[Lánykám, nem értem…]

Lánykám, nem értem, hogy komoly-e, igazi-e ez az egész bolondozás, szeretkezés. Mezitlen tested csókolom és cirógatom drága ajándékaiért: sokszor adtad már és keveset ért. Ki parancsolta ránk, hogy megváltást s istent keressünk egymásban, rossz, gyönge hitű papok gyanánt? Jaj, rossz papok vagyunk mi s néha már azt hiszem, hogy hitünk kevés: egész szerelmünk kétségbeesés. Tudjuk, hogy bün amit teszünk, de melyik isten olyan jóságos hozzánk mint a bün: egymás nélkül élünk csak keserün. Nekünk nem bün a bün, de összekapcsol, egy kis feledést mért ne adnánk szégyenkező sorsunknak ujra s ujra – egyebünk sincs – egymás ölébe bújva? Lánykám, én nem tudom, szeretlek-e. Deha szeretlek, azért szeretlek, mert bűnben szerettél s bünös testem bünös testvére lettél.