Csillagos éj

Szeretnek. Óh milyen könyü a világ! A csillagos ég ringat a karjaiban, lábam alatt szinte muzsikál a föld. Részeg vagyok? Köszönöm, barátaim, hogy fölemeltetek, hogy megváltottatok, köszönöm a szavaitokat, a hallgatásotokat és nézéseteket, lelketek vérét, a legdrágább italt, a legszükségesebbet, hiteteket és bizalmatokat, mely átjárt, mint Lázárt az Úr szava. Húsz évig virrasztottam e föltámadásért, húsz éven át nem mertem lehúnyni a szemem, a barlangban, fogai, mint a kősziklák, húsz évig az én két karom tartotta a falakat, hogy össze ne morzsoljon a szörnyü száj. Egyedűl voltam, elszánt és elkeseredett, s ma este meghátrált és eltünt a börtönöm, a félelem és a magány. Kihez fordúljak a könnyeimmel, az örömömmel? Szabad vagyok! Szeretnek! Szeretnek az emberek! Végre meglátták, ki vagyok! Meg kellett szöknöm, hogy sirva ne fakadjam előttük, megszöktem közületek, mert szégyeltem hálálkodni. Pedig már gyenge is lehetek. Az vagyok? Vagy részeg? Mindakettő: mint egy gyerek, indulok a világba, mint lábbadozó, aki boldog, hogy ujra jár. Szeretnek, sokan szeretnek. Óh, milyen könyü a szivem! milyen nyugodt! Szédülök, mintha hegytetőn állnék. Csukd rám pilláidat csillagos éj!