[Ebek piacára koncnak kerűltem…]

Ebek piacára koncnak kerűltem nem tudtam szenvedni, tűrni, de tűrtem, szép tiszta lelkemet én se becsültem kínzattam magamat mocsokban, tüzben s hogy ebek piacán igy elterűltem, most már lehetnék gonoszabb minden gonosznál. Lehetnék gonoszabb s vagyok keményebb mikor idejöttem, semmi se védett meztelen szívem a harchoz nem értett s mint csiga, akit tűz szurkál és éget, kinokból izzadtam magamnak vértet és már nem félek, ha szívem körül száz kés jár. Túl vagyok én már csöndön, zsivajon túl lelkemen a kés meghajlik, kicsorbúl, egy-egy jó pajtásom kihull a sorbúl, egy-két volt bajtársam másfele fordúl, ütött életem csak kivül csikordúl és én bent mosolygok gonoszak szűkölésén. Tántorogtam, buktam, de már fölálltam, s most jön majd a harc, amit sohse vártam, sebezhetetlen falak közé zártan lelkemben járok, gyémántfalu várban, abban a rettentő, hideg magányban melyről szó visszahull és rohamlétra eldől.