Vereség után

Uram, érzem, hogy keresztény vagyok, gyámoltalan, és rossz szocialista s minden rugást békésen fogadok. Uram, érzem, hogy csak te vagy a tiszta, de én nemcsak a tisztát akarom és nem bánt a bűnök ezernyi piszka. Uram, tudom, hogy keresztény s nagyon gyarló vagyok, ezért kérlek megint: hagyj el engem és hagyd el a fajom! Uram, nem hittelek személy szerint, de hiszlek, tudlak s éllek gondolatnak, mely már népemnek vérében kering. Uram, szükség, hogy mindent megtagadjak, ami keresztény: kérlek, adj erőt, hogy soha gyengét többé ne akarjak. Utolszor térdelek lelked előtt: szivósnak kell lenni az üldözöttnek és ravaszabbnak, mint az üldözők. Legyek, ha kell, olyan is, mint mögötted kik haladnak élén a körmenetnek s mégsem alázatosak és leköpöttek, de fényben járnak, mint a fejedelmek. Uram, láttam, vannak pompás növények, akik épülni tudnak és szeretnek s mig sorvadnak köröttük a szegények, ők kitörnek a többi gazon át s mástól szökve bennük duzzad az élet. Uram, amit igérsz, a másvilág, a te lelked az e földi világban, de nékünk már ne ily harmóniát, ne lemondást adj s ne hagyd, hogy a vágyban álmodozva muljunk ki betegen. Minden egészséges bimbóban-ágban másféle törvény él, – óh, hadd legyen példám a természet és szent szabály: ne azt válasszam, ami rossz nekem. A te állatod a jámbor szamár s én az vagyok, állat, mely leborúl, koldus, vagy mai szóval proletár, s amit életem tetőled tanúl: erő, elbirni saját gyöngeségem. Csak hiveid vannak, de nem vagy úr és nem lehetsz sohasem, – jaj, be régen akarlak már elhagyni, szép, kifáradt kereszténység, szomoru büszkeségem, hogy kicsit zsidóbb és sokkal pogányabb merjek lenni, e világból való, s higyjek az igazság ököljogának! Be rég nem hiszem már, hogy csak a jó és a nemes az érték, s rossz fiad, be rég kivánlak elárulni, – óh, segits hát most, hogy megtagadjalak és a megváltást másképpen esengjem, s ha nem adsz erőt, hogy elhagyjalak, Uram, irgalmazz, és hagyj el te engem!