Ma már megint kedves vagy nékem

Ma már megint
kedves vagy nékem, ma már
megint emlékeznek ujjaim
ruhád olcsó diszeire és
tested drágaságaira, – ma már
megint testvérem vagy, pedig
valamikor nagyon
megbántottál, nagyon hamar
elárultad, hogy én
kevés voltam neked s csak a perc
gyöngesége volt az a nagy
megadás, amit én szerelemnek
hittem, te nagyon hamar
meggyűlöltél, ahogy csak a
rang és pénz friss éveiben
gyűlölheti asszony az elmult
bűnök koldus cinkosát, –
óh, jól tudom én, hogy
csak gyöngeséged volt az enyém,
s mikor szégyelni
kezdtél, az én
büszkeségem százszor keserűbb
szégyennek látta azt az
órát, amikor
először vártam rád s amikor
naiv gyerekek, külvárosi
kávéház kopott tükre alatt
összebujva ettük nyomorult
vacsoránkat, – – én a megcsufolt szerelem
bosszúvágyó szavaival
kértem istent, hogy nyomorultan
dobjon elém, amikor már
messze fölötted
állok, s akartam,
hogy megalázva
érezd: büszke lehettél
volna rám a pénz s a rang
friss birtokában is, – óh,
jobban gyűlöltelek én, mint
te tudsz gyűlölni, hisz
nékem a nagyobb szégyen adott
erőt, hogy a nevedet se
tűrjem meg a számban, én, aki
most már megint
szeretlek, én, akinek
most már igazán
kedves vagy, s aki
most messziről megüzenem
neked s megüzenem
magamnak is, aki most már
meg merem mondani magamnak is,
hogy hazugság volt, amit akartam, és
nem gyűlöltelek sohase, mert
én csak arra a lányra
emlékezem benned, aki
enyém volt, arra a lányra,
rád, akitől
az első tiszta szerelmet
kaptam, – óh, most megmondhatom,
hogy már nem félek gyűlölettelen
nézni gyűlöletedre, ma már
ujra megszerettetett
az az első óra, s a többi
néhány, az a régi
lelkesedése fiatal
testemnek, az a
szent tévedés, amelyre most
ugy gondolok, mint
ébredésre a meggyötört
gyermek, akit
lázképek kínkamráiból
csöndesen és jóságosan
kiszabadit egy álmodott hang.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]