A koldus kezet csókol

A nagyságos asszonynak egy falatért kezet csókol a koldus, és mégsem ő az igazi szegény, hanem az, aki már ember, az a másik, a parányi siker megvesztegetett tanítványa, aki egy kis független nyugalom kegyéért meglapul a Nagyok lábainál, – óh, az az igazi szegény, aki nem néz föl, hogy le se kelljen néznie, az, akinek lelkiismerete megelégszik azzal a koldus tisztulással, mely egy falat kenyérért kapható – – Milyen más a Hatalmas Ember, aki ezer idegen akarat kezéből kiveri a pengét, óh, milyen más az a küzdelem, amely a veszélyek mágneses mezői s az ellentétek alá- aknázott birodalma fölött vezeti a pénz nagyszerü hadjáratait s az érdek halálfejes lobogóját nyiltan föltűzi a legmagasabb tornyokra – – Óh, be kicsiny onnan a koldus, be kicsiny a nagyságos asszony óvatos könyörülete, – s az egész emberiség, ez a nyöszörgő kín-sivatag, be kicsiny onnan, fentről, hol az önzés örök toronyőreivel hiú harcban csak a legfájóbb földi sikolyok őrült keselyűi csatáznak.