Levelek
(1945–1949)

1.

Pest, 1945. május 18.
péntek reggel

 

Kedves Klára –

nem tudtam előbb értesíteni. Szombaton délután-este érek haza. Kisklárát igazolták, szeptember 1-ig szilenciummal; ideiglenes igazolványát kiváltottam, beszéltem a drága jó Abonyival, Gyurka ma viszi el neki (Klárának) az igazolványt. Ő különben új bajba esett: segítenie kell, nagyon fájó lábbal, a Nürnberg utcában, ahol az anyósa lakását kiürítették az oroszok.

Az én igazolásom elmaradt, – igazolások többé, ezen a pályán, úgy látszik, nem lesznek. Nagy zúgások, félremagyarázások, kísérletezések, kavargások. Kár hogy Gyuszi nincs itt. Fodor Jóska kicsit paprikás volt I. Gy. ellen. Már szívesebben vettem volna a csöndes megoldást. Így most nem látom tisztán a jövendő megoldást. Farkas Ferivel kiadósan és nagyon jól beszélgettem, a lakásán is; felesége üdvözleteket küld. Megnyugtató volt. Még inkább Révai József szenzációs cikke a tegnapi Szabad Szó-ban: a cikk egészen új kultúrpolitikai gyakorlatot kezdeményez. Egy Fodor-interjút s a Révai cikkét mellékelem.

Szeretném Gyuszit itt megvárni, mára esedékes, ezért csak holnap, szombaton megyek haza. Remélem, többet pihenhetett, s javult a lába. Mintha általában könnyült volna a világ… Erzsikéék aranyosak, Lászlóék szintén. Sok mindenkivel találkoztam. Részleteket majd otthon.

Minden jót, sokszor csókoljuk

Lőrinc

 

Pest: a két városrész akkor külön életet élt. – Abonyi: Abonyi Géza (1892–1949) a Nemzeti Színház színésze, 1945–48-ig a színészek szakszervezetének elnöke. – Gyurka: Rosnyay György, Simonffy Margot előadóművész férje. – Anyósa a Nürnberg utcában: Kisklára anyósa, Várady Miklósné. – Nürnberg utca: most Ilka utca. – Fodor József: (1898–1973) költő támadta az írói igazoltatás megszüntetését, lásd: Napló, levelek, cikkek 634–636. oldalak. – Révai cikke: Szabad Szó május 18-i számában, hozzászólás Darvas József Új szellemi frontot! című, a Szabad Nép május 13-i cikkéhez, lásd Napló, levelek, cikkek, 632–634. oldalak. – Erzsikéék: Baranyai Erzsikéék, Baranyai Zoltán diplomata felesége és leánya. – Lászlóék: László István és felesége Mária (beceneve: Micu), a budapesti zöld WC-k tulajdonosa, Baranyai Erzsikéék ekkor náluk laktak.

 

 

2.

Budapest, 1945. december
szombat délelőtt 10 óra

 

Kedves Klára,

igen jól értem ki, üresnek mondható, gyorsan jött villamosokkal, egyetlen autóbusz-várással. Csakugyan megy a vonat, de még mindig nem látok senkit-semmit az enyéim közül. Egy tanárnő hasonló vonattal Miskolcra megy, az őrzi a csomagomat, ismeri Zoltánékat egy kicsit, üzenek vele.

A dohányjegy nálam maradt, ha beválthatom a 28-ast, megteszem még, ha nem, akkor azt is, az egészet, beleteszem indulás előtt a levélbe és feladom.

Ez a levél most olyan, mint régen a hazaszóló utolsó telefonok voltak. Lóci aggaszt.

A Népszava mai nagy vezércikke (Horváth Zoltán) a Tildy-beszéddel foglalkozik s beismerést-vezeklést kíván az együttműködéshez, helyesli az írói vizsgálatokat, mindenkiben bizalmatlan, aki „fasisztamentő”, csak József Attila és Bartók a kifogástalan, szidja Kodolányit és Sinkát, rólam azt írja, hogy „pár héttel ezelőtt Sz. L. csúszott át az igazoltatáson”… Végeredmény: ha nem, akkor „lemondanak” rólunk és büszkék lesznek a „szegényebbségükre”…

Hát itt Devecseri közbeléphetne. A II. írói védőbeszéd végének jó lett volna (s általában a teljes két apológiának) megjelennie.

Most kinézek a hidegbe és folytatni fogom, ha megtudok valami véglegeset.

 

*

 

Nagyanyótól mintha nem köszöntem volna el: sokszor csókolom!

 

*

 

10.15

Lassan gyűlnek. Kormányzati különvonat! Engedély kell, az nincs, a parasztpártiak meg nincsenek.

 

10.20

Victor János szolnoki kommunista képviselő protezsál, tán feljutok. Őrült zűrzavar. A p. párti titkárok közül egynek sincs engedélye. Victor Szabó Kálmánnak küld egy sálat; átvettem, majd egyszer átadom.

 

10.40

Egy iparügyi csoportban megláttam Farkas Lajost, régi ismerős: 16-an vannak közös engedéllyel, tovább protezsál, talán eljutok.

Jegy kell, gyorsvonat I. o… Bárcsak már ott tartanánk!

 

10.45

A dohányjegyemet (28) beváltottam, a többit KIárának ideiglenes használatra idezárom.

Lehet hogy személyesen hamarabb hazaérek, mint ez a levél. De fel kell adnom, az utolsó percekben nem lesz idő.

Minden jót, csók, ölelés:

Lőrinc

 

Szabó Lőrinc 1945. december 8. és január 20. között régi, a költő atyai barátja, Gráf Ferenc révén megismert barátjuknál, Thomas Ernőéknél időzött, a Nyíregyháza melletti Sóstóhegyen, itt írta a Tücsökzene jelentős részét; a Thomas-család tagjai: Thomas Ernő (1876–1949) nyugalmazott pénzügyminisztériumi főtanácsos, a Köztisztviselők üzlethálózat volt igazgatója, felesége Nyiry Mária (1892–1950), leánya Mariann (beceneve: Ici). Indulása előtt, december 2-án így foglalja össze ekkori helyzetét a költő régi ismerőséhez, Moldvai Klárához írott (tévedésből 1945. helyett 1942-re dátumozott) levelében (a levelet a címzett juttatta el hozzám):

Édes jó Klára!

Dátum nélkül írta a legutóbbi lapját, a szegedit; a hatpengős bélyeg azonban arra árulkodik, hogy régen írta. Nagyon jólesett. Tudja, hogy a lap előtt, már nem tudom, mikor, talán ősz elején, kerestem a lakásán? Biztosra vettem, hogy nem lesz otthon, de aztán senki sem volt otthon, hozzátartozók sem; úgyhogy végül csak egy névjegyet dobtam be az ajtónyíláson: észrevette valaki? Vagy még mindig ott hever a kövön? Maga nem vehette észre, akkor már biztosan szegedi osztályfőnök volt, gratulálok hozzá s örülök a jó érzéseinek, várakozásainak. Az üdvözletét és rámgondolását pedig szívből köszönöm, a szeretetét, a lelkes szemeit s az egész lelkendező túláradást, ami magát jellemzi s nem egyszer zavarba hozza… Régóta akarom ezt megírni, ezt is, de nagyon összevissza élek, vidékre készülök már hat hete, a hideg elől, és autó, teherautó után szaladgálok, amely hajlandó lenne felvenni, zsáknak, hátul valahol, és levelezek ide-oda az ügyben, és minden oly lassú! Most azonban nagyjában kész a program, illetve az rég megvolt (majd kitérek rá), de most már, mondom, nagyjában kész egy reális útiterv: a hét végén, valamelyik nap, megy egy kocsi és elvisz innen, jó esetben három hónapra. Nem megyek könnyű szívvel, mert izgat a távollét, mindig történhet valami, ami szükségessé teszi az ember személyes jelenlétét, s vidékről képtelenség csak úgy felutazni manapság. Meg az is rosszul esik, hogy – valószínűleg – jó koszton leszek, mindenesetre jobbon, mint az itthonmaradók még annak a szerény földi paradicsomnak, amely állítólag vár, még annak is vannak tehát lelkifurdalásos gócocskái! (Jaj, de cifrán sikerült kikerekíteni ezt a mondatot!) Egyszóval megyek, s most búcsúzom magától is egy időre.

S miért megyek? A fentebb írt program nemcsak egyéni, a kis paradicsom, ha ugyan az lesz, fűtött szobából és magányból áll: dolgozni akarok, amit itthon, három hete, négy hete, nem tehetek meg. Míg nem volt itt a tél, itthon is kitűnően haladtam egy nagy kompozícióval, amelyről maga még nem tud de biztosan szintén örömmel hall: valami verses, lírai önéletrajzfélét írok. Igen, egész hatalmas arányú munkát, amely 250–300 részből fog állni, egységes, egy-formájú és egy-terjedelmű lírai versekből. És most jön a java: a dolgot úgy kezdtem el, hogy sejtelmem se volt az arányairól, az egészről, csak egy kis verset írtam meg, s az hozta a társait, s mikor négy-öt már megvolt, akkor jött csak az egésznek az elképzelése, a kiszélesítés, stb. Az az első vers még a nyári tücsökzenéről szólt, amely bezengett az éjszakai ablakon. Három hónap alatt, augusztus 15-től eddig, többet dolgoztam, mint eredeti költő, mint az utolsó öt egész esztendő alatt. Sokfelé elmondtam, megírtam már ezt a kezdetet és ezt a jó haladást, de még mindig borzasztó jól esik emlegetnem. Képzelje: eddig 115 vers van kész, 115 eredeti vers, 115 része, tehát a kisebbik fele, az elképzelt műnek! Ugye, hihetetlen? S milyen körülmények, izgalmak között készült el! Kezdem elhinni, hogy… de hagyjuk ezt. Ha Pesten lenne, szívesen mutatnék belőle, itt-ott baráti körben már felolvastam egyes részeit. Lehet, hogy a főművem lesz. (Ebben a szörnyű esztendőben csináltam ezenkívül, még a bajok előtt, a 97 orosz fordítást, Puskint, Lermontovot és Tyutcsevet, s öt-tíz kisebb fordítást angolból, franciából, s vagy tíz saját verset, kívül ezen a „tücskös” cikluson: ugye rengeteg?!)

Közben lezajlottak az igazoltatásaim is. Három hétig tárgyalt az Újságírószövetség bizottsága, nagyon rendesen, s talán olvasta, hogy végül feddéssel igazoltak. Ez szeptember 25-én volt. Közben változatlanul írtam a „tücskeim”-et. Egy hónap múlva magántisztviselői igazolás a Magyarország néhai szerkesztőségében: ez teljesen simán és gyorsan lefutott az előző vizsgálat iratainak alapján. Már kerestem is pénzt, az elsőt ebben az évben: két hete, nem is tudom, miért, kiutalt részemre a rádió Hatszáz, azaz 600 pengőt!! Sőt azóta megjelentem a „Magyarok”-ban (látta? egy Shakespeare-szonett jött, egy Saint-Amant, egy nagyszerű Puskin és – Shelley híres ódája a nyugati szélhez!) és ezért a fordítás-sorozatért is kaptam valamit: 5000 pengőt! Ez volt az idei irodalmi (vagyis minden) keresetem.

A legfontosabb most a nagy kompozíció, tavaszra el akarok és szerencsés körülmények közt el is tudok készülni vele. Ezért húzódom vidékre, meleg szobába. A könyv Püskinél („Magyar Élet”, a „népiek” egykori kiadója) jelenik majd meg, előre valószínűleg akkor sem adok belőle folyóiratnak, ha lehetne vagy ha lehet: legyen ez csak teljes meglepetés és újság. Az ilyesmi azonban sose biztos elhatározás… A kora gyermekkorom már elég jól meg van rajzolva, a 8.–11. év emlékei hiányzanak, nagyrészt, sok van a 12.–16. év dolgaiból, majdnem semmi a 16.–20.-ból; a pesti ügyek persze már csak messziről érintődnek majd, a későbbiek, hiszen ez már más emberekkel keveredik, ez az idő, s egyre jobban, kényesebben…

Csak lenne most már csakugyan megfelelő a várvavárt munkahely. Jaj, úgy érzem, nem is említettem, hova készülök. Nyíregyháza mellé, ott van, nyolc km-re, Sóstóhegy: Thomas Ernőék, irodalmi barátok, vendége leszek. Írna oda? Kívül az ő nevükkel meg az enyémmel egyszerre. Igaz, hogy én nagyon keveset fogok válaszolni, még a levél is olyasmivel foglalkoztat, amire nem lesz időm! S Nyíregyháza környéke posta szempontjából egyike az ország legrosszabb területeinek, vidékeinek, három levélből átlag csak egy jön meg, néha hetek múlva; de igazán! Legmegbízhatóbb még a nyílt lap. Hát istenem, életjelnek az is jó.

Mintegy ezeket előre érezve és átélve írom most ezt a hosszú-hosszú levelet.

Kár, hogy most kell mennem, mikor oly rideg és pocsék minden. Tavaszra vissza. Épp tavaszra, amikor kezdődnék a szépülés. De, ismétlem, velem most nem lehet beszélni, csak a munkám érdekel s az elkészülése. És természetesen drukkolok is titokban, hogy milyen baj történhet közben, milyen helyi zavarok támadhatnak, derülhetnek ki Sóstóhegyen, a vendéglátóknál. Édes, naiv, drága, egykor jómódú, idősebb emberek a házigazdáim, a leendők, biztosan nem bennük lesz a hiba, ha egyáltalán lesz. Ha e tekintetben rossz meglepetés érne, átmegyek talán Sárándra, ahol az apám él, a szöllőskertben, valami parasztházikóban… Legjobb az lenne, ha itthon maradhatnék.

De itthon nincs tüzelő. Maradt ugyan valami koksz tavalyról, amit megspórolt a háború és a bunkervilág, de az csak a kis Klára szobáját fűti át úgy-ahogy, mind odaszorulunk, s az lehetetlenné teszi a munkát. Különben is félek, hogy Szilveszterre ennek a kevés fűtőanyagnak is vége lesz.

Kérdezte a többieket. Kis Klárának nincs szerződése, nem keres semmit; tulajdonképpen épp a maga városában kéne most lennie, a volt kolozsvári gárdával vagy hogyan; de hát Lehotay – ? Rejtélyes a mai élet. Lóci VI. gimnazista s kitűnően táncol. Nagy Klára a II. ker. Mandesz-nél [MNDSZ] dolgozik, már havi 15.000 a fizetése; a szám nem tévedés. Ebből s a többiből következik, hogy irtózatosan jól élünk, felvet a pénz, nem adjuk el a holminkat és hogy adósságaink viharosan fogynak, ugye?

Ah, még valamit! Az újságírói igazolásnál Szép Ernő, Keresztury Dezső és mások tíz-húsz baráti levele közt magától is felolvasott az ügyész egy levélrészletet. Ez tévedésből került a kezébe, de szintén jól jött. Tudom, hogy bizonyára készséggel engedélyt adott volna a felolvasására, de minthogy nem kértem s nem is volt már szükség rá, feszélyezett a rögtönzés. Szóval: bocsásson meg érte… Jó társaságban szavazott vele rám!

A késedelmi kamat már hat oldalra nyújtotta a levelet, a várt vendégek nem jöttek (nem gondoltunk a villamosjárat napközi szüneteltetésére, mikor megegyeztünk); még írok, búcsúlevelet az apámnak; s azzal eltelt a fele vasárnap. Nincs, nincs, semmire nincs idő!

Isten vele, Kedves Klára! Sok sikert, jó kedvet és fűtött szobát magának is! Mindnyájan üdvözöljük.

Kezét csókolja régi barátsággal

Szabó Lőrinc

 

Megy a vonat: a levelet Szabó Lőrinc az indulás előtt írja. – Horváth Zoltán: (1900–1967) a Népszava újságírója, gyakran támadta Szabó Lőrincet és ellenezte igazolását. – A II. írói védőbeszéd: Bírákhoz és barátokhoz címen az írói majd újságírói igazolásra írott kétrészes védőbeszéd része.

 

 

3.

Nyíregyháza, 1945. december 12.
szerda

 

Kedves Klára, Nagyanyó, Többiek!

E sorokat dr. Papp György kanonok úr, kisgazdapárti képviselő, akivel idejövet ismerkedtem meg személyesen, adja le. Fogadják szívesen. A Csalogány utcában lakik, ha Pesten van, közelebbit nem tudok.

Szombaton 1-kor indult a futármotor, amelyre nagynehezen felvettek; gyönyörűen hozott, s véletlenül még Nyíregyházán túl is dolga volt, így közvetlenül levitt Sóstóhegyre. Ott másfél óráig bolyongtam éjjel térdig érő hóban, de ½ 11-re már bezörgettem Thomasékhoz.

Házigazdáim aranyos népek, ismeri őket. Sok minden hiányzik, maguk gazdálkodnak, dolgoznak, egyben-másban én is részt szeretnék majd venni. Jókat ettem máris! Csak irtózatos drága minden; az ipari cikkek 70–100%-kal magasabb árúak, mint Pesten (szóval ahogy ott meg az élelmiszer drágább).

Nincs fa, nincs elég; hideg szobában alszom; a közös szobában délutánig alig vannak a háziak, de délután is csak összeférünk, megszokott zaj már nem zavar, úgyhogy jól, elég jól dolgoztam máris. – A többit, hogy meddig maradhatok majd meglátjuk. A nagy hófúvástól nem lehet közlekedni vagy csak nagynehezen.

Most Nyíregyházán vagyunk, behozott, Máriával, egy kocsi, a rendőri bejelentést próbáljuk elintézni esetleg Bánky megyei r. főkapitánynál, a parasztpárt emberénél, hogy ne kelljen egy Sóstóhegy melletti faluba menni ebben a hóban 5–5 km-t a jegyzőhöz. Vissza alighanem gyalog megyünk.

Már 120 „Tücsköm” van.

Ismerősöm még itt Barta helybeli parasztpárti képviselő és Páll József párttitkár. Ezt csak úgy írom… Itt a polgármester ígérte, hogy esetleg kiutal számomra valami külön fát az erdőből; majd meglátjuk. Mindent lehetetlenné tesz a rossz közlekedés.

Szeretnék tudni magukról. Lóci meggyógyult már? Aggaszt ez az elzártság. De hát mit tehetünk? Írjon leveleket is, 2–3 hét alatt csak megjön. S táviratozhatna hetenkint, ha nem túlságosan költséges, akkor is, ha nincs semmi különös. Egyenesen így, csak ennyi címmel: Thomas, Sóstóhegy.

Hogy mikor mennék vissza, nem tudom, majd kialakul. Zalaegerszegre írok, későbbre, bizonytalan időpontra, kérve a vendéglátást s érdeklődve a leutazás lehetősége iránt. Badacsony–Lábdihegyet lemondom.

Apával postán lépnék érintkezésbe, s esetleg visszautazáskor térek ki hozzá Debrecenből. Az ottani parasztpárti képviselőkkel (Gém Ferenc és Kondor Imre) szintén együtt utaztam. Utóbbi régi barát, a könyvtárigazgató; ő esetleg itt meglátogat.

Püski véletlenül kint volt az indulásomnál, kölcsönzött még százezer pengőt, ezen olajat veszek s majdcsak hazaviszem vagy hazajuttatom. De még üveg sincs itt! Juliskáék rendesek voltak, most még nem jelentkeztek.

Ez a levél tehát alkalmi úton megy. Ha a kanonok urat nem terhelné meg, próbáljon küldeni (ha van otthon) pár darab mosószappant, egyéb nem kéne.

Igyekeztem kis helyen sok tárgyit közölni. Sokat gondolok magukra! Mindnyájukat csókolom. Isten velük.

Lőrinc

 

A kanonok úr útján esetleg gyors levél jöhet!

 

Zalaegerszegre írok: Baráth Ferenc (1915–1952) irodalomtörténész, Szabó Lőrinc újságírótársa a háború előtt, ekkor Zalaegerszeg polgármestere hívta meg a költőt. – Badacsony–Lábdihegy: Tatay Sándor (1919–1992) író ekkor az itt lévő Rodostó turistaház gondnoka; Szabó Lőrinc tőle is érdeklődött, nem lakhatna-e ott a Tücsökzene írása idején. – Apa: Szabó Lőrinc szülei különváltan éltek. Apja Sárándon nyugdíjasként; édesanyja a két fiúnál felváltva: a Volkmann utcában illetve Miskolcon Zoltánéknál. – Püski kölcsönzött még: Püski Sándor vállalkozott a Tücsökzene kiadására, és előlegeket fizetett, pénzt és élelmiszert. – Juliskáék: A háború alatti háztartási alkalmazottja, Juhász Júlia (sz. 1907), a háború után egy ideig Thomaséknál volt alkalmazásban, majd ajánlatukkal egy orvosnál szolgált 1956-ig. Utána Budapesten élt haláláig.

 

 

4.

Sóstóhegy, 1945. december 17.

 

Kedves Klára,

nagyon várom a nyíregyházi kisgazdaképviselőt, dr. Papp György kanonokot, akivel a múlt héten levelet küldtem, aki megígérte, hogy be is megy hozzánk. – Lóci? Koszt? Egyebek? Mindent szeretnék tudni. Egész elzár a világtól a hó vagy az olvadás. Semmi forgalom. Képtelenség kiszámítani valamit, utazást apához vagy effélét. Jó kosztom van, híztam. A munka csak igen lassan megy, nincs meleg és nincs elkülönültség. Csak 12 új darabot írtam; de hát ez is valami. Thomaséknál maradhatnék, de szívesen el is mennék már újév elején. Nyíregyháziakkal nem érintkezem. Vettem 2 liter olajat, csak nem tudom felküldeni. Itt semmi sincs, s az is irtózatosan drága. Juliskáék eddig nem jöttek. Írtam Illyés Gyuszinak Sarkadra, csak pár sort. Milyen lesz a karácsonyuk, újévük? Ici, a házikisasszonyunk (egészen olyas természet, mint Júlia volt) ma bemegy Nyíregyházára, ezért írom ezt a kis híradást, télikabátban, kora reggel. Két nap óta megint van villanyvilágításunk. Itt is segítek fát vágni stb.

Hallom, kiabálják, hogy valami szekér jön. Isten velük, mindenkit csókolok. Írjon hetenkint, röviden, nem baj, ha kárbavész is, és úgy, hogy más is elolvashassa.

Devecseri? Püski? Mi van a pénzzel, igaz, hogy bevonták? Itt semmit se tudunk. Manciék? Szegi? Fodorék? Aliszka? F. Klára? Szegi B.? nyugodt ünnepeket és újévet! Egyenkint üdvözlet mindenkinek. Lóci biztosan meggyógyult már. Kis Klára tervei? Nagyanyó? Szabolcsról semmi?

Vigyázzanak a tüzelőre.

Indul a szekér. Csókolom.

Lőrinc

 

Júlia: Lázár Júlia Szabó Lőrincék 1944-ben meghalt barátnője. – Mi van a pénzzel?: nem bevonták, hanem lebélyegezték, a pengő inflációjának egyik állomása, nem új pénzt nyomtak, hanem bélyeget a régire, amely egynegyedére csökkentette az értékét. – Fodorék: Fodor József költő és második felesége, Donáth Klára. – Aliszka: dr. Gaál Andrásné (sz. 1903.), férje az ostrom után tüdőgyulladásban elhunyt; utóbb kölcsönkönyvtárat rendezett be, megnyitóját Szabó Lőrinc tartotta; később nyelvtanárnő. – F. Klára: a fekete Klára, Szabó Lőrincné barátnője, Frey Andrásné, 1949-ben férjével külföldre távozott. – Szabolcsról semmi?: Várady Szabolcs 1944. december 31. és 1948 karácsonya között hadifogoly, 1944. december végén szovjet katonai ellenőrzésen volt a környék férfilakossága (Szabó Lőrinc és Lóci is), innen került fogolytáborba.

 

 

5.

Sóstóhegy, 1945. december 27.

 

Jaj, Istenem, csak lehetne hírt kapni és küldeni! De innen még a posta is csak alkalmilag megy el! A pap tehát nem járt nálunk? Benne bíztam legjobban! Igyekszem okos lenni és tárgyilagosan szorítom magam a munkára. 141 versem van, Szilveszterre tán meglesz a 150. Rengeteget gondolok ezekben az évfordulós napokban haza; és Szabolcsért is nagyon fáj a szívem. Ernőék mind kimondhatatlanul kedvesek, barátiak, önzetlenek, kitalálják a gondolataimat is, és számtalanszor megszégyenítenek szeretetük állandóságával és realitásával. Hazamenetről nem akarok még írni, mert minden bizonytalan; roppant várom már Kondor Imre ideérkezését: az dönti el, hogy hogyan lehetne célszerűen mozdulnom. Mindnyájukat sokszor csókolom.

Lőrinc

 

A torkom fájt, ma már csak 36,9-em volt.

 

A levélrészletet Szabó Lőrinc Thomasné leveléhez írta.

 

 

6.

Sóstóhegy, 1945. december 28.

 

Kedves Klára!

Hogy jut magának eszébe az elválás? Még egyéb se kéne! Nem tud békén maradni? Ez a szegény Mária majdnem sírva fakadt, mikor felolvastam a levelét s benne persze ezt a részt is. Csak ne biztassa magát egy évvel és effélékkel, ne biztassa keménységekre meg egyebekre, semmi szükség rá. No! Érti? Hát akkor jó.

A levele, a december 11-én írott, ma, 28-án délelőtt jött meg. Pedig ismer már és szeret a derék postamesternéni (ez az írógép is tőle van, Szabó Lajosnénak hívják, férje tanító s jelenleg favágó), s így, mint ismerősnek igazán nem fektette a postámat. Nem megy innen, nem jön ide semmi! Vagy a hó zár el még a nyíregyházi nagyvilágtól is, vagy a sár. Most a sár. Egyszer voltam csak bent a városban, még az elején, Máriával. Rokonainál, ismerősöknél viziteltünk, Bánky megyei rendőrfőkapitány sajnos épp Pesten volt. Akkor ígérte meg Papp György görög kanonok, itteni kisgazdaképviselő, hogy személyesen elvisz, sőt bead hozzánk Pesten egy levelet. Azóta semmi hírem róla, tán nem is volt Pesten. Azt reméltem, ő lesz az állandó postásunk. Szert tettem néhány igen szívélyes ismerősre; viszont a parasztpárti ismerősök közül mindmáig egy se jött ki, bárhogy ígérte. Kondor Imrét várom legjobban. Minden szinte rajta fordul meg, a mozgásom, esetleges apához való átmenetelem vagy benézésem. Szendiékhez majdnem kizárt dolog, hogy átmehessek, az a falu aztán igazán duplán háta megett van az istennek.

Itt három napig most beteg voltam, meghűlés ment a torkomra, a többit tudja. Hogy Ernőék milyen aranyosak, azt nem lehet elmondani. Nyugodtan maradnék, s tán maradok is, még jó ideig. Sajnos nincs elég fa, és sok más, és minden beszerezhetetlen. Ami van, azt borért cserélik nap-nap után. Délután 4-től este 11-ig van villany, többnyire van, úgy, mint Pesten. Itt a szőlőben Thomasék rokonai laknak, nincsenek valami áldásos viszonyban. Ernő tényleg egész nap tesz-vesz, dolgozik, mászkál, fát vág stb., mert nincs cseléd és semmilyen munkaerő. Mindent anya és lánya végez, ma már rám (is) mostak. Úgy kuksolok a nappal is fűtött szobában, amelyben ők hárman alszanak, mint a tücsök: a tűzhely mellett. Munkám lassan megy, nagyon sok a forgács; a terv, az ötlet. De írtam már 26 darabot, köztük egynéhány igen nehezet.

Ezt a levelet Ernő viszi a postára. Valahogy elmegy, hírlik, ma begyalogol vele valaki Nyíregyházára. Már jön is, hogy hagyjam abba. Ez tehát csak toldalék a tegnapi sorokhoz, jelezni, hogy megjött az első hír.

Köszönöm értesítéseit. Csak írjon, így is jó tudni a hazai dolgokat. Megkapták a dohányjegyemet? Szabolcs? Illyésnek írtam Sarkadra, a többieknek is fogok.

Üdvözlet a múltkor írottakon kívül Baránszkyéknak, Mihályéknak stb.

Muszáj abbahagynom. Mindenkit csókolok. Magát is.

 

Lőrinc

 

Hogy jut magának eszébe az elválás?: december 10-i levelében Szabó Lőrincné ezt írja: „Nagyon szörnyű volt a hideg? Sajnáltam és sajnálom a keserves útért, de az ottlét azt hiszem mégis jó lesz. A különlét tőlem pedig különösen. Ez már nagyon ránk fért. Pihenje ki magát a családtól és viszont, egy kicsikét, azután majd meglátjuk, mi lesz. Ezt az évet azt hiszem muszáj még együtt átszenvedni, a helyzet nem olyan, hogy most kívánatos volna bármilyen változtatás, de a tűrhető életet muszáj azért megteremtenünk egymás mellett, mert legalább kibírni kell ezt a sok keservet.” – Szendiékhez átmenni: Szabó Lőrinc unokatestvére, az 1945. nyarán meghalt csaholci református pap, G. Szabó Mihály leánya, dr. Bartha Tibor későbbi református püspök felesége, ők is hívják a költőt Csaholcra, tudván, hogy versciklusát a Mihály bácsira való emlékezés indította el. – Mihályék: Piros-Vitális Mihály a háztömbmegbízott, Veres Péter titkára.

 

 

7.

Sóstóhegy, 1945. december 31.

 

TÁVIRAT

Mindnyájuknak BUÉK, jól vagyok. Csók

 

Lőrinc

 

 

8.

Sóstóhegy, 1946. január 11.

 

Kedves Klára!

A legjobbkor jött meg a nagy levele, melyet karácsonykor kezdett s Szilveszter előtt adott fel. Már nagyon izgultam, hogy mi van otthon. Ez a levél most gyorsan jött, 12 nap alatt. Így aztán most már csak azt nem tudom, amit a január, az új év hozott. Apa ugyancsak ma felelt: hív, kedves, látom, hogy dolgozhatnék nála, szeretne összehozni Székely főúrral, aki szintén vár; ha lehet, át is megyek hozzá Sárándra, hazautaztomban, s úgy sejtem, meg is ülök majd nála egy darabig. Innen azonban nem lehet mozdulni. Csaholcra gondolni is képtelenség. Mindenki cserben hagyott, aki – képviselőféle – azt ígérte, hogy hozzájuttat valami mozgáshoz. Aki idejön, az itt hal meg Sóstóhegyen. Újév óta megint nagy a hideg, de igazi hó nincs. S azóta villany sincs. Újság, posta addig se volt. Nagy esemény: tegnap ollóval megnyírt a tanító úr! Egész jól! A betegségem? Legutóbb már gyógyultságról írtam; teljesen jóhiszeműen; viszont még ma is köhögök; komisz légcsőhurutom, influenzám volt, hőemelkedésekkel, most már szájban is csak 37-et, 36,9-et mutat a hőmérő. A betegség végigment Ernőn, Mária ma kelt fel, Ici valószínűleg holnap esik ágynak. A környék eddig olyan volt, mint mindenütt; újabban, tegnap óta nőtt az izgalom. Zúzmarás szöllőskertekre látok ki az ablakon, a vasútnál egy hosszú-hosszú szerelvény áll katonákkal; néha ide is ellátogatnak s bort kérnek. Rengeteg a varjú. Lehangoló a petróleumvilágítás, a nap túlrövid. Érintkezés úgyszólván senkivel; nálunk lakik egy kis tanítónő, kedves gömböc lány, ingyen, és egy kerítésen belül itt vannak még Antal Sándorék, a rokoni „két szomszédvár” másik része. A legtöbb környékbeli régi birtokos, ha megmaradt egyáltalán valamije, olyan külső körülmények közt él, mint régen, mondjuk, egy kocsis. Igen nehéz a helyzet. Az Ernőéké is. A pénznek semmi értéke; csak az van, amit a helyszínen borért cserélni lehet. De a bornak most akár egy éjszaka alatt lába kelhet.

Karácsonykor sokat meséltem persze, ahogy az évforduló az eseményeket idézte, a tavalyi dolgokról. (Hogy az a Szabolcs még mindig nem jön!) Ahogy, a leveléből látom, maguk is tették. Az otthoni karácsony tehát a nagy forgalom, nagy szeretet, kis haszon jegyében zajlott le! Itt nem állt fa, Ernőék vagy nyolc éve, mióta a másik lányuk meghalt épp karácsonykor, kerülik a fát; most az én kedvemért felszalagoztak egy kis ágat cserépben; s kekszet kaptam rágcsálni, nagyon jó hadi kekszet, házit. Jó, hogy megmaradt a kis rumom, azt adtam a háziasszonynak, meg a maradék cigarettámat (dohányt kapok Ernőtől s vágok). Délelőtt 11-kor szoktam munkának látni, előbb nem lehet a ház ügyei miatt, s ebédmegszakítással este 7-ig írkálok: ez az átlagos munkaidő. A karácsonyhoz még annyit, hogy egy nyíregyházi könyvkereskedőtől, Bálint Sándortól, kaptam egy kötet Babitsot ajándékba és levélpapírt; – ezt –; egy bőrkereskedőtől pedig, szintén Máriáék barátjától, akit Bakó Bélának hívnak, dohányt és cigarettapapírt. Kosztunk nagyon rendes és nagyon gazdag, csak semmi sütemény és cukor nincs, persze méz se, s tej is csak nagynéha. A szétosztott kis disznó viszonzásául a környékbeliek időnkint hozzák a maguk kóstolóit, úgyhogy hús is elégszer akad. Bor bőven, alma még eltart két hónapig, tojás és dió nincs. Egy nyíregyházi ügyvéd, rokon, hallván ittlétemről, küldött Máriáéknak két kocsi gallyfát: többnyire karvastagságú akácrudakat. A szomszédvárbeliekkel csak tűrhető a külső viszony; ott jobban főznek, de szörnyű lakásviszonyok közt élnek; vasárnap ott fogok ebédelni, kakasleves lesz és fánk! Onnan átküldtek egyszer egy pohár tejszínhabos kávét is! Szilveszterkor azonban együtt volt ez az egész rokonság, jó sonkát ettünk, éjfélkor, rádió hijján, mi énekeltük a himnuszt, s utána játszottunk sok mindent, többek közt „gyilkos”-t, aminek nagy sikere volt Sóstóhegyen.

A maga részletes leírásai csábítottak ilyen részletekbe. Örültem nekik, láttam az otthoni életet. Egy darabig fagyva volt az én ballábam két ujja is; már rendbe jött. Igaz, hogy alig járok ki! Híztam… Devecseri nem vitte haza az apológiámat? Furcsa… Legjobban Déri hazaérkezésének örültem, s a híreknek, bár nem vagyok benne biztos, hogy jól értettem. Kedvesek voltak hozzánk az emberek, úgy látom a távolból. Mindenkit üdvözlök, Szegiéket, Mihályékat! Klára nem látta Dickinsont? Krecsányi utca 1. a címük; csak vasárnap délben, vagy esténkint érhetők el, 7 óra után. Ezerféle vak hír járja itt is. Ha betegségben kellene segítség, keressék dr. Rottenbillert, régi barát, a nyáron melegen beszélgettünk, a II. ker.-nél van, 9–11 közt; lakása pedig Fillér u. 34. Amennyiben megjönne a remélt 500 cigarettám, adja kölcsön Mihálynak vagy más dohányos embernek, ne száradjon ki, majd visszakapom. Újévkor Gombának gratuláltam táviratban. Baráthnak is, s azóta írtam. Az Egyetemi Nyomda ügye nyilván elalszik. A svájci írói kiküldetést kár forszírozni, nem mehet az. Illyés eddig nem felelt Sarkadról; már otthon lehet.

Most olvasom egy vendég újságában, hogy „holnap kivégzik Bárdossyt”. Tegnapelőtti újság.

Ittlétem alatt 45 verset írtam, a „Tücskök” összlétszáma tehát 160. Ezek túlnyomórészt nehezebb témák, a „Debrecen II.” és „Budapest III.” csoportba kerülők, nagyon sok elképesztően meglepő lesz s oly fokig viszi a spiritualizmust a lírában, mint ameddig én eddig sose tudtam. Viszont a hang és a szellem emeltebb volta s az egész mű kompozíciója miatt a már meglevők egyrésze némi áthangolásra szorul, hogy ne legyen túlhirtelen az átmenet a gyermeki hangból az érettbe: most inkább ezen dolgozom, az összehangoláson. Rengeteg még a hiány. Öt év kéne, ha úgy írnám meg, ahogy ma látom, az egészhez. De meglesz tavasz végére, ami máris kiadható és egyelőre „teljes”, érthető, zárt valami.

Ha mozdulok innen, rögtön megtáviratozom. Marasztalnak, egész tavaszig. De már mennék. A három liter olajat képtelenség felküldenem. Pénz nem kell most. S kapok kölcsön, ha majd kell.

Ezt a levelet előre írom, remény van rá, hogy holnap beviszik Nyíregyházára. Ha nem indul el, nap-nap után hozzáírok még valamit. – Sok-sok üdvözlet Dériéknek, Baránszkyéknak! – Nagymama kezét csókolom. Lóci, kis Klára: jól élhetnétek itt nyáron, csak unalmasan!

Isten velük! Mindnyájukat sokszor csókolom. Magát is.

 

Lőrinc

 

Ui. A levél ma, vasárnap, 13-án indult el, szekéren. Villanyunk két nap óta este 8 és 9 közt van. Sok az idegen látogató. A munka most nem ment, a javítgatás se. Szeretnék már elmenni. Sok csók. Lőrinc

 

Dr. Déri József: Szabó Lőrincék szomszédja, a Salgó jogtanácsosa, Svájcban járt ekkor, december 25-i levelében ezt írja Szabó Lőrincné: „Találkozott barátunkkal, aki éppen Afrikába utazott. A vonathoz ment ki utána. Pontosan azt küldte, amit vártunk”. Majd december 29-i levélben: „John nagyon rendesen viselkedett. Ő jelentkezett kétszer is telefonon, és mikor jött haza Jóska, indulás előtt megjelent a peronon, épp csak átnyújtotta. Meghagyta a címét. Barcelona, követség. Jó dolga van. Most mehet utazgatni. Emlékezett magára.” Az említett barát, John Knittel: (1891–1970) indiai születésű svájci német író; Szabó Lőrinc 1942-ben Weimarban ismerkedett meg vele; a háború után segítette a költőt anyagilag, majd 1957-ben svájci látogatásra hívta. – Dickinson: (1910. június 13. – 1962.) angol állampolgár, aki egy angol csoporttal érkezett Magyarországra, amikor el kellett hagyniok Romániát. A Price Waterhouse hites könyvszakértője volt Berlinben, és Varsón át vergődött Bukarestbe. Budapesten 1940. február 20-án ismerkedett meg Teleki Ella grófnővel, aki Budapesten 1918. november 13-án született, ugyanitt járt a zárdába, és érettségizett 1938-ban. 1940 július végén házasságot kötöttek: mivel Dickinson quaker volt, pápai, mivel angol állampolgár, miniszterelnöki (Teleki Pál) engedéllyel. Fiuk John Michael 1942. július 6-án született Budapesten. (Jelenleg Skóciában él, holland felesége van, és mind ő, mind négy gyermeke büszke magyar származására.) Dickinsont sok intrika következtében Zágrábba helyezték, onnan éppen Indiába készültek, amikor azt, aki az itteni intrikát elkezdte, azt kitoloncolták Magyarországról, így visszaköltözhettek 1940 augusztusában. A háború kitörésekor 150 angol állampolgárral együtt ittragadtak. Kapcsolata angol vállalatával megszűnt, így egy svéd gyufagyárban kapott állást, amely gyár évtizedek óta kapcsolatban állt az ő eredeti angol vállalatával. Ezután került kapcsolatba a svéd vöröskereszttel és Wallenberggel is. Családostul baráti kapcsolatban voltak a nyugati orientációt képviselő Balogh Józseffel, a Nouvelle Revue de Hongrie 1944-ben eltűnt szerkesztőjével. Az Orsó utcában laktak, szomszédaik a szintén ittrekedt Guy Martinék, és Gratz Gusztáv volt külügyminiszter családja. Guy Martin, a kerepesi Mérőműszer Gyár tulajdonosa, kiváló felfedező is volt. A háború alatt és után gyakori volt náluk a zeneestély. Mindkét család résztvett az üldözöttek mentésében. Amikor a német megszálláskor Gratz Gusztávot internálták, Auer Pált Kossuth Lajos álnéven ők rejtegették. Velük volt Mansfeld orvosprofesszorék kutyája is, akit gyakorta sétáltatni kellett. Mentéseik során egy Kis Pál álnevű emberrel is kapcsolatba kerültek, aki később mint az izraeli külügyminisztérium Reseff nevű munkatársa kereste fel Stockholmban a családot: 1944-ben ő hozta-vitte az „iratokat”, tartotta a kapcsolatot a „mosómedvék” és a „beírók” között. Szálasi hatalomra kerülésekor Teleki grófnő barátnőjénél bujkált ideiglenesen, Halász Margitnál, aki később osztrák férje után a Zukari Wassertal nevet viseli és Londonban él jelenleg. Ebben az időben a család szétszakadt. Dickinson Gratz Dórával együtt a svéd követségen tevékenykedett a Gyopár utcában, Gratz Ottó főorvos által szerzett orvosi foglalkozást igazoló papírral, de mivel mind a magyar, mind a német kiejtésén erősen átütött az angol hangsúly, Bakay Lajos professzor igazolásával némának tettette magát. Teleki grófnő fiával és szobalányával a Kelenhegyi Csonka-villában és Gratz Ottó Szalag utcai lakásában bujkált, és sétáltatta Mansfeld Vera kutyáját. Erről az időszakról szól Dickinson és Gratz Dóra közösen vezetett német nyelvű naplója (1944. december 24-től 1945. február 27-ig). Szabó Lőrinc és Dickinsonék kapcsolata még 1944 elejéről datálódik. Ekkor Carl Rothe német író, akit a költő még Weimarból ismert, feltűnik Budapesten, és hazai ellenzéki írókkal találkozott Szabó Lőrinc segítségével (lásd Illyés: Naplójegyzetek 1929–1945, 311–312. l.) valamint esténként bizonyos svédekhez járt, az Orsó utcába. Az ostrom után, amikor egy rendőr Szabó Lőrincet munkára kényszerítette, és az Orsó utcából egy konyhai tűzhelyet akart vele elvitetni egy garázsból, a tulajdonos rájuk ripakodott. Szabó Lőrinc a Lear királyból vett angol idézettel mentegetőzött. Innen a személyes ismeretség. Aki védte tulajdonát, az idősebb Teleki grófné volt: Teleki Gézáné szül. gróf Béldi Margit, aki Kolozsvárt, 1881. február 10-én született, meghalt Stockholmban 1974. május 27-én. Utóbb meghívták a költőt Martinék zeneestélyére, ekkor azonosította Naplója tanúsága szerint Rothe svédjeivel a családot: „Zenei délután, elkéstem. Teleki grófnő az utcán. Megvannak dr. Rothe Dickinsonai! Az angol, akivel érintkezésbe lépett… Felesége is egy Teleki lány…” Egy 1948. szeptember 22-i német nyelvű levélmásolat a költő hagyatékában pedig ugyanettől a Rothétől eredő szöveg, valamelyik közös ismerősnek írhatta: „Rólam és családomról tudnia kell (ti. Szabónak) a következőket: a kapitulációig épen húztuk ki, jómagam, ami őt nem fogja meglepni, nagyon közel állottam a július 20-i összeesküvőkhöz, és csak csodával határos módon menekültem meg, míg legközelebbi barátaimnak rettenetes halál jutott osztályrészül […] Így meg fogja érteni ma, miért és kiért utaztam akkor [… ])”. A háború után a szovjetek a keletre került, fogságból szabadult angol hadifoglyokat és az ittrekedt angol állampolgárokat Odesszába akarták vinni vonattal, és onnan haza Angliába; de Dickinson ez ellen tiltakozott, így hosszas várakozás után Moszkvából jött engedéllyel 1946. április 13-án egy angol bombázóval Bécsen keresztül családjával Angliába repülhetett. Martinék még maradtak, őket később mint „angol kémeket” orosz repülőgépen Bécsbe kitelepítették. Dickinson angol cégénél vállalt ismét állást, 3 évig Stockholmban, 3 évig Koppenhágában, majd haláláig ismét Stockholmban dolgozott. Felesége 1966-tól a Bermudákon él. Amikor Magyarországról kikerülve Svédországba érkeztek, ott figyelmeztették őket, hogy a háború alatti dolgokról ne tegyenek soha, sehol említést. (Magam is, bárha monográfiáimban a történet egy-egy mozzanatára utalhattam, csak az utóbbi években tudtam az azóta elhunyt dr. Szabó László ügyvéd, Guy Martin Londonban élő hegedűművész leánya, Ellen Lusher, és az ő révén megtalált Dickinsonné Teleki Ella grófnő segítségével kiegészíteni a történetet. Maga Szabó Lőrinc sem beszélhetett ezekről. Védőbeszédében ezt mondja: „azok, akik nem ismertek vagy félreismertek, éveken át gyaláztak, s nekem tűrnöm, hallgatnom kellett. Most se szívesen mondtam el ezeket a dolgokat, s talán még most sem tárhatok fel mindent…” – Az Egyetemi Nyomda ügye: Az Örök Barátaink második kötetének előkészülete. – A svájci írói kiküldetés: Szabó Lőrincné december 10-i levelében írja: „Most találkoztam Baránszkynéval. Svájci nő 30 írót fél évig ellát. Ez után kezdünk közösen futkosni”. – Most olvasom… kivégzik Bárdossyt: A kivégzett miniszterelnök sógora, Matuska-Comaromy Péter valahai oslói követ volt az ostrom előtt a Volkmann utcai ház – ahol Szabó Lőrincék laktak – tulajdonosa.

 

 

9.

Sóstóhegy, 1946. január 17.

 

Kedves Klára,

ma nincs írógép, kézzel írok, főképp azért, mert nem megy a munka. Tegnap nagyon jól ment és tegnapelőtt: kilenc lett a szaporulat, úgyhogy most 175 darabom van! Itt semmi újság; a villanymizéria állandósult úgy, hogy most minden este 8–9 közt van fény, egyébként petróleumlámpánál vagyunk. Már elmúltak a köhögéseim is. Tulajdonképpen beteg lehettem az érkezésemtől kezdve. Ki alig járok. Karácsony óta egyszer voltam a postán, a gépért, melyet most visszakért a postamesterné, egyszer meg Zsuzsival, a „szomszédvár” kacér lányával megnézni, hogy Sanyi, az apja, nyugalmazott alezredes, hogy dolgozik egy irtott erdőben, mint tényleges favágó. Sok idegesség van itt az életerős-önző és az ábrándos-elvont részei közt a családnak, s persze nem tudom magaméivá tenni Ernőék minden reális vagy képzelt keserűségét. Most a kedvemért enyhült a feszültség; de igen óvatosnak kell lennem, hogy se igazságtalan, se barátiatlan ne legyek. Rendszerint 11-től ülök a cserépkályha mellett, s dolgozom, kb. olyan zavarás mellett, mintha otthon volnék – levonva persze abból azt, amit maga Pest még jelentene. Ilyenkor, hogy szürkül, beszélgetünk. Ma levelet írok. Kint -8 fok van, hó nincs. Riadalmak naponta, más- és másfélék.

Bárdossyt most már olvastam. Zsilinszky és ő, azt hiszem, az első két személyes ismerős, akit így végzett ki a politika.

Ma valaki hozott egy Szabad Szó-t, látom, hogy Illyés Gyuszinak megint baja lehet a gyomrával. Ezért nem felelt.

A maga legújabb levele is megjött, a január 4-i, rögtön az előző után. Tehát ez volt a leggyorsabb. Látom belőle milyen fáradt. Igazán sajnálom. Az a gáz, az a gáz!

Még mindig nem tudom, megkapták-e az indulás előtt Pesten feladott levelemet (s benne a régi dohányjegy megmaradt részét). A kanonok nem jelentkezett, a vele küldött levél is elveszett! – S nem értem a John-dolgot sem. Nem írhatok Barcelonába, az nagyon körülményes volna, s nem is sejtem, miről kéne, lehetne; s melyik követségre? Nyilván az ottani svájcira, ugye? – az ötszáz cigarettával, ha meglenne, tegyen belátása szerint. – Van itt a sokatemlegetett 3 liter olaj – képtelenség felküldenem! Mindenki cserbenhagyott. Egy parasztpárti fiatal költő járt csak nálam (rossz) verseivel, az írt ma, hogy Barta képviselő és Bánky kapitány „majd teszik tiszteletüket” nálunk. Most már bemennék, Nyíregyházára; csak nem olyan egyszerű a dolog. – Utólag jut eszembe, hogy egyszer részletesen írtam a postamesternéről, de siettemben (mert vitték a levelet) kihagytam a lényeget: őhozzá lehet akár telefonálni is, átadja az üzenetet. Igaz, hogy nincs honnan, s a kapcsolás beletelnék két napba. – És furcsálltam, hogy Devecseri nem hozta vissza az iratot. – A törökbálinti ügy nem nagyon vonz; de előbb csak lássuk a medvét, azután eresszük el. – Juliska még mindig nem jelentkezett. – Mi lett a közmunka ívekkel?

De azt látom, kár ilyen részletekbe menni, ilyen messziről s ilyen késedelmes postaforgalom mellett külön, magának kell döntenie, nem segíthetek. Legyen nyugodt és reális, akkor mindent megold erre az időre egyedül is.

Szeretnék már menni innen. Nem hiszem, hogy terhére lennék ezeknek az aranyos embereknek. De mégis. Már öt, sőt hat hete itt élek, teljesen elzárva. Egyedül csak elalvás előtt vagyok az ágyban, amikor olvasgatok is, csak az ujjaim hegyét nyújtva ki, a könyvet tartva a takaró-gubóból. Átmegyek apához mihelyt tudok. S ezt persze rögtön megtáviratozom, az elindulást is, majd (az egy-két napos valószínű debreceni közjáték után) az érkezést is.

(Már vagy tíz perce úgy írok, hogy nem látom a betűket. Most szünetet tartok, s lámpagyújtás után folytatom.)

A szobában 17 C° van. Néha 19 is, néha 15. Az én hálómban 5–9 közt. Ez jobb, mint otthon. Késő vacsorázunk, utána „mesélni” szoktam, tartottam már vagy tizenöt rögtönzött „rádióelőadást”, így, zárt kör számára, magamról, a Walkür-ről, Egyiptomról, mindenféle témáról, amit a „tücskök” hangulata éppen felvet. Ezeknek nagyon örülnek. Roppant megszerettek, azt hiszem.

… Közben kint voltam s vágtam egy nagy kosár gyújtóst az előszobában. Milyen remekül hasadó akácfa! Szörnyű pazarlással folyik itt az élet, kikerülhetetlenül…

Megint átnéztem a levelét, s nagy részét felolvastam.

Újabban keveset eszem, én is csodálkozom rajta. Jól nézek ki. Megismerkedtem néhány szomszédos (volt) birtokossal. Mind tönkrementek; s mennek tovább…

A versekkel – az egész készülő kötettel – nemrég igen elégedetlen voltam. Aztán megnyugodtam. Jól kerekedik a történet. Azt hiszem, római számozású részekre fogom osztani: I. Nyitány, II. Miskolc, III. Balassagyarmat, IV. Debrecen, 1914-ig, V. Tiszabecs, VI. Debrecen, 1914–18, VII. Budapest és külföld, 1918–39, VIII. Budapest és külföld, 1940–44, IX. 1945., X. Lezárás. – A helymegjelölések elmaradnak, s idővel erősen bővülhet a VII., VIII. és IX. rész. A most elkészíthetőben a VII–IX. rész aránylag kicsi lesz s a fokozott elvontság felé halad; a kibővítés majd teljesen intellektuális természetű lesz (ha lesz), és nem érinti az egész mű regényszerű, emberi stb. vonatkozásait, hanem mintegy összefoglalja majd, egy felsőbb síkon, mindazt a rezdülést, ami az előzményekben már szétszórva megtörtént. Csak hasonlatképpen, hogy sejthesse, mit gondolok: képzeljen el egy Faust I.-et, amelyhez egy Faust II. nem folytatásképpen csatlakozik, hanem úgy, hogy beilleszkedik a már most megformálható „zárlat” elé. – Az egész még csak forrong, bennem is, gomolyog csupán, s lehet, hogy az „okosságok”-ból elég lesz annyi is, amennyi már a tavaszi anyagba belekerül. Ne szóljon erről senkinek, tartok tőle, hogy nevetséges ez a hősi tervezgetés.

A szilveszter tehát lefutott maguknál is. A miénkről már legutóbb írtam. Szeretném látni magukat, sokszor aggódom, még többször sajnálkozom. Lóci, vedd elő a tankönyveidet is; hogy „megvagyok”, azt jól írtad, egybe. Kis Klára, csókollak! Üdvözlet az összes ismerősnek, Szegiéknek, Fodoréknak. Horvát Henrikékkel rém régen érintkeztünk! Menjen fel egyszer Tüdős Kláráékhoz, csak úgy: oda is üdvözlet! Nagymamának kézcsók.

A levélről megint nem tudom, ki mikor viszi el innen. Majd ráírom az indulás dátumát. Isten vele, Klára! Jó egészséget. Szeretettel csókolja

Lőrinc

 

 

20-án délután

Közben semmit sem írtam az előző levelemhez. Pedig sok minden történt. Semmi baj, ne ijedjen meg.

Holnap bemegyek Nyíregyházára és megpróbálok tovább jutni. Ha lehet, apámhoz, kiszállva Debrecenben. De lehet, hogy két napig kell várni a vonatra. A levelet előre elkészítem s ott majd bedobom. S táviratozok azonnal; azt tehát jóval előbb megtudja, hogy elmentem, mint ahogy ezt a levelet kézhez kapja.

Őrületes gond ez a mozgás. Csomagom könnyű lesz, mégis őrületes gond. S azért könnyebb a koffer, mert megkevesbedett a fehérneműm. Igen, jól érti, az történt. Más baj nincs. Megmaradt ötből az ing, amely rajtam volt, meg egy szennyes; továbbá a használt pizsamám; három pár harisnyám; a 14-ből 4 zsebkendőm (melyet elejtettek); három lábravalóm. A gyönyörű bélelt téli kesztyű is elment. A télikabátom is, de azt visszadobták később, a sállal együtt.

Apához talán így is elmehetek, gondolom. Legalábbis ezzel a lélekkel készülök az útnak. Ha jó helyem lenne (képtelenség) a vonaton, akkor viszont talán nem szállok le Debrecenben.

A tegnap éjszakai közjáték után (¾10–¾11) Mária és Ici átmentek a szomszédba, Sári-Antiékhoz, a sógorékhoz, s ott aludtak öten egy konyhaszerű szobában. Nem esett bajuk, de nagyon reszkettek, mert hiszen hát hideg is volt. Én és Ernő itt maradtunk. A lakás már rendben van.

Egy hét vagy tíz nap múlva már különben is elmentem volna; most a fehérneműhiány siettet.

De jó volna valahogy nem vonaton menni! Majd eldől Nyíregyházán. Az olajat viszem magammal, legyen közelebb. Ha Nyíregyházán ácsorognom kell, egy-két nap Széllnénél lakom majd, a szomszéd rokonlány, Zsuzsi anyósánál, kedves néni, kétszer volt itt nálunk, s a vasúthoz közel lakik. Az aktatáska nagyon kapós útközben, úgyhogy csak egy csomagom lesz. A kéziratom (már jó vastag, hiszen 179 „tücsök” van benne) a zsebemben lesz.

Máriáék nagyon le vannak sújtva, idegesek. Be akartak már költözni a városba. De mégis maradnak itt egyelőre.

Ernő most jött vissza az állomásról. Neki egy órája, karóra, veszett el. Mondja, jelenleg nem ácsorog, nem császkál szerelvény a síneken.

Megyünk csomagolni. Mária kedves kis „Sz. L. sarkot” állított össze a falon, két ablak közt, egy „Tücsök-szerkesztőség és kávéház” feliratú táblából, egy rámás fényképből meg egy (már itteni) kéziratból.

Isten vele. Nagyon ideges vagyok. Mindnyájukat csókolom.

Lőrinc

 

január 21.

Hétfő. Nem sikerült bemenni. Zsuzsiék begyalogoltak. Délre úgy alakult a helyzet, hogy Ernőék becsomagoltak, mindent igyekeztek elrejteni. Én is becsukom a „szerkesztőséget”, s úgy látszik, ebéd után begyalogolunk (én a kofferrel) a városba. – Ott majd folytatom, ha beérünk. L.

 

Zsuzsi: Antal Zsuzsi, Thomasék unokahúga. – Illyés Gyuszinak megint baja lehet a gyomrával: A Szabad Szó 1946. január 10-i számának első oldalán írja: „Illyés Gyulát kórházba szállították”. „Hosszabb egészségügyi vidéki tartózkodás után I. Gy. tegnap visszatért Budapestre, hogy egészsége helyreállítása céljából az egyik fővárosi kórházba vonuljon”. Az a gáz: Szabó Lőrincné január 4-i levelében írja: „Tegnap gázmérgezést kaptam, majdnem végem lett. Nem jó halál, mondhatom. Azt éreztem, hogy a fejem, szívem szétreped bennem, így vettem észre. Bevánszorogtam a konyhából az én szobámba, ott feküdtem egy darabig, azután tovább dolgoztam, de közben hánytam stb., s volt egy jó félórám, amikor ülni kellett, mert az egész testem reszketett. Persze sírtam, de ez már csak az idegek kimerülése miatt van. Ezért is jó, hogy maga nincsen itthon. Még szidna, és veszekedne is velem, rettenetes volna. Így is nagyon sok bajom van a családdal.” – A törökbálinti ügy: Kitelepített svábok házát ajánlották fel; Szabó Lőrincné január 4-i levelében: „találkoztam egyszer Németh Imrével, nagyon kedvesen, szeretettel beszélt magáról. Ő intézi a törökbálinti dolgokat, most lesz a második turnus, magát is be akarja ebben venni. Kíváncsi vagyok mi lesz. Eddig Kodolányi kapott, Németh [László] nem, őt is ebbe akarják bevenni.” – Németh Imre (1893–1970) újságíró, politikus, a háború előtti Válasznak egy ideig főszerkesztője. – Horvát Henrik: (1877–1947) műfordító, Szabó Lőrinc verseit németre fordította. – Tüdős Klára: (1895–1980) Zsindely Ferenc volt államtitkár és miniszter felesége, református közéleti személyiség. – Megkevesedett a fehérneműm: eufemisztikus körülírása a vonaton átutazó szovjet katonák éjszakai rablótámadásának, ami befejeztette a sóstóhegyi idillt.

 

 

10.

Igal, 1946. július 22.

 

Kedves Klára!

Tegnapelőtt jöttem meg, útközben Siófokon megfürödtünk a Balatonban, rém szomorú magányban és gyönyörű időben és tájban, estefelé érkeztünk ide, Igalba, a többiek továbbmentek s ma talán visszajönnek: ezért írom ezt a pár sort. Előzetesen Gyulának (D.-nek) írtam, kicsit kiadósabban, s őt kértem, referáljon az első benyomásaimról. De aztán mégis külön írok, bár nincs mit: minden kitűnő, szép, tiszta, pedáns, csodálatraméltóan gondos és okos, a ház, a lakás, az életmód, a gazdálkodás, a táj, – csak épp dolgozni nem fogok: nem lehet, nincs rá, úgy látszik, nincs rá elég elkülönültség.

Itt van Vargha Szabolcs, szép, kedves, karcsú, 14 éves fiú, a kaposvári Margitnak és néhai Varga Árpádnak a fia. (Ez a V. Árpád volt az a jogász, tudja, akitől valaha Tiszabecsen, Mihály bácsinál, először hallottam gyorsírásról, és akitől sakkozni megtanultam; most ő sakkozik velem, a fiú.) Aztán itt van a háziak 11 éves fia, most megy Pécsett I. gimnáziumba. Én tulajdonképpen olyan embereknek lettem a vendége, akiket sose láttam, tudniillik Sándor saját maga is vendége a bátyjának. Ez a bátty: B. Oszkár, volt banktisztviselő, akinek tüdőbaja volt, ezért ide jött s itt gazdálkodik, gyönyörű kis kúriát épített ki magának egy dombtetőn, a falu szélén. Felesége vasi lány, Mária, olyan magaféle alkat, csak egészségesebb. Sándorral egész hihetetlen családias melegségben, szeretetben, s talán valami sose látott vagyonközösségben élnek. A 3 szobás, kis hallos ház mintha Németországban lenne valahol, olyan ügyes, tiszta, szép. A fal minden tenyérnyi helye tele képekkel, metszetekkel, olajfestményekkel. Aba-Nováknak és körének voltak jóbarátai Baumgartnerék. S milyen szép, nagy könyvtáruk van! Hát még a kert! Ciprusok, ezüstfenyők, puszpáng. Egész táblák rózsából. Rengeteg gyönyörű, nagylevelű, magas dohány, aztán minden, ami konyhakerthez kell, aztán gyümölcsös, aztán csűr, pajták, kukoricaszárító, és gazdasági udvar, műhelyek, pontos-gondos szerszámokkal, ügyesekkel, sokfélével, üvegház és ablakos disznóólak és sok lakó bennük s még több liba, kacsa és gyöngytyúk meg tyúk és csirke. Olyan jól élek, mint tán soha, és persze nagyon fáj a szívem maguk miatt; meg amiatt, hogy semmit se küldhetek haza. De a visszautazásra mégiscsak remélek valamit, majd csereberélünk a háziakkal. A háziasszony, Mária, tulajdonképpen nem is tudja elképzelni a pesti valóságot. Nagyon jó szív, rengeteget dolgozik, tegnap 27 emberre főzött; hogy ez a szám hogyan jön ki, nem is sejtem.

Oszkár ma bement Kaposvárra, Sándor átment a rendelőbe, én írom a levelet, Mária gyúr a konyhában, messziről dohognak a cséplőgépek, és az egész ház körül mint motorzúgás zsong a rengeteg: rengeteg méh döngicsélése, a méheké, amelyek a falakat borító ampelopszisra gyűlnek. Cseléd is van; s mindenféle gazdasági munkások, többnyire orvosi honoráriumot dolgoznak le. Vidéki ismerősök közül eddig ez az a hely, ahol Maga, ha meghívnák, a legideálisabban érezné magát.

Írtam, hogy írtam Gyulának; most már maguknak is. De a kocsi csak nem jön! Ha más úton fordulna vissza Pécsről, akkor majd (holnap; holnapután) postán adom fel a két levelet. Szeretném tudni, mi lett Lóci vidéki kirándulásával.

Mindnyájukat sokszor csókolja szeretettel:

Lőrinc

 

Már szombat van, s a levél a kezemben; a bankosok visszatérőben nem erre jöttek, úgy látszik. Nagyszerű helyen vagyok itt; ezt a helyet, életet és környezetet (beleszámítva Máriát, a háziasszonyt is) azonban szinte magának találták ki! Küldeni semmit se tudok; talán majd viszek. Itt van a kaposvári Maci és 14 éves fia, Szabolcs. Már a munka is halad. Ha Lócival rendben a dolog, akkor talán nem reménytelenül kívánok egy kis jó pihenést! Kisklárával együtt sok csók.

L.

 

D. Gyula: Dobrovolszky Gyula (1900–1987) banktisztviselő és műgyűjtő, ő ismertette össze Szabó Lőrincet Baumgartnerékkel, 1956 után Münchenben él (életéről lásd a Petőfi Irodalmi Múzeum hangfelvételét: 1985. április 13. K/353–354. sz.)

 

 

11.

Igal, 1946. július 23.

 

Kedves Klára,

ma váratlanul megjött a levele. Szívdobogva olvastam végig: mi baj sül ki belőle? Úgy látom, semmi. Kiskláráért különösen drukkoltam. Igazán jó volt? Szörnyű bátorság lehetett tőle, hogy vállalta a Nagyhercegnőt; s nem kis becsvágyra mutat. Lóci is igen izgatott; örülök, hogy mégis elment; csak vissza ne szökjék a vasárnapok címén!

Örülök, hogy maga egy kicsit mégis pihen. S hogy M. Bözsit odahívta, annak is. Igen sokszor üdvözlöm! Itt, erről-arról mesélgetve, aránylag sokszor említettem őt is, mint idealistát, aki szükségképpen hoppon marad…– – –

Ezt a levelet Kaposváron dobják be, s talán egyszerre kapja kézhez a múlt szerdán írt, szombaton megtoldott s tegnap (hétfőn) feladott igali levelemmel. Tudniillik Varga Árpádné („Maci”) itt volt, most megy haza s magával viszi ezt a levelemet, tán még meg is toldja. Maga mindkét asszonnyal igen jól kijönne, ha ismerné; tudniillik Macival és a háziasszonnyal, Máriával (B. Oszkár feleségével), aki, nem tudom mért, Csóky névre (is) hallgat. Szeretném, ha ismernék egymást, ha összejönnének valahogy. Maciért mindjárt jön egy teherautó: a szomszédhoz áll be egy bociért, aztán őt is felveszi. A fia, Macié, Vargha Szabolcs, a kitűnő mintagyerek még ittmarad: hizlalják, hogy ne legyen olyan elegánsan karcsú.

Engem is hizlalnak, s én nem állok ellen. Mindig fogadkozom, hogy leírom, összeírom, miféle jókat ettem már, mióta itt vagyok. Minden elképzelhetőt. Azt hiszem, egész életemben nem láttak el még úgy, mint itt, most. Roppant ügyes, okos, becsületes, tehetséges család ez, igen szerencsés az együttműködés a két testvér közt. Már megismerkedtem néhány falubeli társaságbeli lénnyel, nincs róluk mit mondani. A jövedelem fő forrása itt a föld termékei, s a szintén természetbeni orvosi honorárium.

Rádiónk rossz, a világról semmit se tudok, híreit köszönöm. Egy hete ma láttam először újságot, valami kaposvári hetiújság lehet. Rémes a világ. Ártinger barátunk sorsa meglepett; még ebből se tanul?

Legjobban biztosan a munkám érdekli. Hát elég jól haladtam, tíz darabbal előbbre jutott az egész mű, viszont rájöttem, hogy a meglevőből nagyon sok a használhatatlan. Ugyanis háttérbe kell szorítani a pusztán életrajzi jellegűeket, s vagy másképp kezelni az anyagukat, másképp feldolgozni, vagy pedig egészen mellőzni, úgyhogy a teljes könyv elsősorban, legelsősorban lírai hatású legyen… Nem tudom, mit csináljak… Sokat át kell még írni… Szerencse, hogy a ciklus eleje teljesen kész… Az itteni tíz is revízióra szorul még…

Itt most nagyon csomagolnak. A levelet záratlan hagyom, Maci majd hozzáteszi a saját sorait, s még ma feladja – ígéri –, hogy az éjféli vonattal elinduljon.

Körülbelül egy hétig itt leszek még, attól kezdve naponta várni fogom Gyula embereit, kocsiját. Nem biztos, mikor jönnek. Ha, mint látom, érintkezésben áll vele, maga hamarabb fogja tudni a hazaérkezésem dátumát.

Mostanában többször esett, nagy vihar és szél volt, enyhült a kánikula, melyre maga is panaszkodott. Ha nem esik, a nagy kert végébe szoktam kimenni, van ott egy kis saját fenyves, oda állítom ki a lugas piros, kerek vasasztalát s ott gondolkozom, írok, olvasok. Azt a pöfögő traktort, amely a szomszédságban szakadatlan hajtja a cséplőgépet, már nem is hallom, csak a sok-sok sárgarigót. Igen-igen gyönyörű ez az egész hely, az egész életmód, amit folytatnak a háziak; – már amennyire az ilyesmi megítélhető.

Isten vele, Klára, használja ki távollétemet, távollétünket, s pihenjen csakugyan. Sokszor emlegetem ebédnél, vacsoránál, igazán csupa részvét vagyok maga iránt ezekben az időszakokban: látja, nem vagyok én olyan egészen rossz ember és férj!

Gyuláéknak írok még egyszer s akkor gratulálok a kislányhoz. Kenyérért maga jár? Kisklárával együtt sokszor ölelem, csókolom:

Lőrinc

 

Üdvözlet az ismerősöknek, barátoknak, Baránszkyéknek, Illyéséknek, Szegi Palinak stb.! Ezután a levelem után már ne írjon, azt hiszem, úgyse érne itt; – én még írok egyszer.

L.

 

Kisklára vállalta a Nagyhercegnőt: Szabó Lőrincné július 19–20-i levelében: „Ma este Kispestre megyek, Kisklára játszik a Szibillben. Honthy Hanna szerepét énekli, a Nagyhercegnőt. Díszelőadás lesz, meg vannak híva a pártok, Abonyi is kinn lesz, beszédet mondanak az előadás előtt stb., stb… Túl vagyunk a Szibillen. Nagyon jó volt. Kisklára ezt is igen jól meg tudta oldani. Nem mondom, jobb szeretném valami hősnő szerepében látni… Abonyi fivérek is kint voltak. Tivadar külön bement Klárához és nagyon melegen gratulált. Neki nagyon tetszik is Kisklára.” – Ártinger sorsa: Oltványi Imre (1893–1963) Szabó Lőrinc egyetemista kori barátja, ekkor pénzügyminiszter, Szabó Lőrincné július 19–20-i levelében ezt írja: „Árt. Imrének s még néhánynak le kell mondania. I-ről az hírlett, hogy ankarai követ lesz, de úgy látszik megfúrták ezt a dolgot. Nem tudom mi lesz vele.” Berni követ lett, utóbb a Nemzeti Múzeum főigazgatója.

 

 

12.

Igal, 1946. július 28.

 

Kedves Klára!

Gyuláéknak egy kocsija befutott, Keresztes Ferenc úr viszi ezt a pár sort, Gyuláék majd magához juttatják, postán vagy másképp.

Jól vagyok, nagyon jól, sokat dolgoztam, 19 új versem van, és elég sokat véglegesítettem. Örültem a levelének, biztosan megkapta már a választ; és sajnálom, hogy azt írtam: többet ne írjon már, mert hisz – utólag kiderült – írhatott volna, és szeretnék híreket. Főleg Lóciról! Szibill-nek örültem!

Sajnos, attól tartok, semmit se vihetek haza az itteni javakból. Majdnem biztos. Vagy csak lényegtelen dolgokat, például talán dohányt valamit. Ez nagyon bánt.

A kocsikísérő úr mondja, hogy Gyula számontartja a visszamenetelemet. Őneki is írtam (vágotthegyű tollal, tehát úgy, mint egy festő: magam se hinném el, hogy ez a saját kézírásom) – azt írtam neki, hogy 31-én vagy 1-jén, de legkésőbb 2-án otthon kell lennem. Maga előbb fogja tudni a döntést. Úgy látszik, 31-én, szerdán megyek. Gyula most Ozorán van.

Sokat híztam, barna lettem, minden nagyszerű; szeretném, ha Lóci itt lehetne pár napra s ha maga egy-két hétre! Egyszer, talán…

Kisklárát, magát csókolom, mindenkinek üdvözlet: a kocsi csak beszólt s már megy tovább.

Lőrinc

 

H. Henriket csak hazulról intézhetem. S minden egyebet. L.

 

 

13.

Budapest, 1946. augusztus 6.

 

Lőrinc, kimentem én ma Kispestre, hogy holnap maga mehessen, mert a kultuszosokkal fontosabb, hogy maga találkozzék. Így nem kell velem együtt mutatkoznia. Vendégeit feltétlenül külön fogadhatja, ennek semmi akadálya. Elég ok az, hogy én beteg leszek. A cselédszobára fölösleges engem szorítani azért, hogy láthatatlan legyek idegenek számára. Erről különben hülyeség is beszélni. A maga éretlensége mondathatott csak magával ilyesmit.

Nagyon kérem, segítsen állást keresni, hogy 27 évi szenvedése megszűnjön, de az enyém is. Tudja jól, hogy már ostrom előtt el akartam menni. Mikor augusztus 10-én találkoztam magukkal a villamoson, ezt megbeszéltük egészen világosan. Maga akkor s azóta is megmondta, hogy kit választott, ez úgyis befejezett dolog volt. Csak az országos események s maga s a gyerekek sok baja, nehéz helyzete tartott itt, hogy segítsek. Maradni akartam addig, amíg tisztázódik az egész helyzet, azt hittem, addig feltétlenül szükségük van az én úgynevezett cselédmunkámra. Viszont az a sok pofon, amit az ostrom befejezése óta adott nekem, megakadályoznak abban, hogy tovább maradjak. Tudom, hogy innen nekem kell elmennem, mert a maga szobája mozdíthatatlan, meg különben is. Legyen nyugodt, semmi anyagin nem fogok veszekedni. Azért kár a fejemhez vágni, hogy minden a magáé. Ha utánagondol, ez nem is egészen igaz, de sokkal nagyobb értékek elvesztése sem volt fontos. De ezek távolabbi dolgok, most az állásom a fontos, mert e nélkül nem tudok mozdulni, s most már feltétlenül akarok. Legyen szíves megmondani, ha semmiképpen nem akar segítségemre lenni, hogy valami más utat keressek.

Klára

 

 

14.

Budapest, 1946. augusztus 6.

 

Klára, jól tette, hogy kiment Kispestre. De nem amiatt, amivel indokolta.

Vendégeimet nem kívánom külön fogadni.

Felingerelt állapotban tett kijelentések nem kell hogy kössenek. Cselédszobára komolyan gondolni hülyeség.

Állást keresni nem tudok. Ellenkezőleg: mindenütt b-listázás folyik.

Fejünkön a szerencsétlenség, a ház ég, nem lehet hülyéskedni. Semmi oka zavart kelteni.

Semmi pofont tőlem nem kapott.

Minden egyéb hiszterizálás.

Térjen észre és nyugodjon meg. De ez alkalommal már kiadósabb időre.

Lőrinc

 

Ui. – Miért nem fizetnek közmunkát az emberek? Holnap már magának kell elszámolni este a tömbúrral!

A Barlay-terv, hogy egy lakó se fizessen, minthogy úgysem tud, helyesnek látszik. Fellebbezni nincs hova. Mályval már tegnap beszéltem. A béreket nem központi fűtéssel számította ki. Lehet, hogy Pest fele nem bír lakbért fizetni.

Nem tudom, miféle ívek vannak Mártonnál.

Kint van öt kiló fehér liszt. Még jön öt.

Némi pénzhez jutottam.

Reggel végigjárom a közmunkásokat, s megyek Bárdoshoz. Rettenetes.

Legyen esze már, no.

L.

 

Barlay László: házbeli lakó. – Mály József: a kommunista párt mint ideiglenes háztulajdonos megbízottja. – Márton: Bensórth Márton házmester. – Bárdos: háztömbmegbízott.

 

 

15.

Békés, 1946. augusztus 19.

 

Kedves Klára!

Apát csak pénteken temethették, rengeteg időm elveszett, Püski távirata nélkül elhagytam volna Békést és Bél-Megyert, most itt vagyok, Karácsonéknál, az ünnepség tegnap lepergett, elég kevesen voltak, vagy 120–150 ember, nagyon kifáradtam. Kár hogy nem küldött ruhát Püskivel, az a meleg fekete szörnyű volt már a temetésen is. Most itt egy rám illő fehér vászon ruhában járok, amit kölcsön adtak. Semmihez nincs kedvem, és szörnyen izgat a házbér, Lóci tanulása és sok egyéb. De már csak legyen minden, ahogy van. Úgy látszik, a jövő hét közepén, kedden este vagy szerdán leszek otthon. Rengeteg minden elmaradt! A legnagyobb tanulsága a túrának, látogatásnak az volt, hogy 10 éven át teljes tévedésben voltunk apám élete és helyzete felől. Az a Mária kitűnő rokon nő, semmi közük nem volt egymáshoz. A hely szép, sőt több mint szép: egész nagyszerűen dolgozhattam volna. Senki se tudta elmondani milyen. Másképp nem hagytam volna annyira magára az öreget. A munkahely, amit egész évben kerestem, megvolt, csak nem tudtunk róla! Maga is egész jól pihenhetne, hízhatna ott! Istenem, de hülye, de szerencsétlen az élet!

Sok rokonnal ismerkedtünk meg. A Péterfia folytatásában, a Magoss György tér 21. alatt laknak Zágonyi Imréék: a férfi vasutas vagy postás, a nő G. Szabó Erzsike lánya, szintén Erzsike, a gyerekük pedig Boriska, Mihály bácsi fiának, Szabolcsnak a menyasszonya. G. Szabó Erzsike, az idősebbik, vagyis az anyós, unokatestvére apámnak, s Mihály bácsinak; az ő húga az a romániai G. Szabó-lány, aki egyszer Ploeştiből jelentkezett rádióelőadásomra, s néhányszor azután is írt. Nagyon szerény, jószívű, lelkű népek, ők strapálták magukat legtöbbet a temetés körül. Másik rokoncsoport a Csernyus-család (Wesselényi u. 9.): ezek Mária révén (Kálmánchelyi Mária) rokonok, náluk volt pénteken ebéd az összrokonságnak. Sok vesződség volt anyuka irataival, várható nyugdíjával is, gyalog kellett bemennünk érte Zolival Mikepércsre a jegyzőhöz, hogy adjon ki bizonyos iratokat a kérvényhez. És a többi! Hiszen 1000 Ft volt a III. osztályú temetés. A pénzt Mária teremtette elő, eladván egy disznót (600 Ft) meg egy süldőt (300). Ezt meg kell majd adni. Pénz éppúgy nincs sehol, mint Pesten.

Juhász Gézáéknál voltam megszállva. De csak egy éjjel. Kardos Palival is találkoztam, ő kijött a pénteki temetésre. Gézáék s az itteni ilyesféle emberek körülbelül a parasztpárt balszélsői, tulajdonképpen a Kálmus pártjába valók, Géza is meg a felesége. Kellemes volt felfrissíteni egyes gyerekkori emlékeket egyes mozdonyvezetőkkel, akik már – nyugdíjas öregurak, holott csak nemrég együtt játszottunk a Varga-kertben! Bosznai Istvánnak pl., a fiatalnak, szép háza, gazdasága van, gyönyörű szöllőt termel; érettségizett, színjeles, szép lánya most tanítónő lesz. Péntek éjjel nála háltam, egyszerű, kitűnő emberek, magyarok, jó volt velük lenni. Gábor pénteken jött, vele is beszélgettem, sokat; továbbment Nyíregyházára, a fiához; esetleg felkeresi néhány ottani ismerősömet, még tán Thomasékat is. Jolánka nagybeteg, a lábaival. – Két napig Sárándon voltunk, Zoli és anyuka is.

Itt a könyvnapok folynak. Pang minden. A papék roppant kedvesek, sokat kellett mesélnem mindenről, magukról is. A cipőt nem lehetett eladni, most meg már nincs csere. Majd! Az öreg nagytiszteletű kedélyes medve-természet, s nagyon jószívű házigazda. Most kosztra is itt vagyok. Ismerősök közt kisebb-nagyobb összezördülések. Írók közül Sinka István van itt; és lejött Boda Gábor is, a szobrász: nagyon lekötő, nyugodt, sőt elegáns stílban beszélt általános művészi kérdésekről; nem néztem volna ki ázsiai-primitív művei alapján, hogy ilyen könnyed és érett elme.

E sok hányattatás közben dolgozni nem lehet. S az izgalmaktól. Legfőképp Lóci bosszant. Ha sokat olvasná, maga is megtanulhatná a leckét, s vizsgázhatna. Így isten csodája lesz csak, ha átmegy. Csak jönne meg az esze, csak ne nézné le a nehézségeket! Megint a VI-at akarja járni? Jár hozzá az a Székely Zoli a Lotz Károly u. 4-ből? Laci is taníthatná; akarta!

Azt reméltem, Püski hoz levelet Magától. De hogy még ruhát, még inget se! Folyton mosatom ezt az egyetlen váltást. Majd csak elkínlódom most már.

Viszont elveszett az augusztusi megjelenés lehetősége a Magyarok-ban. Lesz dolgom, mire megint feljutok, lesz bőségesen! Csak a „Tücskök” fognak tovább hallgatni. Őrület!

S biztosan történt közben egyéb, új kellemetlenség! S fog történni!

Nem bírom ki ezt a förtelmes életet.

 

* * *

 

Nagy a meleg, azt mondják, 40 fok! Töltött paradicsomot, darázsfészket és sárgadinnyét ettünk ebédre. A nagy Karácson-fiú is itthon van. Apja sokat betegeskedik; jó ember, egészséges lélek. Délelőtt felkereste a bárándi református pap, aki velem járt a kollégiumba valaha, azaz pár évvel alattam.

Ha ez a levél szerdán a kezébe jutna, írjon azonnal ide, Karácson Sándor címén, Békésre. Talán még megkapom, ha csütörtökön elindul a levél Pestről; Püskiék innen magukkal hoznák. Hogy Bél-Megyerről hogy jutok vonathoz és haza, még nem sejtem.

Isten velük. Lócit, Klárát, magát ölelem, csókolom:

Lőrinc

 

Az ünnepség: Bélmegyer nagyközség önállósodásának ünnepén rendezett irodalmi műsorban szerepelt a költő. – Mária: Kálmánchelyi Mária, akivel id. Szabó Lőrinc Sárándon töltötte élete utolsó évtizedét. – Juhász Géza (1894–1968) és Kardos Pál: (1900–1971) debreceni egyetemi tanárok, Szabó Lőrinc diákkori barátai. – Kálmus pártja: Magyar Kommunista Párt. – Gábor: G. Szabó Gábor, Szabó Lőrinc apjának testvére. Jolánka: G. Szabó Jolánka, Szabó Lőrinc apjának testvére. – A papék: Karácson András református lelkész és családja, akiknél Szabó Lőrinc feleségével már 1946 pünkösdjén kilenc napig tartózkodott kiadója, Püski közvetítésével. – Magyarok: a felszabadulás utáni első irodalmi folyóirat, Szabó Lőrinc csak műfordításokkal szerepelhetett benne.

 

 

16.

Ózd, 1946. szeptember 20.

 

Kedves Klára!

Megjött a levele, ebéd közben kaptam meg, örülök a gyors híradásnak, s annak, hogy nagyjában jól halad minden. Legfontosabb az állás, ugye? Váratlanul jónak látszik a kilátás. Tasnády-Kubacskának én kézirattal tartozom; nem beszéltük meg ugyan fixre, de tartozom; viszont amikor ő írt, én megkezdtem ezeket a vidéki járkálásaimat, s azóta alig voltam otthon, s amiatt is vártam a fixálással, hogy ne nála és külön, csak egy helyen, kezdjek saját dolgokkal megjelenni. Azért írom ezt így, részletesen, hogy közölje vele, ha majd találkoznak; s melegen üdvözlöm mindkettőjüket, őt s az asszonyt, akivel futólag szintén találkoztam.

Úgy látom, maga szokás szerint minden pénzt összekapar, amit csak lehet. Mi lesz így elsejére?

Most aztán magamról. Tudja-e, hogy 15 órás utazással értem ide? Este 10 után érkeztem, Miskolcon ugyanis másfél órát, majd Bánrévén hármat kellett ácsorogni. Közben beszaladtam Zoltánékhoz. Ő maga nem volt otthon, sőt vidéki út előtt állt, s a háznál nem volt pénz, úgyhogy én hagytam ott számára 20 forint kölcsönt. Jól vannak, két szoba már rendes-féle, az udvar s a külső rész még teljesen ostromkori. Megebédeltettek. Anyuka élelmezési kijelentését kérik; majd elintézem, ha hazaérek.

Itt roppant kedvesek a házigazdáim, modern, világotjárt férj és feleség, egy hatéves lánykájuk él, a másik rövidesen esedékes lesz már. A nő, Piroska, igen tevékeny szellem, folyton dolgozik. Belgiumban ismerkedtek össze. Türelmes népek minden ellenvéleményre, és igen sokat csalódtak újabban. Nem igaz, hogy a nagytiszteletű urat a nyáron internálták; csak akarták! Jó, nagyon jó közepesen élnek, én nem náluk lakom, hanem egy öreg és igen tiszta özvegynél, öt percnyire innen, bizonyos Szászi néninél. De naponta kétszer idejárok étkezni, a reggelit felküldik; s esténként nagy dumák folynak, melyekbe az itt lakó másodlelkész is bevonatik: vele tetőzötten egyetértünk, a pappal csak tetőzetlen-teljesen.

Már első nap felkerestem a pappal, Dóczi Antallal együtt, Majorné Lilyt, (A levélnek ezt a részét nehéz lesz elolvasni, de már csak rágja át magát rajta! A rossz írógépről átköltözöm egy jobbikra!) a gyári nőorvos feleségét, a mi Aliszunk húgát; másnapra volt esedékes a pesti utazása, jó, hogy azonnal kerestem. Erről már biztosan régen tudnak, kértem, mondja meg, hogy szerencsésen ideértem stb., s így legyen mintegy ő az első levelem pótléka. A maga levele is meglepetés tulajdonképpen, úgy hittem, majd Lilyvel küldi az első híreket. Neki ma vagy holnap kell visszaérkeznie.

Kuzman Leóék és Györgyék külön meghívtak már egy-egy (kitűnő) ebédre. Egyik helyt liba, a másikon kacsa volt! György, a zömökebb, elnöke a helyi szocdem pártnak; Leó, a sovány s a lírikusabb, a helyi munkáslap szerkesztője, s mindketten az ózdi Független Nyomdavállalat főemberei. Igen szívélyesek, elláttak cigarettával, írópapírral, s még leszünk együtt, hogyne. (És bizonyos nem kis csalódás belőlük is kiérezhető; sőt!) Eléggé összebarátkoztunk. Dóczi tiszteletes felvetette előttük a gondolatot: nem lehetne-e egy nyilvános felolvasó estét rendezni? Hát a párt keretében nem. De mondták, hogy esetleg a Munkás Olvasókörben; majd segítenek. Azt hiszem azonban, elmarad a dolog, forszírozni nem akarnám. Pedig nem lett volna rossz hazavinni a házbért.

Lakásom jó, csendes, a néni a pincében alszik, akár négy szobában is lakhatnám. A legkisebbet választottam, mert az napos és itt már érezhető az ősz. A zöld kölcsön-kabát félelmesen pocsék és lyukas, de ez nem izgat, esténként már hordom, s a háti pántját Piroska majd megvarrja. (Piroskával maga nagyszerűen kijönne!) Ma este az új ciklusból olvasok fel, házilag, hadd lássák a vendéglátóim, mi is az, aminek érdekében meghívtak. Már belejöttem az üdvös megszokottságba, és dolgozom; a versek létszáma 244, vagyis a szaporulat öt darab. Szeretném, ha eljutnék a 20-ig.

Cs. Szabó írt, közvetlenül, megbeszélés szerint, két angol vers kéziratát küldte meg, amelynek szeretné a fordítását még az antológiájába.

Juhász Ilonka újabb akciójának igen örülök, szívesen lemennék Mezőtúrra, illetve Túrkevére. Tudja, hogy e két falu egyike, inkább Keve, mint a másik, kinek a pátriája? Révész Ágié! Most már okvetlen írok nekik. S hátha éppen hazamehetne ugyanabban az időben? (Ez ugyan szamárság; hol van már az a pap, akinek ő a gyermeke?!)

A Keresztury–Pátzay-féle dolgok: majdnem luft! S későbbi esedékességek, legjobb esetben.

Kóréh Bandi feleségénél ott van a nyíregyházi operaíró barát kézirata stb., véleményeztetésre; nagy baj, hogy nem hozták vissza; most már mikor jutok majd hozzá?! Nem lehetne még utánamenni?

Mindenről írt, csak Kisklára ügyeiről nem. Biztosan nem történt haladás bennük. Lóci, Lóci, de jó volna, ha egyszerre kitartóan megkomolyodnál! Van rá remény?

Almásiné tehát az Örök Barátaink iránt érdeklődik? Az van a jobbik helyen!

Mindnyájukat sokszor csókolom!

Lőrinc

 

Ózd: Szabó Lőrinc Dóczi Antal református lelkész vendégeként Ózdon a Tücsökzenén dolgozik. (Lásd: Dóczi Antal 1973. június 21-i emlékezését a Petőfi Irodalmi Múzeumban, 635/1. sz.) Szabó Lőrincné szeptember 16–17-i leveléből: „Ma délelőtt itt volt a Zsindelyné-féle Juhász Ilonka (titkárnő), aki az ózdi dolgot is intézte. Nagyon örült, hogy maga odament végül, ő nagyon jónak gondolja az egész Ózdot.” – Állás: Szabó Lőrincné szeptember 16–17-i leveléből: „Tegnap felmentem Illyés Gyusziékhoz… Flóra elmondta a következőket: Állásom napokon belül lesz! Tasnády Kubacskánál. Ez állami tudniillik s itt meg lehetett csinálni, hogy státusba vegyenek fel. A VIII. fizetési osztályba kerülök valószínűleg, körülbelül 350 forinttal.” – Tasnády Kubacska András: (1902–1977) geológus, természettudományi író, ekkor a Földtani Közlöny szerkesztője, az ő segítségével kapott Szabó Lőrincné az MTA Növénytárában állást. – Szokás szerint minden pénzt összekapar: Szabó Lőrincné szeptember 23–24-i válasza: „Olyan rossz kedvem lett a levele után, hogy ki nem mondhatom. Úgy érzem, hogy tele van szemrehányással. Szokás szerint összeszedek minden pénzt, mondja. Igaz, ha nincsen nálam, kénytelen vagyok összeszedni annyit, amennyit lehet. Így sem főztem be azóta se semmit s igazán krumplin és kenyéren élünk jóformán. Ma kellett vennem legalább egy félliter olajat, mert a 30 dkg hájból is elfogyott már a zsiradék. Azzal főztünk s kenyérre is azt ettük reggel. Gondolhatja, milyen vastagon kenve. Nem panaszkodni akarok, mert kibírom az egész mindenséget, de ha szemrehányást kapok, azt nem tudom viselni már a tetejébe mindennek. Ma nagyon szomorú vagyok, egész éjjel rosszul voltam a szívemmel, nem aludtam, ma persze fáj a fejem s erre kaptam a levelét, amit lesek már egész héten. Rossz volt! No, mindegy. Eggyel több vagy kevesebb szomorúság, már szinte nem számít.” – A mi Aliszunk: Dr. Gaálné Alisz. – Kuzman Leóék és Györgyék: G. Szabó Kálmánné testvérei, Kuzman György (1908–1973), az Ózdi Független Sajtóvállalat igazgatója, a Szociáldemokrata párt helyi elnöke; Leó az Ózdi Munkás Élet, a szociáldemokrata lap felelős szerkesztője majd az Ózdi Vasas első szerkesztője. – Cs. Szabó antológiája: a Képzőművészeti Főiskola akkori tanára kultúrtörténeti előadásai illusztrációjaként készítette Márvány és babér (Versek Itáliáról) című antológiáját. – Juhász Ilonka újabb akciója: Szabó Lőrincné szeptember 16–17-i leveléből: „Újabb meghívással jött ma. Mezőtúrra hívják előadni s onnan két heti pihenésre Túrkevére.” – Révész Ági: Beczkóy Józsefné, Szabó Lőrinc diáktársa Debrecenben. – A Keresztury–Pátzay-féle dolgok: Szabó Lőrincné szeptember 16–17-i leveléből: „Keresztury igen mérges volt Flóra szerint, mert ő már hosszú ideje kiadta a parancsot, hogy magát bízzák meg fordítással a kultuszon keresztül. Ő azt hitte, hogy ez rég folyik már. Talán Pátzay fektette a dolgot?” Pátzay Pál (1896–1979) osztályvezető Keresztury minisztersége idején. – Kóréh Endre: (1906–1960) basszista operaénekes, 1946-tól a bécsi operához szerződött, búcsúzni jött Szabó Lőrincékhez. – Almásiné: Almási Gusztávné (1897–1983) főszerkesztő volt a Singer és Wolfner kiadónál; Szabó Lőrincné szeptember 16–17-i leveléből: „Singeréktől kaptam 100 forintot. Almásiné nagyon főzött. Magával sürgősen akar beszélni. Amint megjön, keresse fel, vagy megy ő magával valahová tárgyalni. Az Örök Barátaink-at akarná visszaszerezni. Pénz nem számít, mondta. Azt mondtam én S-ellenes vagyok, maga megértőbb. Próbálta a Timárt – kicsit szidva – menteni, magyarázni. Illés Béla bemutatkozott, hallva, hogy Sz. Lné vagyok. Helyes volt.” A pénzt az Új Időkben megjelent fordításért kapta. Háború előtt a Singer és Wolfnerrel volt Szabó Lőrincnek állandó szerződése, a kapcsolat 1945 után megromlott a megbízott vezető, Timár Andor ellenséges magatartása miatt. Almásiné mindig is kedvelte a költőt. Illés Béla az ekkori új igazgató. (Lásd Timár Andor emlékezését a Petőfi Irodalmi Múzeum hangtárában: 1974. október 31. 632/2. sz.)

 

 

17.

Ózd, 1946. október 1.

 

Kedves Klára!

Megjött a 28-i levele, tehát a negyedik; a régsiratott másodiknak úgylátszik végleg nyoma veszett. Köszönöm a sok hírt. Rögtön nekiültem a válaszírásnak. Én valószínűleg hamarabb vagy egyidőben érkeznék e sorokkal, ha a levelet feladnám, azonban Kuzman Gyuri fogja magával vinni, s így szerdán már, estefelé, gondolom, megkapja. A szereplések miatt sietek.

A mienk, az itteni, igen kitűnően ment. Azt hiszem, 400 Ft tiszta marad! Igen megszerettek az emberek itt, mindenfélék. Valószínűleg szombaton, esetleg pénteken érkezem. Kitolódott minden az est következtében, s óriási hangsúlyt nyert a társadalmi életem. Szerdáig minden estém foglalt, s már nem fogadok el meghívást régóta. Egy s más elől mindamellett lehetetlen lesz kitérni.

Először az állásról. Csak azt írhatom róla, hogy örülök az örömének, s magának a segítségnek is, amit a pénz jelenteni fog. Hogy a zsákban milyen macska van, azt már csak otthon fogom megtudni.

Most pedig sorra veszem a dolgokat. A XI. kerületi parasztpárt ünnepségén részt veszek. Először rögtön menni akartam; de a vonat elég kora este vagy délután jár, úgy három után, Pestre, tehát nincs szükség az itteniek felborítására. Még szombaton érkezve is kényelmesen, átöltözködve stb. mehetek a 6 órás kezdetre. Jó volna, ha Baránszky Jób Laci értem jönne mondjuk 5-re, át, hozzánk, s együtt indulnánk.

Az injekciókat meg fogjuk szerezni. Biztos, hogy segít. Nekem is szörnyen ajánlották, de nincs rá szükségem. Nagyon bízom a feljavulásában. Viszont szörnyű veszteségnek tartom, hogy nem ment el sehova vidékezni, enni, pihenni! Tompáékat sokszor üdvözlöm, ha látná őket. S felszaladok hozzájuk!

Basilides Mária halálát tegnap hallottam társaságban. Most maga ír róla. Írok nekik. Roppant sajnálom.

Anyuka kijelentése rendben. Nem értem Zoltánék teljes érdektelenségét: vizitre, lapra s telefonhívásra sem jelenkeztek egyetlen sorral sem. Tán csak nem komoly beteg?

Borzasztóan jólesett a hír Szabolcsról. Úgy éget az az utolsó perc, az az utolsó pillanat, amikor még együtt voltunk! Ott, Budakeszin, azon az udvaron! Az utolsó együttlét! Folyton azt érzem, hogy ő váltott meg a maga szenvedésével bennünket, őt vezekeltette valahogy helyettünk a vak és igazságtalan sors, mint áldozatot, ártatlant ártatlanokért: őt kínozta meg. Hogy Lóci meg én hazajöhettünk s ő nem,… nem bírom folytatni ezt a témát. Én azt hiszem, Kisklára fogja még másképp látni az emberi értékeket. Óriási érték a morális mélység, s Szabolcsban és sok egyszerű keresztényben az van: mi túlságosan megszoktuk az esztétikai értékelést az élet dolgaiban is, a jellemekben, pedig ez csak felszíni jelenség, bármilyen mozgalmas és mutatós stb. Szabolcsban épp elég van tudás is, tehetség s minden efféle és képesség a gyors és mély fejlődésre – tehát arra, ami a szellem felszíni jelentkezése –; s ami a legfontosabb, van benne annyi becsület, odaadás, lelki erő, mint kevés emberben, fiatalban, akit ismerek; mélység és nemesség! Csak lenne már itthon! Hogy boldogulhatna az a két összetartó, rendes fiatal ember, ő meg Klára, most majd, ha rendeződnek a dolgok. Könyörtelenül egyszerűsödik a világ, s az egyszerű értékek súlya csak nőni fog, ha igaziak. Ne mutassa meg Klárának ezeket a sorokat, nem akarom irritálni. Mindezt egy távolabbi, de nem nagyon távoli jövőre mondom; ők még fiatalon meg fogják érni, ha életben maradnak.

Mondták tegnap, hogy volt egy nagy parasztpárti gyűlés, amelyen Kovács Imre bejelentette a Válasz-t s az „eddig hallgatásra kényszerült vagy ítélt írók” megszólalását, a rádió is közvetítette a nagyon forradalmi hangulatú beszédeket. Izgat nagyon, hogy mi lesz. Legutóbbi levelem aggódással volt tele. Írtam, ne beszéljen róla! K. Gy. szétnéz a szocdemeknél, mondta, s megmondja a véleményét. Ezekről majd otthon. Az ő Pestrekerülése (vezérigazgatóhelyettesnek a Rimához) most kitolódott; egy itteni szövetkezet élére kerül.

Mit írjak még? Olyan ez már, mintha szóban beszélnék. Tegnapi napomat teljesen megették „az idegenek”. Otthon nem lesz fűtés, ugye? Hogy lenne?! Vajon hogy végezett Lóci az estjével? A nagy üvegburát, a kávéfőzőhöz, viszem. Nem tudom áttekinteni a napjaimat.

A Tücsök-be, látom, be lehet illeszteni néhány szükséges kései verset, 38 körülit, meg 20 körülit, kis változtatással vagy épp változatlanul. Most ezeken a megoldásokon töprengek. Irtózatosan kevés lesz a 20 utáni. Amiket csináltam itt, máris újraírtam. A debreceni részben sok a félkész áru! Nem tudja: adtam én verseket, „Tücsköket”, a Magyarok-nak is? Van hír a Sorsunk-ról? Marsinak már írtam egy lapot, abban jeleztem, hogy hamarosan keresem. Mezőtúrról semmi hír. Tüdős Klárának írtunk, közösen. Dócziék még csak nem is ismerték őket személyesen!

Lehet mégis, hogy elhagyok mindent, s hazamegyek Gyurival egyszerre. Úgyis csupa izgalom vagyok már! Attól teszem függővé, hogy a mai napon hogy megy a munka. Gyuriék meghívtak, hogy folytassam náluk az őszölésemet, maradjak még, most már náluk a papék helyett; nem fogadhattam el.

Tudja meg, kérem, a közmunkáról legalább azt előre, hogy hogyan kell behajtani most a váltságot, készítse elő a papírokat, akkor aztán két óra alatt be lehet szedni az egészet.

Egyéb? Tán már nincs. Többet nem írok innen.

Mindnyájukat szeretettel ölelem és csókolom.

Lőrinc

 

Várady Miklóst szeretném látni. Reagálnunk kellett volna valahogy Irénkénél az ítéletkor. Írnék neki, de nem tudom a házszámukat.

 

Parasztpárt ünnepsége: Szabó Lőrincné szeptember 28-i leveléből: „Tegnap átjött Baránszky s a következő levélértesítést hozta »Kedves Lőrincem! kedves kötelességemnek teszek eleget, amikor a Parasztpárt XI. kerületi szervezete nevében megkérlek arra: légy olyan jó és vegyél részt október 5-én este 6 órakor rendezendő irodalmi estünkön. Baránszky-Jób László majd elmondja Neked, milyen rendes közönségünk van. Az esten Illyés Gyula, Szabó Pál, Dallos Sándor szerepelne Rajtad kívül. [A levél gépelt, tintával van beleírva, hogy: Mindnyájan nagyon várunk!!] Tegnap Keresztury volt a vendégünk. Ugyancsak ezen a levélen kérem meg G. Szabó Klárát, hogy ő is szerepeljen az irodalmi esten, amit a pártvezetőségünk nevében előre is hálásan köszönök. Szeretettel köszönt régi híved és barátod Dékány András.«”, Az estet Marsi Pál (a rómaiparti Bivalyos csárda vezetője) rendezte. – Az injekciók: Szabó Lőrincné szeptember 28-i levelében panaszkodik fájdalmakra, magas vérnyomásra; Tompa Kálmán hormoninjekciókat ajánl. – Basilides Mária: (1886–1946. szeptember 26.) operaénekes, Kisklára tanára volt. – K. Gy.: Kuzman György. – Rima: Rima-Murányi Vas és Acél Rt. – Sorsunk: pécsi irodalmi folyóirat (1941–1948), szerkesztője, Várkonyi Nándor többször kér és közöl Szabó Lőrinctől verset és fordítást. – Várady Miklós, Irénke: Szabolcs szülei. – Ítélet: népbírósági tárgyalás.

 

 

18.

Budapest, 1947. március 19.

 

Kedves Klára!

Hogy van? Üzenjen. Holnap különben bemegyek, mint megbeszéltük, az orvosokhoz (is). Lóci a levelet fekete Klárának tegnap tegnapelőtt ma elvitte. Pénz nincs. A rádió külföldi versantológiát ad ki, s az Ö. B.-ból 11 verset elkért az Egyetemi Nyomdáéktól: onnan hozzám utasították Rubletzky szerkesztőt-igazgatót a kéréssel: természetesen örömmel átengedtem a kért fordításokat. A két Mikes-verset összevontam eggyé, így jobb; s majd folytatom a témát valami személyessel. Ma délután Válasz, máris neki kell ülnöm a kritikáknak, az olvasásnak. Kis Karinthynak írtam, vasárnap délelőttre kérve esetleges vizitjét. Baránszkynénak, sajnos, csakugyan végleges az öregasszonya. Ez gondot ad, többfélét. Semmiesetre sem akarom Katherint csak úgy kitenni, utóvégre miattam csúszott le két jó helyről, s egyébként is… Nem tudom, helyes-e, okos-e elküldeni, mikor maga csak egy vagy két hétre akar itthon lenni: inkább azutánra kellene megszőni a szálakat, hogy maga már végleg hazajött! Tolja ki a dolgokat! S egyelőre csak tűnődjön. Pénteken beszélünk az ügyről. Úgy tudom, ma Laci megy be magához. Minden jót! Csókolom

Lőrinc

 

Fekete Klára: Frey Andrásné, Szabó Lőrincné barátnője. – Ö. B.: Az Örök Barátaink második kötetét az Egyetemi Nyomda adta ki, a kötetet dr. Kulcsár Adorján, a Diárium szerkesztője szerkesztette, a korrektúrákat is ő vitte a Babics-klinikán fekvő költőnek. – Mikes vers: Dr. Mikes Lajosról, apósáról szóló versek. – Kis Karinthynak írtam: Karinthy Ferenccel könyvéről, a Szellemidézésről beszélgetett.

 

 

19.

Igal, 1947. július 30.

 

Kedves Klára,

az utazás jól haladt, tegnap este Igalba érkeztünk, most a falut járjuk, csak a két házigazda van itthon, Csóky valahová Badacsonyba ment egy hétre. Sok kalandunk volt Bernáthéktól idejövet, majd elmondjuk, a vége az volt, hogy elnöki kocsin kerültünk Sándorékhoz. Itt nagy könyvtár, nagy meleg, hűvös, szép lakás, jó ágy és koszt, meleg kádfürdő és zsongó kert várt. Most megyünk a falut nézni. Ma reggelre befutott az első posta is, a levél. Talán Perr Viktor plébánosnál is kapunk hírt Szekszárdon. Közben közmunka-, s mint látom, szavazólap-dolgai akadnak, mint helyettesemnek. Nem igen lesz nehéz. Itt három napig leszünk, tehát alighanem pénteken vagy szombaton megyünk át Tolnába. Kisklára gyógyulásának nagyon örülünk. Gizike 31-én és 1-én otthon lesz Pesten. Ha maga is lejutna Tihanyba, nagyon örülhetne! A nővérek is vittek közben egy kis beszámolót, inkább a szavukban, mint betűimben. Majd jelezzük még a pontos érkezést. Minden jót! Kézcsók, sok üdvözlet! Isten velük.

Lőrinc

 

Elnöki kocsi: Boglárról vendéglátójával, Kovács Józseffel (lásd: 72. sz. levél jegyzetét) átgyalogoltak Lellére, ahol a köztársasági elnök nyaralójában felkereste a költő Tildy Zoltánnét, aki az autót rendelkezésére bocsátotta (lásd: Laczkó András: Szabó Lőrinc hét levele. Dunatáj, 1978. december.) – Perr Viktor: (1891–1964) ekkor plébános Szekszárdon, korábban pécsi tanár.

 

 

20.

Szekszárd, 1947. augusztus 3.

 

Kedves Klára!

Legutolsó lapunk óta megjártuk Igalt. A háziasszony nem volt otthon (pont arra a Kisörs-Szöllőshegyre utazott, ahonnan mi eljöttünk Bernáthéktól). De így is igen sok jó traktát élveztünk végig. Még Lóci se unta magát, pedig Igalon igazán csak pihenni és olvasni lehet. Reggel 4-től este 8-ig utazva értünk aztán ide, Szekszárdra, ahol most, vasárnap este, vacsora közben (torta és gyümölcs közt) ezt a lapot írom. Lóci délután tanult valamicskét, aztán a református pap fiával valami kézilabdameccset néztek végig, aztán a hegyre mentek ki, a pincékbe, végül egy lányos házhoz zsúrra és táncra – éjfélig. Mi, házigazdám meg én, a Babits-házat néztük meg. Izgatott, hogy meg tudja-e oldani a hivatalos elseje körüli és választási teendőket, de bízom benne, hogy igen. Kedden délben ülünk majd vonatra és este ½8–8 közt otthon leszünk. A közmunka dolgok esetleges hiányos intézését majd 6-án kézbeveszem. Jól vagyunk, sok jó barátot szereztünk. Kisklárával együtt sokszor csókolom.

Lőrinc

 

 

21.

Budapest, 1948.
szombat

 

Kedves Klára!

Mellékelve levél Igalból, csak az Oszkárét kell elolvasni, a Sándoré már érthetetlen a viccelődésektől s különben sincs benne konkrétum.

Ma estére uzsonna-vacsorára meghívtak Radnaiék, a lányt leküldve, rögtön a maga távozása után; mi ketten megyünk s még Lóci. Kisklára bement, 2–3 körül visszajön, este s éjjel rádió kerti ünnepélye lesz a Hűvösvölgyben.

Ha Baránszky átjönne, okvetlen szeretnék vele beszélni: tehát délután jöjjön újra el vagy mondja meg, mehetek-e én hozzá s mikor.

A Zsuzsi-délutánt tegyük lehetőleg koránra, hogy este 6-kor indulhassunk fel a Rózsadombra. Autóbuszon, ugye? S vissza majd gyalog.

Holnap 5 és 6 közt Békés Pistáék.

Délben igyekszem haza.

Csókolom.

L.

 

Békés István: (1900–1980) író, Szabó Lőrinc debreceni osztálytársa, ekkor a Parnasszus kiadó vezetője, az első magyar Majakovszkij-kötetek szerkesztője.

 

 

22.

Dunavecse, 1948. július 21.

 

Kedves Klára!

Dunavecsén sülünk a csónakban, a part mellett, csaknem meztelenül. Az éjjel jól megháltunk egy faluban, a motor néha remekelt, máskor állt; most meg épp eltört, és keresik hozzá a hegesztő embert. Nagyszerű az idő, már én se bánom, ha felborul minden program. De nem fog felborulni: egy óra múlva – állítólag – az evezést és a „csurgást” újra felváltja a gép. Estére szeretnénk Szekszárdnál lenni. Egészen vad életet élünk, azt hiszem máris szörnyen lesültem. Itt van Petőfi apjának (lehúzott redőnyű) mészárszéke. De én nem láttam, a csónakot őrzöm éppen egy árterületes parton. Minden jót mindnyájuknak. Csókolja:

Lőrinc

 

A költő útitársai: a postai levelezőlapon Marton Lajos, Kelemen József és Sándor aláírás szerepel, a Dunán való „lecsorgásról” lásd a Vers versek helyett című verset; Marton Lajos: látszerészmester, Marton Optika Foto (Egyetem utca, most Ferenciek tere 11.) tulajdonosa, a kontaktlencsét és az akril műszemet dr. Györffy István szemklinikai tanárral közösen honosították meg; és társa Kelemen József (utóbb mindketten a Nónay szemklinikán dolgoztak), „Művész” néven becézték, festett is, és műtétek előtt a szemfenékről rajzokat készített; Nagy Sándor optikus.

 

 

23.

Foktő. 1948. július 23.
péntek reggel

 

Kedves Klára!

Vecséről írtam először egy lapot. Azóta rengeteget hányódtunk, igen mulatságosan, kalandosan. Az út sokkal viccesebb, mint várni lehetett. A vicceket főképp a motorok okozzák. Háltam már parasztházban, aztán sátorban egy gyönyörű parton, vízicserkészek közelében, és az elmúlt éjjel egy rendes csárdában, itt, Foktőn. Lócinak lett volna csak pompás ez a kirándulás! A fiúk kimondhatatlanul kedvesek, szívesek, jókedvűek. Eddig naponta borotválkoztam, amiből jóra következtethet. Olyan ez az út, mintha valami operettbe illő mozgósításnak s egy kollégiumi coetus-diákéletnek az elemeit keverné a technika vívmányaival. Sok halászlét ettem, nem ártott meg; a spriccerek sem. De igen lassan haladunk, szinte a világon kívül élünk, s nem tudni, ma mi lesz. Megint javítják a motorokat, két szemészünk odaát van egy kompgazda- és szerelőmesternél; lehet, hogy ők ma Pestre mennek, agyonverni a motor-generáljavítójukat, s új gépet szerezni, én meg elválok tőlük, mert még mindig a Dunán vagyunk, s az idő repül. Hajó, busz, szekér, csónak, miördög majd csak felvisz már Siófokra; ha viszont rendbejönnek a mi gépeink, velük maradok. Remélem, semmi baj. Mindnyájukat csókolom.

Lőrinc

 

Ui. – A rossz nadrágom tele van új moly-lyukakkal: nézzék át a ruhaszekrényt!

 

 

24.

Szekszárd, 1948. július 24.
szombaton reggel

 

Végleg leálltak, elromlottak a motoraink. El kellett válnom a társaságtól, bármilyen kedves volt, úgy telt az idő, oly gyorsan és oly eredménytelenül. Foktő volt az utolsó állomásunk, ez már mélyen Paks alatt van. A korcsmában szálltunk meg, csodajó halpaprikást ettünk, harcsa volt a nagyrésze. Reggel (pénteken) egy révész a túlsó parton alaposan megvizsgálta a gépeinket, s kiderült, hogy gyenge bronzanyaguk teljesen kikopott. Most már csak evezve lehet előre jutni. Így a Sió csatorna elején elbúcsúztam barátaimtól, s rengeteg kaland után buszon Szekszárdra kerültem (péntek délután). P. Viktor csak ma jön meg. Helyettesei roppant szívesen láttak, reklamálták Lócit. Ma kimegyek Kakasdra, s délután vissza, holnap pedig, mivel autóbusz csak vasárnaponkint megy, Siófokra. Nagyon jól vagyok. Csók.

Lőrinc

 

P. Viktor: Perr Viktor. – Kakasd: Voit Lászlóék, Mikesné Irma testvérének családja lakott akkor ott.

 

 

25.

Siófok, 1948. július 25.

 

Kedves Klára!

A Sió csatornát lezárták! Erről én csak utólag értesültem, ma, mikor Dobrovits Panni + Viktorékhoz érkeztem. Nincs benne, vagy alig van, víz. Motoros kollégáim talán még mindig eveznek; sajnálom őket. Mit fognak most csinálni azzal a megbénult, nagy csónakkal? Itt Panniéknál nagyon szép és helyes minden, rengeteg a szőttes és a szőnyeg, minden tarka és ízléses. Egy sereg vendég van náluk, de estére mind hazamennek. Úgy látszik, itt tartanak holnapig. A mai vasárnap óriási embertömeget hozott Pestről, kiszorítják helyéből a Balatont a vendégek, azt mondják, 12 filléres gyors jött és fordul vissza. Lapja már itt várt, a short azonban késik, biztosan a mai vasárnap miatt. Talán reggel kihozza a postás, akkor mindenképp elviszem magammal, s esetleg itt hagyom a csónakba szánt külön meleg holmit. Különben épp most nagyot dördült az ég, és esni kezd. Azt hittem, több hírt ír. Igaz, hogy 23-án még nem sokat írhatott. Itt van Siófokon az „egész” Nemzeti. Nem keresem őket. Kristóf Károly kalauzolt ide, a Rákóczi út 4. alá. Szekszárd kitűnő volt; 7 óra hosszat Kakasdon is voltam: költöznek Rákoscsabára! Most szárazföldön bumlizok úgy, ahogy eddig vízen. (Mi lett a barackkal?) Úgy sajnálom, hogy „beteg” vagyok s hogy vissza kell sietnem! Szeretettel csókolom magát és Kisklárát. Ha Lóci rendes, őt is.

Lőrinc

 

Dobrovits Viktor és felesége Panni: utóbbi az Est-lapoknál gépíró volt, ekkor a Siófok, Rákóczi u. 4. szám alatti OTI-üdülőt vezették. – Kristóf Károly: (1904–1994) hírlapíró, színpadi szerző.

 

 

26.

Tihany, 1948. július 27.

 

Kedves Klára,

tegnap Tihanyba fújt át a szél, este Illyésékhez, Kálmusékhoz mentünk át, ma délelőtt értem jött, mint kiránduló, Panni (és Micu, aki végre szintén befutott Siófokra), megjártuk a hegyet, csak az Inturist csodaszállót nem néztük meg, amely a volt főhercegi kastélyban rendezkedett be, s most déli 12 van, s indulunk vissza Siófokra. Ha autóval jöhet, okvetlen jöjjön el Gizikéhez, Flórához. Mindnyájukat csókolom.

Lőrinc

 

Micu: László Ivánné.

 

 

27.

Igal, 1948. július 30.

 

Kedves Klára!

Tegnap óta Igalon vagyok, ez a hely megközelíthetetlen Magyarországon, annyi kalandba kerül az idejutás, ha az ember nem a legegyenesebb utat választja. Már pedig én anélkül is csavarogni akartam. Tudja, hogy belejöttem a korcsmázásba, csárdában-hálásba, spriccerezésbe? Én tulajdonképpen már a múlt hétfő óta vagy mióta jövök, vagyis jöttem ide! És már úgyszólván mehetek is: ijesztő a dátum! Most reggel van, tíz óra, a teraszon ettünk, én elszedtem a Sándor föles kávéját, aztán beszélgettünk, végtelen hosszan és sokfélét, megint, köröttünk ez a gyönyörű és nagy-nagy kert, özön napfény és rigófütty. A világ menetét tárgyalgattuk, amihez nem értünk, meg az írók búját-baját. Pityu Pestre kerülésének ügye egészen megkomolyodik; elférne nálunk. A háziasszony Kisörsön van. Még nem mosdottam és nem borotválkoztam, az előszobában ugyanis megállított ez az írógép, s levelet kezdtem írni, mint látja. És Oszkár máris utánam hozott egy csésze friss aludttejet, olyan „májas” törésűt, azt hörpingetem kopogás közben.

Levelének örültem, tegnapelőtt jött meg, ebből már tudták, hogy igen-igen esedékes vagyok. Hát be van fejezve a nagy mű, igen? Maga biztosan mégsem pihen. Üdvözlöm ez alkalomból Juliskát is! Kisklárát csókolom! Lóci csak ne nyafogjon annyit a rossz ruhája miatt, inkább szerezzen pénzt, tisztességes, kitartó munkával, ahogy kell, s ha én vinni akarom valahová, akkor ne tarttassa vissza magát Pesten a rossz cimborái által. Közben persze sajnálom is. Hány alkalommal eszembe jutott a tavalyi közös utunk, mikor azonos helyzetben voltam, s mikor kérdezősködtek utána!

Hanem hadd beszéljek egy kicsit a csütörtök előtti dolgokról. Nem írhattam közben, olyan zsúfolt volt minden nap. Pannikáéknál csodavilág van, ami az ellátást s a szeretetet illeti. Nem is értem, miért szeretnek annyira. Vagy csak most tud megnyilatkozni valami, ami eddig is élt bennük? Ott volt talán hétfő óta Mária is, „Micu”, ők ketten hajóztak utánam-értem, mikor átrándultam hétfőn Baránszkyékhoz Tihanyba. Összekevertem bizonyos autóbusz-dolgokat, s emiatt elmaradt a keddi továbbutazásom, ideutazásom, majd szerdán elmaradt maga az autóbuszjárat, minden bejelentés nélkül, ami már irtózatos idegességbe hozott. Szerdán előzetes siófoki terv szerint Akarattyára mentünk, én meg a két nő, buszon. De mondtam Viktornak, hogy oda nem állíthatunk be váratlanul ennyien, csak úgy. Hát mi kell? Láttam, milyen gazdagon élnek, gazdagabban még az igaliaknál is, hát viccből listát készítettem: három rántott csirke, egy kiló kenyér, félkiló fagylalt, 30 deka felvágott, egy torta, főzelék, gyümölcs stb. És a házigazda szó nélkül, s komolyan véve a dolgot, összeállított egy csomagot reggelre. Enyingen még egy kilónyi vadász-szalámit is feladott buszunkra az ottani hentes, mikor átmentünk a falun, így aztán csak természetes, hogy János, mikor meglátott, hogy jobbról-balról egy-egy angyallal kezdek beállítani a kertjébe, akárcsak egy címer, alig tudta leplezni megrökönyödötöttségét: mit adok én ebédre ezeknek az embereknek?! S mikor tízóraira terített Juckó, pár szelet kenyérke jött és sok zöldpaprika meg egy fél borospohárnyi libazsír. „Kenyeret keveset fogtok kapni”, mondta János, „az magunknak is csak a jegyre járó van.” Erre előhúztuk a fürdőruhák és lapulevelek alól a két szatyorból előbb a szalámit, majd a 20–30 darab sült húst, majd a többit és a puncstorta-szeleteket, s egyszerre hogy fölragyogtak az arcok! Ők levest s valami felfújtat készítettek meg uborkasalátát, s irtózatos trakta következett. (A fagylaltot csak szállítóeszköz híján nem lehetett elvinni.) Hát szóval ez volt az akarattyai kirándulás lényege, s ezt én intéztem így, sőt magam is kaptam egy nagy darab szalonnát, amit biztosan nem fogok megenni Pest előtt.

Csókyhoz, az itteni házitündérhez, meg Bernáthékhoz most már képtelenség eljutni. Pedig szeretnék, s nagyon sajnálom, hogy az a klinika-ügy visszaparancsol. Jövőre, vagy legközelebb, másképp rendezem a dolgot, főleg, ha Panniék változatlanul Siófokon lesznek (nagyon fúrják őket!): akkor központjaim lesznek, tán épp Siófok, meg Igal, ahová vissza-visszatérek stb. Most jut eszembe, hogy magára esetleg egy gyorsvizit vár autón Tihanyba és vissza izéékkel no, Gyuriékkal! Csak meglenne! A szabadságát jó volna augusztus 10–25 vagy 15–31 közt kivenni a második részt, s akkor talán együtt is indulhatnánk valahová. Siófok egészen különleges hely számunkra, pár napra most is, de főleg későbben. Szereti a remek fagylaltokat? Panni rosszul van, ha naponta nem eszik egy-egy dézsányit. (Samu is szereti, nagyon. Samu: egy rút-rút öleb, valami fajtiszta terrier, ugatás helyett iázik.)

Baránszkyék roppant kedvesek voltak. Gizike levelére jól felelt mégis; az autós gyorsvizitre azonban okvetlen s nyugodtan elmehet!! Gizike nagyon megkedvelte a lányt, Pannit, mindenféle naivságaiért. (Például a lány a Balatont úgy hívja, hogy: a Bodrog.)

Bernáthék számára megpróbálom ma megcsinálni a francia röpiratot. Ha meglesz, innen elküldöm nekik. Oda most már nem mehetek el klinika előtt. Nem írt Aurél semmit a fordításról? S vajon mennyi volt a honorárium? Nem fontos különben. De miért intézi a dolgokat onnan a fene messzeségből és elérhetetlenségből?

Gyönyörű ez a hely, ez az igali lakás és kert. Egy kis zárt paradicsom a földön.

Dobrovits Viktor meg: szervező zseni! Elképesztő a munkabírása, szaktudása, energiája, simasága. Az intézmények, melyeket vezet, toronymagasságban minden hasonló felett!

No de megyek a fürdőszobába. Úgy hiszem, harmadikán vagy inkább negyedikén leszek otthon, akkor még idején megcsinálható a közmunka. A háztömb úrhoz nézzenek át! A listába a mi házunknál most be kell vezetni a hazatért hadifogoly nevét is. S mondja meg Somogyi, hogy mi vele a teendő.

Köszönöm magának és mindnyájuknak a nagytakarítási fáradalmakat. Kisklára ne sírjon, nem kell aggódnia semmin. Érdekes, hogy Bartos Alisz megmozdult a betegségre. De hogy jutunk hozzá az orvossághoz magához? Meg kell ezt kérdezni Babicstól. Ahogy hazaérek, jelentkezem nála. Csak pénz lenne! Flóra szeptemberig Tihanyban marad, Gyuszi úgy 20 körülig. Izgat az Egyetemiek döntése az Ö. B. I. sorsáról, az most már esedékes. Shakespeare-ben túljutottam a 100. szonetten, azt épp egy útelágazásnál készítettem el, Tab mellett, a jelzőtáblánál, szekérre vagy autóra várakozva, és szalonnázva a forró, ragyogó, zöld somogyi tájban.

Isten vele, Klára. Még írok. Maga már ne írjon. Mindnyájukat sokszor csókolom.

Lőrinc

 

Juckó: Kodolányi János leánya. – A francia röpirat: Bernáth Aurél szerkesztette ekkor a Magyar Művészet-et, a Szinyei Társaság folyóiratát, ennek a számára fordított, illetőleg stílszerkesztett Szabó Lőrinc. – Bartos Alisz: ekkoriban külföldre távozott régi barát. – Babics Antal: (1902–1992) sebész-urológus, akadémikus, ő kezelte Szabó Lőrincet veseköves megbetegedésben. – Egyetemiek: Egyetemi Nyomda. – Shakespeare-szonettek: Szabó Lőrinc ekkor átdolgozta fiatalkori fordítását.

 

 

28.

Budapest, 1948. július 29.

 

Kedves Lőrinc!

Három lapot kaptam eddig magától. Úgy látom, hogy az út sikertelensége dacára, a maga számára sikeres volt. Olyan életet élt, amilyet eddig soha. Ezt is megpróbálta hát. Hála az égnek, nem lett beteg. Én csak ettől féltem. Egyik lapon sem írta, hogy tulajdonképpen hová is megy végül. Gondolom, megmaradt az eredeti tervnél, s Igalon köt ki. Én oda írtam már, s küldtem a Bernáth-féle francia cikket. Remélem meg is kapta. Ha nem képes ott megcsinálni, írjon egy lapot legalább nekik. Most oda nem megy, ugye? Kár, hogy meg kell szakítania a szabadságát, de azért talán úgy sem lesz rossz, hogy utána még egyszer elindul. – Lelli itthon van Tihanyból. Tegnap keresett engem, de én Pesten voltam, mert Juliska kitiltott tegnapra bennünket a házból, hogy kimeszelhesse a szobáját s a konyhát. Mind a kettővel készen van, egészen szép lett. Mindent kitakarítottunk már, a ruhásszekrényt is újra poroltam. Dédétével behintettem. Ezen a nyáron már nem először cselekszem. Ha nem rakom el a ruhát ládába, légmentesen, nem tudom a molyoktól megvédeni, hiába igyekszem. Az a ruha különben teljes rongy, a többi része még inkább, azért adtam útra. – Tegnap nem jött semmi érdekes posta. Lellivel ma fogok délután találkozni, úgy tudom, hogy Flóráék is nagyon hívnak, Gizikéék szintén. Gyuri megy majd autóval, s akkor akarnak vinni. Ha megoldhatom az itthoni helyzetet s a hivatal s a maga klinikája miatt, akkor ilyesmiben esetleg résztvennék. Majd meglátjuk. – Kisklára volt szemorvosnál, mára meg is lesz a szemüvege. Egy kicsit inkább javult a szeme, valami tengelyhibája volt, s az elmúlt. -4-es a szeme. Elég sok! Én még nem voltam ott, magával szeretnék inkább menni először. Talán eljön velem, ha itthon lesz. – Mikorra jön haza? Nem sürgetem, csak kíváncsiskodom. – Tegnap megbeszéltem Erzsikével a bútorvásárlást. Két szekrény 600 Ft, egy asztal 200 Ft, egy kicsi, egy nagy szalmás-faragott karosszék, egy picike toalett asztal 150 Ft. Mindezt Kisklárával közösen vennénk. Egy szekrényt, egy karosszéket, a pici asztalt ő veszi. A többit sem kell egyszerre fizetni, valahogyan csak kinyögjük. Nagyon jó vétel, mert minden bútordarab régi és szép, jó állapotban, csak az egyik karosszék párnázatát kell megcsináltatni. Eladna még egy gyönyörű rekamiét, epeda párnázattal, huzattal 7–800 forintért. Azonkívül három nagyszerű lószőrmatracot 150 forintért. Ezt azért írom meg, hogy hátha kell valakinek valamelyik. – Barackot kaptunk 12 kilogrammot. Be is főztem azonnal reggel. Valami befőtt is lett belőle, mert volt közte még éretlen. Nagyon szép és jó lett minden. Jó lenne még eltenni kis vegyes lekvárt s őszibarackot is, de most már nincsen pénzem. Mézre is fizettem előre, és rendeltem öt kilót. Télre akarom eltenni. A takarításhoz is kellett még sok minden, mosás is lesz pénteken, ágyneműre fizettem, házbért kifizettem, gázt. Villany ebben a hónapban nem jön, az mindig így van júliusban. Augusztusban jön kettő hónap.

Ma kicsit borult az idő, hála istennek, már nem bírtam sehogyan sem a meleget. Nem lehet itt lélegzeni. Voit Lacika azt hiszem már Pesten is van, Irmánál fog lakni, nem találkoztam vele. Biztosan nagyon örültek magának. Én is szerettem volna egyszer látni azt a Kakasdot. Már ezt sem fogom. Nem baj. – Irmának volt 26-án a szül. napja, ott voltam. – Érdekes, hogy Szilkáné nem reagált a levélre s a pénzre! Vele nem találkozik útközben, ugye? Lóci volt evezni kétszer, feketére sült. Mancinak segített a szenet haza szállítani. Ezzel keresett tíz forintot. Tőlem talán kétszer kapott egy-egy forintot. Cigarettát adtam neki. Fáradt nagyon folyton. És éhes szünet nélkül. Ugyanakkor azt állítja, hogy nem jó a gyomra. Fekete, de sovány. – Kisklára sokat futkos. Sok a próba és kín odabent. Teljesen el van keseredve, s nem látja reményteljesnek a jövőjét ott. – Lehet, hogy az állandó pozíciónak ára volna, amit nem ad meg. Ez is eldől augusztus 15-én, akkor felelnek arra, hogy az egész lesz-e, s kik maradnak. – B. Alisznak feleltem rögtön, mert nagyon helyesen írt. Különben is, ha maga nincsen itthon, a levelezést rögtön pontosan teljesítem. Ez érdekes. –

Nem írok most többet. Juliska megy bevásárolni, fel akarom adni. Ha tudja, írja majd meg, mikor jön. Ha vasárnap itthon lenne, akkor jön maga is Margot-ékhoz, ugye? – Kedden hivatalba megyek már, sajnos. Mindenkit ölelek, csókolok, kit mi illet. Isten vele, vigyázzon továbbra is magára. Mindnyájan csókoljuk, és minden jót kívánunk továbbra is. Isten vele!

Klára

 

Két levél (Szabó Lőrinc július 30-i és felesége 29-i) közlését felcseréltük, nem a megírás, hanem az érkezés dátuma szerint soroljuk be. – Gyuri: Kuzman György. – Lelli: Korb Stefánia, Kuzman Györgyné, Mercedes autójuk volt. – Voit Lacika: a kakasdi orvos fia, később a Sportkórház sebésze.

 

 

29.

Igal, 1948. július 31.

 

Kedves Klára!

Ma megjött a második igali levele is, igen örültem a beszámolóknak. Maga egész jól megtanult írni mellettem: látja, mégiscsak ér valamit a sok diktálás alatti korholás és írásjelbemondás! A lényeges dolgokhoz innen nem tudok hozzászólni, különben is kedden vagy szerdán este otthon leszek. Bőségesen írtam ismerősöknek: Várady Miklósnak, Tompa Kálmánnak, Tasnády-Kubacskáéknak, Zollschán dr.-nak, Radnaiéknak, Békés Pistának, Máté Karcsinak, Babics prof.-nak. Persze csak lapokat. Ha még írt, azt már aligha kapom itt, hétfőn valószínűleg tovább megyek innen. Csókyról azt mondja Oszkár, hogy szeptemberben szeretne Pestre menni, a Lukács fürdőbe kell járnia: hozzánk jön majd. S a kisfiú pesti iskoláztatását is szeretnék, most megy a IV. gimnáziumba. – Itt a postás, sürget! Mindnyájukat sokszor csókolom.

Lőrinc

 

Zollschán József: ekkor tanársegéd, urológus. – Máté Károly: az Egyetemi Nyomda igazgatója.

 

 

30.

Budapest, 1948. augusztus 6.

 

Nem levelezést akarok, kedves Klára, csak pár sort megnyugtatásul, ha ugyan ott érheti még ez a lap Tihanyban, megnyugtatásul a mai röntgen eredménye tekintetében. B. prof. a lehető legkedvesebb és legbarátibb volt, maga intézkedett, majd a megfelelő doktor igen-igen alaposan, sokáig megfigyelte Lócit, átvilágította. Ha bármit találtak volna, lényegeset vagy gyanúsat, felvételt is készítettek volna. Csak halvány nyomai látszottak régi, gyógyult helyecskéknek. Az egész szöveg: „A jobb subapex mediális részében pár köteges árnyék, egyébként tüdőmezők tiszták. – Rekeszek jól mozognak, sima szélűek, sinusok szabadok. Dúsabb hilusok. – Szív: alaki, nagysági eltérés nélkül.” A „dúsabb” hilusok miatt nem kell napozni, s általában vigyázni kell, de semmi baj nincs. Ezt megírom, egyéb újság nincs. Most jöttünk haza. Maguk nyilván ebédnél ülnek Viktoréknál. Irigyeljük magát az utazásáért. Lóci is! Igen, ő is. Mikor Illyésnének telefonáltam, már nem volt otthon. De már nem is nagyon igyekszem elérni. Profnak mondtam Zotyit, Andrásékat, Beznákot, nem tudott róluk. Én jövő csütörtökön megyek hozzá, s majd megbeszéljük, mi legyen, hogy legyen; semmiesetre sem sürgős most már semmi. Posta nem volt ma semmi. A Béranger-s embert Kardos Laci küldte tegnap, lefordítottam nekik Az yvetoti király című sanzont, amit Arany is elkezdett (állítólag), de másra nem érek most rá. Ölelem és csókolom egész Tihanyt.

Lőrinc

 

B. prof.: Babics Antal. – Mondtam Zotyit, Andrásékat, Beznákot: Bay Zoltán (1900–1992) fizikaprofesszor, Frey András (1904–1983) újságíró, Beznák Aladár élettanprofesszor külföldön maradására céloz.

 

 

31.

Budapest, 1948. augusztus 8.
vasárnap délelőtt

 

Kedves Klára!

Úgy sejtjük, pompás időt foghatott ki. Az első hír mindig a legizgatóbb s most az hiányzik; biztosan a vasárnap miatt, amiatt, hogy nincs postás. Nem tudom, hova írjak, hol jut el inkább magához ez a pár sor. Mindkét helyre elküldöm hát ugyanazt a levelet, amit, mint tán látja, indigóval írok.

Először is: semmi baj. Lapom s később Flóra jelezte már, hogy mi a röntgen-lelet. Semmi, úgyszólván semmi; csak épp vigyázni kell. És enni! Tulajdonképpen emiatt írok.

Lóci ugyanis majdnem lekerült vasárnap, ma reggel, Siófokra. A Csepel csapat, a kézi vagy röplabdázók, egy hétre oda rándultak, hivatalosan, mint a WM üdülőtelep beutaltjai. Nem sportolni, versenyezni, hanem pihenni mentek. Lócit kihagyta a tréner, mint beteget, az egész dologról onnan értesültünk, hogy eljöttek a dresszéért. Délután átmentem a fiúval Csalótzkyhoz, véleményért; majd este Lóci egymaga. A válasz az volt, hogy a betegsége felől mehet, csak ne mulasson, ne napozzon, ne erőltesse magát. Hátra volt a tréner megdolgozása. Erre az este s az éjjel nyújtott alkalmat, amikor tegnap, szombaton este, éppen valami szép nagy új pályát avattak, melyen villanyfényben lehet játszani. Sokféle huzavona után azonban a dolog nem sikerült. Így Lóci itthon maradt.

Egész elképzelésem erre a siófoki hétre azon épült, hogy szállás és egyszerű koszt van, s hogy Lóci napközben sokat lehet Pannikáéknál, sőt talán állandóan ott – azaz: ott is – kosztolhat, kivéve a vasárnapot. Ha náluk változás állt be, az más. De miért állt volna be épp most? Ha magától jött volna, jöhetett volna már valami értesítés, akár csak általános, hangulati, lett volna több támpontom igenre is, nemre is. Maga, úgy hiszem, a hét elején mégiscsak átkerül hozzájuk, s rendezheti a dolgokat. Így hittem. S talán ez is a helyzet.

Ezért írok most. Mert ha ezek a sorok Siófokon találják, s talán már hétfőn, akkor megkérdezhetné: lemehetne-e Lóci most, rögtön, úgy, hogy náluk reggelizik, ebédel és vacsorál, de nem ott hál. Hálóhelyet ugyanis alighanem mégiscsak ki tudnak sikeríteni számára a Weisz Manfrédban. S ha nem tudnak, hát akkor tán még el is hálhat magával egy szobában, valami kényelmes pótágyon, fekvőszéken. Mindez attól függ, hogy milyennek ítéli a Panniék szeretetét, és lehetőségeit. Lócinak azért fontos ez a mostani hét, mert a következőn talán már iskolai előkészítő munkája lesz vagy lehet. Ezért forszíroztam a kis nyaralását lehetőleg erre a hétre.

Beszélje meg mindezt őszintén és egyszerűen Viktorékkal. E levél kíséretében én is írtam nekik erről, csak nem ennyire részletezve. S ha kedvező a válasz, küldjenek táviratot, vagy még inkább: telefonáljanak azonnal a házból – van telefon – mondjuk Margalitékhoz. Elég a legrövidebb üzenet: Lóci azonnal utazhat, Klára eddig meg eddig marad. Útiholmit máris összeállítottunk eleget. A névnapi inget csak akkor árulom el, ha előbb volna szükség rá, vagyis menetel esetén. Lóci pár nappal magán túl is ott maradhatna, bár Panniéknál épp a szombat-vasárnap a kritikus.

A maga szabadsága ügyét telefonon s a legkedvesebben Szemző Piroskával intéztem el. „Maradjon akár péntekig!” – mondta; ezt utólag homályosnak érzem: szombatot akart tán mondani? Mindenesetre megvan, amit kértünk; s ha maga csütörtökre nem állít be a hivatalába, bemegyek én, úgyis nagyon hívott az intézet privát megtekintésére Piroska, s közben bemondom, hogy szombaton itt lesz.

Bernáthék végre megkapták a fordítást, a másodikat, s küldték az újabb 100 forintot; abból lébecolunk. Az Írószövetség az újságírókkal közös szanatóriumegyesületet alapít, megküldték a belépési nyilatkozati blankettát.

Nagyon sokat jártam, próbáltam intézni, kevés sikerült. Pénz felhajthatatlan, csak hitegetnek: később, később! Egyetemi Nyomdánál nincs döntés.

Babiccsal a legeslegbarátibban és igen kiadósan beszélgettünk, a dékánsága hátteréről, Zotyiról, Andrásról; vicceket meséltünk; csütörtökön vizsgál meg, s akkor majd eldöntjük, hogy mi a legokosabb teendő.

Motorcsónakos embereim szintén Szekszárdon kötöttek ki, a motort mégis rendbehozták, további baj aztán nem lett, már rég itthon vannak. Ősszel majd egy hármas, illetve négyes kis együttlétet kell nálam megrendezni számukra.

Az igaliak iskolaügyében is mozogtam, még semmi fix nincs az iskolák körül; majd Baránszky Jóbék ittlétekor szedem össze végleg az eszemet az ügyben. Oszkáréknak írtam.

Ma vizitelt nálunk röviden Gabi meg a mamája, aki némi csomagot hozott Debrecenből, volt osztálytársamtól.

A külügyi kultúrfolyóirat, az a soknyelvű, amelyben tisztességes híradást reméltünk az Ö.B.II-ről, megjelent, de csak néhány sornyi adatnélküli és abszolút szürke kis közlést hozott a könyvről, olyan szövegezésben, amely a legalkalmasabb arra, hogy még az se tudjon meg semmit a könyv tartalmáról és kvalitásairól, aki észreveszi. Hát ez lesújtott. Angol, francia, szlovák, román és bolgár változatában van csak ez is; az oroszban s a lengyelben még ez se, semmi se.

Én jól vagyok, Kisklára szintén; ő tegnap a Svábhegyre ment a szokott házistrandjára, ma itthon ebédelnek.

Ha megkapom a programtervezetét, hollétei jelzését, amire hétfőn már számítok, hiszen nyilván már pénteken tisztázódtak a dolgok, akkor rögtön írok még, ha mást nem, lapot.

Szeretném, ha jól érezné magát. A Szemző Piroska „péntekig”-je nyilvánvalóan „szombatig”-ot jelent. Mint mondtam, ha szerdán este nem jön meg, csütörtökön reggel én látogatom meg őt s az intézetet: ennélfogva, ha lehet s ha érdemes, maradhat tovább is, péntek estig.

Tompa Kálmán megjött Raguzából, hétfőn vele ebédelek.

Most feladom ezt a kettős levelet a két címre. Ha tehát Siófokra kerül át hétfőn, ne bosszankodjék, hogy ott is megkapja ezt a már ismert levelet. S a Lóci ügyben adjon rögtön hírt, táviratot vagy telefont Viktorral.

Ölelek, csókolok mindenkit. Magát is!

Szeretettel

Lőrinc

Manci, Juliska üdvözli, összes névnapok elhalasztva!

 

Dr. Csalótzky Károly: szomszéd orvos, barát és körzeti orvos. – Margaliték: Margalit Ödön építész és lánya Gaby, szomszédok, amíg nem volt Szabó Lőrincéknek telefonjuk, addig ők közvetítették a telefonértesítéseket. – Gabi: Bosznai Gabi, Szabó Lőrinc debreceni iskolatársának leánya, Baránszkyné intézetében lesz nevelőtanár.

 

 

32.

Budapest, 1948. augusztus 10.

 

Kedves Klára!

Ma jött meg második tihanyi lapja. Milyen nagyszerű, hogy minden elképzelhető ismerőst és barátot együtt talált! Ezt igazán a sors rendezte így! Nagy kíváncsisággal vártuk és várjuk a kis híradásait s részletesen megtárgyaljuk, mi hogyan történhetett. S hogy még vihart is látott! Nagy levelemet, úgy hiszem, két példányban is megkapja, ha csak kedden délután ment át Panniékhoz. Lóci különösen izgul. S azt kéri, hogy ha ő nem mehet, akkor legalább maga szóljon be a fiúkhoz, a Weiss Manfréd üdülőbe (a vasút mellett van) és adja át az ő üdvözletét: Antalpéter Tiborra bizonyára emlékszik, az volt az a kiváló és csinos válogatott röplabdás a Lónyayban. Ha a helyzet megfelelő, akkor maga talán még vissza is megy Jánoséktól megint Siófokra. Akárhogy döntenek, az idő, a hivatali, ne izgassa: mint írtam, elég szombaton jelentkeznie. De akkor kell! Ugye, hogy szép az a nagy víz, ugye, hogy nem is olyan körülményesek a dolgok? Most bizonyára tanult egy kis bátorságot a mozgásban, és sok helyismeretet. S kedvet kapott egy s más kisebb útra, amit még mai helyzetünk is megenged. Viktorékat hívja meg; már én is sürgettem, hogy ha Panni jön, csak hozzánk szálljon! Itthon semmi újság, peregnek az órák, napok, a lakás igyekszik hűsölni a leengedett esslingeniek árnyas védelme alatt. Juliska hűséges, rendes. Franklin fizetett. Lóci megkapta névnapi ingét, többi névnap mind elhalasztva. Csütörtökön Babics, de nem befekvés. Legjobbakat mindnyájuknak. Csókoljuk.

Lőrinc

Csak azt a külön motorhajót hogy sikerítették ki?!

 

Lónyay: Lónyay utcai református gimnázium. – Juliska: Sáska Juliska (sz. 1925) Szabó Lőrincék új háztartási alkalmazottja, öt évig tartózkodott náluk, utóbb férjhez ment Pintér Bélához és megromlott a viszonya a családdal. (lásd az 1952-es Kékestetőről írt leveleket.) – Franklin: könyvkiadó.

 

 

33.

Balatonszemes-Öszöd, 1948. szeptember 17.

 

Az idő hol jó, hol rossz, a hely azonban, ahova kerültem, egyelőre pompás. Kedves Klára! Csak az a kár, hogy csuknak éppen, s mennem kell. Még nem teljesen biztos, hogy szombaton. Dolgoztam. Igalon biztosan vár értesítés. Holnap Sziklánénál ebédelek. Minden jót, mindnyájukat sokszor csókolja

Lőrinc

 

 

34.

Balatonszemes, 1948. szeptember 19.

 

Kedves Klára!

Tegnap beszéltem Sándorral telefonon, megyek hozzájuk. Már ott lennék, de éppen mondta, hogy a pest-kaposvári busz leállt, csak hajnalban lehet Igalt elérni. (Csóky, a háziasszony, szintén ma érkezik haza, nem tudom, honnan.) Így aztán megint bejöttem Szemesre, ma, vasárnap reggel, és most Szikláné Ilus kertjében dolgozom, és írom ezt a levelet. Közben Öszödön voltam, egy óriási modern üdülőben, ahol ismerősök nagyon kedvesen fogadtak, majd elmondom szóban a részleteket. Sajnos, nem lehetett tovább időzni velük, mert éppen zártak, hamarább kellett volna jönnöm… Csak hát sejtelmem sem volt róla, hogy ilyen pompás a hely. S még egyszer „sajnos”: tanúja kellett hogy legyek annak a szerencsétlenségnek, amely Lugosit, a gondnok-ismerőst, érte: telefonon, minden indokolás nélkül, épp e napok egyikén tette ki az állásából (iparügyi miniszteri tanácsos) valami felső rendelkezés. (Maga is ismeri: a II. kerületi parasztpártban volt egy ideig vezető is; ő az, aki 45 telén azt a bizonyos aprószemű szenet szállíttathatta nekünk a szénínség idején.) Összebarátkoztam a másik gondnokkal, Vörös Gyulával is; de ki tudja, hol lesz jövőre?! Szóval hát nagyon jól indult az utam, csak most lesz rossz az autóbuszozás, ismerem a vidéki buszok rettenetes megbízhatatlanságát még júliusi csavargásaimból. Újságokat, rádiót láttam, hallottam. Nagyon izgat azonban Lóci iskolaügye, hogy s mint áll a felvétel. A többiek, maguk, már komolyabb emberek, valahogy csak elboldogulnak vagy elboldogtalankodnak. De ő olyan – tudja, hogy milyen kölyök! Békés Pistának idején és köszönettel vissza kell juttatni a kölcsön-kritikáit, ha használtak, ha nem; vigye haza Lóci őket, Pista aligha lesz otthon, de majd csak átveszi valaki. Aztán a fog-ügy és T. Kubacska a második és harmadik fő-aggodalmam. Ilus (aki szállásra nem hív meg férfit, bár rengeteg üres helye van, de ezenkívül nagyon helyes) holnap vagy holnapután két napra Pestre megy; talán beszól telefonon Baránszkyékhoz. Igaz ugyan, hogy semmi különöset nem mondhat. Mesélte, hogy az utolsó előtti szállítmánynál még Vigh Sándorral dolgozott, s akkor Vigh semmit sem számított a tűzifa fuvarért! (Ellenben azóta nem újították meg az autóengedélyét.) A Szonettek egy részén túl vagyok, s körülbelül 60 oldalt kijavítottam a röntgenanyagból máris. Ezt a részt Igalból postán elküldöm dr. Schiffernek, s mire hazamegyek, készen akarok lenni az egész 200 oldallal. De mi lesz azután? Esedékes a döntés az Ö. B. I. ügyében. S hátra van a Szonettek korrektúrája, s némi próza eléjük és mögéjük. De mi lesz azután, azután? – Az éjjel iszonyú orkán volt, teleholdas, tiszta ég mellett; most is nagyon fúj, de a meleg nem csökkent túlnagyon. Egyszer voltam csak a vízben. Csókynak Ilus tanácsára (minthogy a cigaretta otthon maradt) két doboz finom szardíniát viszek, más tekintetbe jöhető dolgot nem lehetett itt kapni. Talán Panniéknak is írok Siófokra, s visszajövet betérek egy napra hozzájuk. Ma éjjel valószínűleg Földváron leszek, onnan vagy Szárszóról érhető el a hajnali busz, s hétfőn ½10 körül, reggel elérem Igalt. Isten velük. Mindnyájukat sokszor csókolom.

Lőrinc

 

Hallom a központi fűtéses rendelkezéseket: ránk az idén már nem vonatkozhat, bár a fát magát csak el tudnók adni valahogy.

 

Vigh Sándor: Szabó Lőrinc volt katonatársa (1940-ben), Mateosz fuvaros vállalkozó, fűtőanyag-kereskedő, Szikláné társa. – Szonettek: Shakespeare-szonettek. – Dr. Schiffer Ernő: röntgenorvos, egyetemi tanár, családjával Bernáthné baráti köréhez tartozott, a könyv, amelyet Szabó Lőrinc stilizált: Urológiai röntgen-diagnosztika, 1950. Tudományos Könyvkiadó. – Ö. B. I.: Örök Barátaink első kötete.

 

 

35.

Igal, 1948. szeptember 21.
este

 

Kedves Klára!

Mint írtam, hétfőn reggel átjöttem ide, Csókyékhoz. Kellemetlen volt a korai kelés, hajnali négykor már borotválkoztam, még teljes éjszaka volt, mikor előkanyarodott Szárszóról az autóbusz, csak a telehold világított. Szvatkóék már hazavonultak Pestre. Germánék udvarán viszont autó állt, és nagy sürgés-forgás volt. Bementem, szívesen fogadtak, néztem, hogyan bridzsel a társaság, aztán beszélgettünk. Tibor csak víkendre jött le, s este 8-kor indult vissza a társaságával (nem tudom kik voltak, valószínűleg orvos és felesége: utóbbi kellemesen emlékezett vissza rám egy 44 végi rövid és véletlen telefonbeszélgetésre hivatkozva, melyet ismeretlenül folytattunk, amikor ő a szomszédságunkban Molnár Farkaséknál bujkált). Gizike júniustól nagyjából lent volt Földváron, pár nap múlva költözik Pestre. „Még mindig olyan tehetséges?” – kérdezte. Férje igazi szívélyességgel kérdezgetett mindenről; hívtak, hogy keressem fel őket Pesten. Még mindig a Püski-szomszédságban laknak.

Itt kiváló dolgom van. Hát persze! A háziasszony érkezésem délelőttjén érkezett vissza Kaposvárról, s ő vezeti a háztartást (mely különben nélküle is csodás). A maga levele is ugyanakkor futott be. Lesújtott, hogy Lócit visszautasította a színiakadémia. Egyelőre nem tudom, mit lehetne tenni, mi mást kezdeni… Örülök, hogy Tasnády-Kubacska a helyén van… A fogakat, mindkettőjükét, forszírozza! Nem fontos a kinézés, a beszéd!… Hát az ablakozás? Semmi se lett még belőle? Lassan kihull a három évvel ezelőtti mozaik a Kisklára-szobában a keretekből! Pedig már hideg van. Tegnap meg remek nap volt, majdnem teljes nyár az előző 20 óra éjjeli-félnappali szélvihara után, amely még Öszödön ért, és Szemesre is átkísért. Olyan remek, hogy – először és valószínűleg utoljára az idén – felvettem végre a rövid nadrágot, s napozva dolgoztam itt, a kertben, egész délelőtt és délután. El is készültem már olyan sokkal az orvosi kéziratból, hogy az első 101 oldalt ma becsomagoltam, s holnap postára adom; a második rész már csak 90 oldal lesz. Este a szomszéd Csigás utcában nagy tűz tört ki, mind odarohantunk, két szérűskert kazlai és gazdasági épületei lángoltak, s félő volt, hogy átcsap a veszedelem a többi sok-sok kazalra, melyek közt akkorák is voltak, mint egy kétemeletes ház. Rengeteg ember, fejetlenség, kialakuló rend; szekerek hordóban vizet szállítgattak, mindenki oltott, a növekvő sötétben fantasztikusan szép volt a rémes kép, emberek locsolták a roppant kazlak oldalát, fák, épületek lángoltak, de szerencsére nem volt szél, s félóra múlva már látszott, hogy elszigetelték a tüzet. A naplemente is gyönyörű volt, az este szép és meleg.

Ma viszont borús ég, csepergő eső, kint 10 fok, bent 15. Dolgoztam, beszélgettünk. Madártej is volt ebédre; és két vendég, aki 5-ig maradt. 7-kor meg egy újabb jött, itt marad vacsorára. Oszkár közben befűtött az én szobámban kukoricacsutkával, persze csak mutatóba. Erről eszembe jutott, hogy vajon maguk is –? Sándort folyton el-elhívják, sok a beteg, nagyrészt ingyenbeteg. Csókynak foggyökérgyulladása van, szelíden jajong (ahogy általában is szelíd-jajongó természet). Hogy miért nem került Pityu hozzánk? A mama riadtsága miatt, aki máris háborútól félt…!?

Este 11-kor folytatom.

Most ment el a vendég. A levelet korán fel kell adnom, különben még 24 órát vár. Tehát nem várhatom meg a délelőtti postát, amely biztosan hoz valamit hazulról. A hőmérő közben kint lement 8 fokra, s az átmenetileg kiderült ég megint csupa felhő. Az a bolond Sándor meg, akinek mániája a friss levegő, kinyitotta az ablakokat és elherdálta a kevéske előző meleget. De azért a paplan alatt így se fogok fázni. Csókynak szűnik a fogfájása, mert megkezdődött a dagadás az arcán. Sok lappangó feszültség van itt is a házastársak közt, persze nem látni bele a dolgokba. Holnap délután Sándorral alighanem bemegyünk Kaposvárra. Pityu nem Macinál van (kevés a férőhely), hanem valami volt iskolaigazgatóéknál, 100 forintot fizetnek érte és természetbenieket, nem tudom, mennyit-mit.

Megyek aludni. Csókolom Kisklárát, Lócit, Magát.

Szeretettel:

Lőrinc

 

Szvatkóék: Szvatkó Pál (1901–1959) újságíró, a Prágai Magyar Hírlap főmunkatársa, majd 1939-től a Magyarország főszerkesztője, Szabó Lőrinc főnöke lett, a német megszálláskor mint angolszász orientációjú újságírót letartóztatták és deportálták, 1957-ben elhagyta az országot. – Germán Tibor: (1888–1951) fül-, orr-, gégész egyetemi tanár, 1951. február 12-én feleségével, Bajor Gizi színésznővel öngyilkos lett; lásd A huszonhatodik év Öngyilkosok című szonettjét. – Molnár Farkas: (1897–1945. január 12.) Bauhaus építész, a CIAM magyarországi csoportjának vezetője, a Lotz Károly u. 4/b alatt lakott, az ostrom alatt bombatalálat érte a házat. – A három évvel ezelőtti mozaik: A front után Szabó Lőrinc ragasztotta össze apró üvegdarabokból.

 

 

36.

Kaposvár, 1948. szeptember 24.
péntek

 

Kedves Klára!

Alig tudok írni, dermedezik a kezem a hidegtől. Tegnap megint bejöttünk ide Kaposba, ismerősöket látogattunk végig, éjjel 12-kor kerültem haza Macihoz, ott háltam. Sándor meg azoknál (Nyiryéknél), akiknél az Oszkár fia van. Most megyünk vissza Igalra, a menetjegyiroda asztalán írok, még hideg van. De jó nap lesz, látszik, csak még nincs ereje ennek az őszi napnak.

Csakugyan egész kemény a bőröm, nem hajlanak az ízületeim. A hidegtől.

Írni pedig azért írok, mert egy negyedéves közgazdász fiútól hallottam, hogy Pesten, mint már évek óta, alig van valaki új ember a jogi karon. A mai világban „nem érdemes”. Hát ez igaz. De Lócinak nagyon jó volna bármilyen főiskola. Hiszen ott tanulni katonasági halasztással jár. Meg aztán mindenféle tudásnak csak van haszna egy okos ember életében, akárhogy kiiktatta is a mostani élet a római jogot a gyakorlatból. Azt mondja ez a fiú, hogy jogászok csak tengenek-lengenek a jogi karon, s hogy „kötéllel fogják az új hallgatókat”. Ott nincs felvételi és egyéb miskulancia. A tandíját pedig kibírnók valahogy.

Szóval: jobb híjján és időnyerésül! Lóci nézzen körül, érdeklődjék. Legjobb, ha rögtön érintkezésbe lép Baránszkyval, elmondja ezt az értesülésünket, tanácsot kér, esetleg vele együtt felkeres előzőleg valaki egyetemi jogász professzort. Nem akartam várni ezzel a tippel addig, míg hazamegyek: legalább a tájékozódást készítsék elő. Hír szerint – ami megbízhatatlan – jogra még október elején is be lehet iratkozni, s hallgathat akármit az egyéb karok előadásaiból is, csak az alapvizsga kötelező majd a második vagy harmadik félév végén.

Hát ezt akartam megírni csak hirtelenében.

Igalban biztosan lesz levél.

A tanárnak a 101 első oldal elment, nagynehezen, mert olyan nagy és ½ kilón felüli ajánlott levelet nem vesz fel a posta: ki kellett hagynom belőle a nehéz keménypapírtasakot. Most aztán nekiállok a maradéknak.

Október elején otthon leszek, pontosabbat később. Egy napot esetleg Siófokon is töltök. Érintkezésbe léptem, már előbb, Viktorékkal; Válasz jött: szeretettel várunk.

Lóci csak menjen el a fogorvoshoz! Hó elején, illetve szeptember végén az Írószövetségbe be kéne fizetni az orvosi könyv havi bélyegilletékét. De ez megvárhat engem. Kisklárának vettem ajándékba itt egy alkalmi Jászai Mari emlékiratai-t; ha ugyan nincs meg máris. Meg egy Színházi Lexikon-t. Rögtön jól továbbadható könyvek… Jól vagyok, már a kezem is fölengedett, mindjárt 10 óra, akkor indul a busz.

Mindnyájukat szeretettel csókolom

Lőrinc

 

 

37.

Igal, 1948. szeptember 26.

 

Kedves Klára!

Azóta, hogy Lóci jogászkodása ügyében Kaposvárról írtam, elcsüggesztő információt kaptam az ügyre vonatkozólag: hogy ott is az a helyzet, ami mindenütt. Mindegy, meg lehet, meg kell próbálni.

Levelei megjöttek. Az akadémián is heti három napja van? Találkozik K. Aladárral, Voinovich-csal? Üdvözölném őket. Rém sajnálom Lóci fog-bajait. De csak menjen el! Maga meg sokszorosan.

Legfőbb izgalmam, most, a döntés napjaiban, az Ö. B. I. sorsa. Mire hazamegyek, nyilván kész helyzet lesz.

Kisklárát láttam múlt pénteken vagy csütörtökön, éjjel, a rádióműsorban, elkésve.

Az orvosi kéziratot befejeztem. Nem igen adom már fel. Úgy gondolom, kedden (legkésőbb szerdán) elmegyek innen. Úgyhogy ide többé már ne írjon. Hanem még egyszer Dobrovits Viktorné, Siófok, Rákóczi út 4, OTI-üdülő címre, de oda is csak kedden vagy legkésőbb szerdán délben, a többi már bizonytalan. Elsejére vagy rögtön az után otthon leszek. S beállok a házmegbízotti főakadémiára hallgatónak. Nem tud róla, meddig tart stb?

Szombathelyre szerettem volna, de teljes lehetetlenség elmennem. Rosszul számítottam, nagyon kiesik. Talán később, ha még…

A Shakespeare-rel is szépen haladok. Nem nagy munka már, nem igazi. Csak szöszmötölés. Igaz, hogy épp ezért végefogyhatatlan.

Élelmiszerdolgot itt megbeszélni nem lehetett. Túlságosan igénybe vannak véve; s nagyon impresszionisták. Csókynak még mindig dagadt és fáj az arca, s nem huzathat. Egész héten le volt törve, rosszkedvű. A fiú kaposvári elhelyezése így sokkal jobb számukra, folyton ki-bejárnak.

Tegnap az itteni jegyző (vagy mi) vendégeként az itt időző Bock Hilda régi kedves (bécsi) énekesnő baráti körben kis házihangversenyt adott, szünetben feketével, személyenként 5 Ft-os belépődíjjal. Voltunk vagy 25-en, 30-an. Kedélyes, szívélyes volt: grinzingi hangulat.

Az elmúlt napokban többször fázogattunk. De kibírtuk bemelegítés nélkül. Pláne a többiek, akik szakadatlan mozognak, dolgoznak. Tegnap már jobb volt a nap, sőt az éjszaka is, ma pedig egyenesen visszajött a nyár. Derékig meztelen ülök a napozóban, néha leakasztok egy fürtöt, s eszem, s így írok. Egyetlen felhőfolt sincs az égen. Most kellett vona indulnom talán? De hiszen ez se tartós már, ez a meleg.

Üdvözlöm Aliszkát, Baránszkyékat, mindenkit. Mikor lesz a Radnai-est? S mi lesz: Troilus? vagy Szonettek? Vagy Tücsök? Szerettem volna megkapni a Válasz verslevonatait, bár a korrigálást S. Mártára bíztam. Szabad Nép-et, Népszavá-t naponta látok, este rádiót hallgatunk. Általában: nagyon ideges vagyok. Biztosan híztam, erősödtem. Radnaiéknak írok valahonnan útközben, Siófokról. A felolvasás akár már vasárnap is lehetne.

Isten velük, kedves Klára. Lócival, Kisklárával együtt sokszor csókolom.

Lőrinc

 

Az akadémián: A Növénytár MTA palotájában működő részlegében dolgozott. – K. Aladár: Komjáthy Aladár (1894–1963) költő és természettudós, Szabó Lőrinc pályakezdése éveinek közeli barátja, ekkor az MTA Könyvtárának osztályvezetője. – Voinovich Géza: (1877–1952) irodalomtörténész, 1935–49-ig az MTA főtitkára, 1936–1952-ig a Kisfaludy Társaság elnöke, ebben a funkciójában került kapcsolatba Szabó Lőrinccel. – Aliszka: dr. Gaálné Alisz. – Radnai-est: felolvasás Radnai Béla gyorsíró-tanárnál, baráti körben.

 

 

38.

Hévíz, 1949. február 10.

 

Tegnap érkeztem meg, kedves Klára. Nagyon kényelmes volt az utazás, és az idő szép. Barátunk már Keszthelyen várt, autóbuszon jöttünk be. Én egy csöndes kis panzióban lakom, nem vele tehát, de sokszor vagyunk–leszünk–együtt. Csinos szobám van, jól fűtik, a koszt jó. Ma délután fogok először fürdeni, biztosan jót tesz. Furcsa ez a kénes szag a fürdőben s a tó környékén. A víz teljesen fehér párába burkolózik, párolog, hogyne, hiszen meleg, s nem fagyhat be soha. Tegnap sokat sétáltam a szép időben, az üres parkban meg a környéken. Csak az alvás megy nehezen; itt is tulajdonképpen hajnaltájt jön rám az igazi álom. Még nem tudom, meddig maradok, a doktor ideje is bizonytalan; a második vasárnapot azonban valószínűleg elérem még itt. Sok aggodalommal gondolok haza, de tán csak nem lesz semmi különös. Postámat nem kérem, csak egészen fontos ügyről értesítsen Kálmán címén. Lócinak nyugodt munkát kívánok a gyorsírásban és az írógépen. Kisklárát, Szabolcsot, magát és mindnyájukat ölelem, Juliskát üdvözlöm. Erősödjenek, nyugodjanak, használják ki távollétem nyugalmát. Isten velük. Csókolom.

Lőrinc

 

A költő itt tartózkodására lásd még: Szabó Lőrinc hévizi versfüzete, bemutatja Kadbebó Lóránt. Magyar Helikon, 1980. – Barátunk már Keszthelyen várt: Tompa Kálmán doktor hívta meg Hévízre a költőt, és ő fedezte az üdülés költségeit.

 

 

39.

Hévíz, 1949. február 12.
szombat éjjel

 

Kedves Klára!

Most jöttünk haza dr. Molléktől, aki már két nappal ezelőtt megvizsgált. Jó meleg van, megkedveltek ezek az apácák, meghízva fogok hazaérni. A doktorral s egy régi miniszteriális ismerőssel voltunk vizitben vacsora után. Bizony, ha nem tekintenének bennünket sok helyen osztályidegennek vagy minek, Lóci fürdőtitkár lehetne itt a nyári szezonban, mulatságszervező ifjú, épp olyanra van szükség, de hát reménytelen dolog, – csak úgy beszéltünk róla.

Mindennap fürdöm. Kádban. 20–25–30 percet, fokozatosan többet minden nap. Iszapra nincs szükség. Dr. Mollhoz, aki a vezető fürdőorvos, Kálmán vitt el. Megvizsgált. A szívem elég jó; a fő-baj, szerinte, a nyakban van, onnan megy a reuma a jobb vállba stb. Hisztaminkezelést rendelt (s ingyen adja). Csak majd a Rózsikának kell adnom valamit. Ez valamiféle villanyozás: az ember vállát, nyakát megrakják vizes rongyokkal, körbe sztaniolpapír rétegeket helyeznek el, arra kis zsákocskákat, s az egészbe áramot vezetnek, amit különben az ember keze is szorongat egy vizesruhás szerszámot markolva; s aztán, mikor bekapcsolják a gépbe, bizseregni kezd a kéz s a megrakott testrész, mintha belülről kis tűk ezrei szurdosnák a bőrét kifelé, vagy mintha csalánnal simogatnák. Nem komoly fájás, sőt, egyáltalán nem fájás; csak valahogy pezseg a hús, és vagy 15 perc múlva egészen vörös és hólyagos, – ez az utóbbi azonban percek alatt elmúlik. Már kétszer kaptam efféle kezelést. Eredménye az volt, hogy pompásan kihozta a reumámat: nemcsak az ízület, de a jobb felsőkarom közepén is élesen fájt reggelre a csont és fájtak az ujjaim is, mint már régen nem. Ez a gyors reakció igen jó jel. S a fájdalom nem jelentkezik, ha aszpirinféléket eszik napközben az ember. Azóta eszem, s a reggeli fájás ma már nem jelentkezett.

Kálmán roppant kedves. A maga lapja igen meghatotta. Reggelenkint csakugyan úszik a szabad tóban. Egész divatot csinált a hősiessége. Persze rengeteg embert ismer; én is összekeveredtem egy csomó férfival-nővel, sose ismerem meg őket.

Holnap írok Barabás Tibornak, őt kérve meg, hogy Tyihonovnak továbbítsa – ha jónak látja – azt az Umetolinak szánt pár sort, oroszra fordítva.

A vizsgálatról még annyit, hogy dr. Moll is rémesnek találta a manduláimat; szerinte igen fontos volna (s nem veszélyes) a kivételük.

Olvasok, próbálok dolgozni. De nehezen megy. Még nem találtam közvetlen kontaktust a témáimhoz. S a témák? Ami eszembe jut; minden. Két vers azonban úgy nagy körvonalakban már megvan; az egyiken harmadnapja dolgozom.

Az idő normál-februári, minden éjjel fagyott, napközben enyhés, ha ugyan nincs szél. Sokat sétálok is. Esténként Kálmánnal vagyok, délután a rövid hisztamin-kezelés húzódik szét másfél órává a várakozások miatt, délelőtt meg a fürdő szólít ki a szobámból.

Haza valószínűleg a 11. napon megyek, vagyis majd egy hétfői napon. Doktorunk talán még tovább marad.

Szeretnék hazalátni. Lóci, remélem, jól halad a gyorsírásban. Csak komolyodjon, rendesedjen! Spóroljanak fűtéssel, mindennel! Újságot alig látok, rádió nincs, illetve nem érdekel. Ha orvos kéne, menjen el; a könyv érvényes akkor is, ha nincs benne a havi bélyeg. (Csak két hónapi tagdíj-hátralék után tilos elfogadni!) Ha Kisklárának kéne a Tyihonov: a kéziratot megtalálják a „történelmi” könyvespolcon keresztbe tett egyik mappában, legfelül, abban, amelyben kötetbe még nem került versfordítások vannak. Megjött az Athenaeumtól a Puskin-kézirat? Sajnálom, hogy nem hoztam magammal Miltont. Préseltem egy szép lótuszlevelet.

Hétfőn, gondolom, kapok írást hazulról. Ceglédről volt esedékes író-tanító barátunk vizitje. Toljanak ki lehetőleg minden effélét egy héttel. Isten vele. Csókolom (a gyerekekkel együtt).

Szeretettel

Lőrinc

 

Üdv Baránszkyéknak, Kodolányinak!

 

Barabás Tibor: (1911–1984) ekkor a Magyar Írók Szövetségének főtitkára. – Tyihonov: Nyikolaj Szemjonovics Tyihonov szovjet–orosz költő ekkor Magyarországon járt, A lenini zászló című válogatott kötetében jelentek meg Szabó Lőrinc fordításai. – Termirkul Umetoli: az 1908-as születésű kirgiz költő Pavel Szavanok újságíróval együtt 1945 telén megmentette Szabó Lőrinc lakását, Szabó Lőrinc sokszor nagy hálával emlékezett rájuk. – Puskin-kézirat: hévízi útja előtt fejezte be A bahcsiszeráji szökőkút fordítását. – Ceglédről író-tanító barátunk: Lente Gábor.

 

 

40.

Hévíz, 1949. február 15.

 

Kedves Klára,

– hát hogy lássák egy kicsit ezt az én mostani kis hazámat: itt a képe. Lapja megjött, köszönöm. Vasárnap v. hétfőn megyek haza, K. még elsejéig marad. Ma kedd van, talán 15-e? Csókolom mindnyájukat. Hízom. Szeretettel:

Lőrinc

 

 

41.

Hévíz, 1949. február 16.
szerda délelőtt

 

Kedves Klára és Lóci!

Tegnap este kaptam egyszerre két írást, a levelet s a lapot. Örültem a híreknek, bár az a nagy fejfájás nem örvendetes valami. A fekete semmiképpen nem jó orvosság, ezt még írásban adva se beszéli be nekem! – A tojás-szénre bizonyára szükség volt már; remélem folyton enyhülni fog az idő, túl vagyunk a fél-februáron. Itt rendes, de kitűnő (fekete) szénnel fűtenek, szinte éjjel-nappal. A kazánjavítás roppant jó lenne: pénzben körülbelül ugyanúgy járnánk, de megspórolnánk vele az utánjárás gondját és a sok piszkot. – Gyurihoz rögtön átmegyek, mihelyt hazaérek. – Remélem, Máriát még ott találom; kezét csókolom addig is. – A Juliska kívánta mázsát nem fogom ugyan elérni, de megközelítem! – Lóci íráshibáit külön kis papírra írom, hogy magához vehesse, és kiadósan tanulmányozhassa őket.

Ennyit válaszképpen.

Az itteni helyzetről, eddig, csak jót írhatok. Jól szeparálódva töltöm az időt; ami különben nem nagy szó, tekintve, hogy a beutalt szanatóriumbelieken kívül alig akad ember az egész telepen. Van itt vagy 20–30 szálloda és panzió, de a szezon: májustól szeptemberig. Dr. Pásint, akivel dr. Mollnál voltunk, Kálmánnal együtt, már hazament, az ízületi nyavalyája sokat enyhült. Kálmán viszont ismét kapott meghosszabbítást, épp ma, úgyhogy ő 28-áig maradhat. Sokat veszít a praxisában ezalatt.

Tegnap a nővéreknél egészen különleges ebéd volt, mert – mint megtudtam – évfordulója volt a rend alapítónőjének. Elmondom, mit ettem. Húslevest; csirkepaprikást rizskörettel és savanyúsággal; kis kerek lekvárszemű süteményeket és madártejet. És mindenből elég sokat, – még Lóci is megdagadt volna tőle! Mióta felfedezték, ki vagyok, láthatóan becéznek. Az egyik apáca, Chrysostoma nővér, már kétszer beszélgetett velem, egy-egy órát; tanárnő, földrajz-történelem-szakos, de most, hogy nem taníthat, ide került, s falut jár, konyhában dolgozik, fűrészel, tuskókat hasgat stb., pedig elég cingár, szemüveges, tipikusan értelmiségi lény. A Chrysostoma Aranyszájút jelent (nőnemben). Csakugyan kitűnően beszél, filozófiailag, szociológiailag igen képzett, egyáltalán nem reakciós teremtés. Mondta, hogy a kultuszba osztálytanácsosnak vagy miniszteri tanácsosnak hívták, kész állásba, ha leteszi a reverendát. De nem teszi le. Nagy megtiszteltetésnek veszi, hogy „az író” „szóba áll” vele. Egy másik apácának Kálmán májinjekciókat ad. Az az érzésem, hogy ezek a nők mind igen rokonszenves őrültek (az odaadásban, a hitben). A főnöknő kerekképű, parasztos, de szintén rendkívül intelligens nő, az majd kicsattan az egészségtől. Tartanak tőle, hogy elvesztik szeretetotthonukat, ezt a panziót. Keresztes nővéreknek hívják őket, valami svájci rend.

A közvetlen szomszédságba sokat ki-kijárok, meg a tó köré. Kálmán egy nagyobb társaságot rávett a minap, hogy este 9-kor kimenjenek a tóba, fürödni. Telihold volt, a gőz csakúgy szállt ég felé, eltűntek benne mind a víz fölé messze benyúló kabinsorok is, csak a törökös kupolák álltak ki feketén a képből, a fehér gomolygásból. Én véletlen bukkantam rájuk, s majdnem egy teljes óra hosszat figyeltem hancúrozásuk hang-játékát (mert látni nem lehetett őket). Közben a békák szerenádja szólt, mintha nyár volna – de csak a tóban s a tó felett – s a part mentén kibújtak a piros lótuszvirágok a vízből. Furcsa látvány volt. Jó, hogy ezt télen láttam.

Dolgozom is. Ha így megy (nagyon lassan), akkor viszek Sárközinének vagy öt-hat verset. Ennyin dolgozom egyszerre.

Ezzel a levéllel egyidejűleg írtam Barabás Tibornak, kérve, hogy – ha jónak találja a dolgot – Tyihonov útján s oroszra is lefordítva juttassa el Temirkul Umetolihoz pársoros üdvözlő levelemet. S kérve azt is, hogy ha nem lehet terhelni ilyesmivel a vendéget, küldje vissza (haza) az én Kirgizisztánba szánt soraimat.

Úgy látszik nem vasárnap, hanem hétfőn megyek haza. Kálmán tovább is tartana, amilyen őrült.

Ideteszek 20 forintot. Lóci vegyen belőle két csomag Kossuthot, s folytassa a napi 10 cigis adagolást, négy forintot pedig fordítson nőkre, italra stb. – 10 Ft az anyué.

Isten vele, Klára. Nyugtassa meg az idegeit és szívét. Most megyek rendszeres délelőtti fürdőmbe. A tóba még nem merek. A hisztamin-kezelést tovább kapom. Isten velük. Szervusz!

Mindnyájukat csókolom. Szeretettel

Lőrinc

 

A nagy fejfájás: Szabó Lőrincné február 13-i levelében ezt írja: „Rettenetes fejfájásom volt; tegnap este kezdődött, éjjel felébredtem a kínra s egész álló nap kínzott. Mindenfélét beszedtem, feketéket ittam, mindig ez használ a legjobban, s most estére valamennyire enyhült. Talán, ha tudok éjjel aludni, holnap már jól érezhetem magamat. Ma sokat gondoltam magára, mert meghatott, hogy maga is érzi, milyen fárasztó sokszor magával az élet. Már ennyi, pici kis belátás is segít nekem, s rögtön több a szeretet s a megértés is bennem. Higgye el, általában mégis csak a jósággal lehet jóságot kiváltani. Belőlem legalább is. Ma egész nap azt éreztem, hogy ez a rettenetes fejfájás a gutaütés előjele. Elgondoltam, hogy hirtelen meghalok vagy ami a legrosszabb, megbénulok. Soha többé semmit sem mondhatok meg senkinek, nem tudom többé megmagyarázni magamat. Rossz érzés volt. Most jobban vagyok, írhatok még, de magyarázkodni most sem tudok. Tulajdonképpen nem is akarok. A szónak csak akkor van értelme, ha olyan pontosan tudja, tudná az ember használni, mint maga, főleg írásban. Nekem még kísérletezni is kár volna. Úgyis elkönyvelt már valamilyennek, ezen a szó úgy sem változtatna semmit.” – Gyuri: Kuzman György. – Mária: Thomas Ernőné; dr. Salacz Pál kezelte a Sportkórházban, műtétre a Bethesda kórház Ilka utcai szanatóriumába került végül is sor (bárha Szabó Lőrincné február 13-i levele szerint ekkor még nem került műtétre a sor). – Chrysostoma nővér: Radich Márta tanárnő. – A főnöknő: Serafina nővér, Faluhelyi Magda.

 

 

42.

Hévíz, 1949. február 19.

 

Kedves Klára,

minden értesítésüket megkaptam. Radnaiéknak (s még valakinek, akire figyelmeztetett) írtam. Sárközinének feladtam hét verset, rábízva a korrektúrát. K. szombatig, 26-áig meghívott; pár napot mindenesetre igénybe veszek belőle. Ma, épp ezért, mosattam egyet-mást. A hisztamintól óriási fejfájásaim voltak egy hétig, már nincsenek. Szabadban is fürödtem. Minden jót! Üdvözlöm Szabolcskát! A túloldalra leírok egy helyrajzi szonettet. Kisklárával, Lócival együtt szeretettel csókolom.

Lőrinc

 

 

Héviz, télen
Hogy füstöl a csúzölő csodató
sárkánytúrta, büdössár krátere
a téli fák közt! hogy száll ég fele
a kék víz, az őrült víz! Mintha hó
pelyhezne, fölfelé; vagy illanó
ingét tündér-raj vetné szakadatlan,
(bujkálva persze, mert máris amott van,
mikor itt szinte látod villanó
szépségüket). Hogy játszik, imbolyog
lassan s puhán a fehér pára! Hogy
böfög s foszlik végtelenbe a táj!
Lótusz nyit pirosan, zöld levelén a
nyarat vartyogja kollégám, a béka,
s a parton didereg a február.
Szabó Lőrinc

 

Még valakinek: Baránszkyéknak.

 

 

43.

Hévíz, 1949. február 21.
hétfő délelőtt

 

Kedves Klára,

ma este kellene indulnom, de nem megyek még. Mint jeleztem, a hét végéig maradhatnék, de nem biztos, hogy megteszem, bár barátunk igen szívélyesen marasztal. Ő szombaton, esetleg pénteken megy; pár nap alatt eldől, bírom-e még itt a sok jót. Talán igen. Erről majd írok még. Egyelőre a legtávolabbi terminust, a szombatot veszem: csütörtökön délelőttnél később tehát ne adjanak fel semmi postát. A nagy levele megjött, az új gép csakugyan új; főleg a henger kicserélése nagy dolog, nem a szalag s nem a tisztítás. Súlyosan aggódom a Tyihonov-ügyben, már azt is kétlem, hogy a kötetkében benne lesz-e az én hármam. A Puskin is egyszerre kétessé válhatott, láttam a bizottság névsorát, s ez még csak előjele valaminek. Megint visszajöttek rossz álmaim. Borzasztó, hogy az ember milyen védtelen velük szemben! Kisklárának is írtam; ő nem; megkapta lapomat? Filléreket ő azért nem kapott tőlem, mer hisz ő „úgyis keres”. Jaj, jaj! Itt féltavasz van, nappal 9–12 plusz fok között. Dolgozni nem tudok, a feladott darabokat ma kapja meg Márta, elküldésükkel egyszerre összeestem, semmire nincs kedvem, erőm. I. Gyusziékról nem írt; vajon mi van velük? Kuzmannékat, Kálmusékat így üdvözlöm. S Juliskát! És mindenkit! Testileg jól vagyok. Ha hazalátnék, megnyugtatna. Legyenek okosok. Mindnyájukkal együtt csókolom.

L.

 

Új gép: Szabó Lőrincné február 17-i levelében: „Radnaiék teljesen rendbe hozták a gépet. Kaptunk új hengert, új szalagot. Olyan ragyogó tiszta, fényes az egész gép. Jó vele írni.” – Aggódom a Tyihonov-ügyben: „Most nyitottuk ki a rádiót, most megy a Tyihonov-est, a maga fordítását nem hozzák.” – írja Szabó Lőrincné ugyanebben a levélben.

 

 

44.

Hévíz, 1949. február 23.

 

Kedves Klára!

Azt hiszem, 23-a van, mindenesetre szerda. A kölcsönkönyvtári tervekről tegnapi levele számol be. Csak károgni tudok rá, az ügyre, sajnos, – ahogy maguk mondani fogják. Ha ilyen egyszerű volna pénzt keresni! Kálmánnak egy betege nemrég bukott bele épp egy körúti kölcsönkönyvtár-vállalkozásba: nem ment sehogysem. A körutak vidéke, a látszattal ellentétben, rossz erre a foglalkozásra, ott nagy a trafik- és rikkancs-fajta forgalom, de elfutnak az emberek még egy csak annyira komoly vonzás előtt is, amilyen egy népszerű regény olvasása. És az üzletbér ott megfizethetetlen! A Szilágyi D. tér e szempontokból, bár csöndes, sokkal jobb: ott is vannak nagy bérházak, tehát sok lakos (ellentétben pl. a villaépítkezéses Pasaréttel), de unalmasabb az élet, s ezért jobban olvasnak az emberek. Minderről azonban majd otthon inkább. Most még csak azt a szempontot említem meg, hogy vállalkozónak lennünk roppant veszélyes; ezt maguk nem érzik eléggé. Ma alkalmazottnak kell lenni. Havi 3–400 Ft-nál több ebből nem jöhet ki! Minden más csak gonosz ábránd. Az üzletnek közel kell lennie a lakáshoz. Engedélykérés az én nevemre más szempontból veszélyes. Az egész ügy jól átbeszélendő mégis. És Zágoni A.-nak hálásnak kell lennünk a tippért.

A hisztamin-esetben meg vagyok győződve, hogy a magas lázat egyidejűleg, de egyéb miatt kapta.

Szóval a jó Juliska is célozgatott sűrűn a nevenapjára? Hát persze.

Mancinak még tegnap írtam egy lapot a Kisklára-megadta címre. S Illyéséknek, Martonnak, Krammer szabónak, Igalra. Beczkóyék iránt érdeklődni kéne. S hátralékban vagyunk Németh Antalékkal.

Szabolcs? Hát istenem. Ez így lesz, míg egyáltalán lesz; ha nem az én lélektanom szerint fut a dolog. Nem szólok bele.

Most már közel a hazautazás. Tegnap csirkepaprikás volt. Csoda jó a koszt még mindig. Minden nap egyforma. A jó idő tart, sőt ma megint ködnélküli, nagyon ragyogó, már a gerle is szól, az ég teljesen felhőtlen, biztosan lesz ma is 10–12 fok meleg. Délelőtt fürdés, délután hisztamin, este duma. Már egészen gépies. Tegnap este a főnökasszony vizitelt nálam, már másodszor. Chrysostoma sokáig itt maradt, hármasban tárgyaltunk, most újra igen jó és teljesen emberi (nem színházias) benyomást tett, Kálmánra is. Kálmán rendszerint ½ 12-ig marad nálam vacsora után. Őrült sokat beszélgetünk. Unalmamban megint sikerült írnom egy keveset.

A küldött vers – hát persze hogy az csak afféle derűs realista-impresszionista kép. De igen jó, eleven. Két társa van, mind más és más hangú, s a három együtt már gazdag rajz belsőleg is.

Tegnap küldtem 20 Ft-ot. Ma viszont egy receptet mellékelek. Nem tudom, hogy jutottam hozzá, a főnöknő küldte be ma reggel a lánnyal. Biztosan megdicsértem valamikor egy tökfőzeléket, s emlékeztek rá. Kedvesek.

Ma este különben (a tegnapesti beszélgetés folyományaképp) szenzációs irodalmi est lesz Hévízen (talán az első?) Én fogok felolvasni zárt baráti körben itt, a Szent József panzióban a nyári ebédlőben, melyet ez alkalomra befűtenek. A hallgatóság: a 7 apáca közül az, aki ráér, aztán Kálmán, talán a hisztaminos Rózsika és esetleg Moll doktorék, este ½8-kor, vacsora után. Egyéb nem lévén a (véletlenül magammal hozott) Puskin-féle Szökőkut-at olvasom majd fel, a főnöknő is óriási izgalomba jött. Hiszen ők legfeljebb a Szentek életé-t és ilyesmiket olvashattak eddig. Ez az este óriási kivétel. Legalább mintha egy bál volna. Röviden ismertettem persze előzetesen a tartalmat, hogy utólag botrány vagy megbánás ne legyen ilyen szerelmes-félprofán téma miatt. Amit itt rólam tudnak, azt a Vigiliá-ban megjelent fordításoknak köszönhetem, s néhány antológiabeli versnek. Szívesen csinálom az estét, nekik roppant érdekes esemény, s én igazán hálás lehetek.

Azt már írtam, hogy pénteken este érkezünk. Az is kétes, hogy a csütörtökön délben feladott posta még itt ér. Tudniillik délelőtt is és délután is hoznak ki küldeményeket, s a délutáni már elkésnék. Ne is írjanak e levelem megkapása után.

Sajnos nem mértem meg magam, hogy mennyit nyomok, s így hiába nézem meg majd, hogy mennyivel távozom. Érzés szerint azonban jól gyarapodtam.

Borzadva gondolok Miltonra, a nagyszerűre, akit most már komolyan el kell kezdeni; s Racine-ra, aki az Andromaque-kal megelőzi!

De jó volna valami kölcsönösségi vendéglátásban megállapodni ezekkel a nővérekkel: itt igazán pompásan menne minden munka. Ez a hely tán még Igalnál is jobb.

Csókolom, Klára. S a többieket is mind. Szeretettel:

Lőrinc

 

Kölcsönkönyvtári tervek: Szabó Lőrincné február 21-i levelében jelzi. „Itt volt szombaton kora délután Zágoniné a következő tervvel: Neki van egy kölcsönkönyvtára a Szilágyi Dezső tér 4. sz. alatt. Tőkéstársa van, illetve ő alkalmazott ott. Kap havi 400 fixet s 10%-ot. Ma ott voltam már nála körülnézni, üldögéltem ott egy darabig s néztem a forgalmat. Szünet nélkül nyílt az ajtó, jöttek-mentek a cserélők. 580 fix előfizetője van. Szóval: van valaki, aki szintén akar nyitni könyvtárat a nagy körutak valamelyikén, de mivel a férj gyáros s igen gazdag ma is, a feleség nevére nem lehet kérni az iparengedélyt. Kérjem én s társuljak. Szerinte egy, esetleg kétezret is lehet majd keresni. Elmondtam a hivatali dolgomat, amiben biztat Flóra most is, mire kisütöttük, hogy a család valamelyik tagja nevére kell kérni. Én azt gondoltam, hogy legjobb lenne a maga nevén s a család egésze kitanulná s az dolgozna bent, aki éppen ráér. Szóval ez lehetne egy családi vállalat. Erre sürgős válasz kell. Amint haza jön, be kell hozzá menni, beszélni vele, majd a nővel, Reiher Bandival, aki ügyvédileg adjon tanácsot s majd a szerződést csinálja. A társ teljesen névtelen kíván maradni. Esetleg ő is dolgozna bent. Ezeket a részleteket azonban nem tudom ma még pontosan. Az engedélyt nem olyan nehéz megkapni. Flóráék biztosan segítenek s rövidesen meg lehetne nyitni. Medveczky Bella a hét elején szintén nyit egyet valahol a belvárosban. Bella is Z. Anna nyomán csinálja. Könyvet az emberek megvenni nem tudják, viszont igen sokan érnek rá olvasni s a heti 2 forintot ki bírják fizetni.” – özv. Zágoni Dezsővé Pajor Anna (utóbb Barcza Istvánné) a költőnek az Est-lapoknál volt kollégája, Ráth (Reicher) Endre (1897–1981) ügyvéd, volt kisgazdapárti politikus. Medveczky Bella: (1897–1969) költőnő. – Mancinak lapot: a február 21-i levélben Kisklára írja: „Manci nagyon rossz állapotban van. Írhatnál egy lapot neki a kórházba. (Széher u. 45. Szt. Ferenc kórház)”. – Marton: Marton Lajos optikus. – Németh Antal: (1903–1968) rendező, 1935–44-ig a Nemzeti Színház igazgatója volt, ő készíttette Szabó Lőrinc Shakespeare-fordításait. – Szabolcs?: 1948 karácsonyán tért meg a fogságból, a fiatalok válnak, Kisklára ezt írja az idézett levélben: „Szabolcs nagyjából változatlan. Tegnap volt valami enyhülés. Kikezdés, puszik, miegymás. Kicsit bolondos. Dehát úgy látszik én már csak ilyeneket tudok kifogni. – Nem kell vele beszélni ilyesmikről. Jobb, ha ez kettőnkre marad. – Jellemző, hogy első versnek az »Elhunyt nőm, a hercegnőt« tanulja. – Fáradt vagyok már nagyon.” Szabó Lőrinc igen becsülte és szerette vejét, a válás után is tartotta a kapcsolatot vele; az idézett vers Browning híres költeménye.

 

 

45.

Hévíz, 1949. február24.
csütörtök

 

Holnap este hát otthon leszek, kedves Klára! Ezt már csak végső megerősítésül írom. Tegnap barátias kör meghallgatta A bahcsiszeráji szökőkut-at, itt a házban. Úgy hiszem igen sokat javultam. Az idő mára elborult, de még nem esik; hideg azonban nincs. Kálmán meghűlt, tegnap két teljes órát volt a szabad vízben; én csak 23 percet. Olyan sokat írtam, hogy már nem lesz mesélnivalóm otthon. De ideje, hogy lássak, tudjak. Isten velük. A viszontlátásig mindnyájukat sokszor csókolom.

Lőrinc

 

 

46.

Hévíz, 1949. május 3.
kedd délben

 

Kedves Klára!

Jól megjöttem, s minden rossz, amitől tartottam elmaradt. Még sose voltam májusban a Balatonnál, és nem hittem, hogy ilyen szép lehet, ilyen friss és meleg egyszerre.

Házigazdáim igen örültek, s úgy látom, örülni is fognak. Volt egy s más sikerük, amire igen büszkék. Például nemrég valami „csöndes napokat” tartottak, amiket férfiakra is kiterjesztettek. Közben nagyon drukkoltak, hogy lesz-e férfivendég, vagy szégyenben maradnak. 87 asszony és 47 lány vett részt a másfélnapos magábaszálláson. „S mit gondol, kedves író úr”, – kérdezte a főnöknő tőlem –, „hány férfi jött el? Meglepően sok!” – „Hány?” – „Mit gondol?” – „Hogy húsz…” – „Százötven!” – S következett a felsorolás, hogy a jegyző, a nyugdíjas jegyző, a rendőrség vezetője, ez a doktor meg az, és így tovább. Az államosítás se történt meg mindmáig. A választás nagy türelmet parancsol.

Külsőleg éppúgy vagyok itt, mint ahogy februárban voltam. Radnai Béláról tudnak, igen örültek, hogy hoztam valakit. Ő pénteken jön, „ha valami közbe nem szól”. Jól fog dolgozni, az erkélyen vagy az udvari lugasban. Vendég még alig-alig akad; inkább bejárók kosztolnak.

Elhatároztam, hogy mégiscsak fogok fürdeni. Ha hamarosan előkerülne a fürdőnadrág, küldjék le postán. Egyébként Tompa Kálmántól kérem el – szintén postán – a fürdődresszét, még ma írok neki.

Otthon felejtettem valamit még, amire szükségem lehet, a Racine-kéziratot. Üljön le, kérem, az íróasztalomhoz, ahogy én szoktam. Balkézről, majdnem a sarkon, az írógéppel ferdén szemközt, van a gépelt kézirat második és harmadik másolata, a gépírt szöveg, egy üres könyvtábla-tartályban, a kézirat bizonyára ki is látszik. Hát a jobban olvasható példányt tegye egy megfelelő borítékba (Ilu a minap nagyobb alakúakat is adott; az indigók táján vannak, fehér mappában), és küldje le; nem kell ajánlani. Vagy ha Radnait személyesen látná, ő is elhozza… De jobb volna postán, hadd maradjon új az ő számára is.

Fontosabb: nem mondta le (látja!) a Zsindelyné meghívást! Telefonáljon rögtön, egyszerűen és őszintén. Cím: Zs. Tüdős Klára, XII. Istenhegyi út 92, „Református Nőszövetség”. (A szövetség maga nem ott van ugyan, de csak írja így.) Telefon legutóbb ez volt: 361-998.

Már dolgozni kezdtem, de nyilván „bele kell szoknom” egy kicsit az új környezetbe. A hely így egészen más, mint amilyen télen volt. Sokkal szebb; üdébb! (Épp ezért zavaróbb.) A szandál és a fehér rövid nadrág igen fontos lesz, úgy sejtem; itt délebben vagyunk, mint Pest, erősebb a nap.

Délután igyekszem érintkezést találni dr. Moll-lal.

A nővéreknek hoztam az utolsó pillanatban egy tábla csokoládét, s látom, hogy nagyon jól tettem.

Szabolcs mondta, hogy ha pénzhez jut, felkeres. Komoly ez? Jó volna. Esetleg úgy, hogy együtt menjünk haza. Nem hinném, hogy a két héten túl maradok. (Sok a gondjuk.)

Juliska otthon van? Üdvözlöm. Érdemleges postát továbbítson. A többit: józan ész szerint. Isten velük. Szeretettel csókolja

Lőrinc

 

 

47.

Keszthely, 1949. május 5.

 

Kedves Klára!

A keszthelyi állomáson írok. Bejöttem a reggeli busszal R. Béla elé, bár nem tudom, biztosan jön-e. E pillanatban kissé kótyagos vagyok, valósággal ingadozom: ittam ugyanis egy forró teát, s a pincér megkérdezésem nélkül féldeci rumot zúdított bele: attól az ingás. De azért dolgozom itt is, várás közben, szörnyű keményen. Az idő remek, a táj pompás, házigazdáim becéznek. A teát viszont azért ittam, forrón a forróságban is, mert dr. Moll szerint bronchitiszem van, s én csak megerősíthetem a diagnózisát. Rengeteg kinint és germicidet eszem, és sokat alszom, hogy visszanyomjam, ha lehet. Különben, mondják, 2–3 hétig is eltart. De úgy látszik, megbirkózom vele. Mollék felajánlottak egy kölcsön tavaszi kabátot, ezt ma este veszem át; este ráfér még az emberre. Ha Béla befut, még ideíratom vele a nevét. Legközelebb küldök Szabolcsnak egy névnapi új, jó borotvapengét, s egyet névnap nélkül Lócinak. Lázam persze nincs, feküdnöm se kell. Rendben lesz minden, az az érzésem. Semmi posta. Pénz meglesz? Megvan? Írjon! Mindnyájukat sokszor csókolom.

Lőrinc

 

Ui. – Béla nem érkezett meg. Tán holnap?

 

 

48.

Hévíz, 1949. május 8.

 

Kedves Klára!

Hogy esik! És hogy esett tegnap egész este és éjjel! Nem bánom persze, s az idő se hűlt le nagyon. A pulóver mindamellett elkelne. De pótolja a kis alsó-ing, s ha kimozdulok, az az átmeneti kabát, amelyet Molléktől kölcsönkaptam.

Béla, ahogy mondta, pénteken megjött; én számítottam rosszul. Munkaidőn kívül – amely nem fix dolog – sokat vagyunk együtt. A járása igen nehézkes, bokája jól meg van dagadva, a víz azonban láthatóan jót tesz neki. Sakkban folyton megver; mert írtam neki, hogy hozzon magával egy készletet, s hozott is egy gyönyörűt és óriásit. Úgy látom, meg van elégedve. Furcsán keveredik benne – itt – valami diákossági hajlam meg a majdnem merev polgári korrektség. Amikor jött, hiába vártam a rendes autóbusz-helyen: taxin jött, „hátulról”, így kerültük el egymást. Fürödni is együtt járunk, és csodáljuk a rózsaszín lótuszokat. Ma, a hűvösebb időben, az eső egy szünetében, be sikerült bizonyítanom neki téli versem igazát, vagyis hogy hogyan párolog és imbolyog saját ködében ez a kék tó. Fürödni különben csak tegnap mertem először, az orvos is tiltotta. De azért már nem vagyok beteg, csak a torkom vörös még, azt ecsetelni fogják még egy-két nap.

A fürdőruha pont abban a percben jött meg, amikor az első fürdésre indultunk. Éppen esküvő volt a kerti kápolnában, én is végignéztem, ott adta át az itteni Zsuzska, az a kis jókedvű neveltlánya a háziaknak, akit háztartási alkalmazottnak kell most nevezni. Üdvözlöm, csókolom a másik Zsuzskát, az otthonit!) Kálmánnak majd írok még egy lapot, megköszönöm, hogy oly gyors volt. Napi 1,50-et spórolok vele. Ugyanakkor jött a levele a Racine-nal. Itt, úgy gondolom, pénteken rendezzük meg a Racine-felolvasást, három felvonást az első alkalommal. Ennyi már készen van, a negyedikben járok, s talán sikerül írógépet is kapnom: akkor maga megmenekül ettől a gondtól.

Leveléből különben azt a gondot, azt az aggódást vélem kihangozni, hogy fél, nem jön meg idejére a pénz. A Válasz-nál esetleg sürgesse meg, Márta 12-ig bent szokott lenni, aztán úgy ebéd után megint. Van viszont ott egy „kis Márta” is, kedves fiatal egyetemista, titkárféle, friss asszony: az mindig ott van, s tud mindenről. Már azt is restelték, hogy hétfőre nem volt meg a 160 forint. A Válasz új telefonszáma: 380-303; rajta van a lap belső borítéklapján is. S próbálkozzék Zádor Annával; június elsejére készen leadom nekik az egész Andromaché-t, ha pedig sehonnan se fut be ami esedékes: vegyen kölcsön 160 forintot Aliszkától a Válasz-pénzre, illetve többet a Franklinra. De ebben az esetben roppant vigyázni kell, s ahogy a pénzespostás megjön, rögtön átküldeni az összeget. Egyéb ebben a hónapban már nem lesz. (A Franklin 500-ig várható.)

Lóci kabátja kész? Az én ruhám, ez amelyik rajtam van, szörnyen koszolódik, tisztíttatni kéne, s főleg: kifordíttatni. Belülről nagyon szép. Lócinak küldöm a borotvapengét, és Szabolcsnak, 2–2 darabot, mind új.

Németh Antal írt ide, kedvesen, mentegetőzve; küldi a Vízöntő-t; de az nem jött meg még mindig; a posta igen szeszélyes.

Furcsa (és veszélytelen) következménye lett a téli itteni felolvasásnak: bizalmas nyomozás a keszthelyi államvédelmiek részéről. Persze megnyugodtak. A dologról nem szabad beszélni. Most viszont 14 ingyen fürdőjegyet kaptam Szekeres elvtárstól, aki az itteni főhatalom.

Minden jó, hízni fogok. Esik az eső. De kimegyek, mert indul a posta. Mancinak, Kláráéknak, Lócinak, Juliskának, mindenkinek ölelés és üdvözlet. Csókolom. Szeretettel:

Lőrinc

 

Zádor Anna: (1904–1995) művészettörténész, egyetemi tanár, ekkor a Franklin Társulat könyvkiadó irodalmi vezetője. – Vízöntő: Kodolányi regénye, utóbb Vízözön címen jelent meg.

 

 

49.

Hévíz, 1949. május 9.

 

Kedves Klára!

Remélem, ma már jön valami postám, mert eléggé izgat engem is a pénz-ügy, bár annak rendben kell lennie. Legutóbb, úgy rémlik, írtam, hogy G. Aliszka ígérte, mikor legutóbb együtt mentünk be Pestre s szó esett ilyesmikről, hogy szívesen kisegít. Sokszor üdvözlöm őt, őket, általában mindenkit, bár az ilyen általános köszöntést semminek szokták tekinteni azok, akiknek a nevét nem írjuk ki külön és határozottan. Külön és határozottan üdvözlöm tehát Mancit és Lacit (a kis Zsuzska okosabb; ugye az vagy, Zsuzskó?) Még jobban izgat azonban olyasmi, hogy mi van Lóci indexével, meg Kisklára ügyeivel, Illyésékkel találkozik-e, jön-e Szabolcs, és hogy utánam küldik-e a szavazási nem-tudom-mit. Ezt az utóbbi dolgot Lócira bíztam az utolsó percben; esetleg nézzenek át Piros-Vitálisékhoz, hogy hogy áll ez az ügy, mit kell – s kell-e – tenni.

Béla megjött, a dátumban én tévedtem. Együtt reggelizünk, ebédelünk és vacsorázunk; délután meghív uzsonnára (forró teára) valahová a szomszédságban, este járkálgatunk, és időnkint sakkozunk is. Valami, rendszeréhez méltó, őrülten logikus gyors és kemény technikával játszik, s szörnyen bosszantja, ha kikap. Egyszer ugyanis már megvertem, bár csak úgy, hogy fölényben voltam, s erre feladta – mérgesen – a partit; roppant haragszik magára, ha baklövést csinál. Pedig azt a játszmát végül mégiscsak diadalmasan zárta volna. A nagy teraszon írja a gyorsíráskönyvét, a legújabbat, noha fölöslegesnek tartja. Az emeleten lakik, a virágzó kert felett. Nagyon fáj a lába, a bokája dagadt, ma kerül Moll dr. elé.

Az én torkom javul, már majdnem rendben van. Úgyhogy tegnap nem is mentem ecsetelésre. Ugyanakkor jelentkezett egy – egyetlenegy – tüsző a torkomban, ezt szokásos sikerrel kioperáltam, s most már teljesen rózsaszín vagyok belül, semmi kaparást nem érzek. Sok orvosságot szedtem, komisz hurutot kellett visszanyomni. De lázam nem volt, ágyban nem maradtam, nem kellett, s munkaképességem se csökkent. Egy nap dolgozom, változó, de mindig rendes eredménnyel, egy nap lazsálok: körülbelül ez a beosztás.

Tegnap este a főnökséggel s egyéb házigazdáimmal vacsora után sokáig elbeszélgettünk, irodalom, festészet és ég és föld minden dolgáról. Úgy látszik, most ez lesz a rend. Németh A. könyvküldeménye még mindig késik, pedig egyszerre adta fel, mint írja, a levelével. Baránszky Gizikének írtam egy lapot, köszönöm, hogy figyelmeztetett. Az meg teljes meglepetés volt, hogy a T. Klárának szóló lemondásról nem felejtkezett meg. Érthetetlennek tartom, hogy nem vette igénybe a meghívást. Jól járt volna. Én kapva-kapnék az ilyesmin. Remélem, csak elhalasztotta!

Van a szobában két szúnyogom. Tegnap úgy megcsíptek, hogy egész táskás volt egész napon át a bal szemem alja. Nem tudom meglátni őket, csak hallani. Úgy félek tőlük, hogy már hajnalban arra a vékonyka cincogásukra felébredtem: épp rám akart szállani, mikor aztán elhessentettem, csak úgy vaktában, békén hagyott.

V. Irénkének innen írtam; bizony máig elfelejtettem zsebrevágott levelét, pedig sürgős volt. Május végén jön haza, vakációra. Én persze már rég otthon leszek. Szintén gondolt rá, hogy a Balatonra jön egy kicsit; üdvözli magukat; s Shakespeare-jét tovább ajándékozta; itt majd megadom neki a négy kötetet.

S a hivatal? A kinevezés? Ugye, kár kérdezni?!

Lehet, hogy pénteken vacsora után felolvasom itt az Andromaché 2–3 felvonását s később esetleg a végét. Május végére máris elkezdhetnénk egy szokott házi bemutató előkészítését. Néhány új embert is meg kell majd hívni.

Isten velük. Mindnyájukat ölelem és csókolom:

Lőrinc

 

V. Irénke: Bernből a Shakespeare-kötetet tovább küldte Anna főhercegnének (Habsburg József Ferenc feleségének).

 

 

50.

Hévíz, 1949. május 11.

 

Kedves Klárák és Lóci!

Két nap óta szörnyű hideggel borzongatnak bennünket a fagyos gonoszok. Béla azzal rémitget, hogy esetleg már ma meglép. Lehet, hogy én is követem, ha… A Racine-nak a vége hiányzik, ma a felét felolvasom… Igazán tél lett! Miért nem írtak? Szóval tán én is menekülök a hideg elől. Üdvözlettel, csókkal:

Lőrinc

 

 

51.

Hévíz, 1949. május 13.

 

Kedves Klára!

Tegnap két levele jött, illetve a magáé s a Lóci vidám és ügyes beszámolója. S ugyanakkor a Szabolcsé. Minden közlésnek nagyon örültem, s meg is nyugodtam, a Szabolcsé pedig úgy meghatott, hogy táviratozni akartam neki, majd telefonáltam, mint tudja, hogy csak jöjjön, nem törődve a rossz idővel: van itt elég szép mindenképpen, s talán el is áll addig az eső. Remélem, ma már úton van, s délutánra itt lesz. Csak a reggeli vonat igazán jó. Emiatt lesz rövid a mai levelem is: sietnem kell a darab legépelésével, mert holnap este lesz a második rész felolvasása az elkészült Racine-ból. Ha pedig közben csakugyan megjönne Szabolcs, nem nagyon akarnám külön tölteni tőle az időt. S mint írja, jön esetleg Nagy Ilonka is, sőt Maga is jöhetne. [Három zavaros sor.] Menjen le azonnal Ilonkához, s jelentkezzék útitársnak! S majd együtt megyünk haza. Én a jövő hét legelején akartam menni, Szabolcs s a Maga vagy kettőjük kedvéért maradnék pár napot. Különben is vannak nekem helyecskéim a Balatonon, ahol szintén el lehet időzni valamicskét, vendégként akár, de olcsó áron mindenesetre. Ilonka ügyében már tájékozódtam személyek felől, akiknek helyzetmegítélésében bízhat. Ha ő jön, lehetőleg jelezze táviratilag, s keressen rögtön engem s a főnöknőt. Nem jöhetne a Kisklára is? És Lóci? Persze az útiköltség, az a legsúlyosabb ilyen kurta leugrások esetén! – A Szabolcs esete az más, őneki jár az élettől most legjobban, hogy könnyelmű is lehessen s el akarjon fogni még itt. Balatoni vágyakozása még a fogság idejére nyúlik vissza. Kisklára pedig csak ne féltse tőlem a barátságukat! – Szóval: én hétfőn mentem volna vissza, de ha Sz. vagy maguk jönnek egy-két napot még itt tölthetek. A vendégség felől maradhatnék ugyan még, de mégiscsak feszélyezi az embert ez a helyzet. Habár igen szeretnek, s igen nagy hatása volt a felolvasásnak is. – Vajon mikor jön az a fiú, s jön-e egyáltalán? Jöjjön. Nem lesz kidobott pénz! Csak miért ilyen későn? Azonnal kérek végleges és legsürgősebb értesítést. A szavazóigazolványt várom. A Budagyöngyébe átküldhet 9 napon át, egy-egy családi sörért, ott fel fogja írni Bodméri vagy a felesége vagy a pénztárban ülő anyósa a kiadott árút, s majd velem számolja el külön: ezt előre így intéztem el, csak hát mindeddig elfelejtettem megmondani és megírni. Bocs érte. Ezzel megyek is feladni a levelemet. Még Szabolcsnak írok, az ő címére, hogy ha otthon van, még hamarább értesüljön a kívánságomról, az akaratomról, s így jobban teljesíthesse vagy szeghesse meg. Az idő e percen borult, langyos, szél nincs, eddig csepergett. Itt nem igen leszünk sokáig. Isten velük, csókolom az egész családot, Lócinak nem tudok külön felelni. Béla tegnap elmenekült az eső elől.

Lőrinc

 

A gépelést át se nézem.

 

Jön esetleg Nagy Ilonka is: Szabó Lőrincné május 10-i levelében: „Nagy Antalné esetleg ezen a héten megjelenik Hévízen, mert szeretne a nyári hónapokra ott nyitni eszpresszót. Ha tud előre egy kicsit tájékozódni ilyen irányban vagy ismerősökre szert tenni, tegye meg. Fel fogja magát keresni ott, megadtam a címét. Reggel megy, este vissza is jön már. Engem is mindenáron akar magával vinni, hogy segítsek neki nézni, fizeti az utamat, de nekem nincsen kedvem.” Nagy Antal Szabó Lőrinc iskolatársa volt, építész, ő építette a Volkmann utcai házat, ahol Szabó Lőrincék laknak.

 

 

52.

Hévíz, 1949. május 14.

 

Kedves Klára!

Ebben a percben fejeztem be az Andromaché-t. Sőt többet is: a darab végig gépelve fekszik előttem. Persze, lesz még rajta egy kis simogatnivaló. Szerdán este 8-kor megtartottuk az első három felvonás bemutatóját. A nyári ebédlőt befűtötték a nővérek, ott ültünk kis asztalok mellett, én legközelebb a cserépkandallóhoz. Nem voltunk sokan, talán 15–16 ember, panzióbeliek, szomszédok, dr. Mollék, pár ismeretlen, köztük egy igen kulturált öreg hölgy, aki a szünetben nagyon okosan beszélt Jászai Mariról, aki nyilván barátnője volt, bizonyos Ságiék, egy itteni üdülő mai gondnoka s a felesége, már régebbi ismerősök, és Radnai és vagy öt-hat nővér. Béla másnap utazott haza a hideg elől, ezt az estét még megvárta. Szünet közben, a II. felvonás után, melegítőül mindenki teát kapott némi száraz süteménnyel, úgyhogy valóban irodalmi tea volt az összejövetel. Keresztesék, a helyi főfő megbízottak, nem értek rá: választási hét dereka volt. A darab várakozáson felül élő és hatásos, és szép, sőt felolvasásra is igen alkalmas. Lefuthat egy darabban is, ha a III. felvonás után tart szünetet az ember. Okvetlen meg kell ismételnünk otthon, még tavasszal, esetleg ősszel. Addig nem jelenik meg, dehogy jelenik! Ma este 8-ra tűztük ki a befejező részt, ugyanazoknak a számára; az ugyancsak 8 órai kezdetű mai Rákosi-beszédre való tekintettel – a rádióban – azonban elhalasztottuk vasárnap délután 4-re. Így egy kis lélegzethez is jutottam, amire főleg a legépelés miatt szükségem volt. No hát erről ennyit.

Közben Béla biztosan járt már kint, úgy hogy mindez nem is új hír már. Ő megszökött, amit nem csodáltam, de annál jobban sajnáltam. Az idő az elmenetele óta folyton javult, főleg a meleg tekintetében; de napocska is volt már aznap estefelé, pénteken délre meg teljesen kiderült, s egy kis szünettel egészen reggelig tartott a teljes ragyogás és boldogság. Ma kora délután ború, csepergés, aztán teljesen kék ég, most viszont, vagy egy órája, nagyon fekete lett az ég, és szabályszerű nyári vihar paskolta végig, felhőszakadással, a környéket. De úgy látom, innen, egy klastromi különszobából, ahol befűtöttek nekem már Béla napjaiban is, hogy újra derül. Az utolsó morgások most hömpölyögnek.

Mindezt főleg azért írom, hogy nyugodjon meg, s hogy Béla esetleg irigykedjék. Kár volt úgy megijedni. De nem tudhattuk előre. Már-már én is majdnem megléptem a fagyosszentek hírére meg egy hivatalos meteorológiai jelentés olvasása után. Estére sok takaróm van.

S azért is írtam mindezt így részletezve, mert nagyon mérges vagyok Szabolcsra, hogy nem jött. Akkor minek írt? Minek jelentkezett? Minek kérdezte, hogy nem jöhetne-e, s hogy mennyibe kerülne stb. Nagy elszánás volt tőlem, hogy 12 forintot kiadtam arra az első telefonra, de megnyugtatott, hogy épp Gizikéhez jutottam: bíztam benne, hogy azt hangsúlyozza, amit én hangsúlyoztam, vagyis, hogy olyan alkalom adódott, amilyenre nem is lehetett számítani. Nem hívtam ugyan meg Szabolcsot, nem hívhattam, de az én ítéletemben meg lehet bízni, hogy ha ennyire sürgetek valamit, akkor nagyon jó és részletezhetetlen kilátások vannak. Persze pénteken már itt kellett volna lennie, s itt lehetett volna. S még ma se jött meg, szombaton! A maga új levele jött helyette, s a csodálkozásuk. Csudálkozásuk a második telefon után is. Ságiéknál voltam épp, onnan ment a hívás. Ezt igazán nem hittem volna, hogy az „átvinni neki az üzenetet” nem azt jelenti, hogy át, igen, át mihozzánk, tőlünk azonban, ha ő véletlenül nincs ott, akkor át őhozzája, a Kuruclesi út 19/b-be! Éppúgy meglepett a pénz is. Nem az, hogy nem jutott hozzá a járandóságához, hanem hogy nem találtak valami megoldást az előlegezésre. Ma megint írtam neki, utoljára megsürgetve, hogy mi lesz, s biztatva őt: expressz levelet írtam, melyet sajnos, csak vasárnap reggel fog kézhez venni, holott milyen jó lett volna ha legalább vasárnap délre itt van! Az idő most már mindegy lenne, minden időben szép ez a vidék s a Balaton. Vasárnap délre már megszereztem neki egy kitűnő ebédet: dr. Mollék őt is meghívták friss libapecsenyére. Na. S szállásmegoldást is találtam, ingyeneset. Két helyen is! A mindenségét annak a hadifogolynak, de megveti a tippjeimet! Egész kis pénzből is jól el lettünk volna itt három napig, amennyivel még hajlandó voltam meghosszabbítani vendégeskedésemet. Hát aztán hozzá írtam még a végén, hogy ha hétfő reggel vonatra ül, még megvárom. Később azonban ne jöjjön. Mikor leszek én megint itt? El tudom képzelni, hogy hazamenet itt-ott kiszálldogálva talán még további három napot is átbalatonoztunk volna. S ha hétfőn megjön, akkor körülbelül így is lesz még mindig. Tehát többet már ne írjanak, hacsak nem tudják, hogy ő közben elindult. Hogy mikor s hova mennénk, azt még nem tudom biztosan, csak annyit, hogy mindenesetre egy délután fogunk tovább menni, és szerencsét próbálni. Az igaz, hogy neki nem szabad könnyelműsködnie a pénzecskéjével: azonban, ha én mégis csak a háta megett állok, ahogyan ez alkalommal látszott, hogy állhatok, akkor úgyis rengeteget spórolt volna, s a kiadott részért pedig ötszörannyi mindenhez jutott volna, mint máskor, mint nélkülem. S így már lehet egy kicsit könnyelműsködni is… Az ember ne legyen őrült, hogy akkor okoskodjék, mikor annak nincs helye. Persze maguk nem tudták, hogy milyen ideácsingózó levelet írt szegény feje.

Ha ő hétfőn nem jön meg, kedden kora délután elmegyek. Hétfőn délelőtt feladott korai levél tehát minden valószínűséggel itt ér, bár a posta itt igen rendszertelen. Hogy lesz-e kiszállással kísérleteznem valahol a magam kedvéért, nem tudom, s az időjárás is belejátszik a dologba.

Kár, hogy a pénznek máris a nyakára hágott. Megmondtam, hogy vége a bevételeknek májusra. Illetve még egészen kis valamicske várható. De Manciékat ne ejtse el. Rettenetes, hogy az a nő mennyire nem bír uralkodni magán, s milyen hősi dicsőségnek tartja, hogy nem tud. A kis Zsuzskát csókolom, örültem sorainak. Most nem érek rá neki külön írni, legközelebbi kirándulásomkor majd pótolom. Mondja meg a mamájának, hogy ha meg nem változik, Donna Quijota lesz a neve.

Hát ezzel körülbelül el is daráltam mindent, ami a darálómban volt. Csakugyan daráltam ezen a rozoga kis gépen, nem is hittem volna, hogy már így írok. Nemsokára lefőzöm Lócit.

Kisklára lapot írt, „részeg” lapot, s sírversemmel. Elszörnyedtem. Azon külön, hogy ígérete ellenére megfeledkezett a lapot borítékba zárni: s pont a főnöknő kezéből vettem át. Biztosan látta! A patikába bemegyek, pár szóra. Vagy veszek szódabikarbónát, az sosem árt, ha van. Lóci a kaland folytatását már ne írja meg. S a pengék? A négyek? Hallgatnak róla az ifjurak.

Ami egyebet írt, a híreket részben lógó orral vettem tudomásul, részben mosolyogva, melyiket micsodásan. Nincs értelme, hogy részletesen kitérjek rájuk. A N. Laci havidíja érdekes volna. Erről már csak otthon fogok megtudni valamit. De alighanem humbug az egész. Megszokhattuk. S az állása? Legjobb az volna, ha helyben maradna, ugye?

Jó időt kívánok, mire hazaérek, sőt, ha még időznék errefelé, előleget belőle mindnyájuknak.

Mindnyájukat csókolom. Szeretettel:

Lőrinc

 

Az Ahogy tetszik-et, úgy sejtem, mégis levették műsortervről.

Melyik az a Laci? akinek írnom illenék? Baránszky? Már írtam neki a felesége címén, s fülük bojtját se…!

Juliska nekem üzeni, hogy jó legyek? S ő csinál kravallt!

Ui. Egyszóval: Szabolcsot igyekezzenek csak lehajtani, ha már elkövették azt a szörnyűséget, hogy a második telefon tartalmát se írták, s küldték le neki a lakására. Persze jó volna, ha pénzt hozna magával. De még akkor is jöhet, ha csak ideutazásra volna 40 pengője. Útközben ne sörözzön, ne vegyen semmit. Így is jól eltengetem legalább 3 napig. De az persze már igen szoros élet volna. Jöjjön Gaál Aliszka 200-ával, amit nevemre felvehet, majd megadja, s igyekszünk abból annyit megmenteni, amennyit csak lehet és – érdemes.

 

– Keresztesék: valószínűleg azonos a korábbi levélben szereplő Szekeresékkel. – Manciékat ne ejtse el: Szabó Lőrincné május 13-i levelében: „Mancival voltam punkciót csináltatni. Egészen könnyen ment. Tegnap ment a leletért. Negatív volt. Tehát nem bolond, úgy látszik, ideggyulladása sincsen. Mi van tehát? Tegnap összeveszett Juliskával, Zsuzsit levitte, nem kell neki semmi. Majd ő dolgozik. Én is meg fogok már bolondulni. Nem elég a saját családom különféle bolondériája, rettenetes nehéz természete, a magamé, mindenféle betegségemmel súlyosbítva s most még a Manci ilyenfokú szörnyű természete… Olyan jó volna békében, nyugalomban élni egy-két évig, még mielőtt meghalok. Rettenetes dolog nekem a veszekedés. Szeretet, béke. Ennyi se juthat nekem. Nálunk mindig van valami valakivel, s nem lehet pihenni. Túlságosan mindenki a maga életével törődik külön s nincsen vagy legalább nincs eléggé tekintettel a többiekre. Nem kíméli egyik a másikat. Egészen természetes az, hogy a fő ütközője, szemétlerakodója a családnak én vagyok. Ezt én nem is bánom, sőt tulajdonképpen örülök annak, hogy a gyermekeimmel tudok olyan viszonyban lenni, hogy el tudják mondani a legintimebb dolgaikat is. Nemcsak el tudják, hanem el is akarják.” – N. Laci havidíja: Szabó Lőrincné május 10-i levelében írja: „N.[émeth] László tényleg kap havi ezer forintot a kultusztól, fizetéses szabadság címén egy évig. Egy év után döntik majd el, hogy milyen állásba kerüljön vagy kerülhet. Ez nagyon jó. F.[lóra] azt mondja, hogy úgy tudja maga is fog ilyesmit kapni. Nem hallottam mástól erről még. Nem is szabad erről nekünk beszélni. Különben ő is hallja rólunk a különböző híreket a magas pozíciójú emberekkel való állítólagos tárgyalásairól. Nevetve fújta el ő, amikor én kezdtem róla beszélni. Ez nem is fontos, hiszen pletyka.”

 

 

53.

Hévíz, 1949. május 16.

 

Kedves Klára,

Szabolcs tegnap, vasárnap este, táviratilag lemondta érkezését, így aztán én se maradok tovább. Dr. Mollék meghívták magát. Kedden délután megyek innen. Esetleg benézek Siófokra vagy Akarattyára. Nincs nagy kedvem, csak hát ha már itt vagyok… S nehéz megválnom a Balatontól. Munkám teljesen elkészült, a felolvasás is szépen lefutott. Milyen kár, hogy Sz. elszalasztotta az alkalmat!… Szóval hát megyek, s nem tudom, mikor érkezem. Szeretettel csókolja:

Lőrinc

 

Lapja megjött, gratulálok a hivatali kezdethez.

 

Hivatali kezdet: Szabó Lőrincné május 14-i leveléből: „Most jöttem meg, letettem a fogadalmat… O.[ltványi] Imre tőlem külön vette ki a fogadalmat. Nagyon kedves volt. Olyan izgatott vagyok, mert a hivatalomban rettentő nagy szeretettel fogadtak, éljenezve stb., stb.” A bizonytalanná vált állása végül hivatalos kinevezéssel biztosíttatott. Oltványi Imre ekkor a Nemzeti Múzeum főigazgatója és mint ilyen az országos múzeumi hálózat, a MOK (Múzeumok Országos Központja) elnöke.

 

 

54.

Igal, 1949. július 9.

 

Kedves Klára!

Nagy szeretettel fogadtak Csókyék, és Sándor; nagyon jól érzem magam. Csak az idő gyenge, még a pestinél is hűvösebb és esősebb; azazhogy inkább csak állandóan borult. Egyelőre a koszt, a régi jó koszt érdemli a fő-fő-magasztalást: most még jobb, mint valaha. Kedvem nem valami jó, szorongásaim és aggályaim változatlanul kísérnek. Szeretném, ha Kisklára elutazna, s ha végre csakugyan megjavulna – neki – az idő. Dolgozni még nem próbáltam, inkább olvasok; Sándornak van egy regiment új könyve (régi könyvek, potom áron szerzett érdekességek). Azok közül, amiket én hoztam magammal Mickiewicz Tadeusz úr című eposza a legnagyobb szenzációm, ez a régi lengyel epikus-idill; angol prózai fordításban olvasom. Most is a nagy kert kőlugasában vagyok. Szöllő még nincs, nagyon nincs; csak barack. A környezet, a kis „fenyves”, a gyümölcsös, minden a régi, olyan, amilyennek Lóci is ismeri, amilyennek már sokszor leírtam. Sokat akarok aludni, munkám nem igen lesz. A gyerekek közül csak a szörnyen megnyurgult Pityu van itthon, vele latinozgattam már egy kicsit, mert itt, helyben, vizsgázott a VIII. általánosból, viszont a latin vizsgája őszre maradt. A faluban két ifjú irodalombarát is van, a ház barátai; ma délután találkozom velük. – Na, most már megint csepereg! Ide ebbe a kőlugasba már egy szénazsákos vaságyat is beszerveztek, itt írok félig fekve, azért olyan különlegesen gyalázatos az írásom. Sokat kell mesélnem, de nincs kellő tájékozottságom semmiféle vitális irányban, úgyhogy aligha tudok megfelelni a várakozásoknak. Csóky még mindig nem tudja, mikor indul Kisörsre; de úgy látom, itt maradok két hétre. Jelenleg még egy vendég van itt, egy kedves öreg papné. Az imént egy furcsa beteget hozott Sándorhoz a férje: egy morfinista parasztasszonyt. Láttam a füvön a ház előtt összeroskadva, rettenetes volt, pedig már kapott egy morfin-pasztillát: külső jelek szerint úgy szenvedhetett a szer hiányától, ahogy tavaly én a vesekő lététől. Tűz most nem fogadott a faluban, mint tavaly, de hallom, hogy a közelmúltban három is volt. Undok ez az örök-felleges ég, ez a szemergélő eső: így akár magashegységben lehetne az ember, nem alföldön meg dombvidéken. A táj azonban gyönyörű, ez az egész Somogy: megint úgy élveztem, mintha először hozott volna ide az autóbusz. Többet kellene utaznom, hiszen már úgyis nagyon kifelé megyek mindenből, nincs sok idő. Egyelőre főképp azt szeretném tudni hazulról, hogy hogyan futnak be a várt pénzek. Magának is okvetlenül el kell mennie Tihanyba! Van egy reggel 7 órakor induló délivasúti személy (vagy sebes; de nem gyors) vonat, amely az északi Balatonparton szalad végig (s Kelenföld és Fehérvár közt szintén nem áll meg): annak jó hajócsatlakozása van Tihany felé. Ezt az utat ajánlom leginkább. De bárhogy menne is, vegyen menettérti jegyet, s vigye magával az otthoni bejelentőlapját; igaz, hogy állami tisztviselőknek, féláron utazóknak, nem igen hinném, hogy ilyen második kedvezménye is legyen. A nagytakarítást ne engedje túlzásba vinni, tudja, az a Juliska menynyire mértéktelen! Induljon el az után, hogy Lócit Miskolcra expediálta. Franklin-levél érdekelne nagyon, hogy tisztázódik-e a függőben maradt rész. Csak lenne már valami biztos körvonalazottsága a jövő esztendőnek! Isten velük, Klára, csókolom. Üdv. mindenkinek. Szeretettel:

Lőrinc

 

Megjött az egyik ifjú, Rajnainak hívják, még egyetemi hallgató. Pá!

 

Kisklára elutazna: Szabó Lőrincné ugyaneznapi levelében: „Kisklára hétfőn megy egy hétre Zamárdiba.” – Két ifjú irodalombarát: Rajnai László (1924–2001) esszéista, az 1947-ben megjelent Igen című antológia szerkesztője Igalon barátjánál, Pajor Károlynál (sz. 1924. június 6., Nagykónyi) vendégeskedett, aki ekkor (1948–49-ben) Igal rendőrkapitány-helyettese volt. Lásd: Petőfi Irodalmi Múzeum felvétele, 1988. június 7-én, K/586, K/582, 583, 584.

 

 

55.

Igal, 1949. július 11.
délután

 

Kedves Klára!

Levele, az első, a Basch-betéttel, megjött. Már írtam neki; a dolgot örömmel vállalom, s kértem, ha lehet, küldje le előre az anyagot, ide, postán, hogy megismerjem, mire (augusztus közepe előtt) összeülünk. – A londoni csomagnak nem örülök, ha nem viszonozhatom; és biztosan rengeteg lesz a vám. Levelét tegye félre; ha M. az ottani címet jelezné, írja meg, hogy esetleg még innen megköszönhessem a dolgot. – Nem értem, ki az az I. K., aki a meleg levlapot írta stb. Nem tévesztette el maga a betűket? Talán Illyés Gy. ? – A Lóci-hírnek örültem, de a szereplés maga – ugye? – elmaradt. A siófoki 30-at oda kéne adni; mindenesetre viziteljen rögtön a Rákóczi utca 4 alatt Dobrovits Viktoréknál, Panninál. – Az Írószövetség biztosan elküldte a pénz-maradékkal együtt az orvosi bélyeget: ragassza be. – Kisklára csak menjen Zamárdiba; remélem, ír ide; a napi 10-et megkapja, csak nem tudom, mikor. Mi az ő címe? – A két Báránszky Laci és dr. Sándorffy írt egy közös lapot, főleg az Ahogy tetszik-ről, amely nagyon tetszik nekik. –

Hát ennyit a levélre. Itt semmi újság. Úgy látom, nyugodtan maradhatok 25-éig. Az idő gyenge, sőt rossz, bár hideg épp nincs. Tovább olvasom a Pan Taddeus-t az angol prózai ford.-ban. Fordítottam 53 sor Ovidiust, a Daedalus és Icarus-részletet, amelyet Pityu számára preparáltam, s amelynek megverselésére is kedvet kaptam. (Daedalus a repülő apa, Icarus az ikáriai tengerbe zuhant meggondolatlan gyerek; nagyon ismert rege.) A két igali ifjú most már majdnem naponta itt van, talán terhére is a háziaknak. Nagy realista-spiritualista viták folynak. Találtunk egy fészkéből kiesett kis sárgarigót, annak próbáljuk négyen-öten pótolni légyfogással és hernyókereséssel az egyetlen édesanyját. Rosszul alszom, most is fáj a fejem. A koszt olyan kitűnő, hogy csak ránéz és már jóllakott az ember; – sajnos! Remélem, Ferenczyné (Magyar Könyvhivatal) már elküldte a Fórum-tól a 400-at, s hogy közben a Franklin 500-a is befutott. Szükség esetén és rém pontos, azonnali visszafizetéssel: Aliszkához! Itt sok az aggály. A Balatonra maga is okvetlen menjen le. Mindenkit ölelek, csókolok, üdvözlök. (Csóky csókolja, azt mondja: augusztusban Pestre megy.)

Szeretettel:

Lőrinc

 

Levele a Basch-betéttel: dr. Basch Lóránt (1885–1966) ügyvéd, a Baumgarten-alapítvány jogászkurátora, Babits hagyatékának gondozója. Levele:

 

1949. július 7.

 

Kedves Uram,

visszatérek a Babits-beszélgetésekre. Az Officina nagyon kívánná és örülne, ha Ön vállalná. Ezt szeretném Önnel megbeszélni. A kéziratot én is elhozhatom. De Önnek útjába esne, és nekem könnyebbség, ha Ön keres fel. Kedd, csütörtök délután, vasárnap délelőtt zavartalanul állhatok rendelkezésére.

Mielőbbi találkozásunkig régi híve

Basch Lóránt.

 

Ki az az I. K.?: Szabó Lőrincné július 14–15-i levelében: „A lapot Tompa Kálmán írta, a kedveset, a meleget.” majd a július 18–19-iben hozzáteszi a többszöri érdeklődésre válaszolva: „Nem értem magát. Legalább harmadszor írom, hogy Tompa Kálmán írt kedves lapot magának, talán másnap érkezett, mikor maga elutazott. Azonnal megírtam. Még azt is, hogy vágyakozott maga után, bár ott lenne vele.” – A Lóci-hírnek örültem: Szabó Lőrincné július 9-i leveléből: „Lócit bevették a válogatottba. (Tartalék.) Holnap a híres román–magyar mérkőzésnél mint válogatott tartalék fog szerepelni. Nagyon boldog. Úgy látszik mégis megy Siófokra néhány napra.” – A két Baránszky Laci: Baránszky-Jób László és fia szintén László, a későbbi művészettörténész és költő. – dr. Sándorffy István: a Baránszkyné vezette kollégium orvosa. – Ahogy tetszik: a Nemzeti Színház június 10-én mutatta be Shakespeare színdarabját Szabó Lőrinc fordításában. – A Fórumtól a 400 Ft: A bahcsiszeráji szökőkút című költemény fordítása megjelent a Puskin-évfordulón a kommunista irányítás alatt álló folyóiratban. – Aliszka: dr. Gaálné.

 

 

56.

Igal, 1949. július 15.

 

Kedves Klára!

Nem írta, ma megjött beszámolójában, hogy a Poe-fordításokért mit utaltak ki. A kötetről tudtam; biztosan azt pakoltatta be, mint tiszteletpéldányt, Zádor Anna. Csakhogy igen kétes: egy kötet járt volna-e vagy több. („Járt volna…!” – micsoda régimódi beszéd!) Az Aliszka 400-át rögtön meg kell adnia, mihelyt a Franklin-pénz megjön! Örültem, hogy lassan mégis összeállt, amit júliusra elképzeltem. Végre! Azonban rossz hír is van: nem lesz fa. Levelezek Szikla Ilussal, megint valami tilalom jött ki, nem szállíthat. Igyekszem bekanyarodni hozzá Kisörs előtt, akkor majd átbeszélem vele a dolgokat.

Lócinak tehát Siófokon is egy egész hete lesz? Már írtam, hogy okvetlen menjen be Panniékhoz. Ez az újabb figyelmeztetés már nem éri otthon; de tán csak lesz esze.

Kisklára írt Zamárdiból, rögtön feleltünk neki egy lapon; azóta már otthon van.

Zoltán nem írt? A helyzetkép, amit írtam neki, talán csüggesztette. Pedig igen jó volna B.-J. Imrussal összeismerkednie: kár az ilyesmit olyankorra halasztani, amikor éppen sürgős, s valószínűleg úgy adódnék neki valami, ha előre tudnak róla, személyéről, szükségleteiről, képességeiről. Ha ő írna, maga csak ajánlgassa neki a megismerkedést.

A könyvporolás. Hát, istenem, az is kell. De ne engedje túlságosan dúlni az ösztöneit, és Juliskát se. Juliska mikor megy Tihanyba? S mikor maga? Érintkezik Flóráékkal?

Icit üdvözlöm. Hogy vannak szegénykék?

A kesergés itt is nagy, főleg a háziasszony részéről, aki nagy impresszionista, de mindig kedves. A házat féltik, amely igen vonzó, és többféle célra megfelelő volna. Minden fejlődik vissza, nem lehet idegen kezeket alkalmazni, mert szörnyen drágák, s mert az ilyesminek egyéb következménye is van. Szorongás az egész világ. Baschnak most már én várom újabb levelét, s esetleg a gépírt Babits-szövegeket.

A Miltonhoz nincs erőm. Hiszen amúgy is bizonytalan még mindig a sorsa. Ideges vagyok. Bizonyára erősödöm, barnulok; de inkább csak olvasni tudok. Rosszul alszom, sokat beszélgetünk Sándorral. Ma írtam egy sor levelet, rövideket. A négy Miczkiewicz-szonettet elkészítettem és postáztam, annak a honoráriumát várom ide, már csináltam is rá adósságot.

Csak Kodolányival nem léptem még érintkezésbe. Pedig visszamenet, augusztus közepe előtt szeretnék elmenni (egynapi koszttal felszerelve) őhozzájuk is.

Maga mikor gondolja Tihanyt? Juliskával egyszerre kéne mennie. Van egy reggel pont 7-kor induló személy- (vagy sebes) vonat a Déliről Balatonfüredre, amelyhez ott úgy ½ 12 tájban csatlakozik a tihanyi hajó; de mehetnek a ¾ 7-es személlyel, ugyancsak a Déliről Siófokig, s onnan (esetleg Panniéknál ebédelve) délután hajón tovább; vagy akár rögtön a csatlakozó hajóval még délelőtt, – de ebben az esetben sietni kell a vonatról a kikötőbe. Ha döntött, az irányról legalább, megírhatom menetrendből a pontos részleteket is. Nagyon fontos volna, hogy menjen, s mennél tovább ott legyen. Ha augusztus 3–5-e körül utaznék, talán találkozhatnánk is Tihanyban, föltéve, hogy megoldható Gyusziéknál az egyikünk elszállásolása. Juliskát aztán hamarább hazapostázhatná. A lakást Kisklárára bízná és Manciékra. Írjon erről!

Dr. Tompa? Furcsa, hogy nem írt Baranyából.

A Lukács Györgyöt érintő cikkről nem tudtam. Egyelőre elég ennyi is.

Az a gyanúm, hogy Szegiéknél a Goethe-cikk mégiscsak – el fog süllyedni! Könnyelműség volt a részéről, hogy kérte.

A spiritualista pécsi ifjú, aki nagyobb (és sehol napvilágot nem kapott) cikket írt a Vízöntő-ről, elutazott; az utolsó napokban sokat itt volt; tőle hallottam, hogy a Babits-féle anyagot Ilonka már rábízta – vagy rá akarta bízni – egy fiatal költőre, sajtó alá rendezés céljából, arra, akinek épp az elutazásom előtt gratuláltam a friss kötetéhez, – ejnye no, nem jut eszembe a neve… A Válasz-ba írt, sokat, s már az ostrom előtt is járt nálam… Megvan: Lakatos István a neve! (De lehet, hogy az ifjak túlkorán pozitívumnak vesznek egészen lebegő dolgokat.) Ez a Lakatos különben az Aeneis-t, a Vírgíliust, fordítja a Franklinnak. A fiú kitűnő tehetség; de azt hiszem, éretlen effajta munkákra még, tapasztalatlan, nyugtalan.

Megígérem, hogy nem fogok mindig ennyit fecsegni. Üdvözlöm az egész tisztelt baráti és ismerősi kart. A viszontlátásig szeretettel csókolom mindnyájukat.

Lőrinc

 

Ui. Lóci írja meg rögtön a címét! S ha előre biztosan tudja, mielőbb kérném a lillafüredit is.

 

A Poe fordításokért mit utaltak ki?: Szabó Lőrincné július 13-i levelében ezt írja: „Zádor Annánál is fent voltam. Ma adták fel azok is a pénzt. Itt kaptam váratlanul a Poe-fordításokért, úgy hogy a kezemben is van pénz.”; majd a kérdésre a július 18–19-i levelében válaszolja: „A Poe-fordításokért írtam a honoráriumról, nem? 252 forintot kaptam. Szerencse, hogy ez a pénz legalább bejött, mert így is… de hagyjuk, majd csak lesz valami megint. Csak a pillanatokat tudhatom megoldani, többet nem. Ma jött meg a Fórum-pénz: 397 Ft.” – B. J. Imrus: Baránszky-Jób László testvére, kitűnő műszaki szakember, vasúttervező mérnök, ő tervezte például az Árpád sínautóbuszt. – A Lukács Györgyöt érintő cikk: Szabó Lőrincné a július 14-ről dátumozott (13-i postapecsétű) levelében írja: „Rudas László támadja Lukács Györgyöt a Társadalmi Szemlében.” Rudas László (1885–1950) Lukács Irodalom és demokrácia című tanulmánygyűjteményéről írt támadásával (1949. 6–7. szám) kezdődött a Lukács-vitának nevezett sajtóhadjárat, amely az irodalmi dogmatizmus egyik megnyilvánulása volt. Lukács válasza Bírálat és önbírálat címmel a 8–9. számban jelent meg. – Goethe-cikk Szegiéknél: Szegi Pál ekkor a Szabad Művészet és a Film, Színház szerkesztője. – Ilonka: Török Sophie (1895–1955. január 28.) költő, Babits özvegye. – Lakatos István: (1927–2002) költő, műfordító, Aeneis-fordítása 1962-ben jelent meg. – Lóci címe: Szabó Lőrincné július 17-i leveléből: „Ma Lóci utazott Siófokra. Kedden este vagy szerdán reggel jön vissza. Nem tudom, hogyan intézte dolgait, mert először egy hétre akart menni, azután kisült, hogy ha elmegy, nem lehet válogatott, mert az edzőtábor előtt nem utazhat nyaralásra vagy mi. Mégis kiforszírozott két napot. Remélem e miatt nem esik ki a válogatottból. 24-én utazik, ha minden rendben van Lillafüredre.”

 

 

57.

Igal, 1949. július 20.
délben

 

Kedves Klára!

17-i levele ma jött meg, most jött meg. Épp Baschnak írtam, reggel óta, egy nehéz levelet, válaszul a Babits „beszélgető füzetek” dolgára, és impresszióimról és elgondolásaimról. Igen körülményes munka lenne – vagy lesz – a sajtó alá rendezés; olyan szilánkos az anyag. Persze csak egy része használható. Az egész nagyon megrendítően hatott rám. Csupa roncs, hiszen beszélgetések felét, negyedét, tizedét tartalmazza, csak az egyik fél szavait, távirati tömörítésekben. De igen gazdag témakörű; sok tekintetben kényes, egyénileg is, magánsértődésekre való kilátásokkal, és politikailag is. Sok benne az ismétlődő, porszerű anyag, a beteg utasításai, kérései, panaszai ápolóknak; ez a rész nagyon rövidítendő lenne; a többi meg sokszor homályos, sőt érthetetlen. Ilonka már sok mindent megjegyzetezett, mások is. (Igen rosszul jár benne Szerb Antal, Pap Károly, Tamási Áron! Rólam is esik benne kétszer vagy háromszor szó, csípősen, sőt a hiányosság miatt még kellemetlenebbül ható módon… Erről csak magának kell tudnia…) Manci dicsérete viszont nem csupán odavetett megjegyzés, hanem egész rendes indoklás is fűződik hozzá, aminek szegény igen fog örülni; majd kiírom a megfelelő szövegrészt legközelebb s elküldöm. – Szeretném, ha az egészből legalább valami tragikus, roncs „Eckermann”-t lehetne összeállítani, mely egyúttal a néma esztendők – vagyis a betegség – történetét is hozná… Basch elgondolásokat is küldött, külön levélben; én a magaméival feleltem. Részletesen azonban csak élőszóval megy ilyesminek a megtárgyalása. Majd augusztus közepe táján. Nagyon szívesen megcsinálnám a munkát bármily hálátlan; de ha másra bíznák, akkor is teljes szívvel mellette leszek, és ha kérik, segítek…

Hát erről ennyit.

Itt, mint biztosan Pesten is, abszolút rosszra vált az időjárás. Folyton esik, a kert majdhogynem úszik a vízben s rettenetes a szél. Csókyék utazása emiatt kitolódott pár nappal, bár ifjú rokonai egy 16 éves fiú meg egy 17 éves lányka, már megjöttek érte. Bernáth Alisz igen kedvesen és részletesen írt; e hó végére volna nekik is a legjobb, ha odaérkezném; hogy közben apró vizitek hol s hogy alakulnának, az bizonytalan, s többek közt az időtől is függ; azt hiszem azonban, hogy 28-án már okvetlen náluk leszek. Ide tehát most már ne írjanak, bár egyszer még tán lehetne, legfeljebb továbbküldik Sándorék. Az ottani cím: Bernáth Aurél festőművész úr lev. Sz. L. számára, Kisörs-Szöllőhegy (Badacsonyörs), Zala megye, Csendes villa. – Elég hosszú, ugye?

Most a levél részleteire:

Lócit sajnálom, hogy úgy kifogta a legrosszabb időt. Járt Panniéknál? Nem írt. Lillafüredről okvetlen írjon, persze már Kisörsre. Hátha tudok hasznára lenni. Szörnyen vigyázzon, a meghűlési veszély ott fokozottan nagy.

Kisklára jól járt a Balatonon is, otthon is. Juliska úgy látszik nagyszerűen működött! Köszönöm a szorgalmát és gratulálok az ügyességeihez és a kitartásához. Őszintén. Megérdemli a Balatont!

Szabolcsnak mikor mi a címe? Szeretnék vele lenni egy-két napig a Balatonnál.

A Fórum 400-a egyre késik? Bosszantó, sőt… De mit lehet tenni? Igen, azt adja majd vissza Aliszkának. A Szabolcs 100-a várhat, máskor is jól jön majd neki. Szegi? Óh Szegi Pali! Jót akart.

A cserépkályha-ügy igen veszedelmes. – Írtam már, hogy Szikláné nem szállíthat?! Ez rémes. Hogy készpénzért talán – azt nem tudom. Igyekszem benézni hozzá is, vagy beszólni; levelét várom. – A központi fűtés kényszer hogy áll? Ez is beleszól a cserép felállíttatásába. Az én szobámban fér csak el igazán; (de hol?); másodsorban a Kiskláráéba. (De ott rossz a huzat.) A magáét agyonnyomná. Az én szobámban esetleg a fakályhát kell felállíttatni: a fal mindenesetre máris áttörhető volna a cső számára, akármi lesz a végső megoldás; a lyuk, ha fölösleges, kétoldalt pléhkörrel lezárható.

A csomag-ügy: rémes! Londonban teljes árat adtak érte, s mi egy majdnem teljeset hozzá. Valahogy, valamikor meg kell adni! Mi fix értéke van a megérkezett dolgoknak? A címet csakugyan megtaláltam, majd írok köszönőlevelet. – V. Irénke? Utazzék le a Balatonra, ha megjön!

A könyv leszedést ne vegye túl komolyan. A fiókokban és szekrényekben pedig egyenest borzasztó lesz, ha dúl! Ami zárt rész, oda nem megy vagy alig megy por, azt ne bántsa.

B. Laci csakugyan vihetné Juliskát. Még jobban örülnék, ha magával menne, s Tihanyban mi is találkoznánk. J. maradjon lehetőleg több napig. Küldjön vele levelet Flórának is, hogy hátha épp jól jönne neki egy napra (koszt-kvártély fejében) vagy kettőre, segítő kéz. Báránszkyékat nem lehet túlterhelni. Ezt megtárgyalhatja Lacival is, Flórával is és Juliskával is egészen nyíltan. Sándorffyéknak gratulálok. Báránszkyékhoz aligha érkezhetem 5-e előtt. Majd megírom nekik Kisörsről. Ő írhatna oda máris helyzetképet a tihanyi villáról.

Kisklára szobája rengeteget javulhatott a meszeléssel és a rolókkal.

Szeretném, ha a kaposvári Varga Árpádné (Maci) színjeles és most VIII-ba kerülő fiát, Szabolcsot, augusztus második felében vendégül látnánk egy hétre. A sportünnepségek vonzanák fel; most a vasútnál pályamunkás, hogy pénzt szerezzen a felutazásra. Lehet, hogy ugyanakkor Pesten lesz Csóky és fia, Pityu, de nem nálunk. A két fiú jóbarát. Az is lehet, hogy „Szabi” pár napra elszállásolást kap valami népi helyen. Mindenesetre máris meghívom.

A Franklinnal én se tudom, hogy állok. Mindenesetre nem a legrosszabbul: valami lesz, Örök B. I., vagy Milton. Lehet, hogy még e hónapban jön onnan, haza, 500 Ft, ez nagyon jó volna. Megígérték, de nem veszem biztosra, s lehet, hogy ez már augusztusnak számítana. Mindenesetre tegyen úgy, hogy várta, s hogy augusztusban ugyanerre számítunk. Rajtuk nem lehet eligazodni, illetőleg a fölötteseiken. Nyomdász-barátunk 300-át szeretném (részünkről) az augusztus elindítására (lakbér) fordítani; majd írok neki, maga ne jelentkezzék. Ez a pénz sose biztos.

Mindenkit csókolok, Juliskát is, de őt magán keresztül, mert megijedne másképp. Isten velük.

Szeretettel:

Lőrinc

 

A Miltonon még nem dolgoztam; (nem tudom, érdemes-e); és írtam egy szonettet és feldolgoztam egy mohamedán legendát, egy 50 sornyi kis elbeszélő versben: Salamon és Azráel.

 

„Eckermann”: (1792–1854) Goethe titkára, neve fogalommá vált, miután kiadta a Beszélgetések Goethével című jegyzeteit. – A csomag-ügy: A csomagot Bender Magda, Londonba távozott ismerős küldi (Szabó Lőrinc angol-nyelvű Milton-kötetet kért tőle), Szabó Lőrincné július 17-i leveléből: „Látja, folyton fizetek olyasmire is, ami nem volt felírva, s amitől már akkor is elájult. Igaz, kiváltottam a csomagot is. 145 forintba került. Ez teljes érvágás. Volt benne 92 dkg nyers kávé, erre volt vám: 54 Ft; 45 dkg tea, erre 54 Ft; 20 dkg kakaó: 14 Ft; 20 dkg datolya (ezt kilopták egyszerűen, de megvámolva meg volt) 9 Ft; valamilyen halkonzerv: 10 Ft; plusz szállítás. Szóval együtt az összeg. Teát lehetne eladni esetleg. A kávénak nagyon örülök, mert folyton venni kellett s nem tudok dolgozni kávé nélkül, hiába… Rettenetes a vám, de így is olcsóbban jutunk az anyaghoz, mintha itt vettük volna. Ebből csak a halkonzerv olyan, ami nem fontos.” – Sándorffyéknak gratulálok: július 29-én volt Pesten az esküvője. – Nyomdász barátunk: Kulcsár Andor az Attila Nyomda Rt., tulajdonosa, Püski dolgoztatott nála.

 

 

58.

Igal, 1949. július 22.

 

Kedves Klára!

Nagy fejtörést okozott nekem az az Örök B. I. kötet, amelyet tegnap este hozott meg a posta. Már írtam, hogy felmerült ez a remény a Franklinnál; persze rögtön konkretizálódásra gondoltam, s ezt megerősítette – most már kezdek hinni benne – a mai levele s a Zádor Annáé. Ebben az esetben az újabb 500 Ft biztos(ra vehető) még erre a hónapra! (A Milton viszont úgy süllyed…)

A Kisklára szobájának kimeszelése és a rolók: igen jó hír; erről már beszéltünk. Hanem Juliskának ez a huszárvágása Hektorral, ez direkt mulatságos, amellett, hogy kitűnő dolog, s hogy mennyire fognak örülni nekik Baránszkyék.

A minap igen kiadós levelet írtam, most főleg csak az Ö. B. ügy miatt nyúltam a tollhoz. A kötetet magát kár volt Zádornak leküldetnie, pláne otthoni kerülő-úton, dupla postázással. Nem akarja az a nő elhinni, hogy ez a kötet változatlanul jön, jöhet! Címemet különben is megkapta, ideirányíthatta volna egyenesen. De ez nem fontos, csak hát egy kilóval súlyosabb most már a fölösleges poggyászom. (Neki, ha látná, ne mondja meg ezt!)

Báránszkyékhoz szóval csak augusztusban? Én 5-e előtt aligha leszek ott. Ma írtam nekik.

János egy lapot írt, nagy jégkáruk van. Itt is hideg az idő, esik; ma felvettem a lélekmelegítőt is.

Vas Pista Goethéjének örülök. Majd otthon látni fogom a Poe-val együtt.

Hanem nagy hír a tudóspótlék is! Gratuláljak? Úgy érzem, mintha magamnak tenném. Hát ez jó, végre; mert állandó valami. Igen, a fogát kell először rendbehozni! A valószínű Franklin 500-at, az újat, most már–óvatosan–igénybeveheti igazi szükségletekre.

Kozocsának írok: nekem nem volt semmi személyes érintkezésem Romain Rolland-nal, majd Mikesnéhez utasítom, bár – azt hiszem – fölöslegesen.

Tompáról csak ma lehetett végleg érteni a maga közléseit, hogy írt stb. Írok neki is. Radnai magától sose jelentkezik? Megy Hévízre? Onnan egyébként a legrosszabbakat sejtem; a nővéreim aligha fogják visszaadni már sok-sok kölcsön-könyvemet.

Maga ott még az eső jövetelének örül; én meg annak, hogy itt végre talán már eláll. Legalább öt napja folyton dühöngött a szél s most egyszerre szélcsönd lett. Csak maradna így s jönne ki a nap!

A négy szonett ügye a következő: a Magyar–Lengyel Társaságnak vállaltam négy Mickiewicz-vers fordítását. Radó György kérte. Itt készítettem el őket, 240-et ígértek értük. Közben azonban az M.–L. T. egyszerre csak megszűnt, minden efféle kiadványt egy újabb állami szerv készít, s Radó a pénzről, melyet rég és epedve várok, azt írja – egyébként is igen tartózkodó hivatalos soraiban, melyek ma értek el – hogy „majd”. A pénz már roppant kéne, ez volt a fő-bázisom, most azt se tudom, hová irányíttassam okosan a címeim közül, mert „8–10 nap múlva” remélhetem csak, azt pedig már tudom (ha másból nem, a Fórum-pénzből), hogy mit jelent náluk határidő és egyéb. Más kis bosszúságom is van az ügy körül, de nem érdemes részletezni, s Radó bizonyára nem saját ösztönéből ír olyan mereven-hidegen, mint egy jégcsap.

Itt Pityunak segítek a latin vizsgájára nagy tempóban (s az ő nagy mérgére). Kedves rokonai vannak itt, együtt mennek Ábrahámhegyre és Kisörsre, – ha ugyan közben le nem sújt valami villám. Csupa szorongás az élet, abszolut kiszolgáltatottság.

Óvatosságból azt írom, hogy most már Bernáthékhoz írjon; azazhogy vasárnap délelőtt még ide is feladhat egy levelet. Különben is utánam küldik…

Még Lócihoz: igen komisz dolog lehetett sátor alatt lakni Siófokon a legrosszabb napokban. Ezért remélem viszont, hogy behúzódott napközben Panniékhoz (akiknek én az ő esetleges apró vizitjét előre jeleztem).

No de most már igazán elég. Úgy elszoktam a kézírástól, egészen görcsbe áll a kezem.

Intézzen mindent a legjobban! Csókolom Kisklárát is. Üdv a Laci-Manci-Zsuzska hármasnak és Juliskának. Visz.-lát!

Lőrinc

 

Egész sor üdvözlet a háziaktól!

 

Itt küldök egy szép tollat; most ejtette elém egy banka (vagy szarka? vagy harkály?)

 

Juliska huszárvágása: Szabó Lőrincné július 18–19-i leveléből: „Majdnem elvitték Baránszky Hektor kutyáját. Juliska mentette meg, vette le a drótot a nyakáról, melyet már a sintér tett rá. Csinált egy nagy ordítást az utcán s bőgést, mire elengedték a kutyát. Nagyon büszke erre is. Felment a házba azután veszekedni, hogy nem vigyáznak Hektorra.” – Vas István Goethéje: Vonzások és választások fordítása. – Tudóspótlék: Szabó Lőrincné július 18–19-i leveléből: „Felelt dr. Kardos L., értesít, hogy a tudóspótlékom a tud. tanács késlekedése miatt 15-én ment csak. Szóval megkaptam.” – Kozocsa Sándor: (1904–1991) író, bibliográfus. – Mickiewicz-versek és Radó György: (1912–1994) a Mickiewicz Válogatott írásai kötet a Révai kiadónál, Kardos László és Kovács Endre szerkesztésében 1950-ben jelent meg; a Radó Györgynek írott Szabó Lőrinc-levelek a Petőfi Irodalmi Múzeum kéziratában találhatók.

 

 

59.

Budapest, 1949. július 23.

 

Kedves Lőrinc!

Úgy látom, hogy most már egy kicsit megjött a munkakedve. A legenda már tulajdonképpen saját vers, ha jól értem. Nagyon örülök. Írjon már valamit, úgy szeretném! Olyan rosszakat álmodom állandóan magával kapcsolatban. Nem beteg; nincsen semmi baja? Azt álmodtam, hogy szerzetesnek ment. Itt hagyott minket, de nem rosszból, hanem, mert mindenáron papnak akart menni. Elindult hazulról, kispap-ruhában, s húzott egy üres, négykerekű targoncát, mondván, hogy ezentúl minden ilyen munkát magának, egyedül kell végeznie. Sírtunk, mind a ketten, de maga ment. Egyszer csak észreveszem, hogy otthon hagyott két bicskát, maga után rohantam s az Olasz fasorban értem utol. Ott leültünk ketten az üres targoncára, átadtam magának a két bicskát, hogy az egyiket adja Zolinak, a másik a magáé. Szeleteltem magának zöldpaprikát s valami szalonnafélét, maga ette, s mind a ketten tovább sírtunk. Rémes rosszul voltam, úgy ébredtem fel. Nagyon rossz volt. – Lóci holnap nagyon korán reggel indul. Ez után a lillafüredi pihenés után viszik őt is Prágába. Erre kell neki négy fénykép, amit a rendőrséghez kellett ma beadnia, nálunk. W. Klárinál sokszorosíttatott négyet megint. Újabb pénz, harminc forintot kért a három hétre. Ezt odaadom, nem is tartom soknak. Még egynémely drogéria dolgot is kell vennem, s egy doboz Kossuthot is vettem neki. Azt hiszem, ez a pénz bejön majd nekem a három hét alatt azzal, hogy nem eszik otthon. Kisklárával egyedül leszek, csak húst fogunk enni egy-egy keveset s zöldséget. Juliska pedig főzzön magának paprikáskrumplit, ez a kedvenc étele. Megírom, bár meglepetésnek szántuk: kimeszelte Juliska már mind a négy szobát ezen a héten. A maga szobájában csak a plafont festette át, most az is tiszta. Fiókokhoz nem nyúltam, ne féljen. Belül, szinte minden, ugyanúgy maradt. Nem bántottam. A polcokat sem kavartam. Nyugodt lehet, csak tisztaság és rend lett. Ezen a héten még az előszoba, fürdőszoba, konyha, kamra kerül sorra. Juliska különben holnap nagy levelet készül magának írni, majd feladjuk. Ezt is már Bernáthékhoz küldöm. Flórának írtam, tőle függ, hogy én mikor kerülök Tihanyba. Remélem, lesz annyi pénzem, hogy otthont s magamat is el tudom látni. Talán igen.

Most már itthon vagyok, szombat délután van. Ma ebédeltem is, itthon a gyerekekkel. Kivételesen itthon voltak. Lóci elrohant még intézni dolgait, csak későn este jön haza. Szerdán kimegyek Vácrátótra egy napra. Kint van az igazgatóm a feleségével, gyerekével s az egyik fiatal kollegám. Magát is szerették volna ott látni. Majd ősz felé egyszer kimegyünk együtt megnézni mindent. Ott most nagy építkezés folyik. Új biológiai állomást rendeznek be, mint Tihany, de egy kicsit kisebbet. – A Babits dolognak nagyon örülök, Mancinak írja ki az idézetet, nem szóltam még róla neki. Hadd legyen valami öröme. Biztosan rögtön fog tudni verset írni. Ez kell, a biztatás tudniillik. – Tegnap befőztünk 20 kg barackot, hétfőn fogjuk a másik húszat. Ha nem jutok több pénzhez, akkor többet nem is teszek el. Ez már mégis valami. – Baránszkyék az én levelemre még nem feleltek. Flórától sem jött még válasz. Juliska folyton azt emlegeti, hogy nincsen kedve a Balatonhoz menni, inkább haza menne két napra, mert a Balatonnál biztosan dolgoznia is kell, mert ő úgy sem tudja nézni, hogy más dolgozik s főleg, ha rosszul dolgozik. Szóval neki nem öröm, hogy a munkájáért legyen ott. Flórához nem írok ebben az ügyben. Ott elég, ha én ott leszek. Maga átmegy? Mikor? Ha én megyek, majd megírom magának is. Úgy látom, maga egy levelemet nem kapta meg. Az egyikben volt Kozocsa Sándortól egy lap, amiben irodalmi dolgot kérdez papával kapcsolatban. Ez a levelem is megérkezett? Kodolányival elég sűrűn levelezek újabban, nagyon melegen, kedvesen ír mindig. Azóta biztosan megkapta már a maga levelét is. Ha lehet, menjen be hozzájuk. Én is szeretnék eljutni oda. Lehet, hogy eladják az egészet, s én egyszer sem voltam ott. Írta, hogy Baránszkyék voltak náluk az egyik nap. Az Örök Barátaink korrektúrát megkapta? Ez is nagyon izgat, mert nem adtuk fel ajánlva. Ide tudniillik ajánlva küldte Zádor. Igaz, a Zádor levele is abban a levelemben volt, amit reklamálok. Ebben a levélben kéri, hogy minél előbb küldje vissza az átnézett anyagot. Remélem, megkapott végül mindent.

Ma véletlenül találkoztam Kulcsárékkal az autóbuszon. Csak a végén ismert meg az asszony, s szólt az urának, hogy köszönjön nekem. A férfi háttal állt tudniillik, én ültem. Semmi nem volt, kérdezte mi van magával, én mondtam, hogy vidéken van. Üdvözlik mind a ketten. Ennyi volt. Igen, a kaposvári gyerek természetesen jöhet, ha maga jónak látja. Lóci valószínűleg itthon sem lesz, de ha itthon lesz, akkor is megoldhatjuk. Csóky feljövetelében már egyáltalában nem hiszek. Talán soha se fogom látni. Tompa Kálmánnak írt? Úgy tudom, még nincsen Pesten vagy éppen mostanában fog haza érkezni. Manci kereste nem nagyon régen, s még nem volt itthon. – Maga megkapta azt a pénzt, amit várt? Van még pénze? Mit csináljak magával? Írja, ha kell valami, mert szerezni azért, ha másképp nem, kölcsön, lehet. – Irtózatos az idő. Szegény János majdnem sírva írt egy mostani jégverésről, ami kis jövedelmüket is tönkre verte. Nem tudom elgondolni sem, hogy ők miből élnek. Folyton jajgat, de nagyon sokat dolgozik, s még készen sincsen ez a regénye, egy másik motoszkál már a fejében. Júdásról akar írni egyet. Ez biztosan nagyon érdekes lesz és nagyon neki való. Erre igen kíváncsi vagyok. – Most Sándor Juditék vannak Kiskláránál. Egy nagy verse jön a Rádióban Ernőnek, Kisklára fogja mondani. Azt hiszem szép, talán maga is látta. Nekem egy részét felolvasta Kisklára, az tetszett. Nagyon nagy a sikere Kisklárának bent. Folyton szerepeltetik és dicsőítik. Éves szerződést azonban mégsem kapott. Azt hiszem, azért nem, mert bizonyos emberek gyávábbak, mint amilyennek lenniök kellene. Előre visszakoznak már ott is, ahol úgy képzelik, hogy valami ellenkezés lehetne. Pedig valószínűleg simán ment volna az egész. Nem hiszem hogy anyagilag jobb lett volna, csak a valahovátartozás lett volna meg. Talán januárban lesz újabb szerződtetés a Rádiónál, mert akkorra már üzemmé alakul s akkor talán lesz ilyesmi is. Ki tudja nem jobb-e így. Különben is mindenbe bele kell nyugodni ami változtathatatlan. Most elég jó hónapja lesz Kisklárának, szeretném, ha valami pénzt tudna télikabátra félre tenni. Vagy anyagot venni vagy valamit, mert egyáltalában nincsen kabátja. Különben ez egyikünknek sincsen. No majd egyszer az is lesz. Igaz? Maga nem hiszi! Én igen. Hétfőtől nem megyek már be. Elsején azonban bemegyek egész napra dolgozni, ez leszámít a szabadságomból, s ha addig nem alakul jól az utazásom dolga, esetleg bejárok egy darabig még hogy később legyen több napom. Majd meglátom még, hogyan alakul minden. Ezt a levelet feladom még Sándorékhoz, legfeljebb maga után küldik. Sokszor csókolok mindenkit. Izgat még a fa-ügy, de azért ebben is bízom. Valami majd csak lesz. Dobróéknak is írjon valahonnan legalább egy lapot. Radnainak szintén. Mancinak is. T. Jenőéknek van telefonjuk. A számuk megvan. Ugye, Jenőke milyen ügyes? Ez olyan lesz úgy látszik, mint az apja. Az anyjához igazán rettentő aranyos, ilyen fiút álmodna az ember magának. Lócinak kellett vennem borotvakrémet is. Magának van még elég? Lóci azt mondta ugyanis, hogy elfelezték ami itthon volt, s az itthoni elfogyott. Ma azt is vettem. Persze ez meg fog maradni, már nagyrésze legalább is. Isten vele, Lőrinc. Igaz, Magda írt magának egy lapot, valahonnan a tengerpartról, ahol üdül. Csak üdvözletet küld. Írt oda? Denyse írt Kisklárának, igen érdekes levelet. Érdekes ahogyan élnek. Augusztus közepén fog szülni. Ilu is akkorra várja. Borsónénak megszületett a gyereke, kislánya lett. Igen picike. Az apja dühös, mert ő fiút rendelt. No most már igazán nincsen más újság. Dolgozzék, nagyon örülnék, ha jól tudna pihenni és dolgozni egyszerre. Lóci írt ma magának, talán még azt is megkapja ott.

Csókolom

Klára

 

Bocsánat, folyik a tollam!

 

Olasz fasor: Szilágyi Erzsébet fasor. – W. Klári: Wachter Klára fényképészmester, Szép u. 5. – Kulcsárék: Kulcsár Andorék. – Júdás-regény: Én vagyok című, Jézusról szóló regény terve, ennek egy részlete Jehuda bar Simon emlékiratai címen 1957-ben jelent meg. – Ernő: Hárs Ernő (sz. 1920.) költő és felesége Sándor Judit (sz. 1923.) operaénekes (Kisklára barátnője) Szabó Lőrinc családjának baráti köréhez tartoztak; az említett vers: Hány Istók, Szakáts Miklós mondta el a rádióban. – Dobróék: Dobrovolszkyék. T. Jenőék: Trettina Jenő újságíró az ostrom után meghalt tüdőgyulladásban, felesége Mikesné Irma testvére. – Jenőke: ifjabb Trettina (utóbb Tibold) Jenő. – Magda: Bender Magda. – Denyse: Baranyai Denyse. – Borsóné: Szomszéd házmester felesége.

 

 

60.

Igal, 1949. július 25.

 

Kedves Klára!

Csak pár sort most, s egy rossz kis képet, Csóky és Pityu van rajta, s a ház legjelentéktelenebb oldala, a terasz, melyen esténkint (vagy aki bírja a napot, annak nappal is) jó üldögélni. Ma teljes szélcsönd van, s teljesen felhőtlen ég, a jó eseménytelenség hangulata. (Bár a rettegés állandó.) Úgy látszik holnap megyek vagy ma délután; most már Kisörsre írnak, ugye? Az itt vasárnapra előretett Anna-nap itt (s az egész Balatonvidéken) még mindig nagy ügy: minden faluban ricsaj van vagy volt, körhinta, vásár, céllövölde, búcsú, förtelmes cukrok és mézeskalács-szívek és minden, ami kell a népnek. (A céllövöldében a mi Zsuzsánk 3 lövéséből 3 talált, igaz, hogy férfiak „szívét” vette célba, Pityu viszont, a mesterlövő, háromból háromszor rontott.) És este, hajnalig, tánc! A reggeli zenés ébresztőt egész elfelejtettem! Már nem tudok enni, majd meghasad a szívem a sok jóért. Lócinak levélben küldtem 20 forintot és 2 jó pengét a borotvájába. Mi újság? Ma még biztosan jön levele. Intéznivaló – innen – mintha már nem lenne egyelőre. Egy lapon megreklamáltam Radnai B. érdeklődését; maga se hívta fel őt? Most már írja meg, mikor megy Tihanyba. Én 5-én vagy 6-án gondolom, hogy oda érek. Egy dolog mégis van: a Kulcsár-féle pénz. Van telefonja a nyomdájában, de nem könnyű rátalálni; a szaknévsorban „nyomdák” címszó alatt, még hamarább megleli, ha kellene: ott ugyanis, emlékszem, kis keretbezárt hirdetése van a megfelelő helyen, s abból kiugrik a Kulcsár név, s hogy Szász K. utca és hogy „volt Attila nyomda”… ezeken eligazodhat… De nem, majd én írok neki, maga „ne tudjon” továbbra sem erről a segítségről. Mi van a foga dolgával?

Innen mindenki sokszor üdvözli, öleli; Kisklárát is. Nagyon sokszor esik szó otthonról, a leveleket rendszerint megbeszélem velük, a hazai levelek tartalmát. Hogy Csókyék mennek-e augusztusban Pestre, az kétes lesz az utolsó percig. Sándor nagyon biztat, hogy nyugodtan állítsak be Magaynéékhez is Fonyód mellett Bétatelepen, három Magay-villa is van, testvéreké, s mind tudnak, mondja, rólam. Majd meglátom. S itt van Öszöd, Bogláron a könyvkiadó Békés István; faügyben okvetlen benézek Szikla Ilushoz. Fonyódra Sándor is megy a napokban, de úgy látom, neki soha nincs afféle szabadsága, mint például Tompának, még Pestre is csak 1–2 napja jut.

Fáj a szívem, talán soha többé nem leszek itt. Csókolom, Klára. A „kicsinek” tegnap írtam, s elküldtem neki a héber-mohamedán parabolát Salamonról meg a Halál Angyaláról.

Szeretettel:

Lőrinc

 

Békés István: Bogláron Püski bizományosa volt ekkor, Boglári Békés István néven közli életrajzát a Tények és tanúk könyvsorozatban.

 

 

61.

Kisörs, 1949. július 29–30.

 

Kedves Klára!

Egész szép kis postám gyűlt össze itt, amikor ma ideértem. Magától új levél, s már előbb, a vácrátóti lap. Hogy is lehetne úgy írnom, hogy mindent érintsek? Útközben tudniillik már nem feleltem az utolsó igali levelére sem. Megpróbálom sorra venni a kérdezett dolgokat, s ami fontosabbra megjegyzésem van.

Az a „legenda” persze hogy saját vers. Szövegét Kisklárának elküldtem. Amit még Igalon írtam, az egy szonett; véglegesen készen van már, majd mellékelem egyik későbbi levelemhez. – Lóci képeslapja itt várt, aznap írt, amikor haza, azonos tartalommal. – Vácrátót csak akkor vonz, ha bizonyos kényelem és magány is járna vele. De egy kirándulásra ezek nélkül is. – A Babits-anyagról írt elég kimerítő levelemre Basch igen melegen felelt: „annyi megértést mutatok a szöveg iránt, hogy már az a levelem is predesztinál erre a munkára”. Szerintem a könyv lényegbevágó csonkítások nélkül nem jelenhet meg. A könyv összeállítását azonban ő, úgy látom, elég hamar szeretné. Túlhamar! – A Zádor A., illetve az Ö. B.-ügy rendben van; nem kell a kötetet rögtön visszaküldeni; otthon tízszer gyorsabban elvégezhetem rajta a kevés változtatást, mint itt, könyvtár és későbbi kiadások nélkül. – Kulcsárnak írni fogok, s ha küldhet még segítséget, ide dirigáltatom, s nagyrészben a fás Ilusnak, akinek az újabb 200 forintos törlesztés után is még mindig 245 forinttal tartozunk. Rettenetesen sok adósság volt nála. Megbeszéltem vele a jövőt: sajnos teljesen bizonytalan; üzlete egyelőre csukva van; de remél valami engedélyfélét még egy utolsó, 30 vagonos tételre, s abban az esetben, ha megkapja adni fog további hitelt. – Juliska nagy levelét megkaptam. Nem azt írja, hogy nem megy Tihanyba, hanem hogy jobb szeretne haza menni. De hát csak menjen egyszer a nagy kék vízhez! Levele kedves volt, és hűséges szív bizonyítéka mindenben; majd felelek neki. Jegyváltásnál menettérti iránt érdeklődni! Ugyanakkor Baránszkyék azt jelzik: hogy megy hozzájuk Juliska, sőt soraikból azt kell sejtenem, hogy tán épp ma utazik le. Az a harmadik nap, amelyről régebben írogattam, nem fontos. Csak háljon ott kétszer, s töltsön ott két és fél nappalt. – Nem bánom, ha a Franklinnal beszélget, csak aggódom, hogy rosszat talál mondani. Az ügyek most úgy állanak, hogy az Ö. B. I. új kiadása esedékes karácsonyra, s a Milton kissé lóg az 1950. szeptember 1-i terminussal is. Ami pénzt kapok; azt nem a Miltonra kapom tehát: arra Z. A. most nem mer adni. Ez a Milton-ügy nagyon kényes viselkedést igényel: se lemondani, se egészen vállalni nem akarom. – Mancinak magával egyidejűleg írok, ezért a Babits-jegyzeteknek őróla szóló idézeteit magának nem írom le: elolvashatja az övében. – Igen rossz, amit az idegességéről, gyötrő álmairól, fejfájásairól ír. Az álom (tudniillik az én elmenetelem és kocsitologató remeteségem) egészen megható, viszont nem igen aktuális; és bizonyos értelemben én már régen ilyen mindenes-munkása vagyok a családnak – a valóságban! Nincs magának nagy, magas vérnyomása időnként? Ezt Alisz kérdezi, akinek mondtam a maga tüneteit, s kérdeztem látatlanban a véleményét. – Irmát nagyon sajnálom, okvetlen írok neki egy meleg lapot. – Egry Jóska, akivel Badacsonyban összejöttem, melegen beszélt Mikesről, aki segített valaha rajta; s üdvözli magát; az átlőtt képet pedig hajlandó volna alkalmilag restaurálni. Göngyölegként keménypapír-burokban, le fogom egyszer küldeni neki a Balatoni vihar-t. – Közlök egy pálinka receptet: végy 7 deci (bármilyen rossz) vörös bort, tölts hozzá 2 deci rumot, továbbá 25 deka cukrot, lehetőleg karamellizálva (vagyis pörkölve) és rázd össze. Nagyon jó meggyízű pálinkát ad ki a keverék. Erről jut eszembe: a kávélikőrt, azt a kissé híg, de jó házi dolgot, kipróbálta? – A Goethe-regény természetesen a „lélekrokonság”; a cím-választást részletesen magyarázza valahol a fordító, az előszóban, vagy a kötet „mancsettáján”. A „Wahlverwandschaften” – kémiai műszó, pszichológiai térre átvíve; nem lehet magyarul jól megoldani a fordítás pontosságát és rögtöni érthetőségét. – Radnainak írtam, ő nem; azt se tudom, hol van. – Hévízi nővéreim panziója nem változott; Chrysostoma esetleg könyveket küld vissza, talán Budapestről, onnan írt. – A rádióban elhangzott saját versem ügye nagyon érdekelne! –

Hát mintha ezek volnának az apróbb-nagyobb tények és tudnivalók vagy mik.

Péntek óta vagyok Kisörsön. Ma már szombat van. Most sokkal jobban tetszik a nagy présház-villa, mint két évvel ezelőtt, a környék meg pláne! Óriási körben dombok, tele szőlővel, őszibarackfával, erős zöldben; szemközt meg a nagy víz, és jobbra és balra. Igen gazdagon tagolt táj. Vendégként itt van Marilinak egy kis unokahúga s egy ifjú festő, Aurél „tanársegédje”; Aurél maga Pesten van, „pokoli rossz” hangulatban (nem boldogul kedve szerint a freskó-dolgokkal), bár velem vagy előttem már meg kellett volna jönnie. Irtózatos forró volt a péntek. Fürödtünk is. Ott találkoztam Csóky fiával s a rokon-gyerekkel, az igalival. Majd átmegyek hozzájuk. Viziteltünk Pátzayéknál, épp Tapolcán voltak, vacsora után viszont ők jöttek át, s az erkélyen éjfélig együtt voltunk, beszélgettünk. Közben lehűlt a levegő, egy kis eső jött, s nagy szél, amely ma is tart. Most már szabadságon van maga is. Okvetlen döntse el, hogy mikor érkezik Tihanyba. Énnekem talán 6-án délelőtt kéne indulnom, délre Füreden volnék, s együtt mennénk hajóval Füredről Tihanyba át. Az én vonatom 11,28-kor érne be Füredre, a magáé (a reggel 7-kor a Déliről induló személy) 11-kor ugyanoda. Megvárna az állomáson, s a 13,30-as hajóra ülnénk a kikötőben. Ezt csak úgy felvetem, másképp is lehet, ha megírja rögtön. Bélatelepen nagyon kedves emberekre bukkantam, Magayékon kívül is; másodszorra (mert kétszer voltam ott) egy urológiai klinikai orvosnak, dr. Szendrői Zoltánnak a vendégeként. Kipihentem magam, s most majd megint dolgozom valamit. Itt „ameddig jól érzi magát” a határidőm a háziak részéről, de 5-e körül már elmennék… Mindenkit üdvözlök, ölelek, csókolok

Lőrinc

 

Kisörs: Szabó Lőrinc július 9-től Bernáth Aurélék vendége. – Igalon írt szonett: Július csatája. – Alisz: Bernáthné. – Egry: Balatoni vihar: a Szabó Lőrincék tulajdonában volt festmény az ostrom alatt megsérült. – Marili egy kis unokahúga: Bernáth Magda, utóbb zenetanárnő. – Aurél „tanársegédje”: Kiss László, jelenleg Oslóban élő festő. – Magay Ferenc: gyógyszerész, felesége Stefi.

 

 

62.

Kisörs, 1949. augusztus 1.

 

Kedves Klára!

Ez már igen, ez jó hír volt, ez csoda volt, még pedig valóságos: a hír a Nemzetiről s a meglepetés átvétele! Csak most aztán, a szükségesek kifizetése után, fogja meg jól a dolgokat, mert ez a segítség nem ismétlődik. (Ez tehát az a kellemes hír, amelyről Mészáros Ági suttogott nekem valamit az egyik próbán, s amelyet nem vettem, nem vehettem komolyan…)

Hogy nekem pénzt küldött, bizony már jól tette. Mennyit? Mielőtt felelne, tudni fogom. S így aztán nem kell okvetlen hazamennem a hónap közepén. Bár dolgok hívnak haza. Így a Franklin, az Ö. B. I. Most már jól látja, jól érti a helyzetet az Ö. B.-vel is, a Miltonnal is. Ne felejtse azonban, hogy ez az optimális eset, s miért a legjobb következzék be? Magán a Miltonon én bizony egyetlen sort sem dolgoztam eddig. De akarok. Viszont úgy látszik, magam is írhatnék verseket. Kár, hogy egyik agyoncsapja a másik munkát. A nagy versfordítási feladat ugyanis egészen elszívja az ember erejét, minden érzékelését, gondolatát.

Irmának írtam, születésnapjáról nem tudtam, így aktualitás nélkül mentek jókívánságaim. A Zoltán-Imrus találkozónak örültem. Lóci ma írt, azaz hogy 29-én, ahogy meghagytam neki, jól van, de szigorú pórázon, a 20-at megkapta, s ő is kapott ott 40-et. Legközelebb már csak Tihanyban kapok tőle értesítést.

Radnai hírének örültem, ide még nem írt, én is csak egyszer egy levlapot neki, még Igalról. Tompa Pesten van. Írt, ide, kedvesen.

Margot-ék: igen, csak éppen a Basch-délutánt nem említették. Igaz, hogy mit tegyenek? Gyurka külső képe engem is megijesztett legutóbb.

Engem most Tihany érdekelne már, hogy mikor megy oda, hol lesz, valószínűleg hány napig leszünk együtt stb. A helyzet javulása következtében hazamenet okvetlen útba ejthetjük Jánosékat; a siófoki Panni is alighanem csatlakozik egy nappalra, ezt még le kell majd levelezni Tihanyból: ő valószínűleg hozna magával kiadós harapnivalókat.

És Juliska! Úgy szerettem volna, ha látom, hallom, ha jelen vagyok, amikor meglátja a mi tengerpótlékunkat! Már bizonyára otthon van.

Kisklára rosszul néz ki? Mit tehetnénk? Csókolom. Talán elmenne még egyszer valahová?

Marconnay – rémes!

Tihanyban szeretnék kirándulni az Aszófő s a félsziget közt valahol lakó Borsos Miklósékhoz, a szobrászhoz.

A Szűcs Laci említette Macbeth alatt rádióelőadást kell értenem, ugye?

A szemesi Ilusnak ne küldjön pénzt; azt hiszem rendeztem már itt-ott szerzett hitelekből, csak értesülésem nincs még, hogy csakugyan ment is a dolog.

A fogait igen; s főképp a hazautazás után.

Leutazásához nem fontos a Farkas Feri autója. Hiszen félárúja van már, s mi valahogy még mindig elég kívül esünk a szeretetükön.

Aurél még mindig Pesten van, s tegnap hazautazott Pátzay is, felesége és 3 éves szép, erős kisfia azonban itt maradt. Mindennap találkozunk vele. Többnyire a strandon. Alisz és Csóky megismerkedtek, este madártejre át is hívtak Csókyék a maguk kis présházi lakába; másfélórás tévelygés után értünk el csak a hegyi „barázdákon” át a holdtalan sötétben a nem is nagyon messzi lakásba.

Kisörs maga sokkal jobban tetszik nekem, mint a múltkor. Pedig itt aztán igazán semmi sincs azon a sokon kívül, amit a természet ad. Erről jut eszembe, hogy írtam végre Magdának Londonba, beszámolva mindenről, ami a csomaghoz tartozik, s magamról, s beleírva a levelembe két szonettet, amit Igalon, illetve már itt írtam: biztosan ennek örül legjobban. S az ő levelében is majdnem szószerint használtam azt a mondatot, amelynél most áttértem reá: „azon a sokon kívül stb.” Tegnap az úgynevezett strandon három-három játékossal kézilabda meccset rendezett az ismerős fiú- és lányifjúság, én voltam a bíró. Minden másodnap fürdöm, egyébként a vizet jobban szeretem, az egész Balatont, a szememmel, mint a bőrömmel.

Aurélt napról-napra várjuk. Az építőmunkás-freskó pályázati határideje kitolódott szeptember 1-re, így hát nagy lélegzethez jutott, bár most meg – mondja Alisz – augusztus végéig halogatni fogja a munkát, a terv befejezését, a mégiscsak fenyegető munkától viszont nem fog tudni hozzálátni valami saját igazi művéhez.

Csodálatosan jó, zajtalan és mindenttudó írógépjük van Aliszéknek, élvezet rajta írni, csak még nem jár rá könnyen a kezem, s egyet-mást nem értek a csapok, billentyűk, nyomattyúk és huzattyúk játékából.

Legnagyobb gondom itt a mosogatás lesz, a vizet a Balatonból kell felhoznia a lánynak, s az szörnyű munka. A vízzel majdnem bunkerszerűen kell gazdálkodnunk. A lány élénk, becsületes, hálás; egyébként undorodó menyasszonya egy pesti műasztalosnak, aki fülig szerelmes bele. Ma Keszthelyre ment át, hajón, hogy megvásárolja nagy búsan a jegygyűrűjét. Tegnapelőtt Csókyék a szomszéd Ábrahámhegyre vitték el, este 9-kor Marilit meg a másik rokonlányvendéget, s éjfél helyett csak hajnali négykor érkeztek vissza nagyvidáman; ami persze átmeneti anyai mennydörgéseket eredményezett.

Hívnak ebédelni. Megyek. Minden jót. Mindnyájukat csókolom, üdvözlöm.

Szeretettel:

Lőrinc

 

Nem nézem át, mert megy a posta!

 

Jó hír: Szabó Lőrincné július 30-i leveléből: „Itthon rettentő jó újság várt. Gondolja el! Még járt az Ahogy tetszik-ből majdnem négyezer forint. Kihozták szerdán a pénzt, de nem adták ki Juliskának. Látja, hogy vannak csodák!! Felvettem azóta a pénzt s rögtön minden adósságot kifizettem… Ne mesélje senkinek az Ahogy tetszik újabb pénzt. Mindenkinek azt mondom, hogy kaptunk pénzt, természetesen, de az elment a múlt évi tüzelőre s adósságokra.” – Most már jól látja, jól érti a helyzetet az Ö. B.-vel: Szabó Lőrincné ugyanebben a levélben: „Zádorral is beszélgettem egyik nap. Kérdeztem, mi van ezzel-azzal. Azt mondta, hogy magával teljesen megbeszélte azt, hogy maga a szabadsága alatt nekilát a Miltonnak s fogja látni, hogy miképpen bírja csinálni. Ha jól megy a munka, akkor vállalja, ha nem, akkor sincsen baj, mert ők ebben az évben adnak magának minden hónapban mindenképpen ezer forintot. Ha nem akarja a Miltont csinálni, akkor elszámolják majd az Ö. B.-ra, ha pedig csinálja, akkor tovább megy minden s majd a kettővel együtt számolnak tovább. Ötven őszére nem meri vállalni biztosra a kiadást, mert nem tudhatja ilyen messzire, hogy akkor kell-e majd Milton. Ez egészen világos beszéd s érteni lehet, hogy miért sürgeti a kiadását ennek a könyvnek. Viszont az Ö. B.-at tegye postára, írjon hozzá néhány sort, hogy akar-e valamit kihagyni a könyvből vagy változtatni, mert neki nincsen más példánya. Ezt a kiadás céljára vette meg s neki szüksége van a maga szavaira, hogy nem akar változtatni rajta. Ezután mutatják be a cenzúrán. Ő majdnem teljesen biztosra veszi, hogy minden akadály nélkül mehet a könyv majd a nyomdába. Szóval a maga érdeke is, hogy a könyv minél előbb hozzá jusson.” Sem a Miltonból, sem az Ö. B. I.-nek újabb kiadásából nem lett semmi, 1950 elején az Ö. B. I. és II. alapján készült egy Szabó Lőrinc válogatott műfordításai kötet. – Zoltán–Imrus találkozó: Szabó Zoltán és Baránszky-Jób Imre mérnökök megismerkedése. – Radnai híre: Szabó Lőrincné ugyanezen levelében: „Azóta Radnai volt kint nálunk, amikor én Rátóton [munkahelyi kiránduláson] voltam. Másnap, mikor bent jártam, felmentem hozzá, soká beszélgettünk, nagyon meleg volt, majd ebédelni is együtt voltunk, azzal az igazgatóhelyettesnővel, Erzsikével együtt. Ebéd után még a Dunapartra is kivitt bennünket fagylaltozni. Ígérte, hogy együtt elmegyünk majd a városligeti Gundelhez vacsorázni. Én hívtam, hogy jöjjön ki hozzánk hamarosan. Még nem volt sehol. A könyve még mindig nem jött vissza a cenzúráról s addig nem akar Pestről elmenni, míg ez nincsen engedélyezve.” (Erzsike: Németh Erzsébet, utóbb Radnai Béla második felesége.) – Szücs László: (1901–1976) akkor még a Nemzeti Színház dramaturgja, a Machbeth-et Szabó Lőrinc fordításában csak 1950. április 22-én mutatják be. – Szonettet, amit itt írtam: A Valóság címűt július 31-i dátummal ismerjük Bernáthné hagyatékából.

 

 

63.

Badacsony, 1949. augusztus 4.

 

A badacsonyi Kisfaludy-házból üdvözli az ismerősöket és magát csókolja:

Lőrinc

 

(Szombaton érkezem.)

 

Több aláírás mellett: „Kezét csókolja még és szeretettel öleli Somlay Artur”; kiolvasható aláírások még: Dayka Margit, dr. Baumgartner, Magayné.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]