Levelek és naplójegyzetek
(1928–1944)

126.

127.

Kedves Klára,

nem tudom, mit szólna ahhoz a verandaszerű csupa ablak faházhoz, vagyis a faház egyik étterméhez, ahol most írok, s ahol kék-sárga terítős asztaloknál jó vastag füstben mindenféle német turistanépség ül, eszik, iszik, cigarettázik, írja a képeslapokat, és nézi a kilátást ezen a szörnyeteg hegyen és fennsíkon. A Rax névre hallgat a hegy, a menedékház neve: Otto-haus. Magasság: 1715.

Ma du. 4-kor (szombat) érkeztünk ide a Semmeringből autón.

De előbb elmondom, hogy jutottunk Semmeringre.

Azután, hogy a Keletiből még telefonáltam magának, és bedobtam a levelet, volt három pillanatunk. Az első alatt kirohantunk, a másodikban beugrottunk a kocsinkba, a harmadik pillanatban már ismerősre találtunk. Nadányi Zoltán, a költő, utazott a feleségével Bécsbe Berettyóújfaluból – kedves emberek. Az utat átugrom. Bécsben a Messe miatt veszedelmesnek látszott a lakáskérdés, de egy csavargó-csicseróne elkalauzolt egy többedrangú olcsó szállodába a Südbahn közelében, amelyet éppen hogy ki lehetett bírni. A vonat késett, sokáig elbabráltunk a holminkkal, ¾ 8 volt, mire bementünk a belvárosba. Most következik egy hosszú-hosszú csavargás, amelyről nem szólok külön. Különben is ismeri ezt a vidéket (Kärtner-strasse, Graben stb.) és az ilyen mászkálást, kirakatnézegetést, némely elcsodálkozásokat. Mozit nem találtunk kedvünkre valót, orosz filmet sehol sem adtak, a beszélőfilm-premiert pedig, amelynek reklámjait láttuk, éppen elhalasztották. A Grabenkaféban vacsoráztunk, aztán megint mászkáltunk, Zoltán végigmustrált a Kärtner Ringen minden autósboltot, bementünk szétnézni egy-két helyiségbe, a Pantherbräunál söröztünk, és éjfél után értünk haza. Én rosszul aludtam.

Ébredés ½ 9-kor, ¾ 10-re az Operánál beszálltunk egy Rundfahrtkocsiba, s azzal végre bejártam egyszer már én is Bécset. Részleteiben mindent ismertem, mint kiderült. 10 schilling volt a jegy, megérte. A fényképet hazaküldtem, azt 1-ért adták. Schönbrunnban külön 1 schilling a belépti díj. Mindez eltartott 1 óráig, megint rohantunk, időnk újból semmi, a pályaudvaron nem kapunk bélyeget, szaladgálás, végre pár sorral mégis bedobhattam azt a kártyát, amit még előző este vettem a Schwartzenbergplatznál, ahol egy óriási kivilágított szökőkút dolgozott igen szépen, sokféle színben és sokféle alakúan.

A gyorsról Badenben leszálltunk, volt 1 ¼ óránk, autóbusszal bementünk a Kurparkba, ott kicsit szétnéztünk, minden igen szép, tiszta, pompázatos – ittam egy pohár tejet, aztán indultunk a körautóbusszal tovább a vasúthoz.

A további gyorsvonati út olyan volt, mint vártam, sőt szebb. Egyszer hajnalban, álmos fővel, egész éjszakai törődés után láttam ezt a vidéket, nem csoda, hogy kevéssé emlékeztem rá. Mennyi szép kis és nagy hely! Igazán sajnáltam, hogy nincs itt maga és a kicsi. Az erdő szép volt, nagyon is szép és forró.

Semmeringen a Stefanie-ben szálltunk meg, ahol Barcza járt a minap. Polgári hely, jól éreztük magunkat, rögtön visszagyalogoltunk egy állomásnyit a Kurhaushoz, egy nagy szanatóriumhoz, Sebestyén direktorhoz, akit előzőleg telefonon felhívtam a szállodából, hogy ráér-e. Ráért, hogyne, sőt – minthogy épp rövid sétáját tette – lent megvárt, és úgy mentünk fel hozzá ½ 7-kor. Egy órát beszélgettünk hárman, a legtöbbet ő, hiszen innen Ausztriából is több érdekeset tud Pestről, mint én. Igen kedves volt. Aztán óriási körutat tettünk a hegyek közt, összekapcsolva a nagy Südbahn- és Panhans-hoteleket s isten tudja még mit a sétánk folyamán, melyet sötétben tettünk meg. Talán eltévedtünk, ma sem tudom, de másfél óra múlva értünk csak vissza a tanyánkra, borzasztó fáradtan. Jól megvacsoráztunk, még boroztunk is, és kitűnően aludtunk. Éjszaka beborult, esett.

A rossz idő másnap, vagyis ma, tovább tartott, 9 Celsius-fokkal indult a reggel. De mi rendületlenül mászkáltunk, nézelődtünk jobbra és balra, ettünk itt-ott, s csináltuk, ami ilyenkor az utazó feladata. Két órakor előállt saját külön autóbuszunk – csak mi ketten voltunk az utasai –, és örvendezve, hogy közben kisütött a nap, kinyargaltunk Semmeringből. 23 kilométert tettünk meg 40 perc alatt. Nem nagy út, de szép, és alkalmas arra, hogy felfrissítse az olaszországi autós emlékeket. Sok hegy-völgy-kanyar után a Rax-kötélvasút völgyi állomásánál tett le a sofőr, negyedórai hegyiturista-hangulatú ácsorgás után 10 perc alatt felhoztuk a Rax-plató szélére. Telefonon szobát rendeltünk, volt – erre nekivágtunk az útnak. Ez a félóra az istentelen karsztféle hegyen, ahol jéghidegen dögönyöz a szél, s már fenyő sincs rendes, csak térdig érő törpefenyő, kétségbeesve és az egész vállalkozást elátkozva – rettenetes volt mindkettőnknek. Zoli még jobban bírta ezt a bukdácsolást. Mennyei boldogság volt a fűtött, nagy menedékházba érkezni. Már ettünk, megmelegedtünk, s alighanem kimegyünk még a közelbe, bár nagy a hideg, s úgy futnak rajtunk a felhők, mint a Walkür 2–3. felvonásában a színpadon.

*

Szombat, este 6. Az imént kimentünk 100 lépésnyire egy kilátóhoz. Csak egy percre, mert a szél és a 6 fokos idő visszavert. Fű, cserjék, gyalogfenyő, kövek, vad és nagyszerű, de nem lehet kibírni. Azt mondják, itt folyton így zúg a szél. Itt az ivóban nem éreztük, de az emeletek már reszketnek. Még jó, hogy tiszta az idő, és lehet látni alattunk rettentő mélyen Payerbach-Reichenau vasútállomást s vagy harminc távoli hegyet és völgyet teljes alpesi felszerelésükkel. – Egy magyar úr csatlakozott hozzánk.

este ¼ 8. Most vacsoráztunk. Zoltán habozik, hogy kaliforniaibarack-kompótot egyék-e még, vagy ananászt. Én ribizlibort iszom. Szörnyű rablás folyik itt az árakban. Egy pohár savanyúvízért 20 groschent kértek délután, és másféle víz nincs. Magyar útitársunk csodákat regél egyheti csavargásáról és az olcsóságról. Minél távolabb van az ember Bécstől, annál jobban esnek az árak szállodában és kosztban. Itt fent 1700-as vidéken van minden, ami csak kell, 25 %-kal drágább az élet, mint lent, de sok a zuschlag, és a legmellékesebb dolgokért is fizetni kell. Pezsgő is van. A szelet csöppet sem érezzük, nem is halljuk, pedig rettentően dühöng. A nagy völgy egészen megtelt köddel alattunk. Most már sötétséggel is. Még egy csapat magyar telepedett meg a szomszéd asztalnál. Várjuk, hogy megszólaljon a rádió – ez lesz az egyetlen esti szórakozás. Le lehetne feküdni a tyúkokkal, ha volnának itt tyúkok. De nincs semmiféle állat. Látom kiírva, hogy hátasló bérelhető. – Milyen lehet itt a táj télen? Hátborzongató képek lógnak a falon, az igazi turisták gyönyöre ez a vidék. Rendes gyalogút sincs. Szörnyű nagy, magas, kopár fennsík, mi a legszélén. Majd képről jobban meglátja. Igen jó a koszt, Zoli dőzsöl, pirított borjúmájat eszik, és most két darab „Raxcremetorte” felé kacsingat. Az ebédlő és a másik két terem egész megtelt. Itt fűtenek. Egy db barack, pirinyó – 80 groschen, egy kis fürt szőlő 80 groschen. A szomszéd asztal magyarjai tarisznyából esznek. Szombat esti a forgalom, már minden megtelt. Jó volna kimozdulni, de nem merünk. Rabságba kerültünk, de jó a hangulat, amíg ki nem néz az ember az ablakon. Irtózatos ez a táj, ez a fennsík, ahol a nagy magasság hidege akadály nélkül fúj. Megélveztük, de megszenvedtük a Raxot. A kötélpálya felső állomásától délután míg ideértem, azt hittem, meghalok ott az úttalan úton, vagy tüdőgyulladást kapok. Olyan nagy szél fúj örökké, hogy a madár (ha akad egy-kettő) nem repül magasan, csak arasznyira a föld fölött, különben elkapná a szélvész; s ott fészkel a törpefenyő bokorszerű tövében. Olyan szomorú látvány az ilyen madár, hogy először azt hittem, sebesült vagy gyönge fióka, amelynek még nincs ereje. – Nagyon érdekes, de rettenetes itt minden. A legközelebbi menedékház további 2 ½ órára volna, még magasabban. Zoli e pillanatban megrendelte a kaliforniai barackot: azt mondja, holnap már otthon van, pazarolhat. Még mindig nem szólnak a megafonok, de mindenki csörömpöl, nevet, beszél, füstöl, eszik, van itt vagy 60-70 ember ebben az üvegfalas szobában. Kint teljes éjszaka.

8 óra 10. Zoli megette a barackot, nagyon jónak találta, én nem. Az imént, két kabátot véve magamra, kimentem, de 10 lépés után visszajöttem, azt hittem, menten leröpít ezer-néhány méterrel lejjebb a szél. A köd elment. Alattunk nagyszerűen ragyog a roppant feketeségben Payerbach, Hirschwang. Úgy, ahogy a Tátráról látható Poprád. Csak nagyobb és veszedelmesebb minden. Kint most +4 fok van. E percben megszólalt a rádió, bécsi valcerrel. Már el is akadt, néha bőg, sokat csikorog, most beszélő emberek zűrzavara szól belőle. Jó volna bizalmas társaság, több ember együtt, akkor jó volna a hangulat. Vicc: „Rax vobiscum!” A bécsi meteorológus most bemondta, hogy ott a temperatúra 18 fok volt, s hogy a hőség gyorsan csappan. Nekünk mondja!? A mi zord klímánk telet jelent. Most 3 felvonásos operett következik.

8.30. Az operett, az egész rádió elmaradt. +3 °C. Álmosak, fáradtak vagyunk, de félünk a korai éjszakától. Felmegyünk aludni, rögtön vissza. Hihetetlen idegesség fog el, félek. ¾ 10-kor mindenkit kikergetnek az ivóból. Hideg a szoba, 3-3 takaró. Az ágyban már jó.

¾ 6. Egy német – öreg úr, szobatársunk – korán kelt, én vele, hogy megnézzem a napfelkeltét. Kitűnően aludtam, kibékültem Rax-szal, főleg mert a szél csendesedett, s kimehettem a kilátóig. Félfelhős az ég, rajtam dupla ing. Így már jobb a világ. +3 ½ °C. Reggelizek.

½ 9-kor. Megindultunk a Bergstation felé, gyönge szélben, nagy napban. Közben 14-ig emelkedett a meleg. Gyönyörű út volt, én kitértem a Höllental felé, és szedtem alpesi virágokat. Lepréselve talán megmarad egy-kettő. Zoli előrement az állomáshoz, ott találkoztunk, nézelődtünk, képeket vettünk és 10.25-kor leereszkedtünk. Payerbachba villamoson megyünk be. (Zoli rengeteget eszik, és mindig éhes.) Itt 16 fok a meleg most.

*

Sokszor csókolom magát és a gyereket. Pár napig összevissza próbálok még itt éldegélni valahol.

Lőrinc

Most már nagyon sajnálom, hogy lejöttem a hegyről.

*

Zoltán pótjelentése a Rax-expedícióról:

Kedves Klárika, tegnap este írtam magának egy szalvétára a következőket, és most átteszem rendes írásra:

…A hegyek szellemei okakünn a sötétben fenyegetnek. Kietlen, kopár vidék. Szegény Lőrinc kétségbe van esve, és szidja azt a prospektust, amely idehozta. Én nem szidom őt (engem ő hozott ide), jól érzem magam. Kitűnően vacsoráztam. Ez a levegő nagyon jótékony, megenné az ember a fél világot. Pezsgőt nem ittunk, csak a történelmi hűség kedvéért említette meg Lőrinc, ellenben a kaliforniai barack jó volt, egy éve szerettem volna már megkóstolni, de eddig nem vitt rá a lélek. Csak itt a Raxon, a 120 ágyas, de elég sivár menedékházban fanyalodtam rá az ellentét kedvéért. Jó volt, és százszor szebb, mint amilyen jó.

Ide Semmeringről jöttünk. Bizony az is gyönyörű hely, azok a szép autóutak!

Minduntalan emlegetjük magukat, hogy milyen hangulatban vannak. Hálásan köszönjük a szalámit és sajtot. (Az étlapon: 1 portion ung. Salami 2,20 S.) Nagy hasznát vettük a kabátoknak, kár, hogy városi bundáink a szűcsnél vannak, és hogy nem meleg sportruhában jöttünk. Igaz, hogy ez csak mára vonatkozik. Kint hideg, bent büdös. A kis Klárit majd egyszer el fogjuk ide hozni, de hangsúlyozom, hogy csak egyszer (a Raxra) és télikabátban.

Holnap este érkezem Pestre, utolsó látogatásom a most lent villogó Payerbachnak fog szólni, amelynek környékén marad Lőrinc. Már hétfőn felkeresem. Szóban talán még ennyit sem. Kezét csókolja:

Zoli

128.

Kedves Klára, kis Klára és Pöntyi!

Egyszer majd mindnyájan eljövünk ebbe a gyönyörű városba. Jó lesz? Mindenkit csókol

Apu

129.

Kedves Klára,

szombaton du. fél négykor próbálok üzenni valamit, hogy Velencében, ahová nemsokára beérünk, még feladhassam a levelet. De nemigen lehet, olyan sok a szép, jó, új. Délelőtt már Triesztben kifáradtam (megvettem persze a fehér vászonhuzatos parafa sisakot) – aztán beszállás után rengeteget futkostunk, ácsorogtunk, nézegettünk, s végül oly rettentő sokat ettünk, hogy most mozogni sem bírok.

Valamit mégis, máris:

Hát a trieszti kikötőben sírva fakadtam, mikor ez a nagy fehér hajó kihátrált a móló mellől, megfordult és elindult, mert ebben a pillanatban az összes hajók és harangok megszólaltak, zúgtak, üvöltöttek, vastagon, élesen, százfelől, és a nagy hegyektől körülvett öbölben mint valami rettenetes orgonaszó (vagy mint A Rajna kincse előjátékának kezdete, csak barbárabban) zengett egy különös, bőgésekből álló hangverseny. Nem szép volt, valami más; de a mellem elszorult tőle, a vér az arcomba tódult, és könnyes lett a szemem, pusztán (?) a dolog nagysága miatt.

Rengeteg ember állt a partokon, mindenkinek ünnepe volt ez a nap. És minden hajó, kicsi, vacak, fekete teherhajó is, amely mellett elmentünk, az egész úton folyton szirénabúgással üdvözölte ezt az új hajót.

Nagyon gyorsan megyünk. Már régóta sehol se látni partot. A tenger feketekék volt, most olyan világos, mint ez a papír.

Meg se próbálom leírni a berendezést. Hallatlan kényelem és gazdagság. Magyarázzák mindenfelé, hogy milyen technikai újítások vannak itt, de ehhez nem értek, s talán éppen mert nem láttam még más effajta gőzöst, természetesnek találok sok olyat, amin a többiek álmélkodnak.

Az étterem egészen csodálatos. Az étlapot mellékelem. Választani lehetett volna vagy 50 fogás közül, de mi megmaradtunk a menünél.

Közben repülőgépek jönnek utánunk Triesztből és elénk Velencéből, és körülkeringenek (háromszor), és mi mély, vastag dörgéssel visszabúgunk nekik.

A hajónak semmi ingása nincs, csak épp a halkan duruzsoló motorok rezgetik a padlót, asztalt. Furcsa, hogy az emberek (a gazdagok) mennyire nem tudják, hogy milyen jó tengeren utazni. A nagy hőség itt nem érezhető, a 45-50 km-es gyorsaság különben is állandó erős szelet ver.

Van itt egy „géptornaterem”. Lehet helyben biciklizni, evezni, lovagolni és néhány olyan dolgot művelni, amit nem is sejtek, hogy mi lehet. Egy fantasztikusan forgó és billegő valamire azt mondták, hogy tevenyereg. Felültem rá előtanulmányképpen; nem mondhatnám, hogy kellemes, de kibírtam, most már mehetek az igazi tevére is. Tele gyomorral ültem meg a géptevét, s még ettől sem kaptam hányingert. A Nautisan tehát megmarad, még ha vihart kapunk is később.

A feketét a fedélzeten ittuk meg, aztán az ismerősök (összesen öt magyar, de nem mind pesti) elvonultak, és én elkezdtem ezt az írást.

Attól tartok, hogy itt nem lehet gondolkozni, még olvasni sem, csak renyhén nézelődni, hűsölni, enni és aludni. Egyelőre semmi sem unalmas.

Az imént kinéztem, a láthatáron vonalak tűnnek elő, biztosan Velence környéke.

Mintha egy szanatórium teraszán ülnék, olyan az egész.

Ebédre nem kellett szmoking. Sok utas csak Velencéig jön velünk, kevesebben Brindisiig. Egyiptomba, úgy látszik, csak néhányan megyünk, újságírók és hivatalos emberek. Fizető utas nincs.

Velencében Nagy dr.-ral kiszállunk 3 órára.

Mondjam, hogy sajnálom, hogy nincs itt? Igazán sajnálom, gondolhatja. Még a kis Pöntyinek is szeretném megadni ezt az örömöt. De jövőre majd elmegyünk Nápolyba, ismételten megígérték a jegyet.

…Képtelenség bármit is rögtönözni abból, hogy milyen jó itt lenni. Csak erőszakoltam mindezt, hogy mégis tudjanak rólam valamit.

Útitársaimnál van fényképezőgép, viszek haza felvételeket.

(Rossz ez a toll!)

Visszafelé kiszállhatnánk Brindisiben, mert olyan I. oszt. jegyem van, hogy vasúton onnan, Velencéből vagy Triesztből akármelyik határállomásra érvényes. Tehát láthatnám Nápolyt, Rómát, Firenzét, Bolognát – egy füst alatt.

De aligha lesz pénz már erre.

Most megint itt berreg egy velencei hidroplán köröttünk – észre se vettem: a hátam mögött itt van Velence!

Kezét csókolom, mindenkit csókolok, szaladok a kabinba.

Lőrinc

Úgy látszik azonban, még nem megyünk be. Állunk a tengeren, a világítótoronynál. Kis hajók és vitorlások mindenfelé, irtózatos erővel süt a nap, át kell öltöznöm fehérbe. Sokszor csókolom mindnyájukat.

L.

130.

Kedves Klára, kis Klára és Pöntyi!

Nemsokára el kell búcsúznunk; még levelet sem írhatok majd, mert negyed kettőkor Brindisibe érkezünk. Már ez is „hosszú megálló” volt, ez a Velence–Brindisi-szakasz; most jön aztán az igazi nagy tenger és a nagy út.

Sok manőverezés után, mindenféle ünnepélyes tenni-, látni- és hallgatnivalók lezajlása után tegnap délután kikötöttünk Velencében, és fél nyolcig a városban járkáltunk. Nagy Vilmos csinált néhány felvételt, majd kapunk tőle képeket. Kissé bizonytalanul éreztem magamat, nagyon fáradt is voltam, így hát természetesen a hőmérő volt az első, amit a hajóra visszatérve előszedtem. 37,2 volt szájban a hőmérsékletem, szóval semmi baj, csak épp a lassú, de állandóan erősebb nap bizsergette meg a bőrömet. A szám folyton ég a széltől.

A 37,2 erőt adott a szmokinghoz. Átöltöztünk, ettünk egy remek vacsorát, beszélgettünk, megismerkedtünk olasz és bécsi kollégákkal, járkáltunk a fedélzeteken, feketéztünk a kék kávéházban, lustálkodtunk a piros szalonban, elölről kezdtünk és hátulról visszafelé és összevissza folytattunk mindent, aztán felfedeztük, hogy süt a hold, ekkor azt néztük – fél tizenkettőkor kezdődött a tánc, de ez elől megléptem, és lefeküdtem.

Igen jól aludtam. Meleg nem volt, hiszen folyton fúj a szél, és mindenütt komprimált levegőt szivattyúznak szakadatlanul a helyiségekbe. Én és Káldor György a 29–30-as számú kétszemélyes kabinban lakunk, négy szellőztetőkészülékünk van, amelyek belövik a friss levegőt, és az áramlás irányát tetszés szerint szabályozhatjuk. Szóval enyhébb hőmérséklet van, mint otthon, jól lefüggönyözött szobában, délután.

Velencében elmaradt a vendégek 80 százaléka. Vacsoránál nagyon lehetett látni a csökkenést. (Utána mozi és zene is volt, s az egyik Cosulich testvér tósztot mondott az újszülött hajóra.)

Most már elég jól el tudok igazodni a hajón, legalább az I. osztályon. Többnyire eljutok oda, ahová készülök, legfeljebb teszek néhány felesleges kitérőt. Ma, vasárnap, fehér ruhába öltöztem, de itt a hajón erre nincs is szükség – már ti. a hőség miatt nincs. Egy csöppet sem izzad az ember. A trópusi sisak pedig direkt szükségtelen. Triesztben minden rendőr ilyet visel, de a hajón csak néhány embernél láttam. A gazdáik biztosan lejönnek Alexandriáig, – nem sokan lesznek, még bécsi újságírók is csak Brindisiig utaznak.

Nagyon érdekes látvány a tenger. Nem unalmas. Örök zúgás, örök mozgás. Az imént egy órán át jobb felé látszott az olasz partnak valamilyen kiugrása, de már elmaradt, és szeles, de nyugodt, sötétkék körben úszunk. A hajó ing, 3-4 másodpercenkint jobbra-balra, azonban csak pár fokot. Én érzem, nem tudom, más érzi-e. Olyan, mintha hintázna vagy ringatna valaki. Fekvőszékben egyenesen jólesik.

A szalonban most istentisztelet van, egy szerb püspök, utas, rendezte. Hegedű szól, fehér ruhás matrózok állnak az „oltár” mellett, a közönség pedig a színházinézőtérszerűen sorba rakott székeken érdeklődik. Ott kezdtem írni ezt a levelet, de sokat kellett felállni, ezért megszöktem az olvasóba.

Most már kevésbé vonz Egyiptom, illetve az a fáradságos 4-5 nap. A test olyan nagy úr rajtunk, hogy 24 óra alatt elfogadtatja az akaratát és szeszélyeit. Olyan jó itt lenni, hogy irtózom a (rossz) lakástól és (esetleges rossz) koszttól, amire Kairóban el kell szánnunk magunkat. Rossz persze nem lesz ott sem az ellátásunk, de az ittenihez képest. – Szóval most már rabja lettem a test kényelmének, és örülök, hogy a kirándulás vége megint ilyen kényelemben folyik majd le. Ki van zárva, hogy vonaton mennék haza Brindisitől kezdve.

Nagy direktorral tegnap összetegeződtünk. Ő most kiszáll Brindisiben, és feladja a levelet. Megkérem, telefonon is meséljen magának megnyugtató dolgokat. Meg nem nyugtató nem történhet.

131.

Kedves Klára,

Még mindig nem jött meg a levele – hogy lehet ez? Úgy látszik, nem írt azonnal. Nem szemrehányás. [összevissza gépelt betűk, köztük: Mama, most Pöntyi ír, és papa vezeti]

Itt az történt, hogy a kisgyerek rám mászott, előbb rángatta a gépet, aztán elkezdte a betűket ütögetni, bekéredzkedett ide az íróasztal és az állványok közti háromszögbe, tovább ütögetett, majd én vezettem egy kicsit a kezét, de nem sokáig tűrte, közben nagyon dicsérte – csecse! – ezt a játékot, végül pedig nem akart elmenni, s mikor felemeltem, megverte a klaviatúrát, és sírt, oly keservesen, hogy a padlón hamarosan egész tócsába gyűlt össze – nem a könnye. Most aztán Mariskával kivitettem.

Nyolc óra van, most készült el a lány – elkésve – a mosnivaló összeszámlálásával, a gyerek vacsorázni készül és lefekszik. Ezek után mondanom sem kell, hogy nem beteg. Semmi baja; bajunk nekünk van ővele. Délután komisz volt, mint hallom, nem aludta ki magát az erkélyen. Nagyon szeret velem lenni. Az imént, mikor megjöttem, a ketrecben ágaskodott, és küzdött a furfangos lécekkel: egy kosarat akart fel- és beemelni kívülről, de sehogy sem sikerült a manővere, mert a lécek közt kinyúló keze a fenti keresztlécben megakadt, a kosár meg nem fért be a nyíláson. A segítségemet olyan hálásan fogadta, hogy muszáj volt tovább foglalkozni vele. Behoztam az én szobámba.

Itt egy darabig a kis fehér kabátjával foglalkoztunk, azt gomboltuk ki és be vagy ötvenszer. Ami gomb csak volt rajtam meg a kezem ügyében, mind végiggomboltuk. Közben tanítottam a gomb szó kimondására. Mondta is egypárszor, hogy gem vagy gam, aztán kiszaladt, és visszajött, azt kiabálva, hogy tom! tom! – de látom rajta, hogy még nem fogja használni ezt a szót. Érteni teljesen érti. …Ezután volt, hogy szobabeli kalandorútjai – a szobám napközben le van zárva – elvitték az írógéphez: ettől kezdve a gép különböző részeit rángatta, olyan szakértelemmel, hogy tárni valóan máskor is kellett már működnie vele. Az ő babrálásából indult ki végül ez a mostani levél.

Hát hogyan telt el eddig az idő? Kezdetben vala Budapest és az itthon levés. És Budapest kietlen és puszta vala, és idegorvosi tanács vala a lélek mélyén, és a Hegyi Kiruccanás vágya lebeg vala a tervek felett. És monda az Isten: Legyen gurulás a vasút kerekein; és lőn gurulás a vasút kerekein. És látá Klára, hogy a gurulás jó; és nevezé a gurulás megszűnésének helyét Tátrának; és lőn este és lőn reggel: az első nap. Azóta lőn kétszer este és egyszer reggel, és mire ezt a levelet megkapja, már lészen is megint gurulás visszafelé a vasúti kerekeken. Ennyit tudok csak, és némi fenntartással képzelem csupán, hogy Klára jónak látá a gurulást, mert lehet, hogy elő kellett venni a piros Nautisanokat. Nem volt semmi baj?

Minek kérdezzem, hogy találkozott-e már fekete Klárával, és hogy jelentkezett-e békekonferenciára a harmadik ismerős? Úgyis csak szóval felelhet rá. De azért, választól függetlenül, érdekel minden, a hegyek vonala meg az utak görbülete, a nyár meg a koszt meg a lélegzés és így tovább a szótárnak minden, Tátrához kapcsolható szava.

Minálunk semmi újság. Szereztem még egy Egyiptom történeté-t. Írjon anyukáéknak meg a Kis Klárának egy lapot, ismerősöknek nem kell.

Pöntyi közben lefeküdt, és egyperces bőgés után elaludt.

Felhívott tegnap estefelé Komjáthy Aladár. Aznap este 10-kor érkeztek, amikor maga elgurult Pestről. A fekete Klára teniszrakettjét kérte, hogy vigye fel maga – már biztosan tud róla.

A szerkesztőségben rengeteg munka van, a kilátások pedig kietlenek és puszták, miként valának és leendenek. Miklós Andort napokon át nem lehet látni. Ma véget ért a parlament, holnaptól kezdve tehát újabbféle nehézségek lesznek a szerkesztésben. Eddig főleg az gyilkolt bennünket.

Írjon egy lapot Kardos Palinak, s vegye bele, hogy én innen Pestről kérdezem, mi baj van, miért hallgat olyan régóta.

¾ 9. Biztosan most vannak az étteremben. Látja, milyen hamar változott a helyzet: most maga eszik díszes, nyomtatott menü alapján, mint egy hónappal ezelőtt én a hajón.

Jaj, jaj, csak tudna örülni ennek a kis utazásnak! Szíja meg magát, mint a spongya, mint a pióca, mint a… no, mégis jobb lesz, ha nem írom ide újabb hasonlat tárgyának valamelyik közgazdász ismerősünk nevét. …Isten vele, kedvesem, csókolja és szeretettel várja

az a kiállhatatlan szörnyeteg.

Kedd este van, úgy számítom, hogy ezt a levelet csütörtökön még megkapja. Most már csak akkor írok, ha holnap azt írja, hogy pénteken este indul, vagy még később. (Ráismer a tintánkra?)

132.

Most nemrég jöttem haza Vágéktól. Harsányi Zsoltné is ott volt. Egész mulatságos nő, Lengyelné és Gál Franci-keverék. Igen elegáns. Anicáéknál különben mindenki az. Ez nagyon kellemetlen érzés, de igyekszem túltenni magam a rossz érzéseimen.

Rengeteget gondolok a papára. Nem bírom, úgy látszik, sose fogom bírni elfelejteni. Mindig élesebben fáj. Rettentő dolog egyedül maradni. Én nem bírom. Most már semmi biztos talajt nem érzek magam alatt. Saját magam pedig nullának érzem.

Lőrinc, de szeretnék magával jól élni!

De jó lenne egy kicsivel több pénz!

De jó lenne, ha szép is, okos is lehetnék!

Ez sok! Igaz?

A Dosztojevszkij szép, de lassan bírom csak olvasni. Most Goethét fogom előszedni. Ágyban fekszem, s így firkálok félig fekve.

Holnap írok még, több levél nem is megy már innen magához. Nemsokára otthon leszek. Isten vele, szívem.

(1931. aug. 4.)

Klára

133.

Kedves Klára!

Ne higgye, hogy csak magának volt rossz az elválás. Egyszerre olyan üresféle lett –

(– ebben a percben csöngettek: meghozták Kollártól a Villon-korrektúrát, az egészet; jókora summa anyag; s különös volt átlapozni futólag is a hosszú levonatokat: teljesen elszoktam az ilyen intim, vershez fűződő, saját személyű tennivalótól. De folytatom:)

– a nap, vagyis az este, az otthon. Maga most azt mondja: Ugye hát mégis! mégis!… Igaza van. Legfeljebb abban nincs, hogy ezt a mégis-t olyan lelkendezve olvassa a fejemre, mintha valódi meglepetés volna! Sose tagadtam, hogy ragaszkodom magához, és nagyon sok dologban unikumként (ez azt jelenti, hogy egyetlen, páratlan) szeretem és tisztelem magát.

Az aggodalmaival engem is megzavart, és aznap este én sem tudtam egészen elhárítani magamtól bizonyos félelmeket. Hipochonderek között könnyű dolga van minden gyanú-ragálynak. Másnapra azonban már kiderült, hogy egyáltalán semmi ok nincs félni; a gyerekekkel nincs baj, Pöntyi él, mint hal a vízben, a Kis Klára meg szinte teljesen jól van. Napközben nem hallom köhögni, éjjel rájön még egy-két roham. Megígérte, hogy sokat fog enni, és hízik – magának ajándékul – egy kilót. Ma délben csakugyan kitett magáért. Gombalevest ettünk, meg kirántott borjúhúst karfiollal.

Klára már délelőtt írt magának egy kis levelet, de újraírja, mert meglehetősen maszatos lett. Pöntyi ugyanis folyton lökdöste, rángatta. A levélnek csak az eleje lesz kézírás, a könnyebbség kedvéért diktálni fogja a többit. – Erről jut eszembe, hogy felkérték Klárát a Színházi Élet-től – Grätzer úr, a Karinthy-féle Grätzer, maga is ismeri –, hogy írjon a „Boldog Ifjúság” c. mellékletbe mesét. Ha elég rövid lesz, közlik, fényképpel együtt.

Azt hittük, mára már levél jön magától, beszámoló az utazásról. Biztosra veszem, hogy nem késett le. A hétfő délelőtt tíz óra négy perc környéke engem villamoson ért, akkor szálltam le, hogy az Egyetemi Nyomda boltjában leadjam A szép fegyverkovácsné kéziratát. Maga is abban az időben szállhatott le Poprádon.

A Fegyverkovácsné-n azóta még dolgoztam, s a kéziratot felajánlottam a karácsonyi Nyugat-nak. A szám le volt zárva már, de beszorítják. Körülbelül egy időben fog megjelenni a kötettel, jóval karácsony előtt; s a Hírek közt is megemlítik, hogy készül a Villon-füzet. Ebben az ügyben ma találkoztam öt percre a Pozsonyban Babitscsal, Gellérttel és Elek Artúrral. Másról nem esett szó. Gellért hívott bennünket a Nyugat szilveszterestjére.

Gyönyörű nap van ma. Márciusi meleg; nem fakófehér, hanem aranysárga, komoly napfény, olyan erős, hogy alig bírtam ki ebéd közben a hátamon a tüzét. A hó már tegnap az egész városból nyomtalanul eltűnt. Hát arrafelé mi van? Sár vagy fehérség?

Manci hazament békességben; máshol sincs semmi különös. Kis Klára sokat fekszik és olvasgat. Odaadtam neki a Móricz Hét krajcár-ját. Harsányakat nevetett rajta. A Magyar Költészet Kincsesháza című jobb-híján-olvasmányt is odaadtam neki, és ma délre azzal lepett meg, hogy elolvasta belőle a Pán halálá-t, Reviczky versét. Nagyon tetszett neki (ő választotta ki), de látom, hogy nem értette. Nem is értheti. Inkább csak a leíró részeket, a hajósok útját, az égi hangokat stb. Aztán beszélgettünk róla, meg a furulyázó, kecskelábas erdei istenről, az ijesztő déli csöndről a nyári erdőkben, a páni félelemről, szóval mindenről, ami Pánhoz tartozik.

Megerősítem Klára szavait, hogy Pöntyi csakugyan kitűnően aludt már a második éjszakán. Első éjjel, mikor még Manci itt volt, végigcsinálta a szokott cirkuszt. Ezentúl is biztosan rendben lesz minden, és mire maga hazajön, egész jól megdresszúrázott kisgyereket talál. Napközben persze változatlanul gazember.

Írtak az iskolából, hogy a Kis Klára lehetőleg szerepeljen, mert ezt a szerepet nem tudja más olyan jól eljátszani. Ígérték, hogy házhoz jön egy bácsi, és hegedűt hoz, és betanítja az egészet: Klára csak lépjen fel, ha csak egy próbán lehet is jelen. Sajnos, ezt le kell mondani, le is mondom, reggel jönnek a válaszért.

Még másfél hét, és maga itthon lesz. El se kezdte a vendégeskedést, és vége. Ezt nem panaszként mondom, ellenkezőleg; Vágéktól igen kedves és megható dolog a meghívás, mondja meg nekik külön – csak épp az idő rettenetes gyors múlása jutott eszembe.

Isten vele! Adja át üdvözletemet és kézcsókomat. Pénteken vagy szombaton megint írunk. Mulasson jól és pihenjen.

Isten vele, kedvesem, szeretettel csókolja

Lőrinc

134.

Kedves Klára,

nagyon örültem a levelének, hogyne, hiszen most maga a különös, a távoli, az utazás hőse, magától és magáról várunk híreket az új környezetből, itthon pedig minden a régi, nem is érdemes beszélni róla. Igaz, hogy magának meg mi vagyunk a távoliak, esetleg veszélyben levők… Szóval örültem, s mindenekelőtt felelek pontról pontra a kérdésekre és közlésekre.

1. Igenis bánt, hogy fulladozott; bánt, bár tudom, hogy gyengébb szívű emberek magaslati helyeken kapnak némi ritmusrendetlenséget a szív dobogásában, különösen eleinte. Én magam is éreztem ezt a Raxon; emlékszik még rá, hogy mondtam? Csak egyéb ne legyen! Ami az idegességet illeti: ugye tudja, hogy sok ideges tünetet amiként bebeszélni, úgy kibeszélni is lehet az emberből? 2. Csak egyék forszírozottan, úgysem lesz túl kövér két hét alatt; különben is többet ér az erő, mint a… mi is?… a soványság, azt hiszem, már nem is divat. Csak papizni, ahogy a kis Klárától követeli! 3. Az elszakadt dolgokat vegye meg nyugodtan, és ne aggassza magát a borravaló miatt sem. Elköltheti azt a kis pénzt egészen is, de csak szükségletekre, ami alatt mindent érthet, csak ajándékokat nem. 4. A pengőt két cseh koronával mérni disznóság, de nem lehet mit tenni ellene. Kínálat – kereslet! Mindkét árfolyam mesterséges, és az egyik ember mindig rosszul jár. De hagyjuk az ilyesmit. 5. Hogy a bajainkat túlzott sötéten látnák odaát, nem hiszem. Ellenben biztos, hogy nem hiszik, milyen nagyok a jobboldali és reakciós erők idehaza, milyen nehéz a változás; ennélfogva hamarabbinak és jelentősebbnek hiszik az összeroppanást. Mióta maga elment, a helyzet tovább romlott. Egy héttel tovább. És minden héten így lesz ezentúl. Nincs kizárva semmi, kormányválság, sőt (ezt mint „nagy” dolgot említem) új választás sem. Forradalom: mese. Baloldali reálpolitikus csak az egységpárt széttörésétől várhatja az első lassú lépést a demokrácia felé e percben. Nagyon erősek még azok az urak, és politikai hatalmukkal még nagyon sok egzisztenciát tudnak odadobni áldozatul a gazdasági halálnak. Amíg kifelé bírják fizetni a tartozásokat, s amíg a gazdaságilag tönkretettek serege nem nő olyan rettenetesre, hogy ellenük fordulnak a polgárok és kistőkések is, addig számukra mindig lesz mód tovább kínlódni és tovább kínlódtatni. A belső termelés megakadása vagy tűrhetetlen elernyedése fogja meghozni a változást, de csak akkor, ha már a polgárságot is rémesen sújtja. 6. A karácsonnyal nem törődöm, és azt ajánlom, tegyen így maga is: ez ma nagy bölcsesség volna! Mi karácsony?! A holnap! A tegnap! Az elseje! 7. Anyukáékat jól tette, hogy sürgette. 8. A második hét közepe táján döntsék el, s maga írja meg, hogy mikor jön, hozzávetőlegesen legalább; és még idejében fixálja a végleges dátumot is. Táviratot csak változás esetén. Nem hétfőn reggel érkezni volna a legjobb? 8. A Színházi Élet meséi nem sietnek olyan gyorsan! Maga már a kislány ruháját is kijelölte! Várni még, várni! Nem érünk rá. Majd egyszer, ha maga is itthon lesz. 9. A divatcikket kérdeztem: nem sürgős, de jó, ha van, akármikor. Ehhez mérem magamat. 10. Vegyen árkuspapírt és legolcsóbb borítékot levélnek. 11. Örülök, hogy komolyan fogta fel a szeretetünk dolgát. Még jobban örülnék, ha örülni is tudna neki. Mert ez egyáltalán nem valami rossz dolog, s pláne nem a legrosszabb. 12. Legközelebb megint íratok a kislánnyal levelet, ma már alszik. 13. A Nyugat-ot átmenetileg kitiltották a csehek, szóltam, levél megy Anicának a szerkesztőségtől, tán már ott is van. 14. Debrecenbe Vágnak fölösleges volt írni.

Vége a levélböngészésnek, úgy érzem, eddig semmit se írtam. Pedig ha nem kérdez is, bizonyára írtam volna minderről. Nagyon fáradt vagyok, agyonkínoz a munka. Két felelőtlen hét, istenem, milyen messze van tőlem minden ilyesmi! Három nap is! Egy nap is milyen ritka! Végre elolvastam, vadul, mint egy napszámos, a Gyuri regényét. Szép nagy mű a maga egészében; majd kivágom, amit szerkesztőségi munka közben rögtönöztem róla ma délben. Sem ilyen kitűnőnek, sem ilyen naivnak nem hittem Sárközit, mint amilyennek a regénye alapján most gondolom. Helyenkint ifjúsági irodalom volna a mű, ha – ha – ha az írója nem volna olyan erős intellektus. Jaj, de fáradt vagyok, sírtam el közben megint magamat. Napszámba azért kellett olvasni a könyvet, mert folyton elmaradtam vele, s már itt a karácsony, s mit ér a reklám az utolsó napon? S ma még el kell olvasni egy Babits-kötetet; nem elolvasni, csak átmenni rajta, hisz ismerem; utálatos a legszebb valami is, ha… Jaj-jaj-jaj: de jó volna Pöntyi lenni, és ráérni jajgatni! Mindjárt kevesebb volna egy jajgatnivalóval. Most cigarettára gyújtottam, s erről eszembe jut, hogy az elmúlt napokban mérsékeltem a dohányzást, visszamentem a húszra. A nikotinos rosszullét tehát elmaradt, s jött helyette a kimerültségé. Tegnap éjjel, mialatt a Sárközit olvastam, a fáradtságtól csaknem dideregtem, s a pulzusom sehogy sem akart 58-nál többet verni. (E percben 78-at ver.) Tudja, hogy én a 72–82 közöttinek vagyok a barátja. A fáradtságról-betegességről jut eszembe, hogy Miklós Andor beteg, influenzás, tegnap 38,5-je volt, holnap talán már bejön. Ez annyiban volt rossz, hogy elmaradt a szerdára rendelt megbeszélés Mészáros meg a sírkő ügyében. Persze a fiú, szegény, ma is benn volt. Irmával is beszéltem. Félre van téve neki a 30 pengő törlesztés. Gyuri kapott egy jegyet a jégre, egy másik jegy Ilué és a kis Kláráé közösben. Két nap óta itt is nagy a hideg, a pályát felöntötték, holnapra biztosan lesz jég. A kislány már nem köhög, két nap óta egyszer sem hallottam, Mariska azt mondja, hogy kedd óta csak egyszer köhintett négy kicsit hajnaltájban. Hétfőn mehetne iskolába, azonban óvatosságból megvárom, mit mond Flesch, akihez hétfőn délután viszi el Irma. Az utalványt már csütörtökön megszereztem. Holnap Mikeséknél fog ebédelni Klára; szerdán fekete Kláránál volt Mariskával és Pöntyivel együtt, fekete Klára viszont ma volt nála látogatóban öttől hétig. Pöntyi kapott f. Klárától egy pár cipőt. (Vagy már megvolt a cipő, és most csak kicserélték?) Úgy hallom, Júlia már kétszer telefonált Klárának csak úgy, érdeklődni. Klára kapott két könyvet tőlem. Pöntyiről csodálatosképpen nem lehet semmi újat írni: nem érte semmi baj, nem csinált semmi különös kárt, pedig mindent elkövet, hogy ne legyen rendes az élete. Reggelenkint szorgalmasan segít borotválkozni, tízóraizni, öltözködésnél hozza a cipőmet, és nyújtja a törülközőt; délelőtt és délután alszik az erkélyen, éjjel pedig békén marad, sőt tegnap már egypercnyi felébredés nélkül egyhuzamban aludt reggel hétig. – Ma voltam a nyomdában: a Villon-füzetből már négyíves könyv lett, holnap nyomják, hétfőn fűzik, kedden árulják – ha valami közbe nem jön. Az ára változatlanul 1,80. Bisztrai Farkas Ferenc, a nyomda mai tulajdonosa lett végül a kiadó, nagyon derék fiatalember. Nagyszerű papírt ad a közönségesnek is, a 30 vagy 50 számozott példányt pedig hollandi merített papírra nyomja (10 P). Természetesen küldök azonnal magának, s hagyja ott Anicáéknak, egyszer majd csak dedikálhatom. Félek, hogy nem megy át a határon. – A Nyugat-délutánra is elvetődtem vaktában, Szegi kedvéért, akinek valami randevúja volt ott; összesen 15 ember volt jelen, Nagy Endrét beleszámítva, mire az előadás elmaradt, s csöndesen beszélgettek az emberek. Aztán Nagy E. rögtönzött valamit, s mások is – kérdezték, van-e nálam valami, s végül a nyomdából hozott revízióból felolvastam a Fegyverkovácsné-t, az Akasztottak-at meg a Fellebbezés-t.

Hétfőn és szerdán még írok majd. 11 óra. Maguk mikor fekszenek? Isten vele, kedvesem, sokszor csókolja

Lőrinc

135.

Kedves Klára!

Hogy van, mit csinál a szíve? (Látja, nemcsak én vagyok az ellensége annak a szívnek, hanem a magaslat is!) Azt hittem, ma ír, illetve ma kapunk levelet magától. Az enyém megérkezett? Azóta nem sok történt.

Mindenekelőtt a kis Klára dolgát írom meg, az a legfontosabb. Hétfőn, ma, vitte el Irma Fleschhez, alig félórája hozta haza a gyereket. Stenografáltam, amit mondott, s ide másolom.

– A gyerek tavaly óta majdnem öt kilót hízott – mondta az orvos –, fejlődött, egészen rendben van, teljesen egészséges a szervezete, tüdejének semmi baja; egy kicsit azonban vérszegény.

– Hamar kifárad – mondta Irma –, a szeme karikás…

– Nem kell törődni vele, semmit se tesz.

– A mandula?

– Jelenleg semmi rosszat nem mutat. Ha ezen a télen több tüszős mandulagyulladás lenne, akkor tavaszra aktuális a kivétele. Kvarc nem fontos annak, aki a Németvölgyi úton lakik. Sétáljon a gyerek.

– De hiszen hamar kifárad.

– Az nem baj. Minimum háromnegyed órát nyugodtan sétálhat. Korcsolyázzék!

– Nem jobb, ha az erkélyen fekszik, míg erősebb nem lesz?

– Nem. Legfeljebb a séta mellett feküdjék, ráadásul. Az a fő, hogy sokat legyen a napos időben, tehát a déli órákban, szabadban; ezért helyeslem a fekvést is, de csak másodsorban. A séta előnye, hogy fokozza az étvágyat. Jól táplálkozzék a gyerek. Elsősorban főzeléket egyék, azután vajat.

– A vajtól kiütést kap.

– Nem hiszem, hogy attól kapja. Tojást ne egyék. De ha mégis a vajtól kap kiütést, akkor zsírhoz, szalonnához kell fordulni. Iskolába nemcsak hogy mehet, de kell is már mennie. Köhögésnek semmi nyoma. – Lényeg: Lágy, vérszegény gyerek, legyen sokat a levegőn, okvetlenül mozogva, s egyék sokat. Adok én is egy arzénreceptet…

…Ez az egész; és maga, remélem, nem fog tovább aggódni.

Pöntyi úgy dúl a házban, mint egy rablólovag. Ebben a percben tört be hozzám, sorra nyitogatva a kulccsal bezárt ajtókat a konyhától a szobámig. Mariska utána.

Most meg a telefon szólt: a P. N.-tól Földi megbízásából Bródy Lili szólt ide a karácsonyi pár sort sürgetve. Micsoda bosszantó haszontalanság! „Én és a Pesti Napló!” Hogy tudjak találni olyan szempontot, amelyből kinézve nem kellemetlenségre látok? Valami irodalmi témakörbe tartozó megoldást kell keresnem. Hallgatni hivatalból nem lehet.

Végezzünk gyorsan az irodalommal: a Nyugat-ban ott van a reklámbejelentés és a Villon-vers, de könyv még mindig nincs, s csak a hétvégére lesz. A nyomdatulajdonosnak annyi adóssága és baja van, hogy saját szívét sebezve is kénytelen halogatni az ingyenmunkát, a saját munkáját: a szombatra tervezett második korrektúrát csak ma végezték el a pénzt hozó egyéb munka miatt, én holnap kapom meg, a revíziót már őreá bízom, s így délután esetleg mégis nyomnak. Kollár már javában adja, adogatja el a könyveket a boltokban, körlevelet intézett a bibliofil társaság tagjaihoz stb., szóval működik. Összes piaci időnk karácsony előtt már csak egy hét lesz legfeljebb. Érdeklődő minduntalan jelentkezik, a kilátások nem rosszak.

Két divat-cikk (kesztyűk és egyéb apróságok és a férfidivat) tegnap megjelent.

Tegnap voltam a Maros utcai Chevra Kadisa szanatóriumban. Molnár Ákos feküdt ott, tudtam, s egy munkatársunk szombaton azt a hírt hozta, hogy Molnár a fél veséjének kioperálása után a gyöngeségtől és fekvéstől tüdőgyulladást kapott, s a végét járja. Nagyon megsajnáltam. A szanatóriumban alig lehetett megtalálni. Nincs a szobájában, mondták. Hanem a hallban. A tüdőgyulladásos beteg? Dehogy van annak tüdőgyulladása, nagyon jól van már! A hallban sem volt. Már indultam a kertbe, de már éppen jött vissza a hallba a feleségével. Egészen jól van, semmi komplikáció nem lépett fel az operáció után, álhír az egész tüdőgyulladás, délután már haza is megy. Természetesen nem mondtam meg, hogy mit beszélnek érte aggódó barátai. Beszélgettünk egy negyedórát; kissé csodálkoztak, hogy felkerestem őket. Abból, hogy a hír és a valóság olyan nagyon különbözött, azt következtetem, hogy az „aggódók” és a „barátok” egy része nem is nézett feléje, s én, aki úgyszólván feszültes viszonyban vagyok vele, íme, mégiscsak többre tartom, mint azok.

…Az a gyerek folyton bömböl! Ide hallik a konyhából a szava. Ma már leesett egyszer a székről a konyha kövére, és a feje jó nagyot koppant. És még csak nem is sírt! – mondja Mariska, nem tudom, szemrehányóan-e vagy elismerően. Borzasztó kedves, nem lehet leírni, mennyire! És éppen ma kétéves! Tegnap éjjel felébredés nélkül reggel 8-ig aludt.

A kis Klárát tehát holnap iskolába küldöm. Tegnap eljött érte Júlia és Stefi, s közösen elvitték a Magyar Színházba, gyerekelőadásra. Hanem előzőleg történt valami, amit részletesebben meg kell írnom. Persze megint Pöntyi a hős.

Ahogy délben jövök haza a Déli Vasútból és a szanatóriumból, a szomszéd kert mellett egy rémült hang ordítása ér el:

– Apu! Gyere gyorsan, rohanj, ahogy csak bírsz!

A kis Klára hangja. De a gyereket sehol se látom. Azt hiszem, komédiázik, és megyek tovább rendesen. Az utolsó húsz lépést azonban már futva teszem meg, elfogott az aggodalom. Mit lehet tudni, mi van?! A lépcsőházban Pöntyi vérfagyasztó hangja, sírása fogad. Rohanok a lépcsőn, közben gombolkozom, idegességemben alig találom meg a kulcslyukat. Az előszobában sötétség, aztán Pöntyi mötyörgését hallom. Mi az? A gyerek elém jön, semmi baja! Hol van Klára, mért nem jön elém, ha úgy sürgetett? Ja, ja, Jája! – mondja a gyerek, és a konyhaajtó felé mutogat. Onnan ordítások hallatszanak, és nevetés és szitkozódás: Pöntyit gyalázzák. Mindez egy pillanat alatt játszódik le, s én még nem értek semmit. Aztán kiderül a következő.

Kis Klára déltájban, pizsamában, kiment Mariskához, Pöntyi is velük volt, de minthogy folyton be-beszaladgált a szobákba, a fürdőszobát meg a maga szobáját végül kulccsal bezárták, és a kulcsokat, amelyekkel Pöntyi már tud bánni, bevitték magukhoz a konyhába. Telt-múlt az idő, és a kisfiú, akit mindig szidni, tiltani, ellenőrizni kell, úgy ¾ 1 tájban egyszer csak kirohant a konyhából, becsapta az ajtót, és ráfordította a két ellenségére, nagy mérgesen és nagy szerencsével, a kulcsot. Duplán! Ezzel őket bebörtönözte a konyhába, magát pedig az előszobába. Eleinte nevettek a dolgon, kérték, hogy nyissa ki az ajtót; ő akarta is kinyitni, de nem sikerült, mert nem érti még a kétszeres rá- és visszafordítást. Sokszor nyitogatta és csukogatta szimplán a zárat, s a kulcsot végül kivette és mérgében elhajította. (A tényállást csak nehezen lehetett ilyen részletesen tisztázni.) Ekkor tárgyalni kezdtek a zárt ajtón át. Kérték, nézze, nem jövök-e már. Nem jön-e valaki, a házmester? Kurjongattak le a kert felé, hogy küldjék be álkulccsal a házmestert, s döngették a szomszéd falat, de senki se hallotta meg őket. Mariska egyre idegesebb lett, Klára felváltva rémüldözött és nevetett. Én késtem. Pöntyi egy darabig türelmesen sétált a sötétben, és nem értett az egészből semmit, aztán siránkozni, majd bömbölni kezdett, hogy: – Ia, Ia, e-e-e! Adá ham, Ia, adá ham! (Mert már fél kettő volt, s megéhezett.) S nem lehetett semmit se tenni! Azaz, utólag rekonstruálva a dolgot, Pöntyi próbált tenni valamit: mikor én hazaértem, az udvari ablak mellett ott állt egy szék, ezt ő vitte az ablakhoz Mariska tanácsára, hogy nyissa ki az ablakot, és kiabáljon valami arrafelé menő bácsinak vagy néninek. Fel is állt rá, ez biztos – mert mint előbb mondtam, közben bepisilt –, szóval: fel is állt rá, mert a széken ott volt kerek foltban bizonyítéknak a pisi, ami a nadrágból kicsurgott. De az ablakot nem tudta kinyitni, mert felül, magasan is, be volt zárva. S ezután még háromnegyed órát töltött szegényke a sötét előszobában, mindenfelől bezárva. Klára már baltát akart fogni az ajtóra, hogy kitörjön a konyhából. S hallották, hogy a telefon a szobában háromszor is megszólal, és őrülten csenget.

Ilyen előzmények után érkeztem haza. Először én se bírtam segíteni. Előszoba és klozet, ennyi maradt az egész lakásból. Az ajtón túl elmondták, mi van, én meg, mielőtt elhatároztam volna, hogy tolvajkulcshoz nyúlunk, elővettem Pöntyit, s az ő nyelvén (én tudok vele beszélni, ugye?!) szép szelíden kérdezősködtem, hogy hova tette a kulcsot. Nem tudta megmondani, a mutogatását pedig nem értettem meg. Illetve nem bíztam benne. Kezdtem tűvé tenni az előszobát, kotorásztam a szekrények alatt – s egyszer csak odatotyog hozzám a kicsi a kulccsal! Ő találta meg! S most már megértettem a mutogatását is, igaza volt: az elhajított kulcs átcsúszott az ajtó alatt az ebédlőbe, csak épp egy kicsit, hogy látni ne lehessen az előszobából; ő azonban a maga vékony ujjával át tudta kaparni, vissza az előszobába. Én is áthúzhattam volna a bicskámmal vagy egy ceruzával. De hát ő lett a megváltó, csakugyan kulcsát hozta a helyzetnek. Ez már negyed három után történt. Csaknem másfél órán át voltak bebörtönözve.

Mindezt nem azért mondottam el, hogy magát ijesztgessem. Inkább csak azért, mert eszembe jutott, hogy legutóbb nem tudtam mi rosszat írni Pöntyiről, s most itt volt ez a cifra kaland vele. És mert az esetnek tetszeni kell, olyan remek, olyan kerek, olyan eredeti a maga nemében. Tetszik magának is? Közben – az más lapra tartozik.

…Már eltelt egy hét. Nem is olyan gyorsan, ugye? Használja fel jól az idejét! Nagyon sokáig nem fog most kimozdulni. A hangulat teljes élvezésében biztosan hátrányosan befolyásolja a nyár végi tátrai út s a minapi debreceni kirándulás emléke: úgy érzi esetleg, hogy nem is olyan nagy eset utazni. Pedig az. Legyen jókedvű, hízzék, szeressen engem és minket, ne gondoljon a karácsonyra, de igazán ne, úgyis rossz lesz, hacsak jókedvünk nem javít rajta. Hozzon haza jókora készletet belőle.

Most szólt ide fekete Klára telefonon. Ma már beszélt egyszer a Pöntyivel. Mondja, hogy ma kapott levelet magától. Már szánkózni is tud? Írja meg, kb. mikor jön. A gyerekekkel együtt sokszor csókolja

Lőrinc

Ui. Közben telefonon beszéltünk; akkor elfelejtettem mondani, hogy f. Klára is csókolja magát, mert mondtam neki, hogy felhívom Újfüredet.

L.

136.

Kedves Klára,

most csak pár sort a mellékélt kivágásokhoz. Mint látja, megkaptam levelét, melyben a verseket kérte. Villont még nem küldhetek, állítólag holnap (csütörtökön) már lesz. Én nem hiszem. Ha lesz, mindenesetre küldök 2 darabot, hogy lehetőleg még ott láthassa. Legutóbbi kérését, ahogy és amint lehet, igyekszem elintézni. Semmi baj, a gyerekek is jól vannak. Miklós Andor még mindig beteg… Közben hazaszóltam telefonon: ma, szerdán, Klára egyenest f. Klárához ment az iskolából, és Mariska Pöntyit délután szintén oda vitte… Levél is jött magától, ezt még nem láttam. Már biztosan megírta benne, mikor jön. Hermus tanácsát lesz csakugyan legjobb megfogadni… Most végeztünk a lappal, sietek a postára, hogy ez a levél még a ma estivel elinduljon. Akkor pénteken megkapja. Ezekre a kivágásokra nincs szükségem. Várom, várjuk! Holnap még írok egyszer, szombatra. Isten vele, öleli és csókolja

Lőrinc

137.

Kedves Klára,

még ma sem tudok könyvet küldeni, pedig már nyomják. Ha holnap (pénteken) kapok kész példányt, elküldöm expresszlevélben; úgy talán még megkapja szombaton délután.

Örültem tegnapi levelének, ragaszkodásának. Higgye meg, nem vagyok én olyan hideg és rideg magával szemben, mint néha hiszi. Ami pedig a segítségét illeti, arra nagyon rászorulok. De hagyjuk ezt.

Kis Klára tegnap este diktált egy 10-15 soros levelet, lestenografáltam, de el is vesztettem. Ne haragudjon érte; nem volt benne semmi fontos, csak épp a gyerek saját szavai lehettek volna kedvesek…

Pöntyi megüthette a bal lába kisujját, mert fájlalja, és nem áll rá. Fölösleges óvatosságból elhívtam Steiner dr.-t: borogatást kell rárakni, egy-két nap alatt elmúlik. Seb, karcolás vagy ilyesmi nincs, nem látszik. Emiatt ma nyűgös is volt egy kicsit. Kocsiban kellett maradnia. De délután már kísérletezett az ugrándozással: szerette volna leszedni a szekrény magasából az egyik csokoládé Mikulást; ácsingózva nézte, nyújtózott… Aztán Klára adott neki egy darabka egyéb csokoládét, s erre megnyugodott. Ő is telefonált ma, ordította a kagylóba, hogy: Apu, apu!

Ma este f. Kláránál fogok vacsorázni, de nem leszek ott sokáig. Dolgozni szeretnék. Tegnap minden külön ok nélkül oly szörnyű hangulatban voltam, hogy abból talán kitelik egy karácsonyi vers.

Utazzék jól, már aligha írok többet (kivéve a Villon-esetet). Anicáéknak igaz köszönet! A könyvet majd elintézem (a Szendreyt). A gyerekek is várják, mindnyájan csókoljuk.

Lőrinc

138.

Kedves Klára,

most kaptam a legelső példányt a miniatűr Villonból. Még szinte nedves és fest, de nincs más. Rögtön feladom. A borítékot azért címeztem Anicának, hogy ő átvehesse a küldeményt arra az esetre, ha maga már nincs ott. Remélem azonban, az expressz-ajánlott levél elég gyorsan megy. Péntek du. 5 óra van, este biztosan viszik a levelet, szombat délben ott van, rögtön kihordják…

Semmi újság, Pöntyi már majdnem tud ugrálni megint, f. Klára és Juhász Évi vendég ma nálunk.

Futok a postára. Maga már biztosan megírta, mikor jön, nincs értelme kérdezni… Sokszor csókolom.

Lőrinc

139.

Kedvesem,

itt vagyok most anyukáéknál. Délután bent voltunk mind a hárman Hajnalkánál. Szegényke nagyon rosszul néz ki. Rémesen örült, mikor meglátta, hogy én is eljöttem hozzá. Anyukáék azt mondják, hogy most már sokkal jobban néz ki, mint amikor bevitték. Holnap elmegyek Balázs dr.-hoz délelőtt, beszélünk vele. A szanatóriumban nem beszéltem senkivel. K. Pali várt az állomáson. Magdáéknál fogok ma aludni. Most este 8 óra van, apa elkísér hozzájuk. Holnap is kimegyek Hajnalkához. Ma még nem tudom, kedden vagy szerdán utazom-e haza. Remélem, a gyerekek jól vannak. Pöntyi izgat egy kicsit, de talán csak nem lesz nagyobb baja. Mindenkit csókolunk apáékkal együtt.

Klára

140.

Kedves Klára!

Csak pár sort, hiszen talán el sem éri a levelem. Nincs semmi baj, Pöntyi vasárnap jól volt, estére minimális hőemelkedése maradt csak, ma, hétfőn reggelre pedig láztalanul ébredt. Kis Klára iskolába ment; onnan épp ma vittek el három diftériás gyereket.

Nem történt semmi, Manci levelet írt csak, „most” kelt fel betegségéből. Levelét csak kivonatosan olvasta fel telefonon át Klára; ha kér valamit, el fogom intézni.

Tegnap Ritoókéknál voltam, este a Centrálban Kláriékkal. Turóczi telefonált, sürgős a Goethe; Knernek írni fogok; a munkát megint elővettem, kb. 20-30 versre van szükség, minél előbb.

Magától még nem jött értesítés. Ami rossz várakozásom van, arról nem akarok írni.

Jegyet nem is kaphatott volna. Az enyém mára meglett.

Isten vele, anyukáékat és Hajnalkát csókolom. Nem üzenek semmit, hiszen tudom, hogy úgyis mindent a legokosabban intéz.

Kodolányi 39 fokos lázzal fekszik.

Vigyázzon nagyon magára, rettenetes ez a hideg, ez a járvány. Értesítsen, mikor jön. Sokszor csókolja

Lőrinc

142.

Kedves K. u. K. u. K.!

(Tudják, mi ez? ez a rövidítés? Na jó, csak bolondozok vele; mit tegyek, ha már eszembe jutott?!) Nincs semmi baj. Ott se? El tudom képzelni, hogy jól érzik magukat, de nem veszem biztosra. Mint az a fél, akivel a változás történt, írhatott volna máris! Maga, a szőke Klára a három közül! Anyuka folyton érdeklődik, Mariska is, és nem tudok mit mondani nekik.

Nagyon kedvesek voltak mind a búcsúzásnál.

Kedden Ripperék rögtön rám telefonáltak, és Szegiékkel együtt meghívtak vacsorára. Palinak be kellett volna számolnia nagy útjáról, de fáradt volt. Ehelyett nagy csatát vívtunk a házigazdával, tudja, most rémes szikvízhadjárat van a sajtóban a gyártók ellen, és Trettina áll az élen. Összetegeződtem a házigazdával. Mondanom se kell, hogy csak hecc volt részünkről a szódások püfölése. Pali meg ott aláíratott egy ívet a halálos ítéletek és a statárium elleni tiltakozó csoport felkérésére. (Ezek kérték, hogy a szerkesztőségben gyűjtsek nekik neveket.) Ma aztán Salusinszky csendesen zsörtölt velem (másokkal káromkodott) az aláírás miatt, mondván, hogy olyan a szerkesztőség, mintha csupa szélsőséges ember ülne benne. A Magyar Hírlap ugyanis kihozta, fölöslegesen, az aláírók közül az ismertek névsorát; innen tudták meg. A jövőben még ez is tilos lesz már.

Nagy izgalom van mindenfelé a Sallai-féle statáriális tárgyalás miatt. Képzelem, maga is hogy izgul! Mellékelek egy röplapot, amelyet meg nem nevezett helyről beadtak a címemre borítékban. Nincs benne semmi tilalmas, de azért ne mutogassa ott vidéken. (Úgysincs kinek.)

Manci rendesen át-átjön, sétálgat néha a gyerekkel. Lóci különben kicsit meghűlt, szerdán délben, amikor Manci elvitte Jenőkével együtt őt is az uszodába. Tegnap este 37,8-as hőemelkedése volt, de pakolásban békén aludt egész éjjel – reggel 37,3 volt, délben már csak 37,1. Szóval semmi baj. A körme le fog esni, már csaknem levált, és ő folyton feszegeti, és ha bekötjük, lerángatja róla a kötést.

Anyuka lassan gyógyul. Írattam vele egy kis levelet. Milyen csibészes szavakat használ: azt írja, hogy: majd „hazalógok”. Szombaton vagy vasárnap már talán jöhet. Zoltán fogja hozni az oldalkocsiban.

Mariska vett 5 kg barackot, és ma megjött Vácról a várt 20 kiló – amiből Manci is kap. Ma egész nap folyt a befőzés (vagy lekvárcsinálás?)

A „Tücsök”-versen sok apróságot dolgoztam, egyéb nem sikerült eddig.

Fekete Klárának megvan a cigaretta, majd eljuttatom. Mariska is készít valami linzert.

Nem tudom, kimegyek-e. Attól tartok, hogy igen.

Írjanak már!

Feketét üdvözlöm, magukat – K. u. K. – sokszor csókolom.

Lőrinc

143.

Kedves Klára,

nincs semmi különös, csak azért írok, mert maga biztosan nem gondolja magától elég erősen, hogy semmi különös nem történt. Anyuka még további két napra bent maradt, szerdán hozza ki Zoltán. A szerkesztőségben most ott van M. E., nagyon kitűnően megy a munka. Pöntyi egészséges és komisz. A kifizetnivalók egy részén túl vagyok. Apa vasárnap hazautazott. Dolgozom (eredménytelenül) és olvasok (eredményesen). Nyakunkon a Fészek tagságidíj-pere, 180 pengő. Oly mérhetetlenül sok az elintéznivaló, hogy még elgondolva is belefáradok. Vers kéne; Knernek össze kellene állítani a könyvet, valami új lapba kértek tőlem is verset (akár megjelentet is), a képeskönyv még mindig nincs elintézve – mindez az előzőekkel együtt, így leírva úgy néz ki, mintha volna valami, pedig semmi. Egyszerű, természetes tartalma a napi életnek. Nem kifogásolom, nem panaszkodom miatta, csak sajnálom, hogy oly rövid egy nap.

Vegyen erőt magán, és igyekezzék kihasználni a semmittevést. Kis Klárának azt üzenem, hogy legyen okos és jó. Olyan fontos neki az, ami miatt néha megkínozza az anyját? Ugye, nem!… Elláék hazajöttek. Manciról nem tudok mai dolgot, várja a rossz váci hírt. Sokszor csókolom a kislánnyal együtt, Feketét üdvözlöm

Lőrinc

144.

Kedves Klára,

rém fáradt vagyok, egész délután a verseskönyv összeállításán dolgoztam, rostáltam, szortíroztam, sorrendeken babráltam, szörnyen szalad az idő. Most este ½ 9-kor már ködlik előttem valami első elképzelés; 50-70 versre gondolok, attól függ, mekkora könyvet akar vállalni Kner.

Otthon semmi rossz. Mariska megvan panasz nélkül. Anyuka szerdán du. hazajött, napról napra erősödik. Egyszer még be kell majd mennie a főorvoshoz, talán holnap. Lóci egészséges és jókedvű. Emlegeti magukat.

Manci még nem jött vissza Vácról. Igaz, olvasta a gyászhírt a szerdai P. N.-ban? Hétfőn meghalt a Laci apja, de csak kedden tudtuk meg, késő este. Laci hétfőtől kedd du.-ig bent volt, ezért késett az értesülés. Csokrot küldtem, és táviratot.

Nagyon fáradt vagyok; írnom kéne egy sor levelet, de ma már elmarad. Vers nincs vasárnapra.

145.

Kedves Klára!

Nem tudom megállni, hogy ne írjak, van idő is. Az autóbusz rémes volt; legalább 30 ember szorongott. Mi leghátul. De Lócit egy sváb asszony az ölébe vette, s ő rögtön elaludt. Pomázon felébredt. Nem tudta először, hol vagyunk. Aztán eszébe jutott minden – és ez az, amiért írok.

Egyszer csak ugyanis azt mondja, hogy: – Lóci elment mamától, Jájótól. A Jájó síjt. – Hogy sírt? – kérdezem. – Erre az arca elkomorul, s ő a fejét féloldalt a tenyerébe hajtja. – Id síjt, eheheh-eheh…

Ezt az eh-eh-eh-et oly édes hangutánzással mondta, hogy én majdnem sírva fakadtam.

Jól vagyunk, várjuk a vonatot, Lóci nézelődik az állomáson. Kedd du. írok. Csók.

Lőrinc

A kis Klára ceruzái nálam maradtak.

146.

Kedves Klára,

csak nagyon röviden írok, mert rém sok a dolgom. A hírek azonban annál jobbak és fontosabbak. I. Kner írt, 10 ívet ad, és rögtön kéri a kéziratot. Hát ez nagyszerű; talán 100 vers is elfér a könyvben. Holnap, legkésőbb holnapután fel kell adnom postára az egészet. – II. Mészáros megjött Rómából, és kész a szobor, illetve a síremlék. Maguk is, Mikesné is biztosan nagyon örülnek neki. Pénteken nézem meg. Mindnyájan jól vagyunk, mindnyájukat csókolom

Lőrinc

147.

Kedves Klára stb.!

Csak búcsúlevél akar lenni ez az írás Csobánkára: itthon nincs semmi érdemes. Ma megnéztük, én, Manci és Laci Mészárosnál a síremléket; szép, óriási, síkban tartott és kevéssé kiemelt két figura. Irma írt a névnapunkra, és üdvözöl mindenkit. Knernek elment az utolsó percben 54 darab. Éjszakáim mentek rá a munkára, teljesen kimerültem. Mariska szombat reggel elutazik, Manci átjön anyukához. Megyek aludni, pedig csak du. ½ 7 van. Sok csók mindnyájuknak.

Lőrinc

Lóci kapott két képet egy bácsitól!

Majdnem elfelejtettem megcímezni a lapot!

148.

Kedves Klára,

hogy ez a divat-cikk-anyag el ne kallódjék a zsebemben, feladom. Mindnyájukat sokszor csókolja a telefonbeszélgetés után

Lőrinc, Apu és Aputa

149.

Csak hogy életjelt adjak magamról, kedves Klára. Eddig nem tudtam bedobni a lapot, mert bélyeg nem volt a túloldali menedékházban. Jól vagyok, lesültem, mulatságos minden. Hétfőn este, gondolom, otthon leszek. Sokszor csókolja

L.

Kis Klárát és nagy Lócit csókolja

Apu

150.

Kedves Klára!

Nagyon örültünk a levelének, amely tegnap, kedden érkezett meg. Mulatságos, hogy épp magának volt II. osztályú jegye! Visszajövet azonban most már igazán utazhat II. osztályon, hiszen 50 százalékot úgyis kap. Hogy bírta átvinni a másik fülkébe azt a nagy koffert?

Itthon egész vasárnap kísértük gondolatban a vonatját: most Miskolcon van, most a határon, most csókolóznak össze Anicával és így tovább. Azóta Lóci nem nagyon emlegeti; mégiscsak feledékeny kisgyerek ő, és szerencsére könnyen megnyugszik a változhatatlanban. Klára okosan fogja fel a dolgot. A kisfiú segédkezik most nekem a fürdőszobában, és egyet-mást saját ötletéből, felhívás nélkül a kezem ügyébe tud adogatni. Természetes, hogy édes, drága kölyök. Nem is rossz. Klára is rendesen viselkedik; Manci átjár, vagy ő megy át a Márvány utcába, és sokat tanulnak. Azt mondja, hogy örül ennek az alaposabb közös tanulásnak, és most már jól tud felelni.

Negyednapja, hogy folyton esik az eső. Illetve ma, szerdán délelőtt, végre kisütött a nap, éppen ebben a pillanatban. Emiatt aztán nem lehetett a kisgyereknek sétálni menni. Hó nincs.

A gyerekeket egyébként nagyon keveset látom. Képzelje, még zsúfoltabbak a napjaim. És úgy látszik, más ismerőseimnek, kortársaimnak is olyanformán kezd alakulni a külső élete, mint nekem, ezért aztán se napközben, se délután nem lehet senkivel érintkezni, s ha valami elintéznivaló vagy baráti trafika van soron, csak az este áll rendelkezésre. Mióta maga elment, még egyszer sem vacsoráztam otthon. A lefekvés ideje azonban átlagban a régi.

Jellemzésül a napok telésére és arra, hogy hogyan igyekszem lemorzsolni kötelességszerű viziteket, összefoglalom a vasárnap történetét. Délben elmentem a Nemzeti Szalonba, Bernáthékkal és másokkal, otthon ebédeltem, azután egy kicsit aludtam, azután a gyerekkel haszontalankodtam (kis Klára Júliával színházba ment), azután a kávéházban a maradék átírásokon dolgoztam, azután elmentem a Nyugat-barátokhoz a Babits-estére, azután együtt söröztem a Hevesi Bandi-féle társadalommal, azután vacsoráltam Az Est-banketten, azután, délutáni ígéretnek eleget téve, felmentem Szegiékhez, ahol sokan voltak. Természetesen sehol se lehettem sok ideig, és nagyon kifáradtam.

A Nyugatéknál Gellért fia igen rémesen szavalt, Ascher kissé fáradt és színtelen volt. Hadd mondjam el, hogy amikor a zsúfolt terembe beléptem, egy pillanat alatt én voltam a jelen levő nagyszámú fiatalság primadonnája, aztán később is a ruhatárnál. Rendkívül kényelmetlen és megható dolog. Jólesik ebben az egyébként ellenséges környezetben, de nagyon feszélyez, mert ilyen ábrándos és naiv embereknek nem lehet tisztességes közvetlenséggel megmondani, hogy engem számos dolog egy csöppet sem érdekel már azok közül, amik nekik oly szentek. Babits anyjával is találkoztam egy pillanatra.

Tegnap a csepeli Márta születésnapja volt; Márta bejött hozzám a szerkesztőségbe, azaz már előbb találkoztunk a Palace borbélyánál, ahová ő haját göndöríttetni véletlenül betért.

A Sátán műremekei-nek végső megformulázásán dolgozom leginkább; nehéz dolog, a legnehezebb, a forma lazasága miatt és más részletezhetetlen okokból. Négy darabbal azonban már végleg elkészültem. Iszonyú apróságokon fordul meg itt jóság-rosszaság.

Ma délután IGE választmányi ülés rabolja meg az időmet. Hja, igaz, hétfőn este Bernáthéknál voltam vacsorán, s utána társaságban. Mindenki nagyon kedves volt, de engem az Ártingerné jelenléte passzivitásban tartott, és tulajdonképpen kedvetlen maradtam attól kezdve, hogy ők megjelentek.

Mostanában Miklós megint nem jár be; nem lehet tudni, mi van. Mindenkinek lóg az orra az elseje miatt. De hogy!

Hogy működik a bunda? Hideg? meleg? A csizma itthon hagyását mi is észrevettük. Az OTI-pénzt feladtam. Mariska kérdezi a bútorfestő nevét és címét.

Anicáéknak kézcsók és üdvözlet. A gyerekek sokszor csókolják: ennyi-ennyi-ennyiszer! – mutatta Lóci… Ne rontsa örömét azzal, hogy oda kíván bennünket. Pihenje ki jól magát, és tanuljon meg aludni. Nem baj, ha hízni talál! Sokszor csókolja a vén

Lőrinc

151.

Kedves Klára,

kb. egy időben érkeztünk: maguk Debrecenbe, én hirtelen kanyarral ide Stubnyára. Szerettem volna mindenekelőtt Straka dr.-t látni, beszélnivalóm is lett volna vele. De nincs otthon, pár napja kirándult családostul a Fátrába, minden percben várják haza. Ha reggelig nem jön, megyek tovább Brünn felé. Ez egyszerű, szép hely. Minden drágább, mint otthon! Kis Klárának is feladok egy lapot. Legközelebb megírom, hova írjon, ma még nem tudom előre. Remélem, jól vannak. Itt épp most szitál az eső. Magát, Lócit és mindenkit sokszor csókolok, üdvözlök.

Lőrinc

Kérem, mégis írjon 7-ig Sz. L. Praga, Hauptpost, poste restante címre máris.

152.

Kedves Klára! Éppen a föld alól kerültem ki, isteni cseppkőbarlangokból. 700 métert csónakáztam föld alatti folyón, melynek vizét alulról megvilágították. Majd eljön ide egyszer maga is! Jól vagyok. Brünnben láttam a felrobbant Európát. Legkésőbb 7-ig írjon p. r. a prágai főpostára. Most az Óriáshegységbe megyek. Sokszor csókolok mindenkit.

L.

153.

Kedves Klára, Lóci és Anyukáék!

Vasárnap délelőtt írok, az Óriáshegységből. Már reggeliztem a Baudéban, ahol lakom, s most kijöttem az erdőbe. Ez a hely 1300 méter magasan van, rengeteg összevissza vonaton, autóbuszon és végül olyan függővasúton jöttem ide, amilyent Merán és Avelengo közt Olaszországban láttunk. Gyönyörű szép a vidék, persze itt már csak fenyvesek és alpesi legelők vannak. Az egész környék tele van kisebb-nagyobb Baudékkal, ahogy itt a fából épült szállodákat hívják. Baude=bódé. De némelyik háromemeletes.

Kijöttem az erdőbe, erősen süt a nap, a fehér ruhámat nem lehet használni, mert mihelyt meglendül a szél, rögtön hideg van. Felvettem, de le kellett vetni egy óra múlva. Most a fűben fekszem, és az útlevelemen írok. Rettenetes csönd van, csak kis legyek és dongók zsonganak szakadatlan. A tisztás, ahol vagyok, tele van borókacserjékkel: erről jut eszembe, hogy hogy megjártam a borókapálinkával. Gyerekkoromból emlékszem rá, hogy Panyiczky nagymama mindig emlegette a borovicska kitűnőségét. Most itt megint találkoztam ezzel a specialitással, és szokás szerint vettem egy ¼ literrel, kortyingatni. Óvatosságból a legfinomabbat, a „medicinal” jelzésűt vettem. És az első kortynál majdnem lefordultam a lábaimról, olyan gyantás és büdös és olajos vagy milyen ízű volt. Megátkoztam. S lassankint – pénzhiányból – ráfanyalodtam mégis a beszerzett italra, s nagyon megszerettem. Hát most itt látom a borovicska igazi termő-szülőanyját, a borókafenyőt a kék bogyóival.

Biztosan megkapták a lapomat a Macocháról, a cseppkőbarlangból. Az volt a legcsodálatosabb. Nem részletezhetem, majd mesélek róla.

Rengeteget utaztam, már szakértő vagyok fél Csehország közlekedése terén. Nagyon hálás vagyok Strakának, szeretnék vele lenni hirtelenében – talán búcsúzáskor visszamegyek még hozzá.

Hogy vannak? (Minek kérdezzem?)

Dolgozni nem lehet, oly bágyadt vagyok, és oly sokféle minden vett körül nap nap után. S minden drága. Esetleg Strakától fogok pénzt kérni. Fáradt vagyok, meglepően sokszor rosszkedvű. Mintha nem én utaznék, hanem egy alteregóm, s én csak nézném őt… Nem bírom a fáradtságot.

Ma mentek le a Balatonra a „szolgáim”. Manci is ma van a Kis Kláránál. Sokat gondolok Magukra, mindenkire.

Apának és a kis Lócinak sok-sok boldog névnapot kívánok, éppúgy magának is, kedves Klára. S előre meleg szívvel veszem tudomásul, hogy maguk is ugyanígy gondolnak rám. Kis Klárának külön lapon fogok gratulálni.

Isten vele. Lóci, csókol apuka! Az öreg Szabó Lőrincéket is csókolom. Jártam Königgrätzben is (Hradec Královéban), ahol 16 évvel ezelőtt Zoli katonáskodott, s ahol mint gyerek meglátogattam őt. Onnan írtam neki. – Isten vele, minden jót kívánok, és csókolom.

Lőrinc

154.

Kedves Klára,

most megyek tovább Prágába és Drezdába. Ez még mindig az Óriáshegység. Jól vagyok, eddig gyönyörű idő volt, ma esni kezdett. Sokszor gondolok magukra. Kis Klárának küldtem egy Rübezahl-képet: ez az úr híres mesealak, a „Hegyek óriása”, ő tud róla. Most már ne írjon sehová. Nincs semmi baj? Magát, Lócit és mindnyájukat sokszor csókolom.

Lőrinc

155.

Kedves Klára,

köszönöm aug. 3-i levelét, ezt kaptam meg még csak. Tegnap óta itt vagyok, és Straka ismerősei nagyon kedvesen fogadtak. Majd szóval többet. A túloldalon uzsonnáztunk. Sokszor csókolok mindenkit.

Lőrinc

[a képeslapon: Prága, Barrandov]

Egon [?]

Ján Smrek

Peter Prídavoh

Josef Hora

V. Závada

Fr. Halas

156.

Kedves Klára,

most megyek Drezdába. Lehetséges, hogy 1-2 napig 15-én túl is itt tartanak itteni ismerősök. Leveléből (csak egyet kaptam) tudom, hogy Szőlősre írhatok. Gáboréknak sok üdvözlet és kézcsók. Minden jól van. 500 koronát kölcsönkértem. Rengeteg helyen voltam. Lócira messziről megharagszom, ha rosszalkodik! Minden jót, sokszor csókolja

Lőrinc

157.

Kedves Klára,

Szegiéktől megkaptam a vasárnapi kirándulás fényképeit. A többi elromlott. Ezeknek biztosan örülni fog.

Semmi baj otthon. A gyerekek jók, egészségesek. Az elseje ne aggassza, majd csak túl leszek rajta.

Rettenetes sok a dolgom, ezenkívül nyugtalan vagyok, és elrontom a maradék írást is.

Tegnap este Manciéknál voltam, vacsora után. Vacsorára meghívták Vidor Marcellt és feleségét, ezért kellett átmennem.

Miklós Andor komoly beteg megint. Agyonstrapálta magát az az ember.

Ma, mint telefonon hallottam, új levelet kaptunk magától, tegnap pedig Manci referált arról, amelyet ő kapott. Csak hízzék nyugodtan, ha tud, és örüljön, hogy visszajön az alvása. Ha Hermus 5-én jön Pestre, nem lett volna jobb magának később mennie Anicához, arra az időre, amikor egyedül van? De hát minek ezt utólag kérdezni is…

Manci, Júlia készítik a Mikulást. Még nem tudjuk, hogy s mint lesz.

Földi megvette vasárnapra a genovai kikötő-verset, az új változatot. Nem tudtam dolgozni újon. A Goethén se. Olvasok, ideges vagyok.

Jót nem tudok írni, rosszat pedig nem akarok részletezni. Teljesen letörtem. Nagyon sajnálom Miklós Andort. (A baj komoly. Ne írjon róla senkinek, és ne érdeklődjék.) De hát majd elmúlik ez az összetorlódott sok rossz.

A gyerekek csókolják. Lócit kérdeztem, mit üzen: – „Már megüzentem!” – felelt egész megbotránkozva, hogy talán elfelejtettem megírni… – „Már megüzentem, hogy csókolom és szeretem!”… Igaza van neki, az ember mindig csak ugyanazt írhatja. Egy-egy lapot írjon csak az ismerősöknek, elszórva. Rémes, hányfele rángatnak!

Irigylem magát, de minden igazi irigység nélkül. Használja jól még meglevő kis idejét.

Most Straka vár. – Isten vele, sokszor csókolom és ölelem

Lőrinc

158.

Kedves Klára!

Csak pár sort tudok írni. Miklós Andor meghalt. Tegnapi levelem ezért volt már olyan ideges. A sok titkolózás mögött is érezni lehetett a veszélyt. Nem akartam magát megijeszteni, ezért írtam sokkal kevesebbet, mint amennyit tudtam. Most már nincs ok ijedezésre, meghalt. A csapás borzasztó, mondanom se kell. A második Mikes-halál. De hát akkor is jóformán elképzelhetetlen volt az élet folytatása. Majd megleszünk most is. A december már rendben van, a többi nem a mi erőnkkel és nem a mi akaratunk szerint folytatódik. Megleszünk, de sokkal rosszabbul. Hol lesz még egy ember, aki törődik például azzal, hogy én kijussak Párizsba – hogy csak Miklós legutolsó kedves gondját, ígéretét említsem?! Ez az ember volt az egyetlen olyan jóakaróm, aki tudott is tenni, segíteni. De nehogy azt higgye, hogy baj van valahogy Az Est-lapokkal, felborulás vagy ilyesmi! Az nem lesz, csak sokkal kevesebb pénz, és a szerkesztőségen belül semmi hatalmas rokonszenv. Gondolom, eszébe juthat, hogy hazautazik. Meg ne tegye! Nem használ semmit, nem változtat semmit. Nincs szükség rá. Ne értsen persze félre! De hát okosnak kell lennünk. Otthon semmi újság, mind rendben vagyunk, Hermussal majd keresni fogom az érintkezést.

Nyugodjék meg mindenképpen. Sokszor csókolom, mindnyájan csókoljuk.

Lőrinc

159.

Kedves Klára,

csak azért írok, hogy hírt kapjon. Igazi írnivaló nincs, a jövő-menő bizonytalan hírekről nem lehet és nem érdemes beszámolni.

Ma van a temetés. Fél háromkor csinál sluszt a Magyarország, 3-kor van a gyászünnepség a Kerepesiben. Földi beszél a vállalat stb. nevében, Boross László az újságíróegylet és nem tudom ki az újságkiadók nevében. Óriási pompa és egyszerűség. Irtózatos hideg van (–12° volt reggel, Debrecenben –20), minden szónoklat rövid. Különben is kimerült mindenki.

Tegnap Mancival a Várban voltunk, aláírni a részvétlátogatók ívét. Du. fekete Klára jött el, és Júlia. Én kimentem Hermus elé, megkaptam a levelét. Köszönöm. Szétszaggatott életemben legalább az esik jól, hogy maga rendesen viselkedik.

Épp most jelentik, hogy 2 órával a temetés előtt, e percben, tüntetés volt a kiadóhivatal előtt. Nyilván egyetemisták, akiket a Magyarság heccelt fel.

Most szünet van a munkában, már mindent leadtam, csak nagyon nagy dologról megy le még esetleg pár sor. Ezt az időt használom fel írásra.

Este Hermussal a szállodába mentem, s míg átöltözött, beszélgettünk. Szerda este akar Prágába menni. Szerén is ott volt.

Hermus az édesanyjához ment, én pedig bejöttem véletlenül a szerkesztőségbe. Mindenki itt volt. Utólag tudtam meg, hogy távollétem alatt haza is telefonáltak értem. A kis Klára vette fel a telefont, és fekete Klára szavai szerint nagyon kétségbe volt esve. „Milyen kár – mondta –, hogy apu nem megy be, talán őt választanák meg most főszerkesztőnek!”

Lócinak elmagyaráztam az esetet, megmutattam neki egy képet: ennek a bácsinak sok pénze volt, nekem is adott belőle, így szokott ülni az íróasztalánál… stb. Megértette. Másnap ő magyarázta a dolgot a kis Klárának.

– Ennek a bácsinak – mondta –, sok pénze volt…

S ekkor hozzám fordulva félbeszakította magát:

– Mondd, apu, mindennap volt neki pénze?

Másik megnevetett mondása Lócinak az, hogy mikor vasárnap Manci délben elment tőlünk, de rögtön visszajött, mert eszébe jutott, hogy ottfelejtette a retiküljét, felkiáltott: „Ilyen nőt se láttam még sose!”

Mariska nem tudott hova lenni a nevetéstől.

Különben tegnap baj volt. Egy kicsi. Reggel Klára, 7,2-t mért, majd 7,3-at, ágyban maradt, borogatást és aszpirint kapott, 7,8-a lett, de aztán du. csak 7,4-e, és ma reggelre semmi. Otthon tartottuk mégis. Valószínűleg egy péntek déli hógolyózásnál hűlt meg, iskolából hazajövet.

Lóci is hógolyózott vasárnap, és bömbölve jött haza, mert nem tudta, miért ég oly rettenetesen a két keze. A hidegtől. Mostuk, dörzsöltük, de még tíz percig bőgött.

Este neki is 7,6-ja lett, mára elmúlt. Futó meghűlés.

…Lassankint mégis egész levél kikerekedett mindebből.

Dolgozni nem tudok, folyton tennivaló van, zavaró, feltartó esemény.

Nem kell aggódnia semmin. A december már rendben van. Állásom nincs veszélyben, szeretnek és megbecsülnek itt. Csak a mellékpénzeknek, annak a jóakaratnak fuccs, amely a Rippl-képet adta, Egyiptomot és egy-egy százast… Össze kell húzódnunk.

Trettina Jenő teljesen összeveszett a Magyarság-gal, pereskednek. Júliával voltam náluk.

Holnap a Mikulás. Úgy látszik, Barasits jön el. Kis Klára színdarabot rendez, Mikes Gyuri számára Júlia készít valami krampuszruhát vörös papírból.

Isten vele. Aludjon sokat. Minek az altató? Nincs semmi baj, legyen nyugodt.

Kezét csókolom. Szerdán még írok, azt megkapja.

No, a Lóci „levele” otthon van, ma sem adhatom fel.

Sokszor csókoljuk mindnyájan.

Lőrinc

Miklósnak állítólag holnap, kedden bontják fel a végrendeletét. A vagyon Gombáé és Sebestyénné Miklós Jankáé, aki Miklós Andor húga. Legfőbb vagyonkezelő valószínűleg Vadnai Béla. A vezetés bizonyára olyan lesz, mintha Miklós külföldön volna – örök szabadságon. Vadnai–Salusinszky–Földi-triász, amelybe belenevelik a most 22 éves Sebestyén Andrást. Közvélemény, hogy „Miklós Földinek korán halt meg”. De ez csak valószínű kombináció mind. Általános a részvét, a levertség, a sajtóban is – a Magyarság kivételével.

Isten vele. Csókolom.

L.

Ui. I. Nem győzöm eléggé hangsúlyozni, hogy ne aggódjon! Használja fel okosan az idejét, ez a legjobb, amit tehet!

Anicát sokszor üdvözlöm, és kezét csókolom.

Az antológiáról semmi új hír.

Ui. II. E percben jött a hír, hogy Stefan George meghalt. És egy Miklós-képet is kaptam; ide teszem.

160.

Kedves Klára,

most volt itt a Mikulás – a tavalyi Barasits – Trettinával együtt. Nagyon jól ment minden, Lóci igen bizalmas volt hozzá, parolázott vele, nyújtózkodott előtte, és el volt ragadtatva a sok ajándéktól. Mert sok mindent kaptak, tévedésből – Mariska ugyanis délután azt mondta nekem, hogy még semmi sincs, és én erre elköltöttem vagy tíz pengőt fogcsikorgatva. De legalább volt mit átsíbolni a Trettina és Mikes gyerekeknek.

A kis Klára ágyból, a maga díványáról nézte az ünnepélyt, és szörnyen röhögött, majdnem leleplezte a Mikulást. Azért van ágyban, mert meghűlt, mint már írtam – azt hiszem –, és óvatosak vagyunk vele szemben. Nincs komoly baja, csak tegnap este volt a láza egyszer 38 fölött, úgyhogy ma reggel elhívattuk az orvost is. Gyenge influenza, mondta, alapos vizsgálás után, még vasárnap tört ki, és ma végződik, ma már nem lesz láz. Így is lett, azaz hőemelkedés még volt. Most betétettem vele a hőmérőt, hogy a levél végére a legfrissebbet beírhassam. Ez még mind alighanem a pénteki hógolyózás eredménye.

Lócinak csak egyszer volt hőemelkedése, már az sincs, ő ugrált a Mikulás előtt, és most már fekszik és játszik, míg megjön a vacsorája. Éppen a popsiját veri a Fräulein, tetyegeti, ide hallom. Nem tudom, miről beszélnek, csak hallom, hogy épp azt mondja, hogy a Mikulás majom.

A Mikulás játékaival játszik, egyikből a másikba töltögeti a cukrot, mogyorót. Kis Klára a Pesti Hírlap bekötött „Vasárnapjait” fedezte fel, azt olvassa. És mindketten végighallgatták a rádióból a „Jön a Mikulás!” játékot. – Simon J. Gy. és Manci itt volt.

Tegnap volt a temetés. Irtózatos hidegben. Azt hittem, megfagyok. Borzalmas, mint minden ilyesmi. Rengeteg ember, nagy arányok. De erről nem akarok írni, majd elolvassa.

Mára tisztázódott sok minden. A végrendelet Salusinszkyt tette meg főszerkesztővé, ő, ügyvéd öccse és Vadnai a végrendelet végrehajtói. A végrendelet mindent Gombának ad, 10%-ot a Sebestyén családnak, aztán Az Est alapító tagjairól gondoskodik. Salunak 60, más hír szerint 80 ezer pengőt hagyott, Ruttkaynak 15 000-et, Seressnek semmit – az közgazdász volt mellette! És így tovább. Azok a munkatársak, akik 10 év óta ott vannak, szintén kaptak valamit – egy idegen újságcikk 3000 pengőről beszél. De ez az összeg nem biztos. Az is valószínű, hogy ezt a pénzt nem adják ki, hanem – – ? – – talán részletekben –? Pár nap alatt mindez tisztázódni fog. Természetesen általános a részvét és meghatottság, és őszinte. Csodálják Miklós okosságát, hogy nem intézményekre hagyta, amit jótékony célra szánt, hanem emberekre. Az intézmények elkezelik, eladminisztrálják.

Hír szerint a pénzvagyon 1 500 000 pengő, ebből 600 000 részvényekben fekszik.

Hogy rám is érvényes-e a 3000 vagy nem, hogy így van-e a dolog igazán, nem tudni. Érdeklődni rút illetlenség volna, s ha igaz is, minden hálaérzés mellett se tudok örülni neki, hiszen a veszteség, ami az ő halálával ért, sokkal nagyobb, pénzben és biztonságban. …Az öregeket, kortársait és bajtársait igyekezett védeni; Magyar Elek is kapott valamit. Földi hír szerint 20 000 pengőt kapna. De nagyon fáj neki, hogy nem kapta meg a fő irányítást.

Írtam ezekről a dolgokról, de abban a tudatban, hogy majdnem biztosan másképp vannak valahogy. Nap nap után más-más információk próbálják kialakítgatni a valóságot. Majd megtudjuk az egészet, nem kell – és nem is lehet – sietni.

A rossz az, hogy a külön segítség és a nekem, a költőnek, szóló kímélet ideje elmúlt.

(Kis Klára hőmérője: 37,l.)

Lóci átkiabált, hogy „szereti és csókolja magát”. Háromszor is elmondta. Most énekel a sötétben.

Közben megjött Júlia, elkésve, a Mikulásra. Rengeteg holmi gyűlt össze.

Maga biztosan vasárnap jön? Vagy másképp döntöttek? Nem emlékszem már a dátumokra. Föltétlenül írja meg az érkezését, hogy várjam. Hermus azt mondta, hogy az a vonat, amellyel ő jött, nagyon jó, csak fáradságos a két átszállás, Kassán és Miskolcon (vagy Hidason?) – Kassától Miskolcig személy! Du. 5.20-kor van a Keletin. Közvetlen kocsi nincs.

Táviratozhat is!

A Miklós-ügy miatt ne nyugtalankodjék tovább egy percet se. Nem kell hamarabb jönnie.

Én szerdára mondtam, hogy még egyszer írok, de a Mikulásról mégis be akartam számolni.

Kis Klára ezt diktálja:

– Csókollak. Hogy vagy? Jól érzem magam. Nagyon szép volt a Mikulás, sok mindent kaptunk. A Pöntyinek átadtam a puszidat.

Pöntyi közbekiabált, hogy a Mikulás is csókolja anyut, mert szereti.

Hát akkor én is csókolom.

Isten vele!

Lőrinc

161.

Kedves Klára,

nincs semmi újság, jól vagyunk mindnyájan. Hermustól tegnap este telefonon elköszöntem.

Most már semmi se történik, várjuk magát, biztosan megírta már, hogy vasárnap vagy hétfőn jön-e. Táviratozni is lehet.

Remélem, ezt a levelet még megkapja szombaton. Lóci levelét, melyet persze Mariskával együtt írt, folyton elfelejtettem betenni, így maradt ebbe az utolsóba.

Kodolányi volt Debrecenben, ő mondja, hogy az antológia nagy része ki van szedve. Pedig én elakadtam a Sátán anyagával az idegen izgalmak miatt.

Egyszerre romlani kezdett vagy három fogam. Bosszantó. Nem érek rá a szemorvoshoz sem elmenni.

Anicának adja át üdvözletemet, köszönetemet a barátságukért és kézcsókomat.

Útra öltözzék fel nagyon jól, mert errefelé (is) kutya hidegek járnak.

Most beszéltem a lakással: nincs semmi baj.

A maga levele Gombaszögihez nagyon jó.

A többit már majd szóval. Sokszor csókolom, mindnyájan csókoljuk és várjuk.

Lőrinc, kis Klára, Lóci

Beneš épp vasárnap és hétfőn Kassán lesz, Titulescuval találkozik, a román külügyminiszterrel, és revízióellenes beszédeket tart.

162.

G. Szabó Lőrincnének

Üdvözlet és kézcsók Párizsból!

Lőrincék

163.

Kedves Klára!

Nagyon fárasztó éjszaka után, egy negyedórai alvás nélkül megérkeztem. Nagy nyár van, renyheség, kényelem. Úgy látszik, minden jó lesz, egyelőre aludni szeretnék. Szobám nem a tengerparton van pont, de IV. emeleti, úgyhogy „az egész Quarnero” látszik az ablakból. Nincs sok ember, eddig egy ismerőst se láttam. Annál többet a vonaton. Grünbaum Szerén is utazott: a Kanári-szigetekre hajózik.

[…] Ez az egész fürdőtelep egy óriási és gyönyörű Siófok.

Mindnyájukat sokszor csókolom, kihasználom az időt, pihenek. Pihenje ki maga is magát, örülve, hogy távol van tőlem. Írjanak! Én most csak a megérkezésemet akartam jelezni, s mielőbb magához juttatni a mellékelt cikkeket. Jövő vasárnap is elküldöm a Prager Pressé-t.

Cím: Hotel Regina

Szervusz, Jájóka! Szervusz! LÓCI PILÓTA! Sokszor csókollak benneteket és Anyukát!

Lőrinc apu

164.

Kedves Klára, kis Klára és Lóci!

Hogy vagytok? Mért nem kapok rólatok egy sort sem?

Én nagyon jól érzem magamat. Úgy unatkozom, hogy menekülnék akárhova, csak az okosság tart vissza tőle. Képzelje, Klára, eddig még mindennap ¾ 9-kor lefeküdtem. Tegnap volt az első este, amikor ki akartam menni. Az igazgató bujtogatására fel is vettem a fekete ruhámat, hogy vacsora után átmenjek a Majestic-Quarneróba, ahol ún. szüreti ünnepélyt rendeztek, de ezzel aztán eleget is tettem szórakozási vágyamnak. Egyszerűen elképzeltem az egészet, és beláttam, hogy ott még jobban unatkoznék.

Már fürödtem, természetesen. A három első nap olyan isteni volt, amilyen csak egy giccs lehet. Sajnos, az isteni giccs mára elmúlt, esik az eső. Ki tudja, meddig tart?!

Voltam Fiuméban. Itt is, ott is csakugyan vannak olcsó dolgok. Kávé pl., tea, minden gyarmatáru, osztrák textilcikkek, japán selyem. De nem olyan nagyon olcsók. Milliomosoknak ugyan olcsók, de nekünk kevésbé. Mert egy 35 pengős selyeminget itt 20-ért megvenni, vagy 16-ért, még mindig nagy kiadás, ugye? Esernyő, kalap, cipő, amerikai és párizsi parfüm: ez is olcsó. Majd veszek két inget, másra nem telik.

A fehér ruha eddig nagyon jó volt, bár a kabátot nem használhattam. Azért nem, mert a bal oldala merő hamu volt, belevasalva, két-három tenyérnyi folt. Mosodába adtam.

Rendes, napos időben itt napközben júliusi meleg van, az este hűvös. Most délben elállt az eső, de továbbra is borús az ég.

A Mg-ot mindig megveszem, nagyon jó. Látom a dolgokat (Paraszt-Európa, Áprily stb.), amiket még én rendeltem. A vasárnapi Prager Pressé-t majd megint elküldöm. Megkapta az elsőt? S mi az, hogy nincs cikk? Én azt vártam, hogy már másnap kapok rémült kéziratot!

Elkészítettem a rádiófelolvasást, le is gépeltem az igazgató olasz gépén, s egy példányban, ajánlva, elküldtem Németh L.-nak. A címét fejből nem tudtam pontosan (MTI – Rádió – így írtam), de biztosan megtalálják. Hétfőn, szerdán és pénteken du. 2-5 közt van bent, hívja fel telefonon, Magyar Távirati Iroda vagy M. Telefonhírmondó vagy ilyesmi címcsoportban megtalálja a közös központot.

Ma átutazóban itt lesz Abbáziában Szántó, várom, hogy telefonáljon.

Jókat eszem, máris lebarnultam.

Mit mondjak még? Olyan lusta vagyok, mint maguk hárman együtt.

Minden jót, sokszor csókolom. Kis Klárát is! LÓCI-t is! A viszontlátásig!

Lőrinc

165.

Kedves Lőrinc!

Nem kaptam még levelet magától; nem baj, azért én írok. Tudom, hogy megérkezett, erről megkaptam a hírt, remélem, hogy ott nincsen semmi baja. Ha valami baja volna, azt csak tudatná velem valahogyan, igaz? Lehet, hogy még délután kapok levelet, a múltkor is délután hozta a posta. Itthon sincsen semmi baj. Megvagyunk jól. Voltam tegnap Lócival a Petényinél. Majdhogy el sem akarta hinni a nyáltalanságot. Azt mondja – én is úgy látom most már –, hogy egészen rendesen van nyál a szájában. A fogait kell rendbe hozni most már sürgősen, sokat romlottak hirtelen. Jól fejlett gyereknek találta, azt mondja, szedjen most már csukamájolajat egészen tavaszig, s egyelőre ne vétessem ki a manduláit, ha nem lesz vele sok baj, hogy szedje össze magát egészen a gyerek a betegsége után. Először nem akart elfogadni pénzt, de az én egészen gyönge tiltakozásomra rögtön elfogadott tíz pengőt! Kár!

Remélem, a cikkem küldi hamarosan, mert kellene. Pali azt mondja, még írjak valamiről, de egyelőre még nem tudom, hogy miről. A novemberi külön divatlapba is rendelt egy első cikket: párizsi levél legyen, könnyű, szép hangú csevegés. Ezt nehéz lesz megírni. Remélem, addigra itthon lesz. Abba a divatlapba kell még ezenkívül két-három cikk. Nekem kell kitalálni, hogy mi legyen. Újság különben nincs ezen a vidéken. Vasárnap nem megyünk Debrecenbe, örülök neki, legalább az a pénz is megmarad. Lehet, hogy kimegyek Csepelre vasárnap, még majd beszélek a Mártáékkal.

A. Oszkár itt volt, azt mesélte, hogy Menyusnak köszönheti azt, hogy nem idézték be a rendőrségre. Beszélt M.-mel, s az azt tanácsolta neki, hogy ne szavaljon F. Lacit és magát se, mert hiába jó barátja magának M., mégsem tudja magát az indexről levétetni. Mondtam O.-nak, hogy butaság, magának nincs semmi baja, nem is lehet, s hogy nyugodtan szavalja csak magát. Azt hiszem, M. nagyképűsködik. Mit gondol?

Kis Klára nagyon igyekszik, remélem, kicsit jobb bizonyítványt fog hazahozni. Mindennap tanulok vele, de ő maga is egészen rendesen dolgozik, egyelőre legalább.

Tegnap este óta teljesen megváltozott az idő. Egész éjjel zuhogott, egész délelőtt is, most elállt egy kicsit. Itt az ősz egész valójában. Talán magának több a szerencséje, s ott még szép az idő. Ha lehet, fürödjön is, süljön le, amennyire csak teheti. Éljen egy kicsit természetesebb életet, mint itt Pesten teszi. Legyen valami haszna a pihenésének. Egykettőre vége is már a szabadságának, s itthon lesz. Nagyon sajnálom, hogy ilyen rövid ideje van csak a pihenésre.

Tegnap reggel az ágyban befejeztem a Jack London-életrajzot, amit a felesége írt. Úgy bőgtem a végén, mint egy taknyos gyerek. Nem olyan gyönyörű a könyv, csak a házasság története ment nagyon a szívemre. Olyan szép életet éltek, már ahogy ő elmondja, hogy megingott bennem megint az a hit vagy tapasztalat: hogy a házasság csak rossz lehet, s emiatt kellett olyan nagyon sírnom. Buta!, gondolja maga. Talán nem is olyan nagyon? Nem akarom keseríteni, igazán nincs semmi bántó szándék bennem. Visszük úgyis a magunk keresztjét, külön-külön. Talán nincs is más bajom, mint az, hogy külön-külön, ahelyett hogy együtt vinnénk.

Próbált-e írni valamit, Lőrinc? Jó lenne, ha egy-két szép verssel jöhetne haza. Még jobb volna, ha a vasárnapi Napló-ban már volna is magától valami. Babitsnénak van három verse az új Nyugat-ban, Sárköziné azt mondja, hogy egészen meglepetten látta, hogy szép. Azt hiszem, Babitsnak is van verse ugyanebben a számban. Én nem olvastam, de majd el fogom.

Ma kimegyek Zoliékhoz, sajnos. Nincs semmi kedvem a kimenetelhez. Anyukáék majd este bejönnek velem, valószínűleg egy-két nap múlva mennek haza. Nem tudom, mi a pontos tervük. Több mint egy hete fáj a fejem. Hiába veszek be akármit is, csak fáj. Pihenésről még eddig szó sem lehetett. Folyton volt szaladgálnivalóm, a gyerekkel tanulni, a német cikkeket olvasni, ami nekem nem nagyon könnyű – és így tovább. Tegnap este Manciékhoz vittem át a vacsorám, szegény Manci, egészen szomorú, hogy milyen rossz idegállapotban van állandóan. Rémes veszekedésben vannak egymással éppen, a Manci szörnyű elfogultsága azután lehetetlenné tesz minden józan dolgot. Borzasztó. Egyik gyerek sem szereti a Tantét. Én sem mondhatom szeretetre méltónak, habár tud a gyerekkel bánni, le tudja csendesíteni a legnagyobb sírást is Lócinál, s azért mégis, nem az, amit szeretne az ember. Hiába. Nem tudom, mit csinálok vele elsején. Lehet, hogy addigra javul a helyzet a gyerekfronton, s lassan megszeretik. Az ilyesmi nekem mindig olyan izgalom, hogy szörnyű. Jövő szombaton lesz a Király Színház bemutatója, oda el akarok menni. Biztosan venni kell a jegyet, de hát egyszer talán ki lehet bírni. Klári nagyon izgul, pedig biztosan egészen szép lesz minden.

Azt hiszem, minden újságot megírtam. Majd írok megint, hamarosan. Jó pihenést kívánok, szeretettel ölelem magát

Klára

Természetesen a gyerekek is sokszor csókolják magát. Lóci kérdi mindig, hogy még hányat kell aludni addig, míg az apu hazajön. Tegnap nézte a halakat a nagycsarnokban. Ripperné adott is egy kis halat nekünk, ma az lesz ebédre.

166.

Kedves Klára!

Végre kaptam hírt hazulról! A posta igen lassú, csak ma, szombaton jött meg a levél. A cikket küldöm, kijavítva; ha gondosan írja, nem is szükséges az átnézés. Ma Fiuméban vagyok, vettem három inget, s ezzel teljesen tönkrementem. Hogy Lócinak milyen játékot viszek, még nem tudom; de valamit viszek. Írjon még egy sort hétfőn (később már nem) arról, hogy csakugyan érdemes-e vinni kínai és angol teát, Horniman-félét. ¼ kg kb. 4 pengő? – Nincs pénz, nem lehet vásárolni, pedig olyan jó volna. – Kis Klárát csókolom, nagyon jólesik az igyekezete. – Az ellátásom nagyon jó, egyet-mást dolgozom, már kissé lebarnultam. A hízást, illetve a mérést, kezdetben, rögtön kellett volna végezni… így majd csak szemre és közérzésre ítélek magamról. – A rádiót elintéztem, írtam már. – A tíz pengőhöz mit szólok? Hát kérem, milyen csodák vannak a világon: én véletlenül megtaláltam és mellékelem. – Nagyon sietnem kell, indul az autóbusz, állva írok a postán egy mizerábilis tollal. – Legkésőbb hétfőn írjanak még egyszer, többet nem! Én majd megírom, mikor megyek haza. Mindnyájukat sokszor ölelem és csókolom.

Lőrinc

167.

Kedves Lőrinc!

Meg vagyok hatva a tíz pengőtől. Igazán mondom, hogy mikor elküldtem a levelet, amiben elpanaszolom a lopást, gondoltam rá, hogy maga képes megküldeni nekem a pénzt. Örülök neki nagyon, de sajnálom, hogy elvonta magától, mert ott fontosabb a pénz, mint nekem itthon. Én még ha meg is szorulok, még akkor is tudok magamon segíteni az ismerősök között.

Ma fogok telefonálni Németh Lacinak, mert a maga levelét én is csak szombaton este kaptam meg. Az utolsót pedig hétfőn reggel. Ma! Biztosan megkapták a rádiófelolvasását is, hiszen a verse is idejében megérkezett. Úgy éreztem vasárnap reggel, hogy teljesült egy álmom, mert megjelent a verse a Napló-ban, úgy, ahogy én szerettem volna. Jó hangulatú vers. Páran szóltak, hogy nagyon szép, én úgy érzem, hogy ebben a versben az a legfontosabb, hogy azt látom belőle, hogy jól érzi magát, s örül az életnek. Anyukáék – mind a ketten – azt mondták, hogy a vers nagyon szép, de a két utolsó sorával elrontotta az örömüket. Istentagadó benne ti. szerintük. Szép vers nagyon, énszerintem is, de nem azok közül való, amiket a maga legjelentékenyebb munkái közé sorol az ember. Igaz? Írjon csak; ez nagyon fontos. Jó lenne, ha pár gyönyörű verssel jönne haza. Rudas bácsival is találkoztam tegnap, ő kérdezte, hogy mikor volt tengeren. Számon tartják már ők is a vasárnapi verseit.

Anyukáék még itt vannak, lehet, hogy holnap már elutaznak, de lehet, hogy még egy-két napig maradnak itt. Apával még egy szót sem beszéltem a cselédről, nagyokat hallgat róla.

Annak is örülök, hogy a cikk nem volt nagyon rossz. Címet nem adott neki, sajnos. Nem baj. Holnap viszem be Palinak.

Biztosan kapott már új levelet maga is tőlem, s így egyet-mást tud rólunk újra.

Szombaton ide telefonált Kertész Dániel, magát kereste. Kodolányi nevében akart érdeklődni, hogy mit áskálódtak K. ellen addig, amíg ő szabadságon volt. Azt hiszem, Féját érti az áskálódó lény alatt. Rémes emberek ezek ebből a szempontból. Mindig mondom. Megadtam a maga címét, lehet, hogy nem tettem okosan, mert talán izgatják magát valami buta panaszkodással majd.

Komjáthyék is megjöttek. Aladár nyolcvan kiló lett, de azért állandóan betegnek érzi magát. Nem beszéltem vele, Manyival találkoztam az utcán véletlenül. Sok dolga van Manyinak nagyon, máris.

Elolvastam a Hintz tanársegéd úr-t. Egészen jó könyv az. Úgy látszik, meg van változtatva a regény vége. Mintha én úgy hallottam volna, hogy a Nyugat-ban a lány öngyilkossággal fejezi be az életét, itt a könyvben pedig megőrül. Ez a logikusabb vég. Jó mű az, de ezt a fajta irodalmat nem szeretem én. Mást nem is olvastam. Estére fáradt vagyok mindig a sok futkosástól és az állandó fejfájástól. Furcsa dolog, de a Hintz tanársegéd úr olvasása közben állandóan arra kellett gondolnom, hogy, részben legalább, magát rajzolta meg ebben a figurában az Ilonka. Direkt érdekelne, ha elolvasná maga is, hogy mit szól ehhez. Lehet, hogy maga ezt nem is láthatja majd meg benne, mert ezt, azt hiszem, kívülről kell nézni, s az ember maga erre a nézésre nem alkalmas saját magával szemben. Például magával sem lehet beszélni arról, ami az embert legbelül bántja. Ugyan mostanában talán egy kicsit türelmesebb már ezen a területen is, de még mindig az ember úgy érzi, hogy mikor itt az a pillanat, amire várt s amit elképzelt magának, hogy jó lesz, mert kibeszélheti magát magával, s megnyugváshoz jut, akkor látja, hogy magát nem érdekli, fárasztja, untatja a dolog. Erről jobban lehetne akkor beszélni, ha maga is olvasta volna ezt a könyvet.

Mikor maga elment, azt hittem, hogy fogok tudni levélben sok mindenről beszélni magával, amiről szóval nem lehet. Nem tudok. Magának talán jobb is, hogy nem tudok, mert kényelmesebb. Nekem nem jó, de belenyugszom ebbe is, mint sok mindenbe, amibe muszáj, különben nem lehetne élni tovább az életet. Izgatni sem akarom magát semmivel, mert komolyan nagyon szeretném, ha összeszedné magát alaposan, s kipihenve, jó idegekkel kerülne haza. Könnyebb lenne az élet is magának akkor, és az a rengeteg munka is, ami vár még magára karácsonyig.

Ha szombat délben érkezne meg, talán volna kedve eljönni a Király Színházba a bemutatóra!? Én okvetlenül el akarok menni, de ha tudnám, hogy maga is hajlandó jönni velünk, akkor úgy vennék jegyet. Jó lenne, ha ezt is megírná.

Rém keveset írt, de ez sem baj. Idegenben múlik az idő, tudom. Milyen jó volna, ha nem tolakodna az agyamba az a gondolat, hogy talán azért írt nekem olyan keveset, mert másnak többet írt, s ezzel ment el az ideje. Ne haragudjon ezért a mondatért. Még akkor se haragudjon, ha nekem van igazam.

Klárinak meglehetősen sokat segítettem. Nem is tényekkel, hanem elsősorban a jelenlétemmel. Szaladgáltam vele együtt, megbeszéltem vele a tervezéseit, szóval ilyenféleképpen. Júliának a hirdetésre jött két vagy három tanítványa, úgyhogy meg lehet most majd csinálnia az iskolát. Négy tanítvány már elég arra, hogy érdemes legyen csinálni, illetve kezdeni. A többi majd kialakul az idők folyamán. Az is lehet, ma dől el, hogy a Medgyaszay Vilma és még egy színésznő ruháit a Júlia fogja megcsinálni. Ez hat ruhát jelentene. Nem is sok pénzt, hanem reklámot s esetleges bevágódást a színházi területre. Ez is sokat jelent végeredményben. Este megyek Júliával, ő visz valami divatbemutatóra. Péntek este újra. Nagyon fontos nekem. Sokkal többet kellene látnom új ruhát, mint amennyit láthatok. Bemutatókra is kellene járnom a színházakba, mert ott mindig sok újat láthat az ember.

Kérdezi, hogy vegyen-e teát. Lőrinckém, ha van pénz, akkor vegyen, az ár, amit írt, nem sok érte. Nem fontos. A gyerekeknek hozzon majd valamit. Lóci például nagyon örülne egy kis pénztárcának, ezt tudom, de valami játéknak talán még jobban. A két lánynak hozhatna egy-egy pár harisnyát, azt hiszem, az olcsó ott. Nekem a legkomolyabban mondom, hogy ne hozzon semmit. Én tudom a legjobban, hogy milyen nehéz külföldön venni valamit, s hogy mennyire nincs pénze erre. Én boldogabb vagyok, ha jól érzi magát, s jókedvűen jön haza hozzánk, mint ha hoz valamit, s itthon dühös, és kedvetlenül él velünk. Én vagyok a legigényesebb, ebből az látszik, ugye?

Nincs semmi baj itthon, jól vagyunk. Kezdem a Tantét is megszokni, talán a gyerekek is. Tegnap elküldtem kis Klárát a nagyapóval és nagyanyóval ide az Alkotás moziba. Elfáradtak a kétórás előadásba, de végeredményben örültek neki, azt hiszem. Anyukának adtam egy régi kalapot, és meg is csináltattam neki. Most egész elegánsan néz ki. Apának is van új ruhája, nagyon szép. Apa is rosszul néz ki. Ma elmegyek anyukával délelőtt a Trettináékhoz. Ez is szórakozás neki. Manciék kibékültek. Lacinak is jött egy rajza, talán jön még egy ebben a hónapban. Szegényeknek nincs pénzük.

Újra szép idő van itt, remélem, hogy magának is jó ideje van. Egyen sokat, de ne cigarettázzon sokat. Legyen minél többet a levegőn, édesem, itthon úgysincs soha. Nem volt kirándulni máshol, mint Fiuméban? Kíváncsi vagyok arra, amit ott dolgozik. Nekem jó lesz, ha már itthon lesz. Nem szeretek egyedül lenni. Üres a ház így, pedig maga úgysincs itthon egész nap. Azért mégis. Marha vagyok én, ez már régi dolog. Kis Klárának majd megmutatom, hogy maga örül az ő igyekezetének; boldog lesz. Úgyis maga az ő legnagyobb szerelme. Eddig! A fővárosi zenetanfolyamra elkéstünk vele, úgy tudom, pedig rettenetesen szeretne már zongorázni tanulni. Ez lesz a legelső, amit a jövő hónapban el kell intéznünk. Jolánnal talán jobb volna, ha maga beszélne, és nem én, habár nincs nagyon sok reményem arra, hogy vállalja a Klára tanítását. Nagy kár.

Mit meséljek még, azt hiszem, így is annyit írtam már, hogy csak győzze olvasni. Kun Feri szombaton visszautazott, úgy tudom. Egy-két hónap múlva Pesten akar letelepedni végleg. Hogy mit végzett itt, azt nem mesélte el. B. H.-ról sincs még hír, a P. H. pedig az én számomra, azt hiszem, nem változik semmit, legfeljebb többet lehet ott dolgoznom, ez pedig csak jó! 1 LÓ LÓCI PILÓTA Ezt a Lóci írta bele, nem hagyott békén, míg meg nem engedtem, hogy beleírhassa ezt a maga levelébe.

Most már befejezem az írást, hagyom magát nyugodni. Isten áldja meg, pihenjen, gyógyuljon, és gondoljon ránk szeretettel. Sokszor csókolom. Anyukáék, gyerekek szintén sok csókot küldenek, és jó nyaralást kívánnak magának.

Klára

168.

Kedves Klára!

Megkaptam második levelét is, köszönöm a híreket. M. tanácsa O.-nak kissé bosszant; nem tudom, ki kompromittálja a másikat: én O.-t vagy fordítva? Majd odahaza végzek én az üggyel.

Itt nagyon szép és jó. Még soha ilyen jól nem éltem ennyi ideig. Rengeteget pihenek, fürdeni is járok, de este még mindig sehova se mentem. Társaságom minimális, és felületes csak az érintkezés. Igen sokat eszem, barna vagyok, a nagy nyitott erkélyen írok most is, ahonnan – a 4. emeletről – óriási félkörben az egész Quarnerót állandóan látom. A kilátásnak ha, mint most, ülök, ¹/₂₀ része villatető és zöld fa, a többi ¹⁹/₂₀ rész ragyogó kék ég és tenger és nap.

Van itt még angol hadihajó vendégségben; a nagy dreadnoughtot, mint mindenki, én is meglátogatom. Igen szép, szolid dolog, nagyon biztonságos érzés rajta ülni.

Dolgoztam is. Elsősorban a rádiócikket (melyre Németh L. még nem írt), aztán két verset. Az egyiket beküldtem a Napló-nak, de aligha érkezett meg szombat délutánra, ma majd meglátom. A másikat elteszem a Válasz-nak. És tervezgettem egyet-mást, Buddhát olvastam, és egyebet.

Nagyon örülök a Lóci nyála megindulásának. Így messziről az a véleményem, hogy a német nőt nem kell elküldeni csak azért, mert a gyerekek nem nagyon szeretik.

A maga kéziratát visszaküldtem rögtön, biztosan megkapta. A három ing, amit vettem, nem selyem, de nagyon jó, kettő testvér, a harmadik másféle. 48+48+(33+6) líra volt, az utolsó tételben az inghez való külön nyakkendő is benne van, és ezt protekcióra 105 líráért kaptam.

Azt hiszem, csütörtökön este leszek otthon, későn. Szörnyen megy a pénz. Lócinak viszek valamit, nem tudom, mit. Maguknak semmit, az egész biztos.

Ezt a levelet előre megírtam délelőtt, most lemegyek a strandra, közben megjönnek a lapok, és akkor majd mellékelem az idegen cikkeket, s rögtön bedobom a levelet, hogy még a délutáni postával elmenjen. Talán használhatja a mellékelt kis cikket is: „A divatos hölgy télen a volánnál”; ha rövid, téli más sportgondolatokkal ki lehet bővíteni…

Hát Jack Londont megsiratta! No jó.

Mindnyájukat szeretettel csókolom.

Lőrinc

Ui. Láttam a vasárnapi P. N.-t, érdekes, hogy odaért a vers! Két cikk van, Prager Presse és B. Z. am Mittag. A passepoil szót nézze meg a francia szótárban, a poil szőrt jelent. Még egyszer minden jót, Lóci, kis Klára, nagy Klára! Mindenkit sokszor csókol

Apu

[kézírással hozzáfűzve:]

Kérésem ma az, mert úgy látom helyesnek, hogy kis Klárát Manci vegye magához és nevelje. Klára szereti őket, Manci és Laci is mindent el fognak követni a kislány érdekében. Becsülje meg Mancit, nagyon tisztességes, becsületes, jó ember, a gyerekeinket nagyon szereti.

Lócit intézetbe kell adni. Szeptemberben megnyílik egy városi intézet a Sváb-hegyen, oda. Fekete Klári tud erről. Kérem, ne neveltesse őket mostohával!

Klára

169.

Kedves Lőrinc!

Nem haragszom, nem méregből beszélek! Azt is láttam, hogy magának fájt reggel engem szomorúan itthon hagyni. Nagyon kérem, gondolja jól át a dolgokat még egyszer, és csak akkor tartsa fenn a közös életet hármunkkal, ha magának fontos, hogy velünk együtt legyen. Látja, lassan oda jutok, hogy nem arra kérem, hogy a gyerekek miatt tartsa fenn a közös életet. Engem nyugodtan kihagyhat a számításból, mert én ma már meg tudok birkózni az élettel maga nélkül is. Jó, hogy hét évig apránként neveltem magam erre. Semmi lelkiismeret-furdalást ne érezzen azért, hogy engem otthagy, ha magának így volna jobb. Mire ilyen öreg lettem, beláttam lassanként, hogy szeretetet nem lehet senkire kényszeríteni. Nem is ambicionálom október óta, hogy szeressen engem. A magam részéről kitartok maga mellett a gyermekekért mindaddig, amíg maga is helyesnek ítéli így a dolgokat, de elmehet tőlünk abban a percben, amikor akar. Tudom, hogy a gyerekeknek sem használok azzal, hogy itt tartom mellettük akkor, amikor másfelé szeretne menni, s az itthonát csak börtönnek érzi, nem olyan helynek, ahová jó hazajönni, mert azok várják, akiket szeret. Akarattal írom, hogy: akiket szeret, mert semmi örömet nem ád az embernek az, ha őt szeretik, s ő a szeretetet nyűgnek, koloncnak érzi magán. Tudom, hogy a gyerekeit nagyon szereti, nehogy félreértsen. Jól megértettem, hogy mit lát szerepemnek a maga életében. Nagyon sajnálom, hogy így látja a dolgokat, de még magyarázni sem tartom szükségesnek az igazam vagy nem-igazam, annyira csak az a fontos, hogy maga milyennek látta ezt a szerencsétlen tizenhárom évet. Nem elég az igyekezet az én oldalamról, ha a másik oldalon kőbe ütközik az ember minden alkalommal. Azt sem lehet hibának felróni, ha nem lát meg az élő valóságból semmit a vak ember. Senki sem tehet semmiről. Az én lelkiismeretem nyugodt. Tudom, hogy hibáztam, tudom, hogy bajt is okoztam talán magának, de tudom, én tudom legjobban, hogy jót akartam. Lehet, hogy az erőm nagyon lenézni való kis erő volt mindig, de én tudom, hogy erőmön felül igyekeztem a maga hasznát nézni. Hogy közbe nagyon szerettem magát? A maga életében káros dolog volt, mert semmi szüksége nem volt erre a nagy szeretetre. Hogy nekem fájtak dolgok, s talán még mindig fáj, azért maga ne érezzen semmi lelkiismeret-furdalást. Ennek én voltam az oka. Lassan nem fáj már, meggyógyulok, sokkal kevésbé leszek a terhére. Jogosnak nem érzem ma már, hogy el akartam érni, miután már a férjem is volt, gyerekem is volt magától, hogy engem szeressen. Azt hiszem, ez volt a legnagyobb bűn, amit én eddig maga ellen elkövettem. Ne haragudjon érte, és ne is vágja a fejemhez mint vétket. Megszenvedtem a magamét; ma már nem kérek, nem követelek semmiféle érzelmet magától. Joga van a saját életét élni; én igyekszem majd arra, hogy a gyerekeken keresztül vagy valahogyan másképpen is megtaláljam még a helyemet az életben arra az időre, amíg kell élnem. Nem is búsulok azon, hogy lemondtam a maga szerelméről. Ezt kellett volna tennem már hét év előtt, ez lett volna hozzám méltó, de akkor még nagyon szerettem magát, és nem bírtam megtenni. Nem a szándék volt rossz bennem akkor sem, csak az erőm volt kevés akkor még ehhez. Azóta nevelem le magamat magáról, mert tudtam mindig, hogy ha életben akarok maradni, akkor muszáj erre az erőre szert tennem. Élnem pedig muszáj, mert mit csináljak a két gyerekkel? Döntsön, ahogy akar, nem kapaszkodom magába. Az isten áldja meg.

Klára

170.

Kedves Klára és Lóci!

Ma, pénteken de. még itt vagyunk Reghinben, délben indulunk Déda-Bisztrára autón. Valószínűleg útba ejtjük Marosvécset is; Kemény Jánossal még Kolozsvárott találkoztunk: kijön majd hozzánk, ígérte. A kolozsváriak igen kedvesek voltak. Itt Régenben valami családi betegség tört ki hirtelen, így aztán a szállodában laktunk, jó volt, bár primitív. Nagyon jól ellátnak, ez a várakozásunk. Tegnap délután hintón óriási kirándulást tettünk a görgényi erdőkbe, kis Klára látott fürdőt, erdőt, mezőt, irtást, vízimalmot, Maros-gátat, zsilipet, ezerféle kis és nagy dolgot. Este itteni kedves urakkal vacsoráztunk, igazi flekkent (ami egészen más, mint a pesti) és vargabélest. Gyuri reggel 9-kor is úgy aludt a szobájában, hogy félórás üvöltözésre és dörömbölésre ébredt fel. Annyi változás van csak a további programban, hogy a patakban való fürdésről lemondunk, mert ott egyes helyeken a köveken délidőben évekkel ezelőtt viperákat láttak. Hogy van Lóci? Maga? Minden jót, sok csók, ölelés. Itt hűvös van, ha nem süt a nap. Telefonálja át a lapot Irmának. Szervusztok:

Lőrinc

A cím ezentúl: Bisztrai Farkas Ferenc címén X. Y.-nak, DEDA-BISTRA, Jud. Mures, Villa Kofu.

171.

Kedves Klára mamó és Lóci és többiek!

Negyedórája jó erős napban fekszünk a kertben. A kert tulajdonképpen az egész hegyoldal, csak épp elkerítettek belőle egy részt, hogy „a medvék ne jöjjenek be”. Végre a nap is süt. Mert tegnap kutya hideg volt, mindenféle culát magunkra szedtünk, és már délután befűtöttünk mindkét szobában a vaskályhába nagy hasábokkal. Ma délelőtt is hideg volt, de bemelegedtünk a nagy sétán, melyet tettünk a Kofu-patak völgyében jó messzire, kb. 11-től 1 óráig. Az ebéd kevésbé volt fényes, mint tegnap a vacsora, de azért leírom: meggyleves, fasírthús krumplival és tejfeles salátával, aztán eperszuflé madártejjel. Este pisztráng is volt, az erdész megjött, s ittlétünk örömére rögtön kirántott a Bisztrából négy darabot. Úgy látszik, mindennap lesz csirke, egyszer rántva, máskor tejfölösen. A csontot Muki kutya kapja.

Szóval most kint napozunk. Kihoztunk két olyanféle díványt, mint az otthoniak, meg egy kis asztalt két székkel a fűbe. Farkas Feri, kis Klára meg Gyuri fekszik, Klárának a fején a kis párizsi piros párna a nap ellen. Jobbra a faház, balra az erdészék lakása, előttünk keresztben a Bisztra völgye, szemközt és hátul a zöld hegyoldalak, a levegőben fent fehér felhők és fehér lepkék. Füttyönget a kisvonat, zúg a patak, zizeg a fű, nem-tudom-mit-csinál rengetegféle négy-, hat- és nyolclábú rovar.

Ezzel a kisvonattal jöttünk fel ide tegnap délben. Régenből autón jöttünk, öt-hat falun át, aztán Déda következett, valamikor Feriék fatelepe, most a Forestáé. Vagy tíz üres kocsi után hozzáakasztottak a vonathoz két „pillangót”: azokon telepedtünk meg, és rögtön ebédeltünk abból a remek csomagból, amelyet Régenben a néni állított össze. Nagyszerűen élnek ezek az emberek; a néni és az unokák igen kedvesek, a bácsi nem volt látható, morózus embernek mondják. (Az autóval útközben Kemény báróékhez is benéztünk a vécsi várba, csak Gizella őméltósága volt otthon.)

Az a vasút pompás dolog volt. Mindjárt lent megállt, és szívókáját beleeresztette a patakba, ahol egy egész csorda állt meg tiszteletünkre, és kezdett szemlélni bennünket. Kertek, földek, erdők, ligetek, sziklák, gyönyörű buja rétek közt, szörnyű vízmosások és kövek közt, sok hídon át jöttünk, román parasztok kéredzkedtek fel itt-ott, és ugráltak le a vonatról, egy öreg banya egy vödör földiepret kínált. Ki is szálltunk, köveket és fadarabokat dobáltunk a zúgó, habzó vízbe. Aztán kb. 3-kor érkeztünk ide a házba, a villába.

Hát a villa bizony elég nyomorúságos, amit F. Feri mondott róla, mind igaz. De a jó is igaz: minden gyönyörű itt. Az ágy kitűnő, és a koszt, s ez a fontos. Csak jó időnk lenne! Mégis disznóság, hogy ilyen hideg legyen július közepén! Kapusné, a gazdasszony is azt mondja, hogy abnormis az idő.

A kisvonat naponta kétszer jön és megy, érkezése nagy esemény, mert körül itt csak virág és hozzá hasonló mindenféle természeti jelenség van. A természeti jelenségeket sűrűn látogatjuk: kirándulunk az ilyen meg az amolyan „patakok”-ba. Ezek a patakok itt az utcákat vagy szomszéd városokat helyettesítik – tulajdonképp az egész völgyet jelentik. Kapusné Annucáról, a kis román paraszt cselédjéről is azt mondta, hogy: „erről a patakról való”. A tegnapi kiránduláson nagy utat tettünk meg, botoztunk, és fejeztük a bogáncskórókat, szedtünk virágot, és ismerkedtünk a tájjal. Igen sűrűn emlegetjük a farkasokat, medvéket, de legsűrűbben a viperákat. Először nagyon megijesztettek bennünket velük, kis Klára már csak a házban és a verandán „érezte biztonságban magát”, de aztán már megszoktuk a vigyázást. Különben is csak kettőt láttak az idén az egész környéken. Klára térdig érő posztó lábszárvédőt kapott, s ettől megjött a bátorsága. Gyorgyénak magas cipője van, én kamásnit szereltem a félcipőmre. Mindez fölösleges, mondják az erdészék, hiszen pl. az ő gyerekük mezítláb szaladgál egész nap mindenfelé – de hát jobb óvatosnak lenni.

Gyorgyét (akiről sejti már, hogy Gyuri) kinevezték rabszolgának. Ő cserkészingben henyél, és éppen cigarettázik. – Nem jó lenyelni, nem jó – mondja. – Bizony nem, jobban mar – mondja Feri –, mintha tíz cigarettát nyelnél le!

Most a többiek mind olvasnak. Kis Klára nadrágban-szvetterben van, és egy pókot rázogat magáról. Körös-körül a margaréták csukni kezdenek, tanakodunk, hogy ez mit jelent. A rabszolgát most Ursusnak (medve) keresztelték el, reggel már kiüríttettek vele egy méregpoharat, melyben szilvórium nevű lassan ölő folyadék volt. De nem árt neki semmi.

A délelőtti kirándulásról írtam már? Sok szamócát szedegettünk, csak úgy szájba. A vén román nő jobban ért hozzá, – a tegnapi is utánunk hozta a fazekát. Volt benne vagy két liter, 20 lejt kapott érte. Ez a szegény boszorka Lelle Maria, vagyis Mari néni, félkegyelmű. Elmondta, hogy tavaly beugratta egy legény: megkérte a kezét, és végigcsinálták vele a házassági komédiát egész addig, míg az oltár elé kellett volna lépni. Akkor aztán bevezették az istállóba, és díszruhában, felvirágozva odaállították az egyik ökör mellé, hogy az a férje. Szegény. – Más ismerősök is vannak már: Kapusékon kívül valami Kozmáné az egyik tanyán, meg Zoppé, egy itt ragadt olasz, a veje meg effélék. F. Feri szerint már az egész havas tudja, hogy itt vagyunk: itt bocskorban is repül a hír.

Igen áldott jó szagok vannak. Mindenki olvas. Attól tartok, hogy gyengén fog menni a munka. Itt csak pihenni lehet. A rabszolgát és a kisasszonyt igyekszünk felhizlalni. A hangulat kitűnő, jó volna, ha ide látnának a „Szabad Bisztrai Köztársaság” életébe. Ferit bojtorjánkirálynak nevezték el a gyerekek, mert tegnap teleragasztották a haját mindenféle ragadmányfűvel. Kedden vagy szerdán feljönnek a régeni gyerekek is. A levelet leküldjük az 5 órás liliputi mozdonnyal.

Sokszor csókolom, Klára. Lócit is, és mindenkit üdvözlök.

Lőrinc

Kis Klára és Gyuri mindenkit csókol, jól érzik magukat.

A házigazda kézcsókját és üdvözletét küldi, és fényképfelvételeket ígér.

172.

Kedves Klára!

Telnek a napjaink, dolgozom is, a II. felvonásba mentem ma át. Harmadik napja, hogy igen szép az idő, úgy látszik, az eső hűti le itt az egész tájat, különben napfény nélkül is ingujjban vagy pizsamában lehetünk. Éjjel telehold volt, oly erős a fénye, hogy olvasni lehetett mellette.

Tegnap visszajött Farkas Feri Régenből, hozta a két gyereket, az egyik (Tamás) 15 éves, a másik (Domokos) 10. Utóbbi egy kis jókedvű gömböc, az előbbi Gyurival egy gimnáziumba jár. A gyerekek nagyon megértik egymást, azt hiszem, jobban örülnek egymásnak, mint én nekik. Érkezésükkel persze egy sereg új szórakozás született. Folyton hancúroznak, futballoznak, azonkívül a patak vizét félrevezetik egy külön kiásott részbe: fürdő készül. Háromnapos kemény kubikosmunkába kerül, s a munkában mindenki részt vesz, még Klára is. (Én természetesen szintén.) Van vagy 5-6 ásó, kapa, lapát, úgy dolgoznak, mintha fizetnék őket. Viperától, mifenétől senki se fél. Rém vad a társaság – ahhoz képest, hogy mit lehet városban csinálni. De rendesek, előzékenyek. Kis Klára virul, és hallatlan bátorságokra vetemedik. Viszi a társaság szelleme.

Házigazdánk oly kedves, szíves, hogy jobbat kívánni se lehetne. Hozott magával egy vasárnapi Keleti Újság-ot (Kolozsvár), abban d. j. (Dsida Jenő) egy nagy interjúja van velem az utazásról, nyaralásról, kis Kláráról és Lóciról, Shakespeare-ről és a mai irodalomról meg Németh Antalról. Majd hazaküldöm vagy hazaviszem.

Legutóbb (hétfőn) Gyuri írt levelet Irmának. Felváltva mennek a híradások. De a gyerekek fel vannak „háborodva”, hogy miért nem írnak maguk. A kis Klára egyáltalán nem hajlandó írni. Most is üvölt, rikácsol és röhög, harsogva, mint a többiek. Gyuri Domokost dögönyözi, a német fiú (21 éves) szájharmonikázik, a „bojtorjánkirály” a mezőre szokás szerint kirakott egyik díványon hentereg, és dirigálja a különféle emberöléseket. Mindenki fáradt az ebédtől meg a kubikolástól. A nap ma fátyolos, és eső permetez, de oly ritkásan, hogy nem törődünk vele. Nem is értem, honnan jön ez a harmatszerű eső, hiszen nincs felleg sehol. – Szanaszét párnák, cigaretta, ásó, kapa, labda, fotografálógép, szilvórium, hátizsákok és a rét, a rét a százezer virággal és csodaszép lepkékkel és a patakzúgással – igazán nagyszerű minden; csak fiatalabb, felelőtlenebb volnék, és csak ne kéne dolgozni! A többiek úgy érzik magukat, mint a hal a vízben. De azért nekem is nagyon jó.

Nem lehet itt kiadni egy árva fillért se. Hogy hogyan fogunk elszámolni, azt nem is sejtem. Valószínűleg igen hálás lehetek a végén az egészért, mert Farkasék semmi természetbenit nem hagynak megfizetni. Tudja, ez az egész a diákos-cserkészes primitívségnek és a tékozló gazdagságnak a keveredése. Megfizetni tulajdonképp nem is lehetne. Nem bírnók; azonkívül ilyesmit csak az rendezhet, aki saját maga nagy birtokán él. Tegnap hallottam a Schuschnigg-féle szerencsétlenség hírét. Mindentől irtózatosan messze vagyok. Most majd lesz egy rádió az erdészéknél. De ki marad fenn éjjel ¾ 11-ig a pesti hírekért?! A permeteg elállt.

Már írhattak volna. Irmától jött egy lap, abból tudjuk, hogy Lóci felkelhetett. Hogy van a kis emberke? Fáradt vagyok a tegnapi ásástól, futballtól, handballtól. Kis Klára ma délelőtt fürdőtrikóban szaladgált, és persze lábszárvédőben. Rémes, milyeneket kurjongat. Magának és Júliának kiesne örömében a szíve, ha látná, milyen jól érzi magát a kis disznó. Most már Gyuri is a mi szobánkban hál. Napos nap után csak este fűtünk. Két kis cseléd dolgozik ránk. 25-ig feltétlen itt maradunk. Az utat haza aligha lehet egyszerre megtenni. Vagy Régenben állunk meg, vagy azonkívül még egyszer valahol. Nagyon jó itt, de szeretnék már otthon lenni. Most megyek, visszabúvok a Shakespeare-ekbe. Sokszor csókolom magát, Lócit és mindenkit.

Lőrinc

[borítékra írva:] Feladás percében levél jött.

173.

Kedves Klára!

Péntek, júl. 19.

Megkaptuk a levelét, legutóbb jeleztem is a borítékon az utolsó pillanatban. Szörnyű kínzó lehetett szegény kis LÓCIKA betegsége, nagyon sajnáljuk őt és magát. El bizony, el fogom vinni őt vasúton erdős hegyek közé!

Épp egy hete, hogy itt vagyunk a havason. Mióta a gyerekek itt vannak, nagyon megélénkült az élet. A Bisztrai Szabad Köztársaságból Anarchista Köztársaság lett; mint mondják, a kantonrendszer érvényesül itt, vagyis: „Jeder kann »ton«, was er will.” Élnek is a szabadsággal, irtózatosan döngetik egymást, mászkálnak, kiabálnak, halásznak, köveket hordanak, kapálnak, patakot szabályoznak, futballoznak, kártyáznak, cigarettáznak, esznek, isznak, nézik a tehénfejést, a csirkeölést, a Nérót, a Mukit, a kaszálást, kazlakat borogatnak egymásra, ponyvaolvasmányokkal fűszerezik az egész jó világirodalmat, napoznak, alszanak, kergetőznek, vonat elé futnak, botot vagdalnak, tövisbokrot hóhérolnak és így tovább. Mióta megjöttek a meleg napok, még több a program. Már csak éjjelre fűtünk egy keveset, nappal úgyszólván fürdőtrikóban járunk csak. (Én meztelenül, illetve szandálban és a Gyuri cserkésznadrágjában.) Kis Klára mindenben részt vesz, rém boldog, még a patakban is vígan mászkál a zúgókban, és pihen a nagy köveken, nem fél, valósággal ijesztgetnem kell a viperákkal, hogy óvatosabb legyen. Pedig de reszketett eleinte!

Mindennap dolgozom, s barátainknak és a majorságban meg a vasútnál dolgozó parasztoknak egyöntetű bámulatát vívtam ki betűvető szorgalmammal. Egy kis asztalt kiviszek a kertbe, amely egy jókora szabad rét, s melyet épp most kaszáltak. Odaállítom a napba, és sapkával a fejemen, lepkék, darazsak és egyéb repülő jószágok közt görnyedek Shakespeare felett. Már túl vagyok a II. felvonáson; szeretném, ha hárommal elkészülnék. Utólag még kell majd itt-ott simogatni a szöveget, de nagyjában kész van. Naponta 6-8 órát dolgozom, fáradt vagyok tőle, csak szerencsére mindez jó levegőn és egyéb gondtól mentesen történik. Szörnyen irigylem a többieket.

Farkas Feri ideális gyerekvezér. Kitűnően játssza a szerepét, szereti, egész beleéli magát, s felfrissül az örökös viháncolásban. Nem lehet azt leírni, hogy milyen gazdag itt a nap a maga egyformaságában is egy gyerekcsapat számára. Igazán ne haragudjon a kis Klárára, hogy mindig csak üzen, de írásra korbáccsal is hiába hajtom. A naplója pont egy héttel maradt el az idő mögött.

Tegnap az erdész és két-három úr-halász (van ilyen?) annyi pisztrángot fogott, hogy összesen 60 darab került asztalra. Ma este nagy szalonnasütés lesz, egy mázsa fát most kezd gyújtani Kapus bácsi. Mert itt írunk a szabadban, egy asztalon, én meg Gyuri; a többiek az ég tudja, hol, hanyadik patakban csavarognak. Ma Irmától jött lap, nyilván az én első haza írt levelemre.

De jól tudna itt hancúrozni a kis Lóci! Itt mindent lehet csinálni, és minden van, ami rendetlenség, és minden, ami szükséges és jó. Maga persze sokat rémüldözne a rendetlenségen, hogy pl. az ágyat nem lehet bevetni stb.

[rajz]

A bisztrai kis ház, ahol lakunk, a bejárattól nézve. Látható a veranda és a „pataki” front két szobájának négy ablaka. Az első kettő bal felől a Lőrinc–Klára szobák, a másik kettő a Gyuri–Ferié. Körötte kert, amely virágos rétet jelent csak, és bükkök és fenyők. Ajtó és ablak hol nyitva, hol csukva, tekintet nélkül arra, hogy fűtünk-e. Majdnem mindig fűtünk. Ha süt a nap, két nagy díványt kihozunk a xxx jelzésű helyre, és ott fekszünk.

[rajz]

Kilátás a kis ház teraszáról. Látható az erdészlakás, mellette a majorsági épületek, sőt a méhészet is. A gyerekek hősiesen megnézték a kaptárokat. A teraszról látható a kert, virágok nélkül, továbbá a „kapu”, amelyhez fiatal fenyők fasora jön fel. Körös-körül hegyek, többnyire fenyővel borítva. A Bisztra-patak lent, a kép közepén keresztben folyik, balról jobbra, a keskeny vágányú vasúton túl, innen nem látszik, csak egy kis hidacskája, ellenben éjjel-nappal szakadatlanul ide zúg. xxx: itt szoktunk napozni.

174.

Kedves LÓCIKA és KLÁRA!

Ma két levelet is kaptunk, azért írok megint. A gyerekeket ostorral se lehet papírhoz, tintához kergetni. Egész nap csavarognak, esznek, futballoznak, halásznak, patakoznak, hancúroznak. Azonkívül nincs is idefent elég bélyeg, lap; ahogy a cigarettával és gyufával is folyton megakadunk. A német Willynek szombaton éjjel rettenetes fogfájása támadt, le kellett utaznia Régenbe, hogy kihúzassa. Ma jött meg, hétfőn, tortákat is hozott. – S aztán írnivaló se nagyon van. Folyton az forog újra meg újra: a gyerekek most is élvezik nagyon az egészet, de már beleszoktak, nem lelkendeznek fölötte: kis Klára pl. „nem tud” mit írni a naplójába. Már kezd nyomasztó lenni az elutazás gondolata, sok elintéznivalóval jár. Eddigi ragyogó időnk most úgy változott, hogy az utolsó két napon nappal sütött, éjjel borús, hideg idő volt. Sőt tegnap éjjel egy kis vihar a szomszédságban. Az öreg Farkasék írták, hogy feljönnek egy napra a jövő héten; de nem tudjuk, nem ez a hét-e a jövő hét. Hátra volna még a vízesés és a bőgőház megnézése, ezek nagyobb kirándulások fölfelé. Szép nap kell hozzájuk.

Valószínűleg szombaton vagy vasárnap indulunk innen, még nem biztos. A vasút olyan, hogy valamelyik reggel fogunk érkezni 6-7 közt Pestre. Irma írt, értesítjük. Klára kiütései múlnak. Dolgozom elkeseredetten, már nagyon nyakamra nőnek a gyerekek, szeretnék egyedül lenni: szeretnék már egy kis szabadságot szegény júliusomban. Lócikét nem lehetett becsapni? Örülök neki! Csütörtökön már ne tegyenek postára levelet. Mi még kétszer írunk. Üdv. Szegiéknek. Üdvözletek mindenfelé. Sokszor csókolom mindnyájukat.

Lőrinc

Sajnálom Mancit.

Gyuri köszöni a levelet, kézcsókját küldi, holnap egy pásztor vendége lesz zsendicére.

175.

Kedves Klára és LÓCI!

Tegnap este beborult, esni kezdett. Már az egész nap hűvös volt, amilyen a kezdet. Éjjel aztán folyton esett, reggel is, most is szemergél. Beszorultunk a szobáinkba, az ágyán fekszik mindenki, és alszik vagy olvas. Fűtünk, sisteregnek az ázott hasábok. Én az ablakhoz toltam az asztalt, és dolgozom. Már túl vagyok a darab felén, nagyon örülök neki.

Tegnap én és F. Feri lementünk egy pillangón Déda-Bisztrára, és bevásároltunk: gyufát, cukrot, cigarettát, lapot. Lócinak viszek haza egy itteni ostort.

Ma, ha szép az idő, a vízesésnél volnánk, oda 3 és vissza 3 óra az út. Kár, hogy elmaradt, s hogy talán végleg elmarad. Most majd komplikált kijelentkezések következnek, Régenben és Bisztrán.

E percben kisütött a nap. De a ködök, felhők még a hegy derekán ülnek.

S Irma egy lapja jött most.

Szombaton délben szándékszunk indulni, ez esetben vasárnap reggel vagyunk otthon. Egy nap késés lehetséges. Mindnyájatokat sokszor csókolunk.

Lőrinc és Klára

176.

Kedves Lőrinc!

Először is ne haragudjon, hogy oda írok a szerkesztőségbe; csak azért teszem, mert azt akarom, hogy nappal kapja meg ezt az írást. Az este mindent jobban befeketít, én pedig szeretném, ha világosan látna mindent, és helyesen értene meg engem. Próbáljon egyszer úgy nézni rám, hogy beleképzeli magát az én lelkiállapotomba, s nem törődik egy percig a magáéval. Csak azért, hogy ne értsen félre, ne lássa rossznak azt, amit én azért teszek, hogy ha lehet, erőt kapjak annak a megjavításához, ami esetleg közös érdekünk. Ne ijedjen meg a levelemtől, nem akarok szemrehányást tenni semmiért. Mindennek én vagyok az oka, ami engem ért. Ezt ma már világosan tudom. Érteni szeretném magát, s arra kérem, ebben legyen a segítségemre. Az én erőm nagyon megfogyatkozott, már nincsen annyi, hogy reménytelen dologért tudjak dolgozni. Kell hogy megőrizzem magam legalább azon a fokon, ahol most vagyok, a gyerekek miatt. Értsen meg, Lőrinc, igazán önzetlenül beszélek. Kicsinyek a gyerekek még. Ha nagyobbak volnának, akkor könnyebben ugrálhatnék a magam érdekében, de ma még, vagy ma már, csak olyasmit tehetek, ami az ő érdeküket szolgálja.

Olyan sokszor emlegeti mostanában megint azt, hogy egyedül akar lenni, mindenkit utál, nem akar senkinek pénzt adni, undorral és csakis azért jön haza, mert egész Pesten csak itt van fekvőhelye, nem simogat meg, ha odabújok magához, csakis azért, mert egyszerűen eszébe sem jut. Máskor viszont hiányolja, hogy én nem vagyok elég kedves magához? Második napja megy el úgy – tegnap egyáltalán nem köszönt –, hogy meg sem csókol. (Lehet, hogy maga azt várta, én menjek oda, és csókoljam meg. Nem azért nem tettem, mert nekem sem jött, hanem mert nem tehetem ki magam annak, hogy durván ellök esetleg.) Nem értem, és újra nem értem magát. Miért nem mutatja meg magát nekem? Mit akar? Az isten áldja meg, Lőrinc, tisztázza magában a dolgokat! Mi a fontos? Mit akar csinálni? Drága Lőrinc, a gyerekekért így itt maradni velünk, hogy állandóan szemükre veti – szememre veti – a maga nagy áldozatát, amit azzal hoz, hogy dolgozik ránk, és velünk él egy födél alatt? Gondolja, hogy a gyerekeknek ebből elég hasznuk van? Ha mindezt idegességből, méregből mondja, akkor miért nem mutatja éppen ennyire ki azt az oldalát, ahol megtalálhatom azt a szeretetet, ami erőt adhatna ahhoz, hogy az ilyesmit csak annyinak tudjam venni, amennyi magában, és ne mélyüljön el bennem annak a hite, hogy én tényleg börtönben tartom magát, magába kapaszkodtam, és nem engedem el, pedig utál velem élni, nyűgnek érzi ezt az életét, mást szeretne csinálni. A gyerekek kötik ide csak? A gyerekek miatt sem szabad az egész életét feláldoznia. Kettőnk közül maga az, aki még élheti azt az életet, amit szeretne élni, ha ez az élet nem az, ami velünk jutott magának.

Édes szívem, úgy félek, nem tudok elég jól bánni a szóval, mást ért majd minden alatt, amit mondok, mint amit szeretnék mondani. Maga mostanában többször mondta azt, hogy az én kezembe van letéve mindannyiunk további élete. Hogy kell ezt érteni? Szívem, ne haragudjon, de nem lehet a kezemre bízni esetleg olyan súlyos terhet, amit nem bírok vinni, s ezért engem tenni felelőssé majd. Ahhoz, hogy helyesen tudjak cselekedni, nem elég az, hogy akarjak helyesen cselekedni. Ha maga komolyan szeretné, hogy ez a házasság megmaradjon, ha nem érzi magát túl rosszul velem, akkor nem elég az, hogy én cselekedjem helyesen, magának is segítenie kell nekem, és főleg éreznem kellene azt, hogy magának is fontos, életszükséglete, hogy együtt éljen velem, velünk. Miért is kell akkor feldobálni jóformán mindennap a pénzkeresést, amikor tudja, kell hogy tudja, hogy ezen én nem tudok változtatni, nem tudok segíteni. Látnia kell, hogy igyekszem takarékoskodni. Bizonyos dolgokat nem hagyhatok el, mert az a gyerekek érdekébe ütközik. Ezt maga is tudja. Láthatja azt is, hogy minden, ami tanulás, mennyire ügyesen van intézve, mennyire kijártam a lehető legolcsóbb módját. Minden ruhaügyét a gyerekeknek szinte pengőkért tudom intézni. A magam ruházkodását is igyekszem olcsón előállítani, de ezt felfoghatjuk úgy is, hogy legalább annyit, amennyibe az én öltözködésem kerül, meg is keresek. Ennyit legalább levettem a válláról. A háztartási kiadásokat igyekszem leszorítva tartani. A magam ügyeivel igazán keveset zavarom magát, a betegségeimet intézem magam, szinte hang nélkül, külön pénz nélkül. A gyerekeknek orvostanárt szereztem, ugyancsak pénz nélkül. Nem tudom, Lőrinc, hol van az én nagy bűnöm, amiért utálnia kell engem! Egyetlenegy dolog lehet csak, az, hogy kitartottam maga mellett mindeneken keresztül, sőt nagyon is szerettem. Ez abban az esetben, ha maga nem érezte ugyanezt irántam, undorító, terhes, kibírhatatlan dolog lehet. Nem tudom, ma mit érez hozzám, de bármit, helyes volna, ha megmondaná nekem. Komolyan és nyugodtan, hogy én tudjam mihez tartani magam. Most állandóan abban a hitben élek, hogy utál. Nem szemrehányásképpen mondom, mert nem tehet arról sem, ha így van, csak azért kell ezt megmondanom, mert ez a hitem, nagyon sok cselekedetem, ami magának esetleg nem tetszik, vagy jobban esne, ha másképpen volna, megmagyarázza. Hogy menjek én magához kedvesen kibékíteni vagy megnyugtatni, mikor az a hitem, hogy ha megérintem, összeesik az utálattól. Vissza kell nevelnem magamba a szeretetet maga iránt, mert különben kibírhatatlan lenne az életem. Márpedig nekem muszáj élnem, mégpedig nyugodtan, rendesen, kedvvel, mert másképp lehetetlen rendesen nevelni a két gyereket. Ezt pedig kell!

Lőrinc, azért írok csak, hogy érezze át ezeket egy kicsit, és üljön le, írjon nekem is olyan levelet, amelyben megmondja komolyan, mit akar velem, mit akar velünk, mit érez hozzám – nem mint a gyerekei anyjához csak, hanem mint emberhez, mint nőhöz is. Mit várhatok maga mellett a jövőben, hogy képzeli, hogy akarja az életet tovább? Most még elég jóban vagyunk, mióta hazajött, nem akarom megvárni, míg elromlik ez a jó viszony közöttünk, azért sietek beszélni. Javítani szeretnék ezzel az írással is, nem rontani. Nagyon kérem, inkább legyen kíméletlen, de beszéljen nyíltan, egyszerűen, magyarul, félreérthetetlenül. Amit erre a levelemre fog felelni, az fog erőt adni a továbbiakhoz. Jóformán mindenbe beleegyezem, amit akar, de világosan akarok látni végre, tizenhárom év után.

Kedvesem, ne haragudjon azért, hogy elrablom egy óráját, s esetleg kellemetlen délutánt szerzek magának. Nem ez a célom. Sőt, csak azért írok, mert van még bennem valami halvány remény, hogy talán nem is annyira fekete minden körülöttem, mint amilyennek én látom, talán még megtudhatom abból, amit maga felel nekem, hogy érdemes tovább akarni a közös életünk megjavítását. Nagyon, nagyon szeretném, ha helyesen tudtam volna beszélni, és maga minden szavam úgy értené, ahogyan én gondoltam. Próbálja meg, Lőrinc, türelemmel, emberséggel olvasni, amit írtam. Ne tételezzen föl most rólam semmi rosszat. Nagyon messze van tőlem ebben a pillanatban.

Az isten áldja meg és segítse magát

Klára

Szegény Oszkárra is, úgy érzem, miattam haragudott ma reggel, de miért? Ezt a levelet azután kezdtem írni, amikor maga elment. Csak azért mondom meg, mert kérdezte, hogy mit gépeltem, míg fürdött.

Nem küldtem el tegnap a levelem, ma odaadom. Mindenben a legtökéletesebb igazságot mondja meg nekem most az egyszer, Lőrinc!

177.

Kedves Lőrinc!

Úgy látszik, a jó akarása nem elég. Éjjel szeretetet, türelmet ígér, segítséget arra, hogy ezt az életet, amit nehéz elviselni, bírjam; reggel azután, anélkül hogy én egy rossz szót szóltam volna, a legdurvábban kiabál velem, kiutasít a fürdőszobából, s a végén még maga távozik köszönés nélkül, megsértve. Csodálkozik azon, ha én a maga minden szavában, ami szeretetet akar kifejezni, kételkedem? Csodálkozik, hogy ha a legkedvesebb is hozzám, azt érzem, hogy játszik, színházat játszik, ha nem tudatosan csinálja, akkor pillanatnyilag átérezve a dolgot, saját magának is játszik. Ha énrám lehet azt mondani, hogy hisztériás vagyok, akkor magára mit mondjon az ember? Férfi, komoly ember, az egész összevissza helyzetet maga teremtette, s még annyira se lehet építeni magára, hogy legalább az itthoni levegőt megjavítani segítsen. Mindig én vagyok az, aki össze akarom toldozni ezt a keresztül-kasul lyuggatott életünket, maga pedig jön a nagy ollóval, s folyton újabb és újabb lyukakat vág. Az az igazság, hogy maga bennem ellenséget lát, mint a múlt éjjel mondta, a maga gyilkosát, tönkretevőjét, bármiről beszélek, abból baj lesz, mert nem tudja elképzelni sem, hogy én magának jót akarok. Nem tudok segíteni ezen, ha az én szomorú tizennégy évem itten nem tudta bebizonyítani magának a tisztességemet, a szeretetemet, akkor miért lehessen azt remélni, hogy majd a tizenötödik év fogja meggyőzni magát. Miért éppen ez a tizenötödik, amikor az erőm csak gyöngül. Rettenetes szomorú vagyok! Nem azért mondom, hogy sajnáljon, nem ér az semmit. Tisztázná saját magában már egyszer az érzéseit, s számolna le velük komolyan. Nem lehet így rángatni egy másik embert, ahogyan maga rángat engem. Nem érzi át, hogy milyen borzalmasan igazságtalan? Azt hiszi, használ magának az, ha azt kiabálja, hogy velem nem törődik, nem bánja, hogy én hogyan érzem magam, hogy én alszom vagy nem alszom, az magát nem érdekli, mert nekem maga szerint nem kell dolgoznom. Mit gondol, lehet gyereket nevelni tisztességesen akkor, ha az ember tele van fájdalommal, szomorúsággal, ha a reggel azt jelenti, hogy jól legorombítják, s azután itthagyják. Azt hiszi, a gyereknevelés, a háztartás, a cikkírás, az emberekkel való tárgyalás, az semmi? Vagy minden semmi, amit én csinálok? Azt hiszi, nekem nincsen állandó lelkifurdalásom a gyerekeim miatt? Én, aki a magam bőrén szenvedtem meg a rossz gyerekkort, most kénytelen vagyok hasonlót nyújtani a saját gyerekeimnek? Mit gondol, hogy miért nyelek én olyan rettenetesen sokat? Nem azért, hogy a gyerekek minél kevesebbet vegyenek tudomásul abból, ami körülöttük rossz? Hát ha semmi másért nem akarna a segítségemre lenni, nem kötelessége magának az is, hogy ezért az egyért igyekezzék arra, hogy minél egyenletesebb, rendesebb levegőt szívhassanak ezek a szerencsétlen gyerekek? Nem lehet minden hibát rám kenni, Lőrinc, még ha vállalom, amit sokszor megteszek, akkor sem igaz, és nem segít a lényegen. Magának legalább annyira kell akarni a család javát, békéjét, legalább annyira kell szeretnie ezt a négyest, mint nekem, különben kárba veszett fáradozás csak az enyém. Nem kell engem szeretni, nem ezt kérem, félre ne értsen. Embernek kell csak lennie, s bennem is egy másik hasonló embert kell látnia. Nem kívánhat mást, mint amit bármely más ember meg tud csinálni. Valamivel talán úgyis többet csináltam én már ebben a házasságban eddig is, mint amit más normális nő csinált volna. Úgy látszik, maga még sokkal hiúbb, mint én vagyok, mert magának az minden célja, hogy letörjön engem egészen. Higgye el, többet érhet el akkor, ha magához emel, s emberszámba vesz. Ugye, Lőrinc, kár beszélni. Maga éli a maga életét, talán mind a ketten jót akarunk végeredményben, talán egyszer meg is találjuk a rendes utat egymáshoz, de én úgy félek, Lőrinc, miért nem akarja látni, hogy én milyen vagyok?

Klára

178.

Drága Lőrinc!

Nagyon, nagyon sajnálom, hogy így van minden, ahogyan van, de nem tehetek róla sem én, sem maga. Mind a ketten biztosan erőnkön felül igyekeztünk arra, hogy fent lehessen tartani a gyerekek kedvéért ezt az életet. Tegnap éjjel beláttam, hogy úgy feláldozni magam, ahogyan az magának tényleg használna, úgy látszik, képtelen vagyok. Egészen biztos, el kell higgye nekem, hogy minden erőmmel akartam, hogy sikerüljön. Borzasztóan furdal a lelkiismeret, legfőképpen azért, hogy a saját gyerekeimet sem tudtam megmenteni attól, hogy olyasmiket tapasztaljanak maguk körül, amik ártanak nekik. Ha most nem is látszik rajtuk a káros hatás, később biztosan érezni fogják éppen úgy, ahogyan maga is érzi, és én is.

Szeretnék nagyon rövid lenni, de attól félek, hogy nem tudok. Tudom most már egészen biztosan, hogy szenvedéseimmel ártok magának. Ezt még hozzátenni a kínlódásaimhoz nem tudom, nem is akarom. Kedvesem, arra kérném, miután vesztenivalónk nincsen, a mi számunkra úgysem lehet itt már arról az elképzelt jó életről szó, hogy próbáljuk meg még ebben a hónapban azt az életet, amit én már egy év óta kérek. Maradjunk egy lakásban, legyünk jó barátok, de csak egymás mellett éljünk, ne egymással. Hátha így még valamikor egyszer, mikor maga is eljut valahogyan egészen hozzám, újra kezdhetünk majd egy életet, így pedig csak romlani fog. Félre tudok állni az útjából, Lőrinc, de ezt, amit maga akar, hogy én is legyek, más is, látja, nem tudom csinálni. Akartam, már hét év előtt is akartam vállalni, de akkor egy éjjel alatt rájöttem, hogy nem bírom, és visszavontam az ígéretem. Most teljes egy év óta próbálom magam beletörni ebbe a hármasba vagy hányasba, nem is tudom már, de túlmegy a vállalt feladat az erőmön. Legyen erős, Lőrinc, próbáljon segíteni egy kicsit maga is, a gyerekek kedvéért, próbálja, hátha így könnyebb lesz. A mi együttléteink úgyis úgy meg vannak ma mérgezve, hogy sok öröme nem lehetett benne. Az én számomra pedig olyan borzasztó megalázás volt minden egyes együttlét magával. Akkor is, ha jól éreztem magam, mert csak a testem utáltam, mert biztosra vettem, hogy csak azért érzem jól magam, mert az állat uralkodik a pillanaton; akkor is, ez már természetesebb és gyakoribb is volt, amikor az egész együttlét alatt csak azt tudtam érezni, hogy maga is csak a pillanat kényszerítő szüksége miatt, egy-egy esetben az irántam való sajnálat miatt van velem. Az én számomra, aki mégiscsak tisztességes asszony vagyok, tisztességes ember, nagyon-nagyon megalázó dolog úgy együtt lenni – még a saját férjemmel is –, hogy tudom, nem engem szeret, esetleg, sőt, nem is engem kívánt. Nem szemrehányás mindez, Lőrinc, én tudom a legjobban, hogy maga szerencsétlen, gyenge ember, nem tehet semmiről sem. Én csak sajnálom, hogy így van minden, ahogyan van, de nem vádolom, nem okolom magát semmiért.

Ne hatódjon meg a levelemtől, ne is haragudjon érte. Ahogy nem karolt belém az utcán, amikor mondtam, hogy rögtön elájulok, olyan rosszul vagyok, ahogyan ordított velem teljes tüdőből, mikor még akkor is mertem rosszul lenni, amikor a maga türelme már elfogyott, az bizonyítja számomra azt, hogy az érzéseit irántam mégiscsak helyesen látom. Igaz, hogy egy idő múlva bevitt magához, és nagyon rendesen bánt velem, de ez – habár jólesett – nem változtathatta meg a tényeket. Éppen úgy nem, mint ahogyan az én rosszullétem tegnap csak arra volt jó, hogy meglássam nyilvánvalóan, hogy nem szabad tovább csinálnom így az életet, elsősorban a maga és a gyerekek érdekében.

Ha volna pénze elég, akkor azt az ajánlatot tenném, hogy maga költözzön el egyelőre, nem végleg, hanem mondjuk, csak addig, míg maga elintézi magában a saját problémáit jobbra vagy balra. Én várnék a gyerekekkel szép csöndben, ha maga jobban élne úgy, nélkülem, akkor a végén ennél a megoldásnál maradnánk, ha pedig arra jönne rá, hogy mégis én vagyok fontosabb magának, akkor saját jószántából választhatna csak engem. Ma nem lehet ezt megcsinálni, mert anyagilag nem győzzük. Azért szeretném, ha beleegyezne abba a megoldásba, amit fent ajánlottam, s így próbálnánk a gyerekeknek legalább együtt megmaradni. Persze, én szeretném, ha közben lehetne olyan viszony közöttünk, hogy én a maga dolgaival törődhessek. A szerkesztőségi, irodalmi és hasonló dolgokra gondolok. Lőrinc, szedje össze minden erejét, én is arra igyekszem ebben a pillanatban és az elkövetkezendőkben is majd.

Mielőtt kijöttem magától hajnalban, még megöleltem, és elbúcsúztam magától. Nem vette észre, jobb is. Nagyon, nagyon szerettem magát, Lőrinc, annyira, hogy egészen biztosan betegség volt ez már. Talán éppen ezért nem is bírom úgy a dolgokat, ahogyan helyes volna. Hogy nem mondtam le, Lőrinc, hogy nem áldoztam magam, hogy csak önző voltam maga mellett, azt nem érezheti így komolyan. Azzal, hogy úgy szenvedek évek óta, mint egy állat, ártottam, de ha maga is szeretett volna engem, akkor, de ez már butaság. Szörnyű, hogy mellettem, aki mindig csak tisztességes voltam, mióta élek, rossz volt, én ezt tudtam kiváltani, s más kellett ahhoz, hogy a magában levő jóság kijöjjön. „Mellette mindig jó vagyok.” Csak megértene már egyszer, az isten áldja meg.

Klára

Az egyedüllét borzasztó dolog, különösen akkor, ha az ember bent él egy családban. Egy családban, amely tulajdonképpen az ő családja. – Az istenért, mit csinál – kérdezte Lőrinc két perccel ezelőtt –, felcsavarja a villanyt, lecsavarja, köhög, és megint mit ír, ugyanolyat, mint tegnap, naplót? – Ó, nem aggódva jön ki megkérdezni, hogy talán szenved ez a szerencsétlen dög. Fontos, hogy zavarom, a köhögésemmel, a nem alvásommal, a gépelésemmel. Ma végre, milyen hosszú idő után, végre megkértem, hogy az én gyerekeimet ne vigye el sohase megmutatni „másnak”. Dehogyis volt eszében megnyugtatni az én szegény idegeimet. Nem ígérem meg, mondta, de azt megmondom, hogy még sohasem vittem el megmutatni. Mindegy, hogy én ezt mennyire hiszem el. Nem is akarok rajta gondolkozni. Szeretném mindig elhinni, amit mond nekem, ezt az érzésem kívánná így, de a józan eszem mást írna elő. Nem akarok ezen még csak gondolkozni sem. Ó, a gyerekeimet nem adom könnyen, ezt az utolsót, amim még van, ki nem engedem a kezemből. Még rájuk nézni sem engedek. Ha egy nőstény állatban van erő a gyerekeit megvédeni és magának megtartani, ezért kiáll harcolni még akkor is, ha teljesen biztos, hogy csak ő veszíthet, akkor énbennem is lesz annyi az állatból, és nem és nem engedem őket. Ezen keresztül hiába akarja Lőrinc magához édesgetni még jobban. Nem elég, hogy minden területet átengedtem, uralkodik, diktál, ugráltat. Az egész család szenved miatta. Az én két drága kis kölyköm az enyém marad örökre. Én szültem, én szenvedtem, és szenvedek még ma is értük. Én harcoltam ki nekik eddig még mindent, amiben részük volt. Nem és nem! Klárát már úgyse vehetnék el tőlem, még akkor sem, ha én meghalnék. Lócit még lehetne, de nem fogok még meghalni. Velem marad mind a kettő, és én addig fogok élni, amíg felhúzom őket annyira, hogy saját maguk is ki tudják harcolni maguknak az élettől azt, amire szükségük van! Lehet, hogy mind a hármunknak el kell menni ebből a házból egyszer. Nem baj, fogunk együtt nyomorogni, kínlódni, de velem lesznek, én vigyázok rájuk. Még a gondolata is megőrjít annak, hogy ha nem is végleg, de van, aki mer arra a két gyerekre másképp is gondolni, mint ahogy az idegeneknek szabad az én gyerekeimre. Nem is bírom elhinni, hogy Lőrincben annyi apai érzés ne volna, hogy akarná tőlem elszakítani ezt a két szerencsétlen porontyot. Még ha elválok egyszer, még akkor sem adom egyiket sem, Lócit sem. Nem vehetik el tőlem. Nincs az a törvény, amelyik el tudná tőlem szakítani bármelyiket is. Jaj, de szeretnék meggyógyulni. Egészen egészséges lenni, a magamé. Egyedül maradni, de nem így, hogy engem hagynak magamra, s én ettől csak szenvedek, hanem úgy, hogy ne is kívánjak máshoz tartozni. Érezzem magam jól úgy, hogy tudom, senki nem törődik velem, csak annyim van, amennyit én tudok magamnak megszerezni. Számítani senkire se lehet. Egyetlenegy lény van a földön minden ember számára, akiben biztos lehet, s ez az egy az anyja. Nekem nincsen, sajnos nagyon régóta nincsen. De én még anya vagyok, s akarok segíteni nekik. Én biztosan nem fogom a magam életét az ő rovásukra jól berendezni. Se elválni nem fogok, ha az nekik árt, se máshoz férjhez menni nem fogok, ha azzal nekik kárt okoznék. Ha már érezni fogom, hogy nincsen rám szükségük, akkor elmegyek valahogy. Mindegy, hogyan. Meghalni könnyű volna, élni sokkal nehezebb. Szegény Lőrinc. Nagyon sajnálom őt, hogy ide van láncolva hozzám. Szeretném felszabadítani, amíg olyan kimondhatatlanul szerettem, még csak gondolni sem lehetett

[itt megszakad a gépirat]

179.

Lőrinc,

nagyon kérem, a gyerekeket most már igyekezzen egy kicsit kímélni. Szegény Lóci, most is kijött magától, és hozzám bújva azt súgta: anyu, úgy sajnállak, az apu sohasem akarja azt, amit te. Azt mondta most is, hogy: a fene próbálja fel. Szeretném menteni a gyerekeket, amennyire csak tudom, egy kicsit igyekezzen uralkodni magán. Láthatja, hogy én milyen rendes vagyok most is mindenben. Dacára annak, hogy maga azt mondta, nem akar beszélni velem, nem akar együtt lenni velem, tegnap is a Timon előadásán, amit fontosnak éreztem a maga érdekében, mégis megmondtam, mégpedig nagyon rendesen. Az inget fel kellene próbálnia, mert két hét múlva nem vihetem vissza, az ilyesmit hamar kell becserélni, ha nem jó. Köszönök magának, ha hazajön, és véletlenül meglát, köszöntem ma reggel is, maga egyszerűen nem köszön vissza. Ezt is a gyerek előtt. Nincsen erre szükség, hiszen maga mondta: azért nem kell egymásra haragudnunk. Én nem haragszom. Ne tegye maga sem.

Irma egyenesen megy a színházba, Zoliék lemondtak, tehát még van hely a páholyban, ha akar valakit még hívni. Még üzenje, illetve mondja meg a Mariskának, hogy itthon fog-e ma vacsorázni, vagy esetleg megy a színháziakkal. Azért kérdem, hogy készítsünk-e vacsorát magának. Ne legyen mérges, sokkal szomorúbb ez az egész dolog, semhogy harag segíthetne bármelyikünkön is. Az isten áldja meg.

Klára

A Timon-kritikákat hozza haza, amit csak össze tud szerezni!

180.

Lőrinc,

visszaadok 536 pengőt, nálam egy fillér sem maradt. Legyen szíves, intézze el maga az egész pénzügyet, mert én tovább nem csinálom. Közös megbeszélés, közös intézés minálunk elképzelhetetlen, így nem tudok rendesen dolgozni. Ma délután még csak beszélni sem kezdtem, hanem csak azt kérdeztem meg, hogy mikor intézzük, mikor beszéljük meg az anyuka dolgát és a pénzügyeket – mellékesen megjegyezve, maga mondta, hogy vasárnap intézi a családi ügyeket –, s máris ordított velem. Nem, ez az élet tovább nem mehet. Nem bírom elviselni ezt a modort, amit velem szemben tanúsít. Gyerek, cseléd, idegen, akárki legyen jelen, az nem számít. Miért fogadjanak szót a gyerekek vagy a cseléd egy asszonynak, akivel az ura csak ordítani tud. S ami még rettenetesebb, most már én is olyan állapotba kerültem, hogy képtelen vagyok arra, hogy hangtalanul – mint valamikor, sőt még nem is olyan régen is – tűrjem a kiabálását. Nem akarom magamat olyannak látni, mint amilyen ma délután, és még egyszer a múltkoriban voltam. Nem születtem gonosznak, nem születtem veszekedőnek, de itt, ebben a házban ha a számat bármilyen hangra nyitom, maga mást belőle ki nem hall, csak veszekedést. Ezt a szörnyű igazságtalanságot, amit velem művel, nem lehet már elviselni tovább. Nem tudom, miért kellett ma is a gyerekek előtt üvölteni velem akkor, amikor én csak kérdeztem valamit a legszelídebb hanggal s a legnagyobb jóakarattal? Szegény Lóci, mit tehet arról, hogy maga engem utál, s mindenért reám dühös, miért kellett őt büntetni? Nagyon csúnya dolog volt. Egész délután ordított, és követelte, hogy maga vigye el őt. Én hiába akartam elvinni maga helyett, maga után sírt. Látja, hogy mégis vannak pótolhatatlan emberek is a földön. Maga legalább az. Nem lehet kimondani, Lőrinc, azt, hogy ennyiből vagy annyiból tessék kijönni, s közben a meglévő kereteken semmi sem változik. Ne menjen tönkre maga énmiattam. Igazán nem ez volt a célom sem akkor, amikor magához mentem, sem azután, de még ma sem. Maga ezt józan pillanataiban nagyon jól tudja. Csodát sem a pénzzel, sem magával, sem magammal nem tudok csinálni. Maga egyedül talán majd tud. Én tisztességesen hozzáraktam a kiadásokhoz azt a pár fillért, amit kerestem, de ez kevés volt ahhoz, hogy én tudjam rendezni az adósságokat. Amíg a papa élt, ki tudtam fizetni a részleteket a magától kapott pénzből elsején, hiszen a házbért a papa fizette – én pedig fizettem a másét –, ha azután nem volt pénzem, el lehetett menni szegényhez, és kérni tőle. Évek óta kínlódom, és kímélgetem magát, remélve, hogy maga nélkül is tudom rendezni az adósságokat. Képtelen vagyok. Közös életet csak közösen lehet intézni és fenntartani, úgy, hogy magának külön ügyei, külön útjai vannak, úgy nem lehet. Ha maga odajön hozzám, s azt mondja: Klári, nekem X mennyiségű adósságom van, ezt ki kell koplalnunk, aztán rend lesz, beszéljük meg, hogyan is lehetne – maga nagyon jól tudja, hogy mindenesetre segíteni akartam volna magának. Most már nem az a fontos, hogy maga miért csinálta az adósságot, hanem csak az, hogy mennyi és hogy mikor, mit kell fizetni. Az itthoni és a maga adósságait egyeztetni kellett volna valamiképpen. [Öt sor olvashatatlan, rongálódott.] Miután én a lényeget, sőt sokkal többet tudok, nem értem, hogy miért nem lehetett velem ember módra bánni, beszélni. Engem feltüntetni minden rossz okának képtelenség, igazságtalanság. Ha a legszűkösebben is eszünk itthon, akkor is kevés a 150 pengő háztartásra. Ne felejtse el, hogy fát, szappant stb. mind ebből kellene fedezni. Manci kettejükre s úgy, hogy ő maga főz, s vendéglőből hozat, 70 pengőt költ el, s ezért mindenki csodálja. Mi legalább hatan eszünk mindennap, ha nincs vendég. Hol van az arány? Nem reális, amit és ahogyan maga gondolkozik az itthoni helyzeten. Lőrinc, nem csinálom tovább. Ebben a pillanatban még nem tudom, mit fogok tenni, de egy-két napnál tovább – ne higgye, hogy ijesztgetem – nem maradok ebben a lakásban. Próbálja meg maga az életet nálam nélkül, éljen boldogan, szeresse a gyerekeit, meglátja, majd mennyivel tudja jobban csinálni maga mellett az életet, mennyivel lesz jobb dolga feleség nélkül; ha józanon néz maga köré, be kell látnia, hogy ez a levegő, ami magunk körül terjeng, kibírhatatlan. A gyerekeknek ettől meg kell szabadulniok. Én kilépek ebből a játékból, hogy hogyan, azt még nem tudom biztosan. Adja intézetbe a Lócit, nagyon-nagyon szeretném. Alig tudom már összerakni a gondolataimat. Olyan izgatott és elkeseredett vagyok. Borzasztó, hogy magával már évek óta nem lehet semmiről sem beszélni, hogy úgy jár-kél itthon, mint valami ellenség odújában. Nem lehet magának hazajönni énmiattam, nem lehet itthon dolgozni, énmiattam. Nem tud elég pénzt keresni, mert én pazarlok el mindent. Rossz anya vagyok. Ha Lóci ordít, én vagyok az oka. Oly mindegy, hogy éjjel még két órakor is járkálok Lóci után, ha reggel fél hétkor Lóci ordít, akkor maga kijön hozzám, s engem szid le, hogy maga nem tud aludni, holott én voltam fent nála éjjel. Jól van, Lőrinc, mindennek csak egyetlenegy a magyarázata, igazán nem kétséges, hogy mi az az egyetlenegy dolog. Erről maga nem tehet, de azt hiszem, én sem. Nem kell most már tartani ezt a kapcsolatot, nem jó magának, nem jó nekem, és legfőképpen sehogyan sem jó a gyerekeknek.

Visszaszorítani engem. Ez volt velem kapcsolatban az egyetlen célja. Hiába, Lőrinc, nem születtem cselédnek. Feleségnek, élettársnak még ma sem hiszem, hogy utolsó vagyok, de cselédnek, ordításokat, megaláztatásokat tűrő személynek nem vagyok megfelelő alany. Erre rájöhettem volna már régen, de mindig reméltem, és tulajdonképpen nem akartam belenyugodni abba a megváltozhatatlan ténybe, hogy nem szeret, sohasem szeretett. Majd nem hagyna magamra ennyit, majd izgulna amiatt, hogy mi van velem, hogyan érzem magam; hányok, sírok, rosszul vagyok? majd nem hagynák olyan érzéketlenül, ha, ha nem volna ez a ha. Vállalok minden rosszat, nekem nem árt már semmi. Higgyen csak olyan komisznak, amilyen komisznak akar. Nem fontos a megdicsőülés nekem. Szerettem volna jól érezni magam az életben a gyerekeimmel, a férjemmel. Egyáltalában nem hiszem, hogy ezért a célért kevés áldozatot hoztam volna tizenöt év alatt. Csak fölösleges volt. [Két és fél sor olvashatatlan.] racionális dolog lett volna rám hallgatni, velem megbeszélni, mert én értek hozzá, ezt se vette igénybe, sőt tolakodásnak érzett minden érdeklődést, minden közeledést a részemről. Ez nem házasság, Lőrinc. Maga is rossz házasságnak nevezi mindenfelé. Miért akkor azt fenntartani akarni? Szembe kell nézni a dolgokkal, és választani. Jobbra vagy balra akar menni az ember. Ha azután választott, akkor azon az úton menni, egyenesen menni, és vissza nem nézni. Nem lehet másképp semmi egészet csinálni. Nem én találtam ezt ki, láthatja a saját életéből éppen olyan jól, mint a máséból. Csak azok boldogulnak családilag, akik összetartanak, és segítik egymást. Nem úgy, hogy az egyik mindent meg akar tenni a másiknak, a másik pedig csak követel, követel, s még csak indokolni sem hajlandó semmit sem. Rettenetesen fáj még most is, hogy be kell fejeznem a közös életet. Már arra gondolni sem tudok, hogy nekem jó vagy rossz ez az élet, csak azt tudom érezni, hogy nem veszik hasznomat itthon. A gyerekeimmel sem tudok úgy bánni száz százalékig, ahogyan én tartanám helyesnek, mert olyan állandó izgalomban élek, hogy az minden erőm felőrli. Értem nem kár, ezt őszintén mondom, de a gyerekek! Maga majd megtalálja a maga életét újra, a gyerekeket pedig legalább megóvom attól, hogy nézzék, szegény apjuk és szegény anyjuk hogyan marakodnak egymással, és hogyan szenvednek mind a ketten. Én nem bírom nézni már kis Klára okos, figyelő arcát, ahogyan az ítél magában, és hallgat, hallgat, nyeli a dolgokat, és úgy tesz, amikor reszket szegényke, mintha nem hallana semmit.

Sajnálom magát, biztosan úgy tett, ahogyan bírt tenni, de hogy saját magának rettenetes sokat ártott meggondolatlanságaival és tisztázatlan érzéseivel, ügyeivel, az egészen bizonyos.

Istenem, egész éjjel, egész nap tudnék itt ülni, és beszélni magának, hiszen évek óta minden szó, amit ki szerettem volna mondani, amit meg szerettem volna magával tárgyalni, bennem rekedt. Ó, nem veszekedni akarok, sohasem akartam. Megoldani valamit, megérteni. Ehhez jogom lett volna. Kis lakásban lakni, nyomorogni, az mind semmi szenvedés ahhoz képest, amit az ember akkor érez, amikor fölöslegesnek tudja magát a férje mellett. Ez nem képzelődés, hiszen maga nemegyszer mondta nekem, hogy semmi közöm sincs ahhoz, amit maga csinál. Nincs közöm ahhoz, hogy mit érez, nincs közöm ahhoz, hogy hová jár, mit dolgozik, kivel tárgyal, nincsen közöm semmihez, ami maga. Ez rendben van? Ezért megy az ember férjhez? Kegy az, hogy az ember feleség lehet? Amint az, akkor már nem is kell.

Tudtam, hogy a végén nekem kell cselekedni, mert maga beledugja a fejét a homokba, s nem vesz tudomást a bajokról. Így nem menekül meg tőle, csak megnöveli inkább. Letesz nekem hatszáz pengőt akkor, amikor az átírt dolgokat kell rendezni. Így nőtt meg. Minden hónapban átírni, az minden hónapban több és több lesz. Ne vettem volna, gondolja maga. Jó, hát akkor miből evett volna az egész család sok, sok hónapon keresztül még az anyukával is megtoldva, honnan volna télikabátja a gyerekeknek, honnan volna csak egy szál ingük is, ha nem én szorítgattam volna ki ezeket? Nem érti maga, úgy látszik, hogy mi is az a család. Most is itt a Klára tandíja! Vegyem ki a gimnáziumból? Ne tanuljon zongorázni? Ne tanuljon nyelvet? Minden hónapban kihúzza ezeket a tételeket. Klára azért tovább tanult, s fizettem azokban a hónapokban valamit, amikor nekem volt, és adós maradtam, ha muszáj volt. A Mariskát és Magdát a múlt hónapban én fizettem ki. Ha ebben a hónapban sem fizetünk Magdát, és nem törlesztünk, akkor az ötven pengő tartozás nem fogy, hanem növekszik. Ezt nem érti? Vagy mit gondolt? Ha jobbat tudott volna, miért nem mondta meg, miért nem beszélte meg velem? Nem értem! Nem értem magát. Rettenetes!

Jó, most már nem beszélek, ezt is fölösleges volt, tudom. Isten áldja meg.

Elolvastam, összevissza van ebben minden. Mindegy. Ebből is láthatja, hogy érzem magam. Ne legyen már dühös rám, szabaduljon meg tőlem szépen, csendesen!

181.

Egészen nyugodt vagyok, bár ma nem olyan könnyű nekem már a halál. Az élet azonban még ennél is nehezebb. Nem bírom ki magamat tovább. Úgy utálom és megvetem magam, hogy ezzel az érzéssel nem lehet tovább élni.

Mind a két gyerek nagyszerű! Manci nevelje Klárát, Lócit az intézet. Az egészségükre állandóan kell gondolni. Ki kell mind a két gyerek garatmanduláját csípni még ezen a nyáron. Nem nagy dolog! Nekem vakbélgyulladásom lett. Kórházba vittek, ezt kell rólam terjeszteni. Menyus tud ebben segíteni majd magának.

Lehet, hogy jobban szerettem magát is, mint szabad lett volna. Lehet, hogy ha maga is szeret engem, még akkor is meg kellett volna halnom, mert az élettel szemben teljesen fegyvertelenül álltam. Ilyen hülye ember, amilyen én voltam, ne éljen. Igyekezzen tisztázni magában mindent, maradjon hű saját magához. Legyen nagyon, nagyon jó apa. Köszönök minden áldozatot, amit miattam hozott. Sajnálom, hogy nem tudtam jobban hasznára lenni. Éljen boldogul, felejtsen el hamar. Nekem jó lesz. Isten áldja meg

Klára

182.

Lőrinc!

Ne sajnáljon, ha meghalok, nekem nagyon jó lesz. Ne haragudjon rám. Nem akartam ártani magának soha. Nem bírom ezt az életet, amit a sors rám mért, ezért volt minden baj. Gyenge voltam. Nagyon fáradt vagyok. Nem is akarok meggyógyulni! Kérem, vigyázzon a gyerekeinkre! Kis Klárát adja Mancihoz, Lócit a svábhegyi iskolaszanatóriumba bentlakónak! Nem lesz olcsó!

Ne adja őket mostohakézre, az istenre kérem!

Nem voltam rossz, Lőrinc, csak nem voltam elég életképes. Mindegy.

Áldja meg az ég, a jó sors. Érezze magát jól majd, legyen boldog, de vigyázzon, az új életét el ne rontsa majd. Dolgozzon, dolgozzon!! és a gyerekek érdekét tartsa szem előtt.

Isten vele! Öleli

Klára

183.

Lőrinc,

hétfő reggel van; tegnap reggel, délben, délután, este tárgyaltam. Úgy látszik, apával most még jobban lehet boldogulni, de ez érthető is. Mind a ketten rosszul néznek ki, anyuka ijesztően. Mikor belépett Kálmánékhoz, megijedtem tőle, egészen olyan volt, mint Hajnalka. Nem akar szerdán Pestre jönni, csak 1-én. Remélem, azért rá tudom venni. Minden kanalat külön sajnál, és igazságtalannak érzi, hogy nem hozzá jut. Elértük, hogy 100 pengőt apa rögtön (1-én) kiad, és az anyuka vihet magával szinte mindent, amit akar. Persze apróságokról van szó, a berendezés és minden lényeges az apánál marad. Nem is tudtam Pesten tisztán, hogy milyen izgalmas és kellemetlen feladatra vállalkozom. Nézni is rémes őket, nem még intézkedni. Ma reggel 9-kor K. Sándornál még egy írást készítünk, amelyben az lesz, hogy egyelőre az apa visz el mindent, anyukának 100 pengőt kiad, és a kívánt apróságokat – rádiót is pl. –, anyuka azonban az apánál levő ingóhoz is fenntartja tulajdonjogát. Ez azért szükséges, hogy apa el ne ajándékozhassa, ha meghalna, újra az anyukáé minden. Annyi fifika kell anyukáékhoz, hogy azt hiszem, azzal az erővel, amit itt elpazarolt Sándor, nagy ügyeket is lehet intézni. Jó lesz, ha Zoli jön, és segít csomagolni. Közjegyző előtt kell aláírni az új írást is. Ezt ki kell fizetni. Lehet, hogy apa ezt már nem akarja, akkor nekem kell. A beutalócédulát is kérjük apától. Sándor szerint a Hárs-hegyen is van valami üdülő, oda kellene anyukát majd felvétetni. Ő ezt sem akarja. Olyan rossz állapotban van, hogy nagyon nehéz dolog lesz rendbe hozni őt egy kicsit. Magdáék állandóan félnek, hogy mielőtt szétmennek, valami tragédia is történik. Remélem, hogy most már ezt elkerüljük. Vasárnap este, mikor Sándorral átmentem, benéztünk hozzájuk előbb az ablakon. Apa ült az ágy szélén, és papírból evett, anyuka a konyhában volt magában. A lakás összevissza. Kietlen, sivár, szomorú, nagyon szomorú. Apa színészkedik, anyuka is. Igazság! Csodálkozik anyuka, tényleg nincsen? Sándor örül, hogy lejöttem, és így dűlőre visszük az utolsó problémát is, mert se apa, se anyuka nem akart itt már engedni. A végén igazán mindenki engem fog szidni, mint mindig, de ebben a pillanatban mégis segítek. Anyuka így is azt hiszi, hogy jobban is meg lehetett volna csinálni az egészet, és elégedetlen. Szerencsétlennek és kiszolgáltatottnak érzi magát. Sándor ma Pestre megy, azért írok „táv”-levelet, így mégis tájékozódik előre is a dolgokról. Kálmánék nagyon kedvesek, a gyerekük aranyos, hárman együtt örülnek az életüknek. Az én pockaim mit csinálnak? Lóci nagyon rossz? Szerdán haza akarok menni, addig is csókolom mindnyájukat. Legyenek jók, kedvesek, jókedvűek. A vonatom Pesten 25 percet késett, undok volt. Hideg is volt a vonatban. Isten vele

Klára

Megegyeztek itt Sándornál, rémes volt az egész ügy itt.

Klára

184.

Lőrinc!

Tegnap feleztük hárman a dolgokat, ma de. csomagoltam apával. Igazán mondom, hogy borzalmas, amik kijönnek ilyenkor az emberekből. Az anyuka, aki csak adni szeret, hogy akar minden kis vacakot vinni. Apa nyel nagyokat, és dühösen csomagol. Végül délben oda akart már vágni mindent. Zoltán persze még nincs itt. Mire megérkezik, már én mindent elintéztem. Talán még ma feladunk mindent teherárunak. Mondhatom magának, hogy olyan tapasztalatokat szereztem itt megint, hogy a szájam íze nagyon keserű. Anyuka rém sok holmival érkezik meg, én még szekrényt sem tudok néki adni, ahová a ruháit elrakhassa. Okvetlenül kell majd szobát keresni neki. Ezt kell pártolni magának is, mert a mi házunk elég rumlis úgyis. Szerdán érkezünk, hogy melyik vonattal, azt még nem tudom ebben a percben.

Ma délután orvoshoz megyek anyukával a beutalás miatt. Üdülésről, pihenésről itt szó sem lehet, minden percben van intéznivaló. Anyukának van 15 pengő adóssága, tőlem kért kölcsön, de én ebből a pénzből nem tudok adni. Talán Zoltánnál lesz valami pénz. A teheráru-feladásáért is fizetni kell, nem tudom, ki és miből intézi ezt is. Tényleg a „pénz a gyökere mindennek”? A temetőbe is ki kell menni, és koszorút letenni a sírra. Ezt majd holnap délelőtt intézzük. Kúthynak kell majd egy köszönőlevelet írnia – Kálmánék is mondták –, már a múltkor rosszulesett neki, mikor maga még csak nem is felelt az ő beszámoló levelére, neki fontos, hogy ha már nem keres az ügyön, legalább dokumentuma legyen hazánk nagy költőjétől, hogy szívességet tett neki. Ez érthető is.

Veres Péter valószínűleg itt ebédel ma. Kétszer vittek moziba Magdáék itt.

Beszélt Szegivel? Izgatnak azok a dolgok is. Csütörtökön menjünk el arra a [olvashatatlan] teára. Szegi is jön. Nem akarom hagyni magam. Szúdyt is kell szorgalmaznia, Lőrinc!

Közben ebédeltünk, Veres Péter is itt van, nagyon okos, rendes ember. Nem írok többet. Isten vele. Zoltán most érkezett ebben a percben. Indulunk most az orvoshoz.

Most az egyszer én is Az Est-hez írok, mert így hamarább megkapja talán. Este legyen fürdő, Lőrinc, és vacsora.

Csókolom, Lőrinc

Klára

185.

Kedves Klára,

nagyon szorgalmasan dolgozom. Nem esik, de nap is kevés van. A fűtés gyenge, a többi mind kitűnő. Úgyszólván csak annyit pihenek, amennyi időt ez a lapírás elvesz. Mindnyájukat csókolom

Lőrinc

186.

Kedves Anyu!

Szörnyen kimerülve írok; Lóci sokkal jobban érzi magát, ne ijedjen meg. Ő persze aludt, legalább 4 és ½ órát, én legfeljebb kettőt. Zágrábig nem volt útitársunk, azontúl ½ 3-kor Lóci ébren volt, és minden iránt hallatlan okossággal és gyerekességgel érdeklődött. Sokszor gondolt haza „szívszorongással”. Összebarátkozott néhány emberrel, kedves, rendes volt. Én a vonaton borotválkoztam, Lócit – ahogy lehetett – megmosdattam. Mikor a gyerek először látta meg magasból és messziről a „kopár Karszt”-ról a tengert, azt mondta, hogy: az az ég, ő nem lát egyebet, csak hát az ég a földre került.

Nyolckor érkeztünk, éjjel vihar volt, reggelre sirokkó, olvadozunk, gyöngyözünk. Én oly fáradt voltam, hogy a lábaim le akartak szakadni, de a látvány felvillanyozott egy időre. Később sok baj történt, kellemetlenségek: mind anyagi természetű dolog, de elég ahhoz, [hogy] „letörjön”. Főleg a testi kimerültség teszi bizonyára, de ha ezt tudom, el nem jövök hazulról. Órákon át kellett szaladgálni és ácsorogni, végül is nem kaptam szabadjegyet, csak 75%-os engedményűt. Ez jövet-menet 285 dinár (kb. 27 pengő) váratlan kiadást jelent. S hozzá ami igazán rémes: Lóciért is ugyanennyit kell fizetnem! Ha nincs nálam a magyar 50 pengő tartalék pénz, alig tudok elmozdulni Sušakról. Ha a dinárjaim nincsenek Dubrovnikban, nem is indultam volna tovább mérgemben, hanem megtelepedtem volna valahol itt, az északi Adrián. Így muszáj menni, ha már muszáj, valószínűleg még lejjebb megyek Kotor alá, Budvá-ba (ahol mi már nem voltunk). Azt hallom, kitűnő, szép és forgalomból kieső hely.

Már megvan a jegy odáig, Dubrovnikban azonban minden jel szerint meg kell szakítanom az utat a pénzfelvétel miatt. Un. kilschiffel, gyorshajóval megyünk: ma, szombaton du. 4-kor indulunk, vasárnap du. 4-kor már Dubrovnikban leszünk, s este 9-kor Kotorban lehetnénk. A kabinágyért Lócinak is teljes árat kell fizetni, hiába van dívány! Ez is bosszúság, többletkiadás. És bosszúság az is, hogy ez a hajó nagy siettében alig időz valamicskét a legszebb helyeken, s pl. Ragúzában (ez az a Dubrovnik) is csak fél órát vár, szétnézésről tehát nem lehet majd szó. Egyáltalán azt látom, hogy ez az út a kiszámíthatatlan pechek sorozatával folyik, viszont a mi öt évvel ezelőtti utunk (nem is sejtettük!) szerencsés véletlenek egészen kedvező összjátéka volt. Az imént, mikor a Lipá-nál ebédeltünk, már oly ideges voltam, hogy sírni szerettem volna, vagy, miután az nem segít, agyonlőni magamat… Ez persze butaság, feltétlenül az ébren töltött éjszaka és a loholós délelőtt testi kínjainak következménye. Nem is akartam megírni, de nem megy az elhallgatás. Jó ellenben az, hogy a visszautazási ingyenesség 7 nap múlva már életbe lép, a 8.-on; (és nem a 11.-en, ahogy Pesten mondták). Így ha minden pech tovább folytatódik, akkor is tisztességesen kijövünk, hiszen legfeljebb rövidítek a nyaralásunk tartamán. Ezt csak most tudtam meg, s megnyugtatott. Mert igazán kutyául kezdtem érezni magamat ebben a pénztelen idegenségben, ahová (mint hittem) 11 napra bezártak.

Lóci igen rendes. Az ételeket nem nagyon szereti: nem olyan ízűek, mint otthon. Rajong a nagy ringlóért. A friss zöld füge megbukott nála, banán nincs. Ezer szeme és füle van, és kétezer szája, jaj, de tud kérdezni! A hajónk, a Zagreb, gyönyörű! Órákig nézelődtünk a nagy teherhajók berakodásánál. Munkáról szó sem lehet, attól tartok. Hunyadyval nem sikerült találkoznom, bár lapomra telefonon is keresett ma a Putnik irodában.

Most egyszerre nagyon megnyugodtam. Az állomáson írtam, megyünk a hajóra, pihenni végre. Szólítom Lócit, hogy írjon ő is; most épp egy láda teknősbékát nézeget egy sereg gyerekkel, és venni szeretne.

– Isten vele, Klára, sokszor csókolom.

Lőrinc

187.

Kedves Anyu!

Most már jobb, sőt jó hangulatról számolhatok be. Sorra veszem, mi történt velünk.

Sanyarú levelünk után felszálltunk a Zagrebra. Ezt is meg a mi másik ismerős hajónkat, a Ljubjanát, tavalyelőtt modernizálták, nagyon jó és szép. Egy idősebb magyar néni, aki a vonaton is mellettünk utazott már, szintén a hajón jött, ő hozatta el a hordárával a csomagjainkat a vasútról. Öreg asszony, mégis II. osztályon és kabin nélkül volt, s mint mondta, nagyszerűen töltötte az éjszakát (vasárnapra virradóra) plédben és fekvőszékben. Mi is vettünk fekvőszéket, egyet-egyet, kabinunk pedig, melyben Lóci felnőttnek számított, igazán kitűnő volt. Partról hozott elemózsián éltünk, Lóci folyton nyargalászott a hajón, ismerkedett a kötelekkel, csavarokkal, helyiségekkel, idegen gyerekekkel, még a kapitánnyal is, és folyton éhes volt, fagylaltért és narancsléért nyafogott. Órákra, félórákra eltűnt, tört miatta eleget a nyavalya.

Aztán a tenger! A gyorshajó, sajnos, csak ritkán és igen rövid időre állt meg. Crikvenicát a hajóról láttuk. Jöttek a szigetek, a hullámjáték, a nap, a szél, és ami ilyenkor csak szép és érdekes. Lócit a kikötések technikája, a vaskötélcsavaró gépek és az emelődaruk érdekelték, rögtön megértette a működésüket. Sok sirály kísért. Este 8 után értünk Rab szigetére. Hát az a kivilágítás, amit ott csaptak a hotelek, az tündéri volt! Irtózatos tömegek a parton, még szebb, ragyogóbb minden, mint 5 évvel ezelőtt. Előbb már ettünk a kabinban, a parti kavanában aztán Lóci kapott egy kávét. Szörnyű, milyen akaratos és hisztériás tud lenni ez a gyerek. Ha fél, olyan csökönyös, mint egy szamár. Itt attól félt, hogy lekéssük az indulást, amit fél órával későbbre jeleztek. Végigmentünk a parton a bárkák mellett (szombat este lévén, mindenütt díszek, lampionok, zene), és az első pálmák, agavék stb. alatt átvágtunk a hegyen, és visszafelé végigmentünk a túlsó parton a négy kampanile alatt a sarki bástyáig, ahol egy padba valamikor a két K betűt véstem. Már új, szép, tiszta pad van, „kár volt ide jönni”. Átmentünk megint a hegyen a rövid, lépcsős úton, a rövidebben, amely a pados helyet szinte az Astoriával köti össze, s persze még 20 percünk volt, akárhogy jajveszékelt is Lóci. (Ekkor kapta a kávét.) A hajó legfelső fedélzetének korlátja mellől néztük aztán az esti sokadalmat, s mondhatom, ilyen gyönyörű látványt Velencében sem kaphat az ember. Lóci is el volt ragadtatva, az öreg földbirtokos néni pedig, a józan gazdálkodó, valóságos költői szavakkal fejezte ki gyönyörűségét. Rabot elhagyva lefeküdtünk, ¾ órás mosdatás után Lóci 10-kor már aludt, félig meztelenül, mert pokoli meleg volt a kabinban. Egész éjjel járattam a beszerelt ventillátort. Én 11 tájban aludhattam el.

Šibeniket (Sebenicót) 4-kor érintette a hajó. Kísérletet se tettem, hogy felnézzek. ¼ 8-ra azonban mégis felvertem Lócit, mert már Spalatóban álltunk, de nem hat órára, mint régen, hanem csak egy félre. Nem akart felébredni, aztán meg a lassú öltözködésével gyötört halálra, s a játékosságával, amire most nem volt idő. A parton reggeliztünk, s megtudtam, hogy a Putnik iroda vasárnap és ünnepnap csak egy-egy órára van nyitva: tehát Dubrovnikban ki kell szállnom, hiszen ki tudja, mikor érkezünk, mikor nyit az ottani Putnik. (S különben is messze az iroda a kikötőtől.) Ezt sajnáltam, mert a hajó olyan kitűnő volt, hogy már végig akartam menni vele Kotorig egy iramban.

Splitben (Spalato), mint mondtam, a parton reggeliztünk, egy matrózkocsmában, Lóci megint megkínzott a lassúságával: forró a kávé! Úgy hűtötték neki külön tálban, hideg vízben a csészéjét. Beszaladtunk a gyümölcspiacon át a Diocletianus-palotába, a gyerek megsimogatta a sokat emlegetett szfinxet, megnézte az óriás püspökszobrot, kimentünk még a Francia-partra is, az első „Lóci- és apu-pálmák” alá, aztán almát és narancsot vettünk (a narancs már rossz, banán nincs), és visszaérkeztünk idején a hajóra. Lóci itt már nyugodtabb volt, mint a rabi sétánál, kezdett bízni bennem, hogy tudom a járást, és vigyázok az időre, s kezdte megszokni az efféle mozgást. A hajó aztán soronkívül még egy órát ácsorgott, 9-kor mentünk tovább.

Láttuk a szép Makarska-parti várost egy öböl félkörében (itt a múltkor nem jártunk), aztán Lóci lefeküdt a kabinban, hogy aludjon megint két órát. Új lemosást is kapott. S folyton kunyerált sladoledért (fagylalt). Délben Korčula szigetén kötöttünk ki (10 perc), melyet már ismertem. Itt kalandunk is akadt.

A kapitány tróntermében ugyanis, ahová Lóci bekényszerített, épp a kompasszt s a többi műszert magyaráztattuk magunknak, mikor bejött egy úr, rossz németséggel magyarázni kezdett valamit a kapitánynak, s kiderült, hogy magyar ember, dr. Eperjessy Sándor akad. tanár Szegedről – Splitből indult csak úgy megfürdeni Makarskába, a hajón ragadt, nincs nála, csak 40 dinár (5 pengő), jegye már nem érvényes tovább, semmi igazoló írás a zsebében, csak egy fürdőtrikója van… Hosszú tanakodás indult meg… vigyék-e el Kotorig, s hozzák vissza utólagos fizetéssel… vagy tegyék ki Korčulán… s mit tegyen ott… egy napra lakás, koszt, aztán hajójegy kell… Splitben a társasága azt hiszi, hogy tengerbe fúlt… szóval tragikomikus helyzetbe került idegenben… Végül is én adtam neki kölcsön 50 dinárt mint honfitársnak, miután kiderült, hogy sok közös ismerősünk van (köztük Zolnai B., és Bay is)… Ha lehet, megírom neki, hova küldje vissza a pénzt… vagy majd visszamenet Splitben adja át… Elhagyom a részleteket.

Korčula, ahol a múltkor azt a bizonyos narancsos ágat láttuk kihajolni egy szűk utca kőkerítésén, gyönyörű kis kőfalas város a sziget egy kör alakú félszigetén, csodálatosan szép hely. A tíz perc alatt érdeklődtem árak iránt is, és elhatároztam, hogy ide okvetlen visszajövünk. Csend, béke, tenger, régiségek s relatív olcsóság az isten háta megett. Elköszöntünk a tanártól (aki nem ismert), és indultunk tovább.

Megint a hajóút szépségjárulékai… Aztán ebédeltünk, nem a nagy és drága menüt, amely 40 dinár+borravaló, hanem à la carte ettünk. Borjúkotlettet és pudingot, ketten egy-egy porciót. Elég volt, 23 dinárba került. Így ki lehet éppen jönni a hajón is.

Fél ötkor értünk be Dubrovnik II-be, vagyis Gružba. Hova szálljunk? A szép Lapadról eltanácsoltak a moszkitók miatt, Lopud-szigetről és Kuparitól (Dubrovnik környékéről, ahová motorcsónak közlekedik) távol tartott az a kellemetlenség, hogy a belvárosban lesz dolgom a pénz miatt. Hosszas vergődés után egy németül tudó londinerrel villamoson indultunk, majd gyalog, s egy egészen új és kis házban, a Stefany panzióban szálltunk meg, a fő-Dubrovnik és Lapad közt a hegy tetején. Előttünk egy jókora darab tenger, a környék most épül vad tempóban, a ház július 1-én nyílt meg, gazdái igen háziasak, kedvesek. Szörnyű meredek sziklák közt út visz le a tengerhez, amely itt persze köves, kavicsos. Félkör alakú, zárt öböl a fürdő, a háziak estefelé járnak le, amikor már nem süt be oda a nap. Egész éjjel vad, hideg szél fújt, bóra; azt hittem, fázni fogunk, de reggel a szél ellenére már nagyon meleg volt. Itt fent nincs moszkitó. A bútorzat mind új, modern, rendes, bár minden szerény, s az udvar (a „teraszok”) csak ¾ részt vannak készen. Lóci már arról álmodozik, hogy nekünk is panziót kéne nyitni, s azt mondja, hogy itt jobb lakni, mint Magyarországon, ahol hideg van, és sokat esik. Van gyerektársaság is; valahogy a házhoz tartozik két 9-10 éves horvát lányka. Kézzel-lábbal beszélgetnek, Lóci a konyhában óriási sikert ért el azzal, hogy kiadta a könyvből szerzett tudományát: mohin voda (kérek vizet). Ketten 110 dinárt fizetünk, s a helyünket is megtörlik, mert pillanatnyilag mi vagyunk csak vendégek a (talán) nyolc szobában. Majdnem úgy főznek, mint odahaza, az öreg- és a fiatalasszonnyal németül meg lehet valahogy értetni magunkat; s van egy németül és magyarul tudó mindeneslány is. Sušaki horvátok ezek, az anyának eddig valami nagy panziója volt, s eladta, s itt építkeztek.

Jó volt végre földi ágyban pihenni. Budváról azt hallom, hogy ott a jugoszláv királynő, s emiatt minden lépten-nyomon detektívek igazoltatják az idegeneket, nem jó ott lenni, más vendégek is visszajöttek, s a moszkitó is rengeteg. Talán itt maradunk, ez rendes és szép hely. Vagy, átrakva 1-2 napra a szükséges holmit a kis kofferbe, s a nagyot itt hagyva, innen mint bázisról rándulunk ki még délebbre, Kotorba, Budvába, esetleg Cetinjébe, s majd innen indulunk vissza Sušak felé, esetleg 1-2 napi megállással Korčulán. Ha rögtön ír, azt hiszem, megkapjuk a levelét, ide írom a címet: Sz. L., Dubrovnik II, Pension Stefany, Pŭt (=út) Vojnovića. (Különben a borítékon a bélyegző.)

Tegnap este gyalog bementünk Dubrovnikba, az út innen így kb. 15 perc; villamoson (ahová 2-3 perc a gyalogút) 4-5 perc; jegy nekem 2, Lócinak 1 dinár.

Isteni szép ez a város. Sokkal szebb, mint volt, gazdagabb. Micsoda hotelek, magánpaloták! Mindenütt táblák: „Soba–Zimmer!” Nem győzzük csodálni a növényzetet, a rengeteg pálmát, vadkaktuszt, agávét, fügefát. Az óvárost és a régi kikötőt is megnéztük, Lóci mindenáron a galambokat akarta etetni, de azok alkonyatkor aludni tértek már. Rettenetesen tetszett neki az óváros, soha még nem láttam így lelkesedni. Rab és Dubrovnik: folyton ezt a kettőt emlegeti, folyton nyúz, hogy menjünk be megint.

Reggel a kis horvát lánnyal lementünk a „házi strandhoz”. Jó turisztika! Gyönyörű, tiszta, szélcsöndes tenger és irtózatos kövek. A szomszéd Bellevue aszfaltozott strandrészén 1 dinárért lehet lenni. Ez csak terepszemle volt, visszamásztunk, s a lapadi országúton gyalog (¾ óra) átmentünk a másik strandra, a Szent Márton-öbölbe, ahol már jártunk akkor, régen. Irtózatos meleg volt. Villák, panziók, kopár hegyek, buja kertek, pálma, füge, szőlő, kiadó szobák, autók. A fürdőben rengeteg ember. A kis Marijának is váltottam jegyet, hogy csábítsa be az ellenkező Lócit a vízbe. Már majdnem megvertem a kölyköt, úgy tiltakozott. Kényszeríteni kellett, hogy menjen a vízbe. Nem akarok, mondta. Már trikóban állt a homokparton, amikor bevallotta, hogy fél a tengertől. Nálam, sajnos, nem volt fürdőruha. Mikor azonban Lóci már mégis bent volt a vízben, nem akart kijönni. Egy perc alatt megbarátkozott a sós hullámokkal, frecskendezték egymásra a vizet, alámerültek, kergetőztek, óriási fakarikán úsztak, napoztak, gyűrűhintáztak, a fürdőépület mögött a füvön szárítkoztak, ettek, Lóci másodszor is bekívánkozott a tengerbe, s azt akarta, hogy maradjunk ott estig, s menjünk ki mindennap. Repülőgép keringett a fejünk felett, vízirepülőgép (reggelizés közben pedig egy hadihajó húzott el alattunk). Villamoson jöttünk haza.

Van egy nagy rádió is a panzióban, nagyobb a mienknél, este hallgattuk pár percre Hosszú Zoltánt. A hírekről tegnap is, ma is lekéstem.

Most a szobában írok, Lóci mesét olvasott, aztán rádiózott, ki- és bemászkál az ablakon, s a két megláncolt kutyával barátkozik, meg a csirkékkel, amelyek oly szelídek, hogy megfoghatja őket. Vad szél fúj, mégis nagy a meleg.

Most bemegyünk megint a városba, megetetjük végre a galambokat, megnézünk megint mindent, felvesszük a 4-kor nyitó Putniknál a pénzt, s akkor majd egészen jól fogom érezni magam.

Úgy érzem, az volna számomra a legjobb, ha nem dolgoznék (színdarabfordítás), hanem csak élnék. Lóci úgyis nagyon a nyakamon lóg, hadd járjon jól velem ezúttal. Vagy talán mégis dolgozom majd egy kicsit? Úgy látszik, a háziak hajlandók foglalkozni a gyerekkel, s esténkint a „standra” vinni magukkal, és esetleg még a bevásárlásaikra is elviszik. Minden érdekli Lócit, reálisan, alaposan, csak a „művészi” rész nem. Azazhogy az egészen nagy szépséget ő is észreveszi és megkülönbözteti már. A vasárnap esti óváros egészen megbűvölte.

Szóval: jól vagyunk. Azért írtam ilyen részletesen, mert jóvá akartam tenni a sušaki levelet, melyet bizonyára ma kapott meg. Az ugyan igaz mind, amit akkor írtam, de egy kivételesen rossz, peches napot rögzített le. Sokszor eszünkbe jutnak mindnyájan mindkettőnknek. Írjon rögtön és röviden, mert hátha kárba vész a fáradsága. Sokszor csókolja:

Lőrinc

Lóci a túloldalon ír. Nincs kiütése, eddig.

188.

Kedves Anyu! Lóci 24 óráig hőemelkedéses beteg volt, túlságosan sokat volt kedden a napon. Ma, csütörtökön, egy nagy hajón, a Lovćenen lejöttünk Budvába, s este 7-kor visszamegyünk Kotorba. Ott leszünk egy napig. Ez csak olyan kirándulás. Most már minden jó. Sok nyugalmat és minden egyéb jót kívánunk. Csókolom

Lőrinc

189.

Kedves Anyu!

Talán már fölösleges is írnunk, olyan közel a hazautazás, és olyan lassú innen a posta. Jól vagyunk mind a ketten, Lócinak csak néhány kiütése van, hőemelkedés a már jelzett nap óta nem volt.

„Itthon” vagyunk megint, tegnap, szombaton este érkeztünk vissza a dél-dalmáciai kirándulásból, amiről két lapon már üzentünk. De előbb kezdjük. Hosszú levelünk hétfőn du. 2 órakor zárult. Mi történt azóta?

Hétfőn du. bementünk a városba, gyalog, néztük a rengeteg idegen virágot és fát, a tengert, aztán megint az óvárost, megetettük a galambokat, megkaptuk a pénzt, sokáig időztünk a régi kikötőben, Lóci azt mondta, hogy sokkal jobban szeretne itt élni, mint Pesten. A Dubravka kávéházban a pálmák alatt fagylaltoztunk, aztán tovább bámészkodtunk, sétálgattunk, s hazajöttünk. (Lóci minden pillanatomat igénybe veszi, isten csodája, hogy még él itt a nagy vizek és nagy sziklák közt.)

Kedden de. lementünk a Stefanyból a már ismert meredek úton (az egész ház) a közeli „köves” fürdőbe. Nagyszerű volt ez is (itt sokkal tisztább a víz, mint a lapadi strandon, ahol a homok és a felszerelés nagyszerű), Lóci sokat ugrált, nekem felhasadt egy lábkörmöm. Visszajövet a zerge módra ugráló Lóci egyszer csak előrerohant, előzni akarta a kis Mariját, s hirtelen üvölteni kezdett. Mindenki azt hitte, már lent van a 30–50 méteres mélységben a parti sziklákon. De csak elesett, összesebezte magát. Bőgve bicegett haza, lemostuk, a néni bejódozta, megmértük, 37,4-e volt; ágyba kívánkozott, s rögtön elaludt, ½ 6-kor. Estére 37,7-je volt, nyilván a hétfői strandolás okozta. Könnyű koszt, drukk… Másnap reggel, vagyis

Szerdán, 37,4-gyel kezdte, később 37,3 lett. Felkelt, liegestuhlozott, csöndesen játszott, evett, délután 36,7-je volt, én is lefeküdtem vele, megint könnyű koszt, a láza este se jött meg, éjjel jól aludt. Reggel: 37,6, de ez már a

Csütörtök indulása. Nagyon unalmas volt az utóbbi másfél napos bezártság, s mikor észrevettük egy menetrendben, hogy épp van egy szép nagy hajó Kotorba és Budvába, őrült gyorsan öltözni, reggelizni kezdtünk, szaladtunk a villamoshoz, és az utolsó pillanatban még felértünk a Lovćen hajóra, amely Velence és Budva közt kering hétről hétre. Csak a kis bőröndbe raktuk be a legszükségesebbet néhány napra, én még kabátot se vittem. (Egyáltalán: az új kabát csak teher!) Kiderült, hogy a megváltott jegyünk nem érvényes erre a (más társaság tulajdonában lévő) hajóra. Külön kiadás. III. o. jegyet váltottunk, de az I. o. helyiségeit használhattuk a kapitány jóvoltából. Megint: tenger, sirályok, hajótechnika, nézelődés. Még ettünk is, à la carte, keveset, de eleget és jó drágán, mert ez a gyorshajó nem állt meg sehol, illetve nem kötött ki. Megismerkedtünk egy magyar úrral, dr. Szilágyi nevű törvényszéki jegyzővel Pestről: mondta, hogy Zelenikába megy, Hercegnovi mellé egy nagyon olcsó és érdekes helyre, menjünk mi is majd oda. A Lovćen nem is ment a parthoz, a kotori öböl elején a tengeren horgonyzott le, utasait kis hajó vitte partra, mi meg mentünk ki máris a Boka Kotorskából, és tovább Budva felé. Ott megint a nyílt tengeren horgonyoztunk le, motorcsónak vitt ki a partra. Érdekes, egészen déli, vad kis hely ez. Csak ¾ órát töltöttünk benne, írtunk egy lapot is. Vissza motoron a Lovćenre, azon meg be a Bokába, Kotorig meg se álltunk. Lóci nem akart megválni a hajótól. Még a matrózok is reszkettek érte, olyan vakmerően haszontalankodott. – Kotorban az a hotel, a Jugoslavija, ahol régen ebédeltünk, két éve megbukott, így a Hotel Stadt Grazban szálltunk meg, ez a legjobb. Egyszerű, sivár, de jó hely. Ott vacsoráztunk, leanderek és narancsfák alatt, sok repülőhangya jött az asztalunkra. Utána séta a városban, a mólón, az esti, kivilágított kikötőben, a Lovćenen, Kotorban hált, még egyszer felkéredzkedtünk rá, más kis hajóra is felmentünk, és ½ 10-kor lefeküdtünk.

Pénteken: reggeli a parti kávéházban. Utána egy sofőr megfogott: menjünk Cetinjébe, 105 dinárért elvisz a busz kettőnket. Beszálltunk hozzá. 10-kor indultunk, most a Lovćen-hegy szerpentinjein himbálóztunk két órát, szédületes látvány! Az egész Boka kinyílik az ember alatt. Lóci a sofőr mellett kapott csak helyet; mint utólag mondta: szörnyen félt. 11-kor 930 méter magasan hágó, aztán Njegusi falu, oranzsád és sligovica a Grandban (mint egy matrózkocsma, olyan ez a hotel), irtózatos montenegrói táj, aztán tovább 1270 méter magasra, majd le egy 6–700-as kis zöld völgybe, és itt volt Cetinje. „Ügyes” kis város, nagyot fejlődött, megérne 1-2 napot is, ha már itt van az ember. 12-kor értünk oda, ebédeltünk a Palace-ben (magyar pincér és málna és sült csirke), és 2-kor indultunk tovább: megint Budva felé! A nyavalyás kis fészket kétszer láttuk. Irtózatos vad szerpentinek lefelé, közben messziről már láttuk a szkutari tavat és az albán hegyeket. Különös herkulesi képességű falakó tücskök dzsesszezték tele a lentebbi, már zöldes tájakat. – Szóval: Budva, itt Lóci kapott egy fehér, fez-féle tökfedőt, egy török árulta. Tovább, most már rendesebb autóúton, vissza Kotorba. A 4 órás hajónk épp elment: az autóbusszal, amely Dubrovnikba ment, kellett (a hotel és a csomag elintézése után) indulnunk visszafelé. Végig a fél Boka partján, nem részletezhetek, komp vitt át a tengeren a másik partra, rémületes izgalom és boldogság Lócinak – tovább az országúton, egyszerre csak: Zelenika! Ide jött az a tegnapi úr… Próbáljuk meg! Kiszálltunk, ½ 6 volt, a Strandhotel Zelenikába mentünk (más nincs is), óriás, gyönyörű park, napi 50-60 dinár panzió, saját homokstrand, primitív kiszolgálás, gyenge koszt, elkopott, pompás, várszerű épület. A tulajdonosa magyar, festő és író, az ősmagyarok vallását kutatja, egyébként csöndes, kitűnő ember, nagyon magányos, utoljára 1911-ben járt Pesten. Elhelyezkedtünk, sétáltunk, új barátunk nagyon kedves ember, egész jóba lettünk, ismert mint írót. Nagyon sok volt itt a magyar (egy kis magyar sziget direkt, szegény méltóságosoktól lefelé az alsóbb középosztályig: ez a társaság összetétele). Szilágyi ismerősei, egy sereg tanár és tanárnő, felkarolták Lócit. Még este fürödtünk, Lóci elepedt a csónakázásért, csigákat, tengeri pókot stb. gyűjtött.

Szombat reggel megint fürödtünk. Tulajdonképp most jött segítségemre a sok nő. Volt labdázás, hacacáré, bérelt szandolin, Lóci megtanult (és kitűnően tud!) evezni, egyedül csavargott a part közelében, keringett, forgott, hidak alatt evezett át, homokozott. Aztán eső jött, 3 óra rossz idő, közben gyenge ebéd, utána megint strand (a hotelből a vízbe lép az ember), nagy boldogság, csónakázás megint. 4-kor: séta az erdőben, ahol egyet se láttunk a „hemzsegő” teknősbékákból. ½ 6-kor uzsonna, utána ki a mólóra, Szilágyi dr. és az egyik lány (Herbert Irén, Kodolányit ismeri) bekísért Hercegnoviba, onnan a Kosovo nevű turistahajón este ¾ 7-kor indulás Dubrovnikba. Lóci egy padon aludt a fedélzeten. Megint új magyarok. Éjjel ½ 11-kor érkeztünk meg a Stefanyba, amely közben zsúfolásig megtelt. A három nap alatt állítólag 8000 idegen jött, nincs egy árva szoba sehol, a mienket is kiadták, s visszakerültünk az emeletre. Itt óriási örömrivalgás fogadta Lócit, azt hitték már, hogy nem megyünk vissza (én 1-2 napot mondtam, s majdnem 3 lett a kirándulásból). Roppant nyűgös volt a gyerek, és persze Zelenikából se akart eljönni.

Ma, vasárnap, jól kialudtuk magunkat, Lóci itthon játszott a ház körül, én dolgoztam, ő elvesztette, elhajította a hegyi bozótba egy új labdáját. Du. aludtunk, 3-kor egy újonnan nyílt busszal, mely a ház előtt jár, leszaladtunk az így most már közelbe került lapadi strandra, s ott lubickoltunk ketten egész 6-ig. Lóci megint kikönyörögte a szandolint, vele mentem, mélyen beeveztünk. Evett is, szőlőt, körtét. Sétáltunk Lapadon, felszeleteltünk fáról tépett zöld fügéket, gránátalmát stb. ½ 8 volt, mire hazaértünk. Már alszik. Ő követelte, hogy írjam meg, mit csináltunk, a levél elejét még „olvasta”.

Valószínűleg kedden du. indulok innen. Talán egy nap még futja Korčulára. Aztán Sušak jön, ha lesz idő, megpróbálok átmenni Abbáziába Hunyadyhoz. Sušakig 24 óra a gyorshajó, tehát esetleg már csütörtökön otthon lehetünk.

Fáradt vagyok, Klára, nem volt egy nyugodt órám. De persze így is használt az út. Mindössze egy felvonást fordítottam le a Byron-darabból. Isten vele, sokszor csókolom.

Lőrinc

Holnapra várjuk a levelét!

Ma délben a Móricz Virág esküvőjén voltam. Amikor ott ültem, és vártam, hogy megkezdődjék a szertartás – korán voltam a templomban –, gondolkoztam a magam életén. Kénytelen voltam magamra gondolni, mert én is szilveszter napján mentem férjhez Lőrinchez. Szomorú voltam. Hogy erőt gyűjtsek magamnak a következő évre vagy hónapokra, azt gondoltam: nekem nem volt esküvőm, hiszen csak mindenki tudta nélkül mentünk délben az anyakönyvvezetőhöz, rettenetes tizenhat évet éltem végig – ha Lőrincnek eszébe jut, hogy nekünk is házassági évfordulónk van ma, és idejében megérkezik a templomba, mellém jön, akkor arra fogok igyekezni, hogy ez a szertartás egy kicsit az enyém is legyen, s akkor talán mégis érdemes tovább csinálni a közös életet. Vártam, figyeltem, hogy jön-e. Nem jött. Mikor már gratulálni indultam, akkor tűnt fel Lőrinc. Komikus és babonás ez az egész dolog, de azért én mégis úgy érzem, hogy a sors felelt nekem ma. Ehhez még hozzájött az, hogy még ma is elment a templomból, és nem jött haza. Szilveszter és a házassági évforduló. Dolga van. Egyedül jöttem haza ebédelni, éppen úgy, mint tizenhat évvel ezelőtt az esküvőm napján, amikor engem hazaküldött enni, ő pedig beült a Bandelhez külön ebédelni. Már akkor rettentő szomorú voltam.

Ezen a napon be akarom fejezni a szomorúságot. Nem akarok többet búsulni semmiért sem. A gyerekek is gorombák velem, ezt megtanulták jól Lőrinctől. Még Lóciból kijön néha valami kedvesség és vigasztalniakarás, de Lőrincből és a kis Klárából legfeljebb gúnyolódás érkezik hozzám. Tovább is tisztességesen fogom a dolgaikat intézni, és nézni akarom továbbra is, hogy mi az ő érdekük ebben az életben, de a magamét is szeretném most már végre egy kicsit szem előtt tartani. Tudom, hogy a szomorú asszony kellemetlen. Nem leszek szomorú. El akarok vágni minden köteléket, ami engem a másikhoz kapcsol, külön én akarok lenni. Talán így még több hasznuk lesz belőlem, hiszen mindegy, hogy milyen áron tanul meg az ember nevetni, fő, hogy nevessen, mert a másik unja a fájdalmat, a szomorúságot. Fájdalmat pedig muszáj éreznem, ha nagyon ide tartozónak érzem magamat. A szeretet soha el nem múló dolog, mondta Krisztus szavait ma a pap. Lehet, de a szerelem, az igenis el tud múlni. Még jó, ha a szeretet megmarad a helyén. Pontot akarok tenni ez után a tizenhat év után, és vagy tudok kezdeni egy emberibb életet, vagy pedig segítsen a sors énnekem befejezni valamiképpen az egészet.

Klára

190.

Kedves Klára, Lóci és többiek!

Salzburgból írok, este 8 körül érkeztem ide, útközben semmi meglepő dolog vagy látvány nem adódott. Nagyon fáradt vagyok, szörnyen idegennek érzem magamat, nem tudok kapcsolódni, viszont rosszul esik, hogy alig váltok szót emberfiával. Csak a táj érdekelt néhol. Hiába, otthon van igazi helye az embernek; azt hiszem, egy utolsó kis magyar faluban jobban érezném magamat, mint itt. Pedig gyönyörű ez a város, este még bejártam egy részét. Az ünnepi játékok csak 23-án kezdődnek; kevés az idegen. Mintha egy százszor szebb, de kétszeresen, százszorosan idegenebb „Szegeden” járnék, úgy lődörgök, úgy nem érdekel semmi. Biztosan csak a fáradtság teszi, remélem, hogy csak az. Érdekes, hogy a vonatban annak a vitéz Groszschmidtnak a felesége és lánya mellé kerültem, akinek a nevét egy hete ismertem meg a légügyi hivatallal kapcsolatban. – Sokszor eszembe jutnak, jobb volna együtt lenni. Lóci cukra nagyon jól jött, nem is 3, hanem 5 darab volt a papírzacskóban. Olyan kedvetlen vagyok, mint a halál. Majd reggel jobb lesz. Holnap, csütörtökön, Innsbruckban leszek pár órát, aztán tovább Seefeldben K. Aladárhoz. Izgat a munka, szeretnék már nem útközben lenni. Mindnyájukat sokszor csókolom.

Lőrinc

191.

Kedves Klára!

Tegnap, csütörtök este érkeztem ide, megtaláltam Aladárt, kitűnően érzi magát, rögtön Manyi és a gyerek iránt tudakozódott. Csütörtökön délelőtt Salzburggal ismerkedtem össze, gyönyörű hely, 50 000 lakosa lehet, de magyar szemnek világvárosi szépségű. Kis Klárának írtam egy képeslapot a hohensalzburgi várból. Az út a továbbiakban nagyszerű volt, isteni helyek, tájak száz és száz kilométeren át, hegyi tavak és havas kőhegyek, erdős, alpesi rétek, legszebb Zell am See. A hangulatom már reggel megjavult. Egy 12 éves kislány utazott jó messziről, egyedül, Innsbruckon túlra, folyton a mi gyerekeink jártak eszemben. Egy tanárnőféle nő pont ide, Seefeldbe jött; itt germanista-anglicista-filozófus nővére várta, összeeresztettük őket Aladárral. Olyan szép tájat, mint a vonatból Innsbruck és Seefeld közt amilyen látható, csak álmodni lehet. Már sajnáltam, hogy továbbmegyek, mert ez az 1200-as Seefeld nagyon megfelelne, de ma reggel fogmosás közben igen heves szívdobogást kaptam, e lap írása közben még egyet, s ez tán arra figyelmeztet, hogy a magasság már árt, s mégis jobb lesz a szelídebb Fekete-erdő. Mindenütt rengeteg a német vendég, idegen kevés; ennivaló bőven van, az árak: a mieink, csak márkában. Semmi nyoma kellemetlenkedésnek, igaz, hogy nem-árját alig láttam. Persze Salzburgban és Innsbruckban felírás egy-egy bolton, hogy Judengeschäft. Szinte megesett rajtuk a szívem. Itt-ott zászlók, jelvények, óriási belső forgalom. Úgy tervezem, hogy szombaton reggel, de legkésőbb vasárnap reggel továbbindulok, mert nagyon aggaszt a munka megkezdése. De jó volna pihenni itt a hegyi napban, szénaszagban a tó partján, jóllakva és elrenyhülve! Szoba az egész telepen sehol se volt, végül a Seespitze (szép hotel) gazdasszonya megszánt, és a cselédség depandansza fölött egy 3 ágyas, kétszobás, teraszos, primitív, de azért jó kis lakást ideadott, 7 márka panzióáron. Ellaknék én itt végig! Egyszer majd mind eljövünk ide. Isten velük. Csókolja a gyerekekkel együtt

Lőrinc

192.

Kedves Klára!

Már nagyon megijedtem, hogy nem lesz számomra hely ebben a zsúfolt Fekete-erdőben, de végre akadt. Ma, hétfőn du. a nagy hotelben telepedtem meg, holnap átköltözöm a (túloldalon szintén megjelölt) kis házba. Eddig is dolgozgattam mindenütt a Kleist-darabon; most a másikat veszem majd elő. Itt maradok végleg, címem: Titisee, Hotel Titisee; küldje, ami van postában és hírben. Sok mindent láttam, fáradt vagyok. S lapot csak, hogy rögtön hírt adjak. Holnap levél megy. Sokszor csókolja a gyerekekkel és anyukával együtt

Lőrinc

193.

Kedves Klára!

Hát berendezkedtem. Öt perce raktam szét a holmimat, minden példás rendben volt és van. Rágyújtottam egy maradék magyar cigarettára, és asztalhoz ültem írni a kis házban, a még kisebb szobában. A szoba világos hangulatú, a faágy, az asztal, a szék, az éjjeliszekrény világoszöld, a plafon és a függönyök fehérek, ablakom délre néz, szemközt a nagy Titisee Hotel, közbül az országút, melyen szakadatlanul dübörögnek a nagy tömegszállító autóbuszok, az egészen túl aztán a hegyek sötét fenyvesei meg az ég. Jó meleg van ilyenkor, napban, szerencsés vagyok, mert itt az a sok eső, két napot én is kaptam belőle, el is keserített, annyira, hogy majdnem elutaztam hazafelé valami más tájra, s majdnem megutáltam a szép Freiburgot, ahol különben megtaláltam régi Gráf-féle ismerősömet, Reddersen urat, csak nem a Hilda utcában, hanem új lakásán, az Erwin utca 20. alatt. De most már nem is kell a címe, ide írjanak a Hotel Titisee címén Titiseebe. (Furcsa név, ugye Titi-tó?)

Tegnap még a nagy épületben laktam. Igazán szerencse, nagy szerencse, hogy egy olasz kisasszony búcsúzófélben volt, mert itt a telep minden panziója, szép, nagy fejű, széles tetejű, erkélyes faházak, hosszú időre zsúfolva van, csak a nagy hotelekben akad itt-ott átmenetileg üres szoba, azokban viszont a panzió igen drága, 9-12 márka+százalékok. Az igazi panziók így, főszezonban 6 ½–7 ½ márka körül mozognak. Én valahogy megfeleztem a dolgot, itt reggelivel 4 márkát fizetek, a reggelit a díszes nagy szálloda éttermében fogyasztom, ebédre és vacsorára a söntésbe járok, egy kitömött fajdkakasokkal, furcsa lámpákkal díszített, félig bokszrendszeres Stüblibe, ahol alighanem áttérek valami előfizetési rendszerre. 1,80 az ebéd, s ugyanennyi a vacsora, plusz kiszolgálás, esetleg pohár sör (30 pfennig). A hotel termei, kertje stb. rendelkezésre állnak. A szálloda a tóparton van, széles fronton park, lámpák, teniszhely, strand, táncterasz, rádió, lugasok végtelen sora s minden fene, ami szükséges és nem szükséges. Elhelyezkedésem tehát ideális, mert ha nem ízlik a tömeg (amely különben az embermagas bukszusokkal csaknem szobaszerűen körülzárt és mégis napos „lugasokban” nem tartózkodik, hanem a tóparton eszik, iszik délelőtt és délután), akkor kiviszem a kis ház mögé az asztalt, a széket, a könyveket, s rögtön a szabadban, a napon, fenyő közt, zöld hegyi lejtőn vagyok, fekete gyantás környezetben, jó levegőn. Ez a Titisee kb. 850 m-rel van a tenger színe felett. Tudtam róla már otthon, de nem ide készültem; Freiburgban tegnap, hétfőn délelőtt, a Schwarzwald-Verkehrsbüróban Reddersen úrral egészen kétségbeejtőnek találtuk a helyzetet, mert minden tele volt, már fantasztikus megoldásokra kellett gondolni; pogány pénzt eltelefonáltunk különféle környékbeli panziókba, hogy van-e szoba, de nem volt; aztán nekivágtam vaktában az útnak, vissza a Höllental-bahnon, a Pokolvölgyi vasúton (kis Klárának való név és vadregényes táj), s leszálltam. Titiseeben, ezen a központi helyen, s mint már tudja, jól jártam. Tegnap délután már rengeteget dolgoztam, éjszaka is, ma délelőtt is, igazán olyanokat, hogy nem merem elfecsegni; ha így megy a munka, akkor egészen visszakapom az önbizalmamat. Versem persze nem lesz Az Est-ben, utolsó porcikámig belefúrom magam ebbe a két idegen világba, hogy hamarabb, zavartalanabbul megemésszem, amit kell. Már látom, hogy esős időben is fogok tudni dolgozni. Az idő olyan, hogy napos nap estéjén a rendes ruhában is éppen bírom még; itt minden vetés zöld még, nyílik a bodza és a jázmin. A koszt bőséges és jó, vaj stb. minden bőven van, az új életnek alig van külső nyoma, a zsidótlanság sem feltűnő, hiszen itt sose volt sok belőlük. Jó, hogy tudom a nép nyelvét, az ember otthonosan mozog. Újságot egyszer se láttam, rádiót (pestit) nem hallgattam, igyekszem gépiesen élni a legkedvezőbb munkafeltételek közt. Két hetet, úgy látom, egyfolytában itt töltök. Írtam Seefeldből? Igen! Ott is gyönyörű, de nekem esetleg túl hideg volna este vagy pláne esőben. K. Aladár folyton a gyerekét és Manyit emlegette, és én néha már szégyelltem magamat. De nem nagyon, mert én is igen-igen szeretném, ha itt volnának, s leszünk is még itt. Meg hát másféle ember vagyok. (Nem olyan ördögi, mint képzeli!)

Koffert bizony jobb lett volna itt vennem; az árak egyébként, amennyire első blikkre látja az ember, a mieink, csak márkában. Hihetetlen nagy a belső forgalom emberben, áruban, és a motorizáltság. Ausztriában még hallottam siránkozást az idegenek elmaradása miatt, de az nem volt komoly, s különben is meg kell élni belülről. S meg is élnek ezek egész jól. A tömegnívó emelkedik mindenütt. Tegnap a vonaton aggódva érdeklődtem szemközti útitársamnál, mit gondol, lesz-e szoba? Magyarázta, mit próbáljak tenni, értelmesen, okosan, én meg töprengtem, mi lehet ennek a kék posztóruhás, polgárias, választott hajú embernek a foglalkozása, vajon borbély vagy pincér, vagy kereskedősegéd? Kérdésemre aztán megmondta, hogy földmíves. Itt a szegénység él olyan külső nívón, mint nálunk a polgárság, persze az alsóbb. Néhány tévedésemre okot adott már, hogy a szellemi érdeklődésüket a ruházatuknak nálunk megfelelő áttétellel mértem, és elmaradottaknak találtam őket. Új világ, más világ. És jókedvű!

Folyton robognak az autók, a nagy buszok, Freiburgból itt kering felettünk a fekete-erdei körrepüléseket végző aeroplán, az emberek fürdőtrikóban (is) járkálnak, fütyül a Titi-tó nagy, majdnem hajószerű motorcsónakja, minden szép és jó, csak dolgozni ne kéne. Tegnap este sétáltam egy kicsit a környéken, a fenyvesekben; ijesztő volt. Aztán köd és mégis csillagok. Most nekiülök az Amphitryon második felvonásának, néhány elnagyolt részletet megint átveszek, véglegesítek.

Nem tudok, nem lehet mit küldeni a gyerekeknek. Írjatok, Klára, Lóci! Írjon maga is sűrűn. Mindnyájatokat csókollak, ölellek.

Lőrinc, Apu

194.

Kedves Lőrinc!

Ma megérkezett a részletes levele. Kis Klára is nagyban irkál magának. Maga azt írja, hogy írjunk sűrűn, majd igyekszem. Nincs ugyan sok beszélnivaló innen hazulról. Ma véletlenül van valami, mert tegnap megkaptam a P. H. válaszát. Szó szerint leírom: „Nagyságos Asszony! Légrády főszerkesztő úr kisebb műtéten esett át, és bár a szanatóriumból már hazatért, szerkesztőségi munkásságát még nem kezdi meg. Hozzá intézett levelét tehát hozzám juttatta el azzal, hogy egyfelől közöljem Önnel mentségét, másfelől pedig kérném meg, keresne fel engem, aki természetesen a legnagyobb készséggel állok rendelkezésére, bármely napon de. 11 és 1 óra között a Pesti Hírlap szerkesztőségében. Kezét csókolja Márkus Miksa.” Este itt voltak Trettináék pár percre, megmutattam Jenőnek a levelet, aki azt mondta, hogy ez enyhe pofon, és inkább ne menjek be, mint igen. Közben Pali is felhívott, aki elárulta a következőket. Őt Márkus behívatta, megkérdezte, hogy áll az ügyem. Pali elmondta a Kudelka-fúrásokat, s még azt, hogy a többit méltóságos úr úgyis tudja. Erre azt mondta, hogy nekem majd megmondja, hogy a divatrovatot leépítették náluk, s csak olyan cikkek jelennek meg, amelyek hirdetéssel kapcsolatosak. Ezt tudjuk, hogy nem igaz, mert én írom nagy részben ma is, de suba alatt, viszont ezt ő nem tudja. És hogy meg fogja mondani nekem, hogy se maga, se énellenem nem irányul semmiféle bántalom. Természetesen nem megyek be, ellenben a következő levelet fogom elküldeni neki, csak előbb Palinak meg fogom mutatni. „Méltóságos Uram! Légrády főszerkesztő úr megbízásából küldött levelét megkaptam, meghívását köszönöm. Ne haragudjék, nem megyek be, szeretném megvárni a főszerkesztő úr felgyógyulását, mert vele szeretnék végre megismerkedni és beszélgetni. Pozitív kérésem nincs, tehát nem sürgős az ügy. Ősszel majd megpróbálok jelentkezni. Kiváló tisztelettel Sz. L.-né.” Valami ilyesfélét fogok elküldeni. Kodolányinak felolvastam, neki nagyon tetszett, azt mondta: finom és szellemes levél. Nem tudom, maga mit szól hozzá. Néhány nap múlva küldöm el, nem rohanok vele. Ez van az én dolgomban. Most az volna fontos, hogy én másfelé tudjak orientálódni. Nem kereste ki a dunai cikkem, azt kellene minél hamarább az Ünnep-be leadni. Bethlenné örülne is neki, mert szívesen közöl rendesen megírt dolgot. Nekem pedig fontos most, hogy a nevem mozogjon. A rádióban is kell őszre szerepelnem. Föltétlenül kell valami álláshoz jutnom, kereset nélkül képtelen vagyok élve maradni. Ez komoly! Minden erőmmel igyekezni fogok, talán maga is segít majd valamit ezekben a dolgokban nekem. Nem írt arról, hogy Freiburgba megérkezett-e a levelem és a kért könyv! Izgat, hogy elveszett-e vagy se. Ez a harmadik levelem, mióta elment hazulról.

Itt volt a zongorás, egy részletet ki kellett fizetnem, az augusztusival majd vár szeptember egyig. Igen rosszul állok anyagilag, ezt gondolhatja, bár sehol a világon nem voltam, magamra egy pár harisnyán kívül, amit muszáj volt vennem, semmit nem költöttem. Igyekszem nagyon spórolni, de a két gyerek strandja stb. elég sok pénzt emészt fel naponta. Klárának ruhát kell tisztíttatni stb. stb., nem akarom részletezni. Nem hiszem, hogy anyuka augusztusban elmehessen, mert arra a pár pengőre is szükség lesz, ami marad.

Kis Klára közben felolvasta a levelét, megható, hogy ez a kölyök milyen szép és meleg leveleket tud írni. Biztosan örül annak, hogy a lánya ennyire szereti magát, és így meg is tudja mutatni az érzéseit.

Bundinál voltam tegnap, megnézni a lakását. Nagyon kedves volt, de panaszkodott magára. Ahogy ő mondja el a dolgokat, természetesen nem egészen helyes, amiket ott beszélhetett. Azt hiszem, azért most rendben vagyunk hárman egymással újra. A téli kellemetlen csepeli üggyel kapcsolatban én nagyon sokat tanultam. Magát és őt is, azt hiszem, végleg kiismertem. Tudom, hogy mit várhatok itt és ott. Jól van így. Jobb, ha az embernek nyitva van a szeme, mint ha vak. Sajnálom őt is, magát is, de a természetén, úgy látszik, senki sem tud változtatni. Még olcsón megúszták a dolgot, mert hogy az én véleményem mi erről, az őt még csak érdekli, magát még csak nem is érdekli. De nem is fontos, sőt beszélni se szeretnék róla, mert megváltoztatni semmit, ami elmúlt, úgysem lehet. Sajnos, mindenért, amit cselekszünk, fizetni kell, ez természeti törvény énszerintem. Remélem, nem haragszik ezért a kis kitérésért! Bundival nem kell tárgyalni az ügyeket tovább, én rendesen beszéltem maga helyett és magam helyett is minden vonalon. Önérzetesen mindkettőnk nevében. Nem kell most már kavarni semmit. Azon, hogy én Bundihoz nem fordulok az életben többször tanácsért, úgysem lehet változtatni, ha a lelkét tenné is ki elébem. Neki fáj ez, de ezen nem lehet segíteni soha. Érdekes, hogy kis Klára éppen ilyen kemény lélek bizonyos dolgokban, mint én. Én főleg voltam, bár egy kicsit visszatért ebben az évben a régi énem, és megvagyok újra teljesen egyedül a magam bajával, örömével. Ezt csinálja a kis kölyök is.

Nincs cseléd és nincs franciatanárnő. Az Ancit le kell mondanom, és Magdát. Mit írjak Magdának? Ezt nehéz intézni. A franciatanárnőnek megmondom magyarul a dolgot, ez a legkényelmesebb.

Ma itt is esett az eső, Lóci nem megy strandra, legfeljebb délután. Jól néz ki, de nem valami főangyal őkegyelme. Nagyon jól érzi magát a világban.

Nagyon örülök annak, hogy olyan jól eltalálta a megfelelő helyet. Pihenjen, és dolgozzon sokat. Rettenetesen sajnálom, hogy nem lesz verse. A pénz is jó lenne, nem mondom, de főleg sajnálom, hogy a neve nem fog szerepelni. Komjáthy nagyon aranyos férj és apa. Ezt régen tudom róla. Föltűnő sokat emlegethette Manyiékat, hogy maga is már talán harmadszor emlékszik meg erről a levelében. Maga is nagyon rendesen, becsületesen szereti, sőt nagyon szereti a gyerekeit, nem kell lelkiismeret-furdalásának lenni emiatt. Én is meg vagyok elégedve ezzel a tulajdonságával, pedig én már csak igazán nézem a saját gyerekeim elsőrendű érdekét. Nagyon jó apa maga, még úgy is, hogy elkövet hibát a kölykökkel szemben. Azért sokat nyújt nekik szellemiekben, olyasmiket, amiket más senki sem tudna nekik nyújtani. Ezért volna nehéz nekem elszakítani őket magától. Nevelje csak őket, vigyázzon rájuk, és szeresse őket nagyon, rettenetesen nagyon, amilyen erősen csak képes szeretni embert a földön. Ezeknek a szegényeknek magán kívül egyelőre senkijük sincs a földön, magának kell mindenben a legnagyobb segítséget nyújtania számukra mindenben, mindenben. Én már nagyon gyönge vagyok, és rettenetesen fáradt. Sokkal, nagyon sokkal fáradtabb, mint maga. Belőlem kevesebb hasznuk lesz a továbbiakban, mint magából. Eddig azonban fontos, sőt talán fontosabb is voltam, mint maga, mert kicsinyek és tehetetlenek voltak. Most már minden nappal javul a helyzet.

Azt hiszem, mindenről, sőt talán túl sok mindenről is írtam. Ne izgassa magát semmivel, minden rendben van a földön, megy minden a maga legtermészetesebb útján, senki nem tud semmit sem megakadályozni. Nagyon fontos volna, hogy maga őszre jól tájékozódjék minden vonalon, és helyesen tudja megfogni a dolgokat. Nem tudom minden dolgát, de azt hiszem, hogy most se egész erővel akar javítani a saját sorsán. Most pedig meg kell fogni mindent, most vagy soha! Pethő lapja augusztus huszadika körül indulna meg. Nemzet vagy Magyar Nemzet címen. Hétfőn Kacsa-nap van. Elmegyek Klárival és Szegiékkel. Nem akarom én elrontani a dolgot. Kedvem azonban nincsen. B. Erzsike írt valahonnan, nem tudtam elolvasni a címét. Posta, újság nincsen más, mint amiről már beszéltem. Istenke áldja meg magát, Lőrinc. A legjobbakat kívánja magának

Klára

R. Bözsit alkönyvtárosnak nevezték most ki. Nagy az öröme.

Rengeteg francia levelet írtam tegnap egész délelőtt.

195.

Kedves Klára és Klára és többiek!

Megkaptam ma két leveleteket, és nagyon megörültem. Az első (a lap után írott) már reggel itt volt, akkor tudtam meg egyúttal a postástól, hogy nem vasárnap van, hanem szombat. Jól jött a tévedés, mert így egy kis pihenőt tartottam délután, átmentem a szomszéd Saigba, az út a hegygerincen át 20 perc. Ott nincs tó, a táj még kellemesebb talán, mint Titiseeben. Visszajövet aztán már itt volt az új levél is, az, amelyet első itteni levelemre írtatok. Freiburgból minden megjött. Csak hát, kérem, nem úgy kell nyomtatványt feladni! Így 64 fillérbe kerül, egyszerűen levélbe tette! Keresztkötés kellett volna! No, mindegy.

Köszönöm az értesítéseket, nem is tudom, mire kell felelnem. Nincs semmi igazán fontos, ugye? Azért örülök csak a leveleknek, mert látom, hogy mozog az élet odahaza. Hja, pardon, a Légrády-ügy; az komoly! A válaszlevél M. M.-hoz jó; én azonban nem mennék el ősszel se L.-hoz. Újabb visszautasításnak teszi ki magát, Klára; itt várni kell, társadalmi, társasági megoldásra. És természetesen izgat a pénz is, hogy ennyire nem sikerült pontosan betartani a menetrendet. Magdának írhat akkor is, ha már otthon leszek; a franciatanárnő helyettesét már előbb meg kellett volna találni. Az őszi tervekről se beszélgethetünk ilyen messzeségből; de nem is sejtem, mit ért azalatt, hogy „jól fogjam meg a dolgokat”. Nagyon nehéz a helyzet, s az az érzésem, hogy nem fog javulni. Sőt aggódom némely tekintetben. – Magam miatt is aggódom, sokszor vannak szorongásaim, indokolatlan félelem- és halálérzéseim; azért sietek ennyire ezzel a két munkával is, mert… Irtózatosan el vagyok keseredve, hogy kimondjam kereken; csak épp kellő tréningem van már, és átalakulok megint, „géppé”, és dolgozom tovább, sőt örülök is, élvezek is, naponta legalább fél óra nekem is jut ebből az áldott jó pihenésből. Roncsként fogok hazakerülni, de nem fogja tudni senki, olyan barna leszek. Nekem már csak pillanatnyi elmezavar árthat, normálisan olyan szíjerős az „idegbajom”. – Erőszakosan abbahagyom ezeket a dolgokat, mert különben lefordulok a székről, és kiokádom a beleimet, vagy mit tudom, mi lesz velem, megfulladok a keserűségtől.

Pedig kár volna értem. Megint csak szereztem 40 pengőt, az utolsó pillanatban küldtem verset Az Est-nek, egy szonettet, remélem, megjelent.

Soha darabfordítást többet nem vállalok…

A kis Klára levelei csakugyan igen tehetséges megnyilatkozások. Az a jó bennük, mondja meg neki, hogy természetesen tudja adni magát, töretlen lendület viszi, valahogy ráülteti magát egy áramlásra, és viteti. Gyorsan villogó látása van, idekapcsol, odakapcsol, és mindent központból irányít, számon tart. A Wagner-rajongást azonban nem kell túlzásba vinni, ahogy a Schwarzwaldról se kell azt hinni, hogy a legszebb tája a világnak. Nagyon kellemes hullámvonalakkal rajzolják tele a hegyei a láthatárt, nagy a fürdőkultúra, érdekes a világa, jó a levegője, napja, impozánsak az erdői; de ilyet Pestről jövő ember hamarább is talál. Ez nem leszólás akar lenni! Ausztriában sokkal „egzaltáltabb”, „hősibb” tájak vannak. Nekem személyesen a Hochgebirge, szóval az 1500-on felüli romantika jobban tetszik; biztosan, mert ritkább élmény. Igaz, hogy ez megnyugtatóbb, egyszerűbb. Ha a Mátra nagyobb és gazdagabb lenne, az lenne ilyen. És bizonyára sok testvére van e vidéknek Erdélyben is. A „zord fenség” hiányzik. – Én úgy sejtem, hogy Winifred (nem Winfried) Wagner már R. fiának, a meghalt W. Siegfriednek lehet csak valamilyen ia-fia. A salzburgi programot ismerem, a bayreuthit is, épp elég prospektus hirdeti. Igen, az Amphitryon ünnepi játék volt, kár, hogy Pesten nem emlegették eleget. Ezt néztem volna meg legszívesebben.

Rémes, hogy a tó felől, meg máshol is, milyen Walkür-vijjogásszerű hangok, jeladások zendülnek fel időnként. Tenyeres-talpas, középkorú nénik vijjognak. Idővel az ember idegeire mászik ez a népi sajátság, ez a gyerekesség. Lóci meg utcai barátai élveznék csak igazán és kitartóan ezt a jódlizást. Megértem Sárközi Mártát, aki néha vésztjósló arccal bele-belevijjogott a beszélgetésekbe, ha németekről esett szó. Akkor nem értettem, hogy gúnyolódik; most sokszor eszembe jut.

Fő mesterségem a munka, igen szépen haladok. Írtam már, ugye, hogy kijárok a kis ház mögé (amelynek egyik végén, épp mellettem, egyébként disznóól van, a disznó éjjel néha átröfög hozzám), szóval a kis ház mögé: kaptam egy könnyű asztalkát és széket, leviszem a könyveimmel a patak mellé, amely a Titiseeből kifelé folyik (beléje is folyik egy, a hotellal szemközti oldalon), és ott az első fenyők környékén megtelepszem. Isteni időnk van, nagyon meleg a nap; az úri nép, meg a szegényebbje is, strandol és teniszezik és motorozik, vagy legalább sörözik, a személyzet folyton kínálja nekem is a strandkabinkulcsot, és töri a fejét, hogy vajon mit csinálok egész nap, mért fumigálom a sok jót, ami itt van.

Ha nem a ház mögött, akkor a hotel és a parti rész (asztalok, kosztolás) közti kertben vagy parkban dolgozom. Van ott egy sereg kis lugasszerű, élősövényes fülke, vasbútorral, asztal, kerti székek; a nyírott bokrok két méter magasan körülzárnak, és majdnem méter vastagok, jól eltakarnak; csak a négyszögletes beton tánchely felé van kijárata ezeknek a felül nyitott kis lugasoknak, de senki se táncol ilyen melegben és nappal; legfeljebb a rádió andalog mellettem valahol a fák közt, egész szellemszerű halksággal; a nap mindig besüt valamelyikbe, ahogy körülkeringi a hotelt, s én háromóránkint felkelek, s ahhoz az asztalhoz megyek, ahol nincs árnyék. Tegnap reggel 8-tól este negyed kilencig megszakítás nélkül ezekben a zöld rejtekekben dolgoztam, s egész idő alatt egyetlenegy, egyetlenegy ember meg nem zavart! Néha repülőgép bukfencezett és mennydörgettézett, a tó felől zajgott a nyári vigalom, sárga darazsak látogattak be hozzám, és igen soklábú, igen parányi, piros színű pókok meg néha egy-egy mókus és madár (nyitnikék is!); közben, tőlem balra, az óriási verandán lezajlott a reggeli csörömpölése, aztán az ebéd másféle csörömpölése, aztán a vacsoráénál már én is kinyújtóztattam gémberedett lábaimat és gémberedett ujjaimat; felnéztem az esti égre, és úgy éreztem, hogy őrült vagyok, amiért nem élvezek valamit abból, amit méregdrágán vesznek meg mások, de aztán kijelentettem, hogy nem vagyok őrült, és ez meggyőzött, és leültem öt percre a partra, és szemeimen át, azt hiszem, öt perc alatt többet vágtam zsebre (hol az a zseb?), többet: az egész tavat és eget és földet, mint akik az egész napot fürdőköpenyben töltötték a partokon. És aztán mentem a Stüblibe vacsorázni.

Rossz a német konyha. Nem mondom, a Hotel Titisee-é, a belső, vagy a még nagyobb Schwarzwald hotelé, az jó. De a nagy hotelben, azon az impozáns üvegverandán és a főétteremben én csak reggelizem. Három zsemlyét, három kis kerek vajdarabot, rengeteg dzsemet és mézet vágok be, és három csésze csokoládét iszom meg hozzá: ezért ülhetek 10 perccel később már a veranda alatt, a sokat emlegetett zöld zugolyokban, abban a biztos tudatban, hogy estig eszembe se jut enni. Ez mindennap így van. Hanem este, a Stübliben, már rég nincs sok örömöm a kosztban. Úristen, micsoda bécsi szeletet ettem! S mit tudnak itt gyümölcsnek nevezni! S az a sűrű, sötét, csípős, sötétbarna szósz, amivel mindig minden húsfélét leöntenek! Első nap nem volt rossz; sőt érdekes. De folyton! Vastag nép ez, vastag; becsületes; és gyerekes vagy olyan állatian komoly, mint egy tanfelügyelő.

Iszonyú tömegek mozognak. Mennyi Hitler-jugend! És autó! és autóbusz! Folyton kirándulások, társaskocsik, át Svájcba, Olaszországba, és onnan ide, és a Schwarzwaldon belül mindenfelé. A Bodeni-tóhoz úgy járnak, mint mi a Hűvösvölgybe. Esténként zene a… nem is tudom, melyik „téren”. És nagy humoros ünnepségek, mészároslegény-külsejű humoristák vezetése alatt a két vezető szálloda éttermében. Most már látom, van itt azért kiadó szoba egy-egy magánházban, olyan fekete-erdei stílusú faházakban. Amióta itt vagyok, összesen egyetlenegyszer láttam lovas szekeret. Autó, autó, autó! Az országút itt annyi, mint nálunk a vasút.

Azért mégis jó, hogy itt vagyok. Ha felnézek a könyvből a réten, megváltoztathatatlanul a sugárban, a szabadban vagyok. Olyan messze Pesttől, hogy nem „gondolhatom meg” a dolgot, nem mehetek haza; sőt el se keseredhetem eredményesen. S ahogy a napfény, biztosan ragad rám egyéb is, amit észre se veszek.

Hát szervusztok. Lóci, jó légy, és megtanulj úszni! Klára, a verspénz tán csak segített valamit az anyagi zavarokon! Kis Klára, most már csak akkor merj levelekben remekelni, ha a franciával úgy birkózol, mint én Kleisttel és Shakespeare-rel! Nagyanyó, csókollak, mégis el kéne menned augusztusban valahová! – A posta, úgy látom, harmadnapra ér ide. – Mindnyájatokat ölellek, csókollak.

Lőrinc

Az én dátumaim a lapokon egészen zavarosak lehetnek; eltévesztettem az időt.

196.

Kedves Klára!

Minden változatlan; egyre többször jönnek a lázadó elkeseredések, hogy nem dolgozom így tovább, de még mindig sikerült legyűrnöm a rebelliót. – Tegnap gyönyörű vihar volt itt, jégeső; utána egészen fehérek voltak a mezők a jégtől. – Ezt a képet itt kaptam; elküldöm, mert illusztráció a feldbergi levelemhez a kis Klárának. Ez az a tó: Feldsee a neve. S belőle folyik az a Seebach, amely aztán a Titi-tóba ömlik. Szóval tévedtem. – Szeretném, ha csütörtökig ki tudnám húzni itt az időt. Esténként most már ismerősökkel vacsorázom. – Most már nem felelhetnek, de remélem, még kapok valami írást. Mindnyájukat csókolja

Lőrinc

197.

TÁVIRAT

E percben elkészült mindkét darab, minden jót névnapjukra

Lőrinc

198.

Kedves Klára!

Csak pár sort. Tegnap rögtön megtáviratoztam a nagy eseményt: befejeztem mindent. (Persze még sokat kell itt-ott simogatni a dolgokon.)

Sajnos, az idő az utolsó három napon megromlott. Az eső szüneteiben sétáltam; tegnap pedig, felszabadulásom örömére, az esőben. A közeli, sötét, néma, idegenszerű, éjszakai erdőben. Játékból ijesztgettem magamat a fák közt, amelyek olyan ijesztően párhuzamosak, és lent olyan halottak. De van varázsa a fenyőerdőnek is, a fenyőrengetegnek, amelyben nincs virág, és alig csipog egy-egy madár.

Ma is esett egész délig. Ha nagyon szép idő lenne, egy napot engedélyeznék még magamnak. Valószínűbb azonban, hogy holnap, csütörtökön indulok. Münchenben ki akarok szállni.

Ma jött meg névnapi üdvözletük, köszönöm. Én is – még egyszer, s most alighanem utólag csak – minden jót kívánok magának és a kislánynak. Lócinak is!

Nagyon fáradt vagyok, azért írok ilyen nagy betűkkel. S mert sietek is ki a napra. Délelőtt egy verset írtam, most 3 óra van. A verset elküldöm idején, vagyis rögtön, Mihályfinak.

Szomorú vagyok és örülök. Minden vagyok én egyszerre; mint mindig. Illyés írt, Párizsba megy, öt cikkre „eladta magát” a P. N. -nak.

Soha, soha többet így nem fogok dolgozni.

Ma reggel ½ 10-ig aludtam, jutalmul.

Semmi különös. Mindnyájukat csókolom, ölelem.

Lőrinc

199.

Kiszálltam ezen a kis helyen, hogy frissítéssel szolgáljak a maga dunai cikkéhez. Itt ered az öreg folyam, a Fürstenberg-parkban; gyönyörű márványkeret veszi körül. Körüljártam, meg is kóstoltam a vizét. Minden kis város elragadóan szép ezen a vidéken, teljesen mindegy, hogy hova kerül az ember. Úgy látszik, most már rövidesen otthon leszek. Minden jót.

Lőrinc

200.

TÁVIRAT

Üdvözlet mindenkinek keleti-tengeri flottaparádéról

Lőrinc

201.

(képeslap)

Kézcsók, üdvözlet,

Lőrinc

202.

Kedves Lőrinc!

Megkapta Lóci a levelét és a képeslapját is. A levélre azt mondta, inkább írt volna apu egy regényt nekem, az érdekesebb lett volna. Lócinak már két nap óta nincsen láza. Hála istennek. Elég nehéz vele boldogulni, szeretne szegényke gyerekekkel játszani, de egyelőre azt sem szabad. Tulajdonképpen a betegség szempontjából jobb, hogy nem engedi az orvos, mert így nyugodtabb. Elég sokat olvas, és játszunk ketten a parasztokkal valamit a sakktáblán. Ha én nyerek, üvöltöz, éppen most hagytam ott, mert bőgött. Most azután azért bőg, hogy menjek vissza, de amíg ezt a levelet meg nem írom, már nem megyek hozzá. Egyáltalában sehol sem voltam, mert félek elmenni hazulról. Ha nem vagyok itthon, esetleg nem fogad szót, és ugrál. Megvettem tegnap a fekvőágyat Lócinak, de eddig még nem küldték haza. Igaz, hogy most itt is olyan pocsék idő van, hogy majdnem megfagyunk. Nagy szél is, hideg is. Oly nagy a szél, hogy Lócit ma nem is engedtem kifeküdni, sem tegnap. Margó írt egy lapot, amelyben felajánlja a segítségét. Nagyon kedves. Majd írok neki is külön. Júliától is kaptam tegnap levelet, nem tudom az új címét, nem tudok írni neki. Örülök, hogy jól pihent. Ráfért szegényre.

Maga nagyszerűen dolgozott, remek. Minél többet végez el ott, annál jobb magának is, mert itthon csak kapkodva tudja ezt csinálni. Tegnap Baranyai Erzsike felhívott, és elújságolta, hogy az az orosz ember, akit egyszer B. Zoltán idehozott hozzánk, valami Grünbaum vagy ilyesmi nevű, írt egy könyvet Magyarországról, annak az utolsó részében magáról, magával kapcsolatban a magyar irodalomról, sőt még énrólam is írt pár szót. A lakással, teával kapcsolatban írt rólam. Nem láttam. Francia nyelvű könyv. Kis Klára, úgy hiszem, hetedikén jön haza, mert akkor jön egy pesti kislány a szüleivel. Mostanában már elég rosszkedvűen ír a háziakról, veszekednek, vagy mi az ördög. Ma idejön, ha igaz, Aradi Klára mamája. Nem is tudom, miért akar eljönni. Balassa Imre érdeklődött, nem tudom, írtam már?

Maga, remélem, nem jön haza még elsején! Jó lenne, ha maradhatna. Leszedtem az összes könyvet a maga szobájában is, rettentő sok por volt. Mire hazajön, szép rend lesz mindenhol. A befőzéssel nagyon sok dolgom volt, mert a lány nem ért hozzá, azonkívül pedig kétszer annyit főztem be, mint máskor, ha nem háromszor, mert rengeteg volt a barack, és nagyon olcsó, jövőre pedig bizonyosan nem lesz.

Anyuka is beteg volt egy hétig. Láttam rajta a betegséget már akkor, amikor hazajöttünk a kórházból. Most már jól van. Manciék kiköltöztek 25-én Vácra. (Rákóczi u. 12.) Szegény Manci. Ila itt volt egyszer nálam. Írjon nekik majd egy lapot. Kozmáéknak, Gráfnak, Komjáthyéknak, Klárinak, más nem jut az eszembe. Ebben a pillanatban hozták meg a fekvőágyat. Nagyon tetszik Lócinak, rögtön belefeküdt a szobában, hogy kipróbálja. Azt mondja, jobb, mint az ő igazi ágya. Egyelőre ő fekszik a kis Klára ágyán. Az övé tényleg rettenetes komisz, mert csak egy kikopott rugany.

A pénzzel éppen kijöttem, csak a fekvőágyra vettem el abból, amit itthon hagyott. Be is főztem ebből, persze csak a gyümölcsöt kell ez alatt érteni. Irmát kifizettem, a zongorabérletet egy hónapra, a redőnyöket megcsináltattam, Lócinak villanykörtét vettem, taxiztam is vele, rengeteg autóbusz is volt, és mégis kijöttem. Szeretném, ha meg volna ezzel elégedve.

Újság nincsen semmi, jó csend van a házban. A háziakat is alig látom, az ő gyerekük is beteg, el fog vele utazni Ilonka. Salusinszky Gyulát is eltemették, Irmának nem jött jól ez a halál. Talán a pénzt majd megkapja rendesen az irodától. Steiner bácsinak is írhatna egy lapot. Zsigmond u. 13. Nagyon rendes velünk az öregúr.

Frey András hazajött, Pethőék is ott nyaraltak a Tátrában, nem ismerkedett meg velük? Neller Mátyás feljött egyik vasárnap du. a Bözsiért. Egészen rendes ember. Lehet vele értelmesen beszélgetni. Magáról nagy szeretettel és megbecsüléssel nyilatkozott. Illyésnek nagyon tetszik a Sz. Bözsi filmterve, ő fog hozzá mesét írni, s a Kozma segítségét kijárni. Meglátja, ez jó idea. Most a filmre kellene vetni magát az embernek, mert azt próbálják rendezni és felvirágoztatni. Magát egyáltalában nem érdekli?

No, isten vele, Lőrinc, mindenkinek üdvözlet, akinek kijár. Igyekezzék sokat enni és kint lenni a szabadban, ha már olyan nagyon sokat kell dolgoznia. Ne búsuljon, mert ez a munka legalább szép, érdemes fáradni miatta. Írja majd meg, hogy mikorra tervezi a hazaérkezését. Lóci azt mondja, hogy lepje meg a hazajövéssel. Isten vele

Klára

203.

Lőrinc,

tulajdonképpen érdemleges dolog nem történt, de azért írok, mert úgy láttam, örülne a levélnek. Feladtam a leveleket, melyeket tegnap diktált. A Kosztolányi-tanulmányt most adom fel, nem késtünk el még vele. Kéky helyes volt, nagyon csodálkozott azon, hogy maga katona, s hogy olyan hősiesen viselkedik. Megjegyezte, hogy nem költőnek való foglalkozás. Ma két levele jött, lemásolom:

„Kedves Barátom! Nagyon bánt a lelkiismeret, hogy sokszor neveletlenséget követtem el Veled szemben: sohasem köszöntem meg nekem küldött és mindig kedvesen dedikált szép könyveidet, most legutóbb a két Villon-könyvedet és verseidet. Ne vedd ezt érzéketlenségnek, hanem csak egy zaklatott életű ember lazává vált munkatempójának. Hiszen tudod, hogy verseidet is mindig szerettem a mai túlságosan elérzelmesedett szellemi életben éppen éles és kifinomult intellektualitásuk miatt is. A Villon-verseidet is nagy élvezettel forgattam.

Legutóbbi kitüntetésednek is szívből örültem.

A régi igaz baráti szeretettel köszönt, és Feleségednek kézcsókjait küldi

híved: Bajcsy-Zsilinszky”

A másik:

„Mélyen tisztelt Uram!

A Balatonról minél teljesebb anyagot szeretnék összeállítani bibliográfiai és muzeális célra. Nemcsak könyvek, hanem egyes cikkek adatait is akarnám ismertetni, ha csupán néhány mondat, egy-két verssor is az, ami a Balatonról szól. Ezért kérem, hogy kegyeskedjék tájékoztatni: mikor és hol írt a Balatonról? Nagyon kérem továbbá, írjon – ne gépen, hanem kézzel – külön 10-20 sort arról, hogy miben látja a Balaton fő értékeit. Mély tisztelettel Tábori Kornél.”

(Címe Bp. VIII., József u. 16.)

Zsilinszky címe Bp. I., Szent János tér 1/a.

Esetleg felelhet nekik, ha akar, és van rá ideje.

Lócinak is írjon majd egy levelezőlapot. Ma én írtam neki. Júlia érdeklődött maga után, és beszámolt arról, hogy fel akart adni hirdetést úgy, ahogy szokott, s azt felelték neki, hogy a maga számlájára nem lehet, a vállalat nem vállalja így tovább. Disznóság! Nem? Nem adott fel semmit. Azért emiatt ne izguljon, majd ha itthon lesz végleg, akkor kell ezt rendezni, ha még lehet. Kár volna elveszteni. Ma ribizkét főztem be, és két szobában nagytakarítottunk. Fáradt vagyok, biztosan maga még fáradtabb. Vigyázzon magára! Isten vele, Lőrinc

Klára

204.

Kedves Klára!

Most kaptam és köszönöm a levelét. Majdnem lett nagy újság, az, hogy továbbmegyünk; de aztán elhalasztódott az indulás. Semmi biztosat nem tudunk. A munka folyik, kezdjük átlátni a feladatunkat, tegnap egy lőszerrakodásnál már én is felügyeltem. Ma pedig váratlanul telefoninspekciós szolgálatot kell végeznem 24 óráig a dandárvonat-parancsnokságnál, 24 órán át, 4-4 órás váltással. Hárman vagyunk hozzá. Találkoztam azzal a Göbel úrral, aki a II. ker. adószámvitelnél nemegyszer segítségünkre volt: jólesett az ismerős arc. Mátray S.-val még mindig nem jöhettem össze: a környéket járja valahol. Göbel hadnagy, és ma este már tovább megy, nem tudja, hová. A tiszti étkezdében eszünk, igen kitűnő a koszt. Zsilinszkynek írok. Júlia mért nem olyankor hirdet, amikor otthon vagyok? Egy Puskás nevű leszerelt tizedes (előkelőbb pesti borbély, arcra-termetre olyan, mint Kodolányi) megígérte, hogy telefonon referál majd otthon az itteni életről. Egész jól vagyok. Lócinak írtam. Mindenkit üdvözlök és ölelek vagy csókolok. Adja postára azt a nagy fehér nyomtatványt! Kis Klárát és nagyanyót csókolom

Lőrinc

Levélcenzúra nincs, csak tábori postánál lesz, mint mondják. A postámat elég átcímezni.

205.

Kedves Klára,

tegnap Mátray Sanyiéknál voltam Pusztavacson, küldtünk maguknak egy lapot. Hazajövet este az a hír várt, hogy máris megyünk tovább. Állítólag Ungvár felé, Nagybrezinára vagy oda valahová. Majd megírom, mihelyt lehet. Pesten utazunk át, ma, csütörtökön estefelé. Ha lehet, telefonálok. E lapot útközben majd bedobom valahol. De többet már ne írjanak. Telefonáljon a Magy. Színpadi Szerzőknél Heltai úrnak (de. 11–12 közt), hogy esetleges pénzecskéimet most már tartsa vissza, míg új címem nem lesz. Kár, hogy nem maradunk tovább itt. Isten velük, mindenkit csókolok.

Lőrinc

A lapot visszafordulás előtt egy vonatvezető dobja be, talán Pesten.

Ui. Most jött a posta! (12 óra)

A nagy levél megjött, rém sajnálom, hogy nem ülhetek neki dolgozni. No de valahogy…

A levelek felbontatlan átcímezését csak spórolásból ajánlottam. Kis Klára dolgozzon csak az Undiné-n. Ne túlozzon, csak megteszem, amit kell, de nem vagyok én „hős”! Rettenetes ez a megtisztelés!!

Utolsó utóirat:

du. 4-kor már kint voltunk a vasúton, az egész oszlop, mikor távirati parancs jött: vissza az egész, egyelőre maradunk Örkénytáborban. Így hát újabb más hírig maradjon minden a régiben. Írjanak! Szervusztok!

Lőrinc

206.

G. Szabó Lőrincnének

Kedves Anyuka!

Nem írtam két napig, mert két bajtársam szabadságra hazament, s kérésemre bizonyára telefonáltak a helyzetről. Különben se történik semmi. A legénység és az önkéntesek fele kétheti szabadságot kapott; én, úgy látszik, a másik turnusba kerülök, s így július legvégétől kezdve leszek egy ideig otthon. Ma kaptam valamicske pénzt a rádiótól, egy másik honoráriumot már megsürgettem. A Mikes Lajos-emlékest ügyében ma írtam Cs. Szabó Lászlónak, biztosan érintkezésbe fog lépni Mancival. Lóci szintén kap holnap egy lapot. Tegnap megkezdtem a munkát a berlini sorozat számára, elég jól haladtam. Éjjel nagy vihar volt, lehűlt a levegő, ma nem tudok hol dolgozni. Gráfnak megköszöntem a szívességét, hogy hétfőn reggel kisegített az autóval: Ócsán utolértem a vonatot. Remélem, jól vagytok mind, még a Cila is. Szeretném látni a 30 virágú kaktuszt! Kis Klárának is írtam, előre. Minden jót mindnyájatoknak. Klárával együtt sokszor ölel és csókol

Lőrinc

207.

Kedves Klára!

Nem kérek semmi ennivalót, rendes, sőt jó kosztom van, már nem festek olyan soványan-siralmasan, mint 48 órás talpalás után azon a fényképen. Mióta a legénység fele szabadságra ment, tulajdonképpen nincs is dolgunk. Az időt, amely vészesen telik (a berlini megbízásra gondolok), nem lehet jól és rendszeresen kihasználni; de úgy meg vagyok rémülve, hogy rendszertelen és rossz kihasználással is megyek majd valamire. Csak mindenféle segítség, segédkönyv stb. kellene. A Droste-novellán dolgozom most. Bárcsak megjönne mielőbb az írógép! Mire hazamegyek legközelebb, talán már le is diktálhatom. Igaz, hogy most, épp a kis létszám miatt, nemigen lesz több rövid eltávozás. De majd csak sor kerül az én turnusomra is, két hét júl. 30. körültől kezdve. – Kis Klárának írtam, már felelt is, Erzsikével együtt, nagyon kedvesen. Azt hiszik, hogy a közelükben vagyok; nyilván Hajmáskérre gondolnak. Anyuka betegsége aggaszt, tegyenek meg mindent a beutalásért. Mindenkinek írok lapokat, de mindenkinek nagyjában ugyanazt. Az ember fő szórakozása itt a posta. Azt mondják, az aratási szabadságok után elmegyünk innen, és nagyon sokáig, tán karácsonyig távol leszünk. A szerkesztőségből senki sem ír. Minden jót mindnyájuknak!

Lőrinc

A címet írja pontosan!

208.

Kedves Klára,

a lényeg az, hogy nem akart bántani. Tudtam én. Ne beszéljünk többet róla. A csomagot is üzenetnek vettem, már megköszöntem. A Zoliéké tényleg szakszerűbb volt, kívül-belül: bátyuska emlékszik rá, hogy mit hogyan kellett húsz-egynéhány évvel ezelőtt, s még el is túlozta a dolgot. Lóci ma írt, jól van. Cézár, Aladár nem írt. Majd elseje után beszélgetünk velük. Itt olyan az élet továbbra is, amilyennek már tudja. Kárász értesítése még nem ért el. Az otthoni két héten pihenni, illetve magamnak dolgozni és intézkedgetni szeretnék, de a redakcióba nyilván be kell majd járnom. Kéne arra az időre egy kölcsönírógép, most már sajnálnám Kornya Manci óradíját, a berlini gép pedig lassan jön. Alighanem kész leszek Tükör cicá-val. Galambnak írtam, hazamenetelem után telefonon döntünk majd végleg. Baj lesz az Undiné-vel, ha még csak kilenc oldal van készen! Úgy látszik, kedden otthon leszek, nem tudni, mikor: még valószínűleg megírom. Ezeket a nyersfordításokat még át kell dolgozni, csak azután jön a diktálás. Pénz kéne, azt hiszem, egy kicsit adós maradok az étkezdében. Nem baj. Csak mehetnék már! Mindnyájukat csókolom.

Lőrinc

209.

Kedves Klára,

hát nem mehettünk el ma, a szabadság 31-étől kezdődik. Biztosra vehető, hogy már a kedd folyamán (tehát 30-án) felkerekedünk. És augusztus 13-án éjfélig tart a dicsőség. Nyilván be kell járnom a szerkesztőségbe. Semmi különös. A viszontlátásig mindnyájukat csókolom.

Lőrinc

210.

Kedves Klára,

a vonatban írok, ½ 9 van. Ezt a lapot kölcsönkaptam, s be akarom dobni, mihelyt az örkénytábori állomásra érünk, hogy rögtön indulhasson vissza. A Kohlhaas magammal hozott német szövege, mint útközben az összevetésből látom, hiányos, kivonatos. Ennélfogva kérem, tegye papírba, és jó erős hurkokkal (de nem göbbel) kösse át azt a piros kötéses Kleist–Kohlhaas-kötetet, amelyet mutattam, hogy a német könyvek állványán hova tettem, címezze meg régi címemre Örkénytáborba, írja rá, hogy nyomtatvány, és adja fel személyesen a postán, ajánlva. Fontos, hogy rögtön. Így csütörtökön de. valószínűleg megkapom már, s igen valószínű, hogy akkor még ott leszünk. S ha nem, akkor majd csak továbbítják. Bosszant, hogy így kell máris könyvet magam után küldetni, de mit tegyek. – Ne búsuljanak, nem lesz semmi baj. A vonat nagyon ráz, alig lehet írni. Mindjárt megállunk, sietek. Mindnyájukat csókolja

Lőrinc

211.

TÁVIRAT

Ragasztott Mikes-kéziratot is kérem

Lőrinc

212.

Kedves Klára,

megkaptam, köszönöm az expressznyomtatványt. Előzetesen lapon (melyet az örkénytábori állomáson, a leszállás percében, megírva dobtam be) mást is kértem; ez nem jött; megismétlem tehát, hogy akkor mit írtam. – Szükségem van a Kleist-féle Kohlhaas teljes német szövegére; csomagolás közben mutattam a kötött, piros hátú könyvet, s betettem a helyére, a hosszú falnál balról számítva a harmadik állvány második v. harmadik felső polcára, mondván, hogy a külső boríték hártyapapírját el is lehet dobni. Azt mondta rá, hogy igen, látja; erről a hártyapapírról juthat legjobban eszébe. Ha ezt nem küldte volna el közben, küldje most, ide Örkénytáborba, rögtön; esetleg a Mikesék melletti főpostáról. A magammal hozott Kohlhaas-füzet ugyanis nem ad teljes német szöveget. – Itt csend van, várjuk minden órában az indulási parancsot, nem hittem volna, hogy 3-4 napot várunk. Mindenki megjött. Lehet, hogy végleg v. Vigh Sándor hadnagy lesz a parancsnokunk, aki most velünk van. Én most nála lakom a tiszti kaszinói lakásán, ketten egy szobában; még egy szoba van, abba Buday Zoltán kp. tűzmester került. (Most a felesége is nála lakik 2 napra; autón lejött, s itt ragadt.) Miért nem hozták le egyszer magát Bayék? Érdekes egy ilyen tábor, s itt van Mátray S.-ék pusztavacsi tanyája, urak az étkezdében… Nem lehetne még lejönni, ha bizonytalan is már, hogy elérnek-e? Maguk felhívhatják szükség esetén az örkénytábori postát, s megkérdezhetik a postáskisasszonyt, itt van-e még a lőszerkezelő oszlop, s egy óra alatt itt lehetnek! – Jól vagyok, erősen dolgozom a Storm-novellán. „Azután majd úgysem lehet”, mondja Vigh S. Minden jót, mindenkit csókolok.

L.

213.

Kedves Klára,

jól aludtam, az idő is kisütött. Útközben itt-ott leszálltunk, ettünk, ittunk. Debrecenben, mialatt zónapörköltet rendeltünk, próbáltam telefonálni egyik-másik ismerősnek, de senkit sem értem el. A nap kisütött, gyengécskén ugyan, de mégis nagy áldás a tegnapi eső után. Rendben van minden holmim, jól vagyok. Remélem, jól hazaértek. Mihelyt megérkezünk, hírt adok magamról, isten velük, mindnyájukat csókolom.

Lőrinc

214.

Kedves Klára,

szombaton hajnalban megjöttünk, annak rendje-módja szerint, de úgy hírlik, már nem maradunk sokáig. A hely szép; én egy parasztházban lakom, hármasban. Igen nagy a rend. Távolabbi dolgokról persze nem tudunk. Úgy hallom, rádió nincs. De ez nem is fontos. Még csak éppen szétnéztem, az üdvözlésen kívül alig tudnék egyebet írni. Az mindenesetre biztos, hogy kár volt cipelni a sok könyvet; a helyzet miatt aligha lehet bármit dolgozni magamnak. Ez se baj, csak a Stormmal legyek készen! Ide levelet is lehet írni; Pukánszkynak az írása már rég itt várt: az eleje meghúzásával az egészet közölné. Persze már alighanem lekésett a következő számról. Holnap megint írok. Isten velük, mindnyájukat csókolom.

Lőrinc

215.

Kedves Klára!

Jól vagyok, más szállásra kerültem, egy szemközti házba az előzővel, egyedül lakom. Útközben V. S.-ral én kerültem egy fülkébe, sokat beszélgettünk. Csak eső ne legyen sok, unom már a sarat; a hideg ellen egyelőre tudok védekezni. A tiszti étkezdében eszem; ez persze egészen más, mint amilyet maga látott. Esedékesek az előléptetések, illetve a felterjesztés; maga a dolog soká elhúzódik. Kérem, vegye elő az árja-igazolásos borítékot, jegyezze fel minden iratról, hogy hol szerezhető be megint, aztán tegye hozzá a mi házasságlevelünket, s ajánlott levélben (de nem expressz) adja fel ide a tábori címre. Azt hiszem, minden együtt van már: a két felmenő ág minden szül. bizonyítványa és házasságlevele; meg most hozzá a mienk. Ezt azonnal kérem! Semmi újság, új beosztásom talán megengedi majd, hogy folytathassam a megkezdett munkát is. Tegnap fürödtem a zöldkeresztes-házban, s este moziban voltunk! Minden jót, mindnyájukat csókolom.

Lőrinc

216.

Kedves Klára,

kértem az árjasági iratokat, már biztosan feladta, a mi házasságlevelünkkel együtt. Most csak azért teszem szóvá, mert elveszhetett a lap. A parancsnokom igyekszik előmozdítani a munkáimat, és irodába helyezett, de nem tudom, mi lesz a „munkaidő-kedvezménnyel”: ugyanis ott igen sok a munka, és (egy kicsit) restellek „lógni”, mikor más dolgozik; s különben is a gyakorlati követelmények könnyen felborítják a szándékokat. Vigh S. kitűnően vezeti a dolgokat. Ma reggel jelentkeztem, bemutatkoztam az ezredesemnek az étkezde udvarán. „Téged ismerlek – mondta –, nem a Centrálba szoktál járni?!” Van itt egy Károlyi gróf is, hadnagy, az ismert radványi palotaszálló ura. És mennyi új ember, új arc! Lehet, hogy rövidesen előléptetnek bennünket egy ranggal. (A tiszti kinevezés ügye ettől független, s tán az is elindul.) Írtam Margotéknak, hogy mi minden ellen beoltottak. Elszántam magam, hogy felkapaszkodom egy jámbor lóra; de még nem tettem meg. ([Utólag beírva:] Már megtettem! Ment!) Lócinak tegnap írtam a Sváb-hegyre. Első lapjukat vasárnap este kaptam kézhez; innen mindig du. 2-kor viszik és este 7-kor hozzák a postát. Mint látják, jól vagyok. A Storm-novella nagyon lassan halad. Megjött már a Nemzeti Bank pénze? Mindnyájukat csókolja:

Lőrinc

217.

Kedves Klára,

hiába érdeklődik, hogy hogyan vagyok elhelyezkedve, s hiába írok én a szobámról és az ágyamról, amit ma írok, az holnap már nem érvényes. Már másutt vagyok, az éjjel máshol háltam, s ma délelőtt megint más kvártélyt kaptam. A jó ég tudja, hány napig vagy óráig leszek benne. Parasztszoba ez is, de jó; még dolgozni is tudnék, se parancsnokaim jóakaratában, sem az én igyekezetemben nincs hiány. Vasárnapi lapja kedd este érkezett hozzám. Olvastam Pethő Sándor szörnyű halálhírét. Sajnálom a kis Cilát, most még jobban, mint eddig. Kértem az árja-iratokat és a mi házasságlevelünket; ugye elküldte? Elsejéig fel kell terjeszteni az előléptetéseket a hadtesthez vagy a pesti VMK-hoz (visszamaradó különítmény, vagyis az Andrássy laktanyabeli pótüteg, kiejtése: véemká). Az elintézés nagyon sokáig tart majd. S ehhez kell az árja-igazolás, amelyet a VMK-nál nálam tavasszal elintéztek, de nem adtak róla írást. Nézze meg a borítékokat: nincs-e rajtuk iktatószám, s ha van, írja meg. Minden jót, mindenkit csókolok.

Lőrinc

218.

Kedves Klára,

29-én este kaptam meg 27-i keltezésű lapját, s ugyanakkor a Lóciét, melyet maga címezett meg. Egy idő óta nehézségek vannak a postával. Az írói munkával még inkább. Nem hiszem, hogy bármit küldhessek. Azt se tudom, mit írtam meg már magamról, mit nem. Vigh S. és egy csoport elszakadt tőlünk, remélhetőleg nem végleg. Rengeteg az elfoglaltság, ezért vagy két napja talán lapot se írtam. Amit Margotéknak írtam a töltött tyúkról és az ischli szeletről, az már csak távoli emléke a tiszti étkezdének. Közben voltak jó és rossz szállásaim, pillanatnyilag megint jó van. Lepedő nem kell; ha majd kell, megírom; csomagpostát lehet küldeni! S levelet is (portó nélkül!), de udvariasságból a cenzúra iránt, talán csak tűrje be a boríték hátsó fedőlapját. Elfoglaltságom miatt nem tudok törődni az otthoni irod. dolgokkal; örülök, ha úgy-ahogy boldogulok az itteni tennivalókkal. Egészséges vagyok. A Cila kölykeiből kettőt oda kell adni valami vérengző embernek, hogy fojtsa meg őket. Kettőt majd csak elkunyorálnak. Kis Klárát, nagymamát, Lócit ölelem és csókolom. Fekete Klára kedves lapot írt, köszönöm. Péntek dél van, s mindmáig nem jöttek meg az árja-iratok. Ha du. megjönnének, ma még egyszer írok. Isten vele.

Lőrinc

VIII. 30. van, de ez a lap már csak 31-én indítható.

L.

219.

Kedves Klára,

tegnap este kaptam 26-án írt és feladott levelét, s vele 28-án este feladott lapját. Nagyon sajnálom anyukát, csak tegyenek meg mindent, amit lehet. A Cilának minden jót, adja át gratulációimat. Szerettem volna én is látni az eseményt, leírását élveztem. Lócit az idén már nem tudjuk tovább ott tartani. Jó, hogy említette Begyátsot, írok majd neki is egy üdvözlő lapot. Az Athenaeum lapja? Egye meg a fene. – Mostanában igen kemény az életem, jelenlegi szállásom megint szép és jó, Budayval lakom együtt. Ma hallottam du. Kozma Miklós bejelentését az erdélyi határokról. Kár, hogy ilyenkor nem vagyok otthon; az összes újságírók előbb érnek Erdélybe, mint én. – Megpróbálok táviratozni, de így is megírom: az iratokat ajánlás nélkül ne küldje, jól tette, hogy nem küldte; remélem, sok sürgetésemre se változtatta meg a felfogását. Ellenben hívja fel, majd keresse fel Hadácsyt (címe megvan!), vigye el hozzá az iratokat, s kérje tanácsát: a VMK-nál (Andrássy laktanya) maga is elintézheti az igazolást (Kiss tiszthelyettest keresse), és mondja, hogy talán már igazoltak is, csak nem adtak róla írást. Jó volna, ha Hadácsy (vagy Sgardelli!!!) kísérné, vagy ajánlaná a soronkívüliséget. Hadácsy írhatna a tiszti vizsgámról a VMK-nak; a tiszti előterjesztés ugyanis megtörtént. A hdp azt jelenti, hogy hadapródjelölt; ez a helyes címem. Hadácsynak is írok ma. Isten velük. Ölelem.

Lőrinc

220.

Kedves Klára,

este megjött az okmánycsomó; az egyik irat hátára rá van írva, hogy „igazolva” – tehát esetleg felesleges volt minden lépés. Az ördög tud ezen a rengeteg szabályon eligazodni! – Az Athenaeum külföldi antológiáiról tudok, Illyés Gyulával megbeszéltük nagyjában a nem sürgős francia részt; Kereszturynak pedig azt üzentem Sárközivel, hogy lépjen érintkezésbe velem, ha akar valamit. Miért késett eddig? S olyan sürgős a dolog? Tegnap bemondta a rádió a tartalékosok részleges leszerelésének kezdetét, bevárhatná talán a hazatértemet. Igaz, hogy talán én bent rekedek. De akkor is várhat. Semmit sem adhatok át neki változtatás nélkül; de szívesen vállalnám szinte az összes Goethe-, Liliencron-, Kleist-, Droste–Hülshoff-, C. F. Meyer- és George-verseket, s egy-két egyebet is. Távollétemben ne adjon ki semmit, azaz odaadhatja a Mg-ban megjelent két Georgét, a Ref. É.-ben megjelent Meyert, az Új Idők-ből, a Droste Tükörkép-et, a két új Liliencront (egyik kézirat!) és a Lenaut. – A második négyes oltás jól megkínzott, egész éjjel rázott a hideg, Budayt még jobban. – Gyönyörű vasárnap de. van; ma jutok hozzá egy hét óta először, hogy pár órára elővegyem megint a Stormot! Mindenkit csókolok.

Lőrinc

Lóci iskolakönyvére Jenőkéék adjanak tanácsot (segítőegylet!); amit pedig kell, azt rendelje meg telefonon az Athenaeum könyvesboltjából.

221.

Kedves Klára!

Menjen be egy de. a Nemzeti Bankba, vagy telefonáljon Illyés Gyuszinak, hogy nézzen ő utána: nem jött-e pénz a címemre. Itt azt mondják, a Bank nem küld magától értesítést. – Hacsak lehet, ne vegyen, ne vegyen kölcsön pénzt! – A lekvár meglesz; de biztos dátumot nem tudok írni, Szőts Vighékkel még egy időre távol van, nincs érintkezésünk, vagy csak igen gyarló. – Irma majd akkor kap pénzt, ha megjön a Kleist-honorárium; de akkor majd rögtön, természetesen. – Mi az az új Kodolányi-féle undokság? – Kis Klára tanárnőjének írtam. – A Hangya-féle írógépről szó lehet, de majd inkább csak, ha otthon leszek. – Azt hiszem, rövidesen hazaküldhetem a Storm-kéziratot; majd megírom akkor, mi legyen vele. – Zoltán írt, nagyon kedves, egy kiló száraz süteményt mégis kértem tőlük. – Fodor Gyulát nem tudom postán megtalálni, ha egyúttal a csapattestét is nem írja meg; nem fontos. – Kis Klárát és Lócit és nagymamát csókolom; mint mindig; Kis Klára csak dolgozzon. Én nem érek rá. – A tiszti kinevezés ügye elhúzódik; a 2. pótüteg már visszaírt az első felterjesztésünkre, hogy az érdekeltek legénységiek (tiszti vizsga nélküliek), s így stb. Közben beküldtem oda a biz. másolatot, s majd megint felterjesztenek. Ebben az ügyben már írtam, s újra írni fogok Hadácsynak. – Mindenkinek írtam, alig kapok választ. – Igaz, Baranyai Z. írt Amerikából; ezt különben tudja. – Jól vagyok, dolgozni, sajnos, képtelenség; még ez a nyomorult Storm-átnézés is szörnyen elhúzódott. – A leszerelés, amit a rádió jelzett, a mi alakulatunkat gyakorlatilag nem érinti. – Isten vele. Mindnyájukat ölelem.

Lőrinc

Timárt a lakásomon hallgathattam vasárnap. Jó volt. Margoték nem írnak! Bayék se!

222.

Kedves Klára!

Itt küldöm a Storm-kéziratot. Remélem, zavar nélkül hazajut. Olvassa el; olvassák el a kis Klárával együtt: az agyonhuzigált részeknél az ő szeme is segíthet kihámozni a helyes szöveget.

Bal oldalt az ellenlapon húzzon (színes ceruzával) valami egyéni jelet mindazokon a helyeken, ahol nem sikerül, vagy kétes a szövegolvasás. Ezekre a helyekre térjen vissza Mancival, és a német szövegben rákeresve állapítsák meg a kézirat helyes értelmezését. Azt hiszem, így jó lesz. Talán olvassa el kétszer is az egészet, hogy otthonos legyen benne!

Azután telefonáljon Birónéért, és (ha gyorsan tudja) diktálja gépbe neki. Két példányban.

Vegye tekintetbe egyébként is a bal oldalt: helyenként megismételtem egy-egy furcsább szót vagy kifejezést; s ott is külön jeleztem azokat a szavakat, amelyeket aláhúzva kell majd gépelni.

Kérek gyors értesítést arról, hogy világosan kiolvastak-e minden szót. Ebben az esetben ugyanis talán nem kérem majd vissza a gépelt kéziratot. Ezen még gondolkozom.

Maga a legépeltetés nem túlságosan sürgős; csak a minden szót tisztázó olvasás és értés az. Szeretném azonban, ha legkésőbb hónap közepére készen volnának a gépeléssel is. A német könyv visszaküldése szintén attól függ, hogy mennyire bírta jól olvasni a kézírást. Erről is később tehát.

A jelzett helyeken ne felejtsék el a szokásos térközt.

A gépelésnél nagyon „tiszta” kézirat kell! Az egyik példány mindenesetre otthon marad.

Ne ijedjen meg a sok szórendcserét jelző mindenféle görbe vonaltól: ezek a jelek értelem és ívelés szerint előre-hátra, fel-le visznek szavakat és szócsoportokat, komplikáltabb esetben jó mélyre belenyúlnak a mondatokba, de egy kis logikával mindenütt el lehet igazodni rajtuk. [E mondat szövegében a leírt jeleket is illusztrálta.]

Ha én hibáztam volna írásban vagy ilyenféle jelzésekben, akkor a józan ész és a német szöveg alapján próbáljanak eligazodni.

A gépelt kéziraton maga még íráshibát se javítson.

Gondolkozzék azon, hogy nem volna-e érdemes venni egy jó Hangya-gépet, s nem írhatná-e le lassan maga az egészet. Nem, nem, az nem volna elég „tiszta”. (Nem szabad megharagudnia érte!) Különben is, ne csináljunk újabb adósságokat. Azt hiszem, olyan tempóban, ahogy engem látott Birónénak diktálni (s ahogy ezt a nagyon rossz kéziratot nem lehetne) –, kb. 10-12 óra alatt darálható le az Aquis submersus. S lehet vagy 80 oldal, ugye?

Egyéb nem jut eszembe hirtelenében erre vonatkozólag. A többit pedig úgyis megírom tábori lapon.

Jól vagyok. Lehet, hogy most már megint mozogni fogunk, ezért igyekszem holnap de. valahogy elindítani ezt a levelet.

Mindnyájukat sokszor csókolom,

Lőrinc

Manci+Laci: üdv és kézcsók!

223.

Kedves Klára,

tegnap este megkaptam 2-i levelét és a csomagot. Örülök, hogy olyan sok pénzt kapott; ez így volt a legjobb. – A süteménynek csak egy a baja: túlságosan jó; durvább, keményebb, állóbb kellett volna. Egyelőre azonban semmilyet se kérek. S ez a legfőbb mai írnivalóm. Mert most ne ijedjen meg, ha esetleg akár két hétig is posta nélkül marad. Nem mintha mennénk Erdélybe; sajnos, mi továbbra is itt ülünk; csak mi, önállóan. A tábori postánk viszont elmegy, talán holnapután, s polgári levelezés nincs számunkra. Hogy lesz, ami lehet, nem tudom; talán óriási kerülővel, Erdélyen át. Én mindenesetre fogok írni 2-3 naponként, s tegyenek így maguk is, változatlanul a régi címen. Esetleg rövidesen egyesülünk Vigh S.-ékkal, és olyan önállóak leszünk, hogy az már szinte árvaság. Jól vagyok; az okmányok megjöttét már rég nyugtáztam; ma ismét felterjesztettek a 2. vegyes pótüteghez tiszti előléptetésre; Hadácsynak legfeljebb erről kell már szólni, de ne szóljon. Mindnyájukat csókolom.

Lőrinc

224.

Kedves Klára!

Már 3-4 napja semmi posta. A mi 51-esünknél biztosan van. S a maguk polgári postája még nem érkezhetett meg.

Semmi újság; várunk, dolgozunk, néha hallunk valami rádiót, időnkint olvasok újságot. Kívül lakunk úgyszólván a községen, nincs kedvünk 2 km-t be és 8-at kigyalogolni ok nélkül. Pedig sokszor be kell menni, hivatalból, hihetetlenül aprólékos ügyek és tudakozódások miatt is.

Hát engem szépen eldugtak ide a „nagy napokban”! Illyés Gy. írt egy lapot, nagyon kedvesen; Kozma Miklós levelet, formális-baráti hangon. Véletlenül látom a lapban, hogy Zilahy megint túllőtt a célon a vasárnapi rádióban.

Szegény Hoppénak (maga nem ismeri) 2 nap óta irtózatosan megdagadt az arca fogfájástól, csoda, hogy kórházban nem fogták. Ő az irodavezető, én csak úgy sejtem a tennivalóit, s most nagyrészt nekem kell csinálni az igen-igen körülményes iratok és számítások tucatjait, minták és anyag nélkül, gondolomra, egy olyan formalizmusban, amely idegenebb tőlem, mint a katonaság lényege. Vighék még mindig külön vannak.

A további leszerelésről nincsenek értesüléseink; hír jött (sose tudni, nemcsak kombinációk-e), hogy az újságírókat „hazaszívják” rövidesen. Ki tudja?! Lehet az is, hogy bizonyos, 17-e körül kezdődő feladatok elvégzése után az oszlopra nem lesz szükség, s így okt. elseje körül az egészet hazaküldik. Ebben van ráció, ezt tartom most valószínűnek.

Az idő, hál’ istennek, még mindig nagyon szép.

A kosztot ügyes beszerzésekkel önellátásba kerülésünk óta feljavította az oszlop, s a kedves háziak (nem a lakásomon, hanem itt az irodában), akik egyébként mint költőt is ismertek a gimnazista lányaik révén, időnkint megfőznek valamit, amit négyen rendelünk. Ma pl. túrós csuszát; három hete először fogok főtt tésztát enni.

A tiszti előléptetés útja szörnyű lassú és zökkenős. Napok? Szó sincs róla! Inkább hónapok! Sok beadványunk kering már az ügyben. Ma ment el postán egy új részletes felterjesztés; adatait megírtam Hadácsynak, hogy érdeklődjék a 2-es vegyes pótütegnél az akták iránt.

Közben a Kohlhaas-on is dolgoztam, rövidesen meglesz. Ezt bizony újra le kell gépeltetni. Végezze ezt a sok időt rabló, pedáns munkát talán Mikes Irma, s készítsen hibátlan gépelt kéziratot (másolattal), fizesse ki Biróné Kornya Margitot érte. Ki is adhatja neki a kéziratot (gépelt oldalankint 20 fillér; óránként 1,60 P; cím: Pest szerk., vagy lakásán a telefonkönyvben, Kornya cím alatt is nézzék meg!), de tán megbízhatóbb lesz, ha Irma diktálja. A beírásokkal és huzigálásokkal teleírt könyvet rövidesen hazaküldöm, addig beszélje meg a kéziratgyártás dolgát Irmával.

Jól vagyok: csak fáradt, és már nagyon unom az egészet. Pénzemet elvitte az 51-es; ki tudja, mikor jutok hozzá! De nem kérek most maguktól! (Üdvözlöm Júliát, neki elfelejtettem írni, bocsánat és kézcsók.) Intézzenek mindent okosan. Minden jót!

Mindnyájukat ölelem.

Lőrinc

225.

Kedves Klára!

Ma megjött az ajánlott levél a Storm-kézirattal, ezt akartam megvárni a levelemmel. Még csak belenéztem a gépelt lapokba, s mulatva láttam, hogy a legeslegelső szó hibás (Ami, e. h.: a mi…). Reméltem, hogy délután megkezdhetem az átnézését, de ez nem sikerült, csak levélírásra futja. Mostanában fantasztikusan jár a posta, pl. a kézirattal együtt kaptam 9-én írt és lebélyegzett levelét, kívül azzal az itteni megjegyzéssel, hogy címzett ismeretlen. Ennek ellenére kihordták szabályszerűen.

Sok sikert az Ünnep- és Délibáb-dolgokhoz! Hogy került össze velük?

Nem értem, amit a pénzről ír. Nyilván a rádiópénzről, ugye? Nem kaptam meg. Tábori postánk utolsó napján láttam az utalványt, már idejött, de még nem adták ki, délután pedig berobogott Tormássy ezredes, és minden készpénzt elvitt a maga embereinek, akik már Erdélyben vannak valahol, a mi utalványaink kifizetésére már nem maradt pénz, a posta pedig csomagolt, és követte a hadtestet. Ígérte ugyan, hogy ide visszaküldeti a dolgainkat, de úgy látszik, mindent visszairányított a feladónak. Ide csak civil postánk jött most; Zsiga bácsitól civil címen kaptam ma az elmaradt Kelet Népe-számokat. A rádiópénz most megint nyilván a Szerzőknél van. Nem sürgetem, mert ha küldik, esetleg megint másutt leszünk már; majd ha újra az 51-esnél leszek. Addig kölcsön és hitel segíti ki itt az „urakat”. Kivéve a dúsgazdagokat, akik csak írnak haza, és kapják a százpengőket.

Jenőkének köszönöm a Lóci-féle könyvek beszerzését; mindnyájukat sokszor üdvözlöm, adja át. – Irmáékat is üdv!

Zilahyék számára semmim sincs, s más számára sem. Sajnos.

A Ref. Élet-nek azért nem adtuk oda a Verlaine-féle verset, mert levelem ellenére nem kérte. Nem kell tolakodni, az ügy, úgy látszik, elakadt. Mit tegyek?

Az Új Idők-nek szintén nincs semmim. Lehetetlen verset írni, amit egyébként is szörnyen rég írtam már; verset fordítani is lehetetlen; ami maradt, a prózafordítás, azt éppen eleget készítettem, van is csömöröm tőle.

Írtam egyszer, hogy forduljon a Nemzeti Bankhoz, biztosan van ott egy tájékoztató osztály vagy mi; vagy vegye igénybe szükség esetén Illyés Gyula utánjárását, telefonon is megkérheti rá; azt hallottam ugyanis, hogy ez a bank nem értesíti ki a feleket, jelentkezni kell. Vagy egy hete, tíz napja írtam egy zöld tábori lapot németül a követségre dr. Köhlernek, akinél a kis Klárával is jártam, hogy szíveskedjék utánanézni, mi van a rég feladottnak jelzett előleggel, amelyből időközben már ledolgozott honorárium lett. A cégnek magának nem írtam, Köhler bizonyára eljárt, írni még nem írt.

Amit az élelem- és egyéb hiányokról ír, az ijesztő, de valahogy nem tudom nagyon komolyan venni.

Legkíváncsibb arra vagyok, hogy hogyan igazodott el a Storm-kéziraton. Holnap majd látni fogom. Sietni akarok a „kínosan pontos” átnézéssel, hogy mindenesetre még innen hazajuttathassam. A német könyvre magára nincs szükségem, pláne ha jól kiolvasta a sok rossz irkafirkából a helyeset.

A Mikes-szöveg revideálását elvégeztem, magában a kis könyvben, amely azonban jobban olvasható lesz így is, mint a Storm-füzet volt. Írtam már róla, s hogy Irma gépeltesse, diktálja majd le; ne maga. S a pénzt megkapja, ha megjön a honorárium, addig én nem tudom előlegezni; az én előlegem és rokoni-baráti hozzájárulásom az intézgetés és maga a revízió volt (az utóbbira a szöveg rászorult, részben már a régies helyesírás miatt is!). Már elküldhettem volna, de nem jutottam hozzá, hogy még egyszer átnézzem. Ha majd küldöm, csatolom a „használati utasítást” is a diktáláshoz.

Istenem, Lóci latint tanul már! Örültem a képének. Nem hittem volna, hogy első latinleckéit nem velem együtt fogja csinálni. Majd ha otthon leszek, jól megtanítom; azt akarom, hogy jeles latinista legyen! (Lócikám, nagyon komolyan kell venned az iskolát, mindig első dolgod legyen délután a másnapi lecke, tanulj meg mindent értelem szerint is, vagyis a magad szavaival; meg szó szerint is; úgy értem, hogy tanuld meg jól, amit a tankönyv mond. De tudd elmondani bővebben a magad nyelvén és a máshonnan szerzett s odaillő tudásoddal kiegészítve is, mintha társaságban, beszélgetve mondanád el. A szép- és helyesírásod rémes, nagyon vigyázz rá! És éppen ilyen fontos a jó magaviselet: elő ne forduljon késés, feleselés, mulasztás, verekedés vagy egyéb! S otthon is jó légy és komoly, most te vagy az egyetlen férfi a házban; szeresd anyukát, nagymamát, Kis Klárát, és háláld meg, hogy úgy ellátnak ezerféle szükséglettel, amit akkor éreznél csak igazán, ha elmaradnának! Majd ha otthon leszek, segíteni fogok sok mindenben; addig Kis Klára és Jenőkéék segíthetnek. Össze ne hagyd gyűlni a megtanulatlan leckéket!)

(Kis Klára, neked fölösleges mindezt megismételnem: vedd ki, ami rád illik, és alkalmazd önállóan! Az Undine lelassulhat. A kéziratot (Storm és Kleist) te fogod elvinni dr. Köhlerhez, a kísérőleveleket majd megírom, és csatoljátok.)

Kérdezi, Klára, hogy hogyan élek. Az egész ügy az életemet lopja. Kaptunk egy új tisztet, három napja, azt a dr. Makay Miklós nevű tart. hadnagyot, akivel már a VMK-nál találkoztam. Nagyon jóban vagyunk, mi „parancsnokságiak” (hogy így nevezzem magunkat); a szolgálat nem terhes igazán, de a legénységnek bizony keserves napjai vannak. A hadnagy most a kisvárdai részleg parancsnoka, holnap mutatkozik be Baktalórántházán Vigh S.-éknál. Hogy miket dolgozunk, s miért vagyunk itt, azt nem írhatom meg most sem. Lakásom a Bocskay utcában van, 23. szám; Budayval lakom együtt, szép szobában, két ággyal, íróasztallal, villanyvilágítással, függönnyel, szőnyeggel, a szomszédban egy folyton vihogó, tűrhetetlen háziasszonnyal, akinek igen kis intelligenciája, igen nyájas-hülye modora és egy igen rossz rádiója van. Eleinte átkopogtunk hozzájuk esténkint, de már nem bírjuk a szakadatlan röhögését, és udvariatlanul lefekszünk aludni rögtön. Reggel rendszerint ½ 6-kor, sokszor 6-kor, néha ½ 7-kor kelünk, a csicskás rendbe hozza a ruhát, vizet stb. készít, takarít, legkésőbb 7-re bemegyünk az irodába (ami az egésznek a központja, szíve, s ahol az udvaron a konyha van). Ott intézzük a körülményes dolgokat, belekapcsolódva kis üzemünkkel egy óriási nagyüzembe. Az iroda egy 4½×4½ méteres udvari szoba, belőle nyílik Hoppe lakása, ablakai kétoldalt egy nagyobbacska gazdasági udvarra néznek, ahol minden van. Itt, az Attila u. 22. alatt van a szabad konyha, két kis raktár (nem lőszer- persze), istálló, őrség; itt tartják reggel néha a kihallgatásokat, és gyakran a parancskiadást esténkint; ide jön a posta, itt osztják a zsoldot és a dohányt; s a környék utcáiban, parasztházakban elosztva, lakik 1–5–23 főnyi csoportokban a legénység, amely reggel, délben, este ide jár étkezni. Mi az iroda egyik kis asztalán eszünk, csajkából, komiszt; a háziak adnak villát, kanalat s néha valami meglepetést, mint pl. a minap a túrós csuszát. Napközben a csicskások itt lézengenek, segítenek a konyhán, tisztogatnak, küldönci szolgálatot végeznek stb.; s szereznek egy kis gyümölcsöt külön pénzen, átlag minden harmadik nap. Csak pénz kell, az ember megszerzi mindenütt a szükségeset. Reggel most 13 km-ről szekéren hozatott tejet iszunk a kulacs pléhpoharából, a háziak felforralják, a csicskások lehűtik; ebéd többnyire valamifajta gulyás, rémes marhából vagy kitűnő disznóból; vacsora: mint az ebéd. Legnagyobb hőstettem eddig az volt, hogy a községházán kiharcoltam, 10 napi sötétség után, 30 liter petróleumot 5 liter helyett. A községháza bent a községben van, 2 km-re innen; iszonyú sok zsidó lakik itt; és rettenetesen tele volt minden talpalatnyi föld katonával és szörnyű magas rangú tisztekkel; most azonban majdhogynem mi vagyunk az egyetlen katonaság, új hadnagyunk érkezése nagy feltűnést keltett a város hölgyközönségében, holott nemrég alig adták törzstiszten alul a szíves érdeklődésüket. Ez persze vicc, de hasonlít a valósághoz. (E percben felmerült a szüksége vagy lehetősége annak, hogy átmenjek egy napra Vighékhez a hadnaggyal; kár, mert dolgozni szerettem volna.) Van egy századosunk is, dr. Bárány László (civilben az egyik szfővárosi üzem vezetője), aki Vigh távollétében lőszerszempontból ideiglenes felettesünk (és épp ebben a pillanatban vizitelt itt, félhivatalos utasításokat adva, és megbeszélve egy esti mozit, ahova mellesleg szólva az eddigi két hét alatt egyetlenegyszer nem volt kedvünk elmenni, és ma sincs). Ez a Bárány százados igen okos, kellemes ember. Az életünk a hadtest elmenetele óta megcsendesedett; hogy ez a helyzet meddig tart, nem tudjuk; még mindig a 17-i dátum valószínű, hogy fordulatot hoz vagy jelez. De ez csak kombináció.

Hát ilyenformán élek, illetve körülbelül ez az a keretféle, amit elmondhatok. Nem mintha a többi titok vagy izgalmasan érdekes volna, de nem akarok fecsegni. Mivel du. nem dolgozhattam, hát legalább – mialatt itt az irodában tervezgettek, irkáltak, tanácskoztak, füstöltek, ettek – én folyton leültem, és írtam egy-egy oldalt, míg végre így megnőtt a levelem. Azt hiszem, most már nem felejtettem ki semmit. Közben pénzpostát osztottam ki, és megírtam az esti parancskönyvet.

A tiszti kinevezés persze állandó megbeszélés tárgya, folyton másképp értelmezzük a rendeleteket, s ide-oda tologatják köröttünk az aktákat, melyeket szorgalmasan gyarapítunk és pótolgatunk. Az egyik okmányomon rajta van hátul, kézírással a jegyzet, hogy a VMK-nál áprilisban történt megvizsgálásnál igazoltnak találtak, úgyhogy talán rendben is volt minden. Itt most semmi esetre se kellenek, kár volt idekérnem őket. Most a hadtestparancsnoksághoz megy majd holnap újabb felterjesztés az összes előléptetési ügyekben. Tegnap óta esik, hidegre fordult az idő. Egyszer fürödtem, meleg vízben, egy gyár kitűnő munkás- vagy tisztviselőfürdőjében. Egyszer főtt tésztát is ettem, de erről már írtam. A háziak (a lakásomon) megdézsmálták a csomagjainkat, és megették a fele süteményünket; vagy a csicskás tette? Azt hiszem, igen soká nem fogok még egy ilyen hosszú levelet írni. Nagymama lapját már jó ideje megkaptam, köszönöm. Margoték nem írtak, Bayék se. Minden jót mindnyájunknak, mindenkit csókolok

Lőrinc

A helyes címem mégis: karpaszományos tiz.; írják így: de tegyék utána, hogy „úrnak” – így kell!

226.

Kedves Klára!

Itt küldöm a kéziratot; vagy postán ajánlva, vagy esetleg valaki elviszi (Dr. Szőnyi Győző hdp. tűzm.) A következőket kell tudni hozzá:

1. Három lappal többet küldött (22., 25., 45. old.), ezek indigós lapok; illessze a másodpéldányba; most a kézirat elején együtt vannak.

2. Sok helyen az első gépírt oldal helyett a halványabb másodpéldányt küldte. Most már maradjon így.

3. Javításaimat olvassa el, az egész szöveget, én ugyanis nem értem már rá, s az ember mindig hibázik. Szükség esetén javítson értelem szerint. Nézze meg hozzá a kéziratot, melyet szintén visszaküldök, és kis Klárával esetleg, baj esetén, a német szöveget is.

4. A javításokat rajzolt betűkkel (vagy szépírással) írja be; az egyes szavak közt hagyjon jókora térközt; a rajzolt szavakat előbb írja le külön papírra, és nézze kritikusan, hogy magyarul nem tudó ember hogyan értheti félre a maga rossz írását. S csak ezután vezesse be a szövegbe a javítást. – Ugyanígy javítsa végig az egész másodpéldányt! El fog tartani 2-3 óráig.

5. A 24. és 38. oldalt teljesen kihagyta. Keresse elő a másodpéldányban, ott biztosan duplán megvan; a jobbik szöveget javítsa át kézirat szerint, és illessze a helyére a két lapot.

6. Két helyen kontrollálni kell a német szöveg alapján az enyémet. Az egyik a 37. old. 3. sora: ha itt a „csak ne engedj te sem a nemes báróidnak” szöveg a németben wild-et mond vagy valami effélét, akkor a nemes helyett állítsa vissza a vad jelzőt a magyarban. Csak egy esetben maradjon meg a magyarban a „nemes”: akkor, ha a német „gestreng”-et mond (régi szó, itt ezt jelenti). – Ugyanez áll a 39. old. alulról számított 13. sorára: …„a mi nemes urainkkal?” Ha itt gestreng a német jelző, akkor a nemes-t hagyják meg; ha más volna (éspedig akármi), akkor a „nemes urainkkal” kifejezés helyére jöjjön ez: „kemény urainkkal”. – Azt hiszem, érthető, amit akarok. – Kis Klárával együtt maga ítélje meg.

Mikor mindez megvan, akkor egy de. ½ 10-10 után kis Klára vigye el aktatáskában, leragasztatlan nagy borítékban, megcímezve (Herrn dr. Köhler, Deutsche Gesandschaft, Budapest, Uri utca) a kéziratot, s maga tegye a kézirat mellé a két idecsatolt német nyelvű levelemet: az egyik Köhlernek szól Pestre, a másik dr. Spohrnak Berlinbe. Előbb olvassa el a leveleket, sürgetem bennük a pénzt is. – Kis Klára előzetesen telefonon is megkérdezheti a követségen Köhlertől, hogy mikor keresheti fel („Ich möchte Herrn dr. Köhler sprechen… Die Tochter des schriftstellers Lőrinc Szabó… ich habe eine Besprechung mit ihm…” stb.) – s ha Köhler esetleg szabadságon van, tudják meg, mikor jön vissza, s hogy van-e helyettese (Stellvertreter). A helyettessel is beszélni kell, vagy lehet, de a kéziratot, amely a kurírpostával (mit der Kurirpost) megy, a helyettesnél csak akkor hagyják ott, ha Köhlertől előzetesen tájékoztatást kaptak, vagy ha nagyon bizonykodik, hogy elintézi. A Kurirpost szót nem nagyon jó telefonon át használni! – A kapus bejelentőlapján is a Besprechung (megbeszélés) szót kell a „milyen ügyben?” rovatba írni. – Az egész ügy nem nehéz, csak írásos magyarázat hosszadalmas; fő dolog: a józan ész és a világos elrendezés. – Most jut eszembe: jó volna dupla boríték; a külső Köhlernek címezve, ahogy már fentebb írtam; a belső pedig a kézirattal és a Spohr-levéllel így címezve: „An die Deutsch–Ungarische Gesellschaft (zu Händen von dr. Ludwig Spohr), Berlin”. Igen, így csinálják! De egyik boríték se legyen leragasztva; a fontos az aktatáska, hogy útközben el ne vesszen valami. Kis Klárát tájékoztassa a honorárium késése dolgáról, hogy ha privátim pár szót beszélgetnek, felvilágosításokat adhasson. – Egyébként maga is elviheti, épp elég ehhez a némettudása; azonkívül tud ott portás és mindenki úgy-ahogy magyarul, csak néha úgy tesz, mintha nem tudna.

Hideg van, unom az egészet, már ideges vagyok, és szeretnék otthon lenni.

Mindnyájukat csókolom

Lőrinc

A két kísérőlevelet már meg is címeztem, ugyanúgy kell a nagy borítékokat is.

227.

Kedves Klára!

Biztosan járt maguknál Szőnyi hdp tűzm., és mesélt, ezért nem írtam két napig. A kéziratot vele küldtem. Megpróbálom mégis átvezetni a Mikes-javításokat a ragasztott kéziratba; s ha közben indulási parancs jönne, csak akkor adom fel a kis, rendetlen könyvet. Ha a nagy kézirattal elkészülhetek, az olyan gondos lesz, hogy megspóroljuk a gépeltetést, szedhetik a Kohlhaas-t ebből. Semmit se tudunk a jövőről, de nagyon esedékes, hogy elmenjünk innen. Nyakamba szakadt az élelmezés, mert Budaynak szállítmánya lett, s pár napig nem lesz itt. Én is megyek most Baktalórántházára, pénzt és utasításokat hozni a csapatnak, a pályaudvaron firkálom ezt a pár sort, holnap visszajövök. Most még ide írjanak. Jól vagyok, sokat esik, hideg van, nincs jó kedvem, de különlegesen rossz sincs. Várom, mit mesél majd holnap Szőnyi. Csók mindenkinek,

Lőrinc

228.

Üdvözlet az egynapos hivatalos kirándulásról. Ez nem olyan tiszti étkezde, mint amilyet Örkénytáborban látott. Jól vagyunk. Mindnyájukat csókolom:

Lőrinc

[sok aláírás]

229.

Kedves Klára,

szerencsésen megjöttem, rögtön el tudtam aludni, útitársaim mogorva alakok voltak, de annyi baj legyen. Reggel 6-kor keltem, ½ 8-kor voltam itt, az idő változatlanul gyönyörű, csak maradna így. Zoltánnak egy levele várt, nincs benne semmi különös; rögtön írtam neki; tíz nap alatt jött ide tp.-n a levele. Közben a hdt. vonat parságtól Tormássy ezredes egy-egy fokkal előléptette az önkénteseinket, 13-a óta tehát szakaszvezető vagyok, csak nem tudtam. Itt nincs csillag; vegyen tehát maga egy szabónál 2 kis fehér csillagot, hogy hozzávarrathassam a két parolin az eddigiekhez. S tegye levélbe egyszerűen, olyan könnyű, hogy eljön így is. A paroli most ehelyett:  , ilyen lesz:  . – Változatlanul reméljük az elsejei terminust, éppolyan kevés alapon, mint eddig. Ez a Tormássy ezredes az a Centrál-beli ismerős, akiről egyszer már írtam. Nem itt van, hanem a hadtestnél. Ha itt volna, próbálnék beszélni vele, hogy kergessen már haza. – Más újság még nincs. – Bay szólt annak a Sas szds.-nak? Ne sürgesse! Isten velük, mindnyájukat csókolom.

Lőrinc

Ui. Csillag nem kell, kaptam itt. Tormássyék ma leszereltek.

L.

230.

Kedves Klára!

Amit Kolozsváry-Borcsa mondott, hogy ti. csak tiszti rangút lehet felmentetni, tévedés. Avar kp. főtüzért mi szereltük le már két hónapja, mert a gyárból kikérték; nemrég a nemzeti múzeum kérésére egy (nem karpaszományos!) szakaszvezetőt adtunk le, pedig nem is valami nagy legény civilben az ipse: madarakat tömő altiszt. S más legénységi is kikerült még egynéhány. Jól sejtette tehát: egy szó sem igaz az egészből. Mi lehet ez? K-B. M. is beállt azok közé, akik mellőzni, sőt elnyomni igyekeznek? Nem hihetetlen nekem már semmi sem. A fontos azonban az, bármi is a véleménye, hogy aláírta légyen a lap kérelmét. Nem értem, miért keresztezi a Szvatkó-féle felmentési kérelem a Sas-félét; ha Sas listáján lennék, az jó lenne a jövőre, mert most már alighanem sok hasonló zaklatás fog megtisztelni.

Különben egye meg a fene az egészet. Most csalódtunk ugyan megint a terminusban; de azért már mégiscsak végének kell lennie. Schermann beszélt Nyíregyházán a VIII. hdt. lőszerkezelő oszlopának egy emberével; épp leszerelni mentek. Bárány századost tegnap elvezényelték innen, nagyon kár; az ő legfrissebb értesülése szerint az egész I. hdt. leszerelt már, vagy leszerelőben van, csak az I/l Ello, az I/2 Ello és a lőszerkezelő oszlop (röviden: Löszke) került át belőle írmagnak, egyenesen a hadsereg /hds./ parancsnokság alá, s mi csak az I. hadsereggel együtt szerelünk le. Három szerencsétlen alakulat!… De hát az I. hds. is leszerel, s további 2-3 hét végleg kiszabadít majd minden segítség nélkül.

Esik az eső, hideg van, mindenki undorodik mindentől; munka most nincs, csak időrabló, haszontalan elfoglaltság, várakozás és megint várakozás. Hogy naponta 8 ember őrizze a lőszerraktárt, arra egy kicsit költséges passzió fegyverben tartani 150 embert. Ebben bízom, ennek a felismerésében, hogy rájönnek, és dühösen hazakergetnek végre bennünket, itt felejtetteket!

Ha pedig újabb halasztás jönne, és a lap akciója még most is sikertelen maradna, akkor írok Kibédi Varga profnak az Akadémiára, illetve a Magyar–Német Társasághoz, hogy Tasnády-Nagy András elnöknek és Házelnök stb.-nek szólva – ahogy legutóbb felajánlotta! –, ők kérjenek ki végre ebből a semmittevő gyötrelemből.

A gyötrelem különben főképp az ősz és a helyzet céltalansága, fölöslegessége miatt érződik, nincs rosszabb sorom, mint eddig. Lassan megtanulom az adminisztrációt, a rám eső részt. Ma is napos tiszt leszek, illetve vagyok. Játék; csak tudni kell a formáját.

Az elmúlt estéken Szőnyivel és a századossal társaságban voltunk; az itteni magyar családok egyike-másika nyakig van a katona-barátkozásban. Némelyik lány százával ismeri a „fiúkat”, s egész hírközponttá nőtte ki magát az érkezők és eltávozottak levelei, közlései nyomán, már a szabadcsapatos idők óta, amelyekről iszonyú dolgokat tudnak és beszélnek. Ma moziba megyünk velük, s az ismeretség lavinamódra nő. Lehet, hogy pár kiló (10-20 kg) almát haza tudok küldeni. Írjon alma-, körte-, és szőlőárakról, az ismerősök egy része gyümölcstermelő. Ha esetleg megy valami, vegyék persze át, ha nem én vagyok is a feladó.

Vigh tegnap átjött ide 6 napos szabadsága után. Ő is csak haza, haza, haza! Hoppe majdnem megfőzte, hogy egyénileg leszerelje őt mint létszámfelettit, de vannak híreink, hogy az egyénileg leszerelteket Pesten könnyen beszippantják, ha pótlás kell valahol, így hát Hoppe lemondott a kétes hasznú végleges búcsúról, s kiegyezett tíznapi szabadságban. (Az igazi 2 hetes avatási óta ő még nem volt otthon, s kell lennie a szerkesztőségében is a Nemzeti Sport-nál.) Más volna a helyzet, ha felmentetnék! – Így aztán az egész iroda is rám maradt az élelmezésen és a most 2 naponkint ismétlődő napos tiszti dolgokon kívül. Ebben persze sok a mutatós látszat, ne ijedjen meg. – Szinte óránkint tárgyalok 89 kenyér, 21 kiló hús, ennyi meg ennyi bors, hagyma, zsír meg ilyesmik megvételéről, bonyolult nyugtázásáról, ebédekről, vacsorákról, a tömegkosztoltatás pengőiről és filléreiről, és osztok, szorzok, összeadok: nagyobb háztartásom van, mint magának!! – Szóval Hoppe most otthon van, Buday holnapután indul csak vissza, sokáig elvacakolt a lőszerátadással, s aztán kapott 5 nap szabadságot, visszajövet remélhetőleg visszaveszi tőlem az élelmezési szerepkört. – Drukkolok, hogy ráfizetek valamire; tegnap is kolbászos lecsót engedélyeztem vacsorára krumplifőzelék és nem tudom mi helyett, s ez 7 pengővel többe került: ezt be kell hozni valamin. A mi kis házi gh.-nk semmiség a nagy alakulatokéhoz képest; most már értem, hogy a gh.-tisztek „vagy meggazdagodnak, vagy tönkremennek”, ahogy a katonai tapasztalat sűrűn emlegetni szokta.

Otthoni dolgok:

A Ref. Élet mégis jelentkezett? Hál’ istennek. Jár nekik egy másik vers is ilyenkor, másodközlés, azt ők választják ki. S a kettőért együtt nekem 25 pengő; szóljon oda, hogy küldjék ide.

A Híd csak akkor hozhatja a Liliencron-fordítást (Az új vasút), ha megadja a 40 pengőt. Ha látja, hogy megjelent, vagy olvas róla, a Híd-nak (a Pegasus filmével azonos, de általam nem ismert) telefonszámán szóljon de. 11 tájban Zilahynak vagy másnak, hogy a pénzt küldjék ide Kisvárdára.

A berlini kiadó ide is megküldte légipostás levelét s egy tábori lapot; mindkettőnek a tartalmát már az otthon átvettből tudtam. Azóta kezükben az újabb két mű, s a sürgetés, hogy sürgessék tovább a pénzt, s a kérdés, hogy hová mennyit fizettek be. Így tehát most már igazán joggal várhatjuk a Magyar Nemz. Bank értesítését. Ha ilyen tartalmú német levél jönne, rögtön telefonáljon, vagy inkább menjen be a Nemzeti Bankba a múltkori úrhoz, hogy a mi oldalunkról is meginduljon a sürgetés.

Milyen verset még az Ünnep-nek? Tudnom kéne hozzá, hogy mi volt a már leadott harmadik. Maga sem emlékszik rá? Talán a Halott húgom könyvei volt?… A negyedik, bármi lesz, könnyen érthető, népszerű vers legyen. Lehetne a Virágok közt (Vál. Versek 93. old.). vagy A bagoly (V. V. 105.), vagy – aktuális! – Az erdő fiai (V. V. 119.). Erdély, Déda Bisztra jelzéssel alul; vagy a Pocsolyák (V. V. 175.) – vagy amit jónak tart. A választás elsősorban a társától függ; telefonáljon oda!

Júliának én is köszönöm a kis Klárának szánt ajándékot.

Az Undiné-ból lesz pénz, de nem karácsonyra! Ahogy Klára fordít, s ahogy a cég fizet!

A kőmajom megfilmesítéséhez több millió dollár kéne; ne is beszéljünk róla mint témáról.

Lóci tanuljon németül Mária nénitől; „mindegy, hogy mennyibe kerül, csak olcsó legyen”, ahogy Szőnyi szokta mondani. A zongorához nem tudok hozzászólni. Nem telik. Maga ellenben okvetlen tanuljon. Parancs.

Főpróbákra kár eljárni. Ajánlom helyettük a német nyelvtant és szótárt.

Tegnap nem írtam, mert Hoppe megígérte, hogy odatelefonál, s az felérhet egy egész környezetleíró levéllel. Ma ráértem írni.

Torokfájásom láztalan volt (nem mértem), és félig már visszafejlődött. Nem tudnék hol feküdni kórházban; nekünk nincs, a polgári meg elküldi a mieinket, és pénzt kér a gyógyszerekért, erre pedig nincs átalány. Steiner doktor bácsi írhatna egy csomó hyperolt, egy csomó jó fájdalomcsillapítót s egy kis aszpirint. S maga küldje el egy kis süteményes csomagban.

Manciékat üdvözlöm.

– Mit írjak még? Csendesen esik az eső, csendesen hasgat a bal fülem. De rémes szombat-vasárnap. Most ketten vagyunk az oszlopnál, Szőnyi meg én; Makay még nem jött meg, bár táviratoztunk érte; jelentéktelen, kellemetlen ember; lesz baja a lőszerraktár átvételével, amit Báránytól örököl. Abban a szállítmányban, amelyet Buday vitt, egy rakaszban öt körülfaragott tégla is csücsült, töltények helyére csempészve. Ilyen meglepetések is vannak. Ne üsse dobra.

Szervusztok, Kis Klára, Lóci, Anyuka! Mindnyájatokat csókollak. Isten vele, Klára.

Lőrinc

231.

Kedves Klára!

Végre jó hír: tegnap Baktán ért a rakodási parancs, megyünk hazafelé. A rakodás eltart kb. 6-7 napig, tehát vasárnap már legfeljebb de. és jó helyen adjanak postára lapot, azután pedig talán már ne. A két részleg egyesül, de előbb leadja a lőszerét Verpeléten, illetve mi – úgy tudom – Pusztatenyőn (Szajol és Mezőtúr közt); utána Pest, Andrássy laktanya és haza.

Nem értem, hogyan tudja úgy látni a dolgokat, ahogy vasárnapi hangulatában részletezte. Az én életem nem külön élet; életem 90%-a mindnyájuk kedvéért, mindnyájuk javára van; de erről nem írok többet, mert már sokszor kifejtette, hogy szemrehányásnak veszi, ha rámutatok a maguk közötti igazi szerepemre. Én dolgozom igazán úgy, mint egy állat (vagy mint egy angyal)!

Ma reggel ½ 7-kor jöttem vissza, itt is nagy a zajlás, a teherautósok megjöttek hozzánk, a vagonok késnek. Naponta 6 vagont raknak meg, ez aránylag könnyen megy majd, s mindenki szívesen dolgozik, tudva, hogy ez már a szabadulásért van. Mihelyt többet tudok, megírom. Tegnap egy Lócinak címzett lapon jeleztem kb. 13 kg jonatánalmát; megjött? El kéne tenni; még érhet, úgy hallom.

Hoppe most már nem kell hogy visszajöjjön, csak Pesten csatlakozik hozzánk a leszereléskor. Megírtam neki. Szőnyit viszont vissza kell telefonálnom ma du.; bár tulajdonképpen rá se volna igazi szükség; csak Vigh óvatos, s lehet, hogy joggal.

Én továbbra is rendszeresen fogok írni, itt és az úton. Úgy számítjuk, hogy legkésőbb 15-én már leszereltünk.

Isten vele, mindnyájukat csókolom.

Lőrinc

Írtam már, hogy Zoliék megint küldtek egy 1 ½ kilós süteményes csomagot? Nagyon meghatódott öreg-bátyám uram, hogy így törődik velem! Én is.

L.

232.

Lőrinc,

tegnap beszéltem telefonon Bayval, azt mondta, hogy beszélt a Sassal, aki ismeri magát, nagyon szeretne is segíteni, de nem teheti meg azért, mert maga nem tartozik az Athenaeumhoz. Ha odatartoznék, akkor rögtön el volna intézve. Zotyi azt mondja, hogy Sas beszédje alapján az az ő hite is, hogy az újságnál nem úgy akarták menteni, hogy annak sikere is legyen. Szóval úgy állanak ott a dolgok, ahogyan mi gondoljuk. Ők nem is akarják magát felmenteni, nem nagyon fontos nekik, hogy maga itthon legyen. Szeretném tudni ennek a gyökeres okát, hogy hol is kezdődik ez a nagyfokú ellenszenv, és kinél végződik. No ne búsuljon, azért vége lesz ennek a katonaságnak is egyszer csak. Normálisan is három hónapig szokták bent tartani az embereket, ez pedig már lejárt. Menjek valakihez, mit gondol? Sas privátim beszél majd Jellennel, és még valahol, talán úgyis sikerül.

Megjött a pénz az újságtól még tegnap, 747 pengő. Elszámolás most sem jött, úgyhogy nem tudom azt sem, a beszerzési csoport mit vont le, és egyáltalában hogy áll minden. De maga így találja jónak, majd elintézi, ha itthon lesz.

Lócival nem lehet bírni, pofonokkal tudom csak tartani benne a lelket, és még ő akarja magának megírni, ha megverem. Önző taknyos!

Alma még nem jött. Azt hiszem, én már holnap fel tudom adni a maga csomagját. Ma sütöttünk mézeset. Most délután veszek még hozzá valamit, s holnap, ha lesz időm intézni, mert holnap áll be egy új lány, intézem. Mariskát munkaképtelennek nyilvánította az OTI, fekszik. Még mindig nem tudták újra operálni, mert olyan gyulladásban van az egész arca. Klári szobalányának az unokatestvére jött fel Pestre elsején, azt vettem fel. Talán ez is jó lány lesz. Reménykedjünk előre.

Nem lehet fát sem kapni, puhafával tudunk csak begyújtani. Majoros azt mondta, hogy októberben kapjuk meg a szenet és a fát, egészen biztosan. Nem hiszem, hogy addig kitartson, ami van itthon, mert a múlt havi egy mázsa szénből van csak maradék, de talán szenet kapunk még. Ma adtam a községiben egy doboz cigarettát a főnöknek, mert ha nem vagyunk velük jóban, akkor alig lehet valamit vásárolni. És mindig úgy kell venni, azt és akkor, amikor éppen kapható. Az alma mibe kerül kilója? Krumplit nem lehetne olcsóbban szerezni? Itt 15-16 fillér kilója, akkor is, ha mázsába vesz az ember. Legalább két-három mázsát muszáj eltenni, mert télen egyáltalában nem lehet majd kapni. Onnan csak akkor érdemes szerezni, ha jóval kevesebbe kerülne, mint itt. Félek, hogy a baracklekvárt sem fogjuk megkapni. Mit gondol?

Sok dolga van? Úgy néz ki a levelei alapján. A torka már teljesen rendbe jött? Nagyon vigyázzon magára.

Rettentő fáradt vagyok. Az nem is szó, hogy fáradt. Kimerült a végletekig.

Lóci első fokú tandíjkedvezményben részesül. Ez nem teljes, hanem a legkevesebb, amit kapni lehet. Azt ígérték viszont neki, hogy a következő félévre megszerezheti, ha jól tanul. Írjon neki majd ezekről. Egy kicsit arról is, hogy kíméljen engem, ne izgasson szünet nélkül. Most el akar menni hazulról, s mert rossz volt, nem engedem. Szünet nélkül mondja, hogy engedj el, engedj el. Semmi más nem érdekli abból, amit prédikálok neki. De most az egyszer nem fogom elengedni. Ronda idő is van. Esik az eső, és hideg van. Nekem be kell mennem vásárolni. Magának és az Andreának valami apróságot, mert születésnapja van pénteken, s én vagyok a keresztanyja.

Nemzeti Banktól változatlanul nincsen semmi. Érthetetlen azért ez mégiscsak. Nem lehet, hogy ezek nem is fognak fizetni? Már én mindenre gondolok.

Azt hiszem, mindenről írtam, ami itthoni dolog. Isten vele, Lőrinc. Az almának előre örül az egész ház. Mielőbbi hazatérést kívánok.

Klára

Azt pletykálják, hogy az Athenaeum, illetve Jellen az Új Idők-et be akarta tiltatni, hogy a Híd jobban menjen. Herczeget felhívták, hogy vegye át az Új Idők-et, de nagy bölcsen azt felelte, hogy 70 éves korára nem akar kiadóvá változni. Zilahy elment a Singerékhez megmondani, hogy a fúrásról semmit sem tudott, ő nem csinálta. Ezért most dicsérik. Lívia mesélte ezt tegnap, persze részletesebben. Hogy mi igaz ebből, nem tudom.

Isten vele még egyszer

Klára

233.

Kedves Klára!

Szóval hát társasági életet élek? Csakugyan! Tulajdonképpen a maga megjegyzéseiből jöttem rá, hogy így áll a dolog. Bizony, aug. 28. óta október 3-ig összehozza az embereket a véletlen meg az alkalom s az egymásrautaltság.

Már többször írtam bizonyos jonatánalmáról; de Szőnyinek (akit tegnap visszatelefonáltam) a példájából arra kell következtetnem, hogy az alma talán még mindig nincs otthon. Az is lehet, hogy becsaptak a tuzsériek? Nem hinném; bár nem személyesen jártam ott, hanem egy tüzérünk ismeretlen vigéc barátja útján küldtem. Az almát, mint most már biztosan tudom, karácsony közepe táján kell majd megenni; akkorára teljesen bordópiros lesz. 13 kg-nak kell lennie nettó.

Visszatérek a társas életre. Sok rendes vidéki családdal ismerkedtem meg. Először a háziak: dr. N.-né és húga. (Ezek nem kellemes emberek!) Azután az irodaiak: K.-ék s lányuk, Kató s unokájuk, Klára. Aztán V. irodalomtanárék. Aztán B.-ék (öreg, totyakos, nyugdíjas, borissza papa, kövér, eleven, jókedvű mama, s két lány, Márta és Ari, friss, önálló, sportoló gyerekek, egyben trafikoskisasszonyok, előbbi vidám, utóbbi komoly). Aztán Sz. Pálmáék: öreg mama, kitűnő, aktív üzletasszony-postáskisasszony-tanítókisasszony lány, tisztességes föld-hozománnyal, és dr. Sz. Zoltán, frissen leszerelt kpsz.-os tűzmester vagy mi, gazdálkodó. B.-ék marosvásárhelyi menekültek, székelyek, Sz.-ék ungvári menekültek a cseh időkből. Mind iszonyú antiszemiták; előbbiek Reményi-Schneller rokonai, trafiktulajdonosok, előkelő rokonsággal, sok elherdált (?) pénz emlékével, utóbbiak erős, gyűjtő, szerző emberek. S ezeknek az ismeretségi köre: Sz. Szilárd báróék, nem tudom, ki bankosék és Edit és Judit és a többi… Egyszer végigmegy az ember a főutcán, s egy ismerősből egy tucatot csinál. Sz.-ék és B.-ék lehetnek itt bizonyos értelemben a társaság központjai, mindegyik lány ismer csak helyből vagy 300 fiút, 25-40 év közt, s vidékről 2000-et, s azok hozzák a maguk ismerőseit, a beszállásolások még jobban keverik a dolgokat, hozzák-viszik a sok embert, s végül olyan hangulat támad, hogy a tiszti és kp. egyenruha mindenütt szinte nyílt ajtót jelent a magyar házakba. Nagy levelezés folyik, hírcsere, obligát udvarlások, féltékenységek, egy-egy komoly tragédia és borzasztó sok pletyka. Sose éltem így, 20 éves korom óta külföldön szerettem tölteni az évi egy szabad hónapomat, Pest nem igazi magyar, s most aztán több mint három hónapot a magyar vidéken töltöttem! Kár, hogy a privát munkáim úgy lefoglalták a szabad időmet; de így is igyekeztem látni, megismerni, megérezni. Olyasféleképp érzem legtöbbször magamat, mintha Németh Laci vidéki darabjaiból néznék egy-egy jelenetet. Tegnap moziba akartunk menni, de a vonat elvitte a filmet, az előadás elmaradt. Erre Buday meg én a B. családdal együtt, külön aztán egy újabb családdal voltunk együtt, ismeretlenek adtak kézről kézre, ittak, nótáztak, zongoráztak; végül ¼ 1-kor kerültünk haza. S olyan tisztességes és naiv volt az egész! Sokszor gondoltam, hogy a kis Klára itt lehetne; bár ő talán még túl fiatal, s lenézné ezeket az embereket. A filmet ma este nézzük meg (Pompei utolsó napjai); Buday harmadszor látja már!

Pálmáéktól – mindenkit a keresztnevén szólítanak – küldetni fogok kb. 9 kiló finom, nagy körtét, s vagy 18 kiló rögtön ehető, jó almát. Talán már szombaton ott lesz, ládában.

A rakodás folyik, jól és lelkesen. Írhatnak még hétfőn és kedden is, a rendes időben. Változás csak annyi, hogy nem fogjuk mi, az egész (újra egyesülendő) „löszke” – ez a hivatalos rövidített nevünk – kísérni a készülő nagy lőszervonatot, hanem csak néhány ember. Úgyhogy innen egyenest Pestre megyünk. 15-e körül biztos a leszerelés.

Az 51-es tábori posta ma végleg megszűnt, s a küldeményeket visszaküldik a feladónak. A hadtest visszamaradt alakulatainak a címe, a nagy titok, most már megírható: Szatmárnémeti, 13-as postafiók.

½ 5 van. Eddig az irodában dolgoztam. Most kinézek a rakodáshoz, s feladom a levelet. Mindnyájukat csókolom.

Lőrinc

234.

G. Szabó Lőrincné levele

Kedves Klárim!

Gyönyörű volt tegnap este az autóút az ezerméteres magaslaton, sötét erdők közt. Gyönyörű hely ez. – Otthon elmondom majd. Mátraszentimrére lementünk autón isteni tiszteletre. L. kint megvárt. Nagyon melegen süt a nap. Minden igen-igen gyönyörű. Jól érezzük magunkat, a tájat nem lehet eléggé dicsérni! A szálloda tele van, csak Te és fekete Klári hiányoztok. Az autóbusz innen este 10-kor fut be Pestre, valószínűleg azzal megyek haza hétfőn.

Csókolok mindenkit

Anyuka és Lőrinc

235.

Kedves Klára!

Anyuka biztosan sokat mesélt, többet, mint amit levélben írhat az ember. Szép, nagyon szép hely ez, állami tisztviselőké, illetve az OTBÁ-é. Flanc nincs; a közép- és magas tisztviselőosztály üdül-gyógyul itt, egészen elsőrangú környezetben. ([…] alig hiszek a szememnek!) Vártam, hogy mára már írtak néhány sort. Azt hiszem, sokan ismernek; de csak anyuka volt ismerőseivel, s még inkább a nyug. főigazgatóékkal (Bozzayék) és az apácafőnöknővel (Kat. Háziasszonyok) érintkezem valamennyire. Eddig elég jól ment a munka. Tegnap napon 35 fok meleg volt délben! (A valóságban is lehetett 25-26.) Aztán elborult. De nem esik. Ha Bayék jönnének, jöjjön fel víkendre; estélyi nem kell, s szvetterrel bunda nélkül is el lehet lenni. Időnkint sok nyugtalanságot érzek, szívdobogást, s nem a legjobban alszom. Egész nap a szobámban ülök, s ha nap van, az erkélyen. Be akarom hozni legalább azt, amibe kerülök. Üdvözlet az ismerősöknek. Nagyanyóval és a gyerekekkel együtt csókolja

Lőrinc

Ha elmennék innen, idejekorán megírom!

L.

236.

Köszönöm a levelét, Klára. Kár volt gúnyosan kezdenie: én akarattal nem írtam, hiszen anyuka bőven elmondott mindent. Nagyon megismertem a vele töltött idő alatt, nagyon kiismertem, olyan oldaláról, amelyet alig sejtettem: hogy mennyire hasonlít rám. Édes volt, ahogy felszabadultságában egyért-másért lelkendezett, s főleg ahogy tárgyaktól, bokroktól búcsúzkodott, s ahogy per tu beszélt hozzájuk. Akárcsak én. Nagyon sajnálom, hogy nem bírta a buszt: kedvében akartam járni az „érdekes” hazajuttatással. A jóba, finomba könnyen beletanulna, a viselkedésbe is. Mondta, hogy méltóságos asszonyozták? Itt el se tudják képzelni, hogy magamfajta ember nem méltóságos. S kezet csókolt neki a titkár, s Jellen Gusztáv is (az Athenaeum vezérigazgatója), aki szintén itt van! – Akkor még nem tudtam, hogy ő az, ő szólt rám, azt hittem, hogy újságíró a K.S.V. tájáról. Hiába, keresztény hely.

A jót és a kényelmet, amiről ír, nemigen élvezem; viszont tudatosan használom. Furcsa, amiket a keserűségeimről ír: maga a múltban sokat tett, amivel őrölni akart, vagy akaratlanul (s kéréseim ellenére) őrölt és rombolt, vagy – ne túlozzunk – rongált. („Rágcsált”, hogy a göbbelsi szót használjam.) Hiába, én rendetlen ember vagyok, elismerem, s elég bajom van miatta: de akkor nem az lennék, aki vagyok. Ezt nem költői öntudatból írom, s kissé csodáltam is, amit a tehetségemről – valószínűleg túlozva – ír. Nekem az volna jó, éppen az „abnormitásaim” miatt, hogy akik szeretnek, akik valahogy hozzám kapcsolódtak, illetve utamba kerültek – a legszélesebb értelemben gondolom ezt –, segítsenek. Miért? A választ maga adta a számba több újabb levelében, s a mostaniban különösen tisztán: azért, hogy élhessek a „tehetségemmel” és „adottságaimmal” „minden erőmből”, és „ne tartsak fontosnak semmi mást”. Maga „kegyetlenséget” tanácsol, még magával szemben is; erre én, azt hiszem, képtelen vagyok – hacsak végső elkeseredésből nem, és igen rövid időkre. Nem értem, hogyan írhatja ezt: „engem se sajnáljon leépíteni, ha…”! Még egyszer mondom: én ezt nem akarom, nem kívánom, s egész meg vagyok ijedve és meg vagyok hatódva attól, hogy ilyesmitől tart, másrészt attól, hogy olyan okosan írt, illetve olyan reális szeretettel rólam. Gondolom, ez biztatás akart lenni elsősorban, mert tudja (dehogy tudja!), hogy milyen szorongásaim vannak, milyen idegrohamaim, szerencsére múlóak persze, nem kell megijedni. A lényeg az, hogy „akármi vagyok, egyéb is vagyok”, s szerintem is megérdemelném – s a maga mértékével mérve: még inkább –, hogy ne romboljon, rágcsáljon a sors. És mi a sors? Azt hiszem, Napóleon szerint: a politika, s ez alighanem igaz is; ezt nem tudjuk befolyásolni; a magánéletben azonban még inkább a környezet az állandó sors, az emberek, akik köröttünk vannak, s hátra- és előremozdíthatják az életünket. Jó volna nekem végre olyan „sors”, amely „támogat”, és nem gáncsoskodik, ha már felismerte, hogy érdemes volnék rá. Sajnos, ennek egyszerre vagy tíz vonalon kéne bekövetkeznie; s maga ebből csak egy vonal, bár a közelségénél fogva igen fontos.

Na, hagyjuk ezt. Nem szeretek róla beszélni. Lesz, ahogy lesz. Fatalista vagyok, de csak mert ez mégis ad némi erőt a gyengeségeimnek és szörnyű érzékenységemnek. Semmi esetre sem írtam volna efféléket, ha rá nem vesz a levele meleg hangjával. Az ilyen hang mindenesetre „hasznosabb” nekem, mint az ellenkező. De azért azt maga se veheti komolyan, hogy „ontani” fogom a versek „tömegét”. – Pedig de jó volna behozni az utolsó egy-két év mulasztásait! Dolgoztam máris, elég szép eredménnyel; pedig ezerfelé áll a fejem, s mindig attól tartok, hogy megszakad a jó tempó. Az egész világ s ráadásul a jóisten becézése kéne nekem ahhoz, hogy egészen kihozzam a képességeimet! (Le merem írni ezt a szemtelenséget, mert ez aztán mindenkire áll.)

A télikabát feletti örömének igazán örülök. Így már nekem is megérte – noha akkor is adtam volna (mert adhattam), ha morogna. Hogy „egész szép öregecske asszony” lesz magából, arra bizony be kell rendezkedni, csak udvariasság hazudhat egyebet, vagy valami érdek. Higgye meg, együtt érzek magával. Jobb és könnyebb szép fiatal öregecskének lenni a maga idején, mint nevetséges vén fiatalocskának. Én nagyon öreg vagyok, csak hát férfi: nem látszik úgy.

A mestervizsgát rendkívül helyeslem! Rá kell szánni nyugodtan azt a hónapot! Bár már régen eszébe jutott volna! Ez komoly dolog. A Júlia-ügyet még megbeszéljük.

Mi van még? Lánczy Margit egy lapot írt a katonaságom legvégén; ide fog írni még? Nem tudom, mit tervez. Elseje előtt otthon leszek, talán várjon meg.

Lemaitre-től, sajnos, nincs egyebem. Kitűnő ember volt! Hanem olvassa el utána Cherbuliez könyvét a művészetről, irodalomról, gyönyörűsége lesz az is, ha ez az volt.

Szobámban rettenetes a füst, kint hideg van, nem lehet jól szellőztetni, így sincs melegem. Éjjel a füsttől olyan rosszul aludtam, hogy muszáj volt magamra nyitnom az ablakot: így aztán ment az alvás. Kint 3 fok van, bent 19-20; az egész szállodát elborította a felhő, az utakat se látni a II. emeletről a parkban, fehér ködben állunk.

Ha Bayékkal feljönne szombaton, telefonáljanak este 7 után. Holnap nem írok.

Sokszor csókolom a gyerekeket, nagyanyót. Magát is.

Lőrinc

237.

Lőrinc,

én is köszönöm a levelét. Meg kell mondanom, hogy 19 év alatt egy ilyen emberi levelet sem kaptam magától. Most olyan szívesen írok, és egy kicsit felszabadultan. Nem egészen úgy értett meg engem, ahogyan gondoltam, de legalább inkább jobbnak, mint rosszabbnak látott.

Nem akartam gúnyosan kezdeni a levelem, csak tréfásan.

Sorba veszem a maga levelét.

Nagyon, nagyon sajnálom, hogy nem tudja élvezni a kényelmet, csak „használni”. Egy élvezettel mindenesetre szegényebb így.

Lehet, hogy én még mindig egészen másnak látom magát, mint amilyen – mert egy kicsit szépíteni szeretném magát magam előtt. Ti. a keserűségeiről nem gondoltam azt, hogy én vagyok közvetlen oka. Az igaz, hogy én 3 évig elég rettenetes voltam. Hogy miért, azt maga nagyon jól tudja. Talán jobban szerettem, mint ahogy egészséges lett volna, talán csak hiúbb voltam. Mind a két érzést legyőztem, ezért tudok csöndben maradni, és úgy élni, mintha nem is fájna semmi. Tulajdonképpen nem is fáj ma úgy, azt nem lehetett volna kibírni. Tudtam én mindig, hogy magát nem lehet normális mértékkel mérni, de hát kettőnk viszonyában én is vagyok. Én sem tudok a bőrömből kibújni. Csak nagyon fegyelmezett voltam mindig, egész életemben, azért ment az egész valahogyan, és azért tudok még élni. Magának soha rosszat nem akartam, még a legrosszabb periódusomban sem, sőt. Azt nem értem, hogy okos ember létére 19 év alatt nem azt látta, hogy mindig jót akartam, állandóan áldoztam magam, és végeztem a kötelességem minden erőmből? Igaz, nemcsak maga miatt. A gyerekek tartották bennem a lelket az utolsó 6-7 évben, nekik akartam jót most már elsősorban. Így igaz.

Azt a kegyetlenséget, amire én biztatom, nem jól értette. Úgy hiszem, hogy gyengeségből, szánalomból kitartani valaki mellett nagyobb kegyetlenség, mint erős akarattal végleg elszakadni. Ez fáj addig, míg az idő begyógyítja, viszont úgy élni valaki mellett, hogy az ember tehernek érzi saját magát, ez állandó fájdalom. Azt akartam, lássa, vállalhatja a szakítást, ha magának ez tisztázná az életét. Igen. Fontosnak tartom, hogy írni, dolgozni tudjon. Elég öregnek és megállapodottnak is ahhoz, hogy lássa végre, mire is van magának inkább szüksége. Tartsa meg, amire szüksége van, és építse le a fölöslegeset még akkor is, ha fájdalmat okoz vele, s még akkor is, ha én vagyok a fölösleges. Kibírom most már egyedül az életet, hiszen úgyis egyedül éltem mindig. Hiszem, hogy ha maga rendet teremtene az életében, nem érezné magát többé rosszul, megszűnnének a szorongásai stb.

Olyan rendes, jó melegséget váltott ki belőlem az, hogy egyszerűen, emberi hangon beszélt végre hozzám. Ki tudja, ha hamarább is tud így szólni hozzám, nem váltott volna ki belőlem a sok szenvedés dacára is a „rágcsáló” viselkedésem helyébe valami jobbat? Így is jól van. Szenvednünk kellett mindkettőnknek, ez volt megírva. Én is fatalista vagyok. Talán valami más jó és szép dolog jut még nekünk – együtt vagy külön-külön, azt már nem tudom – kárpótlásul majd.

Maga mostanában általában kedvesebb, emberibb, mint régen volt, már ez is könnyít. Sajnos, én nagyon gyengének érzem már magam, és kimerültnek. Ha maga mindig eltalálná velem a hangot, én még akkor sem tudnék mindig türelmes és jó lenni, mert gyenge lettem. De ez áll magára is biztosan, hiszen ki kellett merülni az életben. Mégis, Lőrinc, én hiszek a jóság, az igaz dolgok, a munka, a tiszta élet győzelmében. Valahol meg kell jönni a jutalomnak. Maga biztosan megkapja, mert a maga tehetségének ez jár. Nekem? lehet, hogy majd az öregség hoz valamit – talán majd csak egy mondatot –, amiért tudom majd azt érezni, hogy: érdemes volt.

Most jött a posta, anyukának a szalvétatartó. Köszöni, csókolja magát. Nem tudom még, mikor akar menni. Igen, anyukában is sok az érzelem és az érzelgősség. Biztosan sok mindent örökölt maga tőle.

A télikabátom talán már estére készen lesz. Finom! A régi szürke, kopott bundát elvittem a fekete Klári szűcséhez megbeszélésre. Klári adott barna szövetet hozzá, be lehetne festeni barnára az egészet, s akkor jól vatelinozva és a kopásokat eltüntetve, kitelne egy hosszú kabát kis Klárának, és újra egészen szép volna. Ezzel meg lenne oldva a kis Klára kabátja is. 130 pengőbe kerülne most, később természetesen már változik az ára. Nem rendeltem meg, csak beszéltem róla, mert nem tudom, szabad-e, lehet-e. Tíz, tizenkét nap alatt készítenék el.

A mestervizsgára tanulni csak akkor érdemes, ha a Júlia-dolgot érdemes csinálni. Külön nem hiszem, hogy érhetne valamit nekem. Amint megérkezik, intézzük ezt az ügyet, hogy minél előbb lehessen belőle valami.

Lócit ma nem engedtem iskolába, náthás. Szombat-vasárnap talán meggyógyul. Itt volt Steiner bácsi, üdvözli.

Ott kályhával fűtenek, hogy füst van a szobájában? Vigyázzon magára, érezze nagyon jól magát, már nemsokára jönnie is kell haza. Maradjon, amíg lehet.

Bayéknak nem szóltam, azt hiszem, úgysem mennének, és nincs is ma erre pénz. Majd egyszer csak én is elmegyek valahová, és kipihenem magamat. Most fő, hogy lett télikabát, és ruhám is rendben lesz valamennyire.

Nagyon kíváncsi vagyok a versekre. Hiszem, hogy most mégiscsak fog tudni dolgozni. Hinni kell mindig, föltétlenül.

Isten áldja meg, Lőrinc, barátsággal gondolok magára

Klára

Anyuka, gyerekek csókolják. Lóci azt szeretné, hogy meglepetésként érkezzék haza. Ha fogom tudni a jövetelét, neki akkor sem fogom megmondani. Rémes a gép, ugye?

Ma különben nincs postája, újság sincs. Zágoniné egyszer telefonált, kis K.-val beszélt. Megy vissza Erdélybe. Magától valami tanácsot akart kérni. Más nincs. Pá

Klára

238.

Kedves Klára,

köszönöm ezt a levelét is. A nagy levelezésben egész jól megtanul cikket írni.

A télikabátnak örülök, a bunda-dolgot egyelőre nem tudom megítélni, Lóci lehetőleg ne mulasszon az iskolában.

A gép nem is olyan rémes. Bár itt volna! Többet írtam, mint reméltem, és szeretném gépelve látni.

A két német szöveg is megjött, már csak otthon fogom megcsinálni. Többet ne küldjön semmit. Legfeljebb hétfőn még, kora délutánig. De fontosat akkor se, mert a posta – látom – néha késik, és a szerdán érkező esetleg már nem talál itt. Csütörtökre okvetlen otthon kell lennem, de azt hiszem, már szerdán érkezem. Én még írok.

Idegességem néha olyan nagy, hogy azt hiszem: a következő percben kilépek az ablakból, vagy üvölteni kezdek, vagy röhögve a földre borulok. A Babits képe, hogy miket művelt, az rettent vissza legjobban, másképp elhagynám magamat. Ne beszéljünk ilyesmiről, az istenért! Erről persze senki se tud.

Itt van ni, máris úgy dobog a szívem, úgy lüktet a fejem, úgy reszket minden porcikám, hogy én nem tudom, mi lesz velem. (Utólag hozzáfűzve: alszom egyet, és rendbe jövök.)

Át fogok alakulni statisztikussá, és csak tények és számok fognak érdekelni.

Dehogy fogok, dehogy tudok.

Dolgozni szeretnék még. Utálom a sebeket. Jaj.

De lehet, hogy csak teleettem magam, s az nyom. A testi rosszullét éppúgy felkelti a lelki szorongást, ahogy a léleké a testét.

Írtam már, hogy több verset írtam, mint vártam? Azokkal is csak baj lesz, és egy részüket a mai célművészetet követelő és prűd világban a Nyugat-on kívül egy lap se közli (tartok tőle). Én legjobban együtt szeretném kiadni őket. A katonatárgyúakra gondolok.

Isten vele. Mindnyájukat csókolom.

Lőrinc

Ui.: csütörtök este van a katona-vacsora, Kis Royal. Esetleg magával, sőt kis Klárával.

Babits betegágyánál

Ma délben Babitsnál voltam. A Kisfaludy Társaság legutóbbi ülésén megígértette, hogy felhívom és felkeresem. A választási naptól eltekintve legalább egy éve már, hogy nem láttam, és nem beszéltem vele. „Mikor érsz ide?” – kérdezte sürgetően, amikor ma telefonon felhívtam.

Mindig valami nagy-nagy sajnálkozás fog el, ha látom, ha hallom. Úgy látszik mégiscsak mindig sajnálni fogom, hogy olyan kegyetlenül lehasadtunk egymásról. Feleségem szerint túlságosan sokszor megbocsátottam neki. Megbocsátottam? Ahogy azoknak szoktunk, akiket mégis szeretünk. Fáj vele lennem, fáj nélküle lennem. Valószínűleg ő is így lehet velem. Bizonyos időközönkint nyilván látni akar. S talán éppúgy eltelik velem minden együttlétünk alatt, hogy egy ideig a szakítás fenntartása mellett dönt. Akárcsak én. Idegesítjük egymást. Ő az öregebb, a halálos beteg, engem tehát jobban kimerít az együttlét. Csak művészi kérdésekben értünk egyet. A legtöbb más dologban ég és föld vagyunk. Minden találkozónkra szívdobogva és örömmel megyek el már vagy egy évtizede, mintha remélném, hogy rendbe jövünk. S mindig úgy jövök el, hogy nincs kedvem látni egy fél esztendeig. Túlságosan bizalmatlanok vagyunk? Inkább túl sok köztünk a kényes kérdés, amit folyton kerülgetünk, közös megegyezéssel és reménytelenül.

Most voltam először az új lakásában, a Logodi utcában. Az első emeleten laknak, három szoba az utcára néz. Ágyban volt. „Ilonka nincs itthon”, mondta, s nekem rögtön a telefonkérdés jutott eszembe, hogy mikor érek ide. Ennek örültem. De ugyanakkor rosszul is hangolt a véletlen. Tehát családi erőfeszítésébe kerül még mindig kettesben lennie velem? Az asszony egyébként cipőt ment venni, állítólag ma még engedi a vásárlást a tegnapi cipőkorlátozó rendelet.

Az állapotáról beszélt. Rettenetesen néz ki, csont és bőr.

– Nem voltam fenn egy fél éve – mondta –, nem bírok. – Csak a Kisfaludy-választásra mertem el a múltkor, rettenetes megerőltetésembe került. Fáj járni, és veszélyes. És igen, a minap a rádiumkórházban voltam, bent maradtam vagy tíz napra, hogy ne kelljen naponta bejárni a kezelésre. Az autó rázása is rettenetes…

És elmondta, hogyan etetik a hasába állított csövön át. Néha eszik is. „Hogy ne legyen olyan rossz ízű a szám.” Mit? Folyadékot, vizes bort, aszpikot, ami könnyen lemegy. Közben folyton a gégéjébe illesztett csövön babrált, be kell fognia, amikor beszél. A hangja halk zörgés, amit a szerkezet szörtyögése kísér. Évek óta így van, ez már nem lepett meg. Az iszonyú soványság újra meg újra mindig elborzaszt, de szokás szerint titkoltam az iszonyodásomat.

– Nem bírok dolgozni – mesélte –, a legtöbb, amit tehetek, az olvasás.

T. S. Eliot egy könyve hevert az állólámpa alatt a kisasztalon. Meg más könyvek. Nagyon dicsérte Eliot-ot. „A legnagyobb!” Lapoztam a könyvben, elolvastam négy sort az egyik karénekből, pár angol szót kérdeznem kellett tőle.

– Ez minden örömöm – mondta –, az olvasás. Másra nem tudom koncentrálni magamat.

Beszéltünk a katonaverseimről. „Az író akkor igazi, ha egyik félnek sem tetszik.” Szereti a paradoxonokat. Udvariasságból nem mondtam ellent neki. Másban sem. Hallott a német műfordításaimról, részletesen kikérdezett, örült a 24 George-versnek. Aztán az angolokról beszéltünk. Mondtam, hogy sohasem sikerült lefordítanom legkedvesebb Shelley- és Browning-verseimet: leküzdhetetlenek a nyelvi akadályok.

– Igen – mondta –, csak nagyon nagy szabadságok árán lehetne…

– Akkor meg elvész a drámai indokolás, a mű belső mozgása… – és sokáig fejtegettem a nehézségeket. Mindketten ismerjük ezeket a költőket, s azt is, hogy mit jelent a fordításuk. Csak vele tudok ezekről beszélgetni. Talán ha remeték volnánk mind a ketten, múlt nélkül… Tulajdonképpen csak ekkor éreztem jól magamat nála.

Negyed egykor érkeztem, negyed kettőig főleg versekről volt szó. Cigarettával kínált, ő maga szivarra gyújtott. A háború nyomasztó hatásáról kezdtünk beszélni.

– Utána másképp lesz minden – mondta bizakodva –, visszajön megint a gondolatszabadság.

Én ebben nemigen tudok hinni. De ő erősködött.

– Húsz év múlva elhiszem – mondtam –, és nekem épp elég lesz hátralevő életemre ez a húsz év.

– Nem, sokkal hamarabb… Csak persze nagy kérdés, mikorra dől el a kocka.

Eddig semmi „személyes” nem volt a témáinkban, semmi „ingerlő”. De aztán megint rátért a német műfordításokra. Emlékezett rá, hogy milyen nyelvi nehézségeket okoztak neki a George-versek, mikor 1919-ben meg 20-ban a Reviczky utcában együtt olvastuk őket. Összegeztük, mit is csináltam én – külföldi-közvetítést. Mondtam, hogy a legtöbbet angolból fordítottam, s hogy most már van vagy száz német versem is; angol kétszáz-kétszázötven is lehet, francia műfordítás kétszáz. Érdeklődött a berlini klasszikus prózasorozat iránt.

– Sajnálom, hogy nem vállalhattam el a Droste-novella fordítását – mondta a Judenbuchéről szólva –, de sokat kellett volna szótáraznom. Aztán olyan gyenge vagyok, s ki tudja, meddig húzom. Pedig nagyon szeretem a Drostét, ismerem a Judenbuchet is, kitűnő munka.

Kleist Michael Kohlhaas-a is elragadta annak idején, Stormot mint költőt ismeri és becsüli, prózájára nem emlékszik. Hanem amit a mai németekről tart, az megdöbbentő.

– Borzasztó ez a háború. A német szellem lezüllése elképesztő. Nem tudom megbocsátani nekik, hogy odaálltak ehhez a háborúhoz. Olyan rosszul vagyok, ha rájuk gondolok is, hogy már a német nyelvet se bírom látni, hallani. Réges-rég volt, hogy utoljára kinyitottam egy német könyvet.

És elkezdett politizálni. Elvileg, tárgyi ismeret nélkül, hosszan, elkeseredve, gyűlölködve, teljesen merev elutasítással. Mindenki bűnös, aki bent maradt. Hitvány, aljas. Csak Thomas Mannt bírja. Semmit nem olvas, nem is akar hallani róluk.

Sokáig beszélt így; sajnáltam; féltem, hogy felizgatja magát, és rohamot kap, mint nemegyszer. Ezért aztán nem mondtam ellent neki, csak sajnáltam a szenvedéséért, a tájékozatlanságáért, a félrevezetettségéért. Rettenetes volt az egész. Csak a végén jegyeztem meg, hogy:

– Nem hiszem, hogy tudnád, miről van most szó, nem figyeltél eléggé a dolgokra, nem ismered őket, az igazán jó mai írókat.

Fakón és közönyösen mondtam ennyit is, de jobb lett volna hallgatnom. Aztán más témákat erőszakoltam, de ő minduntalan visszatért a németkérdésre. Gyermekesen naiv ember, tiszta ideológus, és ugyanakkor tiszta pártember. Sejtelme sincs róla, hogy amit odaát elítél, abban mennyire részes a többi világ is. Anglomán, frankomán. Bár a franciákkal szemben most, a vereség, illetve a Pétain-féle taktikázás óta, kissé bizonytalan lett.

Illyés Gyuláról is beszélt. Kérdeztem, igaz-e, hogy Gyuszi megnősült.

– Nekünk se vallotta be, de én tudom, hogy meg. Tudom – intett a szivarjával nyomatékosan, és valahogy leleplező beszédességgel csillant a szeme –, csakhogy nem tőle. Illetve tőle, de nem közvetlenül; mert nekünk se vallotta be. Gyuszi nagyon rejtélyes, kiismerhetetlen ember. Az asszonyt is ismerem, még a házasságuk előtt küldte fel hozzám valami ürüggyel. Összes ismerősei, rokonai tudnak a házasságról, előttünk nem is cáfolja, csak… Nagyon rejtélyes, kiismerhetetlen ember…

Köztük is kitört valami? Majdnem elszomorított az a szuggesztív mód, ahogy a rejtélyes embert többször is hangsúlyozta, elhitetni akarta.

– Egyszer voltam csak nála, amikor beteg volt, már régebben – tette hozzá. – Rejtélyes ember.

Fél kettőkor megjött az iskolából Ildikó. Ez új témát adott. Hogy vagyunk mi? A gyerekek? Beszéltem a kis Klára tanulmányairól, szó nélkül hallgatta; Lóci huszonegy szendvicses és kilenc minyonos, két csésze teás uzsonnájáról, ezen nevetett. Ő meg Ildikóról beszélt, hogy mennyire érdekli a természetrajz. Valahogy megint magunkra tértünk vissza: természettudományi, filozófiai olvasmányainkra.

– Én is elhanyagoltam, már évek óta, a filozófiát. S valamikor egész jó matematikus is voltam… – mondta rezignáltan, de tulajdonképpen sajnálkozás nélkül.

Erős ember, kemény, szívós, hihetetlenül szívós, diktátori hajlandóságú. Csöngetett a lánynak, az behozta a lányt: most harmadik gimnazista. Babitsnak eszébe jutott egy előbbi megjegyzésem, hogy március elején Lipcsébe kell utaznom, és kérte a lánykát, mutassa meg az ő világító jelvényét. A foszforos sirállyal játszottunk még egy darabig, a kislány az iskoláról beszélt, aztán köszöntem.

– Úgyis itt az ebédidő – mondtam –, ¾ 2 van.

– Én már ettem! Minden két órában esznek a csöveim! – hangzott az ágy felől, és felém nyúlt a csont-bőr kéz.

Alig tudtam beszélni, olyan rettenetes volt az arca, ahogy rám nézett, és a csapzott fekete haj, a sötét elefántcsontszín bőr meg a langyos, ráncos öreg ujjak. Javulást, türelmet kívántam, nehéz volt a levegő, nehéz a szívem, a sajnálkozástól éppoly nehéz, mint a tehetetlenségtől. Ehhez az emberhez nem szabad hozzányúlni, embertelen, amit szenvednie kell. Aszkéta és diktátor és halálos beteg.

– Kézcsókomat Klárának…

Erre én is kézcsókomat jelentettem a feleségének. Még egyszer összenéztünk, azt hiszem, nagy sajnálkozással és talán szeretettel, de örömmel is, hogy elválunk.

Ildikó kísért ki, Ilonka még nem jött haza.

239.

Kedves Klára,

igen jól töltöttük a húsvétestét, a háziak roppant kedvesek voltak, vasárnap is ünnepi reggelit és ebédet adtak. Kár, hogy hideg van. Sándortól még ma elválunk, de hogy ő utazik-e tovább vagy én, azt még nem tudjuk. Megint hallottuk a rádión a híreket, hogy bevonultak a magyarok Újvidékre is: biztosan azt hallgatták maguk is ebéd közben. Egy ideig most nem kaphatok hírt maguktól, ezért most üzenem Lócinak, hogy jó legyen! Mihelyt véglegesen megtelepszem valahol, meg fogom írni, akkor majd írjanak. – Közben Sándor elindult, Győzővel sok dolgunk lesz. Tulajdonképpen nem tudok semmit. Majd igyekszem még cinkvazelint szerezni, mert a lábam fáj. A gyerekekkel együtt sokszor csókolja, és minden ismerőst üdvözöl

Lőrinc

240.

Kedves Klára,

ez az első zöld lap, amihez hozzájutottunk, maguk piroson felelhetnek, de jó ideig el fog tartani, míg választ kapok, a postánk ugyanis alighanem erős lekanyarodással jön vissza hozzánk. Az új világot még nem láttam, de az idő kiderült, meleg, napközben köpeny nélkül járunk. Már negyedik napja igen drága embereknél vagyunk szálláson; jó ágyban alszom (Szőnyivel együtt, ti. egy szobában!), van tus; ha kell, fűtenek; azonkívül ebédre és vacsorára eddig mindig vendégül láttak. Bizonyára hízni kezdtem máris a dús és kitűnő itteni koszton. A lábam fáj. Szerencsére háziasszonyunk fia kölcsönadta ittlétünk idejére finom csizmáját, úgyhogy ez nagy enyhülés. A rádióból tudjuk az eseményeket, egyébként semmiről semmi sejtelmem. Sándor különvált, de szintén átjár. Úgy rémlik, mintha időbelileg ott tartanánk ma, ahol tavaly a bécsi döntéskor. Csomagfélét semmi esetre sem kérek, még majd’ mindenem megvan. Elég jól megy a munka is. Mindnyájukat csókolom.

Lőrinc

241.

Kedves Klára,

jól vagyunk, nagyon szép és érdekes minden, az Ur-Faust-nak és a Csongor-nak egészen különleges sikere volt mind a két estén, a direktor ragyog, s hozzá jogosan. Huszka Rózsival melegen összebarátkoztunk. Veszedelemnek sem nappal, sem éjjel még az árnyékát se láttuk. Rengeteget voltunk mindenfelé színházban, operában stb. Remélem, az újságokból és a rádióból hallottak időnkint a truppról; hogy bizonyos módon lehet lapot írni, s az gyorsan elmegy, azt most tudtuk meg. A két itteni előadás lepergett, délután valami borpincészetet nézünk meg a környéken, holnap megyünk Berlinbe. Azt hiszem, Aliszék tudhatnak legtöbbet rólunk. Mindnyájukat sokszor csókolja: Lőrinc.

[És Kisklára üdvözlő sorai]

242.

Kedves Klára,

holnap, kedden este érkezünk. Vacsoraidőtájban, mert a vonat (személy) innen ¾ 5 körül indul. Elintéztem, amit kellett; még barátkozgattunk is. Lóci a rossz idő ellenére remekül érzi magát, azt hiszem, mert társasága akadt. Vajda Duci (ügyvéd) 10 éves fia, aki most épp szülei nélkül van egy villában. Folyton együtt játszanak. B.G. ebédre hívott meg bennünket, búcsúebédre; Kozmáékkal többször voltunk. Szombat óta förtelmes az idő, rettentően zúg a parton a szél, és hideg van; de szerencsére csak szombaton esett. Viszontlátásra este! Csókolja

Lőrinc

243.

Kedves Klára!

Rosszul aludtam; olyan rengeteg béka ümmögött, hogy zengett tőlük az egész éjszaka. Ezt meg kell még szokni. Egyelőre iszonyú restség fogott el, olvasni se bírok, folyton aludni szeretnék, nappal is. Jó meleg van, csak el ne múljon. Mindenfelé vadul folynak a tavaszi-nyári készülődések, a Kupában is folyton kalapálnak, malteroznak. Élet még nincs, ismerőst eddig nem láttam. Sajnos otthon hagytam egy könyvemet, pedig úgy látom, annak fogom legtöbb hasznát-örömét venni. Az ágyam lábához legközelebb álló nagy fekete állvány két alsó-középső kis polcán van egy német nyelvű képes botanika-könyv; nem a Dalitzsch, hanem egy kisebb, címe Was blüht deunda?, vagy ilyesmi. Ezt, csak ezt, legyen szíves NYOMTATVÁNY felirattal, keresztkötés alatt Sz. L. Bföldvár, Kupa-szálló címre postára adatni minél előbb. (Ha Kis Klárát otthon éri a reggeli posta, ő is feladhatná rögtön.) A koszt jó, a környezet gyönyörű, csak most már maradjon meg a jó idő! Sajnos, izgatnak a pesti aggodalmak. De tán csak nem fognak megzavarni. L. Lajossal tisztáztam már az erdélyi 4-5 napot (levonva egy vasárnap). Minden jót mindnyájuknak, mindenkit csókolok.

Lőrinc

244.

Kedves Klára!

Pénteken írtam, illetve úgy, hogy péntek reggel megkapják. De a könyv szombaton egész nap nem jött; pedig nagyon vártam, jobban, mint amennyire megérdemli. Ma aztán, vasárnap reggel, a kezembe adták; rögtön barangolni mentem vele, sőt a nádasba, a „mocsárba” is kikalandoztam, ahol szép sárga liliomokat láttam már előzőleg. Ebédnél aztán Szvatkóné kapta tőlem a szép virágot: úgysem akartam lepréselni, csak megtanulni.

Az idő, kétnapi szél és csúnya eső után, megjavult. De a talaj olyan nedves, hogy a parkban alig lehet járni, az istennek se szikkad. Viszont édenkertjévé változott Földvár a szúnyogoknak és békáknak. Csak hajnalban hallgat el a rettentő vartyogás és ümmögés; olyan lárma ez, mint Pesten az éjszakai kocsirobaj. De igazán, olyan erős és főleg: idegenszerű.

Csinálom, amit kell: sokat ődöngök; tegnap este volt mozi (Háry János). Szombaton förtelmesen zsúfolt vonatok jöttek, de azért így sincs túl sok ember. B. Gizi, látom az újságból, mindennap játszik, de a villája csak úgy villogott a minap este, mikor arra mentem: nagyban takarították, bizonyára rokonai vannak itt máris. Démuszék panziót nyitnak, kevéssel a Gráf-villa alatt, a nagybetűs felirat messze hirdeti az egész Imre úton az új gazdát, az asszony állítólag már itt előrendezkedik.

Köszönöm a lapja értesítéseit. Az iratok ügyében ugyanakkor nagyon kedvesen írt Várady Miklós; már csak a Prandtner János keresztlevele hiányzik, most azt üldözi. „Somogyváryval is beszéltem, aki szívből ölel” – írja; vajon mi az ördögért kellett vele beszélnie? Írok majd Miklósnak. – S írnék L. Lajosnak is a maga ügyében, azonnal kérem a címét; ötnapi szabadságot fogok kérni azzal, hogy abban úgyis lesz egy vasárnap, s hogy ez a hátránya annak, ha magát alkalmazzák: időnként nekem is szükségem van rá, s ez az alkalom megkívánja, hogy stb. Valami effélét, viccesen, de nyomatékosan. Maga tud vagy nem tud róla: ahogy kellemesebb. Szóval kérem a címet rögtön; a hivatali lesz jobb, vagy a lakás? A verskötet meglesz, nagyon szívesen adom, a szemüvegért.

Lóci miért ne hálhatna az én ágyamban? Igaz, hogy a magáéba is költözhetett volna; bár akkor még nagyobb lett volna a népvándorlás.

G. ruhái, remélem, alakíthatók a színpadra. Az Új Magyarság-ban tegnap megírták a László-féle pert, engem is kiszerkesztve négy sorban mint tanút, hogy 700 pengőt kaptam, mikor ő több mint havi 6000-et.

Igen, pihengetek. S próbálok valamit írni. De szörnyen nyomaszt, hogy minden tervet csak olyan rövid távra lehet, és bizonytalanra, beállítani.

Kis Klára vizsgarészlete sikerének örülök. Csak tovább. Rém komolyan kell venni a 30-át! Reagált valaki a meghívásokra? Szükség esetén még innen is írhatok, csak adatokat és címeket kérek.

Zu Sárga liliom és Szvatkóné. – Igen, megjöttek, már őslakóknak érzik magukat, láttam, hol a házuk, a hegy legtetején, már tető alatt áll, alja terméskő, a többi rész még piros tégla. Nagyon kedvesek voltak, hétfő estig most sokat leszünk együtt, bizonyára; az építészüket is lehozták. Legalább hallok valamit a háborúról (mert lapot hiába veszek, olvasok, semmit sem érnek). Lehet, hogy más ismerős is van már itt, most majd kiderül az ünnepek alatt. Erre a két napra zene is van (a békazene mellé, vinné el az ördög mind a kettőt).

Megküldte az a két pap a kért iratokat? Idejére?

Ha közbe nem jön valami, akkor 29-én este vagy 30-án reggel (gyorssal) indulok haza. A posta Pestről egy nap alatt jön; Pestre viszont sokszor kettő kell, mert a leveleket néha tévedésből leviszik ellenkező irányban Csáktornyára, s ott veszik észre a földvári postás figyelmetlenségét.

A koszt, a mai időkhöz mérve, jó; én jobb szeretnék ötször enni kevesebbet, mint naponta háromszor sokat.

Mindnyájukat csókolom.

Lőrinc

245.

Lőrinc, kérem, azonnal, expressz írja meg a verscímeket, melyeket Kolozsváron fog mondani, az Irod. és Művészeti Tanácstól telefonáltak emiatt, holnapig kell bemutatni a címeket a rendőrségen. Cs. Szabóval beszélnek a tanácstól, s így kitolják a terminust. Rögtön írjon!

L. L.-címre, inkább a lakásán, Bimbó u. 75., talán írjon neki, hogy azt a néhány napot vonja majd le a fizetésemből. A könyvről is írjon neki. 4-e ünnep, vasárnap is van benne. Mikor jönnénk haza? Nincs semmi baj, majd még írok. Most rohanok.

Isten vele. Fekete is üdvözli

Klára

246.

Kedves Klára!

Most kaptam keddi expresszlapját, fél órára rá vasárnapi levelét, szerdán reggel. Most már ne írjanak, legfeljebb csüt. délig feladott dolgokat, szükség esetén táviratozzon. Péntek este vagy szombat reggel indulok, ez a jegytől függ, s az utolsó percig kétes.

A kért verscímek: Hajnali rigók („Te meg a Világ”), Kaland („Különbéke”), Ez vagy Te („KB”), Lóci óriás lesz („KB”) és A bagoly („KB”). – Ez eggyel több (a Kaland-dal), mint amit Say Gézával megbeszéltünk, de elhagyni mindig lehet, hozzávenni nem. Sayt 129-430 vagy 129-459 kultuszszámon kell kérni, s a központtól külön őméltóságát; lakástelefonja: 355-744; Cs. Szabó titkos lakástelefonja: 134-193; hivatalban legjobb déltájban keresni az MTI számán, a 145-510-en, s ott „Cs. Sz. urat kérni a rádiótól” vagy Szücs Erzsit, a titkárnőjét (aki, azt hiszem, nagys. asszony). – Közben itt voltak Szvatkóék, megígérték, hogy referálnak, biztosan rögtön felhívták magát. – Jó barna vagyok, dolgoztam is valamit, még többet terveztem. – Lóci nagyon rosszul járna, ha megbuknék! – Várady Miklósnak Kőröshegyről írtam, ahova átgyalogoltam egy régi templomhoz. Hogy Kolozsvár meddig tartana, azt nem lehet, (illetve nem kívánatos) előre rögzíteni; 4-5 napig, a vonatoktól is függ. – Kis Klárában bízom, eleget kell tenni a keltett várakozásnak. Tivadart nem kell úgy lenézni! – Már harmadszor betűzöm végig az expresszlapját, s úgy látom, a „holnap” „mát” jelent a címek ügyében, s így telefonálnom kell, mert ezt a lapot legfeljebb éjjel kapja kézhez, vagy éppen csüt. reggel. De azért a lapot is feladom már. Mindnyájukat csókolom.

Lőrinc

Saynak jelentse be, hogy jön: a félárú jegy dolgában neki előre kell bizonyára intézkednie!

Igen: V. Miklóst csak hívja meg vasárnapra!

A Démusz-panzió egyenesen csodás!

247.

Kedves Klára!

Lóci nem jöhetett el, iskolai dolga van. Kis Klárát kértem, nagyon húzta az orrát, azt mondtam, hogy hát akkor ne jöjjön. A jegyeket mára majd megoldom valahogy. Talán elküldöm szolgával Júliához, s ugyanoda a kézirattömeget a borítékban, amelyet holnap délelőtt le kell adnia majd a külügyben.

A fényképügyben már megmondtam, hogy szükség esetén el kell menni a Rózsa utcába dr. Frahnéhoz, a konzulátusra, illetve telefonálni is elég: föltétlenül elfogadják a képeket.

A maguk fényképésze ismét becsapott, még csak vissza se hívtak telefonon.

Holnap a következőt kell csinálnia: ½ 10 és 1 óra között elmegy a Farkas Gyulának címzett borítékkal a Várba, Dísz tér 2. alá, a második emeleten a 76. szobába, ott van a követ úr (Ullein-Reviczky őexcellenciája) titkárnője, a híres Pallay Piroska. Telefonon a 160-040 számon a külügyi központ kapcsolja, ha a nevét mondják. De telefonra nem lesz szükség. Piroska, akivel nyugodtan összetegeződhet, intéz mindent, és várja a hétfői magyar futárposta számára ezt a lezáratlan küldeményt. Átkötni persze azért lehet a borítékot!

Mellékelek még valami pénzt, 20 pengőt.

Csókolom

Lőrinc

Itt a 2 jegy!

248.

Ma de. itt volt Zoltán, gyönyörű hó esett, most ebédelünk, már beszéltem, igen kellemesen érezzük magunkat.

Mindnyájukat csókolja:

Lőrinc

Küldök egy csokor autogramot az asztaltól!

249.

Kedves Lőrinc!

Ma kaptuk meg a Lócinak írt vicces, de helyes lapot, tegnap az anyukáét. Anyuka természetesen tiltakozik az utazás ellen, de ha maga ráparancsol, akkor nem lesz baj. Ma írok Zoltánnak, hogy azonnal küldje el a ruháját, mert itt nincsen semmije se.

Kis Klára tegnap érkezett meg este Kolozsvárról, nagyon bizakodóan, jókedvűen. Van nagyon helyes lakása, egy szoba, jó nagy. 100 pengő egy hónapra, ha Szabolccsal mehet, akkor kap hozzá még egy rossz díványt, s akkor 120 pengő lesz. A színháztól kap 40 q fát, amit 10 hónap alatt fognak levonni tőle. A szobában azonban csak egy kis szekrény van, tehát kell egyet csináltatni, amit Márta ott el tud intézni 2-300 pengőért.

Én itt alig intéztem még valamit, anyagot semmit sem tudtam eddig kapni, de elindított dolgok vannak. A Nagykovácsi semmit sem adott, bár Kibédinek azt mondta, menjek fel beszélni vele. Érthetetlen és nem volt kellemes, bár udvarias volt, de mint egy ismeretlen s számára érthetetlen kéréssel, úgy foglalkozott az enyémmel. Most Júlia is próbálkozik. Szóval nehezen és lassan megy előre minden. Kis Klárának aug. 15-én kell jelentkeznie Kolozsváron, eddig így van. Szabolcsnak 28-tól egy hétig van véletlenül szünetje, úgyhogy az lenne jó, ha maga írna rögtön Pécsre a Kikelet vagy milyen című szállóba, s ott próbálna a gyerekeknek szobát foglalni, mert akkor egy hetet ott tölthetnének, ez a legjobb volna. Akkor csak 28-án éjjelre kellene itt szoba. A vacsora sincs még eldöntve, ma fogunk mindent részletesen megbeszélni, ha Szabolcs itt lesz. Mihályfy nagyon kedves és nagyon atyai kis Klárával, és nagyon biztatja, hogy Szabolcs is odakerül. Majd meglátjuk. Kis Klára meg van hatva attól, ahogy maga foglalkozott a házassági dolgaival (Miklós bácsi stb.). Szabolcsnak is tetszett, bár Miklós nem hiszem, hogy megértette magát, mert valami olyasmit magyarázott Szabolcsnak, hogy maga nem bánná, ha Klára a Szabolccsal élne, csak ne menjen férjhez még. Ezt én nem hittem el. Mindegy.

Lóci elég rendesen viselkedik, de rettentően szeretne nyaralni valahol.

Irén néni felhívott, azt mondta, hogy Miklós természetesen ott lesz az esküvőn, nem kell mindent komolyan venni, amit ő beszél. Mondtam, hogy ő teheti ezt az urával, de mi nem tehettük ezt egy idegen felnőtt emberrel. Szóval ezek már, úgy hiszem, nem is fontos dolgok. Legfeljebb a vacsora fog így kevesebbe kerülni nekünk.

Úgy látom, hogy maga jól érzi magát ott. Tud dolgozni is? Maradjon csak, amíg csak lehet, mert használja ki jól ezt a kis idejét. Itt majd csak elboldogulunk valahogyan. Lócinak akartam venni apacsinget és egy vászonkabátot a Nagykovácsinál, de azt nem lehet ott kapni. Semmije sincs e pillanatban.

Mihályéktól még mindig nem érkezett meg a vászon, pedig rettentően szeretném már tudni, hogy mit vettek. Tojást nem lehet ott kapni, mert postán szabad küldeni két kilóig. Gáborék sem feleltek a levelünkre eddig.

Kenessét nem lehetne megérdeklődni ott valahonnan, hogy ha Pécs nem sikerül, akkor esetleg oda juthatnának egy hétre a gyerekek. 28-ra pedig a Gellértbe szeretnék nekik szobát szerezni. Talán a Stellát fogom megkeresni, ha meg tudom, s őt kérem meg, mert ő a Gellértben házifiú.

Más újság nincsen. Valami német újságíróné kérte el a fényképét. Több magyar íróról ír, s magáról is. A katonai levelet feladtuk idejében.

Kis Klára akar még írni magának. Mindnyájan csókoljuk, nagymama is. Pihenjen, süljön le, s ha akar, dolgozzon valamit, amit szeret.

Istenke áldja

Klára

250.

Kedves Klára!

Tegnap beszéltünk telefonon, ma jött meg a levele. Rögtön felelek, bár nem nagyon van mire. Innen inkább csak tudomásul vehetem a dolgokat. Így azt, hogy van kolozsvári lakás; örülök neki. Az érthetetlen, hogy ha nincs a szobában nagy szekrény, miért kell rögtön az albérlőnek csináltatnia. Albérlőnek átok a bútor; mit csinál vele majd? A szállíttatása, ha egyáltalán lehetséges, folyton drágítani fogja. Ez rossz megoldás.

Nagykovácsival magának kellett volna megértetnie magát.

Lóci csak tanuljon: augusztusra nyer vele időt, arról nem is beszélve, hogy vezekelnie kell. Komoly házi vizsgát kell tartani! Jenőkének máris szóljon, 10 pengőt kap érte. (Előzetesen tanítania ezért nem kell.) Különben vettem neki egy világossárga-fehér vászonsapkát, jó lesz a hosszúnadrágos ruhájához, szép. Ha majd jövőre nem bukik meg, lesz 3 hónapos szabadsága.

Ha máskor fényképet kérnek: nincs; forduljanak az „Arlen” fotóirodához, Kossuth L. utca, telefonkönyv.

A Miklós-féle hiedelem, hogy ti. a gyerekek csak éljenek együtt, tiszta hülyeség. Én azt mondhattam csak, olyasmit, hogy ezek a buta és disznó fiatalok zsarolni is tudnak; s ez persze nekem még kellemetlenebb volna, mint neki. Klára csak ne legyen meghatva: erre egyrészt mindig számíthatott volna, ha nem lenne olyan hisztériás és nagyzoló; másrészt csakugyan jó volna, ha 3-4 évre félrerúgna minden szerelmes gondolatot, neki volna nagyon jó. Mi mindent el lehetne azalatt érni! Várom ígért komoly levelét; azt írja: „majd Kolozsvárról”; hát megint odamegy? Mit ugrál annyit?! Az esküvői vacsora csak legyen a legegyszerűbb. Stellának elég szólni, azt hiszem, nekem is; nem? Kenese nevét egy s-sel kell írni (ismert viccrím rá: „nem megy oda fene se”); oda nincs ismeretségem; különben sem lehet manapság ilyen bizonytalanul tervezni, azaz érdeklődni. Mit akarnak? Balatont? Akkor egyszerűbb Földváron érdeklődnöm, ahol már ismernek. Kérek erre végleges választ, nagymamával. Vagy Pécset gondolják? Az jó messze van, a vonat egy vagyon. Ha mégis az kéne, írhat Esztergár János polgármesternek (méltóságos úr) akár az én távollétemben is: hivatkozzék rá, hogy tudomása szerint ő barátságban, illetve jó ismeretségben van velem, s hogy többször hívott, nos hát most… stb. De mindez mintha várhatna 16-áig. Nem tudom megítélni. Ha sürgős, és ha nekem kell írnom, írok szívesen én is. De akkor pontos idő-adatokat kérek! A fehérnemű-dolgokhoz jó szerencsét; nem értem az odavetett részleteket, amiket említ a levelében, de nem is kellek hozzájuk.

Itt dolgozgatom a Baudelaire-en, hogy túl legyek rajta a nyáron. Nincs jó munkahely. A hotelból a Kozmáné strandjára kimehetek fürdőruhában (rávéve a felső kabátot) és papucsban. Csak hát rengeteg az eső meg a szél. Anyuka feltétlenül jöjjön: estélyi ruhafélének még az árnyéka se kell, csak valami vacak nappali, hideg és meleg időre. Vasút neki nem számít, a szobáját kivettem, ne pocsékolja a pénzt lemondással, és az időt tiltakozással. A kedd reggeli sebessel várom. Összesen 3 nap az egész. Hozzon sok olvasnivalót magának, mert társaság nincs, s ha esetleges rossz idő miatt elmarad a hajókázás, sokat ülhet majd hallban és szobában. Ha szabadjeggyel jön, akkor Keszthelyig állítsa ki; ha személyzetivel, akkor csak Földvárig váltson. Lóci kísérje ki, elég ½ órával előbb a Délin lenni. Van nagymamának valami fürdőruhaféléje? Ha van, hozza. Elvinném Tihanyba meg Badacsonyba. Ismerős nincs (csak Kozmáék, ma este ott vacsorázom); a háborús kényszer elvitte a flancot. Az a ruha, amiben Maráékhoz átjár, jó egymaga is. Csak a szélre és esőre gondoljon: meleg kell. Igaz, hogyha kisüt, fél óra múlva kánikula van… Esetleg hozza magával a bevásárlási könyvét, vagy a Juliskáét…

Mire gondoljak még? Arra, hogy jöjjön. Ha a Zoli-féle ruha késnék, akkor is jöjjön; itt úgy is élhet, mint akár egy cigány.

A szobámban olyan kicsi az asztal, hogy inkább a bőröndön írtam ezt a levelet. Megyek feladni, s beülök a Kupa halljába. Írjon, üzenjen nagymamával!

Mindnyájukat sokszor csókolom.

Lőrinc

Ma jött meg a kultusz meghívása is (Hankiss): finn–svéd út, VIII. 23–IX. 8. – Előadást is kell tartani. Erről még ne szóljunk senkinek. Nagymamának mellékelve: menetrend egy papíron.

(Akármilyen rossz kedden reggel az idő, anyuka jöjjön!)

251.

Kedves Lőrinc!

Ma jött meg a levele. Nem tudom, miért, de zúdulni éreztem magamra az idegenségét. Lehet, azért, mert teljesen hivatalos hangú. Nem baj.

Örülök a finn–svéd útnak. Talán még Matuska kint lesz. Az asszony hétfőn utazik Koppenhágába.

Ma kereste Germanus Gy., Verlaine-ügyben. Ír Földvárra. A rádió is ír az előadása miatt. Megírta már? Nem merek nagyon érdeklődni a munkája iránt, nehogy azt értse megint, hogy hajszolni akarom.

Kár, hogy az idő nem rendesebb, ott az jó, ha forrón tűz a nap. Fázunk mi is. Kétszer befőztem azóta. Egyszer lett 8 üveg, a másodikból még nem tudom, mert holnap lesz készen. Most már egy dkg cukrom sincs, leáll a tudományom.

Anyuka kedden reggel fog indulni. Viszi azt a holmit, ami itt van. Személyzeti jegyet tanácsoltam, mert már csak egy szabadjegye van. Nem tudom, az eddigi postát küldjem-e vele? Azt hiszem, nem, várhat még 2-3 napot.

Gráf csak most fog elutazni, nem lehet tanú. Azt kérte, hogy ha szerdán megjön, azonnal hívja őt fel, okvetlen akar magával beszélni. Azt hiszem azonban, maga csak csütörtökön vagy pénteken érkezik?! Talán írjon neki egy lapot, s azon, hogy mikor lesz Pesten.

Bajor G. sincs ott? Ő is küldött Lócinak, kérésére, dedikált fényképet.

Nincs semmi fontos újság. Csendben, munkában élünk. Lóci tanul valahogy. Ma ment el másodszor Kovács Tibihez amiatt, amit nem ért. Holnap kiengedem egész napra. Szegényt azért sajnálom! Jó lenne, ha mehetne valahová néhány hétre legalább. Mihály bácsiékra nem lehet gondolni, vagy valahol elhelyezni a Balatonnál?

Kis K. ma egész nap nincs itthon. Tudom, hogy készül írni magának. Nem utazik Kolozsvárra most, valahogy félreértette a levelünk. A szekrényt még nem tudom, hogy lehet megoldani. Nem hiszem, hogy olyan olcsón csinálnának ma. Meglátjuk! Minden nagyon lassan halad előre, de majd csak vége lesz ennek is, és Klára kint lesz tőlünk. Szegény! Bár úgy lenne, hogy jobb dolga lesz, mint itthon van.

Isten vele, Lőrinc, majd anyukával is üzenek. Mindnyájan csókoljuk

Klára

252.

Kedves Klára!

Örülök a hírnek, hogy anyuka csakugyan jön, a személyzeti jegy a jó, ahogy maga ajánlotta. A ruhája mindenképpen elég lesz. Ittlétével persze megszűnik a munka. De nem baj, szépen haladtam eddig is. Kár, hogy az a nyavalyás rádió sürget: sürgönnyel sürgetett meg, és semmi kedvem hozzá, csak a Baudelaire-en akartam dolgozni, ahogy Illés Endrééknek megígértem. A feladat nagyobb felén mindenesetre túl vagyok máris.

Meglep, hogy ridegség áradását érezte a levelemből. Nem látta, milyen sokat írtam azon a két oldalon? A sietés, a tömörség és az objektivitás az oka a félreértésnek: azt hittem, a tárgyi dolgok és a jelzett készségek ellensúlyozzák a távirati stílus hatását.

Nem írt most, az új levélben arról, hogy érdeklődjem-e itt Földváron, illetve hogy a Balatont nem utálják-e a gyerekek. Tele van minden, de – de – – Sajnos, nem tudok az ő igényeikkel és ízlésükkel érezni, gondolkozni az esetleg mégis kínálkozó itteni megoldásoknál. Tehát legalább vágyakat, vágy-irányokat kéne tudnom, s alsó határát a kényelmi kívánalmaknak, nem is annyira a költség miatt, mint inkább azért, hogy le ne foglaljak – mert dönteni szinte rögtön kéne – olyasmit, ami még lehetséges, de nekik már – vagy kezdettől fogva – ellenszenves. Ha tehát Földvár tekintetbe jöhet egyáltalán, még e levél vétele délelőttjén írjanak a pontos dátumokról, s bőven a külsőbb részletekről (lakás, fürdőszobahiány, távolság a parttól stb.). Itt, mint mindenütt, tulajdonképp mindent lefoglaltak már tavasszal, félve bombázásoktól, s aztán elmaradások vagy késések történtek és történnek, a rossz idő miatt, és ezért lehet egyáltalán remélni, de csak remélni. De azért nem fontos már ez a néhány nap, ne siessék el a választ, mert a megállapodás most már köt! Esetleg, ha Földvár eleve nem kell, érdeklődjenek, Kozma Miklósné-ra hivatkozva, Parasin Nadine-nál, aki az összes balatoni szállásokat nyilvántartja Bpest szfőváros segítőegyletének utazási irodájában, Madách tér; ez a hölgy barátnője K. Eszternek; én, azt hiszem, nem ismerem személyesen. Ha otthon leszek, én is hozzá fordulok. A telefonkönyvben bonyolult lesz megtalálni, mindenesetre a Budapest címszó alatt keresendő, ahogy fentebb írtam.

Gráfnak csak egy lapot írhatok, szerdán még nem leszek otthon, hanem csak 15-én éjjel, vagy 16-án.

Bajorék nincsenek még itt; egyszer Vajda Duciékkal is együtt voltam, az asszony, Judit – dicsérte Lóci jó modorát! Úristen! De lám, milyen nagyszerű volna, ha más is, mindenki, mindig, dicsérhetné: mennyivel jobb dolga lehetne! A Vajda fiú kitűnően tanul, most egy barátja van náluk a villában.

Látom a lapokból a szicíliai háborút. Izgat. Nagy erőpróba, esetleg még több.

A svéd–finn utat említheti Matuskánénak, sőt említse, ha még nem utazott el.

Mikor lesz az az összejövetel Zilahi-Sebesséknél? Szeretnék ott lenni.

A Germanus nem fontos ügy.

Lócival nem tudok mit csinálni. Ha Jenőke nincs, a Kovács fiú is vizsgáztathatja, nálunk, maga előtt, egy óra hosszat, nem baj, ha maga nem érti a részleteket. Pontosan tudnunk kell, hogy mennyit tud, és hogy augusztusban mennyit kell majd még tanulnia a biztos átmenéshez.

Kis Klára levelét csak várom, várom.

Nagyanyó holnap híreket hoz… Ha engedi az idő, sokat fogok kirándulni vele, hajón.

Isten velük, mindnyájukat csókolom

Lőrinc

253.

Kedves Lőrinc!

Azóta már anyukáék megérkeztek, meg is ebédeltek, jól érzik magukat. Anyuka most már biztosan örül, hogy ott lehet, és csodálkozik. Talán egyszer már elvittük őt a Balatonhoz, azt hiszem, Hajnalkával. Ha nem tévedek. Nagyon örültem reggel, hogy olyan ragyogó napsütősre változott az idő. Most éppen azonban olyan rettenetes zápor volt, hogy mire az ebédlőig értünk ajtót csukni, lavórral kellett a vizet a szobából kimeregetni. Most már ismét süt a nap, tehát valószínűleg magukra is fog sütni. A Balaton nagyon szép viharban, esőben.

Újság lényeges nincsen, csak éppen írok, hogy még egyszer kapjon hírt itthonról. Az esküvő most már véglegesen 31-én lesz, a Szabolcs játéka így engedi meg a dolgokat. Ha hazaérkezik, a meghívókat, vacsorát és valahogyan a Gellértben a szobát fogjuk intézni. Sajtókamara vagy kik, Juliska nem tudta elmondani, szombatra hívják ebédre, rém fontos, hogy ott legyen. Így mondja Juliska. Szóval nem tudom, kik, állítólag fognak telefonálni.

Singerék kérték az Omár-t, csütörtökön beviszem nekik. Csak legépelik, s visszaadják.

Anyukától, Lócitól most már biztosan hallotta, hogy közben beteg voltam. Nem akartam megírni, minek, de most már ők biztosan elmondták. Jobban is vagyok már, de rettentően megijedtem, hogy nem tudok a lábamra állni majd megint, s akkor mi lesz itthon. Nyirokmirigy-gyulladást kaptam a térdem alatt. Rettentő fájdalmakkal jár. Steiner bácsi azt mondta, hogy ha nem fekszem vele, akkor előállhat az, hogy 5-6 hétig mozdulni sem fogok tudni. Föltétlenül kell néhány napot feküdnöm borogatásban. Jobban is lettem, bár közben felkeltem befőzni, vasárnap süteményt készíteni. Most is fáj még, s a mirigy legalább mogyorónyi nagyságú, de össze se lehet hasonlítani, mennyivel javult. Ma is kint jártam, már tegnap is, de le fogok nemsokára ágyba feküdni, s tovább borogatom magamat, amíg van erre egy kis időm. Most folyton járni kell, tehát itthon amennyire lehet, pihentetem a lábamat.

Az, hogy 31-én lesz az esküvő, talán magának is jobb, mert akkor esetleg még elutazhat a rádió és az esküvő között. Nem?

Anyukának mondja meg, hogy délre megérkezett a szürke, a fekete ruhája és a kabátja. A csomagban három kiló liszt.

Mihály bácsiék küldtek egy szép kis kerek kenyeret. Abból, azt hiszem, lesz még, amikor hazaérnek. Nagyon jól jött, mert már előre vagyunk a jegyekkel. Most nagyon jól leszünk. Csak cukrot küldene valaki. Vettem vajat Debrecenből, 3 kg 60 dkg-ot, de átadtam belőle jó részt. 23 pengő kilója. Tojásom nincsen, Gyöngyi ígérte, hogy néhány nap múlva küld valamennyit. A cukor izgat most legjobban, mert kellene még valamit befőzni is.

Kis Klára nem tud most írni magának, annyit futkos, hogy nem tud íróhangulatba keveredni. Majd. Megjön mindennek az ideje, s lesz ő még nagyon aranyos gyereke magának, meg vagyok győződve róla. Most irtózatos izgatott: esküvő, szerelem, veszekedések jobbra-balra, Mihályfy, szerepek stb. stb. Van neki miért izgulni elég.

Nem is írok többet, csak egy kis híradást akartam még küldeni. Mulassanak jól, pihenjenek. Örülök, hogy tudott elég jól dolgozni. Ez a legfontosabb a földön.

Inkább pénteken jöjjenek, mint csütörtökön, az is egy fél nap haszon.

Mindnyájukat csókoljuk mindnyájan. Isten vele!

Klára

254.

Kedves nagyKlára kisKlára!

A távirat megjött, mégiscsak a kolozsvári újságnak lett igaza, a premier egy nappal hátra került, s nem előrébb! Így aztán most nem mehetek; nekem pénteken délben már vissza kellene indulnom, s este lenne az előadás. Már feladtam a táviratot, hogy „legközelebb jövő szerdán mehetek”; ha ugyan közbe nem jön valami. Hát majd akkor megyek. NagyKlára megvár? Még erről is szó lehet, az anyagi dolgokat valahogy megoldhatjuk.

Margoték tegnap este telefonáltak, szombat este indulnak a hálókocsis vonattal, hétfőn este indulnak vissza ugyanúgy, a Központiban rendeltek szobát. Amit lehet, velük elküldök.

Ma ugyanis jött egy sereg levél, lap, Klárától, nekem és magának, nagyKlára. Ez is a pénteket jelzi, ez az egyik lap a kezemben, 23-án adta fel Klára. Rémes, mennyi ideig jött. Ugyanekkor a 22-i kolozsvári bélyegzésű levél, a három szép képpel s a kenőcs-, púder- stb. kérésekkel. S ugyancsak a 24-én írt, 25-i, déli 12 órás bélyegzésű nagyKlára-levél: ez viszont remekül jött: így írjanak, s adják fel a leveleiket ezentúl! Amit tudok a kenőcs-dolgok közül, beszerzem, s vagy viszik, vagy én viszem majd. Lázár Márta, mint most hallom telefonon a mamájától, ma reggel elment.

Én viszont nem mentem be a szerkesztőségbe, meghűltem, láztalanul fájok, este szokott módon légcsőhurutra gyanakodtam, izzasztottam magamat, tárgyaltam Kocsis Lacival, az nagyon ajánlotta az itthonmaradást, hát megtettem. Ma a mellem fáj, s kezdek köhögni. Egy-két nap. Szombatra rendben kell lennem.

Vasárnap délután beállított hozzánk egy ügyeske békéscsabai lány, akit maga és nagymama Gebhardtnéhoz protezsált; feljött Pestre; s hálából – azóta, hallom, fel is vették – hozott törvényes áron 5 kiló lisztet meg egy kiló tojást (18 darabot); ajándékba pedig egy több mint kilós tisztított kakast. Szóval: jól élünk. (Megkapta Klára a Deisinger-csomagot?)

Tegnap kijavították a kazánhibát, ma állítólag befűtenek.

Én dolgozom, az ebédlőben. Vasárnap nagyot haladtam a Baudelaire-ben: délelőtt fél tízkor nekiültem a munkának, s éjjel 2 óráig nem keltem föl az asztaltól. Így aztán hétfőn 24 oldal jegyzetet kapott a könyvhöz Illés Endre; ebbe a részbe illeszkedett be 10 oldalnyi „vélemény”, amit már egy hete lediktáltam. Most már csak az egyes versek magyarázatai vannak hátra; erősen megcsökkennek terjedelemben, mert sok anyagot felvett az életrajz, s a jegyzetek általános része, a vasárnapi rész. Remélem, ma is jól nekifutok, jó darabon előrejutok. Szörnyen kimerültem vasárnap, talán ez bolygatta elő a meghűlést. Várom Steinert. Lehet, hogy holnap már a szerkesztőségbe is bemegyek. A cigarettázás rosszul esik, bár kívánom.

Így aztán semmi se lesz a Kolozsvárra tervezett hétköznapi találkozókból. Talán a jövő hét közepén… Kérek majd, mihelyt lehet, új, további műsort a színháztól, hogy alkalmazkodjam. Kultuszinformáció: Szabolcs dolgait Keménynek kell kezdeményeznie, neki van egy kontingense a „meghagyások”-ra, de az már bizonyára be van töltve, hisz Szabolcs csak augusztusban került oda. A kultusz „pártol”. Haász s még inkább Ybl Ervin az illetékes. A meghagyások ügyét rendszerint már tavasszal elintézik egész évre.

NagyKlára írjon talán egy képes üdvözlőlapot dr. Bódogh Pál min. titkár címére „ismeretlenül is köszönettel”, esetleg kisKlára aláírásával. Csak pár szót, hisz oly előzékeny volt a hivatala. Cím: Kereskedelmi minisztérium, ennyi elég.

…No, itt volt, s már elment Steiner dr., 36,7-em van. Kétnapos Germicid-kúrát próbálunk meg. Nem fűtenek a gazemberek!

Milyen jó, hogy nem utaztam el! Kocsis is így járt egyszer Kolozsvárral: lement, s ott esett ágynak.

Mire megkapja a levelemet, már túl leszek a baj rosszán.

A premier után vagy másnap kora reggel nem hívhatna valahonnan telefonon, vagy én magukat valahol? Kérek kritikákat, írottakat a magánvélemények mellé, mielőbb; előzetesen itt csak szerényecske hírt ajánlok, utána majd bővebben lehet foglalkozni a dolgokkal, aszerint, hogy hogy sikerült.

Most lehajtom a lányt orvosságért, s feladatom ezt a levelet, így is csak csütörtökön lesz ott.

Legyenek nyugodtak, okosak, majd rendeződik minden. Isten vele, isten veled! Szabolcsot ölelem.

Lőrinc

Ui.: A légiriadót észre se vették a vonaton? Épp ebédelt, amikor jött. Semmi lényeges nem volt, itt Pesten pláne csak híre.

255.

Kedves Klára!

Csak azért ezt a pár sort, hogy hírt halljon a betegségemről. Szedem a Germicidet és társát, éjjel is, használ, érzem, csak már szédülök tőle. Éles fájdalmam nincs, inkább tompa, orrom dugul, cigaretta elég jólesik. Haszon a bajban: dolgozom a Baudelaire-en. A szerkesztőségbe pénteken talán, szombaton bizonyára bemegyek. Maga talán megvárhatna (ha meg nem unja közben Kolozsvárt). Pénzt esetleg Margoték útján küldhetek, vagy Klára előlegezhet; úgy van, ez a jó, nem is kell máshoz fordulni. A tegnap jelzett kenőcsszerű bevásárlásokat viszont addig nem tudom elintézni, az már nyilvánvaló.

E percben jött a villany- és gázszámla, az okt. 2. előtti öt hétről: 89 pengő!

Küldöm a Szabolcsék házasságlevelét, rögtön két példányban, katonai célra bélyegmentes, de jó az minden célra, hiszen azonos a szövege; telefonon és Lócival intéztettem el tegnap.

Érdemleges posta nem jött. Azaz: Miskolczy Dezső lapja, ezt mellékelem. Gold szűcs írás nélkül csekkeket küldött.

Lóci most viszi Tamarának a csomagot, Hidegkuti út 51/a. alatt lakik, most beszéltem vele telefonon, nagyon kedves volt, üdvözleteket küld.

Bayné jelentkezett, influenzások. Cila tiszteletteljes miauját küldi, a kicsi pedig érthetetlen nyi-nyi-nyi-jét.

Ma nagyon szép idő lehet kint. Egy nagy barna lepke erőnek erejével be akart jönni az ebédlő ablakán. Jól fűtenek.

Tegnap Manci járt itt a kicsivel, itt vacsoráztak, egészen elképedt a Baudelaire nagyszerűségén. Gyerekruhát próbáltak.

Klára fényképei nagyon szépek.

Hogy én a jövő héten mehetek-e, az csak szombaton, sőt csak hétfőn dőlhet el. Szvatkó nehéz ember, s a betegség most megette a Kolozsvárra nagy nehezen engedélyezett időt.

Lóci tegnapelőtt szakított az Aero-körrel. Tegnap viszont kibékültek. Délután zsúron volt, a kék ruhájában, Kovács Győzőéknél.

Ha el tudom intézni, Margoték elviszik a paplanlepedőt.

Szeretnék egy jól átgondolt, tömör telefont péntek éjjel, premier után, a lakásra, olyasmit, ami alapja lehetne valami másnap esti Mg-beli tudósításnak is. Vagy szombat reggeli telefont. Nem, szombaton már korán be kell mennem a szerkesztőségbe, Kocsist helyettesíteni: délelőtt vagy délben kéne telefon oda, 222-220 számon, újságidézetekkel.

Nem! Visszavonom az újságtudósítást! Csak privát telefont szeretnék; s újságba valót csak akkor, ha valami lehengerelő nagy siker van!

S ezzel slussz.

Lócinak mennie kell Tamarához. Útközben feladja ezt a levelet. Minden jót. Nagyon sajnálom, hogy nem vagyok ott. Jókedvet és bátorságot!

Mindnyájukat sokszor csókolja

Lőrinc

256.

Kedves Klára és kisKlára!

Nagyon jó volt az éjszakai telefon, már-már lemondtam róla, mikor megcsörrent a jel. Persze szerettem volna többet tudni, kérdezni, ilyenkor az ember aggodalmaskodó és telhetetlen. Ma reggel már a szerkesztőségbe érkezésem előtt leadta Walter Gyula Kolozsvárról a beszámolót; délután hallottam aztán a gyorsírókisasszonytól, aki a tudósítást felvette, hogy a leadó még külön is beszélt neki Klára sikeréről. Este alighanem itt lesz már, s felhív, és részleteket mesél majd Márta.

Rosnyayék nem mennek, illetve a férfi megy egyedül, s csak vasárnap este. Meg se száll Kolozsvárott, csak a rokoni sírhoz megy ki hétfőn, s délután indul vissza. Így hát nem küldhetek velük apróságokat. Mert nagy részét meg tudtam venni annak, amit Klára kért. Az abwasch-vazelin ellenben – vagy hogy is hívják azt az izét – nem 1,60-ba, hanem 5,80-ba kerül tubusonként!

Egészségileg rendben vagyok, csak még dünnyög a hangom, és sokat szipákolok.

Ma levél jött magától, nagy Klára, ebben beszél az élelmezési bajokról. Igyekszem majd vinni, amit tudok. Ne számítsanak sokra, itt sincs.

Mint telefonon mondtam, csütörtökön reggel indulok. Helyezzenek el, ahogy jónak látják, vagy ahogy lehetséges. Megszervezett kis randevúimat, ha lehet, próbálja most már péntekre-szombatra sűríteni. Mai leveléből csak töredékeket tudok, nagyanyó silabizálta telefonba az írását, de semmi ókuláré nem segített. Majd este megtudom, mit írt, pontosan.

Nagymama ma meglátogatta Júliát, s én is megtelefonáltam a hírt neki. Most „elég jól” van. Csókolja mindnyájukat.

Vasárnap elmarad a szereplésem a reformátusok ünnepélyén: mégiscsak úgy találták, hogy nem alkalmasak azok az én verseim ilyen vallásos ünnepségre. Ravasz vállalta őket, Tasnády-Nagy nem.

A katonai konferencia hétfő helyett valószínűleg keddre marad. Hétfőn nincs lap; illetve délután készül a Hétfői Magyar (kedd reggelre).

A Kisfaludyéknál most nincs semmi szerepem, nem esett szó többet róla, nagyon örültem neki, hiszen megszakadok a munkától; s minek nekem az efféle szereplés?

A Baudelaire-rel tegnapelőtt este elkészültem, a tartalomjegyzék is megvan; még abba is egyenkint nekem kellett megállapítani a versek első megjelenésének évszámát: amit húsz évvel ezelőtt Tóth Á. összeállított, az teljesen téves adathalmaz volt. No de hát kész minden, már csak technikai munka van hátra, korrektúrák s efféle. November végére meglehet a könyv. Hacsak bajt nem csinál a cenzúra.

Vass Laci mondta, hogy a rádió tegnap este megint leforgatta azt a „Helyet a fiataloknak” lemezt, amelyen Klára is szerepelt. Szóval: egyszerre két helyen! Haladnak! Cs. Szabó mondta ma, hogy az Öt asszonyszív megint rákerült az (intern) műsorra. A rádióprogramokat gyakran felborítja mostanában valami „földrengés”. Nekem három elfogadott előadásom úszik: Omár (Szeleczkyvel), a Baudelaire „fehér istennője” (Bajorral) s a régi kínai-indiai téma.

Otthon nincs baj, fűtenek esténkint. A kaktusz meg virágzik, és a kis Cila már lát. Nagymama holnapután, hétfőn reggel indul Debrecenbe. Borzasztó a kofferhelyzetünk. Majd megoldom valahogy kölcsönnel. Keresztényné felajánlotta az ura katonaruháit: nagyon jó, erős, szép darabok, vennék belőlük valamit, ha elég olcsón adja.

Csak jól menne ezentúl is minden, mindig jobban! Bírni kell, és győzni, tehetséggel, szerénységgel és kitartással.

Egyed Z.-t a színigazgatók testülete „kitiltotta” valamennyi színházból. Saját pénzén persze bemehet. A háttérben valami szokott zsarolási ügy. Nem kell beszélni róla.

Szóval: csütörtökön! Alig várom, hogy lássalak, kis Klára! Sokszor csókolom, nagy Klára!

Lőrinc

Legfontosabb: írja meg azonnal egy lapon, hogy hol van a Lóci bizonyítványa, leckekönyve! Nem látjuk sehol. Beíratva be van, de az első nap be kell mutatnia a könyvet!

Ui. – Ha, mint hiszem, hétfőn délelőtt megkapja ezt a levelemet, írjon rögtön, röviden, s adja fel azonnal, így még van remény rá, hogy szerdán megkapjam. Később már nem érdemes próbálkozni.

L.

257.

Kedves Lőrinc!

Tegnap láttam Kis Klárát az Antigoné-ban. Igazán nincsen aggodalomra ok, mert komolyan nagyon kitűnő volt. Ma nézem meg Az árnyék-ban. Legyen nyugodt, Klára tehetséges, mindig jobb és jobb lesz. A kolozsvári kritikával nem kell sokat törődni. – Még senkivel sem voltam. Tegnap színház után hazajöttünk, lefeküdtem előbb én, azután Kis Klára felolvasott nekünk, azután ettünk, ittunk. Ünnepeltük Szabolcsot. Szegény olyan fáradt volt még tegnap, hogy ültében elaludt. Nyolckor már ágyban voltunk mindnyájan. Ma előadásig Klára marad ágyban, hogy ápolgassa magát. – Esik a hó. Reggelre minden fehér lett. Eddig tavasz volt. A gyerekek örülnek, szánkázni szeretnének. Irén nénit hívja fel, ha még nem utazott el, hozza el azt a kis órát, amelyik az én kis asztalomon van. Most az jár, Klára órája elromlott, azt vinném haza javíttatni. Lehet, hogy Irénke már holnap érkezik. Lóci jó? Nagymama? Juliska? Isten velük.

Csókolom

Klára

Kész lett mára mindennel?!

258.

Kedves Klára, KisKlára és Szabolcs!

Még mindig a lelkendezés az első bennem, a csodálkozás és az öröm a leszerelésen. El se tudjátok képzelni, milyen óriási dolog ez! Nemcsak szubjektív hatásában, amit Szabolcs sorai egyébként egész jól tükröznek, de mint elintézés is!! Úristen! Az én szolgálatom most már könnyű és szakszerű és kímélt, fedezett valami, de emlékszem mindenre a régiekből. No de nem akarok emlékezni… Március elejére készen lesz az új köpenyem, zubbonyom, s tiszti nadrágom. „Igénylőlapra”, melyet bármelyik katonai szabó a városban ingyen ad, s amelyet a parancsnokságnál láttamoztatni kell, most olcsón hozzájut a ténylegesen szolgáló tartalékos is a felszereléshez. Erre, a jövő miatt, már most gondolni kell; kérjen Szabolcs alkalmilag tanácsot Bodrogiéktól. (Az oda esedékes könyvet bizony csak ma délután fogom feladatni.)

Nem írtam eddig… a leszerelési távirat ugyanis minden mást elmosott bennem, s én voltam kíváncsi, én vártam részletes híradást. Mára itt is leesett a hó. Irénke reggel, mint telefonon most hallom, elutazott, úgyhogy a kis órát valaki mással juttathatom már csak el. Talán Lázárékkal, Kocsis Laci ismerőseivel. A többi könyv pár nap múlva megy, most nincs időm egyszerre sokat intézni ezekből a dolgokból.

Vasárnap volt a Kisfaludy-ülés. Elég lagymatagon fogadtak, ha a sikert zsidó helyek tapsaihoz mérem. „Mintha egy ősállat került volna be gyermeteg szépelgők közé!” „Fantasztikus voltál!” – mondta utána Cs. Szabó, aki különben három napra Kolozsvárra utazott hétfőn, s Haynalt is fel akarja keresni a tárgyalásain kívül. (Szigorúan bizalmas: Vojinovich megsúgta: készülnöd kell a Corvin-koszorúra! többeket proponáltak, a kormányzó, úgy látszik stb.: s hogy ez még néhány hétig titok!… Lehet, hogy a vasárnapi szereplésemmel elrontottam a dolgot. De nem bánom, igazán nem! Vagy elfogadnak annak, ami vagyok, vagy nem kérek a megtiszteltetésből. Már megtehetem.) Az ülés különben a heti ülésteremben volt, rém gyatra; nagy publikum; igen jól jött, hogy előttem Bánffy Miklós, az öreg, aki nagyon okos ember, véletlenül lovakról humorizált, folyton keresztezésről, szerelemről, fajnemesítésről, kancákról és ménekről beszélt, s így valamennyire előkészítette a hangulatot az én emberi hangomra és témáimra. Nem lehet apácákhoz és 16 éven aluliakhoz igazodni! Valaki mondta, hogy amikor elkezdtem: „Szép arcát már eszik a férgek…” – hát a jelen volt apácák eltakarták piruló arcukat. Tessék! Hét verset olvastam fel, köztük öt meg sem jelentet. Bethlenék is ott voltak. Anyu kérte, hogy erről ilyen sokat írjak.

Tegnap lap és levél, ma is lap és levél jött. Mennyi pénzt küldjek? Kávé nekünk csak minimális kell! Másnak hozhat. Nem kobozzák el? Réthynét föltétlen keresse fel!

Kláráról én is hallottam közben jobb híreket. A Film, Színház rendesen írt. Török Erzsi járt itt Kolozsvárról (Borbély Bandi menyasszonya, szavaló és énekesnő, többször voltam vele valaha vidéken, s ő mesélte, hogy Klára Az Árnyék-ban milyen jó. Hogyhogy? s a kritikák? Egészen elképedt. Na ja, gyakorlatlanságok; de a második felvonás, mondta, egészen kitűnő volt! S Lázárék se tudtak, Kocsistól tudom, bukásról. S most maga ír megnyugtatót. De hát ha egyszer-másszor megbuknék, azt is el kell tudni viselni. Az erdélyi írók engem csakugyan nem szeretnek, sose szerettek. Pedig Tamásinak és Kovács Lászlónak semmi oka neheztelni. Kiss Jenővel is találkoztunk 1935-ben vagy mikor. Meg kéne nyugtatni őket. A bárót meg egyenesen szeretem.

Lóci jó. Bútorral még semmi. Szász közellátási miniszternek megírtam levelemet, a holló már viszi; de mit hoz?! Szendi még itt van, ma lesz a második operáció. Elég sokat beszélgettünk. Nagymama egyszer volt Júliánál, pénteken. Lázár L. küldött két új hőmérőt. Jaj, a Vörösné! No majd kifizetem. […] Mellékelem a Szász miniszternek szóló levél másolatát; az abroszokat előre kihúzatta. Influenzát megúsztuk.

Nagyon fontos volna a gyöngyösi szereplés. Laczkó már szerepelt, kellemes helynek mondja; kiadtak egy kis ismertetőfüzetet is a szereplőkről. Négy nap azonban kell hozzá. Maga, Klára, talán együtt jöhetne haza Klárával. Vagy nem marad annyi ideig? Tizedikén okvetlen távirati értesítést kellett volna már küldeni a végső döntésről annak a Hugai Pálnak.

Ezzel vége. Szaladok a szerkesztőségbe, megint 3/4 11 van!

Mindnyájukat mindnyájan csókolunk.

259.

Kedves Klára!

Ma reggel feladtam már egy levelet, azóta semmi új nem történt, illetve csak annyi, hogy dr. Lázár Liviusék éppen utaznak haza, s Kocsis kollégám közvetítésével magukkal viszik a kis karórát. Az óra közben új láncot kapott bőrből. Valahogy majd eljuttatják a küldeményt magukhoz. S egyúttal 100 pengőt. Ezt nem is tudom, mire küldöm; mindhármuknak gyorssegélyre. Írjon, kérem, az anyagi helyzetről, s arról, hogy mit szeretne okvetlenül beszerezni, kb. mennyiért, és akkor majd az a pénz is megy. KisKlára már ismeri Lázárékat, Szabolcs is; mi, vének, nem. Vagyis én igen, de csak nagyon futólag. Gyöngyöst oldják meg, most az a legsürgősebb intéznivaló! Mindnyájukat csókolom:

Lőrinc

Reggeli levelemet tévesen 9-éről kelteztem.

260.

Kedves Klárák!

Ezt az okos megszólítást kölcsönvettem a gépírónőtől, aki ezt a levelet gépeli. Ragaszkodott hozzá, hogy mindkettőjüket egyszerre szólítsam meg. Hát jó.

Már munka után vagyunk, kész a „Német hadi” is, felhasználom az alkalmat, és diktálok valamit. Esemény azonban nincs. Azt hiszem, ez a legjobb újság.

Azóta biztosan megkapták egy levelemet és a kis órát. Az utóbbit Lázár professzorék juttatják el Klára címére.

Ma otthon nagytakarítás volt. Reggel hagytam egy dörgedelmes levelet Lóci címére, hogy viselkedjék tisztességesen, és ne lopjon el minden süteményt. Nagyon panaszkodott ugyanis rá Juliska. Pár napig biztosan hat a megrovás.

Tegnapelőtt megtörtént a második operáció, Szendi vasárnap reggel utazik haza a gyorssal, tegnap már nem lehetett neki hálókocsit kapni. Nagymama elkíséri, és visszajövet egy-két napra beül Zoltánékhoz Miskolcon. Juliska testvére még itt van.

Holnap biztosan kapok már részletes levelet Szabolcsról. Még mindig nem tudom, mi történt, hogy történt.

Vörösné számára ma kint hagytam a 150 pengőt.

Szvatkónak meghalt az édesapja Szlovákiában. Nekünk pedig meghalt egy Szabó István nevű rokonunk, nagymama tudta, hogy ki, táviratban kondoleáltunk.

Ma már telefonált egy kedves hangú nő, azzal, hogy Baranyay Erzsike révén valami irodalmi randevúnk van vele, és hogy ezt már talán egy hónappal előbb leszögeztük. Valami rémlik nekem is, de nem tudom, mi. Este összejövök vele egy kávéházban.

Hát még egyszer csak azt tudom mondani, hogy semmi különös nem történt. Ezt a levelet csak életjelnek szántam.

Szeretném, ha tisztességesen érezné magát Kolozsvárott. Lehetett menni jó emberek közé? Vagy elbújtak? Száz pengőt is küldtem gyorssegélyre, az elherdálható pénz, a maga belátása szerint. („Jaj de sok!!!” – kotyog közbe Biróné.) Kellemetlenül hideg lett az időjárás, maguknál biztosan hó is van. Találkoztak a Tasnády Feketével? És Cs. Szabóval? Most hallom, hogy egészen szombatig lent marad Kolozsvárott.

Várom a holnapi levelet, és mindenekelőtt az értesítést, hogy Klára mehet-e 17-én Gyöngyösre vagy sem. Ha mehet, akkor rögtön kérem a teljes magyar és teljes külföldi műsorát, illetve egy kicsit többet is, mint amennyi biztos, mert nekem még írnom-beszélnem kell valamit az ő programja elé.

Mindhármukat sokszor ölelem és csókolom:

Lőrinc

Ui:. Még hazaszóltam telefonon, Lóci fejét mostam, semmi különös! Isten velük.

L.

261.

Kedves Lőrinc!

Igazán nagyon örültem, hogy gépbe diktálja a nekem szóló levelet. Marhaság, hiszen tulajdonképp bárki olvashatná mindig a mi levelezésünket, de azért mégis, ezt már túlságos szeretetlenségnek vagy minek is érzem. Nem is igaz! Azt hiszem, a hiúságom van megint megbántva, mert ha már ilyen vagy olyan az a levél, amit nekem ír, rám tartozik egyedül, legalábbis a gépírónőre nem. – No elég ebből ennyi.

Klára ma is fekszik, most délután, és készíti össze a gyöngyösi programját. Mellékeljük.

Érdekes a nagymama, valahányszor én elutazom, ő is. Nem mintha nélküle nem menne minden tovább, de azért én biztosan ott maradnék az ő helyében. Ez sem baj, hiszen kedden este otthon leszek. Juliska süssön valamit, kalácsot is süssön, finomat, reggelire, mert ezek a gyerekek rém éhesek. Főleg süteményre éhesek. Valami kis ennivaló is legyen nekik. Nem tudom, a vonat hánykor érkezik, ha nem túl későn, legyen fürdő is. Az ágynemű elosztását majd én intézem Juliskával. Lóci feküdjön az én ágyamon az ő ágyneműjével.

Miskolcról jött már kolbász?

Én rengeteget írtam magának. Szabolcsról még teljes részletességet mindig nem tudunk. A leszerelési cédula nincs még nála.

Kis Klárától kölcsönvettem eddig 100 pengőt. A pálinkákra. Nekem van még 100 P-m. Mást nem is vettem, valamit viszek Juliskának stb.-nek. Cukrot veszek valamit. Réthynél nem voltam ma bent. Az az érzésem, hogy úgysem vehetek semmit.

Nem lehet járni tényleg sehová, mert a tízesek csak úgy röpködnek. Cs. Szabó nem adott életjelt magáról. A színházban sem láttam. Zolnai látott, mégsem jelentkezett. Egye fene az egész életet. Most nem voltam itt jó hangulatban, tehát az is visszatartott az emberektől. Közben az az érzésem, hogy maga így is sokallta, sokallja a pénzt, amit adott. Nem is akarok sokat költeni. Azt nem bírom, hogy ne egyenek rendesen a gyerekek, mikor itt vagyok; pótlásokra bizony költöttem. Így se úgy, ahogy szerettem volna. – Talán hétfőn benézek még a Réthy-boltba, inkább a jövő, mint a jelen miatt.

Most volt itt Csaba azzal a hírrel, hogy náluk a gazd. akadémián két fiú is kapott levelet, hogy Pesten a katonatiszteket felszólították, hogy családjukat költöztessék el Pestről. Ez igaz? Mi lesz Lócival?

Azóta biztosan kapott már levelet, lapot tőlem, amiben megköszöntem az órát, pénzt. Az óra azonban rossz, Koncz mondta, hogy nem érdemes rá költeni, a kis szíj is rögtön elszakadt.

Klára füle még mindig fáj, remélem, keddig, pláne csütörtökig meggyógyul. Azt hiszem, ideje, hogy otthon legyek Lóci miatt. Üzenem, hogy legyen már jó. Sokszor csókolom. Isten vele.

Klára

A varrógépet elvitték? Lóci ruhája?

262.

Kedves Klára!

A minap a levélborítékra azt írtam, hogy itt nyoma sincs már hónak. Ugyanis csodálkoztam a kolozsvári újsághíren, hogy ott 35 cm-es az utcai fehérség. Tegnap aztán itt is elkezdett havazni, s ma 10 cm-t már behoztunk a mulasztásból. Egész fehér a világ, szépen süt a nap. De, tudja jól, én nem örülök neki.

Ilyen idillikus hangulattal kezdtem ezt a levelet, nem is tudom, miért. Tegnap megjött a nagy levele. Hogy én miért nem írtam elég korán? Hát mert én vártam részleteket mindenekelőtt a Szabolcs ügyéről. S mert oly rettenetesen sok a dolgom.

Most végigfutok a levelén. – Lázár Liviuszék tudtommal nem zsidók, dehogy azok. – Nem írta meg, mennyi pénzt kér. Pedig sürgettem. De talán kölcsönkérhet Kláráéktól is végszükséglet esetén, vagy másoktól, s innen rögtön megküldi. Ha egy újabb levelében összeget ír, küldöm, persze. Én nem tudom megítélni, mire érdemes költeni. Általában nem nagyon vagyok a vételek mellett, ez az elv, de ésszerű határig legyen önálló. – Türelmetlennek nem kell lennie, nincs baj, csak az általános, a háborúból eredő; a finneket szörnyen szorongatják a Szovjet és Amerika, ott még kiugrás vagy katasztrófa is elképzelhető, akár napok alatt is; de erről nehogy beszéljen. S arról se, hogy egyre közelebb a légitámadások ideje itt is, persze konkrétumot nem tudunk, így hát élni kell, mintha semmi se történnék. – Bodrogiéknak elment a könyv, levelet nem írtam. – Örülnék, ha látnám itt, H. Laciéknál. – A miniszternek írt levél már átkerült intézkedési utasítással Jakabffy államtitkárhoz; majd meglátjuk, lesz-e belőle valami. – Az új verseket elküldeni? Majd ha megjelentek. Igen, Bethlen is ott volt az ülésen, hiszen tag. – A Corvin-ügyről nem kell sehol szólni, sajnálom, hogy említettem. – Simonyi Liának írjon egy üdvözlő lapot: Horthy M. út. 60. sz. S Malcomes Albertéknak is: Böszörményi út 30/32. – Gyöngyösre tegnap írtam, hogy mi lesz már: nagyon elhallgattak. Vagy a Klára értesítését várták? Míg le nem mondanak, úgy kell tenni, hogy megyünk. Hankiss is jön, tegnap szólt ide. Azonnal kérem Klára magyar és külföldi műsorát!!! Lemondásról persze szó sincs, csak hát én mindenre gondolok. – Klára utazása iránt még nem érdeklődtem, hogy hogyan lehet Szolnokon–Jászberényen–Füzesabonyon át Gyöngyösre jutni; érdeklődjék ő a menetjegyirodában részletesen! Ha nagyon nagy előny, feljövet tán menjen úgy. Függ a dolog attól is, hogy milyen félárú vagy egyéb igazolványt kap. Nem együtt jönnek különben ő és maga? Mátrai kirándulásban nem hiszek, szörnyű drága is volna, s ha Klára Szabolccsal együtt akar valami szép helyen lenni, menjenek a közelben valahova, Erdélyben: szörnyű kiadás lenne a fölösleges nagy út. – Vörösné cérnát nem hozott; a fényképeket majd csak maga váltja már ki; Lóci ruhaügyét sem tudtam elintézni még. – Igen, az oroszok magyar nyelvű rádiózavarása ismert dolog, a kormány nyilatkozott a lapokban róla. – Török Erzsivel véletlenül kerültem össze egy percre a kávéházban. – Egy jó fogkefét sikerült vennem: 12 pengő. – A varrógépet beadtam javításra, 48 P-ért, ápr. 8-án visszakapjuk. – Pálinkához itt hozzájutok könnyen! – Rum se fontos; vehető Liáéknál; savanyúcukor jó volna. – Vass Leóné okos nő, versei rosszak; megmondtam, rettenetesen kért, hogy ne mondjam másnak, Erzsikének se! – Pánnal még nem beszélhettem; talán ma telefonon. – Szendi nagymamával holnap, vasárnap indul haza. – Kovács Lászlóéknál vizitelhetnének! – Juliskával naponta elszámoltam, Eszti itt van, baj nincs. – F. Apollóniának 20-ra nem lehet meg a dupla interjú; majd! – Lóci elkezdte barátai és barátnői verseit hozzám szállítani kritikára. – Manci novelláját a rádiótól Ortutay nagy dicsérettel visszaküldte: túl csípős. – Anna fhgnő írt, újra hív Alcsutra, kedves, üdvözli magát is. – …Hát ez a referátum.

Istenem, csak ne legyen ideges és öngyalázó-világgyalázó! Meg ne hűljön! S Klára se!… Most már csakugyan azt hiszem, jobb lesz, ha ott szedi össze kölcsönből a szükséges pénzeket, s megküldi innen. Minden jót, mindnyájukat sokszor csókolom.

Lőrinc

Utóiratok: II. 19-ére meghívónk van a szlovák követhez, 5 órai tea. – A Klára által kért könyveket a napokban feladatom; ma ajánlott keresztkötésben elment a lakására 2 Összes versek: majd személyesen dedikálom a megajándékozottaknak, ha Kolozsvárott leszek. – Zu: Szabolcsék esetleges közös mátrai kirándulása – persze nem akarom kedvüket venni, s talán nagyon jól sikerül, gondolják meg ők, s ha nagyon örülnek neki, csinálják meg; s ebben az esetben Szabolcs készüljön fel, hogy rögtönzésszerűen ő is szerepeljen valamivel, ha felkérnék rá!

263.

Kedves Lőrinc!

Sietve, csak néhány sort. Anna fhgnő levelét akarom főleg magához juttatni. Befőztem ma, nagyon fáradt vagyok. Júliához végre talán holnap eljutok. Ma átfutottam egy órára Irmához. Sztovitska ma jött egyelőre utoljára. Emelt. Még 186 pengőt kellett fizetnem. Így is máshol többet kap. Ide teszem kiadásaimat. Irmától kellett kérnem. Eddig nem jött az a pénz, amit maga várt. 40 pengő az Ungarn-tól. 870 pengőt kaptam eddig. Sajnálom, hogy pénzről kell írnom, mikor pihen, de muszáj.

Aliszka megköszönte a könyvet. Dr. Pávay László kereste telefonon, az az ember, aki nem jött el egyik este, nagyon keresi. Kéri a címét, mert ő úgyis megy a Balatonhoz a mamájához, s magával föltétlenül szeretne sürgősen beszélni. Hétfőn hív fel a címért. Talán nem baj, ha megadom neki.

Juliska, azt hiszem, utazhat. Nem tudom, mi lesz velem, mert nem bírom a fizikai munkát mostanában már sehogy sem. Ez nem kényeskedés, oka van.

Annának én nem írok, csak maga. Lóci szeretne holnap Vácra menni. Miért nem Földvárra ment? Biztosan lett volna hely, s ott ismerősök is vannak. A Démuszéknál biztosan kapott volna helyet. Félek, hogy az nem jó, ahol van.

Isten vele. Jó pihenést, jó munkát. Ne jöjjön hamarabb haza, mint ahogy muszáj.

Klára

264.

Kedves Lőrinc!

Gondolja el, már hétfőn megkaptam délben a szombaton Veszprémben feladott lapját. Ma nem voltam itthon, amikor a libaügy híre érkezett. Idehozta egy katonatiszt, azt mondják. Kólya? Nagyon zavarosan írt, biztosan sietett, mert nem értem az összefüggéseket. Kólya az, akit én is ismerek? Ő akkor mégsem utazik oda magukhoz? Szóval nem értem. Maga örülne, ha Kolozsváry magát is átkérné? Akkor Pesten lehetne? Én nem hiszem, hogy magának Pesten lenni jó volna, ha minden kötél szakad. Persze, ez csak az én érzésem. Nekem bármilyen szomorú is, megnyugtatóbb ebben a pillanatban a maga szempontjából, hogy nincsen itt. Nekünk nagyon, nagyon rossz férfi nélkül itthon. Bár az emberek nagyon kedvesek velem. Szegi Pali majdnem mindennap fent volt eddig. Mára szerzett 10 kg lisztet. Ez a hiány izgatott legjobban, mert az egy deka sem volt a házban. Mára ki lehetett váltani az e havit is, a Manci segítségével, Kemény Kálmán is küldött néhány kilót. Nagyék adtak 2 kg-ot, hogy magának süssek valamit. Majd küldök pogácsafélét. Eddig nem értem rá még lélegzeni sem. Szombaton és vasárnap olyan rosszul voltam a fáradtságtól és izgalmaktól, hogy délután lefeküdtem, s bár Manci és Szilárd itt ültek mellettem, beszélni sem tudtam, csak csukott szemmel feküdtem, majdnem magamon kívül. Most már kicsit nyugodtabb vagyok. Kár volt nekem pénzt küldenie. Egyelőre van bőven. Nagyon spórolunk, csak élelmet veszek, és háztartási cikket, ami föltétlenül kell. Itt volt Tóth úr, a WC-javítással. Meg is csinálta, felszerelte, de mire elkészült – 30 pengő –, kisült, hogy valami kis cső lyukas mellette, s nem ér semmit az egész. Most talán majd megjavítja, ha még át tud jönni a hídon. Az Erzsébet híd budai oldalán be van már ásva a páncéltörő ágyú. Mondhatom, félelmetes ez az egész készülődés a védelemre. Bevallom, hogy most már bennem is van félelemérzés. El fogok végezni mindent azért tisztességesen, a legjobb tudásom szerint. Hogy meddig lesz erőm, az azonban kérdés. Igyekszem egy kicsit össze is szedni most magam – ha ugyan volna erre idő – mert nagyon a végén van testi-lelki erőm. – Itt volt Bundi felesége tegnap segítséget kérni. Jenőt hívtam fel tanácsért, de nem tudott csak tanácsot adni, azt hiszem, az se ér sokat. A vén tengerész-t már kikerestem, holnap reggel feladom ajánlva. Úgy látszik, onnan a posta nem is olyan nagyon lassú. Igaz, hogy a maga lapja Veszprémből érkezett meg olyan gyorsan. – A gyerekek itt maradnak egyelőre. Úgy látom, hogy Szabolcs szívesebben menne Pestre, főleg az apja lakását menteni, amikor ők mégiscsak elmennek majd. Ez egyik napról a másikra másképp és másképp hangzik. Maguk sem tudják, mit tegyenek, de én nem hiszem, hogy tulajdonképpen sok válogatnivalójuk volna. K. Lacit visszahelyezték a Városházára. Lehet, hogy ő majd onnan menekül a többiekkel együtt. Végül én mégiscsak egyedül fogok Pesten maradni! Rosnyay Gyurka tegnap este felhívott. Kedves volt, azt kérdezte, hogy miért olyan rettentő szomorú a hangom, ők is szomorúak, de ha felhívja őket valaki, akkor igyekeznek. Hívjam én is őket stb. stb. K. Manyi vasárnap de. telefonált, megkérdezte, hogy egyedül vagyok-e már, de Aladárról egy szót sem említett. Én sem. Szeretne már eljönni hozzám egy kis beszélgetésre. Nagyon örülök, ha jössz, mondtam. Seress Lajos üzent Szabolccsal, hogy fel fog hívni, s nagyon sajnálja, hogy magával nem tudott beszélni. Ez nagyon helyes emberke. Berda írt egy lapot, melyben megkérdi, hogy A költő és gyomra című előadása megjelent-e, mert hallotta, hogy ő is meg volt benne említve, szeretné látni. Tudtommal ez nem jelent meg. Igaz? – Matuskáné kéréseit is elintéztem ma. Egy alezredessel telefonáltatott, s kérésének a felét kérte újólag. Szilárd jár be dolgozni, utána fog nézni az adóügyeknek, s rettentően rá akar beszélni, hogy ne fizessek most adót. Mert másképpen lesz minden, kár a pénzért. Egyelőre még nem adtam fel, de majd utánajárok ennek is. – Az újságokat összevonták. Esti újs. és a Függetlenség pl. egy lett. A Pest és a Magyarország szintén. Ide már egyáltalában nem jár újság, Csak a rádióhíreket hallgatom, ha ráérek. Néha délben tudok venni egy-egy lapot. – Ma B. Erzsikével voltam, s még két nővel a Gerbeaud-nál. Ott is rettentő hideg van. Egyik rémhírt a másik után hallottam. Meg van mindenki ijedve, ki ezért, ki azért. Rémes is az egész élet. – Holnap megyek venni magának kefedolgokat. Fel is adom, s abban a csomagban tudok majd valami kis süteményt is küldeni. Most süthetek, mert van egy kis liszttartalék a házban. – Tegnap odaadtam a háznak egy ruhakosár fát. Délután befűtöttek, semmit sem ért, ma is csak most fűt be. Beszélek majd vele, hogy így fűteni teljesen felesleges, mert a fűtőtestek nem tudják átmelegíteni a falakat ennyi idő alatt. Fát eddig nem tudtunk sehonnan sem szerezni. Szabolcsnak is ígért valaki, nem tudom, lesz-e majd belőle valami. Rettentő fontos volna, mert most 9 fok van a szobában, mi lesz ezután. A hideget lehetetlen kibírni lakásban. De máshol sem, azt hiszem. Takaróra nincsen szüksége? Nem merek feladni magamtól semmit sem, nehogy haragudjék. Ott fűtenek? Falun talán könnyebben jutnak fához vagy valami hasonlóhoz. Nagyon vigyázzon magára. Igyekezzék sokat enni, addig, amíg van rendes ennivaló, hogy legyen miből leadni majd, ha nem lesz rendes kosztja. Nagyon örülünk a libának! Nagyon kedves magától, hogy ilyesmire is gondolt. Rettentő olcsó volt. Itt 44-et kérnek kilójáért. Ha Csepregre menne, közel van Beled: Csiszár Mariska és Páli: Horváth Feri, Mariska szülőfaluja. Ott biztosan segítenek magának mindenben, ha rájuk szorulna. – Lóci szerzi be a kenyereket. Nem egészen önzetlenül, mert udvarol annak a péklánynak, aki kiszolgál az üzletben. Tegnap már mozijegyet is kapott a pékéktől, akiknek délelőtt segíteni is szokott. Most a Szegi-féle lisztért ment el. Eddig lehetett vele bírni. – Kisklára szombaton délután szaval a Margitszigeten két katonakórházban. Népműveléséknek csinálja. Más újságot nem tudok írni. Röviden mindenről beszámoltam, ami eddig történt, s amiről, azt hiszem, hogy magát érdekli. Igaz, kereste a D. U. Gesellschaft. Okvetlen akarják a címét tudni. Tegnap még nem tudtam. Majd megadom, mert újra fognak telefonálni. Most már nem tudok mit írni. Nagyon fáradt is vagyok. Isten vele! Nagyon vigyázzon magára, ha lehet, írjon (dolgozzék, úgy értem), mert ez az egy a fontos! Sokat emlegetjük, különösen első nap emlegettük folyton, hogy vajon hol és hogyan alszik, fűtenek-e magánál, van-e mit ennie. Mindenki nagyon sokszor csókolja, és minden jókat kíván magának. Írjon hamarosan, hogy tudjuk, mit csinál, merre van. Beteg ne legyen.

Isten áldja.

Klára

Darvaséktól el is jött a lány, Kólya telefonált nekik. A libát az ő lányuk vágta ketté, mert Juliska nem volt még itthon. Ne vegyen máskor ilyen óriási libát, mert nincsen semmi zsírja, csak csont és hús. Azért így is nagyon finom lesz, csak okulásul magyarázom el. Mája 45 dkg volt, hája 70 dkg. Rövid liba, sárga bőrrel és magas hassal, mellel. Ez a jó. Ez a lány azt mondta, hogy Kólya azt ígérte nekik, mindent elkövet, hogy magukat visszahozza. Darvast és magát vagy csak Darvast? Még egyszer isten vele!

Klára

265.

Kedves Lőrinc!

Nagyon meg van az egész család hatva, hogy maga onnan is akar gondoskodni. Most gyönyörű libát kaptunk. A lisztet sajnos még nem bírtam szétrakni, mert ma kefék után futkostam. Alig tudtam beszerezni. Ennél jobbat nem tudtam találni, talán megfelel most ez is. Ki tisztítja magának a csizmáját? Szegény Lőrinc, látja, hová jut az ember?! Nagyon olcsó a liszt, és a liba is. Itt már 44-et is kérnek kilójáért. A húst lesütöm, és elteszem zsírban, s majd csak szorult helyzetben osztom szét a családnak. A 200 pengőt visszaküldöm magának. Nekem most van pénzem, s a pénz értéke úgyis percek alatt romlani fog. Ha tudna esetleg tojást és cukrot szerezni még, akkor azt próbálja. De nem kell nagyon sok energiát fordítani erre; ha nincs, nincs. Sz. Pali ma is fent volt, ő azt mondja, hogy pénzt ne tartsunk magunknál, hanem vásároljunk élelmet vagy olyasmit, amiért majd cserélni lehet ennivalót. Persze én a középúton maradok. A pénzt nem pocsékolom, de azért veszek ennivalót, ha lehet kapni. Most, hogy lisztünk van, talán három hétre, nem izgatom magamat annyira az éhezéstől való félelemtől. Irmától vettem két kiló mézet. Nem tudom még, mit kér érte, nem hiszem, hogy túl sokat. Nagyon sajnálom, hogy maga nincsen itthon, de azt hiszem, magának jobb ott. – Komjáthyval találkoztam véletlenül az utcán. Sajnálkozott azon, hogy maga olyan ideges volt, s őt legyávázta. Előadta, hogy ő milyen bátor, mert ennek is, annak is ezt és azt megmondogatta most is. Nem rossz ember szegényke, nem kell egészen komolyan venni. Tudjuk, hogy idegbajos stb. stb. – Vigh telefonált ma, hogy van számunkra két kiló zsírja, hívjam fel. Még nem hívtam fel. – Majd később. – Nagy gond a fűtés. Most ugyan fűtenek; amíg tart a mi fánkból. Mi sem tudunk az ebédlőben fűteni, mert ez a kevés por is elfogy már lassan, s amellett nem akar égni abban a kályhában, csak füstölög. – Ma sütöttem magának egy kis rágcsálnivalót. Egy csepp ementáli sajtot is adok, Juliska szerezte. – Törtem a fejemet, még Palit is kérdeztem, hogy milyen könyvet küldhetnék magának, de nem tudtuk kitalálni, mit szeretne olvasgatni. Palival is a Faust volt kint a fronton. Háromszor olvasta el akkor. Pali reméli, hogy addig fogja olvasgatni a Faust-ot, amíg le is fordítja. Nem is volna bolondság. – A fenséges asszony levelét mellékelem, s azt a pár sort is ideírom, amit én küldtem át maga helyett Bilkeyékhez. Nem akarok erről bővebben beszélni most, maga csináljon ebben az ügyben azt, amit akar. Ezt fölösleges is volt mondanom, hiszen úgyis azt csinál. – Nagyon vigyázzon magára. A hűlését ne hanyagolja el, amennyire csak engedik a körülmények. Fűtenek ott, ahol tartózkodik? Kíváncsi vagyok, mi lesz magával. Nem kerül vissza? Váradyék is mennek, úgy látszik, már holnap, de lehet, hogy csak egy-két nap múlva. Sokan mennek el, állandóan. Sajnos most már majdnem egész nap bombáznak Pesten. Már járunk az utcán, s nézzük, hogy: jé, kilenc gép, s a sziréna nem is szólt! Erre megszólalt a sziréna is. Kisriadó! Most este is tele van az ég sztálin-gyertyákkal. Még csak meg sem néztem, a rádió csak „zavaró repülés Budapest”-et jelzett. Az utcán és villamoson való járás szinte életveszélyes már. Állandó a potyogás, kiabálás, gorombáskodás stb. – Hajnóczy, ha ugyan ő volt – este 10-kor érkezett a lakásunkra. Én már feküdtem, sőt majdnem aludtam. Juliska is az ágyból kelt fel nyitni. Behívtam a szobámba azért, s egy percig beszélgettünk. Rettentően sietett, nem ült le. Azt hiszem, teherautóval volt a háznál. Azt ígérte, hogy pénteken, holnap de. elviszi a magának szánt csomagokat és a levelet. Ne haragudjék, hogy a pénzt visszaküldöm, de biztosan magának nagyobb szüksége van most erre, mint nekem. Cigarettát is küldök száz darabot. Nem tudom ugyan, hogy ott kapnak-e. Vettem egy fél kiló vágatlan dohányt is. Szabolcs szerezte, meg is vágatjuk, esetleg meg is töltjük, s így fogunk vele cserélni vagy magának elküldeni, ha magának nem lesz. – Jó lenne, ha meg lehetne állítani ezt a nagy rohamot, s kihúzni a döntést tavaszig. Most mondta be a rádió, hogy karácsonyra újra a Kárpátokban fogunk állni. Istenem, csak igaz lehetne! Nagyon szenvedek Magyarország sorsa miatt. – Milyen rettenetes piszkos ágyban alhatott, ha ezt maga érdemesnek tartja külön megírni nekem. Szegény! Hogy megy ott a kosztolás? Ki főz? Egyik levelében azt mondta, s Hajnóczy szintén, hogy a koszt jó és bőséges, most pedig azt írta, hogy förtelmes vacsorát kapott. Hogy van hát ez az evészet? Egyék minél többet s minél jobbat, hogy egy kis erőtartaléka legyen. Ha van gyümölcs, legalább egy keveset egyék azt is. Mi már nem veszünk gyümölcsöt, mert 20 pengőn felül van már az alma. Nem baj. Csak kenyér, liszt, krumpli és zsír legyen. Átvészeljük akkor a telet egészen jól. Ha engednek élni bennünket. – Postán küldött levele nem jött még meg. A vén tengerész-t feladtam ajánlva, kíváncsi vagyok, mikorra ér oda. Esetleg ezt a levelet hamarabb megkapja. A házban, családban nincsen semmi különös újság. Élünk, dolgozunk. Azt hittem, ha maga elmegy, tudok majd egy kicsit pihenni, hogy összeszedjem magamat újra, de nem lehet. Folyton van munka. Hajnaltól késő estig kell valamit csinálni. Ez főleg a sorbaállások miatt van. Juliska helyett kell nekem duplán működnöm. Most este 9 óra van, már vacsoráztunk. Befejezem ezt a levelet, s megyek aludni. Már a maga csomagját is megcsináltam. Vajat nem küldök, pedig van, mert azt biztosan kap ott is. Isten vele, folyton emlegetjük és hiányoljuk mindnyájan. A köhögését próbálja ápolgatni kicsit. Ölelem. Azt hiszem, egyszer csak beállít néhány napra. Várjuk!

K.