Megváltás

A világ végén van valahol egy vén banya, fekete, cigány; egy éve röpülök s nem jutok tul a céltalan éjszakán. Csak a hangját hallom, ahogy rikolt, és hallgat a föld, az ég; két éve röpülök s nem fogyott köröttem a feketeség. Csak a Hang felel: Ne keress, fiam, én az éjszaka őre vagyok, hét évre guzsbakötöttem a fényt s leszurtam a napot. A világ végén van valahol egy vén banya, fekete, cigány; már harmadik éve keresem és nem mulik éjszakám. Hol vagy, boszorkány? – És a Hang százfelől felesel. Jaj, jaj, hosszu a negyedik év és a nap mégse kel. Kergetem a hangot sirva és csak hallgat a föld, az ég; ha pihenni földre szállanék, megölne az ötödik év. Huzd be, öreg, az éjszakát s tereld ki már a napot! Csak a Hang felel: Meghalsz, fiam, s halálod én vagyok! A világ végén gonosz varázs őrzi az éjszakát; jajgatva szállnak a lankadó szárnyak a semmin át. Fényt! Fényt! Elég volt már a sötét! Hozz reggelt, adj világot! Szoknyám rongyai örökre eltakarták már a világot! Hat év csak a fekete fenyegetést foghatta el belőled, de hajnal lesz a hetedik, és meglátlak és megöllek!