Rossz pillanat

Hang üt át, üvölt, nem a hangom,
halántékomba kés szalad,
vessz, bolond! – de már vissza is ránt
a következő pillanat,
s most, mikor döngve ujraindul,
érzem, hogy szivem eddig állt:
ébredve, mint máskor az álmot,
nézem az elszálló halált.
Vessz, bolond? Ugyan! idegesség!
Kár félni, oly fáradt vagyok,
hogy csak belül mozditanak meg
az ilyen buta rohamok,
s akármilyen rossz, ami most jön,
azt már kibírom, ismerem.
Csak az a perc ne volna többé,
az a vágy, az a félelem!
Pedig ezentul mindig igy lesz.
Aludni kéne most, tudom.
Még firkálok, fejem lecsuklik,
minden érzékem behunyom,
behunyom egész testem: élek,
világban és világtalan.
S a vers? A vers nincs befejezve?
Nekem be van.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]