Levelek
(1927–1928)

103.

Pénteken este a 7.20-as vonattal érkezem. Nem maradok tovább, mert így is a meszelésben részesedem. Mondtam már vasárnap magának, hogy takaríttatni kell, vasárnap pedig nem lehet. Csak az egy szombat marad erre a munkára, Zolira is haragudtam ma, hogy nem kért magától pénzt. Mártának kell adnom négy pengőt, be is kell mennem; esetleg autót is kell fizetni. – Ha ugyan maga vár, ez elmarad. – Nagyon haragszom ma mindenkire. Senki nem törődik soha velem. Bent volt Zoli, és nem beszéltek meg semmit. Ki bánja, hogy én mit és hogyan bírok. –

Zolitól kapok pénzt, most már emiatt nehogy kijöjjön. Bözsi itt van, a csomagok körül fog segíteni. Péntek este pedig, ha ráér, várjon az innen 7.20-kor induló vonatnál, ha nem ér rá, be tudok menni egyedül is.

Klára jól van, komisz, egész nap rohangál. Nem lehet bent tartani, sőt egy helyben sem.

Isten vele

Klára

104.

Kedves Klára,

folyton írni akartam már második napja, s annyifelé járok, annyi emberrel, hogy minduntalan elmarad. Először is megnyugtatom, hogy nincs semmi baj, nem is lesz. A dolog sokkal érdekesebb, mint gondoltam, 10 nap alatt úgyszólván semmit se lehet csinálni. Nem is igaz – nagyon sokat lehet, csak épp itt jön rá az ember, hogy mi az igazi tenni- és megnéznivaló.

Kolozsvárra vasárnap este érkeztem. Először a Central Hotelban laktam, aztán Kuncz Aladár meghívott, s azóta nála vagyok. Rengeteg emberrel ismerkedtem össze, újságírókkal és írókkal. Egész másféle emberek, mint az otthoniak. Egy nagyon régi debreceni ismerős Bánffyhunyad állomáson ordított rám: megismert a mozgó gyorsvonatról, pedig 1920 óta nem láttuk egymást.

Lucynél voltam, nagyon kedvesen kalauzolt, de Kunczéknak még több persze az összeköttetésük. Kézről kézre adják itt az embert. A viszonyok rémesek és mulatságosak egyszerre.

Sokféle útitervem volt s van. Ma reggel meghalt a király: ez az esemény felfordította a programot. Küldtem Az Est-nek egy 130 szavas táviratot, de az késni fog, mert előbb Bukarestnek adják le, s azután ott döntenek a sorsa fölött. Gondoltam, leutazom a Regátba a temetésre. De utasítás kéne, meg pénz, pénz. Itt igyekszem kölcsönt szerezni, 5-6 ezer lejt, mert erre a romániai kirándulás nélkül is szükségem van.

Most du. fogom megbeszélni, hogy menjek-e a magam szakállára Bukarestbe vagy nem. Itt minden pillanat szinte más lehetőséget kínál, nem tudok semmi bizonyosat. Ha nem megyek a király temetésére, akkor holnap indulok Marosvásárhelyre, illetve Vécsre, a Helikon irodalmi várkastélyba, báró Kemény Jánoshoz. Nem lesz otthon, attól tartok. Aztán a székely körvasúton át Brassóba. De mondom, minden bizonytalan. Ma reggel, ha a halálhír nem jön, már Vásárhelyen lettem volna.

Ne aggódjék semmin, nem lesz zavargás. És ha kezdődnék valami cécó, azonnal hazautazom. Mindenkit üdvözlök, magát és a kis Klárát sokszor csókolom.

Lőrinc

105.

Kedves Klára,

ma, hétfő du. érkeztem ide. Semmi baj, ahogy gondoltam és írtam. Nagyon érdekes minden. Kíváncsi vagyok persze, hogy haladnak a bútordolgok. Majd megtudom. Részletesebben nincs értelme írni. Ez a város nagyon szép. Kár, hogy sose gondoltunk arra, mily jól lehetne Romániában nyaralni, vagy akár a Fekete-tengernél. Elseje után érek haza, majd értesítem, ha biztosat tudok. Kis Klárával együtt sokszor csókolom.

Lőrinc

106.

Kedves Klára,

már rém fáradt vagyok, alig várom, hogy otthon legyek. És az ügyek is izgatnak, hogy hogyan intéződnek. Sokszor csókolja

Lőrinc

107.

TÁVIRAT

Este tízkor érkezem Keletire

Lőrinc

108.

Kedves Klára,

tegnap levele jött, melyet ma hosszas habozás után felbontottam – ne haragudjon érte –, mert azt vártam, hogy lesz benne valami említés Simonra vonatkozólag. Volt is, mint látni fogja, és a dolgot rögtön megtelefonáltam a redakcióból Simonéknak. Ők pedig meghívtak ma estére magukhoz, ahol sokan lesznek együtt, Komjáthy Aladár, Pátzayék, esetleg Bartos Alisz, Erdey Dezső meg nők, köztük a szalma Lilien. És mások, izé, nem jut eszembe a neve annak a festőnek, akinek a felesége olyan csúnyán belekeveredett a pletykákba. Nem megyek el, mondtam nekik, mert nem akarok Liliennel először úgy találkozni, hogy Imre ne legyen jelen. Különben még megváltozhat a dolog, mert megígértem, hogy felhívom Simonékat estefelé is, s tudom, hogy ők újból kapacitálni fognak.

A felhívást most már hazulról végezhetem, mert ma délután két órakor megjött a készülék. Persze nem automata, hanem az, amelyiknek már megmondták a számát is: József 378–60. Tárcsa sincs rajta. Tegnap egész nap hiába várta az üres lakásban Bözsi, akinek pedig igen kevés ráérő ideje volt. És még ma is eljött délelőtt, és ma is hiába, mert Ödönnel nem tudta a dolgait másképp összeegyeztetni, csak úgy, hogy déli egy órától kezdve otthon lesz. Mint hallom, fél kettőkor ment el, s két percre rá jöttek a munkások ketten. Anna, mint előre látható volt, nem boldogult velük, szerencsére azonban annyi sütnivalója mégis volt, hogy hozzám utasította őket. Felhívtak a saját készülékükön a szerkesztőségben, mondták, hogy nem értik, mit akar az öregasszony, s én úgy dirigáltam őket a dróton át ide meg oda, az asztalhoz, ahová a pénzt tettem, s aztán megbeszéltem a zsinór hosszúságát, mindent, s mindent meg is csináltak rendesen. Csak hát éppen több pénzbe került, mert boltban vették meg az én terhemre a zsinórt, nem lehetett messziről másképp elintézni az ügyet. Most majd egy írást hagyok itt számukra, munkaelvégzési igazolványt és borravalót. Az a hülye Anna öt pengőt kínált nekik borravalóul a zsinór 9,40 P-jén kívül, s most már kénytelen vagyok én is adni ennyit. Összezavarta a vén satrafa a borravalót és az ingyen-zsinórszállítás ügyét. De már mindegy, fő, hogy itt a készülék, és a zsinór bőven elér az én íróasztalomig, sőt a fürdőszobába is. Hazajövet előtt felhívtam a lakásunkat – Anna nem hallotta a csengetést. Erre, mikor megjöttem, én hívtam fel Júliát, hogy hívjon fel – nem volt otthon. Kerestem Simonékat, nem felelt senki. Végre Bartos Alisz – ekkor mondta, hogy este esetleg Simonéknál lesz, ahová Pátzayné hívta délelőtt – jelentkezett csöngetésemre, s aztán fel is hívott, és ekkor alkalmam volt újból bosszankodni Anna értelmetlenségén. Nem bírt beszélni, csak vihogott, összecserélte a száját a fülével, és így tovább, és jó időbe telt, míg végre értelmesen le lehetett játszatni vele egy üzenetátvételt. De azt mondja, hogy majd ha kétszer-háromszor beszélt, akkor belejön. Arról, hogy ő hívjon fel valakit, még ha bemagolná is a számot, szó sem lehet. És még szép volt tőle, hogy első szavainak egyike az volt, hogy megkérdezte, lehet-e beszélni a kis Klárival a telefonon, mert szeretné hallani a hangját.

Ma különben mos… Úgy tervezem, hogy ha nem vagyunk itthon, tartsuk a készüléket a hallban: onnan biztosan kihallatszik a különben erős csöngetés a konyhába.

Tegnap este, kevéssel azután, hogy a redakcióból hazajöttem, vendég jött magához – Ascher Oszkár és Bojár Lili. Nagyon sajnálták, hogy megkésve viziteltek. Ascher jól néz ki a nyaralása után, a hölgy kissé ideges és aggódó, mert, úgy látszik, Szegedre kell szerződnie, vagy az Orsz. Kamaraszínházhoz, Alapihoz, ami nem valami fényes dolog, de kikerülhetetlen, mert itt Pesten szerephez és gyakorlathoz sohasem jut, míg valahol fel nem tűnik. Elég sokáig itt voltak, unatkoztak, én nem tudtam nekik uzsonnát adni, csak két pohár hideg vizet a csapból a szörnyű melegben, aztán tervezték, hogy kivisznek bizonyos Innocenthez egy újpesti villába – Innocent volt nálunk is, én nem emlékeztem rá –, én meg Simonékhoz szerettem volna menni velük, vagy Simonékat hívni velük valahova esti programra. És nem lett semmiből semmi, mert Simonék nem voltak otthon, s mire a lány utasítása alapján a műterem elé mentünk, ahol Pali az autóval este nyolckor esedékes volt, már a műteremben sem volt egy lélek sem. Hármasban mentünk aztán a Déli Vasút mellé, az Isten szemébe, amit maga is ismer, és elköltöttem egy székelygulyást s érte 1,70-et.

Ma aztán beszéltem Mikes bácsival is a Metropole-ban. Reggel érkezett a Semmeringről, fáradt és bosszús, csütörtök óta nem aludt, sok restanciája van, idegessé tette a rengeteg vonatozás a forróságban és a futkározás, mert Mürzzuschlagban nem volt megfelelő a hely, fogadó a város közepén, s a város körül kopasz, árnyéktalan hegyek, s emiatt új helyre kellett költözniük, félig vaktában, vissza Bécs felé (címük: Frau dr. Ludwig Mikes, Semmering, Pension Belvedere, Österreich), ahol meg 18 plusz tíz plusz tíz schillinget kell fizetni a járulékokon kívül naponta. Valami előkelő hely a Panhans Hotel alatt; ottani viszonyokhoz képest talán nem is előkelő. Mikesnek tetszik a hely, s ez a helyzet, látom rajta, tetszik neki a drágaság, hiszen Bécsben is 46 schillinges kétszobás lakosztályt vett az Erzherzogban; s mondta, hogy örülne neki, ha magukat is átvihetné augusztusban a Semmeringre. Irma Bécsben bevásárolt egyet-mást, és jól éltek stb.; ahogy az öregúr beszél, roppant kedvet csinál az emberben ahhoz, hogy egyszer vele utazzék. Én azt ajánlom, hogy a semmeringi átmenetelt egyáltalán ne vegyék reményeik közé még akkor sem, ha szükséges volna a gyerek miatt. S a gyerek szóról jut eszembe, hogy egyik este – nem tudom, melyik városban – fellázadtak a szálló vendégei: Gyuri meg Ilu köhögni kezdett, s mindenki tiltakozott a „szamárköhögős” jövevények befogadása ellen. Éjszaka kellett orvost hívatni, s az jelentette ki hivatalosan, hogy nincs szó szamárköhögésről. Mikes hozzátette, hogy majd eldől, nem lesz-e.

A múlt szerdai margitszigeti este elmulasztásáról is beszéltünk: Mikes igazán és őszintén sajnálja, hogy így alakult a dolog, s maguk egyáltalán komolyan vették őneki olyan szavát, amelyet meg se figyelt, és észre se vett, mikor kimondott.

A redakcióban rengeteg a munka, és az ember majd összeesik a rettentő melegben. A nyomda meg egyenesen pokol, hiába járnak a ventillátorok – télen is járnak –, amelyek nélkül igen hamar ólommérgezést kapnának az ott dolgozók. Így is kapnak. Persze a szedők. Most hallottam, hogy a nyomdászoknak a fogai kihullanak, és a csontjuk idővel elrothad a húsukban anélkül, hogy valami bajuk volna. A szerkesztőségben kevés az ember, nagyon sok az én munkám is, de rendben van minden az egész vonalon.

Természetesen fáradt vagyok, s nincs pénz. Nagyon megnyugtatna, ha legalább azt tudnám, hogy maguk meg vannak elégedve. Ezzel nem akarom arra kérni, hogy elhallgasson reális panaszokat, s eltagadjon hiányokat! Csak ne lenne semmi betegség a gyerekkel, mert az a legijesztőbb! Még egyszer mondom, bánjon tüstént mereven és nagyon szigorúan a kislánnyal, mihelyt rakoncátlankodni kezd. Utána megint lehet szeretni. Ezt a témát nem folytatom, hiszen tudom, mennyire nem hallja örömmel az ilyesmit, noha láthatta sokszor egyetlen és áldásos hatását ennek a műszigornak.

Vasárnapi visszautazásom igen rossz volt. Földváron pár szót váltottam L. L.-vel, mondtam, hogy maguk Szemesen vannak; Gráfot nem láttam. A vonat zsúfolásig megtelt, mindenütt tovább állt, mint kellett volna, a sok felszálló miatt, aztán rohant, mint a veszedelem, s mégis félórás késéssel ért be Pestre. Pedig még másodrész is jött utána, szintén gyors, éjféltáji érkezéssel.

Itthon a meleg a legfőbb rossz. Vajon Manci még mindig fázik, vagy maguknál más a világ? A maga szobájában alszom, s nem tudok aludni. Még nem szoktam meg az idegen ágyat. Rövidebb, mint az enyém, és a fejpárnája alacsonyabb. Az aranyhal él, az óra mozog az üvege alatt: ez az egyetlen élet. Kár, hogy nem tudok zongorázni. Zoli még nem jelentkezett. Az a regény, amit kéziratban el kellett olvasnom, elsietett, éretlen, szimpla naturalista munka.

Most telefonált Júlia, érdeklődött maguk iránt, mindenkit üdvözöl és csókol, sok s főleg sürgős a munkája. Kis Klárának üzeni: ma beszélt a Pannikával, akit a kislány ismer, s az meghívta Klárát újból, majd értesülve arról, hogy Klára balatonozik, lelkére kötötte Júliának, hogy ősszel okvetlenül elvigye hozzá Klárát, mégpedig egy egész délutánra. Én nem tudom, ki ez a Pannika.

Meghízott levelemet ezzel lezárom, s kibélelem az Anicáéval. Kívánok türelmet a rosszhoz és örömet, jókedvet és jó időt a jóhoz mindnyájuknak. Sokat gondolok magukra, vasárnap okvetlenül leutazom. És csókolom magát meg a kis Klárát.

Lőrinc

Júliától tudtam meg, hogy telefonszámunk a 2-es kimutatásban úgy szerepel, mint amely már az első átváltáskor automata lett. Ez tévedés, ami bizonyára sokakat be fog még csapni. – Mikes Reinitzcel töltött menet egy éjszakát, visszafelé jövet pedig összejött Kunfival is. Semmi különös, jól vannak.

Kezét csókolom.

L.

109.

Kedves Klára,

ma kaptam meg első levelét, és igazán örülök, hogy rendes helyen vannak, bár azt sejtem, hogy még mindig nincs villany. Arról szó sem lehet, hogy sötétebb szobába menjenek át. A kért és vasárnap felírt dolgokat elviszem. A hízás nem árt, és már csak azért sem veszedelmes, mert az ellenkezőjét sokkal könnyebben és olcsóbban meg lehet csinálni majd itthon, ha szükséges volna. Ezt azonban nem hiszem, maga túl hamar ijedezik attól a gurulástól.

Itthon nincs semmi különös. A telefont már részletesen megírtam. Szántóval találkoztam ma a redakcióban, mondta, hogy ők is éppen most kaptak készüléket, és hogy Stefi folyton kereste magát. Tőlem tudta meg, hogy már Szemesen vannak.

Zolival beszéltem a hivatalában tegnap reggel telefonon; a lába már csaknem rendesen szolgál, az egész fiú jól van, s újból motorozik is. Anna ezen a héten már nemigen mehet ki hozzá takarítani, a jövő hét elejére meg valamicske befőzést sürget – amit én beszéljek meg magával vasárnap –, azontúl azonban mehet felőlem akár örökre.

Ma a szerkesztőségbe menet, ahogy a villamosról a Nemzetinél leszálltam, Pátzaynéba ütköztem. Csak annyit mondott, hogy máris visszajött Siófokról, és nagyon hívott, hogy menjek ki hozzájuk.

Simonékkal most beszéltem. Említették, hogy lapot kaptak magától, és hogy Klára már felelt is. Holnap este hozzájuk mentem volna ki, de Simonnak valami dolga van, így a találkozó szombatra maradt, sőt lehet, hogy egészen elmarad, mert a vasárnapi korai kelés miatt nem biztos, hogy lesz kedvem fennmaradni.

Mikesnél semmi újság, sok dolga van, Sebestyén most megy szabadságra, és ezért sok mindent előre meg kell beszélniük. Miklós Andor ma megjött, még nem beszéltem vele. Magyar Elek volt nála, s mint mondta, Miklós meg volt elégedve a Magyarország-gal távolléte alatt. A lap – mondta – sokszor jobb is volt, mint Az Est. Persze ez csak afféle bók, teljesen függetlenül attól, hogy mi a valóság és az ő meggyőződése, de Magyarnak jólesett, rögtön közölte velem, és mondta azt is, hogy az udvariasságra szerényen azt felelte: – Ó, kérem, az események alakultak úgy… stb.

Na, mindegy. Változatlanul sok a munka, de megy minden, mint a karikacsapás, mind ez ideig egyetlenegyszer sem késtünk le, s az esetek 80 százalékában többet adtunk, mint a megfelelő konkurencia.

Az elébb, Simonékat említve, elfelejtettem megírni, hogy nem mentem el hozzájuk a minapi esti összejövetelre, s mint hallom, Berényék sem voltak ott, mert a férfi beteg, valami furunkulusa támadt. A többiek meg későn érkeztek, s éjféltájt mindenki elment… Ne gondolja, hogy zajosan telik itt az élet: ezt azért írom, mert ma is, de a múltkori levelemnél még inkább, az volt az érzésem, hogy szent isten, milyen sok emberről számolok be, milyen sok emberrel érintkezem! De mindez többnyire percek alatt történik, ez az érintkezés, és a beszámoló természetesen nem azt igyekszik felemlíteni, amikor semmit sem csinálok, hanem az ún. eseményt, és mert csak ezekről beszél, akaratlanul is hamisít. No, ne haragudjon ezért a magyarázgatásért!…

Ki van még? A rejtelmes Csighy Margit fővárosi tanárnő egy képeslapon megköszönte a Napló-ba beprotezsált egy sort. – Bözsiéknél nagy izgalom van az utazás miatt, de valószínűleg nem veszik fel a gyermekvonatra. Holnap de. dől el a kérdés. Magát üdvözlik, illetve csókolja, meg a gyereket. Simonék is, mondanom se kéne az ilyet.

A kis Klára üzenetét, hogy jó lesz, megkaptam. Bízom benne, hogy megtartja ígéretét, és szeretném, ha most vasárnap már ő vezetne be engem a Balatonba, ahogy a múltkor én tettem ővele. Sok-sok puszit küldök neki, s esetleg megveszem a vízilabdát. De erről ne beszéljen, hogy csalódás ne érje, ha nagyon drága volna az a játék. Mondja meg neki, hogy itt van mostani hálószobámban a képe, azt minden reggel és minden este megnézem. És megérzem, ha rossz.

Tegnap este nagy-nagy szélvihar volt itt, de nem esett. A levegő mára emiatt le is hűlt, maguknak tán túlságosan is. Most kezdem beletalálni magamat új helyzetembe. A jövő héten biztosan rendben leszek. Eddig nem tudtam írni semmit. – Irmáékról még nincs új hír. – Az újsággal próbálok csinálni valamit. – Most látom, hogy ma megállt az óra. – Sokat olvastam. – A maga ágya fejénél nem jó a világítás elhelyezése. – Minden jót mindnyájuknak, magát és a kicsit sokszor csókolom és ölelem.

Lőrinc

110.

Kedves Klára,

megint a meleg a fő téma és a fő baj, ami megduplázza az amúgy is dupla munka terhét. Ma interpellációs nap volt, ami utolsó pillanatokra maradó izgalmasabb és hosszas munkát jelent, meg egyéb is sok minden gyűlt össze; rögtön lap után Mikessel volt dolgom; aztán az Otthonba kellett menni Salusinszky arcképének leleplezésére, a szanatóriumegyesület közgyűlésére (még sose voltam, s külön szóltak), ebéd nélkül. Aztán ott uzsonnáztam, mert nem tudtam várni, s itthon se várt ma ebéd, hisz Annát épp most vitte ki magához Zoli. Tegnap este mentek, s Anna e pillanatban nyitotta rám az ajtót: egyedül jött be. Takarított, mosott, és megnézte Zoli gépét. Én még mindig nem láttam ezt a rejtélyes járművet.

Kérdezi, hogy Bözsi elment-e. Elment, én is kikísértem, s ma kaptam egy lapot Bécsből, hogy rendben odaérkezett. Persze ma már Hollandiában van. Hétfőn délután még csinált fényképfelvételeket, rólam is kettőt, ezeket Ödön most csináltatja valamelyik üzletben. Kíváncsi vagyok, jók-e; ha jók, rendelek belőlük 6-ot-6-ot, ha nem, kettőt-kettőt. Kell mindig az ilyen kép vacakabb fajta igazolványokhoz.

Kardoséknak kár volt írnia: mindketten befutottak tegnap Pestre, és ma továbbindultak, Pali valahová Innsbruck mellé, Laci Párizsba. Csak az én kedvemért maradtak itt estére, nekem viszont Simonéknál kellett vacsoráznom, így aztán úgy oldottuk meg a dolgot, hogy délután nálam voltak, este lepihentek a díványra, én elmentem, ők később szintén távoztak, megvacsoráztak, s tíz után feljöttek Simonékhoz. Ott volt még Rudas Pali meg az ügyvéd Pali. Nem volt semmi rossz, mindössze nem tartottam a társasággal, amely a Jardinba ment 11 óra után, hanem az autóval letétettük magunkat a Centrál előtt, s ott beszélgettünk. Reggel nem volt, aki felköltsön, de szerencsére fekete Klára rám telefonált háromnegyed tízkor, s elmondta, hogy kettőig fennmaradtak, és jól mulattak. Így aztán még idején felébredtem, de már nem borotválkozhattam (még most sem). Tejcsarnokban reggeliztem, lehajtottam fél liter pasztörizált tejet, s nem akartam elhinni, hogy csakugyan csak 32 fillért kérnek érte meg egy kifliért.

Ennyi az esemény.

Mikes üdvözli és csókolja magukat. Irma írta, hogy a gyerekeknek szépen fejlett szamárköhögése van, hányással és húzással, rengeteg az aggodalom, s talán vissza is kell jönniök, noha a szállodásnő, ő meg az orvos mindent megtesznek a betegség leminősítéséért. Az öreg néni otthon a Bors utcában szintén betegeskedik, nem tudom, mi baja.

Vasárnapra megint adtam egy verset a Napló-ba, az Évek címűt, amelyik így kezdődik: Autónk berregett és én így beszéltem:… Mikes ezt választotta. A legutóbbinak s általában az utóbbiaknak igen általánosuló sikere volt, noha Salu pl. ellenük nyilatkozott Mikes előtt, márpedig ő mindig többek véleményéből formálja meg a magáét az ilyesmiben. – Mikessel különben még mindig nem lehettünk együtt egyszer sem.

Anna üzeni, hogy holnap megvesz három kiló sóskát, és befőzi. A lányáról vasárnap óta nem tud újabbat, akkor még dagadt volt az arca, és nem mozdulhatott volna ki. Sírva fakadt, mikor róla beszélt, és engem is egészen meghatott, ahogy ennek a vénségnek megmozdult a szíve. Magának kezét csókolja, kis Klárát csókolja kétszer is, háromszor is.

Azt ne nagyon erőltesse, hogy engem megnyugtasson, inkább maga igyekezzék megnyugodni nem is olyan rossz helyzetében. Annak jobban örülnék. De ne fogja fel ezt a megnyugvást-nyaralást lemondásnak, hisz akkor elvész az egésznek az értelme. Ki kell használni ezt a balatoni időt… Lakatos László ma megkezdte az utazási nyári cikkek sorát egy szívfájdító velencei cikkel; elküldöm, jusson eszébe magának is mindenféle róla.

Imrével még mindig nem találkoztam. Simon sem, majdnem ugyanattól az időtől kezdve. Fekete Klára vasárnap már esetleg leutazik velem együtt Szemesre. Anica írt nekik levelet, megírta azt is, hogy Bor Pál ott van, és festi. Ez utóvégre nem tilos és nem sértés. A Kardosok szerint Simon festménye szép, de nem nagyon hasonlít.

Az evezésnek örülök, a lesüléstől ne féljen. Gelléri címét nem tudom. Zoli megkapta a kölcsönt, kiváltotta Manci zálogholmiját, s vett egy autóbúvárruhát, amiről most rémesen röhögve mesél az Anna. A maga szobájában kiégett a fenti nagy villanykörte.

Még egyszer írni fogok. Mancit ölelem, vagy mi a fenét csinálok vele, szóval üdvözlöm, és magát csókolom. A kis Klárának külön írok.

Lőrinc

111.

Kedves Klára,

csak pár sort, hogy még most délelőtt bedobhassam, különben megelőzöm e levelet. Vasárnap lemegyek, valószínűleg jön fekete Klára is. De ne számítson rá. Tegnap telefonált Ártinger, és közölte, hogy 300 pengőt a közgyűléssel kapcsolatban leíratott a bankadósságból. Egyúttal hívott estére a Gellért hullámfürdőbe. Elmentem, jelen voltak Simonék, S. Pali, R. Pali és Ártingerék. Utána együtt vacsoráztunk a Pilseniben. Semmi különös. A hullámfürdő nagyon jó volt és érdekes. Gépezettel tengeri hullámverést csinálnak a szabadban, 1,20 méter magas hullámokat, amelyek vagy tíz méter távolságból követik egymást. Nagy ricsaj és sikongás. Szörnyű erős ez a hullámjáték, olyan, mint nagy viharban a Balatoné. Délután itthon újabb adófenyegetés várt, most már 410 pengőt akarnak behajtani rajtam. Júliát többször kerestem telefonon, hiába. Mikesékről semmi újabb. Anna vett ma négy kiló sóskát. Erdélyinek megjelent egy új könyve, Az utolsó királysas, rendkívül szép kötet. Itt lóg a fiú megint egy-két hónapig. Válási szándékokról is beszélt, szégyenli, hogy úgy lógjon a családján kereset nélkül. Miklós Andorral még mindig nem lehetett beszélnem, bár nem tudom, mit beszélnék vele. Pajzsnak jó cimborája a szemesi fürdőigazgató, valami fiatalabb ember. Julcsa néni épp el akart jönni, mikor a maga levelét megkapta – Annától tudom. Anna lánya ma is nagybeteg, jár, de a szája csupa seb az injekcióktól, nem bír enni és beszélni. Most sietek a redakcióba, délután talán dolgozom, amit már rég szeretnék. Magát és a kis Klárát sokszor csókolom, Mancit üdvözlöm.

Lőrinc

P. S. Stefan George, mint nagy cikkekből látom, most, 12-én hatvanéves. Ártinger mondta, hogy ír magának talán még ma.

112.

Kedves Klára,

ma váratlanul kihozott Mikes dr. ide a Szigetre (ahol ő lakik), s már nála is maradok éjszakára. Éjjel ¾ 2 van, vacsoráztunk és sétáltunk, most megyünk aludni. Csókolja

Lőrinc

Kezét csókolja Szomory Dezső

Vigyázzatok magatokra. A kis Klárát veletek együtt csókolom.

Papa

113.

Kedves Klára,

tegnap megjött s ma újból bejött Zoltán hozzám. Lepsény és Siófok közt vihar nyomát látta, egyébként száraz vagy kissé felázott országúton jött, és egészen el van gyötörve. A kezén levő hólyagok rémesek. Kétszer útközben le is kellett feküdnie aludni a fűbe, mert már nem bírta a fáradtságot. Kardos Laci írt Párizsból egy lapot, hamarosan írok neki, és megadom a maga címét (amit különben, azt hiszem, úgyis tud). Kaptam egy lapot a debreceni-nyíregyházi Gáspár Macától, akit maga személyesen nem, de hírből ismer. Felmentem hozzájuk, mert Pestre költöztek, egész nagy família, óriási lakásba, a Bajza utcába; aztán az öreg – nem is öreg – doktorral, aki valaha egészségtantanárom volt a gimnáziumban, meg két lányával kimentünk a szigeti víztoronyhoz, ahol Wagner-est volt. Sajnos komisz előadás, de ezek az emberek nagyon kedvesek, engem föltétlen szeretnek, s úgy hiszem, olyan Kardos Pali-féle ismerősöket szerzünk bennük. Az öreg most már végleg Pesten marad. A kommün után sokat ült, el is csapták mindennemű állásából, most kapta vissza csak a nyugdíját. Egyik lánya most megy másodszor férjhez egy bányavezető mérnökhöz, az én eredeti ismerősöm pedig, Maca, ledoktorált, nyíregyházi tanár, és nem akar Pesten maradni, mert valami szívügye visszahívja. Magának, azt hiszem, mind fognak tetszeni a családból kiütő és megbízhatatlanul fecsegő Maca kivételével, akit Kardosék se szeretnek már néhány év óta.

Mikest ma nem láttam. A lapnál rettenetes sok dolgunk van, Magyarral majd megszakadunk. Soha annyi baj nem volt, mint tegnap és ma. Nincs ember, és ketten egyszerűen nem győzzük. Volt is tegnap és ma is olyan fejgörcsöm délután fél négyre, amilyennek még soha életemben hírét se hallottam. A nagy meleg már csökkent, és még érezhető annak a lehűlésnek a maradványa, amelyet a maga ittlétekor élvezett a margitszigeti Tarján vendéglő publikuma.

Valami Magyar Írók Egyesülete alakulgat már vagy két-három hete. Kárpáti beszélt róla nekem, aláírtam a nála volt ívet. Most értesítettek, hogy alakuló gyűlés 26-án az Otthonban. Nem fontos.

Simon Klára telefonált, hogy szombaton kirándulnak az autóval a Bagi csárdához, menjek én is. Megyek. Szólok majd Zolinak is. Nem tudom, mi az a Bagi csárda. És azt is telefonálta, hogy Simonnak a fülét Komjáthy Aladár kihúzta a helyéből. Nem értettem, mi az, hogy kihúzta. Hát kihúzta, megrántotta, eltört benne valamit, és most fáj. Simon nem is tud dolgozni, otthon van, borogatja a fülét. A Gellért hullámfürdőben történt a dolog vízi hancúrozás közben, amikor egymást kergették és fogdosták. De nem hiszem, hogy valami komoly baja legyen Simonnak miatta, mert bánatoskodva, de humorosan adta elő a sebesülést Klára.

Más nincs. A joghurtról kiderült, hogy csak néha jó, és ha állandóan eszi, hamarabb megunja az ember, mint akármi mást.

Most harangoznak háromnegyed hatot. Zoli este bedobja ezt a levelet, de aligha kapják meg szombat előtt. Vasárnap nem utazom le, ne haragudjon érte. A gyereket sokszor csókolom, Mancit üdvözlöm.

Öleli

Lőrinc

Zoli találta ezt a borítékot, másik nincs a házban.

114.

Kedvesem,

szerencsésen megérkeztem tegnap tíz órára. Kint várt a gyerek, Manci és a Bárány. Kis Klára örült, Manci sápadt, fáradt. Zolival agyonbeszélték egymást. Két határozatlan lény. Kínozzák egymást folyton. Lacitól is jött már kétségbeesett levél. Szóval nem tisztázódnak a dolgok, sőt. Kis Klára rossz volt, de nem kívánkozott utánam. Itt a panzióban az Imre a Laci étkezését újra követeli. Én nem számolok el vele – majd csak maga –, de a pénzt nyugta ellenében átadom. Jó? Nehogy azonban emiatt most vasárnap ideszaladjon. Ezt el lehet a jövő héten is intézni. Szívecském, baj nincs semmi itt, mind jól vagyunk, csak az én hasam fáj, hál’ istennek. – Manci fenn volt megnézni az internátust. Elég rendesen néz ki, ötszöri étkezés van. Adtak prospektust, azt most elküldöm magának, nézze át, és gondolkozzék ezen. –

Kodolányitól várt egy levél. Kitűnő, szellemes, mulatságos írás, alkalmilag megmutatom. Persze írok neki hamarosan. Ma nem, mert ma nagyon rosszul érzem magam. Legjobb volna ágyba bújnom, de az itt egy kicsit nehéz. Talán ebéd után azért mégis megteszem. Tegnap meglátogattam Bitteránét – az a fiatal kisgyermekes asszonyka. Rettenetes álmos voltam és vagyok még ma is. Pesten nem bírtam aludni. Nagyon jó volt most nekem otthon lenni, nagyon jól éreztem magam. Igazán örülök, hogy hazamentem, érdemes volt. Mégiscsak jó nekünk, szívem, együtt lenni. Egészen biztosan érzem, hogy leszünk mi még nagyon boldogok. Most persze szégyenlem magam, rögtön eszembe jut mindenféle, amit maga gondolhatott, érezhetett, tudhatott. Nem bánom, én most szeretem magát, hálás vagyok ezért a három napért, s akarom, hogy ezt tudja rólam. Úgyis olyan ritkán jutok el odáig, hogy ki is mondom, amit érzek. Szerelmes levelet is olyan hosszú idő óta nem írtam, hogy ez is jólesik. Miért ne tudd, hogy szeretlek, hogy jó volt veled lenni, hogy örömöt szereztél azzal, hogy jó voltál hozzám. Össze úgyis csak mi ketten tartozunk igazán. De elég most már ebből. – Zoli igen jól érezte magát itt. Azt hiszem, tetszett is neki az itteni élet, s örült is annak, hogy Mancival lehetett együtt. Szegény, szamár gyerek. Biztosan, mire maga ezt a levelet megkapja, beszélt is már vele. – Miklós Andornál volt bent azóta? Eredmény? Júliához ne felejtsen el felmenni még ezen a héten, s egyik délután Abkarovitsnéhoz is nézzen be – minél előbb –, hogy a szőnyeg a gyerek szobájából ki legyen cserélve. Úgy emlékszem, 100 pengőért vettük azt a futót. Igyekezni kellene ilyen árút venni. Az is jó volna – de ezt úgyse lehet –, ha Júliának elutazása előtt lehetne valamennyi pénzt adni. – Tudott dolgozni, mióta én eljöttem? Vasárnap vigyázzon, Lőrinc, ha jön verse, igyekezzék maga korrigálni. Ez a legbiztosabb. Szegény papának van elég más dolga. Legyen a papával kedves és jó, Lőrinc, ő, igazán mondom, megérdemli. Higgye el, több még a haszna is így, mert jobban fogja szeretni magát. Most a papa egyedül van, biztos szívesebben is van emberek között, inkább maga legyen vele, mint más idegen. Isten vele, szívem, csókolom sokszor

Klára

Hamarosan írok megint. Ugye, nincs már olyan meleg? Itt nem is esett még máig sem.

K.

115.

Kedves Klára,

nagy erő kellett hozzá, hogy itthon maradjak, s nem lettem ígéretszegő – ne haragudjon ezért rám. Rémes az az utazás, és főként akkor, ha sokadikszor és egyedül és ugyanúgy történik. Leveleit megkaptam, mind a kettőt tegnap délután. Zoli épp itt volt. Mi is sokat beszéltünk Manciról. A maga egyik levelét, amelyikben őróluk volt szó, nem mutattam meg neki. Beteg ember ez a fiú, semmi tapasztalat nincs benne a szerelemről, éppoly elméleti marha, mint a felesége: együvé valók. Egy pokolba valók. Nem tudtam semmi igazat kihámozni belőle, véglegeset. Hiúsága örökre meg van sértve Manci hűtlenkedései miatt, bizalmatlansága a meghatottság pillanataitól eltekintve állandó, és csak ennek felismerése a reális az egész emberben. Kívánja és szereti Mancit, biztos; de fél a dolgok megismétlődésétől, az undorodás fel-feltámadásaitól, s ezt a traumát senki nem gyógyíthatja be nála, csak Manci, ha megszelídül és megkedvesedik, amire nemigen lehet számítani, és valahogy jósággal lassan feledteti a bántást, amit okozott. Ezt arra az esetre gondolom csak, ha megint együvé kerülnének. Ha nem, akkor csak az idő segíthet, mert a nőktől Zoli irtózik, mint – hogy a költővel szóljak – a pokol és a kéj edényeitől. Pokol = testi szenny.

A tegnap esti kirándulás, amire Zoli nagy lelkesedéssel maga jelentkezett, elmaradt. Simon füle ugyanis erőteljesen fájni kezdett, orvoshoz kellett mennie, felfordult a ház és a jókedv, más résztvevőknél is adódott kisebb-nagyobb akadály: erre fekete Klára letelefonálta az egészet. Sajnálom.

Júlia ma megy Párizsba Münchenen át, ahol egy nappalt akar tölteni; nála fogok ma délben ebédelni, s aztán kikísérem a délutáni vonathoz. Érdekes, hogy Szántó Stefi is megy Párizsba, s látatlanba épp abban az új panzióban száll meg, ahol Júlia lakni fog. Elsején indul, két és fél hónapig marad, szeptember elsején Rudi utánamegy. A jövő vasárnap talán Szántóék lejönnek a Balatonra velem Szemesre.

A nyaralás folytatását augusztus 10-én túl nem hiszem, hogy kibírnánk. Ez a végső határ, de ez még baj nélkül lehetséges, tehát én emellett vagyok. Maga már bejelentheti, hogy nem biztos, maradunk-e augusztusban valameddig. A jövő vasárnap végleg megállapodunk. Azért szóljon most, hogy semmiképp se legyünk kötve. Rémes drága az a Kiszely! A gyerek komiszkodása nagyon rosszul esik. Szégyellem, bármennyire tudom is, hogy egy ötéves gyerektől semmit se lehet komolyan venni. Hogy ott hagyjuk, nem tetszik nekem, de beszélünk még az ügyről. Révész Margitnál a Balaton föltétlenül jobb nyáridőben. Én nem merem a kicsit idegenekre bízni. Az őszi óvoda- és egyéb terveket helyeslem, csak nem tudom, hol remél maga keresethez jutni. Miklóssal beszéltem, eredménytelenül. Nem is lehetett szóvá tenni semmi olyat, ami fontos.

Vékes Ödöntől kaptam ezt a mellékelt levelet továbbítás céljából, hiszen magának szól. Nagyon érdekes, közvetlen, ugye? Mikes bácsival azóta, hogy maga elment, nem lehettem együtt. Simonékkal és Ártingerrel sem. Sokat voltam itthon, aminek kevés haszna volt: pár elkezdett s be nem fejezett, legfeljebb prózában tovább fölvázolt vers a legkülönbözőbb témákról. Meg kell már írnom a Hármaskönyv számára azt a rég tervezett cikket is!

Tegnap közölte a Napló hivatalosan, hogy a kultuszminiszter kiket küld ki a külföldi magyar intézetekbe: ismerőseink között szerepel, ahogy tudtuk, Pátzay, Erdey, Molnár C. Pál és Bay Zoltán, akit egyszer maga is látott már, volt osztálytársam, fizikus vagy kémikus.

Zolit nagyon kapacitáltam egy olaszországi útra vakációja idején. Úgy láttam, kedvet kapott, mint még soha. Most nem jár hivatalába, hétfőn próbareggelit kap.

És maga csak ne szégyenkezzék megírni, ami jót és kedveset velem kapcsolatban érez! Látja, a gyereke már jobban ért a férfiakhoz, a szerelemhez (és hozzám), mint maga! Igazán örülök, hogy jól érezte magát.

Most tizenegy óra van, megyek a Barossba dolgozni, mert itthon túlságosan elfoglal, ha ülök, maga az ülés érzése, ha pedig fekszem, elalszom a melegben. Rémes, hogy nincs egy rendes székünk s egyetlen fotelunk sem! Kedden este Zolival együtt Trettináékhoz megyek vacsorára.

A Laci ügyét Imre majd velem intézze el. Fejből nem tudok semmit.

Mindnyájuknak minden jót, magát és a gyereket sokszor csókolom.

Lőrinc

Nem értem, Lengyel Lidi mért nem rendeli meg közvetlenül a gramofontűjét. És mi az, hogy erőset? Sokféle erős van! Majd bemegyek, és csinálok valamit.

116.

„Köszönöm, hogy szerettelek”, sajnos, nem én mondtam. Ha nem írtam volna a múltkor azt a szégyenteljes levelet, amelyben szinte szerelmet vallok magának, akkor nem reagálnék a mai versre. Rettenetesen szégyenlem magam! Soha, soha többé nem fogok hangulatnak engedni. Felejtse el valahogy, ne vegye komolyan. Ne haragudjon rám, Lőrinc, ne értsen félre. Mondtam, fenntartom, hogy teljesen szabad; cselekedeteiben, írásában sohasem fogom, nem akarom korlátozni. A vers olyan nagyon szép, hogy mindennél nagyobb baj az lett volna, ha nem írja meg. Írjon meg mindent, éljen ki mindent. Maga csak így lehet nagy író. Ez mind rendben is van. A baj csak az a múltkori levél, amit én írtam. Nem akarom visszavonni, akármit mondanék is már most róla, rajtam nem segítene. Tudom, rosszul érezte magát, mikor elolvasta – tudom ezt a múltból –, mert szégyelli, hogy magát szereti valaki, mikor maga őt nem. Kíméletlenség volt tőlem. Néha megvakulok én is. Nem volt elég nekem, hogy maga három napig tudott kedves, jó lenni, szeretni engem. – Nem gúnyolódom, Lőrinc. – Hallgatnom kellett volna, akkor nem rontok semmin, nem kell akkor ezt a levelet megírnom. Két dolog hajt arra, hogy írjak, az egyik – ne haragudjon – a hiúságom, gőgöm, mindegy, melyikre fogom, a másik pedig maga, aki, tudom, milyen rosszul érezte magát aközben, hogy azt a bizonyos levelet olvasta. Hát, szívem, ne érezze magát rosszul, az én szeretetem csak annyi, hogy nem okoz magának kellemetlenséget. Legalábbis nem akar okozni. Amíg lesz erőm, idegem, addig azt fogom akarni mindig, hogy maga úgy élhessen, hogy írni tudjon. Biztosan hibázok, Lőrinc, én is – hiszen ember vagyok, s talán nem is olyan nagyon erős, mint amilyennek hittem magam –, de maga soha ne higgyen rosszat rólam, illetve szándékaimról. A legkomolyabban mondom, olyan barátságban tudnék elválni is magától, Lőrinc, annyira minden harag és szemrehányás nélkül. Még csak küldenie sem kellene, mennék magamtól, csak biztos volnék abban, hogy magának úgy lesz jó. De honnan tudjam? Maga nem beszél erről velem komolyan soha. Az idő meg fogja mutatni nekem az utat, de mikor? – Milyen jó lett volna, ha otthon megmutatja ezt a verset. Két levél nem íródott volna meg. A múltkori és ez. Remélem, nem ért most félre, és nem érzi gátnak az írását? Igazán nem ezt akarom. Nem bénítani akarok, sőt, ha lehet, szabadítani. Nem akarom, hogy múltkori szavaim nagyon a szívére vegye, s esetleg lelkiismeret-furdalásai legyenek. Nem akarok mást, csak azt, hogy írni tudjon minél többet, minél jobbat, minél igazabbat. Ez is kell a hiúságomnak! Nem az, hogy maga nagy író legyen – ezt maga miatt akarom elsősorban –, hanem az, hogy nem voltam kerékkötője. Megért maga engem? Egyet kérek csak magától, Lőrinc, legyen őszinte hozzám teljesen. Beszéljen úgy velem, mintha saját magának gyónna. Ez az egy nagyon kellene nekem, hogy határozottan tudjak mozogni az életben. Lehet, hogy ez az egy az éppen, amit nem tud, vagy talán nem is lehet megvalósítani.

Jól vagyunk mindnyájan. Kis Kláráról lehetne sokat írnom, de majd máskor. Egyet mégis. Azt mondja nekem: gazember. Mondom én: mit mondtál? – Gazember az ember, feleli ő, rímet mondtam csak. Vicceseket tud mondani. Okos nagyon, de rém eleven, akaratos. Állítólag ismét 50 dekát hízott ő. Most 18,50. Manci 30 dekát, én 60-at. Nem nagyon hiszek most a mérlegnek, nagyon soknak tartom. Klára csak köhög most is. Nem nagyon, de mégis. Kun Feri írt, azt mondja: „Lőrinc talán haragszik valamiért?” Nyugtassa meg esetleg, ha akarja. Stefi írt. Mennek Párizsba. Júlia ugyanott fog lakni, ahol ők. Jó nekik. Maga is szeretne menni, ugye? Persze én is. Maga talán el tud menni valahová szeptemberben. Igyekezzék, Lőrinc. No, Isten vele. Megyek most öltözni, sétálni, levelet feladni. Legyen a papával. Baumgarten-díjnál nem voltak nevek, miért? Viszontlátásig ölelem

Klára

Az első oldal vízbe esett, ne haragudjék! Levelem is úgy szeretném, ha nem értené félre, hanem megértené. Próbálja meg.

117.

Kedves Klára,

megkaptam és köszönöm legutóbbi levelét. De éppúgy köszönöm azt a másikat is, vagy talán még jobban. Ne higgye, hogy oly módon rosszul esett, mint utólag gondolta – és még egyszer azt mondom: a kis Klárának van igaza, meg kell mutatni, hogy szeretünk valakit. Sem magát ki nem nevettem, sem magamat rosszul nem éreztem – egy egészen kicsit csak, s azt is csak azért, mert éreztem, hogy mennyi hátralékban vagyok magával szemben. Kérem, ne hallgasson el ezután sem ilyen hangulatokat.

És egészen komolyan mondom, azt a vasárnapi verset körülbelül fél éve írtam, s nemrég fejeztem be. Tehát nem volt semmi olyan üzenet vagy választartalom benne, amely „épp a legjobbkor” bántotta meg magát. S ami nem olyan, mint lennie kéne, majd megoldódik – maga mellett igazán megoldódik. Maga tud olyan lenni, amilyennek lennie kell, én sajnos sokkal kevésbé.

Nagyon sietve írom ezt a pár sort, épp redakcióba indulás előtt. De ha délutánra hagyom, nem viszi el a mai posta. És nem akartam értesítés nélkül hagyni mára.

Simon füle meggyógyult, holnap náluk leszek. Sehol semmi komoly esemény. Legyen nyugodt, jókedvű, vigyázzon magára s a gyerekre. Mindnyájukat csókolom vasárnapig.

Lőrinc

Kaptam a mellékelt érthetetlen pár sort. Júlia írt Münchenből, ugyanonnan Gelléri (hazajön? nem írja), és Párizsból Szerb Antal írt egy lapot. [ez a mellékelt „érthetetlen” pár sor:] Oltárképem voltál, aki előtt csak térden állva tudtam mindig imádkozni.

118.

Kedves Klára,

ma délelőtt már küldtem pár sort, délután aztán megkaptam új levelét a melléklettel együtt. Zahlerhoz a kért dolgok ügyében el fogok menni, s mindent elviszek magammal vasárnap. A lakásról nem üzentek semmit. Komjáthy Alit most nevezték ki miniszteri titkárrá. Azt, hogy a városnál próbál pénzt keresni, állást kapni, érthetetlennek találom. Azt hittem, már elintéztük, hogy oda nem megy. Szeretném, ha dolgozhatna valami megfelelő helyen, de az nem magának való, és nekem sem. Szinte elképzelhetetlennek találom, hogy ott jusson olyan álláshoz, amelyet az én megnyugvásommal és jóváhagyásommal elfoglalhatna. Nagyon kérem, ne tervezzen túl hamarra lényeges változtatásokat, ne áltassa magát a lakás és a bútorok tekintetében gyors reményekkel, mert fölösleges csalódásokba esik. Nem akarja elhinni, hogy nincs pénz, és nem lehet szerezni manapság semmit? Nem tudja, hogy három hónapja úgyszólván egy pengő mellékkeresethez sem lehetett jutnom a lapnál, bár rettenetesen sokat dolgozom? Én is szeretném mindazt, amit maga, s meg is szerzem, mihelyt lehet, s nem ölbe tett kézzel várom a helyzet változását. A gyerek köhögése nem aggaszt, de természetesen nem örülök neki, s meglep, hogy még mindig tart, sőt erősödött is. Irmáék, úgy látszik, hamarosan hazajönnek, biztosat nem lehet Mikestől megtudni. Nincs egyetlen vasa sem, kölcsönből él. Így mondta ma, mikor én kértem tőle kölcsön. Anyukáéknak nem írtam, alkalom nélkül nem szoktam levelezni velük. S most nem tudok egymagam dönteni a Hajnalka nyaraltatása ügyében. Nem hiszem azonban, hogy kedvem lesz hozzá. Ahhoz megint újabb pénzsegítség is kellene, s most nincs. A gyereket nem hagyjuk egyedül. Augusztus 10-én együtt hazajönnek. Szólt, hogy esetleg már elsején eljönnek Szemesről? A múltkor írtam, és kértem erre. Nem nagyon fontos, sőt egyáltalán nem fontos, de nem árt, ha erről az oldalról is fedezve vagyunk. Anica sorai csakugyan nagyon érdekeltek. Úgy látom, elégedetlen a képpel (ilyesmi derült ki Simon beszédéből is), de ezt nem mondja meg. Nem lehet véleményünk a dologról, míg magunk nem láttuk. Klárának el fogom mondani a levél e részének tartalmát azzal, hogy ha ő jónak és szükségesnek látja, közölje Simonnal is. A telefoncserével majd megpróbálkozom, ha ráérek. Rengeteg a dolgom, és nem tudok enni húsfélét ebben a nagy melegben. Kávén, tejen és egy kevés gyümölcsön élek, rengeteget cigarettázom, fogytam, ideges vagyok. 410 pengős adófoglalási fenyegetésünkről egészen megfeledkeztem. Tegnapelőtt, nagyon elkésve, mégis bementem az elöljáróságra, hogy új adókönyvet vegyek ki, megtudjam, miért lett a 360-ból 410, s azután menjek alkudozni ismét a felügyelőhöz. És ott az elöljáróságon tudtam meg, hogy csak 190 pengővel tartozom. Közben ugyanis elintézték törlési kérvényemet, s 220-at elengedtek. Végre tehát jó eseményről is írhatok. Most még az van hátra, hogy megegyezzem a részlefizetési feltételekre vonatkozólag. Tegnap Trettináéknál vacsoráztunk, én és Zoli. Nagyon kellemes, szép, tágas náluk minden. Kedvesek, ragaszkodóak voltak. Ma megjött Párizsból Kardos László, délután itt maradt, nálam volt, este Bartos Alisszal, Kun Ferivel és ővele együtt vacsoráztunk a Mátyás-pincében. Elég jó lett volna minden, ha Alisz nem lett volna kissé sértődött (sub titulo: szinte kerülöm). Rosszul hangolt azonban, hogy amikor hazakísértük, a kapu előtt vette észre, hogy ottfelejtette az esernyőjét. Az istenit neki, vissza kellett menni – az ernyő meglett – s megint hazakísérni. Még most is ingerült vagyok, érzem írás közben, elejétől fogva – maga legyen okos, és vonja le levelemből az idegességet. A küldött írásnak igen örültem, valószínűleg jobban, mint maga. Jobban, mint várni lehetett, azt maga is érzi. Folytatni kell, mert még sok zavar van, ami nem engedi az intuíció szabad megnyilvánulását. Az impresszionista részek egészen természetesek, könnyedek, fölösleges vagy komikus mondat kettő-három. Ami a mélyebb tartalmat illeti, hát vagy több és komolyabb érv kellene, amit maga – külföldi tapasztalatanyag híján – nem tudhat előhozni, vagy mélyebbről jött líra, vagyis a felsoroltak mellett más, kevésbé szembeötlő kellemetlenségek nagyobb tömegű összefogása, testi-lelki hiányok, kényelmetlenségek, hatások érzéki fölfejtése, nem szavakban, hanem plasztikusságban erősebb szubjektivitás, amely egyes alkalmas pontokon lehet csak, s ilyenkor nagyon is lehet túlzó, felháborodó. Amit az utolsó mondatban írtam, az már nem levéllel, panaszos levéllel vagy újságcikkel szemben támasztandó követelmény, hanem irodalmi kritika és tanács. Negyed év, fél év múlva már ehhez is nagyon fog érteni. Csak írjon bátran. Máris tudja közölni a jó felszínt, most ebben biztonságot kell szereznie. A jó felszín alatt nem értem azt, hogy pl. ha egy írás csak levél vagy újságcikk (tehát közlés) akar lenni, ezzel a felszínnel még nem éri el célját. Eléri, hiszen mindent közöl, elmond, megismertet: s már ez is nagy szó! Hanem értem azt, hogy érzés és gondolat – akármily kicsiny és jelentéktelen is a téma – ilyen kifejezésmód mellett még nem kap mélyebb életet, egyéniséget, egyedüliséget, szóval a közlés így még nem válik művészetté. Ez a jelen esetben nem baj; nem is lehetne talán senkinek ilyesmiből irodalmat csinálnia, noha ilyen téma feldolgozásában is lennének világos jelei a formálási tudásnak akkor, ha maga mint már öreg, gyakorlott író vetette volna papírra ezt a mondanivalóját. Gyakorlatilag minden körülmények között óriási haszna lesz annak, ha maga okosan, színesen és könnyedén be tud számolni magáról, környezetéről és mindenről; s ha még többre képes, annál jobb! Csak semmi szégyen, sem velem, sem az olvasóval, sem a magasabb, későbbi írástudással szemben! Nagy haszna lesz belőle, lelki haszna és öröme, még akkor is, ha megáll a jó beszámoló határán. Írjon bátran, a többi úgysem az elhatározástól függ, azt majd eldöntik a maga létező, de szörnyű érzékenységből, kritikafélelemből és egyebekből többnyire elrejtőzésre ítélt tehetségei. Az írás biztosan egyébként is felszabadítja magát, hiszen eddig mindig elbújt, begubózott mások előtt.

Ezzel a hosszas elmélkedéssel el is búcsúzom magától, mert nagyon késő van, s fáradt vagyok. Holnap este alighanem Simonéknál leszek, vagy talán már délután is. Levélírás közben lassan elszállt az ingerültségem, hála istennek. Maga se búsuljon, igazán, ne tépelődjék. Legyen egy kicsit francia vagy pogány, ne csak mindig mélabús szláv. Csókolom a gyereket is, magát is.

Lőrinc

119.

Kedves Klára,

ma nincs semmi érdemleges. Tegnap este nem mentem el Simonékhoz, talán majd ma, pénteken. Dolgoztam, sokat és váratlanul. Igyekszem elintézni mindent. Vasárnap utazom. Ezt a lapot a villamoson írom nagy sietve. Csókolom.

Lőrinc

120.

Zsúfolt vonaton Zsadányival és Bakossal találkoztam, ők megmentettek. Lepsénytől helyem van. Csók

Lőrinc