Bucsu egy lánytól
| Friss husát már eszik a férgek. Óh, |
| mit ért a szüzisége? lázadó |
| tiltakozása? Néhány csók, ami |
| az emlékét bennem melengeti, |
| néhány őrült csók, amit valahogy |
| félig ájultan mégis megadott, |
| s az ámuló szem, amely maga se |
| tudta, hogy hiv rémült tekintete, |
| hogy hiv, hogy kiván, s az arc, a kigyult, |
| s a test, mely, mint másé, éppugy simult, |
| de háborgott a szégyentől, hogy őt, |
| im őt se védi teljesen a gőg, |
| a tisztaságé… És most az a vad, |
| az a mocskos munka a föld alatt!… |
| Mit ért vele, hogy annyi éven át |
| senkire se pazarolta magát? |
| Pazarolta –?! Igy pazarolta el |
| mindenét az a kar, a büszke mell, |
| két öröklét közt az az isteni |
| perc, mely csak bün, majd önvád volt neki! |
|
| Három hete már… S most a föld alatt, |
| hol gázok falnak, nyüvek és savak, |
| tudsz-e sirni legalább? Fordul-e |
| felénk szemed gyötört tekintete? |
| S gondolsz-e rám?… Buta kérdés, de, jaj, |
| a buta sziv most tanulni akar, |
| fájni akar, szörnyedni, hogy legyen |
| benne elég éltető félelem. |
|
| Friss husát már eszik a férgek – Óh, |
| én gondolok rád, szüzi lázadó, |
| s ugy érzem kinzóid, gyönyörü emlék, |
| mintha máris az én arcomat ennék. |
|
|
|