedül egy „espressóban”. A Kisfaludy Társaság felolvasó ülésén voltam, illetve Lőrincet kísértem, és a választmányi gyűlést várom, míg befejeződik, és Lőrinc idejön értem. Ezt az időt használom fel, hogy írjak. Mert soha sincs időm. Tele van a város ilyen „espressókkal”. Megvan a jó oldaluk is. Olcsón és gyorsan kap az ember egy feketét, várakozhat is, ha éppen várnivalója van. Kívül a legtöbbször igen vicces képet nyújt. Gyakori, hogy egy kiégett romház üzletsorát rendbe hozzák, pazarul berendezik, kívül-belül „ragyog”, de csak az első emeletig. Ott aztán tátongnak a csupasz falak. Azután sokszor mi a következménye? A többszörösen beázott tető vagy más lazulás következtében csak ráomlik a díszesen kipucolt „espressóra”, aminek a homlokzatára az volt pingálva neonbetűkkel, hogy: „Éden”. Sajnos, közeli ismerős szép fiatal nő itta egy ilyen „Éden”-ben az utolsó feketéjét a nyáron.

[A következő mondat fejjel lefelé írva:] Ezúttal a fodrásznál írok, amíg a hajam szárad.

Folytatás, február 27.

Édes Manyikám, nem is tudom, miért csinálom azt, amit csinálok. Agyon dolgozom magam. Képtelen voltam azóta a leveled folytatni. Pedig van elég segítségem, van valaki, aki a konyhán főz, azután egy egyszerű, de jólelkű lány a gyerekekhez, s délelőtt egy gyógypedagógus tanár. De 10 gyerek nem csekélység. Különösen 1-2 igen nehéz esetem is van.

Sajnos, Lőrinc is megbetegedett és már harmadik hete fekszik egy Üllői úti klinikán, vesekő-bántalmakkal. Nagyon megviselték a fájdalmak, igen lefogyott. Gondolhatod, mennyire megviseli őt a betegség! aki ilyen érzékeny. Azonkívül természetesen nagyon hátráltatja a munkájában is. Most készül az Örök barátaink második kötetére. Egy Shakespeare-fordítást is csinál. Most vették fel az Írószövetségbe.

Magánéletet alig, hogy élek. Nagyon ritkán megyek el színházba. Most ugyan nemrég láttam Bajort Hervé operettjében, a Liliben. Emlékszel, a Bolond Ásvaynéban láttuk együtt utoljára? Tündéri volt a Liliben is. Szóval a színházon kívül néha mozi vagy egy-két ismerőshöz. Az i.p. egyesület az egyetlen, ahová rendszeresen eljárok. Egyik héten szemináriumra, másik héten nyilvános előadásra. Máday még mindég a régi. Sokat dolgozik, aktív és talán ugyanúgy néz ki, mint mikor megismertem.

Bandiék megvannak, nagyon édes a kislányuk, tudod, milyen édesek ilyenkor? Most 10 hónapos. A lakásuk is nagyon kedves. Csak az a kár, hogy a felesége hivatalba jár. Nem meri otthagyni az állását, és egyelőre több szabadságot nem kap. Nem tudom, írtam-e arról, hogy 3 gyereket (nem hülye) feladtam hozzájuk, hogy a háztartásukhoz így járuljak hozzá.

Na, most pletykázok egy kicsit. A villamoson találkoztam a Téchi Máriával. Sokszor csókol. Együtt laknak az Erzsókkal. Mindketten dolgoznak, Erzsike hivatalba jár, 4 éves kislánya van (a férje eltűnt, L. Pista szerint elhagyta őt), Máriának 10 éves lánya van, a nagymama neveli őket. A Karcsi és anyja meghaltak. Most látom, hogy éppen érdeklődtél a leveledben felőlük.

Steyskalnéval is találkoztam egyszer. Furcsán néz ki a fél üvegszemével, de nem sokat változhatott, ahogyan a szavaiból kivettem. Megmutattam a fényképeket, nagyon csodálkozott, hogy milyen szép gyerekeid vannak. A múltkoriban felmentem Pálékhoz, délelőtt, nem voltak otthon. Nagyon édesek a kislányok. A nagyobbik egész az anyja, a kicsi szépen fejlődött és az apjára hasonlít.

1948. március 28., húsvét vasárnap

Szép napsütéses húsvétvasárnap délután van. Kinn ülök a villánkkal szemben lévő réten. A gyerekek körülöttem labdáznak. Ma lényegesen rosszabb hangulatban vagyok, mint tegnap. Rendszerint az ünnepekre beáll nálam a rosszkedv. Karácsony, húsvét kimondottan családi ünnep. Lőrinccel mi ilyenkor sohasem vagyunk együtt. S én hiába nézem sokszor a „tömeg” ünnepi felvonulását, szentelt sonka és diós beigli evését, kicsit úgy, mint Faust az ő húsvéti sétáján, lelkem mélyén mégis fáj, hogy nem tartozom a „tömeghez”. Mint ahogyan egész biztos Faustnak is nagyjából ez volt a baja. Hiába, aki nem az általános játékszabályok szerint él, annak kicsit mindig kevesebb, ha ugyanakkor több is jut az életből. Persze, jól tudom, hogy már képtelen lennék egy szabályos családi életre (sem mással, sem Lőrinccel), nem mintha lenézném, csak egyszerűen alkalmatlanná váltam rá. Mással azért nem, mert túlságosan Lőrinchez nőttem, s ugyanakkor az idő is eljárt. Azt viszont nem tudom, melyik az erősebb ok? Ugyanis az elmúlt hetekben valaki egészen váratlanul megcsókolt, mégpedig erősen, szájon és hosszantartón. Én később nagyon zavarban voltam, mert csók közben, mivel semmi porcikám nem viszonozta azt, összeszorított szájjal, heves fejrázás közben, ahogy tudtam, tiltakoztam. Noha nem volt ellenszenves az illető. Legalább 15 éve ismerem, okos szellemi ember, az i. p. egyesületből való. Még hozzá kell tennem, hogy 60 éves, de nagyon jó külsejű és vonzó férfi. De hiába, én egész más beállítással voltam vele szemben. Most beteg és én sajnálom, hogy nem tudtam viszonozni a csókot. Olyan gyöngédtelenségnek érzem. (Nagyon hosszú ez a húsvétvasárnap délután.) Hátha meghal és már nem fog csókolni senkit? (Azért írok össze ennyi tücsköt-bogarat, de némileg te is felbátorítottál rá, hogy szeretsz Pestről levelet kapni.)

Lőrinc viszont meggyógyult. Kijött a klinikáról 2x, 3x találkoztunk. Két barátját ismertem meg, akik a vele való közlekedést segítették elő (levél, üzenet, látogatás). Mindkettő nagyon szereti Lőrincet. Az egyik érdekes ember, egy felső leányiskola igazgatója és magyart is tanít. Azt tudjuk, a magyartanárok mindég irodalmi érdeklődésűek. Persze nem mulasztott el érdeklődni, hogy s mint kezdődött kapcsolatunk Lőrinccel. Gondolhatod, nagy szemeket meresztett, mikor a válasz az volt, hogy mindennek a feleség az oka. Mármint L. felesége. Ez bizony nem olyan romantikus, de igaz. Lőrinc elég gyakran biztat, írjam meg egyszer a „történetet”, de én oly lusta vagyok tulajdonképpen. S a formát sem tudtam eddig megtalálni. Talán így levélben neked egyszer megírom. Ha nem is küldöm el. Esetleg el is küldöm, de akkor a leveleket el kell tenned. Persze ma már „pszichológus” szemmel nézem a 20-23 évvel ezelőtt történt dolgokat, de egy bizonyos, hogy semmi sem történt tudatosan. (Más)

Ó, Manyikám, ha látnál, amint este egyedül vacsorázom, a szobámban. Amíg eszem, a térdemen egy könyv. Olvasok, hogy ne érezzem úgy az egyedüllétet. Ma például Thomas Mann A Buddenbrook-házat. A gyerekek teljes csendben, nem is alszanak, olvasnak, beszélgetnek halkan, még csak 8 óra. De nemsokára lefekszem én is, olvasok tovább, míg el nem álmosodom.

Igaz, hogy ez hangulat dolga, hogy ne így írjak ugyanerről: úgy élvezem esténként, amikor egész jól ment napközben minden és most nyolc órakor, a gyerekek csendben fekszenek az ágyaikban. Ülök a szobámban. Nagyon szeretem. Élvezem a bútorok vonalát, a kárpitok színét. Szeretem a zöld selyemhuzatot, s ha ágyat vetek, a rózsaszín selyempaplan olyan jól illik hozzám. Kedvemre való életek vannak előttem. Imádok egy jó könyvet ilyenkor, s ha jó kényelmes ágyamba bújok, tovább olvasok, míg elálmosodom. Jó éjszakát.

Vékesné Korzáti Erzsébet levélfogalmazványai Győző Péterné Marikához

[Győző Péterék kisfiát és kislányát a háború alatt Vékesné Korzáti Erzsébet rejtegette, Ausztráliába vándoroltak ki a háború után, Istenhegyi úti lakásukat Vékes Endréékre hagyták. A levélben emlegetett Zsuzsi Győzőék rokona]:

Édes Marikám, csodálatosnak érzem, hogy olyan messzire megy majd ez a pár sor, amit írok neked. Azóta párszor láttam hasonló liftet, mint amilyennel ti is csomagoltatok, sőt Sidney jelzéssel is.

Most itt ülök a régi szobádban, fenn az emeleten. Nincs itthon senki, csak kis Jutka kiált néha egyet a járókából, ahol buzgón tesz-vesz és izeg-mozog. Szépen fejlődik és továbbra sincs sok baj vele.

Sajnos egy héten csak egyszer, ritkán kétszer jutok fel. Hol is kezdjem, mit is írjak? A kezdet nehézségeiről? Nem, arról mégsem írok. Majd máskor. Habár nem is én kezdtem el valami újat.

Örömmel olvastam egy pár leveleteket. Gondolatban végigkísértünk egész utatokon. Izgultunk és örültünk a baj nélküli megérkezéstek hírének. Emlékszem, mikor először mentem be Zsuzsihoz hírekért. Érdekes, Takács Otti is épp akkor nézett be Zsuzsihoz, sőt, ha jól emlékszem, Mann René is. Kicsit mindenki szomorkás is volt. Valahogy annyit együtt voltunk az utóbbi napokban s olyan különös volt tudni, hogy úgy távolodtok most tőlünk. Zsuzsin határozottan éreztem valami elárvásodást, meghatódás és elmélázás keverékét. Azóta többször voltunk már együtt. Nagyon megszerettem őt. Okos és nagyon jó ember lehet. Most vasárnap fenn volt a hegyen a lakásban, délután mindketten elszundikáltunk kissé. S örültem, hogy egy kicsit otthoniasan érezte magát. Múlt héten együtt voltunk a Magyar Színházban, ahol Bajor Gizi bámulatos művészi alakítását láttuk egy bárgyú kis operettben. A Liliben. Mindketten el voltunk bűvölve Bajortól. Csak írok összevissza. Nem is tudom, mit. [A levélfogalmazvány ezzel befejeződik, a papír többi része üres.]

Édes Marikám, örömmel vettem leveled, de szívesen olvasnám már, hogy a kezdet nehézségein túl vagytok. Mindenesetre sokkal kellemesebb lehet, mióta a régi megszokott bútoraid, tárgyaid vannak körülötted. Az is megnyugtatásul szolgálhat, hogy tudod, Péter mily ügyes és jó szervező. Biztosan ott is meg fogja állni a helyét. Egészségesek is vagytok, s ez mindennél többet ér. Tehát egészen biztos, hogy ki fog alakulni egy megfelelő életforma. Hogy nem az a 100%-os ideális, amit 16 éves korunkban elképzeltünk, hát azt már nem is kívánjuk. Csak legalább annyit, hogy bizonyos kompromisszumokkal a lelki egyensúlyunkat megtarthassuk.

Mióta elmentetek, egy újabb veszteség is ért. Egy nagyon jó barátnőm szintén elköltözött családjával Belgiumba. Azt hiszem, ismered is őket, Hüvös Marika, kislányuk szintén velünk volt az ostrom alatt. Ők is nagyon hiányoznak nekem.

Édes Marikám, mióta Bandi beteg, lélekben annyira szomorú lettem, hogy nagyon nehéz még levelet is írnom. Most már kb. 3 hónapja, hogy B. szanatóriumban van. Eddig hat kg-ot hízott. De azért még sok idő kell a gyógyulásához. Nem is merek arra gondolni, mikor lejár az OTBA kedvezmény, s akkor önmagának kell fedeznie az ápolási díjat.

Sajnos, úgy látszik, én most egy rossz periódusba jutottam. Anyám is válságos állapotban fekszik kórházban. Az orvos nem sok jóval biztat. Baloldala teljesen megbénult.

Bandi kb. 3 hónap alatt 6 kg-ot hízott, de orvosi vélemény szerint még oly kicsi az idő, hogy nem sokat tud az állapotára vonatkozóan mondani. Én a szavai közül úgy veszem ki, hogy stagnáló állapotban van. Mi ketten Icával annyit dolgozunk, mint az őrültek. Gondolhatod! Ica hivatalba jár, ott van a saját gyereke, s ott van még 4 idegen gyerek, s mindezt egy „gyenge” cseléddel. (Mert a háztartás erősebbet nem bír el.) 3x hetenként rohan ki Budakeszire jól megpakolva csomaggal, mert nagyon kell pótolni a kosztot. Még tejet is külön kell venni. Hogy ezt meddig bírja Ica, nem tudom. Rém lesoványodott, csak árnyéka önmagának. De hát duplán kell dolgoznunk mindkettőnknek. Elképzelheted, én is mit leisztolok a nálam levő 13 gyerekkel. A személyzettel s velem együtt 17 személy étkezéséről, bevásárlás, beosztás, mi legyen ebéd, kell gondoskodni. Az adminisztrációs dolgok, hol egyik, hol másikkal való orvosi vizsgálatra járás. A szülőkkel s a Joint-tal való állandó harc, s nem utolsó sorban a gyerekekkel, a problémájukkal való állandó foglalkozás, s felül rá ennyi gyerek ruházatának rendben tartása, gondozása, s a legtöbbnek semmije sem lenne, ha nem én harcolnám ki a Joint-tól. Szóval, azt hiszem, nem is kellene magyarázni, csak elég, ha azt mondom, hogy 13 gyerekkel élek éjjel-nappal egy fedél alatt, milyen fárasztó ez! És most mégis nagyon érzékenyen érint, hogy három gyerek elmegy tőlem, azaz el Icától, mert bizony súlyosan számít anyagilag. Majdnem a hasznot viszik magukkal. De hát nagyon redukál a Joint. Minden vonalon nagy felülvizsgálások voltak, s ahol csak valami kis okot is találtak, megvonják a támogatást.

Édes Marikám, most egy nagy kéréssel is állunk elő. Tekintve, hogy Bandi gyógyulása legalább 2-3 évet vesz igénybe (orvosi vélemény), az OTBA pár hónap múlva megvonja az orvosi, illetve kórházi ingyen ápolást, előre kell valami pénzt összegyűjtenünk, hogy tovább gyógyíttathassuk őt. Ami most nehezebb, mert megcsappannak nálam a gyerekek, azonkívül mindazok a remények, amiket szőttünk a svábhegyi lakás nyári kihasználása körül, meghiúsultak. Bizonyosan eljutott már a híre annak hozzátok is, mennyire nem kerestek az idén nyári lakást, nemhogy Bandiéknak nem sikerült semmi üzlet ilyen irányban, de ez mindenütt általános panasz volt a S-hegyen. Tehát azt szeretnénk kérni, hogy azt a bizonyos 200 forintot legalább a felére számítsuk le. Természetesen ez nem lett volna sok, ha a nyári üzlet a lakással sikerül, de Bandiék fizetését sajnos nagyon túlterheli. Eddig is csak azért tudták fenntartani a lakást, mert én segítettem őket. De most még anyám kórházi ápolási költsége is engem terhel, mert ő semmiféle intézménynek nem tagja. Hát, Marikám, hogy az élet mit produkál! Ez utóbbi időben már oly rossz idegállapotban voltam s rosszul néztem ki, mindenki azt mondta, ha nem kapcsolódom ki, összeroppanok. Magam is éreztem ezt, de csak 10 napi balatoni szabadságot tudtam engedélyezni magamnak, s most valahogy összeszedtem magam.

Végül, hogy ne csak szomorút írjak, Jutkáról írok. Egyetlen örömünk, hogy nagyon szépen fejlődik, oly öröm látni, amint minden nap valami új tudománnyal gyarapszik. Persze már szépen jár. Egy kis szókincse is van, és rengeteg mindent megért. Minden játéknak, sok tárgynak tudja a nevét és már a ruhájának is tud örülni. Befejezőül mindkettőnknek azt kívánom, hogy hamarosan vidámabb leveleket tudjunk írni egymásnak, én tulajdonképpen optimista vagyok, de most egy kicsit megbillent bennem ez az optimizmus.

[A levélben emlegetett témával kapcsolatos, Vékes Endréék által megőrzött levél fogalmazványa:]

Édes Zsuzsikám, nem voltam Pesten pár napig, s így késve válaszolok leveledre, ami nagyon meglepett. Egy kis tévedésben vagy, amennyiben a 200 Ft nem házbér, hanem az itt maradt bútordarabok és egyéb tárgyak használati díja. Sajnos, elkövettem azt a hibát, hogy nem fixíroztunk bizonyos dolgokat annak idején Marikával való beszélgetéseink alapján. Ugyanis szó sem volt arról, hogy ezt az összeget a végtelenségig fizetjük. Hanem szó volt arról, hogy te a közeljövőben kiutazol, sőt egy rendes szobabútor felszállítása is kilátásba volt helyezve, amire inkább lehetett volna érteni a bérleti díjat. És amire alapoztuk akkor azt, hogy nyáron szobakiadásból bejön a többletfizetés. Mindkettő nem történt meg, de mi mégis fizettük az összeget, ameddig tudtuk. Ne vegyél semmit szívhangnak, de a tény az, hogy tovább nem áll módunkban azt fizetni. A konyhabútorra nemrég jelentette be igényét Csöpi, aki úgy mondja, azt Marikától ajándékba kapta, s szeptemberben elviszi. Egyébként pedig a többi holmi rendelkezésedre áll. Üdvözlettel. V. Ödönné.

Vékesné Korzáti Erzsébet levelei Szabó Lőrinchez*(1933–1949)

Vékesné Korzáti Erzsébet levelei Szabó Lőrinchez^*
(1933–1949)