Hétköznap
| Ragyogó reggelben villamosok |
| csordái indultak, vidáman és |
| kipihent kerekekkel, taxik is |
| ébredeztek standjukon, fekete- |
| és vöröslakk-hátú nagy bogarak, |
| Budapest gép-állatai: rekedt |
| tülkük föl-fölhorkan a fényre, mint |
| napot erdeje mélyén… |
Óh, nagyon |
| rég nem jártam már én a hajnali |
| körúton, így, mikor a verebek |
| folytatja az idilli éjszaka |
| uccalány-csivogását… Óh, nagyon |
| rég nem jártam e palotasorok |
| hegyszakadékai között, pedig |
| már pénzt sem kell fizetni a kapu- |
| nyitásért, hiszen a tücsökfejű |
| házmesterek kibújtak odvaikból |
| s mingyárt kezdődik az előadás: |
|
| ingyen-mulatság, ucca-hajnal. És |
| ez a legszebb, az ébredés, mikor |
| hétköznapi föltámadásra készül |
| az alvó város, e szabályozott, |
| szép hegyvidék, ahol természeti |
| jelenség a rendőrőrszemek és |
| rikkancsok leváltása és nyíló |
| virág minden tündöklő kirakat |
| s az antennás negyedik emelet |
| éppúgy csábít öngyilkosságra vagy |
| himnuszra a napfényhez, mint derék |
| turistát a megmászott hegyorom. |
|
| Közben a pénz összekürtölte már |
| hajtóit és ebeit… a vadászok |
| műhelyben-irodában üldözik |
| a kacér szökevényt, gyermekmesék |
| aranymadarát, aki össze-vissza |
| röpköd, ki-be, házak s lelkek mohó |
| ablakain… modern hadseregét |
| fölvonultatta már az ucca és |
| medrébe zárva, megőrült folyam, |
| rohamléptekben nyargal föl s alá |
| s nem fogy el és nem fárad el… |
| s nem fogy el és nem fárad el… |
csak én |
| fáradok lassan, munkanélküli |
| lézengő úr… leülhetnék a Szent Szív |
| elé koldusnak, de nem hiszik el, |
| hogy testvérük vagyok: se szív, sem az |
| üres zseb nem elég igazolás |
| Krisztus és Marx koldusai előtt |
| s nem vakítom meg lelkemet… Tovább |
| megyek, társtalan akarat, tovább |
| kell ődöngeni, mintha idegen |
| semmittevő, ki nézi a világot, |
| Itáliát, Párizst vagy Bukarestet, |
| kívül az életen, |
vagy egy halott, |
| aki magára már csak visszanéz |
| és jobb híján abban gyönyörködik |
| pimasz ráéréssel, hogy: itt, a sarkon, |
| forgatnak nehéz s csengő érceket, |
| mily vastagbőrű buborékokat |
| böffen a nagy katlanban fortyogó |
| aszfalt-szirup, s mily isteni-unottan |
| nézi egy piszkos és erős legény |
| a barna füstöt, mely a megkavart |
| üstből nem a mennyek felé, hanem |
| – átkozott oltár – savanyú szagával |
| e ragyogó napban, az ucca hős |
| áradásában, autók, emberek |
| s villamosok úszó csordái közt |
|
| tehetetlenül visszaszáll a földre. |
|
(Pesti Napló, 1927. augusztus 14.) |
|
|