Az egyedül-irgalmas halálban

Egy vén potroh három milliárdot fektet be a szinésznőbe, de mennyi pénzt kell még keresni, mennyi pénzt kell még, s mily nehezen, nekem, hogy legyen mit enni! – Jaj, még legalább húsz-harminc évig elélek, és minden nap enni kell, aludni, minden nap enni-adni nálam is szegényebbeknek, még legalább húsz éven át minden nap, – – honnan? óh, hol a pénz, amit nekem is meg kell hódítanom, hol a pénz amit eldugott előlem valaki, eldugott a világ négy táján, kövek és vasak alá-mögé, valahová, szeszélybe, földbe, aranyba, rabló akaratba, szinésznőbe, ezer hejehujába, fegyverek és parancsok megközelíthetetlen páncéltornyaiba, – óh, hol a pénz, a nem-levő és sohse-volt élet nyugalma, most és mindörökké: hol a végső menedék, hol az isten kegyelme, ha nem az egyedül-irgalmas halálban?