[Nem birok megmozdúlni, félek…]

Nem birok megmozdúlni, félek, kedves, ne húzd el karodat, aludni szeretnék, sokat, s alig dereng bennem az élet. Borogatás húsod szerelme, de az én kedvem megfogyott; az én szerelmem megfagyott s örömed nem lesz soha benne. Mert valami rossz tönkrevert és kislányom, drága orvosom, mi voltam más az ágyadon mint tüzhöz menekült didergés? Lánykám, te pólyáztál be forrón élő testeddel gyógyítottál, – voltál orvos, kedves, – de most már álmom vagy, ágyam és koporsóm.