Három pillanat az időben

I. Meztelen húsból meztelenűl dobott bennünket az isten e szép világba, ahol már minden valakié, de az egyforma meztelenség ajándékával mindenkinek egyforma jogot adott mindenre az élet, amely zsúfolt érdekek tülekedésében is szeretettel fogadja az uj jövevényt, a semmiből tények tavaszába ébredő bimbó kis akaratát, – szeretet fogadja a gyermeket, az emberben élő isten folytatását, szeretet neveli, és ez az első szeretet kíséri boldog emlékével a férfit, akit rendeltetése lassan beilleszt a közös munka szent üzemébe, ez a szeretet kíséri, mikor tipró erőkkel szembeszáll s az ős törvény hirdeti: meztelen húsból meztelenűl dobott világra mindenkit a sors! – szeretet kapcsolja össze a kicsit a legnagyobbal, szeretet buzdít a gonosszal szembeszállni, szeretet tanít lemondani, szeretet őrzi a rend egyensulyát, szeretet munkálkodik a javító idő szivében, és a remény olthatatlan melegével éltetve az egymás fölé rétegezett s egymásután előhömpölygő nemzedékeket: tölgyből s ibolyából, millió ellentétből királyi erdőt épit a Szeretet.   II. Ne hirdessétek a szeretetet, a szeretet magánügy és semmit sem ér, mert nem kötelez: meztelen húsból meztelenűl dobott bennünket az isten e szép világba, – de itt már minden valakié és minden fű s állat a legfőbb törvényt követi: amit megszerezni az élet természetes ösztöne hajt, mindazt, amibe a nem-kért élet kerül, rabolni kell, – rabolni, valakitől munkával-ésszel elhódítani, hogy a Különb Erő diadalmas kezeivel a természet maga gyomlálja ki csenevész próbálkozásait. Ne hirdessétek a szeretetet: itt a sok önzés sok ereje őrzi az egyensulyt, a rend nyugtalan nyugalmát, itt minden anyag küzd s egyforma joga van küzdeni, de nem a pusztuló kóróra büszke az erdő, hanem az alacsonyabb akaratok fölött roppant koronáját égbeölelő nagy tölgy zsenijére: az az ember az élet vidám vágya, méltó helytartója, akit nem nyom el a zsúfolt érdekek szomorú tülekedése, hanem tehetségének isteni akaratát az idő legokosabb harceszközeivel fölfegyverezve betölti rendeltetését, és ha különb ereje a küzdelemben milliókat pusztít is, joga volt pusztítani, mert ő példázza az ős törvényt, amelynek cáfolata hasztalan próbál lenni a szeretet: Hirdessétek a szabad erőt, melyből mint kard és trombitaszó röpűl ki a Tett!   III. Hazugság trombitája, hamis törvény a győztes erő e világban, ahová meztelen húsból meztelenűl dobott bennünket a sors: itt már minden valakié, itt már az erő is előre le van foglalva s az egyenlő meztelenséget azonnal megszünteti a pénz, amely vasvértezettel védi örököse életét s a másikat sorsára bizza. Nincs itt szabadság s vak az erő: lehet, hogy a haszontalan gyomlálja ki kölcsönkért kezeivel a nemest, és ki tudja, nem a fegyveres silány pusztít-e millió különbet? Ne hirdessétek hát az erőt, az akármilyen diadalt, hanem a sohse-voltat, eljövendőt, a századokba bebörtönözött uj vezért, aki uj szeretet, az uj vezért, aki uj erő, az uj vezért, aki majd szabaddá kényszeríti az emberek és népek örök-nagy versenyét: hirdessétek a Teljes Igazság istenét, aki átveszi az idő legcélszerübb harceszközeit, és, soha vissza nem rettenve a rettenetestől, ágyukkal is felszereli jóakaratát: hirdessétek a mindenkiért hadbaszállt világos erőt, amelynek ura felborítja az irgalom laza rendjét, a véletlenek hazug egyensulyát s ha fölveszi is teremtő tisztaságára a pokol álarcát, s ha felégeti is mindazt, ami szépet s jót tiz ezredév megalkotott: joga van rombolni, mert a felszabadított emberért ő ujrakezdi az életet: és szent kard és szent trombitaszó csak úgy lehet, ha Érte küzd a szolga Tett!