Gyermekek, tiétek a jövő!

Első a gyermek. – Nézd, ez a sok friss élet, akivel csak bolondozik az apja, mikor munkája után hazatér, ez a sok csöppség, aki gondtalanúl futkározik uccán, ligetben és otthon, az asztal alatt, és nem tudja, hogy van osztályharc és kongregáció, ez a sok kis akarat, amely ma még csak szerelmes játékszere a nagyoknak, ez a sok felelőtlen és komolytalan szegény vagy úri kis ember, akit talán meg se látsz, ha nem a te asszonyod hozza eléd, ez a sok gyermek, mire hadakozó fejeden megjelenik az első ősz hajszál: ez a sok gyermek észrevétlenűl melléd áll s durván vagy szeliden kiveszi kezeidből a terv s a tett szerszámait, és ki tudja, az a kis idegen kölyök, aki csak ágaskodva tud cukrot lopni zsebedből, ki tudja, nem ő menti-e meg majd életedet a klinikán, nem ő építi-e majd palotádat, komoly cipőidet nem ő talpalja-e, ki tudja, nem ő ítél-e halálra a törvény teljes pompájában, nem ő gyújtja-e át, kacagó asszonytest, fáradt emlékeidet, s ki tudja, nem őrá próbálsz-e dobni, érdekeidet tipró népbiztosra, fekete bombát, nem őt csodálod-e meg különös verseiért és nem neki tapsol-e vén kezed a népszövetség karzatáról, a zseniális ifjú vezérnek? – – Óh, örök hullámverés sohasem- szűnő kezdete, idők élő hídja, szent reményeink kifogyhatatlan tartaléka, Gyermek, piciny játékszerünk, folytató fiatalság, ki a jó vagy a rossz tetteiben új erőddel mindig átlépsz szülődön és akaratunkat a halálon túl, ismeretlen állomás felé vezetve, egyszer mégis csak megteremted az Új Embert s az igazság országát –: sírva térdelek komolytalan játékaitok elé s a remegő remény s a boldog félelem százszor-ezerszer elmondja bennem, hogy tiétek, óh, gyermekek, tiétek a jövő!