Budapest
| Házak, paloták, villanyhomlokú, |
| tornyos kövek, Budapest házai, – |
| tíz éve járok már alattatok |
| és bennetek: meglaktam a proli |
| pincék nyirkát és a körutat és |
| a Dunapartot, törtem aranyat |
| betonbányáitokban, csobogó |
| uccáitokon úsztam nyiharász |
| autók delfinhátán s vitt berregő |
| repülőgép tornyaitok fölött. |
|
| Ismerlek és szeretlek titeket: |
| egyikőtökben szeretőm lakott, |
| a másikban öt évig munka és |
| fizetés várt rám elsején; ez a |
| templom is ismerős: kislányomat |
| ott keresztelte, álmosan, a pap: |
| ismerős minden kávéház, mozi, |
| és ma is barátom a Keleti |
| Pályaudvar, hol partot Budapest |
| földjén először értek lábaim. |
|
| Tíz éve élek már közöttetek, |
| s szeretlek, néma, nagy barátaim. |
| Üregeitekben hány ember élt |
| s hány pusztult el, – óh házak, paloták, |
| kiket, mint fájó torkát a beteg, |
| életekkel öblöget a halál, |
| élő húsokkal, gonddal, izzadó |
| pénzekkel és szerelmes éjszakák |
| orvosságával: óh, házak, a ti |
| barátságotok mégis szomorú: |
|
| Óh, Budapest, pincék és paloták |
| mulandóságunk szállodái, – úgy |
| füstöl ki belőletek az idő, |
| mint férget a ciángáz! Nézlek és |
| látom már néha-néha, mily vigan |
| töm majd belétek én utánam is |
| új húsokat az élet, amikor |
| már megrágtatok és roncs testemet |
| emberevő szátok új, ízesebb |
| falatokért hidegen kiköpi. |
|
(Pesti Napló, 1927. július 10.) |
|
|