Az ucca ezer mozdulata előtt

Mennyi jó és mennyi rossz történik itt véletlenül, hány ember tolakodik, hány akaratból rakódik össze egy percnyi változás is, és mennyi erőből a körutak végső mozdulata! – Ki tud eligazodni e szövevény sok apró szálán, mely mint ideg a testben, úgy fut az ucca teljességében, hordva saját parancsát s kínjait? – – Óh, mind-mind egyedűl fut és nem törődik senkivel: óh, nem törődik senkivel az élet, és véletlenek vezetik a sikert, véletlenek hozzák az ítéleteket, s ki tudja, nem tévedés-e minden? Mennyit akartam én is, mennyi jót, és mennyi rosszat tettem, és hányszor láttam hitványnak azt, aki magát époly deréknek hitte, mint én magamat: jaj, hány akarat teremti meg életünk egy-egy mozdulatát! Én már nem tudom, milyenek vagyunk, és nem tudom, milyen vagyok, és nem tudom: én döntsem el, ki vagyok és mit érek, vagy másra bízzam? Óh, nem tudom, már nem tudom, mi rossz s mi jó, s szeretnék úgy ülni a körúti padon, az ucca ezer mozdulata előtt, oly vágytalanul, mint öregúr, aki az idő túlvilágából szeliden alámosolyogva nézi, hogy játszanak előtte a gyermekek, és aki annak is örül, hogy e pillanatban nyár-melegen motozza arca kiszáradt bőrét az őszi nap.