[„Mit mondanál – szóltam magamhoz –…]

„Mit mondanál – szóltam magamhoz – mit mondanál, boldogtalan, ha jönne Ő s azt mondaná, hogy minden épp forditva van: hogy amit róla tanitottál, hittél s akartál, tévedés, s Ő, kit annyiszor vágyva hivtál, most ime jön, mert kedvel, és legbuzgóbb papjának, neked, ez éjen megmutatkozik, hogy ezután akarata szerint végezd parancsait, különben ép ugy vétkezel, mint eddig, oltárainál: ha Ő maga jelenne meg s ezt mondaná, – mit mondanál?” – Azt mondanám, hogy ő az ördög és imádkoznék ellene; azt mondanám, hogy hazudik, s tünjék el gonosz szelleme. „De ha látnád, hogy mégis: ő az, kit kerestél, az Igazi?” – Azt hinném, hogy próbára tesz. Nem hagylak! mondanám neki. „S ha látnád, hogy nem próba ez már, s tévelygés voltál, bün s hiba, s szavaiban feltündökölne ellenfeleid igaza?” – Nem igaz! mondanám. Igazság nincs, s ha van, bennem több lakik: az igazság kétes kisértő, törvény s valóság csak a hit! „S ha meggyőzne, hogy ő a törvény?” – Akkor is birkóznék vele; én jobban tudom, mondanám, hogy milyen isten kell ide. Ugy kellesz ide, mondanám, ahogy megfaragott kezem; az ideál nem ideál, ha nem olyan, mint képzelem. Ha valóság vagy: általam lettél még tökéletesebb, s ezt védem most, ha nem hagyom, hogy meghamisitsd lényeged. Ha meg lidérc: akkor agyam szülötte vagy csak, birtokom; rabszolga, menj! ábránd, ne lázadj! eszme vagy, s én a hatalom! „És ha mindez semmit sem érne s Ő, az Igazság, csendesen csak mosolyogna s mosolya átsütne minden vérteden, s végül, kétségbeesve, látnád, hogy nincs ellene cáfolat?” – Megölném Őt, s ha nem lehetne, akkor megölném magamat.