Bérletjegy a MÁV vonalaira

Mint az ember meghal, te is meghaltál aranybetűs kis könyv, akinek mindig tilos látnod az új januárt, te is meghaltál, szomorú kis könyv, pedig nemrég szárnyas hatalom sugárzott még belőled a határokig – Óh, mily bűvös erő lakott benned, és mennyi lélek prózai nevedben: „Éves bérletjegy a MÁV összes vonalaira!” – – Szegény kis könyv, meghaltál, de én ma sem tudom eldobni holttestedet: itt őrizlek zsebeim temetőjében és elnézegetlek néha, mint tudósok nézik a régi múmiákat, és soha nem felejtem, nyomorult napokon mily bőkezű vigasz voltál nekem: te röpítettél drága, vad gyorsvonatokon, el a városból, ahol nem volt s ma sincs hely fejemet hová lehajtani, – óh, nem feledem soha, hányszor segítettél, kicsiny halottam, elmenekülni magam elől, hogy céltalan barangoljak idegen életek közt, különös faluk s új városok vidékein és felkeressem gyermekkoromat veled, aki – hipp-hopp! – mesebeli varázsköpenye voltál a felnőtt gyermeknek, mesebeli óriás-csizma, repülőgép, mozgás parancsnoka, szabadság kalandor istene, te kis, aranybetűs, prózai bérletjegy, aki napsütött vasárnapjaimnak adtad az Alföldet, hogy bokraiban megháljak, gondtalanúl, s koldusan is boldog legyek, mint a csavargó égi madár vagy a társadalmon-kívüli nyúl! Nem tudom eldobni holttestedet, kis könyv, s ki tudja, nem magamat őrzöm-e benned, hiszen utolsó utadra belőlem is elkisért egy év az idő állomástalan vonatán, és emléked ma is oly szomorú nekem, mint tegnap-temetett kisgyermekek első éjszakája a föld alatt.