Az Antikrisztus szent aranya

Barátom, ki a halhatatlan nyomornak megváltást keresel, nem a halált, – a butaság s a könnyelmüség isteneit ünnepeld! Különös őrangyalok ők, – még nincs meg az ember, amikor jön az egyik, a fekete angyal: könyörögve néz a Tények arcába, aztán elfordul, és okos keze már az anyaméhben igyekszik becsukni lassan a lélek élő kapuit. – – S ha nem sikerült a részvét tette, s a fekete angyal később is hasztalan fáradozik, hogy védencéből kilopja a Látás boldogtalan erejét, jön a másik, a pillanatok tűzszárnyú angyala, aki kitalálta az Antikrisztus csodáit és aranyat csinál a kavicsból, – áldott ez az angyal is: ő hozza az elrabolt akaratért a kárpótlást, felelőtlen álmodozásra ő tanítja az ifjút, a szerelem fürge játékaival vagy a házasságtörés nehéz lázával ő hidegíti el az igazság reménytelen tetteitől a szenvedélyt: szent ez az angyal is, mint sötét testvére, aki mindig igyekszik bezárni a lélek élő kapuit, – szent ez a tűzszárnyú csaló, mert amikor korcsmát nyit a züllött kétségbeesésnek s a szórakozás előkelő csarnokaiban feledésre oktatja az önzést s a nyugalom sokféle varázsitalával kábítja az önmagába-bújt megelégedést, – ez az angyal jól látja az iszonyú komédiát, jól tudja, mi volna az ember az Antikrisztus szent aranya nélkül – – Óh, barátom, szent ez a két különös őrangyal, aki sírva áll két semmiség között s addig is, míg őrváltás lesz, éjszakával betakarja és cukorral csitítgatja az időnek töviságyán félálomban hánykolódó tehetetlen, menthetetlen, halhatatlan életet!