Gépek viharában
| Azok ott fent most ölni fognak. Az |
| egész tájat motorok orgona- |
| zúgása mángorolja. Búvik a |
| rettegő élet. De nap, gerle, méh, |
| katica s virág tárgyilagosan |
| folytatja dolgát, s oly szép, mint ma, még |
| nem volt ez a nyár. Azok pedig, ott, |
| bárányfelhők közt, üvegszárnyakon, |
| meg-megcsillanva, mint megannyi kis |
| tündéri kék kereszt, gonosz kereszt, |
| fátyolosan, kisértetiesen |
| repülnek, dühük magasában (és |
| ki tudja, máris mily munkák után!) |
| a Város felé. |
Repültem, igen, |
| sokszor repültem én is azon a |
| mennyei uton, az elért csodát |
| látva csak az elért egekben! és |
| gyermeki hittel várva, hogy az ész |
| egyszer lent is megszülje a csodát, |
| robotok végét, a rabszolga gép |
| áldásait, jólétet, kényelem, |
| tisztaság és felszabadult idő |
| uj korszakát… Gépek, ti, nyomorult |
| szörnyetegek! – Nem, nem, nem, most se ti |
| vétkeztek ellenünk, s talán nem is |
| a gyilkos gyilkol… |
Óh, dehogynem! Az |
| acélkorbács lecsapott; böffen és |
| horkan a környék. Szív s torok szorúl, |
| és én csak állok a terraszon, és |
| nézem az égben gyorsan születő |
| fehér bodrokat. Vad kelepelés |
| csattan a szomszéd házról. Távoli, |
| kemény robajok. Az orgonaszót |
| villámok recsegik át, iszonyú |
| fütty zuhan alá… Mit akartok itt, |
| szörnyű madarak? Akármi a vég, |
| nem ti hozzátok: csak bombáitok |
| szakadhatnak ránk, s könnyebbé teszik |
| a gyűlöletet!… |
Már szakadnak is: |
| sustorog a táj, kő s üveg vacog, |
| és minden oly megfoghatatlan, és |
| zengő tornyok épülnek-omlanak, |
| a tetőről leugrik s kicsiket |
| nyávogva lapúl lábamhoz Cila, |
| és Erdélyt látom és a Balatont, |
| egyszerre mindent, semmit, a zavart, |
| és nem tudom, hol, itt, ott, mindenütt |
| csak az tombol, a Nem-Tudom-Mi, az |
| bőg láthatatlan, a rém: valahol |
| fent rohan a testtelen óriás |
| s a földön menydörögnek léptei, |
| nyomában tűz, dél felől fekete |
| árviz nő, füst, füst, hangokká vakúl |
| a tündöklő nyár s képzelt iszonyok |
| némúlnak a fortisszimóba, vér, |
| vér, blö, blö, blö, dobpergés, táguló |
| harangként robban az egész világ |
| és repül, repül… |
És egyszerre: csönd. |
| Szinte ébredek… S méhek és virág, |
| és semmi baj… Mi volt ez? Valahol |
| biztosan… Óh!… És káromkodom, és |
| a kertben hármat rikkant a rigó. |
|
| Igen, már ujra fütyül a rigó |
| .......................................... |
| S hogy mi történt, majd holnap megtudom. |
|
|
|