Van a pénznek lelke, barátaim!

Van a pénznek lelke! Én tudom: a hős arany, amely jobban fűti a józan testet, mint a bor, ez a büszke erő belül fázik s szégyenkezik, hiszen okos a pénz és tudnia kell, honnan gyült össze, kinek és kiknek nyomora árán, s jól tudja, hogy akárhová néz, mindenütt csak szemrehányás fogadja, mindenütt kikívánkozik a gazdag zsebéből és nem kell hozzá panaszos száj, se tribűn, hogy féljen vagy legalább rosszul érezze magát a szegények közt, – óh, én tudom, van lelke! s azért menekül autón, azért rejtőzik el párnázott-őrzött ajtók mögé, mert azt hiszi, hogy lelkiismeretének füleit betapasztja, szemét becsukja majd a magány: van a pénznek lelke, barátaim! én voltam titkára, tudom, hogy a pénznek fegyvertársa és orgyilkosa a másik pénz, tudom, mennyire vágyik a pénz is a jóság egyszerű örömeire, tudom, mennyit szenved, amíg kiirtja magából a szeretetet, amely mást boldogít s neki halála volna, – – barátaim, gondoljatok néha a gazdag remegő titkaira! szegények, gondoljatok a pénz kivül-belül üldözött lelkére és sajnáljátok szegényt!