Az Antikrisztus szent aranya

Barátom, ki a halhatatlan
nyomornak megváltást keresel,
nem a halált, – a butaság s a
könnyelmüség
isteneit ünnepeld! Különös
őrangyalok ők, –
még nincs meg az ember, amikor
jön az egyik, a fekete angyal:
könyörögve néz a Tények
arcába, aztán
elfordul, és okos keze
már az anyaméhben igyekszik
becsukni lassan a lélek
élő kapuit. – – S ha nem sikerült
a részvét tette, s a fekete
angyal később is hasztalan
fáradozik, hogy
védencéből kilopja a Látás
boldogtalan erejét,
jön a másik, a pillanatok
tűzszárnyú angyala, aki
kitalálta az Antikrisztus
csodáit és aranyat
csinál a kavicsból, –
áldott ez az angyal is: ő
hozza az elrabolt akaratért
a kárpótlást, felelőtlen
álmodozásra ő tanítja
az ifjút, a szerelem
fürge játékaival vagy a
házasságtörés nehéz
lázával ő hidegíti el
az igazság reménytelen
tetteitől a szenvedélyt:
szent ez az angyal is, mint sötét
testvére, aki mindig igyekszik
bezárni a lélek
élő kapuit, – szent
ez a tűzszárnyú csaló, mert amikor
korcsmát nyit a züllött
kétségbeesésnek
s a szórakozás előkelő
csarnokaiban feledésre
oktatja az önzést s a nyugalom
sokféle varázsitalával
kábítja az önmagába-bújt
megelégedést, – ez az angyal
jól látja az iszonyú
komédiát, jól
tudja, mi volna az ember
az Antikrisztus szent aranya
nélkül – – Óh,
barátom, szent ez a két különös
őrangyal, aki sírva
áll két semmiség között
s addig is, míg őrváltás lesz,
éjszakával betakarja
és cukorral csitítgatja
az időnek töviságyán
félálomban hánykolódó
tehetetlen, menthetetlen,
halhatatlan életet!
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]