A költő levele barátaihoz

Mit akarunk mi itt, barátaim, hisz gyerekek vagyunk, ha azt reméljük hogy változtatunk valamit! Gyerek maradsz te is, szegény, szegény szivem, ki kétségbeesett undorral egyre csak azt dadogod, hogy: pénz! pénz! – csak azt dadogod, amit álmodban egy isten súgott meg, hogy: a pénz valahogyan sokkal nagyobb úr, mint amennyire nyilvánvaló, s hogy itt kell kezdeni, hogy itt kell – – elfelejtetted a többit, s most csak mámorosan dadogod egyre, hogy: pénz, pénz, pénz! Óh, mit akarhatunk mi itt, barátaim? gyerek-szivem, miért élsz másképp s mért gondolkozol másképp? miért vizsgálod vakulásig az elromlott gép alkatrészeit? mért szeretnéd javitani? miért vársz valamit? miért csodálkozol a politika erős tényein, mikor tudod, hogy mindenütt az érdek a legfőbb rúgó: közvetlen haszon. Én azt hiszem, hogy gyerekek vagyunk s gyerekszivvel vizsgáljuk a világot s csak gyerekszemmel látunk túl a mán s azért nincs sehol szövetségesünk, mert nincs belőlünk haszna senkinek, pedig mindenki mindent haszonért tesz. Gyerekek vagyunk mi, barátaim! Ne ábrándozz tovább, ne szólj, ne kérdezz: komoly ember csak olyasmibe fog, amiből haszna lehet valahogy. Gyerekek vagyunk mi, barátaim: gyereknek szent tűz a forradalom, de csinálni vagy leverni: haszon, és kiseprűzik mind, aki gyerek, álmodó jóság, emberszeretet; vagy megtűrik, bolondnak, mint a mi álmainkat, mert változatlanúl a pénz, az ő pénzük, marad az úr, s tovább folyik az élet: a komoly ember dolgozik irgalomtalan, de csak olyat, amiből haszna van. Gyerekek vagyunk mi, barátaim, és más feléről is igaz a rim: a mába néz az ember, nem előre, s valahogy mindig haszna van belőle, s amit tesz, – csak a gyerek nem hiszi – mindenki csak a haszonért teszi. Mit akarunk mi hát, barátaim, mikor nincs senki szövetségesünk s nem is lesz soha! És az sem igaz, amit egyszer mondtam: „minden piszokból tisztán s nemesen buggyan ki a láng” óh, nem igaz! De hát akkor miért tapogatjuk a sebeket, miért hisszük, hogy külön-külön mind javítunk valamit a világban? és miért hisszük, hogy az élet legtitkosabb rugóit megtaláljuk, mi, akik csak a szépség gyerek-örömeit keressük, és ha sejtjük is, csupán dadogni tudjuk: pénz, pénz! – – Óh, be fáj nekem, barátaim, nagy gyerekek, be fáj, hogy nékünk csak sirnunk lehet a sirókkal, vagy másról kell beszélni!