Meggyúlladtál, lelkem ruhája

Lelkem ruhája, hús, husom, be jó volna levetni téged, bujni belőled, meztelen, meztelenebbül, tőled is csupaszon, jaj, mert fáj, mar, éget ez a megtiltott szerelem: Meggyulladtál, lelkem ruhája, mint aki égő spirituszt rántott véletlenül magára, s most téphetlek, mint a bolondok szaggatják testükről a rongyot, téphetlek már s téplek hiába, mert nyilva mind meztelenebbre, lelkem már maga viszi egyre mélyebbre amit nem kivánt, – bontja-rontja a bonthatatlant, oltja-veri az olthatatlant, de őrült keze csupa láng.