[Mondtam: – Fáraszt hazudni, emberek…]

Mondtam: – Fáraszt hazudni, emberek, hol van, akinél megpihenhetek? Azt szeretem, aki engedi, hogy legyek nyugodtan az, aki vagyok: hogy legyek költő, magyar és szabad, kit nem küldenek és nem tiltanak, költő, aki disz és kincs és haszon, ahogy kincs a Mátra s a Balaton, s a hegy aranya, Dunánk halai, földünk zsirja, fáink gyümölcsei. Az igazat keresem: azt, aki nem kényszerit, hogy hazudjam neki. Mérd meg te is: birod-e türni, hogy legyek egészen az, aki vagyok. Fáradt vagyok, mindig kényelmesebb, igaz vagyok, mindig félelmesebb, félelmes a fegyverem, emberek: mindenre elszánt lelkiismeret.