Nincs pénz és enni kell

Nincs pénz, s te azt mondod, felejtsem el, nincs pénz, és szép a tavasz, – nincs pénz, de te sohasem ölelted nyomorodba az időtlen embert, te sohasem láttad meg az egyszerű példában a kiraboltak örök törvényét s a gonosztevők igazolását: nincs pénz, pedig már csak a meztelen életről van szó! – Hogy fussak én könnyü lábbal a holnap elé, mikor nincs pénz, és otthon emberek várnak rám, kedvesek és ártatlanok, s kenyeret akarnak, – óh, hogy nevessek, mikor nincs pénz és pénzért mérik az életet, és nincs pénz és enni kell és valaki folyton csak azt suttogja-üvölti bennem, hogy gyáva hazugság minden, hazudik rajtam a ruha, hazudik a cipő s hazudik a perc, amely becsábít néha a Hang s a Szín gyönyörű bűntanyáira, – óh, hogy törődhessek én a Szépséggel, a lélek mennyei kedvesével, mikor nincs pénz, és otthon emberek várnak rám, kedvesek és ártatlanok, s kenyeret akarnak, – – minek kiabáljam, hogy a szegénynek is érdemes élni, mikor nincs pénz és enni kell, és bennem is eltört már minden akaratot a kenyér átka, – óh, hogy birjak örülni, mikor akárhova nézek, csak a Testi Szükségletet látom a nyomor fekete köztársasága fölött, és a Fizikai Lét örök zsarnokát, a Szövetkezett Pénzt, aki talpának testtelen iszonyával torkunkon áll, de nem tapos el, mint a láb a férget, és halhatatlan éjszakánkat távoli fényjelekkel csillagozva még elaludni sem hagyja bennünk naiv kis cinkosát, a reményt!