Lemondás

 
Lemondás, szép angyal, komoly,
jőjj, utolsó szerelmem, nézz szemembe,
jőjj valaki helyett, s legyen mosoly
szemedben, hogy őt lássam ujra benne;
 
légy, mint az élet, égi lány,
légy szép és forró, bölcs és meztelen,
angyal-szerelmem, légy te ezután
a valóságot folytató jelen.
Ugy jöttél mint a kényszer ezelőtt,
 
félelmes, fekete,
s hóhér parancs, ki némán üti le
 
az ellenszegülőt,
s jöttél, magányos vezeklés, aki
 
sajnál talán, mikor legázol,
de csak oly zord vigaszt tud nyujtani,
mint az elitéltnek a prédikátor,
s voltál büntetés, láttam kebledet,
Vas Szüz, megnyiltál egyszer már előttem
és hét tőr csókolt át érc-börtönödben,
valahányszor egyet dobbant szived.
Sötét voltál, vigasztalan, komor,
mint az utolsó, dermesztő ima:
Lemondás, szép angyal, komoly,
tudnál, ahogy ő, ugy szeretni ma?
Lemondás, ne légy most parancs nekem,
s akit utamra kisérőül adsz,
 
ne legyen gőg és ne legyen
belül-öldöklő, némaajku dac,
 
oldozd le rólam lassan azt a vértet,
 
mellyel a kétségbeesés
övezett körül, ahogy parakérget
izzad a fa, ha szivenütik, és
 
lelkem testét és holtfáradt
 
életemet, mely tétován
 
próbál most szállást kérni nálad,
 
nyugtasd el őt egy nyoszolyán,
 
egy nyoszolyán, hol takarója
a béke és párnája tisztaság
s álmát a jóság égi csöndje óvja
és ébredése földöntuli vágy.
 
Lemondás, szép angyal, komoly,
 
jőjj hozzám, ahogy én viszem,
 
roskadozva viszem feléd
 
életemet és kedvesem
 
elvesztett életét.
 
Lemondás, minden arcod oly
 
hazug volt eddig s borzalom,
hogy irtóztam tőled, de egy mosoly
feltünt már egyszer, régen, ajkadon,
az önkéntes bucsu, mit igy szeretnék
megőrizni magamnak most tebenned,
az ő mosolya s benne minden emlék,
minden emléknek kellene ma lenned:
angyal-szerelmem, légy te ezután
a valóságot folytató jelen
és hogy megtarts tisztának, égi lány,
te légy helyette forró, meztelen:
 
támadjon fel tebenned ő,
 
légy karja, öle, keze, ajka,
 
a legédesebb szerető,
 
s légy a halál jóize rajta,
 
testtelen vágy, mely több a testnél,
 
üdvözitő emlékezés,
 
amit a jóság csókja éltet
 
s megtart frissnek a szenvedés:
 
a fájdalomból, szüz Lemondás
szüless meg, angyal, boldog veszteség,
s a te szerelmed őrizze tovább
tiltott szerelmünk minden gyönyörét.
Jövel, Szentlélek, érezd, hogy szeretlek,
 
Lemondás, szép angyal, komoly,
nyomoruságom megtisztul tebenned
s kötelesség lesz, munka és mosoly;
téged szeretlek most helyette, és ő
a te csókodban egy marad velem,
– hajolj hozzám, halálból visszanéző
szüz Lemondás, mennyei szerelem!
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]