A Huszonhatodik évből kihagyott versek
[Száz kérdést, ezret (minek felsorolni?)…]
| Száz kérdést, ezret (minek felsorolni?) |
| szálaz szét minden sajgó pillanat; |
| s csak ilyen van. Jajdulok: Hát szabad, |
| szabad volt ezt…? Mi okod…? A valódi, |
| a végső már sose fog kitudódni, |
| agyam mégis csak az után kutat |
| de bármit tesz, minden titkod marad: |
| s késő sirni, vergődni, tanakodni! |
| Igen, ez a legrettenetesebb, |
| hogy nem lehet, nem lehet, nem lehet, |
| hogy minden erőm semmit se tehet: |
| minden dolgunk oly intézetlen áll, |
| mint kezdetben, mint mindig, mint – – –? |
| mielőtt elintézte a halál. |
|
[Szavakkal nő a gyász, szavakkal enyhül…]
| Szavakkal nő a gyász, szavakkal enyhül. |
| A valóság csak egy darabig az. |
| Mit a tudat befogad mind igaz, |
| s szempontja válogatja, hogy mi ferdül, |
| mi egyenes. De ha érzése lendül, |
| omlik előtte elv s pokoli dac, |
| s nevetséges az isteni vigasz: |
| emeli magát vagy öli veszettűl. |
| Megfogalmazás, költészet, igazság, |
| megölnél, ha erőd most megtagadnád: |
| bűvöld édenné lelkem sivatagját! |
| Nem tudom, mi volt, hogy volt és miért volt, |
| de szenvedek… Az örjöngés elég volt: |
| fogd jó munkára agyamban a tébolyt! |
|
Meglepetések
Gyanútlan vers október 15.-én
| Szájon csókol a pillanat, |
| másik kést üt a szivedig, |
| a harmadik halk telehold, |
|
| van tömör-édes, mint a méz, |
| van lángvető csipkebokor, |
| van, mely egy elnémúlt világ, |
| van, mely kurjongat, mint a bor, |
|
| van, melyet észre sem veszünk, |
| hallhatatlan, sóvár zene, |
|
| ez tűz, mely Földet nyal körűl, |
| van gyermekkorba kérdező, |
| van, mely Afrikából felel, |
|
| van, melyben villájával az |
| ördög felszúr a föld alól, |
| van atomgáz, bombahalál – |
| s van legvégső csömör, mely oly |
|
| bambán, szeliden néz, olyan |
| mint kifliből a svábbogár, |
| mint kolbászból a birkaszem. |
|
|
| Rá egy hét: pár óra alatt |
| felnyüzsgött az országnyi Boly: |
| a dermedt Dávid talpraállt |
| s ledőlt a Góliát-szobor. |
|
| Sipkákra bimbó nyílt! magyar! |
| Parittya benzint röpitett. |
| „Hacaca!” – szólt a rádió. |
|
| Szabadság, itt hordozta hős |
| S a sírt, melyből nép lép ki, már |
|
| Tíz nap szabadság? Tizenegy! |
| Csók, szívre, minden pillanat! |
| És nem volt többé szégyen az, |
| hogy a magyar nép fia vagy. |
|
| Tíz nap szabadság? Tizenegy! |
| Terv forrt; gyúlt, égett minden agy. |
| Lombikban feszűlt a jövőnk. |
|
| Ablakunk mind fény, gyertyaláng! |
| Aztán már settengő gyanuk. |
| Még egy éj. S Budapest köré |
| vashernyók gyűrűje szorúlt. |
|
|
| Aztán jajdúlt a hajnal és |
| reggelre ránkvirradt az est. |
| s tótágast táncolt a Groteszk: |
|
| akna jött és ágyúgolyó, – |
| ágy mellől szekrény s fal kiment! |
| „Gimbelem”, szólt a rádió. |
|
| és aztán Ugyanaz, megint, |
| és züllött, körben, minden a |
| Föld züllött szokása szerint; |
|
| s a talpak jártak. Nem tudom, |
| már nem tudom, hogy volt s mi lett. |
| Már nem tudom. De teltek a |
| napok s az évhosszú hetek: |
|
| hallottuk, Ausztriába hogy |
| s gyárakban ma is puskatűz |
|
| De csak szájon csókol a perc |
| s jó remény némítja a jajt: |
| Nem! Rabok tovább nem leszünk! |
| És: Isten áldd meg a magyart! |
|
|
|
|