Tízezer magyar gyermek
| A: Rettenetes. De ne törődj vele, mert mindezen nem lehet változtatni. |
| B: Nem lehet változtatni? Hisz ez még rettenetesebb! |
|
| A szürkeruhás fiatalember |
| mindenkin szeretne segíteni. |
| Nyolc éve dolgozik a kerületi |
| előljáróságon: türelemmel |
| hallgatja az idegen panaszokat; |
| segít, bár tudja, hogy nem sokat, |
| mert az ötvenezer magyar gyerek |
| közt – mondja ő maga is – |
| A szürkeruhás fiatalember |
| Nem szabad, hát nem politizál, |
| csak ép haza-húzza a szíve. |
| Fogalmazó úr, – ez a címe. |
| s ha reggel bemegy a hivatalba, |
| a kapualjban előtte a szolga |
| kalapját mélyen megemeli. |
|
| A fiatalember asztalához ül. |
| Tegnapestére gondol, és örül, |
| ahogy egészségéhez illik, |
| nőnek, emléknek, utazásnak, |
| pár kellemes várakozásnak, |
| a napnak, amelyre ablaka nyílik, |
| és ő is él, s ha undok is |
| ez a szoba, s ha nem sok is |
| a fizetése: van annyi friss |
| erő benne, hogy a gondokat |
| hogy jó sora is lesz, ha nem feledi |
| a gyakorlati szempontokat. |
|
| Ez a fiatalember már sokat |
| tanult, s tudja, hogy mit jelent |
| úgy látja, hogy a Rend-Ellenesség |
| okoz minden bajt és zavart: |
| rossz ösztönök, rossz nevelés. |
| Bukott lányoknak gyakran kénytelen |
| vigyázni legközelebb, hogy a gyermek |
| ne szülessék törvénytelen…” |
| S vigasztal, tapintatosan, és |
| a referátumok adatai között |
| lelket kap lelkétől ez a szó: |
| s gyomor és nyomor összerímel |
| beszédében valami papi színnel, |
| papi jóakarattal: az állami jóság |
|
| És a szürkeruhás fiatalember előtt |
| akták hevernek, egész rakomány. |
| földagad kint az utcán (pedig |
| milyen gyámoltalan!) egész |
| kinek minden porcikája egész) |
| szanaszét a városban: szívesen |
| megpihenteti egy-egy részletét |
| nála, hiszen másutt sehol |
| nem törődnek vele, de itt |
| meghallgatják s elkönyvelik… |
| Sűrűn küldözgeti hírnökeit |
| a Betegség és a Halál is, |
| többnyire nőket, vétkezőket, |
| piciny szájaknak kéregetőket, – |
| a Betegség és a Halál, aki |
| kér, és irkál szörnyű kérvényeket |
| ide, a remény tornácaiba, |
| az égbe, a lenti piszokból, |
| pincékből és külvárosokból. |
|
| S a szürkeruhás fiatalember, |
| aki sohasem akar és sohasem mer |
| túllátni azon, hogy Ez A Rend |
| az ügymeneten kívül mit jelent |
| és mit tart fenn és mit teremt |
| és az életben hogy rímelteti |
| több mint polgári szeretettel |
| bajlódik a proligyerekekkel, |
| mert derék ember a maga helyén |
| s Szent Péter volna, ha parancsokat |
| más adna néki, az isten, vagy én. |
| De néha, mikor egyedül marad |
| szerzett, és látja, hogy áll a Rend, és |
| csak az a rend, hogy legyen Jelentés, |
| és mint hullám hullám után, |
| új szám jön minden szám után |
| s ő semmit sem változtatott |
| s nem intézett el igazán, |
| mert ömlik a szó, a tanács, a vezércikk, |
| és egy sem akarja az alapokat |
| kicserélni; szeretne segíteni, érzik, |
| marad valamennyi; a rendelet, ankét, |
| gyermeknap, áldozat, egyesület |
| mind-mind tehetetlen, s néha, ha van pénz |
| az sem vas-törvény, csak szeretet, |
| s nem kötelező: és iszonyu lassan |
| épűl az igazság s gyors az idő, |
| épűl az Egész, de az iszonyu harcban |
| új frontba az új katona, a modern kor |
| munkáshada, ágyútöltelék, |
| s minden húsz magyar évben elvész |
| a Legnagyobb Új Nemzedék: |
|
| a szürkeruhás fiatalember, |
| aki – hálisten – sose volt proletár |
| s legfeljebb fölfele politizál, |
| s érzi, amit máskor sohasem, |
| érzi vagy sejti: Ez A Sok |
| Papír, mely nyöszörög és dadog |
| és nem fogy el: a Távollevők |
| őtőle is kérdi E Sok Írás |
| és sok sírás, ajtónyitás, |
| hogy meghaljon vagy éljen-e |
| az ötvenezerből Magyarország |
| Ilyenkor a fogalmazó meghajol |
| valami idegen isten előtt, |
| s mint cellábazárt néma őrült, |
| ki csak dühöng s ajtót nem lel sehol: |
| egy új, vad, állati sikoly. |
|
(Pesti Napló, 1927. április 17.) |
|
|